2011. január 6., csütörtök

CSÁRDÁS…

Orbán hátralépett egyet - a népi tánc szabályainak megfelelően -  és kicsit megriszálta a fenekét az Unió képviselői felé.
Nem lehetett könnyű számára ez a produkció, mivel azt képzelte, hogy rámás csizma helyett harckocsival fogja bemutatni a híres Magyar táncot, de rá kellett jönnie, hogy a nyugati nézők nem ezt a produkciót várták tőle.
Miután a világban mindenfelé minősítették már a tevékenységét és egyetlen minősítésben sem szerepelt akárcsak még a megfelelő jelző sem, így lassan eljutott a tudatáig, hogy valamit tennie kell, mert innentől már komolyabb szankciók várhatók.

Ami azt illeti, már így is elég kínosra sikeredett Magyarország uniós elnökségének debütálása, az Unió főképviselőjének látogatását éppen úgy sikerült lebegtetni, mint nem oly régen azt, hogy tárgyalt e Orbánnal Putyin, vagy csak köszöntek egymásnak a folyosón…
Elhordta a nemzetközi sajtó mindennek a mi Vezérünket, de a legtalálóbb talán mégis Pozsony értékelése: Orbán nevetséges.
Ez igaz, es ezzel azt hiszem mindenki nagyjából egyet is ért, csakhát sajnos ezt nem ugyanaz megélni itthon, mint külföldön.
Mi is nagyon jókat tudtunk anno röhögni Cerausescu bornírt baromságain, meg Elena Ceausescu mérnök- akadémikus asszonyon, mosolyogtunk Kim Ir Szen falanszter-államán is, de most nyakunkon van a mi saját Orbanescunk.
Nagyon örülhetünk, ameddig nem kötelezően Anikó asszony receptje szerint kell elkészítenünk a libasültet párolt káposztával, hanem a saját ízlésünk szerinti libából, a saját fűszerezésünk szerint készíthetjük, mert egyébként lassan már csak ez marad meg szabadságjogainkból…
Orbán ma tett egy langyos bejelentést, mely szerint a médiatörvény ügyében hajlandó visszalépni, ha az Unió ezt kívánja.
Tette ezt azután, hogy kiderült, a médiatörvény Brüsszelnek küldött fordítása hiányos, Orbán trükközött egy kicsit, de igen primitíven tette ezt is.
Ettől azért nem kell hasra esnünk, hiszen a médiatörvény csak egy eleme annak a rendkívül gusztustalan és terjedelmes inetezkedéshalomnak, amellyel az országból feudális diktatúrát csinált a mi kis Dulifulink.

A legnagyobb probléma, hogy még ma sem lehet érzékelni azt, hogy az ország népe megértette volna azt, hogy mire is megy ki ez a játék, megértette volna, hogy teljesen feleslegesen küszködött egy jobb élet reményében húsz éven át, hiszen minden eredményt megsemmisített a gonosz törpe.
Ma ugyanott tartunk kb. mint 89-ben tartottunk, csak most nincs mögöttünk már felhalmozott tartalék és elfogyott a privatizálnivaló is.
Esetleg a földre meg az erdőkre akarja majd meg rátenni a kezét a mi kis hangyaszorgalmú gyűjtögetőnk, szorgos haverjaival együtt.
És arra nem nagyon számíthatunk, hogy ha itthon nincs ellenállás a demokrácia felszámolása ügyében, akkor majd mindig elvégzi helyettünk a munkát az Unió, ezért lenne fontos, hogy a baloldal teljes súlyával lépjen fel, együtt a szakszervezetekkel, együtt minden demokratával. Aztán, ha majd elkergettük ezt a kacorkirályt, akkor lehet megint egymást ölni jó magyar szokás szerint, de addig nem szabadna szem elől téveszteni, hogy ki is a demokrácia legnagyobb ellensége ma Magyarországon.
Ha valaki elfelejtette volna: Orbán Viktornak hívják…


:O)))

4 megjegyzés:

Sasszem írta...

"feleslegesen küszködött egy jobb élet reményében húsz éven át, hiszen minden eredményt megsemmisített a gonosz törpe"
Mi történt 20 év óta idáig? Semmi! Tehát mit semmisített meg? Semmit! Legalábbis az egyszerű emberek semmi különbséget nem éreznek. Csak, hogy az egyik jobban lopott, mint a másik. S hogy ő ugyanúgy padlón van, bármelyik is vezényel. Legfeljebb a gazdagok érezhetnek különbséget.
"Ma ugyanott tartunk kb. mint 89-ben tartottunk"
Még ott sem! Még az is jobb volt, ami 89 előtt volt,- a szabadrablás előtt. S erről minden kormány tehet, aki a 20 év alatt dirigált.

kacorkergeto írta...

Köpködtél egy sort, jólvan :)

"feudális diktatúrát csinált "
Érzed e a diktatúrát? Szörnyű, már írnod se szabad ugye? Üldöznek-e?

"hiszen minden eredményt megsemmisített a gonosz törpe."
Bizony, és a felelőssége egészen a tatárjárásig megkérdőjelezhetetlen :D

"csak most nincs mögöttünk már felhalmozott tartalék és elfogyott a privatizálnivaló"

Ez megoldható: az összes, régi mszmpés, aztán kistestvére (maszop), által lenyúlt lovét kamatostul vissza kell venni tőlük, és meglesz a tartalék.. :D

"együtt minden demokratával"
És kik a demokraták? akit a maszop annak tart? Ezt a kirekesztős dumáról igazán le lehetne már szokni!

"Aztán, ha majd elkergettük ezt a kacorkirályt"
Milyen jó lenne ugye? És - kérdés költői- kiafasz fogja kormányozni az országot?

Unknown írta...

Pupu arról írt, hogy az alcsutka azzal a hadovával került hatalomra, hogy "van itt pénz, csak ellopják" tehát ha ők, a kasszába véletlenül sem nyúlkálók kerülnek hatalomra, és "csak" ettől már csökken az országkockázati felár (1,7-ről 3,8-ra sikerült teljesíteni) akkor majd "fussa" mindenre, de főleg a nyomorgó alsó harmad felemelésére. Ami közepesen tájékozott emberek szemében egyszerű kabarétréfa volt, amelyen jobb országban csak kacarásztak volna. Ugyanis hatalmon klasszikus polgárbarát jobbközép politikát folytattak (polgár az, aki legalább 400 ezret keres/hó)
és ráadásul úgy eladósodtak, hogy mindenek előtt/helyett a saját és a szponzorok zsebének megtömése volt a céljuk, amit ha jól shortoltak, a forint bedöntésén az első hetekben elérhettek.
Nos, aki GONDOLKODOTT, azt nem érte meglepetésként, hogy a gazdagok luxusadóját eltörölték, az illetéket (nekik) eltörölték, a nyereségadót (nekik) megfelezték, és a jövő évi adójukat is erősen csökkentették - az így ütött hiányt pedig a szegényebbek sarcolásával pótolják (régi polgári mondás: jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint) Ez egy dolog: a rájuk szavazókat érhette csak meglepetésként.
A kapitalizmusban is a lét határozza meg a tudatot: de érvényesül egy nagyon erős visszacsatolás, azaz az üzleti bizalom gazdasági erővé válik (a hiánya meg pont ellenkezőleg)
Tehát az alcsutka nem kizárólag az ország renoméját rongálja, hanem a gazdasági lehetőségeit is, azaz annak lehetőségét, hogy az alsó harmadnak bármiben is jobb legyen.
És ezért nem csak a demokratáknak, hanem a felelőtlen politikával tovább sarcoltaknak is egységesen kell/ene fellépnie.

Névtelen írta...

Pupu!

Sokra tartalak, de valamit ezek szerint Te sem értesz...

"csak most nincs mögöttünk már felhalmozott tartalék és elfogyott a privatizálnivaló is."

Szerinted a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások miben vannak és miért kell a vezérnek ? És milyen összefüggés van a médiatörvény és előbbi között ?

Segítek:

A magány-nyugdíj megtakarítások a törvényi előírásoknak megfelelően nem pénzben vannak a mp tulajdonában.
Tehát aki azt hiszi, hogy az ott lévő vagyonnal majd a hiányt lehet csökkentik az téved...

A felhalmozott vagyon ingatlanból, tőzsdei részvényekből és államkötvény papírokból áll.

Ezek megszerzése egy szimpla újraállamosítás.
Miért is jó ez a FIDESZ-nek?
Azért, mert azt már jó előre beadták a népnek, hogy a nyugdíjpénztárak elqrták ezt a pénzt, azaz "olcsó értéktelen ingatlanokba, részvényekbe fektették". Ezáltal majd tesznek egy szívességet, érts olcsón - esetleg vissza nem térítendő állami támogatásból átjátsszák majd a haverokhoz, rokonoknak, ahogy ezt már megszoktuk...
A részvények megszerzésével tulajdonossá válnak olyan cégekben, amikhez egyébként nem férhettek volna hozzá. Sőt, az eddig sok különböző nevű manyup részvény egyetlen kézbe összpontosulhat (Orbán-Csányi). Ha ezt elérték a következő lépés annak a minimális pár részvénynek a megszerzése, ami az 50% + 1 arány megszerzéséhez kell... És már kié is az egész cég (az egész ország) ?
A harmadik rész (állampapír) átírása pusztán pár aláírás kérdése és az állam tartozása a manyup felé megszűnt.

A médiatörvény 155 paragrafusa pedig biztosítja, hogy ne lehessen nyomozni a firkászoknak ezen tulajdonok átjátszása után...

Nos én így látom ezt az egészet.