A verseny, melyben nyerésre áll a legnagyobb hülyeséget hirdető magyar politikus címéért folyik.
A teljes magyar média attól zeng, hogy H.Cs. ingyen BKV-t kínál Budapest áldozatkész népének.
Teszi ezt kizárólag abból a célból, hogy punnyadt reputációján valamicskét javítson és háttérbe szorítsa a népéért élő, csupa-csupa nemzeti ügyet zászlajára tűző derék Tarlós
Maga a nagy megmondóember, Tóta W. Árpád is kifejtette, hogy Nahát! Még ilyet! Ingyen BKV?! - ez a Horváth egy hülye, de nem is csoda, hiszen szocialista az istenadta.
A neves és hajdani politikai irányultságához körömszakadtáig hű médiaszakember csípőből lőtt véleménye persze aztán könnyen utat tör a Fidesz bunkóságain szocializálódott szépreményű magyar ifjúság felé, és a javaslat hamarosan odakerül a méltatlanul kiröhögött és a bornírtság jelképének címét kivívó kórházi széfek mellé.
A főpolgármester-jelölt meg a politikai süllyesztőbe.
Persze H.Cs. javaslata nem ingyen BKV-ről szólt, hanem a BKV igénybevételének ingynességéről a budapesti polgárok egy jól körülhatárolt része számára, és a magyar szokással ellentétben meg is nevezte a tervezett változtatás forrását, sőt, ígéretet tett arra, - Magyarországon szintén szokatlan módon, - hogy a megvalósíthatósági tanulmányt a költségelemzéssel és a tervezett források listájával rövid időn belül közzéteszik az interneten.
Ez persze még nem biztosíték arra, hogy a javaslat gazdaságosan kivitelezhető, de legalább lesz miről vitatkozni, ellentétben a tíz év alatt egymillió munkahely hogyanjával, a két hét alatt közbiztonság mikéntjével és a háromezer új rendőr azonnali szolgálatbaállításának mibőljével.
E kérdések ma a hitélet részét kell képezzék, de ezek ellen Tóta W.-nek természetesen nincs kifogása, magyar ember ugye nem csinál oda, ahonnan eszik, ez persze nem vonatkozik arra, ahonnan valaha evett...
Azt is megértem persze, hogy az elképzelés - fordítsuk a bevételeket a polgárok életminőségének javítására - teljesen utópisztikus.
A bevételeket részben pártfinanszírozásra, részben magánzsebek kisámfázására illik a magyar politikai kultúrában fordítani, végtére is nem vagyunk kommunisták, nem igaz?
Szóval sajnálom én ezt a derék Horváth Csabát, és mégis egyet kell értenem bírálóival, - ezzel a javaslattal így előjönni egy vesztett választás után, amit részben éppen a BKV körüli botrány okozott, több, mint felelőtlenség.
Még nagyobb hiba, hogy Horváth Csaba mindezt bevállalta, jóllehet minden épeszű ember az első pillanattól kezdve tudhatta, hogy a BKV nem egy vállalat, hanem egy hívószó, amelyre négy emberből három azonnal a korrupció szóval válaszol, a maradék egy pedig a talicska szót kezdi emlegetni.
Ha a szocialisták kampányát a határozott jelekkel ellentétben mégsem a Fidesz székházból szervezik, akkor sürgősen ki kell nevezni valakit, aki kézben tartja ezt a dolgot, ha pedig lvalamilyen csoda folytán lenne ilyen személy, akkor azt sürgősen el kell zavarni.

Nekem ugyan furcsa, hogy ő, akinek saját reklámcége volt, engedte magát belerángatni ebbe az önsorsrontó akcióba, de lehet, hogy majd jön a Nagy Csel és a főváros népe lampionokkal fogja ünnepelni, még ha ma leginkább teli szájjal mosolyog is a buzgalmán...
És akkor talán le is szögezhetjük, hogy ezzel a budapesti önkormányzati választási kampányt ezennel elqrtuk, - nem kicsit, nagyon.
Egy reményünk lehet, hogy a győztes párt nagy igyekezetében hibát vét, erre meg is van minden esély, merthogy kapkodnak és pofáznak összevissza, - csakhát az ellenfél hibáját tudni kellene kihasználni, ehhez meg érteni kellene a kommunikációhoz.
Ma pl. Pintér azt mondta, hogy most csak oda jut rendőri erő, ahol a legnagyobb a baj, - ez szépen egybecseng Orbán kijelentésével, miszerint két héten belül rend lesz és rendőr lesz minden faluban.
Értelmes ellenzék már régen hírt csinálna ilyesmiből, és miután hasonló ígéretszegés még lesz ezer, - mert Orbán és a Család annyira szegény sosem volt, hogy ígérni ne tudott volna,- így aztán téma lenne bőségesen.
Csak kommunikációs team kellene, amelyik ezekkeel az ügyekkel foglalkozik, napirenden tartja és belevési a társadalom agyába, hogy Orbánék hazudnak és hülyének nézték a választót.Merthogy nem kellene szemérmeskedni, nevén kell nevezni a dolgokat.
Mint nagy klasszikusunk megfogalmazta a dolgok akkor vannak helyükön, ha annak nevezzük -ami, - a kromplileves legyen kromplileves, a hazug meg legyen hazug.
És aki rájuk szavaz, az érezze magát annak, ami...
Isten veled Horváth Csaba, - én kedveltelek, de hibáztál.
Ne hidd, hogy ezektől kegyelmet kapsz, de ha valamilyen csoda folytán mégis megúsznád, akkor tanuld meg, hogy nem elég jó ügyet képviselni, azt el is kell tudni adni a választóknak...
:O)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése