2010. március 22., hétfő

MDF-SZDSZ...

És Bokros.
Azon el lehet vitatkozgatni, hogy az MDF számára jó döntés volt e összebútorozni a magát SZDSZ-nek nevező pártronccsal, - könnyen meglehet, hogy ez a húzás ugyanannyi potenciális választót tántorított el, mint amennyit esetleg hozhat, még ha a liberálmaradványokhoz hozzászámítjuk a családtagjaikat, akkor is.
Ami ennél is meghökkentőbb, az a mód, ahogy ezt a döntést a felek elővezetik a közvéleménynek.
Normális ember azt gondolná, hogy az ifjú házasoknak elemi érdekük egy olyan szövetség felmutatása, amely a kölcsönösen elfogadható értékek tiszteletéről, a közös cél érdekében kötött kompromisszumokról és az együttműködésről szól, de úgy tünik, a szadi-kór fertőző, elkapta a Fórum eddig viszonylag békés népe is.
A szadi-kór olyan betegség, amelyik akkor éri el a szervezetet, amikor az már egyébként is szinte lét és nemlét határán van, - no, ekkor a tagság megbolondul és vad torzsalkodásba kezd semmit nem érő stallumokért, egymást tépve, gyötörve, mintha valaki fizetné őket szeretett pártjuk ellehetetlenítéséért.
Hiszen mi lehet kedvesebb a választónak egy belső viszályokkal terhelt pártszövetségnél?
Mi lehet az, ha nem a hatalmi harc, amely rábírja őt arra, hogy e mellé a pártalakulat mellé tegye a boldogító X-et?
És akkor még nem beszéltünk Bokrosról, aki hol dühöng, hol zsarolgat, de legfőbb kincsét, brüsszeli lakását azért nem adja fel.
Igaza is van.
A legtöbb, ami ebből a helyzetből kihozható az legfeljebb az a négy év, amit a két rozzant bárkán a lékek befoltozására és új legénység toborzására használhatnak a bánatos kapitányok, míg Bokrosnak mégiscsak módja nyílik kapcsolatai építgetésére, ápolgatására, nemzetközi reputációja továbbsmirglizésére.
Teljességgel érthető, ha nem is nagyon akar a magyar parlament díszes társaságában üldögélni, tűrve a bizton megjósolható fideszes és jobbikos ordas bunkóskodásokat.
Elgondolkodtam Csapody Miklós helyzetén is.
Húsz éven keresztül, sokszor igen nehéz helyzetekben is kitartott a Fórum mellett, és most oda kellene adnia az általa bizonyára sokszorosan kiérdemeltnek gondolt helyét egy egyébként is utált jövevénynek... - nem könnyű eset.
Római jellem kellene ahhoz, hogy összeszorított fogakkal és felemelt fővel vonuljon ki a politikából, vállalva a bukott politikus nem túl hálás szerepét. Arra ítélve, hogy a televízióban nézegesse a pártja frakciójában (ha lesz) üldögélő liberálist, aki alatt még meg se melegedne a szék, de akit már a - jobb esetben - fél parlament tolvajozna le, nokiás dobozt lóbálva.
Szóval nehéz szerelem ez, nem irigylem Dávid Ibolyát, aki olyan az MDF-nek, mint Kuncze volt hajdan az SZDSZ-nek.
Hát, majd kiderül, mi lesz a nóta vége, - mindennek dacára én azért szeretném, ha a parlament nem nélkülözné őket, - már csak az elmúlt húsz év emléke miatt sem...
:O)))

Nincsenek megjegyzések: