2011. február 24., csütörtök

KULTÚRKAMPF...

Most, hogy végre megfelelő kezekbe került a magyar kultúra ügye, azonnal látványos felvirágzásnak indult.

Két markáns jele is van ennek.
Feloszlatják a József Attila Színház társulatát, épületére pedig hasznosítási pályázatot írnak majd ki, amely nem kívánja megtartani a színházi funkciót, - vélhetőleg persze múzeum lesz belőle, ahol az érdeklődők megszemlélhetik a Gyurcsány-éra bűneinek bizonyítékait, lesz ott kilőtt szem meg gumibot és a látogatók hamisítatlan könnygázt szagolhatnak. Felár ellenében rendőrt is verhetnek baseballütővel...
Bizonyára ideológiailag roppant fejletlen vagyok, Magyar Nemzetet sem olvasok, ez lehet az oka annak, hogy sajnálom a színházat, franc abba a rohadt komcsi lelkületembe.
Nem ez volt Budapest legelegánsabb színháza, nem ennek a repertoárján szerepeltek avantgárd darabok, ez csak egyszerűen jó színház volt, ahová szívesen ültek be a nézők, ahol jól szórakoztak a színvonalas előadásokon, a kiváló társulat remekebbnél remekebb színészei által előadott darabokon.
Persze ezt az alcsuti úgysem érti, hiszen neki a futballpálya volt a színház, ahol a nézőtéren szotyolát köpködhetett a nép, és személyes élmények híján pesti flancnak tartja az egész műfajt.
Ő színházi fesztivál helyett a kolbászfesztivált favorizálja és aki protokoll-rendezvényeken kívül látta már színházban, azok között kisorsolok egy hangszórót.
Hogy hogyan kerülhetett az ország irányítása egy ilyen műveletlen, kultúraellenes társaság kezébe, az rejtély, de az azért jellemző rájuk, hogy ameddig Debrecen botlábú focicsapata tízmilliárdért kap stadiont, addig az igazi népszínháznak, a József-Attilának nem jut ennek századrésze sem, sőt, utolsó csapásként még el is vontak pénzeket, nehogy az igazgató konszolidálni tudja a költségvetést.
Igaz, a József Attila Színháznak már a neve se frankó, mert ugyan egyetlen mondatot megtanultak tőle, ami a fasiszta kommunizmusra vonatkozott, de műveltségét, humanizmusát messziről sem ugatják, és egyébként is gyanús ez a koma, a döntsd a tőkét dumájával…
Ez a színház a külvárosi prolik és a kisegzisztenciák színháza volt, azért is jött létre hajdan, mert nekik akart színházat adni Rákosi, aki talán ebben az egyetlen értékelhető dologban különbözik a Gigásztól – Rákosi művelt ember volt…
Anyáméknak hajdan bérletük volt, és én is sokszor megfordultam ott, megnézni olyan csodálatos művészeket, mint Törőcsik Mari, Sinkovits Imre, Kaló Flórián, Darvas Iván, Bodrogi Gyula, Komlós Juci, Szemes Mari, Káldi Nóra, Kállai Ilona, Voith Ági, , Láng József, de tag volt itt Gobbi Hilda is.
Most majd lesz a helyén bevásárlóközpont, vagy OTP fiók…
Ha én Szőcs Géza helyében lennék, elbujdokolnék, mert aki ezt a színházat bezárja, az nem kultúrember, az egy kultúrsenki, aki még a pártállami időkhöz képest sem állja meg a helyét - bár mindketten diktatúra kiszolgálói, mégis úgy viszonyul Aczél Györgyhöz, mint Lakihegy a Csomolungmához…
A másik ügyön már csak röhögni lehet.
Szőcs Géza az ő végtelen buzgalmában, melyet már csak ostobasága múlik, felül azon spekulálgat, hogy el kellene költöztetni a volt Felvonulási térről az 56-os emlékművet – nem tetszik neki.
Szerintem is, éppen egy költőnek kell megítélni egy szobor művészi értékét, - ennél már csak az volt jobb, amikor Demján megállt az épülő Művészetek Palotája előcsarnokában, és fejből áttervezte az épületet, - arról nem is szólva, hogy a Nemzeti Színház Orbán művészi koncepcióját hordozza.
Ért hozzá, hiszen volt márt disznóól építésénél is culáger.
Ezek rosszabbak, mint a pártállam legsötétebb funkcionáriusai voltak, azoknak legalább körtelező volt szerénynek lenni, de ezek minden mértéktartást elvesztettek és jó bolsevik módra rád akarják kényszeríteni politikai nézeteiket, szemellenzős és beszűkült világlátásukat, de ez nem elég - még a disznótorokon csiszolt tahó ízlésüket is a nyakadba akarják varrni.
Mikor a Nándorfehérvári teremben kialakított felszállópályáról felszáll a repülőgép, fedélzetén a Vezérrel, a vadlibák örömmel gágognak, amikor elhúz mellettük - úgy látszik a takarítónő mégis megtalálta a porszívó zsákjában a mi Reménységünket…

:O)))

12 megjegyzés:

Névtelen írta...

hát először is sikerült megint jó nagy marhaságot írni Egyik mondatodat agyoncsapod a másikkal. A szerény kis pártkáderek, akik bort ittak és vizet prédikáltak, es a jó erőszakos bolsik, de hát ezek egyek voltak. Rákosi valóban művelt ember? akkor örülhetsz, mert a legtöbb szavazód Orbánt hozzá hasonlította. Emlékezz rá OV építette fel a Nemzeti Színházat, amelynek ügy kb. 3o évig vajúdott, a te kifinomult elméjű barátaid képtelenek voltak rá.Különben mi bajod van a disznókkal, egyél te csak libát, ha azt favorizálod, jó étvágyat hozzá. Valóban jó színészek játszottak ott, a Sinkovits Imre a legjobb magyar színész is csak büntiből került oda 56 után a nézők nagy örömére. Valóban OV csak magyar nem kozmopolita lehet bunkózni, de azt hiszem, hogy nálatok sokkal külömb. Inkább legyen kultúrkampf mint mein kampf.

Géza írta...

Az a kérdésem, hogy a magyar kulturális életben nincsen megfelelően kvalifikált, a kultúrához értő szakember?
Mit keres itt Szőcs Géza, aki még néha helyesen, értelmesen sem tud fogalmazni!
Jobb lenne, ha otthon (Romániában) vívná a kultúrharcot!

Névtelen írta...

Kultúrkérdésekben én nem mondanék véleményt egy ilyen utolsó, senkiházi brigád után ami eddig volt. Nem akarok kiállni senki mellett, de hogy valaki azzal szórakozzon csütörtök este, hogy izzadságszagú felháborodásait idehányja... Kiabálj csak a pusztába, ott legalább nem hall senki, és talán le is higgadsz - de legalább is elmegy a hangod egy idő után.
Semmi stílusérzéked, semmi logikád, s mivel blogolsz, még azt is hozzá lehet tenni, hogy semmi önkritikád sincsen.

hóesés írta...

Nagyon egyetértek a Géza nevű hozzászólóddal Pupu, szerintem undorító egy alak, jobban tenné ha visszamenne.Mi biztos jobban járnánk.
Az írásod pedig nagyon jó!

névtelen2 írta...

Névtelen 1 ! Minő szerencse hogy vezéred már a kőműves munkákhoz is ért, nemcsak a focihoz, meg a kolbásztöltéshez meg a... na ahhoz nem kell érteni.De ha nem tévedek, a gödröt akkor ott hagyta.
Ja, és különb, így írd le legközelebb, ha szerinted az.

You írta...

Névtelenke! Vissza kellene menni az általános iskolába helyesírást tanulni, hemzseg a hibáktól, csakúgy, mint a mondanivalód. Emlékezz vissza, hogy hogyan is épült fel a Nemzeti Színház! A végeredményről már nem is beszélek.A ti alkohol fogyasztásotok. több. mint a víz fogyasztásotok, egyébként józanul nem lehet ennyi ökörséget csinálni: Selmeczi, Lézer Janó Papcsák Vitézy Schmitt , Rogán, Kósa Lujdzsi gondolataira, tetteire emlékezz. Nem kell szelektívnek lenni.
Igen, ez jellemző rátok "harcolunk" "megvédjük"
stb, aztán majd leigázzuk. Fogsz még te sírni, csak teljen el egy pár hónap, s nézz szét a környezetedben.

Névtelen3 írta...

Névtelennek:
"Kultúrkérdésekben én nem mondanék véleményt egy ilyen utolsó, senkiházi brigád után ami eddig volt."

Mi meg mondunk erről az utolsó,senkiházi brigádról, ami most van. Amig lehet. De korai lesz az öröm: utánunk te jössz. Akkor is, ha nem önként, hanem megbizásból szenvedsz itt.

MoonRiver írta...

Csak ámulok és bámulok. Mindenféle pártállástól függetlenül is nagyon szomorú, hogy bezárnak egy olyan színházat, ami szinte szimbólum volt, éppen a helye miatt is, de a benne játszó művészek nézetei miatt is. Ezért gondolhatom akár azt, hogy nem véletlenül esett éppen erre a választás.
Az írás jó, kár, hogy én inkább lassan letargiát érzek, lesújtó a kompánia, ezen nincs mit szépíteni.

Névtelen írta...

Az MSZP a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján kegyelettel emlékezik meg a Rákosi-korszak áldozatairól, 1956 és az azt követő megtorlások mártírjairól, és minden politikai üldözöttről, akit nézetei miatt büntettek - áll az ellenzéki párt pénteki közleményében.
Büszke lehet az mszp elődpártjára, amiből kinőtt.

akarki írta...

komcsikaim, szabad madaraim csak szivjatok, szivjatok. legalabb tagul a tudotok.

éhes proletár írta...

neked kedves you! tudod ki fogyasztotta el a legnagyobb mennyiségű alkoholt? a komcsi katonatisztek. listát én is tudok írni: tocsik márta,kulcsár attila és a hozzá tartozó elvtársak, a kedves feri fittelínája nem büntethető mert már elévült? hagyó, zuschlag, stb..........................................................................................................................................................................................................orbán nem bízott meg, hogy ide írjak, ő nem törődik veletek, sokkal értelmesebb dolgokkal van elfoglalva.
........................................................

Lusti írta...

Névtelen0knál és akárkiknél a mazochizmus az congenitális vagy szimplán csak munkaköri leírás?
Ha ennyire undorító meg miegyéb a fenti blog akkor miért olvassák?