2010. október 18., hétfő

AZONNALI NAGYARÁNYÚ LÓTÚRÓ...

Orbán ma a Parlamentben bejelentette a semmi második részletét.

Hogy nem unja még ugyanazoknak a baromságoknak a mantrázását a zuhanórepülésről meg a padlón levő gazdaságról, az ország szörnyű helyzetéről - a népek meg nem veszik észre, hogy az embernek, aki soha nem hazudott, egy igaz mondat nem hagyja el lassan a száját?
A patás minden szava mögül saját személyes és támogatói körének gazdasági érdekei röhögnek ránk, - ezt kapjátok ki csórikáim!
Nem túl rokonszenves ez az ember, de a politikája ettől még lehetne akceptálható, - de hát sajnos nem.
Mai beszédében ismét alapot vetett a nagy elméleti gondolkodó, - mintha Sobri Jóska a bandáját lelkesítve lótolvajlás előtt átmenne Lukács Györgybe…
Orbán azt mondta, az államot magánérdekmentes szférává kell tenni, ugyanis az "állam piacosítása egy öngyilkos modell, amely a végén megsemmisíti az állam lényegét, a közérdek képviseletét".
Hülyeség.
Ha elkerülte volna a figyelmét, akkor emlékeztesse már valaki, hogy kapitalizmusban élünk, ahol mindent a magánérdekek motiválnak, - az atomerőmű bővítése is magánérdekek eredőjeként fog megjelenni, és az állam minden mozdulásánál a magánérdekkel fonódik össze a köz érdeke.
Az állam hol megrendelő, hol szolgáltató, de a másik fél minden relációban a magánszektor.
A közérdek a közös nevezőre hozott magánérdekek összessége, és aki elvont állami érdekekről fantáziál, az valamit igencsak félreért.
Az állam ugyanis nem ő, - az állam mi vagyunk, mindahányan, úgy tízmilliónyian – és a mi érdekünk a közérdek.
És ha a miniszterelnök mást vizionál az államról, akkor az állam felkopik...
Az állam nem lebeg a levegőben, mint Mohamed koporsója, az állam a piacgazdaság körülményei között létezik, ezer szállal kapcsolódik hozzá, ha letagadja a Nagy Ideológus, ha nem.
Viszont megvan a megoldás a Nemzet Felvirágoztatására, létrehozzuk a Trösztök Trösztjét, Összevonjuk a MÁV és a Volán vállalatok szervezeteit, ezzel bátran megelőlegezhetjük az újabb káprázatos sikert, egyben lehetőségünk van feltenni egy találós kérdést is - imígyen szól: Ha két szarkupacot egybesöprünk, akkor abból hogyan lesz aranytojást tojó tyúk?
Viszont mije lesz az új szervezetnek?
Apparátusa, tanácsadói, átláthatatlan szervezete, huszonkét vezérigazgató-helyettese és kétmilliót kereső igazgatótanácsi elnöke – vagy esetleg rá majd nem vonatkozik a Lex Simor?
Aztán Vezérünk vidáman populizott egy jót, nekiment az energiaszektornak, majd homályos utalást tett arra, hogy nem hanyagolhatják el az oktatás, az egészségügy, általában a közszolgáltatások ésszerű átalakítását.
Hogy mit terveznek ésszerűen átalakítani, azt nem cizellálgatta, de ezzel kapcsolatban bejelentette, a közeli napokban tárgyalásokat kezdeményez a kormány minden nagyobb önkormányzattal az általuk működtetett közszolgáltatások további sorsáról.
Hogy ez pontosan mit is jelent, azt majd megtudják az állampolgárok, mikor kiderül, hogy melyek is azok a közszolgáltatások, melyeknek új sorsot szán a Vezér, - nem kell nagy jóstehetség azonban, hogy az államosítások közeledtét vizionáljuk a nyakatekert szándéknyilatkozat hallatán.
Belekötött a Nagy Kormányos persze a PPP rendszerbe is, ami majd jól felül lesz vizsgálva, meg rendbe lesz téve - aztán majd fizetünk százmilliárdos kártérítéseket, mint Ferihegy esetében is tettük Orbán első regnálása után.
Akkor is rettenetesen értett ahhoz, hogy hogyan kell felülvizsgálni egy megkötött és teljesülésbe ment szerződést…

Emellett bizonyára oly sikeresen megerősödött az állami költségvetés, hogy mától minden állami nagyberuházásra jut lóvé, - ha meg nem, majd megyünk a magyar Shinkanzennel - megyünk lóvasúttal.
Aztán magánnyugdíjpénztárazott is egyet a Bölcs Tanító, - természetesen ez az intézmény maga a fertő, amelyikben úgy enyészik el a dolgozó ember nyugdíja, mint a szónok józan esze tette volt már régebben, - szerinte a tuti az állami nyugdíj, amelyik garantálja, hogy aki visszalép, azt nem éri veszteség.
De persze nyereség sem, és természetesen a pénz az állam zsebéből arra megy, amire az állam aktuális irányítója éppen gondolja, míg a magán-nyugdíjpénztárakéból csak szigorúan szabályozott rend szerinti befektetésekre mehet, amitől coki az állam mocskos mancsának…
Aztán a mi helyiérdekű Krisztusunk megosztott velünk pár lózungot, miszerint ki kell seprűzni a kufárokat az állami vállalatok templomaiból, - na, ezen még majd röhöghetünk egyet - kettőt…
Bejelentette, hogy bevezetjük azt, hogy aki két négyórás női munkaerőt alkalmaz a nyolcórás helyett, az a munkáltató kedvezőbb TB járulékot fizet.
Mondanom sem kell, hogy ez aztán vonzó lesz azoknak a kisgyerekes anyukáknak, akik majd a négyórás foglalkoztatás miatt feladják a gyes-t, és a délutáni műszakból robognak az óvodába - de persze ebben lehet, hogy tévedek, - majd meglátjuk…
Mondjuk, aki négy órában dolgozik, az éppen annyi munkába járással kapcsolatos költséget visel, mint nyolcórás társa, éppen annyi időt utazgat el, éppen annyival lesz több a ruházkodási és tollászkodási költsége, mint nyolcórás társnak, csak a bére lesz feleannyi.
Én sokkal jobb megoldást tudok,- ezentúl mindenki dolgozzon négy órában mint lakatos, négy órában mint lakatolási tanácsadó és akkor máris teremtettünk kétmillió munkahelyet...
Szóval, ha összegezni szeretnénk Miniszterelnök Úr által elmondottakat, akkor bátran leszögezhetjük, hogy egy nagy rakás lócitromot vert a kétharmad és a bánatos ellenzék pofájába, akik közül a Jobbik ugyan nagy elszántsággal megpróbálta jobbról előzni a nagyeszű kormányfőt, de kiderült, hogy jobbra tőle nincsen már régen semmi...
A kétharmad majd megszavazza, és így mienk lesz a legeslegeslegigazságosabb adórendszer a világon, ahol, aki tízszer annyit keres, az tízszer annyit fizet, viszont aki szaporodik, mint a nyulak, az rohatt jól jár.
Nem szólva arról, hogy mit fognak érni ezentúl a kóbor nagypapák-nagymamák, csak találja meg őket a gazdag pesti rokon a tanyasi libaól mellett, mindjárt hozza is fel Pestre az adóalapcsökkentőt hátiban, - ez utóbbi egy népies hangulatfestő szó, nagy kár, hogy a pontos jelentésével nem vagyok tisztában, de hogy egy sovány nagypapa belefér, az tuti…
De azért örömteli ez az új adórendszer, mondta is a Lakatos Gazsi az asszonynak, há’ dik mán! - virilisták lennénk rányi a hat purdéval, - kár, hogy egy fillér fizetésem sincsen!
Így aztán aki gazdag, az százezrekkel fog többet keresni, aki meg csóró, az ugorjon rá a kukára, - nem bírja a mi Vezérünk a proliszagot…
Orbán ugyanazt csinálja, mint amit első kormányzása idején produkált: rabol, mint egy útonálló és a szart lapátolja egyik sarokból a másikba, de érdemben semmihez sem nyúl hozzá - azt hiszi, ha ezt az eljárást követi, akkor nem érheti baj.
Dehogynem.
Hát – miután azon túl, hogy elmondjuk a véleményünket nemigen van mit tenni, várjuk ki türelemmel, míg megkopik az újdonság varázsa.
Ráérünk mosolyogva kitürelmeskedni, míg a sajátjai kezdik el skandálni, hogy Orbántakaroggy, - eljön majd annak is az ideje…

:O))))

EZ A POST A  http://kapcsolat.hu/blog/azonnali_nagyaranyu_loturo URL ALATT IS MEGJELENT.

15 megjegyzés:

Törzsi írta...

PuPu,
azért a mi kis csavezünk nagyon beleélte magát.
Kissé aggódom, hogy honvédelmünk felvirágoztatása címén mi leend a bankbetétek sorsa?
Azután: de szeretnék katicabogárka lenni az asztali virágcsokron, amikor Merkel asszony magában kommentálja a dolgokat...
Én ezt egyszerűen nem hiszem el, hogy az EU-ban komolyan vennék.
Szerintem csak néznek ki a fejükből.
Törzsi

(P.S. http://egymondatban.blog.hu/. Ismered?)

SZÉCSI MAGDA írta...

hát jó paprikás a hangulat bármerre nézek pupu. mondd a fasisztákról nem mondott valamit a viktor? őket nem akarja megiszapolni véglegesen??!
naggyon dühös vagyok ma! elolvasom megnyugodva is az írásodat.de egy-két kérdés addig is: pupu a szocik miért adtak 1ooomilliárdot a multiknak, amikor a szegényeknek is adhatták volna ezt a pénzt, vagy a magyar vállalkozóknak, hogy munkahelyeket teremtsenek? és kisspéteretek mitől okosodott meg ilyen hirtelen?gyurcsányt miért nem segítette a jó ötleteivel???szerinted a nyugdíjpénztár jól bánt a pénzetekkel, vagy tényleg jól lehúzott belőle magának az intézmény? vagy a befizetések 4-5 százaléka eleve leírható veszteségként?még jövök, csak vöröset látok a méregtől!

PuPu írta...

Magdám, ő maga a fasizmus,- most szidja magát?

A szocik meg nem adtak ezer milliárdot a multiknak, amennyit eg adtak, azt azért adták, hogy hozzák ide a termelésüket, - pl. Mercedes...
És az Audi, annak meg Orbánék adtak, ha már készen kapták a boltot...
Ezek a pénzek támogatásokban realizálódnak, meg adókedvezményekben, de ezek nélkül nem volna adó sem...
Munkahelyeket meg nem pénzzelé lehet teemteni, hanem világszínvonalú termékkel, azt meg nehéza garázsban megbuherálni.
valamirevaló étterem az alapanyagot minimum Bécsből hozza naponta, de inkább Párizsból - nesze neked magyar termék...
A nyugdíjpénztár remekül bánt a pénzekkel, akinek ott volt a pénze az tíz éva alatt évente átlagosan6-9% között ozott a gazdájának és az az övé.
Örökölhető, járadék vásárolható belőle, stb...
ha az államiba teszed a pénzed, azt Viktor arra költi, amire akarja, nem kmatozik és még kegyet is gyakorol, ha eg minimálkamatnyit emel a nyugdíjon...És a Nyufignak is vannak költségei, a tetejében azt nem is szorítja senki takarékosságra...
Szóval, óvakodj a törpétől...
Figyeld meg, milyen pofával járkál, - mint Al Pacino, mikor lemészároltatta az ellenfeleit és kézcsókra járultak a Keresztapához...
:O))))
:O)))))

Névtelen írta...

pupu tudtam, hogy+válaszolod, szóltam is egy főbaromnak, hogy olvassa majd el, hogy képben legyen, mert egész nap ba csesztet a szoci ezermilliárddal, meg a cigányokra költött adókkal!
viktor hiszi amit állít, ott mögötte jól beetették. és láttam egy rövid részletet videón orbán mai parlamenti válaszából az egyik blogon, amikor orbán beszélt a szijjártó kiröhögte, remekül látszik a felvételen...
pupu az emberek nagy része annyit ért a pénzügyekhez, mint én:semmit!könnyű velük bármit elhitetni.én csak azért nem dőlök be, mert SENKINEK SEM HISZEK! észhez térni akkor fognak az emberek, ha valóban évi 28o ezret fognak veszíteni az új adózási rendszer miatt, mert az kézzelfogható, ott nem lehet félrepofázni. írásodból a kempinges példát hiányoltam, szeretem a szexuális példatárodat, úgy érthetőbbek a dolgok, és még nevetek is... ami a cigány purdékat illeti, egy felmérés szerint a cigány családokban elvétve akad mára 5-6-7 gyerek, átlagban 3-4 a maximum, de ez mindegy is, ha nincs fizetés amiből adózni lehet...Olvastam, hogy a bajnaitok teljesen kiborult viktor állításain, és cáfolja őt keményen. látom a reflektor úr az agyatokra megy a kapcsolaton:))) ennyit a nyitottságról a mindenkit befogadásról...új párt kellene, bár mindegy is,provokátorokat úgyis küldenének...a törpéktől pedig mindig óvakodtam, és soha semmivel nem érték el, hogy zsenit vagy óriást kiáltsak!!! szívom is szépen... -SZM-

Névtelen írta...

ui. PUPU,él még az a nyugger néni, aki kezet csókolt viktornak, vagy már éhen halt?-SZM-

Névtelen írta...

UI: mindig mondják, hogy ez egy boldogtalan ország, mert túl sokat hazudnak és túl régóta a politikusok. ebben lehet valami, hiszen steinbeck is azt mondta, hogy az igazság gyors fájdalma elmúlik de a hazugság lassú, maró gyötrelme végtelen kiapadhatatlan fájdalom. szóval jól képen rúghatnának már bennünket az igazsággal a politikus urak, ahogy te teszed pupu...EGYÉBKÉNT TELJESEN BIZTOS VAGY ABBAN, HOGY IGAZAD VAN? én örülnék neki...mondjuk amilyen fájdalmakat okozol egyeseknek, az többek között akár bizonyíthatja is, hogy igazad van...-SZM-

Névtelen írta...

UI. PONT ÍGY GONDOLTAM IDE A KAPCSOLAT CÍMÉT, KÖSZI! MOST MÁR HA EL IS DUGNAK OTT, AKI AKAR AZ TELJESEN BIZTOS, HOGY INNEN ODA KATTINTVA MEGTALÁL. -SZM-

PuPu írta...

Tör5zsikém, köszönöm a blogot, remek!
Ki ő?

:O)))

PuPu írta...

Bakker, meg kellene már tanulni tisztességesen gépelni...
:O(((

Névtelen írta...

+kellene már tanulnom nem fecsegni annyit...-SZM-

PuPu írta...

magdám, a fene tudja , hogy igazam van e, midenesetre abban a meggyőződésben írom, hogy igen...
A cigány gyrmekszám meg ha jól emléxem 3,2/család, - ez lenne az egész országban kívánatos.
Én a háromgyerekeseket egyébként nem tartom nagycsaládnak.
Ne mérgelődj, árt a szépségnek!
:O)))))

Törzsi írta...

PuPu,
Ad bloglink: nem tudom ki, de nagyon jó, valóban. Gyanakszom Jotunderre.
Gondolom ismered az Örülünk, Vincet?-et...asszem onnan van a link (párom lelte).
Nyugdíjpénztárak: emlékszel még, amikor Horn kistafírozta 40 milliárddal a TB-t? S szenátorasszony azt eltőzsdézte nyom nélkül....biztonságosak, ja.
No, meg a mai Népszava szerint titokzatos befektetők zsarolják üzletrészekért a nagy cégeket.
Szóval az az Al Pacinós hasonlat nagyon is életszerű...
Törzsi

Névtelen írta...

szia pupu. amikor hülye, de jól kereső papírzsonglör miniszterek és a hétköznapi életet nem ismerő milliárdosok döntik el,és hirdetik nagy +győződéssel hogy egy család,képes+élni havi 28 ezerből, vagy 7o ezerből,az nem normális dolog, és nem hiteles, mert nincs mögötte tapasztalat.tehát nem is azt akartam kérdezni, hogy igazad van-e, hanem van-e elég tapasztalatod azokban a dolgokban, amikről írsz, és mennyi hajlandóság van benned arra, hogy esélyt adj valamire, valaminek a sikerére, amit még soha nem próbáltál, pl. a fidesz új adózási módszerére gondoltam.hogy egyszerűsítik, az jó.mondjuk ha a teljes bevétel 4o százalékának a 16 százaléka megy adóba, bármilyen bevétel mellett, tehát a szegény és a gazdag is 16 százaléknyi adót fizet be, akkor miért kell sírni, hogy a gazdagnak több marad, amikor eleve gazdag, a fizetésből élő pedig még sem 25 százalékot kell, hogy befizessen adóba, mert volt ilyen is. adózni mindenképpen kell, a lényeg az szerintem, hogy a szegények kibírják azt a 16 százalékot, és nem kell azzal foglalkozni, hogy a gazdagnak ez+sem kottyan, esetleg kötelezhetnék őket arra, hogy a bevételük 3 százalékát adakozásra kell fordítaniuk. pupu nincs igazságos adózási rendszer, ezen gondolkodtam, de a legrosszabb az,amikor az emberek nem értik meg, hogy a közösbe be kell tenni, utána meg azt nem értik, hogy amit betettek, az mire megy el. ha nem számolnak el azzal, hogy mire megy el, akkor nagyon könnyű azt mondani, hogy A CIGÁNYOKRA MEGY EL, AMI NEM IGAZ!
biztosan neked van igazad a gyerekszámban,te emlékszel jól, de milyen szám ez a 3,2?
3 gyerek meg 1 embrió?
egy 3 gyerekes család szerintem sem nagycsalád, ez maga a tökéletesség, bár, ha a bevételek döntik el, hogy mit nevezünk nagycsaládnak, akkor egy munkanélküli apa és egy segélyből élő 3 gyerekes család nagycsalád. gondolom így szokták eldönteni, nem beszélve arról a sok Nagy nevűről...:)szóval, ha akarjuk, ha nem, a fidesz módszerével fogunk adózni, és lesz tapasztalatunk. úgy sem tehetünk mást, akkor tegyük jókedvűen, nem?? az én szépségemnek nem árt semmi, mert sosem birtokoltam...még jó, hogy ezért nem kell külön adózniuk a csúnya nőknek...egyébként a legtöbb blogon naponta megkapja egy cigány, hogy csúnya, selejt, genetikai hulladék, csótány...ez nem tesz jót az önbizalomnak, engem teljesen padlóra küldenek vele lelkileg...
pupu megtennéd, hogy csak egy dolgot mondasz, amiben egyetértesz a fidesszel, vagy egy dolgukban fantáziát látsz? mert abban én nem hiszek, hogy valakinek semmiben nincs igaza. mondjuk azt nem tudom, hogy miben van igazuk, világosíts fel és elgondolkodom rajta...-SZM

Névtelen írta...

pupu mi lenne ha VÁLASZKÉNT A KORMÁNY LÉPÉSÉRE minden ember kivenné a megtakarítását a magánnyugdíjpénztárból?-SZM-

Névtelen írta...

MC két könyv ma útra kelt hozzád sárga borítékban! csomagolásban sosem voltam jó :) -SZM-