
Más rendes országokban egy ekkora hazugsághadjárat utáni eredménytelenség az illetékes miniszter azonnali lemondásával járna, de Orbanisztánban sehol semmi, - legfeljebb azon tipródik a kormányzat, hogy az egyik hazugságát hogyan tudná leplezni egy másikkal...
A költségvetési hiány eddigi elszállását "legnagyobb (és növekvő) részben az adó- és járulékbevételek kiesése okozta" - állapítja meg a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden megjelent tájékoztatójában. Ezzel a kormány elismeri, hogy a hiány növekedése nem a Bajnai-kormány trükkjeinek következménye." - írja a Hírszerző.hu.
Ezt ugyan ezidáig is mindenki tudta, de jobboldali barátaink csodában reménykedtek, - majdcsak kiderül valami ezekről a rút szocikról.
De nem, - a Bajnai-kormány úgy adta át az ország költségvetését és a kapcsolódó pénzügyi adatokat, hogy a legelszántabb kurkászó sem találhatott eltitkolt adatokat, elsinkófált hiányokat.
Pedig igen iparkodtak, de mégsem - mecsoda szégyen!Lehet, ki is kapnak majd a Vezértől, akit most ugyan fojtogat kissé a nyakkendő Sukoró ügyében, de nem egy feledékeny tipus, majd később mehet Varga Mihály is száműzetésbe Brüsszelbe...
Tulajdonképpen ez az ügy is nagyon jó kis propagandatéma lehetne, ha a szocialistáknak lenne propagandájuk, ugye, de hát ez sajnos egyelőre csak vágyálom.Ha lenne, menne a többi is - szinte magától.
Mert azért - lássuk be - a Fidesz hozza a formáját - már eddig többet kártékonykodott, mint a szocik nyolc év alatt, - csak hát ezt be is kellene mutatni és el is kellene hitetni az országgal.
Ha ez sikerülne, akkor csak ki kellene ülnünk napnyugta környékén egy tengerparti teraszra, kellemes társaságban, a széken hintázgatva elszopogatni egy wiszkit és várni, míg ellenfeleink tetemét partra hozza a dagály...
:O)))))
2 megjegyzés:
szia pupu,én is úgy gondoltam,mint sokan mások ,hogy a bajnai kormány szétlopta az országot.örülök,hogy az derült ki,hogy ez nem igaz.
és most mi lesz?
le fog mondani a fidesz?
az a liba-ügy azért még igencsak foglalkoztatja az embereket.a történetet én nem is értem,csak láttam,hogy egy időben sokan tüntettek bajnai ellen.a szocik ezt sem magyarázták meg,úgyhogy a találgatások és köpködések folynak tovább...
szerintem a fidesz eddigi ügyei közül a kósa mester megszólalása volt a legkártékonyabb...de lehet,hogy csak azért ez,mert ezt jól megértettem általad...
ha megszavaztatnád a fidesz ámokfutását én erre szavaznék.
Tetszik a PuPu blogja!
Megjegyzés küldése