2010. december 25., szombat

TÚL A BEJGLIN...

Meghozta a Jézuska a karácsonyfát, az angyalkák meg az ajándékokat cipelték.

A helyi szakállas angyalka csilingelt is, és a kicsi - két és fél éves - boldogan rohant és bámulta a csillagszórókat.
Be kell valljam, én is boldogan bámulom a szikrák pattogását, az embert kellemes érzések töltik el közben, azokra gondol, akiket szeret és ezekk között nincs ott a Zorbánviktor...
És persze lesi a gyerekeket, akik már lassan felnőttek de ilyenkor kicsit visszafiatalodnak és a legkisebbet, aki még ámul a csodán, a csillogó-villogó gyönyörűségen - ilyenkor a lélek valóban kisimul és csendes öröm költözik a hétköznapok sok gondjának helyébe.
A karácsonyfa feldíszítése természetesen tudomány, nem lehet csak úgy nekirontani, mint liba a kukoricának, megontoltan meg kell tervezni azt és a kivitelezésnek is ehhez mérten gondosnak kell lenni.
Beláthatjuk, erre férfiember nem képes, vagy ha mégis nekiáll, akkor olyan lesz az a fa, mint egy szénaboglya, semmi esztétikum, semmi miniciózus gondosság, a szűk prakticizmus ordít a műből, porba gyalázva a művészi megjelenést.
Ehhez csak a nők értenek (de kár!) - ők már jóelőre eltervezik az adott év gazdasági és társadalmi körülményeihez illeszkedő fa magasságát, terjedelmét, típusát, a fa legmegfelelőbb helyét a lakásban.
Ennek során természetesen sem a lakás belmagassága, sem a delej legközelebbi elérési pontja nem kerül figyelembevételre, ezeket a teljességgel jelentéktelen dolgokat oldja meg az, akit tulajdonképpen az Úr a teremtéskor a nők kiszolgálására vagy az értük való háborúskodásra optimalizált.
Mikor aztán a fa helyére került, akkor kezdődik a felékesítés az előre megtervezett színvilágnak megfelelően, - elegánséknál egyszínben tartott a fa, visszafogott lilák és ezüstök uralják a zöld alapot, míg a népesség egyszerűbb tagjai a sokszínűséget és a toleranciát helyezik előtérbe, sok szép színes gombóc gyönyörű összevisszaságban veri vissza a sokszínű lámpácskák fényét, úgyhogy a fa kísértetiesen emlékeztet egy férfi által feldíszített fára.
Ámde ez csak a látszat.
Ha rákérdezel, akkor azonnal kiderül, hogy a mű a színek tudatos megválasztásával került kivitelezésre, és egyébként is, jajjteveneszójjbeleabbaamiheznemértesz...
Ellenben a karácsonyfa betalpalásához egy férfinak ab ovo értenie kell, csakúgy, mint a tavalyi karácsonyfáról leszedett, csakvéletlenaföldreejtett égősorok hibáinak felderítéséhez, melyre a művész azt a javaslatot teszi, hogy egyenként csavarjunk ki minden izzót, mert az úgy a praktikus.
Ha a nők vitték volna előre az emberi fejlődést, korunk műszaki kérdése az lenne, hogy hogyan lehetne a mammut farkára fogantyút szerelni a hazavonszolást elősegítendő...
Viszont a karácsonyi eledelek roppant fínomra sikerültek, tán attól, hogy jártunkban - keltünkben rövid iránymutatásokkal akadályoztuk meg az esetlegesen elkövetésre kerülő hibákat, és kreatív agyunk elmemorzsáival segítettük elő, hogy a karcsonyi háztatási aprómunka sikeres legyen.
Nem fényezni kívánnám magam, de egy nőnek soha nem jutna eszébe, hogy a ma kapható ócska prézlik helyett a hal panírozásához például sós krékerből darált prézlit használjon.
Az ilyen innovációhoz kétségkívül a férfi pazarlóan barázdált és vasban dús agya szükségeltetik, mert a vas mennyisége határozza meg a tájékozódási képességet, a nőknek meg ugye ilyenjük nincs.
Viszont ha az indítványunk a prézlire esetleg nem nyeri el a séf tetszését, akkor ne kelljen ottan tanácstalanul forgolódnunk, ha esetleg javaslatokat tesznek nekünk az uticélra,. melyet sebesen el kellene érnünk...
Jelen esetben egy legyintés kíséretében a javaslat elfogadásra került, és az eredmény fényesen igazolta a férfiész diadalát, - merem javasolni büszke macsók, hogy ti is rendeljétek el, akár a rántotthúsra is!
Szóval, ma már lazíthatunk, és ha ülünk  a televízió vagy a számítógép előtt, akkor nyugodtan tolhatjuk a fejünkbe azt a tíz-tizenkét sorbakapcsolt bejglit, jó lesz előételnek az ebédhez!
Amelyhez jó étvágyat kívánok mindenkinek, majd aztán lefogyasztjuk a hasunkat, - állítólag almaecetet kell kenni rá, vagy hogy is...
További jó ünneplést, ma sem politizálunk, mert még felbosszantjuk az Úrat és küld nekünk még egy példányt a Vezérből, - brrrrrrrrrrrr...

:O))))

1 megjegyzés:

najo2010 írta...

A túlzottan barázdált agyatokkal ugyan nem értek egyet, azzal viszont igen, hogy neked is javaslatot tesznek bizonyos uticélra, ha a konyhában sertepertélsz és iránymutatásokat adsz.:)))))))
További kellemes ünnepet!