ÉHSÉG...

Ma Magyarországon húszezer gyerek éhezik rendszeresen.

Ők azok, akik alig várják már az iskolai szünet végét, mert ameddig tart a tanév, addig legalább a hétköznapokon ven mit enniük.
Százötvenezerre teszik a kutatások azoknak a gyerekeknek a számát, akik alultápláltak és a hétvége valamelyik napján éheznek.

Igen, szó szerint éheznek ebben a gazdasági függetlenségét éppen most kivívó forradalmi országban, ahol a jövő felé vezető utat maga a Vezér mutatja lángpallosával, és ezt a jövőt focipályák szegélyezik, az út végén pedig ott van a budapesti olimpia, amelyik országban az egy főre jutó zászlólengetés a legmagasabb a világon.

Ott, ahol az egyházakat az állam úgy kisámfázza pénzzel, hogy már azon kell törni a fejüket, hogy mire költsék az itthon maradó részt, de az alamizsnálkodás vagy jótékonykodás még véletlenül sem jut eszükbe, ahol lenne dolguk a szegények és elesettek  között, de mégsem teszik, vagy csak ímmel-ámmal.

Abban az országban, ahol milliárdok mennek pártfinanszírozásra - mégsem elég ahhoz, hogy a pártok tisztességesen elszámoltathatók legyenek, ott, ahol milliárdok mennek határontúli egyesületek és gittegyletek elszámoltatás nélküli támogatására, abban az országban, ahol pártvezérek magánhadseregeket építgetnek állami pénzekből - Magyarországon gyerekek éheznek.

Százötvenezren, ebből húszezren rendszeresen.

Viszont meghallgathatjuk, hogy megélhetési bűnözés nincs, ellentétben a cigánybűnözéssel, ami persze van,  viszont a problémát újabban meg is oldjuk azzal, hogy ha egy gyerek ételt lop magának mert korog a gyomra, akkor biztosítunk neki ételt - börtönben, a bűnözők között.

Szégyene ez Magyarországnak, mindahányunk szégyene ez, és igen randa jövőt jósol az országnak.

Persze lehet mondani, hogy akinek ez fáj, az adakozzon, de azért lássuk be, - egy ország gyermekeinek sorsát nem lehet közadakozásra építeni.

Mondjon akárki akármit, ilyen a leszólt és megtagadott kádár-rendszerben nem fordult elő.

Most sem kellene, hogy előforduljon, és az sem  igaz, hogy a probléma megoldására ne lehetne forrást találni, már persze ha valaki az erre illetékesek közül venné a fáradságot, hogy foglalkozzon ezzel a nem túl hálás témával.

Mit is kellene megoldani?

Először meg kellene határozni az érintettek körét, név szerint, - ezt a munkát ragyogóan el tudnák látni a pedagógusok - esetleg a háziorvos vagy a jegyző ellenőrzése mellett, aztán ki kellene jelölni azt a konyhát, amelyik a napi melegételt és a reggeli-vacsora csomagot el tudja készíteni, hiszen a gond a hétvégeken és az iskolai szünet időszakában van, ekkora kell megoldást találni.

Persze munka van az ilyesmivel, és ezért nem tolong a magyar, legalábbis nem tapossa le a többiek lábát, mint szerelmes táncos a tánciskolában, - inkább szerényen félrehúzódik, ha szembetalálkozik vele - de megfelelő szabályozással azért ki lehetne kényszeríteni a megoldást.

Ez a helyzet szépen megmutatja, hogy mennyire komplex kezelést igényel a legszegényebb rétegek - legyenek cigányok vagy nem cigányok - kiemelése a nyomorból.

Ha a kisgyerek éhezik, akkor a fejlődése lelassul, ha eléri az iskoláskort, messze nem lesz olyan fejlett, mint szerencsésebb társai -  és a fejlettséget ne csak fizikai téren értsük, - szellemi téren sem fogja szaggatni az istrángot.

És ha befejezi (?) az általános iskolát, lesz belőle középiskolás?

Ugyan, dehogy. Soha.

Viszont szaporítani fogja azok számát, akiknek nincs veszítenivalójuk és nincsenek erkölcsi gátlásaik sem, mert a nyomor demoralizál.

Ha a társadalom megszervezné a nyomorban élő kisgyerekek bölcsődei elhelyezését - esetleg még a szülők számára is lehetne kedvezményes étkeztetést biztosítani, csak vigyék a gyereket a közösségbe, - akkor ott, és utána az óvodában sokkal sikeresebben lehetne felkészíteni őket az iskolára, mint ma történik ez.

Az már csak a bónusz lenne, hogy ilyen keretek között el tudnák sajátítani a társadalom által elvárt viselkedési normákat, sztereotípiákat, megkönnyítve ezzel majdani beilleszkedésüket a társadalomba.

A kapitalizmus ugyan nem az emberről, hanem a pénzről szól, de még ezzel a közelítéssel is sokkal jobban járna a társadalom, mint a mai vállrándítással, hiszen az így elérhető haszon messze meghaladná a ráfordításokat.

Minden tiszteletem az olyan szervezeteké, mint pl. a Gyermekétkeztetési Alapítvány, de ezt a kérdést talán nem alapítványi szinten kellene megoldani.

Talán meg kellene próbálkozni a képviselőknek sokrétű és bokros teendőik mellett ismét embernek lenni.

Kezdődik az iskola, sok kisgyerek megkönnyebbülten ül le majd az asztalhoz, - étel lesz előtte, és már csak a hétvégeken bizonytalanabb a vacsorája, mint a kutyáé.

Jó lenne, ha a következő nyári szünetben már ők is örülhetnének a nyárnak, mint a többiek.

És jó lenne, ha ennél hamarabb lenne étel előttük szombaton - vasárnap is.

Talán nem lenne túlontúl idegen egy szocialista párti képviselő eszmerendszerétől törvényt kezdeményezni ennek érdekében, - vannak közöttük bizonyára olyanok is, akik pontosan tudják, hogy a költségvetés melyik fejezetéből és  honnan lehetne lecsippenteni az ehhez szükséges összeget.

Nem biztos, hogy egy ilyen kezdeményezésnek teljes lenne a társadalmi támogatottság, de a lelkiismeretünk valamicskét javulhatna...

:O))))