2010. július 11., vasárnap

JÖVŐKÉP...

Beszélgessünk gyerekekről...

Családi rendezvény volt nálunk, - a legkisebb unoka két éves lett, ennek örömére összegyűlt a család és főztünk egy szép adag pörköltet, bográcsban.
Jól sikerült a rendezvény, kellemes volt a hangulat, szép az idő , hideg a sör meg az üdítő, idilli állapotok...
Közben elnézegettem az unokáim, és eltöprengtem, hogy ugyan, milyen életük lesz, ha felnőnek?
Milyen társadalomban fognak élni, hogy fognak boldogulni?
Szerencsés népség.
A szerencséjüket annak köszönhetik, hogy nagyszüleik, szüleik is szerencsések voltak, mert olyan társadalomban nőhettek fel, amelyikben módjuk volt tanulni és feljebb lépkedni a társadalmi munkamegosztás lépcsőin, így aztán az unokáknak már az indulás is könnyebb - nem az alagsorból kell nekivágni a felfelé vezető útnak, hanem úgy a második emeletről.
És elgondolkodtam azon is, hogy a rendszerváltás hány és hány családot lökött vissza a társadalom alagsorába, kilátástalan helyzetbe, - hány család gyermeke kezdi úgy az iskolát, hogy eleve semmi esélye sincs arra, hogy ki tudja bontakoztatni a genetikailag belekódolt képességeket, hogy - közkeletű kifejezéssel - vigye valamire.
A pártok meg az igazi magyarság meg a baloldaliság mibenlétét, vagy a múlt lelki problémáit csócsálják, egymást ölik, holott itt a feladat az orruk előtt - olyan társadalom létrehozása, mely minden gyermek számára lehetőséget ad a felemelkedésre.
Nem képzelem azt, hogy minden kisfiúból sebészprofesszort kell nevelni, de az talán nem eretnek elképzelés, hogy minden gyerek egy lépcsővel magasabbra juthasson a társadalmi ranglétrán, mint a szülei.
Ez hozná az igazi fejlődést a társadalomnak is, és bizony nagy szükség lenne erre, mert a mai állapotok kétségbeejtőek.
A húsz évvel ezelőtti helyzethez képest a társadalom elembertelenedett, a társadalom kultúrális színvonala visszaesett, nőtt az agresszivitás, romlott a közmorál, a társadalom atomizálódott, az egyén meg visszahúzódott mikrokörnyzetébe és ott éli - ahogy tudja - frusztrált életét.
És ezen nem lehet sem jelszavakkal, sem zászlólengetéssel segíteni, - új társadalmat kellene építeni.
Ha már az emberarcú szocializmus nem jött be, akkor meg kellene kísérelnünk egy emberarcú kapitalizmust felépíteni, - hátha sikerül.
Ehhez persze normális célokat kitűző, valóban demokratikus pártokra lenne szükség, de a mai kínálatban ilyet nemigen lehet találni.
Talán minden pártban létezik egy csendes többség, amelyik ritkán hallatja a hangját és ez talán egy értelmes ok lenne, amiért megszólalhatnának, rábírva elszállt politikusaikat a valódi problémákkal való szembenézésre és valódi válaszok kidolgozására az égető társadalmi kérdésekre.
Kár, hogy ez aztán már valóban utópia...
:O)))




2 megjegyzés:

ÉJSZAKAI BAGOLY FÉSZKE írta...

Ez tényleg tömény utópia...
Barátom !
Ez Magyarország !

Cigany Roxana írta...

szia,pupu.
már 3x olvastalak.
érek...
és nagyon szomorú lettem,bár ez nem egy rendkívüli történés bennem...
a legnehezebb,és a legveszélyesebb dolog a világon gyereknek lenni,igen hülye,felelőtlen,közönyös,perverz,durva,önző barom tetves felnőttek között,pláne,ha ezek azt játsszák,hogy politikusok,és azt hazudják fontos nekik a gyerekek jövője...
ennyi állat szülő és ennyi hozzá nem értő politikus tulok sosem volt még,mint manapság!!!!
ha mi meghalunk,egy rettenetes,életveszélyes ,nagyon beteg torz világ marad a gyerekeinkre.
mindenki szégyellheti a pofáját!!nem csak azok,akik ilyenné tették a világot,hanem azok is,akik engedték,hogy ilyenné tegyék!!!