A magyar szakszervezeti föderációk tüntetni fognak!
Mint az ATV-ből megtudhattuk, többezres nemzetközi tüntetést szervez Budapesten április 9-én az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) a magyar szakszervezeti konföderációkkal közösen.
Erről tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Liga Szakszervezetek kommunikációs vezetője, Fiedler Péter.
Szem nem maradt szárazon a hír hallatán - felemelte hát harcos öklét a magyar szakszervezeti mozgalom és nemzetközi szolidaritás erősítette a harcban állókat – a baloldali szív megdobban egy ilyen hírre!
Aztán tovább olvasva a bejelentést kiderül, hogy a szakszervezeti szövetség Euro-demonstráció nevű rendezvényével a megszorítások ellen, illetve a munkahelyteremtés és növekedés mellett kívánnak fellépni. Az uniós pénzügyminiszterek budapesti találkozójához időzítették, a közlemény megfogalmazása szerint azért, hogy minél nagyobb nyomást gyakoroljanak Európa pénzügyminisztereire és a nemzeti bankok vezetőire.
Óriási!Már látom lelki szemeimmel, amint Európa pénzügyminiszterei (-összefos-… öncenzúra) összecsinálják a lábuk szárát a félelemtől: a rettegett magyar szakszervezeti mozgalom megfeszítette izmait.
Szánalmas tulajdonképpen.
Ezer oka lett volna a magyar szakszervezeteknek a nyomásgyakorlásra ezekben a forradalmi időkben, a munka világának ezer csoportja mellé állhattak volna teljes joggal oda, kifejezhették volna szolidaritásukat a munkájukat elvesztőkkel, a megalázott köztiszviselőkkel, felemelhették volna hangjukat a jövedelmi viszonyok szegények kárára történő átrendezése ellen, szervezhettek volna tüntetést a dolgozók nyugdíjának ellopása és a következő generációk nyugdíjbiztonságának felszámolása ellen – nem tették.
Merthogy azt gondolták, ha a munkavállaló a vállát vonogatja, akkor nekik nincs is tovább feladatuk. Holott az ellopott pénzt az előző kormányok a nyugdíjakra tetették félre a dolgozókkal, és ha most majd jelvényeket osztogat meg a Dunán hosszában plázát épít belőle a kormány, akkor azoknak, akik ma az igát húzzák, az jut majd, ami a harmadik gyereknek, nem pedig nyugdíj.
Lehetett volna tüntetni a közalkalmazottak mellett, a gördülő sztrájk se gördült egy centit sem a szent szolidaritás jegyében a munkanélküli segély elleni támadások okán, - ha a munkavállalókat tömegesen mészárolták volna le a Vérmezőn, az sem érte volna el a szakszervezeti vezetők ingerküszöbét.
Várnak, kivárnak, csak tudnám, mi a bánatos hervadásra várnak, hiszen láthatják, hogy mi folyik, hogyan számolja fel ez a szánalmas banda a jogállamot, milyen arrogáns pofátlansággal küldi a sóhajba az egész szakszervezeti mozgalmat Orbán.
Ha másból nem, akkor abból gyanúsnak kellene lenni, hogy valamit rosszul csinálnak, hogy Viktor emberei még nem ülnek a székükben, nem zavarták még világgá a székházak portásait is, - ebből is látszik, hogy mekkora nagy senkik is lettek tulajdonképpen.
Ülnek a Kádártól örökölt szakszervezeti székházakban, a fejüket sem dugják ki, én meg töröm a fejemet, hogy mi a túrót csinálnak egész nap.
Persze, ha interneten pókereznek, akkor az más, az értelmes, bár anyagilag nem biztos, hogy jövedelmező tevékenység.
Annyi tag még van, hogy eltartsa őket, de abban hiába is reménykednek, hogy Viktor kötelezővé teszi a szakszervezeti tagságot is, mint a kamarait, úgyhogy ha eléneklik a bányászindulót az utolsó tag temetésén, akkor utána be is húzhatják a székház kapuját maguk mögött…
Szegény Marosán, ha élne, akkor most belehalna ebbe a helyzetbe, látva, hogy az évszázados múltú és gazdag tradíciókkal rendelkező magyar szakszervezeti mozgalom hova jutott.
Marosánra sok mindent lehet mondani, - mond is rá a jobboldal, meg sajnos a baloldal egy része is – de azt nem lehet ráfogni, hogy egy terepszínű, jellegtelen figura lett volna.
Ő tudott a munkások nyelvén, és értett hozzá, hogy maga mellé állítsa őket.
Marosánt a szakszervezeti mozgalom nevelte valódi munkásvezérré, ma meg a fene tudja, ki nevelte Gaskót és társait megalkuvó, saját pecsenyéjét sütögető munkásárulókká.
Merthogy ha nem emelik fel a szavukat a mai állapotok ellen, akkor bizony ez elárulása azoknak az embereknek, akik azért hizlalják őket dagadtra, hogy értük dolgozzanak, bizonyos értelemben helyettük gondolkozzanak.
Amikor a libasereglet masírozik az utcán a libaúsztatóra, akkor a gúnár megy elöl, és ha valami veszélyt lát, akkor a nyakát nyújtogatja, a szárnyát lengeti és vadul sziszeg.Erre a többi liba is rögtön tudja, hogy mi a teendője, és mint tudjuk, sok lúd disznót győz, - így meg az a disznó azt csinál, amit akar.
Mondjuk ez a nyaknyújtogatás objektív okokból el is maradhat, mivel némelyik munkásvezérünknek a jóléttől már belenőtt a feje a vállába, de ettől még sziszeghetnének.
Ehelyett most nemzetközi kapcsolatokat ápolnak, meg protokolldemonstrációval próbálják meg helyettesíteni a munkavállalókért vívott harcot.Mecsoda szép dalárda ez - Orbán már elénekelte, hogy „Ez a harc lesz a végső, csahak összefogni háááát…” - a szakszervezetiek szopránja meg folytatja: És nemzetközivéhéhé lesz, holna pra a világ!
Vagy kisnyúl…:O))))
ITT IS OLVASHATÓ A BEJEGYZÉS!
ÉS EL NE FELEJTSETEK BENÉZNI A VENDÉGOLDALRA, - GYURCSÁNY MAI BLOGJA LELHETŐ OTT...
12 megjegyzés:
UNDORÍTÓ GÖRÉNYEK LETTEK A SZAKSZERVEZETI VEZETŐK, JÓL KERESŐ, TOHONYA BARMOK, AKIK ÉPP ÚGY HÜLYÉNEK NÉZIK AZ EMBEREKET, MINT VIKTORKÓSAKÖVÉRLÁZÁR...SZERINTEM VIKTOR UTASÍTOTTA ŐKET EGY KIS TÜNTETÉSRE, MERT MÁR AZ Ő POFÁJA IS LESZAKADT HELYETTÜK A SZÉGYENTŐL!!!! A SZOCIK ALATT JÓVAL AKTÍVABBAK VOLTAK. TALÁN MEGSÉRTŐDTEK HOGY GYURCSÁNY NEM SÚGTA+NEKIK A LOTTÓSZÁMOKAT:)))EGYSZER, HA ÚJRA LESZNEK MUNKÁSOK, BIZTOS, HOGY DARABOKRA FOGJÁK TÉPNI ŐKET, MINT AZ A KUTYA, AKI A FOLYTONOS MEGERŐSZAKOLÁSA MIATT SZÉTTÉPTE AZ ÁLLATORVOS GAZDÁJÁT. A KUTYÁK TUDJÁK A DOLGUKAT. A MELÓS MÉG NEM TUDJA, MERT NINCSENEK IS MELÓSOK, ELTŰNTEK, MINT AZ INGYENES ISKOLATEJ, AZ INGYENES BALATONI NYARALÁSOK,+ MAJD AHOGY A NYUGDÍJAK TŰNNEK EL TELJESEN...HA A SZAKSZERVEZETEK TETTÉK VOLNA A DOLGUKAT AZ ELMÚLT 2O ÉV ALATT, SOHA SEM ALAKULT VOLNA KI EZ A HELYZET AMIBEN MA ÉLÜNK, NEM LENNE ENNYI MUNKANÉLKÜLI ÉS MEGHASONLOTT CSODAVÁRÓ...A SZAKSZERVEZETI VEZETŐK ELLEN IS TÜNTETNI KELL, DE SÜRGŐSEN!!!
a vezetők nélküli spontán tüntetésekben hiszek, amikor nem kell senkit nógatni, beszervezni, hogy álljon ki magáért és másokért... pupu a szakszervezeti vezetők leválthatatlanok?
Amíg a munkáltató fizeti a szakszervezeti bizalmit,hülye lenne háborogni meg sztrájkolni!
Majd,ha a tagság tartja el őket és elkezdik félteni a saját helyüket,csak akkor kezdenek majd igazán törődni a dolgozók érdekeivel.
Pákosztos, és ez csak nálunk van így? Máshol a tagság tartja el őket?
Mennyire igaz, Pupu! Ez semmi más, mint a munkásarisztokrácia árulása. Mert munkások pedig vannak. Csak a szakszervezeti vezetők nem látják.Azok a szaszervezeti vezetők, akik a rendszerváltás óta mindig a rossz oldalra álltak, most csodálkoznak, hogy egykori szövetségesük még érdekegyeztetni sem hajlandó velük.Hát persze hogy nem, hiszen ők terelték be tagjaikat a FIDESZ karjába. A FIDESZ akkor váltatja le őket, amikor akarja. A gördülő sztrájkos meg most látja bizonyitottnak, hogy ő nem FIDESZ-es. Röhögnöm kellene, de inkább sirni lenne kedvem..........
Azt nem tudom Keserű méz,de azt igen,hogy egy volt cégem anno,ki ment Dániába egy gyárat elhozni.Az ottani szakszervezet be kérette a magyar melósok szerződését és meg mondták a magyar munkáltatónak.A fizetés ottani minimálbér legalább a munkaidő 8 óra a többi csak túlóra díjjal! Vagy úgy megszállják a gyárat,hogy onnan egy szöget sem hoznak el.Na az szakszervezet!
Pákosztosnak: 8 óra munka? ma már akinek munkája van ennél sokkal többet dolgozik, főleg, ha egy multinál alkalmazott. a napokban olvastam egy blogon, hogy zalában köteleztek munkásokat arra, hogy 12 órát dolgozzanak megállás nélkül. na, ott biztosan nincs szakszervezet, vagy ha van is dísznek van! kellenének erős, független szakszervezetek, csakhogy ez nem Dánia...itt félnek az emberek kezdve a miniszterektől le az utolsó hajléktalanig... hihetetlen ami itt van!!!
mar 6o eve nincs szakszervezet, az emberek nem is tudjak hogy mi az.
8 oran tul 150 % az oraber a nepnyuzo kapitalista orszagokban szocialistaeknal a talajszint alatt.
a szakszervezetet a kurva komcsik radiroztak ki. vagyis ok voltak a pro es kontra egyszerre. a parlamentben ok voltak a kormany es az ellenzek egyszerre, hat persze, hogy nem uvoltottek egymassal (csak zart ajtok mogott) az elvtarsak.az elkabitott nep, a melos meg mindig nem ebredt fel csipkerozsika almabol. a legtobb szakszervezeti vezeto budos elfuseralt kommunista, toluk nem lehet varni a helyzet jobbra fordulasat, mindegyiket seggbe kell rugni, hogy jo messzire szalljanak mint a madarak , de nem jojjenek vissza. Az internacionalat nem orozzuk el a pupuktol, nem kell felni. ajanlom levedetni, ha egyaltalan erdemes, nem kell az a kutyanak sem.
Hogyan lehetne azt elérni, hogy az ilyen szabadkőműves-félék a ritkán felbukkanó, de végül is akceptálható gondolataikat normális formában fogalmazzák itt meg, ne pedig a szájukon át szarjanak?
Visszaél az ilyen azzal, hogy láthatólag türelmes vagyok a túlfél versenyzőivelk szemben is, merthogy az csak egyik fele a dolognak, hogy jó az, ha látni, hogy mennyire oistobák is tudnak lenni, de a dolog másik fele meg az, hogy a céltalan és oktalan l'art pour l'art trágárságot nem szenvedhetem,Múltkor már hiretőtáblát uis csináltam erről de vannak itten különös visszaesők, úgy látom.
Mégegyszer elmondom, ha nem értenek a szépszóból, akkor nem lesznek.
Annak pedig kimondottan örülök, hogy azok a kőművesek, akik csak hiszik magukat szabadnak és akik építeni nemigen tudnakl a jelek tanusága szerint, azok nem tartanak igényt az Internacionáléra, - kár is lenne azt a szép és patinás munkásmozgalmi dalt a szájukra venni, énekeljék helyette a Székely Himusz című giccsparádét, oszt porladjanak békességgel...
:O))))
Kedves PuPu!
Én a helyedben azért megvárnám a jobb időt.
Mármint a meteorológiára gondolnék.
Hidegben a francnak sincs kedve vonulgatni.
Bár Gaskó nekem sem a kedvencem, de abban bizony igaza van, hogy tavasz előtt itt nagy tüntetést nem lehet csinálni.
üdv
kobor
Megjegyzés küldése