2010. május 8., szombat

A VÍZVÁLASZTÓKRÓL, MEG NÉMI RISZÁLÁSRÓL...

Gyurcsány tökéletesen leírja, hogy milyennek néz ki a Szocialista Párt a választók szemében.
Ezzel nemigen lehet vitatkozni, és nem lehet ráfogni, hogy illúziókat kerget.
Majd ígéretet tesz, hogy leírja, milyen is ez a párt valójában, de akárhogy bogarásztam a röpiratot, csak arra találtam választ, hogy milyenek szeretnénk, hogy legyen.
Hadd közöljem hát én a rossz hírt a röpirat írójával, ha kezébe kerül valaha is ez az iromány: ez a párt pontosan olyan, mint amilyennek ellenfeleink szemében látszik és csak nagyon kicsit hasonlít csak arra a képre, amilyennek mi látni szeretnénk.
A mi pártunk öregecskedő emberek gyenge és zavaros jövőképű, rosszul szervezett és szörnyen vezetett pártjának benyomását kelti (isten mentsen, hogy ezt valaki is kizárólag Lendvai Ildikó nyakába varrja...), sehol sincsenek széles horizontú perspektívák, sem nagy rendezőelvek, - még elvek se nagyon.
Ez a párt az elmúlt időszakban nem tudta összefogni a baloldal híveit, sokszor tett a választók számára értelmezhetetlen lépéseket, ezeket senki nem magyarázta el tán még a tagságnak sem, vezetői folyamatosan torzsalkodtak, áskálódtak egymás ellen, tették ezt a tetejébe akkor, miközben folyamatosan gátlástalan és otromba támadásoknak voltunk kitéve.
Ez a párt hátországot kellett volna adjon a kormányzati munkához de nem adott, helyt kellett volna állnia az önkormányzatokban de nem ezt tette, ehelyett a vezetés egymással volt elfoglalva vagy jobb esetben a köldökét nézegette, a helyi pártszervezetek eljelentéktelenedtek, sok esetben különféle gazdasági érdekek mentén  lepaktáltak a jobboldallal, nem egy helyen részesei a helyi mutyiknak.
Sok esetben úgy kellett vele legyünk, mint akinek a gyereke egyre-másra hülyeségeket csinál, de szeretnünk kell, hiszen a mi csemeténk.
Gyurcsány szerint kért nagy rendezőelv mentén hasad a társadalom.
Ezek közül az egyik  a kádárista alattvalói mentalitás, és a modern, európai,  szabad és felelős, antikádárista polgári ideák közötti választás, - másik a Trianonhoz való viszony.
Ami Kádárt és a kádárizmust illeti: azt gondolom, hogy a baloldalnak meg kellene őriznie történelmi identitását,  és ebben benne van Táncsicstól kezdve a mai napig a baloldal valamennyi törekvése és tette, beleértve azokat a történelmi eseményeket és periódusokat is, melyekre büszkék lehetünk és azokat is, melyekre nem lehetünk maradéktalanul büszkék.
Ilyenek pl. a Tanácsköztársaság utópiákon alapuló túlkapásai, ilyenek a szociáldemokraták megalkuvásai, ilyen az antifasiszta ellenállás és a zsidóüldözések idején tanúsított fékezett habzású baloldali magatartás, ilyen a Rákosi-korszak ma az ellenfélnél visszaköszönő baloldali voluntarizmusa és antidemokratizmusa, az idegen modell szolgai átvétele, a Rajk-per.
Igen, ezek is a mi múltunkhoz tartoznak, mint ahogy  ide tartozik a Tanácsköztársaság honvédő harca, a szociáldemokraták két világháború közötti parlamenti küzdelmei, a szervezett munkásság között végzett politikai és kulturális munkájuk, a kevésszámú antifasiszta ellenálló és azok, akikben volt bártorság a zsidók mentésére.
És múltunkhoz tartoznak a Köztársaság tér mártírjai meg a Rádiónál legyilkolt kiskatonák is.
És bizony-bizony, odatartozik a második világháború utáni földosztástól kezdve a soha nem remélt társadalmi mobilitáson keresztül a kádári kor de facto polgárosodásáig rengeteg minden, amire büszkék lehetünk.
Neuralgikus eleme ennek a kérdéskörnek maga Kádár és kora.
Ma divat mindenkinek - beleértve a röpirat szerzőjét is - ezzel szemben meghatározni magát.
Ez szerintem hibás szemlélet.
Kádár hazánk egyik legnagyobb baloldali politikusa, már amennyiben politikuson azt az embert értjük, aki a nemzet, a társadalom felemelkedése érdekében kíván tenni korának társadalmi és közjogi, világpolitikai keretei között.
Ő volt talán az egyetlen a XX. század politikusai közül, aki olyan feleleteket tudott adni kora kihívásaira, amelyek harminc év békét és boldog nyugalmat adtak a társadalomnak, felemelkedést a kisembernek. Következetességével az országnak nemzetközi elismertséget és tekintélyt, saját magának tiszteletet tudott kivívni.
Természetesen nem kell elfelejteni azt sem, hogy eredményeit egy birodalom kvázi halytartójaként érte el, de megkérdezném, ha Bethlen Gábort pozitívan értékeljük, akkor miért kellene Kádárral másként eljárnunk?
Az összevetés adja magát, mint ahogy bátran össze lehet vetni Bethlent Báthory Gáborral, Kádárt Nagy Imrével.
Per tangentem említeném Gyurcsány egy régebbi megnyilatkozását, melyben azt állította, hogy választanunk kell Nagy Imre és Kádár között.
Szerintem meg egyátalán nem kell választani, mindkettő a mienk.
Lehet Nagy Imrében tisztelni az ország függetlensége mellett kiálló idealista (?) vértanút, egyidejűleg lehet tisztelni az országot felvirágoztató reálpolitikust is, - a történelem néha produkál ilyen furcsaságokat.
De ha már választani kell, akkor - szégyen ide, szégyen oda - én inkább olyan vezetőt kívánnék az országnak, aki reálisan tudja felmérni a lehetőségeket és azok keretei között manőverezve próbálja meg kihozni a legjobbat népe számára, mint olyat, aki nagy hősiességgel fejjel megy a falnak.
Gyurcsány ott is téved, mikor azt gondolja, hogy a választóknak tetszik a Kádár-ellenesség, - ha szétnézett legutóbbi helyzetértékelő beszéde során a teremben, akkor a sok fehér fej jelezhette volna neki, hogy hívei zöme a kádárizmus haszonélvezőinek köréből kerül ki, értve ezen azokat az egyszerű embereket, akiket az a rendszer megbecsült, felemelt vagy akiknek lehetőséget adott maguk vagy gyermekeik kitörésére.
Ha őket elriasztjuk, akkor jelenleg kiürül a párt.
Azt mondja Gyurcsány, hogy a ma szocialistájának antikommunistának kell lenni, és nem veszi figyelembe azt, hogy ha a legutóbbi választáson azok a szavazóink, akiknek MSZMP tagkönyve volt nem ránk adják a szavazataikat, akkor a párt tán még az 5%-ot sem éri el.
Magyarországon az MSZMP tagjait nevezték kommunistáknak, őket rekeszti ki éppen - szerintem elhamarkodott - ítélkezésével Gyurcsány.
Mellesleg a kommunizmus nagyon szép utópia, és akik ezt eszközként használták fel egy ázsiai típusú diktatúra létrehozása érdekében, azokat sztálinistáknak hívjuk, esetleg bolsevikoknak.
Szóval árnyaltabban kellene fogalmazni, merthogy én ugyan érteni vélem Gyurcsány törekvéseit, de nem biztos, hogy az a hajdani párttag géplakatos is hajlandó ezen törni a fejét, - legyint egyet és kíván valami nem túl kedveset neki, majd elfelejt elmenni szavazni...
Mellesleg jegyezném meg, hogy a nyugdíjasok száma hárommillió fő, és ők valamennyien szavazópolgárok.
Ez nem jelenti azt, hogy az MSZP-ből  kádárista nosztalgiapártot kellene csinálni nyugdíjasok számára.
A választópolgár - ez a nyugdíjasra is vonatkozik - nem hülye és pontosan tudja, hogy a világ megváltozott, új módon kell gondolkodni és cselekedni, hajlandó is ezt tenni, ha elmagyarázza valaki nekik a teendőket.
Nem kell attól tartani, hogy a Hapci cirkálóról lőni kezdi a Parlamentet, - de azt azért ne várja el senki tőle, hogy megtagadja egész múltját, az eredményeket, melyekre büszke volt.
Ő azt várja, hogy elismerjék azt, hogy olyan szintre hozta romjaiból az országot, amelyből sok esetben még ma is éldegél a nagypofájú utókor.
Ne tagadjuk a bűnöket és huibákat, de ne tegyük ezt azokkal a dolgokkal kapcsolatban sem, melyekre büszkék lehetünk.
Sokszor elgondolkodom, hogy miért is kell nekünk állandóan a jobboldal elvárásainak megfelelően beszélnünk, miért nem merjük bátran bevállalni múltunkat?
Ha az elmúlt századdal kapcsolatban mérleget vonunk, hogy a jobb vagy a baloldal tett többet az országért, az eredmény vitathatatlanul a mi javunkra szól, - nincs okunk a meghunyászkodásra.
Ami Trianont illeti, azzal sok mindent nem tudunk kezdeni, merthogy a süketnek hiába énekel akár Bocelli is, márpedig a jobboldal e tekintetben süket, mint a nagyágyú.
Hiába meséljük el neki, hogy amikor a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregének  katonái az ország védelmével voltak elfoglalva, akkor Horthy és a tiszt urak Szegeden a szép Sóvári főhadnagyné cipellőjéből itták a sampuszt, hogy a vezérkar árulói kiadták a románoknak a tiszai offenzíva terveit, hogy a dicső Székely Hadosztály volt az, amelyik megnyitotta a román csapatok előtt a frontot, hogy Horthy a románok nyomában Stromfeldtől rekvirált lovon lovagolt be Budapestre, - nem érdekli őket.
Az sem, hogy a kétségkívül megalázó szerződést Horthy megbízásából írták alá, - miért nem tagadták meg az aláírást? - az sem, hogy a külföldi államférfiak közül egyedül Lenin ítélte el azt, az sem, hogy a II. világháború előtt a Szovjetunió ígéretet tett a korrekcióra, ha kimaradunk a háborúból, - semmi nem érdekli őket, csak az édes-bús bosszú gondolata tölti ki bánatos fejüket.
E tekintetben szerintem a jövőre kell koncentrálni, az Unió által megvalósított nemzetegyesítésre, a határokon túlnyúló együttműködésre, mert a múltért folytatott csatában a jelenlegi módszerekkel folyamatos vereségre vagyunk ítélve, - a Székely Himnusz templomi zászlók lengetésével és könnyek pergetésével egybeköttött éneklésével szemben az értelmes beszéd nem versenyképes.
Egyébként pedig azt kellene elemeznünk, hogy hogyan juthattunk oda, hogy az összes hazafias jelképet és érzelmet lenyúlta a jobboldal, kezdve a nemzeti zászlóval.
Mi meg még a munkásmozgalmi jelképeinket is szégyelljük, - mikor az egész európai baloldal vörös zászlókkal jár tüntetni, akkor a mi rendezvényeinken legfeljebb egy-egy bágyadt nemzeti zászlót találhatunk, mintegy elismerve azt, hogy nincs jogunk a lengetéséhez.
A zembereknek ez rengeteget jelent, - nem lehetnénk ennyire bénák...
A liberalizmussal kapcsolatban annyi a megjegyeznivalóm, hogy a politikánknak elengedhetetlenül de mértékkel kell liberális elemeket is tartalmazni, bár mostanában  és még pár évig nem nagyon kellene ezt a kifejezést sürün alkalmazni, merthogy a szocialista választók úgy utálják képviselőit, mint Fejenagy a kukoricagölödint, hogy egy nemrég olvasott klasszikust idézzek.
Kár őket hergelni.
Ami a romakérdést illeti, azzal kellene talán kezdeni a dolgot, hogy meghatározzuk, hogy kiről beszélünk.
Merthogy nem ugyanaz a teendő a roma származású gyógyszerésszel, a roma identitású médiaszakemberrel ( velük nincs teendő, versenyezzenek a piacon a többi állampolgárral egyenlő feltételekkel, az tesz jót nekik...) vagy a csenyétei munkanélkülivel kapcsolatban.
Szerintem fel kell szeletelni a problémát és jellegének megfelelően külön-külön kell kezelni a munkanélküliség, az oktatás-nevelés, a bűnüldözés, az életmód kérdésköreit,  a problémának megfelelő módszereket alkalmazva.
És bár tudom, hogy csúnya a megközelítés, de mégis le kell írnom: nem jó megoldás az, ha az óvodás csoport közepébe bedobunk egy zsák csokit, mert annak jó vége nem lesz.
Így a cigányság vezetőire sem lehet felügyelet nélkül százmilliókat bízni, - majd ha már bizonyítottak, hogy tudnak bánni a rájuk bízott eszközökkel és felelősséggel, akkor lehet változtatni.
Itt van a legutóbbi példa, a roma fiatalok bevonása a közigazgatásba, - az ellenőrzés hiánya csak visszaélést szül.
A baloldaliság meg a nép olvasatában azt jelenti, hogy a kisemberek érdekében kell politizálni, és tovább ők nem is cifrázzák.
Ha be tudjuk mutatni azt, hogy pl. az örökösödési illeték tervezett, összegkorlátozás nélküli eltörlése azt a célt szolgálja, hogy a Cinege utcai proletár utódai megússzák majdan  nagyszámú ingatlanjaik után az illetékfizetést, az hozni fog a konyhára, mert abból a kisember megérti, hogy érte dolgozunk.
Ha olyan adórendszert vezetünk be vagy támogatunk, amelyiknél nem a felső adósávok befizetői, hanem a szegényebbek járnak jól, azzal is bizonyítjuk a baloldaliságunkat, de dumával csak akkor megyünk valamire, ha valaki feltalálja végre azt, hogy hogyan lehet vele áramot termelni, és azt a szegényekneek adjuk...

Még egy pár szót Gyurcsány legutóbbi blogjáról.
Az a vezérgondolata, hogy "eszem ágában sincs bármifajta vezető posztot elvállalni."
Nos, aki szolgálni akar, az ne válogasson, - ha a párt tagsága valamilyen funkcióra alkalmasnak találja, akkor azt kötelessége elvállalni, hacsak nincs valamilyen elháríthatatlan oka a megfutamodásra.
Nem kell ilyen esetben vonakodni mint a szűzlány, engedni kell a karmának, - aztán dolgozni, min az állat, csak némileg eszesebben.
Tudnám, miért jut eszembe a vicc:
Egy férfi a bálban megszólít egy hölgyet:

- Asszonyom, táncolunk egyet előtte?

:O)))

folyt köv.

Nincsenek megjegyzések: