2011. április 30., szombat

ITT VAN MÁJUS ELSEJE




Itt van az ünnep, de hol vannak a munkások? 
Aki meg szeretné találni őket, annak igencsak kell keresgélnie őket, de azért a kitartás – mint mindenhol – itt is eredményre vezet.
Kétféle helyen lehet megtalálni őket – egyrészt a multi csodaüzemeiben állnak a munkapadok mellett csendben és fegyelmezetten dolgozva, másrészt a magyar sufnivállalkozó kócerájaiban.
Egyetlen dolog a közös bennük: mindahányan tartják a pofájukat, mert féltik az állásaikat, a megélhetést, a gyerek iskolai kirándulásának fedezetét, a napi üveg sört.
Hol vannak már azok az idők, amikor a melós üvöltve verte a főnök íróasztalát és fenyegette, hogy feljelenti a Pártbizottságon?
Hol vannak már azok az idők, mikor a hajdani Csepel Művek főkapuján tízezrek igyekeztek kifelé és poénkodva zsíroskenyeret adtak a kapunál álló Lenin-szobor kezébe?
Ma már se munkás, se Lenin-szobor nincs, a zsíroskenyeret meg jobb esetben az unokák eszegetik.
Hol vannak már a régi szép idők, mikor a munkás vasárnap libapörköltet evett a tanyáján nokedlival, aztán legurított egy-két kőbaltást, hadd ússzon az a liba, ha már viziszárnyas…
A hajdani szervezett nagyüzemi munkásság a múlté meg a multié, a kisüzemekbe szétszórt kétkezi dolgozók számára a szervezkedés illúzió – a főnök úgy rúgná fenéken azt, aki ilyesmire vetemedik, hogy zúgva szállna, mint a győzelmi zászló.
Lenin nagy bajban lenne nálunk - ott állna a magyar Putyilov-művek kapujában, de a kifelé igyekvő marcipánkészítők és hidegkonyhai szakácsnők között nehezen találna harcrakész proletárokat, attól tartok.
Mégis, ki is ma a munkás?
A szocialista nagyipar szétverésével a dolgozók elmentek – ki nyugdíjba, ki rokkantnak, a kevésbé szerencsések valami kócerájba – jobb esetben rendezett kisüzembe – a végképp szerencsétlenek meg elmentek munkanélkülinek és ezzel ráültek egy olyan csúszda végére, mely számukra korábban elképzelhetetlen nyomorba röpítette őket, a létbizonytalanságba, a kiszolgáltatottságba.
A magyar ipar szerkezete teljesen átalakult, iparágak szűntek meg és helyettük nem jött létre semmi, legfeljebb a szolgáltatások területén mutatkozott némi fejlődés, de ami azt illeti, a műkörmösök sem tűnnek valami túlzott osztályöntudattal megvert népeknek.
Nem szólva a töméntelen fél vagy teljesen kényszervállalkozóról, akik ebben a formában próbálnak meg gondoskodni saját foglalkoztatásukról, és akik a haveroknak büszkén mondják, hogy ők vállalkozók, holott ők is csak máról-holnapra élő szerencsétlen proletárok, akik legfeljebb saját magukat zsákmányolják ki, de azt legalább nagyon.
Ez a „proletár” is szitokszó lett az elmúlt húsz évben - a panelproli, ugye.
Leginkább a semmiből felkapaszkodott újgazdagok engedik meg maguknak azt, hogy így aposztrofálják azokat, akik kimaradtak a nagy osztozkodásból, akik nem tudnak az állam csecsén lóva piócáskodni a valódi értéket teremtőkön, akik a nagyvárosok lakótelepein élve klasszikus módon, munkaerejük eladásából élnek, és ekként valóban prolik – proletárok – mivelhogy semmiféle egyéb eladható értékük nincs, csak a munkaerejük.
Ők meg szégyellik ezt a helyzetüket, nem szívesen vállalják fel a státuszukat, hiszen a média nap - nap után azt zsolozsmázza nekik, hogy az csak az ember, aki minimum hatos Audiból kiszállva arany Rolex óráját igazgatja.
Mindenki a Barátok közt Klaudiájával akarja magát azonosítani, nem pedig a nyugdíjas Vili bácsival.
Nincsenek ők sehol a Lázár-skálán, mégis azt szeretik hinni, hogy ők is majdnem valakik, holott anyagilag a kanyarban sincsenek ezekhez a felkapaszkodott, gátlástalan parvenükhöz képest, de ezzel rohadt nehéz szembenézni.
A munkásosztály eltünt, meghasonlott, elerőtlenedett, és nem tudja magáról, hogy ő ma a munkásosztály.
És mégis fontos ez az ünnep ma is, hiszen a ma munkavállalóknak nevezett dolgozóknak is fel kell előbb-utóbb ismerniük, hogy ha nem fognak össze, akkor egyenként hamar felzabálja őket a tőke, merthogy a nyereség eléréséhez takarékoskodni kell és legjobban takarékoskodni a munkaerő árán lehet.
Sajnos, úgy tűnik, hogy a közeljövő nem sok jóval kecsegteti a magyar munkavállalókat, többségükben vesztesei ők az adórendszernek, vesztesei lesznek a munkajogi változásoknak és beszéljen bármit Orbán vagy a sok kis Orbán-klón, a jelenlegi kormány a felső-középosztály érdekeit képviseli, meg a Fidesz-oligarchákét, de azt aztán gátlástalanul és agresszíven.
Ma még külön-külön vonulásznak meg tiltakozgatnak a zemberek, de nem kell már sok idő, hogy ráébredjenek: együtt mennek csak valamire.
Ehhez nem kell szétverni a fővárost, csak meg kell mutatni, hogy minden ellenkező híresztelés dacára léteznek, vannak.
És sokan vannak, csak ma még nem tudják, mert többnyire azt hiszik, hogy mindenkinek egyénileg kell játszani a saját túlélésére és az sem baj, ha ez a másik rovására megy.
Nincs igazuk.
Majd felismerik.
Ehhez pedig kellenek az ilyen alkalmak, ahol ráébredhetnek a helyzetükre, az erejükre, a fontosságukra.
És jó lenne, ha közöttük lennének a hajdani büszke téesz-parasztok mára megint zsellérségbe taszított utódai is, mert ők is idetartoznak.
Majd ők is ráébrednek erre.
Talán éppen holnap, a Városligetben…
:O))))

A remek illusztráció a http://negymadar.blog.hu/ tulajdona...

2011. április 29., péntek

VADÁSZ-SZEZON

VADÁSZAT

Ma a Facebookon közzétette Gyurcsány a hírt: A Legfőbb Ügyészség mentelmi joga felfüggesztését kezdeményezte.
Az erről szóló értesít lésből kiderült, hogy a gyanúsítás Sukoró kapcsán történt.
Gyurcsány bejelentette, hogy lemond mentelmi jogáról – áll az eljárás elé.
Várható volt ugyan, hogy folytatódik a vadászat, mégis meglepi az embert, amikor konkrétan sor kerül rá, hiszen azért mindenkiben van egy szikrányi remény, hogy hátha mégsem ennyire gatya itt a helyzet, hátha mégsem veszítette el még teljesen az eszét és a mértéktartását a Rákosi-klón - de hiú volt a remény.
Gyurcsányt el kell takarítani az útból, mert ha le kell egyszer és mindenkorra számolni a baloldallal, akkor annak ez a járható útja: gúnár nélkül a libák is csak összevissza kóvályognak, soha nem találnak le a tóra.
Márpedig – mondjon akárki akármit és higgyen bárki bármit önmagáról - a baloldalnak ma Magyarországon egyetlen vezetője van, Gyurcsánynak hívják.
Persze vannak testületek meg vannak okos baloldali és liberális politikusok is, akik próbálják tenni a maguk dolgát, de ahhoz, hogy magukkal tudják húzni a politikába és a napi kenyérharcokba belecsömörlött embereket kellene valami megfogalmazhatatlan dolog, pontosan körülírhatatlan tulajdonság, amivel ma csak ő rendelkezik a baloldalon és ez egyre inkább ki is derül.
Éppen ez az, amiért most sietőssé vált a lőgyakorlat, hiszen addig kell lépni, ameddig a legostobább magyar szemében is ki nem derül, hogy az elmúlt nyolc évben ki hazudott, ki csapta be a választókat, ki az, aki a hatalmat az oligarchák érdekében használja fel, ki az, aki csak erőszakosan elvenni tud, még a legszegényebbektől is.
Sukoró egyébként is iskolapéldája a tőke és a hatalom összefonódásának.
A Velencei tó partján egy nem különösebben értékes területen létesítendő beruházás egy lett volna azok sorából, melyek közül most a Mercedes és az Audi beruházás kapcsán úgy veri a mellét két féltéglával Orbán, mintha a szalag átvágásán túl bármi köze is lenne az elődei által előkészített projectekhez.
Egy csak a differencia: ezek a járműipari gigászok nem sértettek érdeket, márpedig a sukorói tervezett élményparkban kaszinó is létesült volna, az pedig erősen sértette olyanok érdekeit, akiknek az egyik projectjét – egy hasonló kaszinóval spékelt élményparkot - Pozsonyban Metropolisnak hívták, a másikat meg Orbán Viktornak.
Csak az egyik project jött be, legalábbis egyelőre…
Sukorónak ahhoz, hogy a Metropolis virágozzon el kellett halnia, hiszen Disneyland sincs minden utcasarkon, elég abból egy is.
A beruházás, melyet az ügyészség és a különféle álkörnyezetvédők segítségével kinyírtak, volumenét tekintve akkora lett volna, mint a Mercedes kecskeméti beruházása, ezreket foglalkoztatva sokmilliárdos idegenforgalmat generálva ismét egy színnel gazdagította volna a Magyarországról kialakított képet, de nem lett belőle semmi.
Mint ahogy nem lett semmi a gyöngyösi gumiüzemből vagy a sávolyi motorkerékpár-versenypályából sem, mely utóbbi megint csak gazdasági érdekcsoportokat sértett.
Úgy tűnik, ma Magyarországon csak egyetlen gazdasági érdekcsoport fér el, és aki ennek útjában áll, az könnyen Allende sorsára juthat…
A kormányváltás óta Orbán sleppje vért izzad és aprófát kakál az erőlködéstől, hogy valamit össze tudjon hozni Gyurcsány ellen, akinek egyetlen nagy vétke van: ahányszor ránéz Orbán, annyiszor önti el a megfékezhetetlen kisebbségi érzés, saját mérhetetlen kisszerűségének tudata.
Nem egy biztató kombináció – a gazdaság –politikai érdek és a személyes bosszú randa elegyet képes képezni.
Lehet persze bizakodni, hogy Gyurcsány nem követett el semmit, úgyis felmentik, de ezzel kapcsolatban csak a régi bon-mot jut az ember eszébe: azt már tudom, hogy mi lesz, csak azt nem tudom, hogy addig mi lesz?
Merthogy abban senkinek ne legyen kétsége, hogy az egyik fő cél itt a megalázás.
A vád meg éppen olyan lesz, mint Orbán egész politikája: agresszív és hazug, a hozzá kapcsolódó propaganda meg gátlástalan – aki nem tudja mi várható e tekintetben, az nézze kicsit Szijjártó nyilatkozatait, a gátlástalan cinizmus iskolapéldáit.
A hírnek sokan örülnek, jobbról-balról egyaránt.
Nagy lehet a megkönnyebbülés az MSZP egyes köreinek tájékán is, pedig igencsak össze kellene most kapniuk magukat, mert itt már csak a nagyonhüje nem ismeri fel, hogy Gyurcsány politikai halála az egész baloldal politikai halálát jelentené vagy húsz évre.
Ezidáig sem lehetett volna magárahagyni, már régen neki kellene lenni a pártelnöknek, akkor Orbánnak ezerszer meg kellene gondolnia, hogy le merje–e tartóztattatni a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét – így kisebb a kockázat, nagyobb lesz a bátorság és átmenetileg le lehet csillapítani majd a széljobb szavazótábort, überelni lehet Vonát.
Mellesleg meg lehet mutatni hogy senki sem érezheti magát biztonságban.
Próbatétel lesz ez mindenkinek – próbatétel Gyurcsánynak, mert más szabadlábon bátornak lenni, mint pórázon sétálni esetleg a hisztérikus jobboldaliak sorfala között, próbatétel a szocialista pártnak, a vezetésnek, a tagságnak és próbatétel minden demokratának.
Remélem, senki nem fog elbukni ezen a próbatételen…

:O)))

2011. április 28., csütörtök

EGYSÉG

Azt mondta Balogh András, az MSZP elnökhelyettese, a párt megújulásának kétlábon járó jelképe, hogy „az az akció, amelyet Gyurcsány Ferenc megkezdett, illetve folytatott, kifejezetten káros, nemcsak az MSZP számára, de a teljes baloldal és az ország számára is” mertmivelhogy most, amikor kritikus időszakot és szociális válsághelyzetet él át az ország, a fontos kérdésekkel kellene foglalkozni, nem pedig a párt belső ügyeivel.
Egyre szilárdabb bennem a meggyőződés, hogy a Szocialista Párt káderpolitikája felülmúlhatatlan, mindig, minden posztra a legmegfelelőbb fiatal káder kerül, emellett hálatelt szívvel örvendezem amiatt is, hogy hazánk és a Thaiföld mind a mai napig nem áll háborúban egymással, annak dacára, hogy Balogh András Őexcellenciája éveken keresztül képviselte ott hazánkat.
Csipet kis balszerencse és most Viktornak nem a saját népével, hanem Bhumibol királlyal kellene megvívnia harcát a hazáért a Vérmező síkján.
Tulajdonképpen érthető a dolog.
Mikor egy hajó a tengeren hánykódik, a vihar tépi a vitorlákat, az elszabadult kötelek csapkodnak, a motortér vízben áll, a hajómotorok állnak és a legénység evezőlapátokkal veri egymást, időnként egyet-egyet hadonászik a hónuk alatt a ketrecekbe zárt libáinkkal elrohanó kalózok felé is – ilyenkor fontossági sorrendet kell állítani.
Balogh elnökhelyettes szerint ilyenkor jött el az ideje annak, hogy a hajózás távlatos kérdéseiről beszélgessünk, megvitassuk a kalózokkal, hogy ha majd egyszer kikötünk, akkor mit is kellene tennünk, milyen rakományt kellene felvennünk, milyen széplányokat kellene Pepita Ofélia műintézményében megpocsékolnunk.
Hát nem is tudom, én kicsit azért másként látom a dolgokat, valószínűleg ideológiai fejletlenségem okán.
Valahogy úgy képzelem, hogy egy ilyen helyzetben a legelső feladat a hajó működőképességének helyreállítása, ennek pedig személyi és tárgyi feltételei is vannak.
Mondjuk, a mindig részeg fedélzetmester helyére kell keresni valakit, akinek nem ez az egyetlen pozitív tulajdonsága, hanem emellett képes a legénység irányítására is, aztán meg kell szervezni a fedélzeti őrségeket, úgy, hogy mindenki tudja a feladatát, aztán be kell tömni a lékeket, meg kell javítani a hajómotort és ismét mozgásba kell hozni a hajót.
Természetesen az elnökhelyettes nem vonja kétségbe e munkálatok szükségességét, de rögvest elkezd visszamutogatni az előző kapitányra, akit egyébként többségükben azok távolítottak el a hídról, akik most éppen roppant elégedettek a hajó állapotával, hiszen még úgy-ahogy úszik – na jó, a korlátokat át kellene festeni…
Hogy itt az elmúlt egy évben semmi érdemleges nem történt a párt környékén a Demokratikus Koalíció megalakulását leszámítva, az a párt elnökhelyettesét nemigen érdekli, mivel szerinte a pártszavazási kezdeményezés egy egységbontó törekvés, amely gátat jelent a kibontakozás számára.
Namármost egységet bontani akkor lehet, ha van egység, de itt nemhogy egység nincs, de még azt sem fogalmazták meg rendesebben, hogy miben is kellene egységet felmutatnia a párt tagságának.
Másrészt meg az egység önmagában nem érték.
Ez csak akkor válik értékké, ha valaki képes egy elérendő célt felvázolni, annak elérése érdekében mozgósítani azokat, akik aztán egységes fellépéssel és döngő léptekkel el is érik majd azt.
Enélkül az egység nem sokat ér, hiszen - bár a temetőben sincsenek viták -  mégsem a halottak kongresszusa a leghatékonyabb testület.
Pofára estünk, bevertük az orrunkat, azóta meg legfeljebb a viszkető – égő sebek vakargatásával vagyunk elfoglalva.
Még elképzelés se nagyon van, hogy kikkel együtt, mikor és hogyan tudja majd a Szocialista Párt megszorongatni a nagyképű ám egyre érzékelhetőbben önmaga által sarokbaszorított ellenfelet.
A pártvezetés egy év alatt sem tudott felmutatni semmiféle épkézláb elképzelést, lassan ott tartunk, hogy egyetlen szilárd pontja van a programnak: Gyurcsányt ne!
A frakció beásta magát, mint Montgomery El-Alameinnél, befestették magukat terepszínűre és most várom a hírt, hogy miután kiderült, hogy mégsem követ kell törniük, melyikük vesz fel háromszoros költségtérítést.
A végeken a vert hadak megszeppenten pislognak, fogalmuk sincs, kinek higgyenek, időnként elhúz előttük a pártvezetés valamelyik küldötte és gyurcsányriogatót tart.
Elrikkantja magát, hogy „LIBERALIZMUS!” meg, hogy „KÖZÉP FELÉ NYITÁS!” – ilyenkor a helyi kórus siratórészlege a „prolidiki, prolidiki” szavakat zsolozsmázza és közben vörös lepedőre festve egy nagyorrú ördög képét lóbálja.
Szóval át kellene szerintem ezeket a dolgokat jobban gondolni, míg van még kikkel és miért.
Az elnökhelyettes azt is mondta, hogy „Senkit nem izgat, hogy mi is történik az országban, mi történik a munkavállalókkal, mi történik az oktatási rendszerrel.
Engem ezek a kérdések izgatnak, és amikor előjön, hogy a pártban döntsük el, miféle rivalizálások folynak, azt felháborítónak és elfogadhatatlannak tartom” 
A pártban nem azt kell eldönteni, hogy miféle rivalizálások folynak, hanem azt, hogy mit kezdjünk azokkal.
Másrészt meg én súlyos tévedésnek tartom ebben a beosztásban valakitől, hogy a problémát ilyen módon – szimpla személyi rivalizálássá – egyszerűsítse.
Itt arról van ugyanis szó, hogy milyen legyen ennek a pártnak a jövője, ez pedig nem bagatell probléma, hiszen ebben a kérdésben az ország jövője is többé-kevésbé benne van.
Mellesleg említeném, hogy Gyurcsány milliója, amit a cigányoknak ajánlott fel meglehetős vihart kavart.
Ennek oka az, hogy a csak önmagának kaparó kisszerűség megint szembetalálkozhatott önmagával és a Gyurcsánnyal való összehasonlításból egy istennek se jött ki jól.
Tulajdonképpen ő az egyetlen magyar politikus, aki mindenféle sunyi maszatolás nélkül odaállt az üldözött kisebbség mellé és adott nekik.
A sajátjából.
Nem az ország pénzét osztogatta, hanem a saját pénzét.
Jó lenne, ha ezt mindenki egy tiszteletteljes fejbólintással tudomásul venné.

:O)))

2011. április 27., szerda

CIGÁNY - MAGYAR PÁRBESZÉD

 Persze kitört a balhé, egy cigánygyereket és négy nácit rendesen elkalapáltak Gyöngyöspatán, folyt a vér, a nácik most siránkoznak, hogy százharminc cigány verte le a hős „őrmestert” és társait.
Mecsoda méltánytalanság.
A rendőrség a helyzet magaslatán állt, a nácik eljátszadoztak velük, a falu egyik végén csinálták a műbalhét, hogy a másik végén nyugodtan próbálkozhassanak egy kis cigóidomítással, csakhát a fagyi visszanyalt.
Menet közben ugyanis a cigány férfiak is úgy-ahogy megszervezték magukat, és a karikásostornál és fokosnál ugyan egyszerűbb kivitelű eszközökkel, de fel is szerelkeztek, oszt jól pofánvagdalták támadóikat.
Most mit lehet erre mondani?
Ha az én házam előtt randalírozna már hetek óta a Teveellenes Liga és időnként berikkantana az ablakon, hogy ma éjjel minden tevének annyi, akkor igen felelőtlen lennék a gyermekeimmel, a családommal szemben, ha nem készíteném oda az ágyam mellé a speckó Molotov-koktélt, a kapanyelet, és ha lehet két-három kézigránátot, hogy az első gyanús jelre hozzávagdalhassam mindenkihez, aki a családom életére tör.
Nem lehet emberektől elvárni, hogy minden provokációt hidegvérrel tűrjenek, van a pszichikai terhelhetőségnek egy határa, amelyet túllépni nemigen lehet reakció nélkül.
Most lesz egy-két nap csend, de aki azt hiszi, hogy itt majd meg is áll a dolog, az rettenetesen téved.
A folyamatok ki szoktak futni a végpontjukig és ez a gyöngyöspatai randalírozás még messze nem a végpont, a feketeleves még hátra van.
A problémát tulajdonképpen nem is ez a párszáz idióta jelenti, akik akciófilm-hősöknek képzeli el  magát a kapanyél fejét ért első ütéséig, aki azt képzeli, hogy a háborúban csak az ellenség esik el, de ő persze sérthetetlen + még szép is – a problémát az jelenti, hogy ezek mögött a bohócok mögött ott áll a társadalom egy nem elhanyagolható része, közöttük nem egy, magát baloldalinak tartó ember is.
Érthető ez valamelyest, hiszen az élet egyre borzasztóbb és az nem lehet, hogy ne legyen valamilyen külső oka annak, hogy én ide jutottam, nincs elég jövedelmem a megélhetésemhez, nincs a gyerekemnek állása, a gyógyszer is egyre drágább, pedighát én mindent megtettem.
Világ életemben becsületesen dolgoztam, mindig eleget tettem a kötelezettségeimnek, azt ugyan nem tudom, hogy hozzányúltam volna-e a közpénzhez, de hát ezt kipróbálni esélyem sem volt, mégis ide jutottam!
Ki az oka?
A nácik készen szállítják a választ: hát természetesen a cigányok, akik kiszívják a nemzet vérét, elveszik előlünk a pénzt, kocsmába hordják a segélyt, meg még libát is lopnak!
Igaz ugyan, hogy amennyi libáról itt a legendák szólnak, azokkal be lehetne takarni Kanada egét, de ezek a dumák annyira jól hangzanak, hogy még Pesten is erre hivatkoznak, ahol libát legfeljebb a Tesco hűtőpultjaiból lehet lopni – mondjuk, nem ötleteket szeretnék adni.
Így aztán készen is van a recept, a szélsőjobb azt ígéri, hogy ő majd biztosítja a rendet, melyhez egyébként minden épeszű ember vonzódik, a baloldal ímmel-ámmal tiltakozgat, mert félti a szavazóbázisát, a Fidesz meg a szokásos receptekkel válaszol a kihívásra.
Először is bejelenti, hogy a probléma nem létezik.
Ha létezett is, már legyőztük.
De a létezéséért egyébként is a szocialisták meg az LMP és a polgárjogi szervezetek felelősek, akik tulajdonképpen előidézték azt a helyzetet, ami nincs is.
Merthogy önös politikai számításból gerjesztik ottan az indulatokat, melyek egyébként nincsenek is.
Úgyhogy azonnal hagyják abba gerjesztést, és vegyék tudomásul, hogy a probléma nincs.
Orbán meg bejelenti, hogy ő akkor az erő nyelvén fog megszólalni és teszi – jobban tenné persze, ha magyarul szólalna meg és kivételesen értelmes dolgokat mondana.
Orbán törvénymódosítást kezdeményez az „egyenruhás bűnözés” visszaszorítása ügyében.
Baromság.
Vannak megfelelő törvények, csak be kellene tartani őket, most legfeljebb adnak majd Vona jogászainak egy kis házifeladatot, de ne legyen kétséges, hogy ez nem old meg semmit az ügyvédek anyagi helyzetének javításán kívül.
Mellesleg valamelyik nap itt megírtam, hogy Orbán szomorú percei akkor jönnek majd el, mikor a szélsőjobb – mégcsak nem is a vérnácik – elkezdi őt is cigányozni, és lám, Vona kihívta őt cigány-magyar párbeszédre, képzelem, mit röhöghetett össze a náci agytröszt az ötleten.
Megérdemli egyébként.
Amúgy elvárható lett volna, hogy megjelenjen Gyöngyöspatán, személyesen.
Merthogy itt párszázezer magyar állampolgárról van szó, akiken ugyan személyesen nyerni nemigen lehet, de veszíteni rengeteget – mondjuk, végképp ki lehet iratkozni az európai politikából, és el lehet intézni, hogy ha még száz évig is lesz hatalmon, akkor se fogadja őt soha többé a Fehér Ház, legyen bár a következő elnök Hófehérke személyesen, akkor sem.
Tulajdonképpen ma itt tartunk, és a jövő semmi jóval nem kecsegtet.
Orbánék most egy sor gazdasági intézkedést vezetnek be, azokat is éppoly brutalitással előadva, mint összes eddigi intézkedésüket, eléggé sanszos, hogy a lakosság – a zemberek – túlnyomó többsége rosszul fog járni.
Hogy klasszikust idézzek, nem kicsit – nagyon.
És dühös lesz, és megoldást keres majd az életére, amelyre ismét majd a szélsőjobb fog egyszerű megoldásokat kínálni, amit az egyszerű emberek egyszerűen el fognak fogadni.
Majd a nácik megmondják, hogy kitől mit kell elvenni, és el is veszik, a nép meg majd asszisztál hozzá, mint volt már rá példa.
Merthogy jelenleg senki nem tud neki más receptet adni, hogy hogyan oldja meg az életét – a napi gondokat nem lehet jelszavakkal orvosolni, a libák meg már régen elfogytak az ólakból.
Ekkor itt már sokkal többről lesz szó, minthogy Orbán menjen a francba, mert ha el is megy, már késő lesz.
Undorító kilátások.

:O)))

2011. április 26., kedd

PÁRTSZAVAZÁS

Ez a Gyurcsány már megint nem bír magával.


Mikor már olyan szépen kezdett megnyugodni a mocsár, mikor már csak itt-ott puffogott fel néhány helyen mérgező gázbuborék a mélyből, akkor fogja magát, oszt követ hajít a sár közepébe.
És még nem is csak holmi kavicsot, de fogja magát, oszt belehajigálja az MSZP összes eddigi vezetéséről készült szoborcsoport talapzatát, jóllehet azon bölcs előrelátással még egy-két generációnyi helyet ki is hagytak a jövő pártgigászai számára – hihetetlen.
Olyan itt a helyzet, mint mikor a békés vasárnapi sziesztába belegyalogol a szomszéd Józsi bikája, felborogatja az asztalt, a nyugágyat, az anyóst, a demizsont, megkergeti a rémülten gágogó libát és üldözőbe veszi a háziasszony piros otthonkáját – közben meg mindenki keresi a lelkében megbúvó torreádort.
Állítólag az MSZP vezetésében mindenki megdöbbent az időzítésen, merthogy itt van május elseje, - énekszó és tánc köszöntse.
Én, miután olvastam, a hírekben, hogy az ünnepen Mesterházy és Gyurcsány beszél, majd olvastam a hírekben, hogy Gyurcsány nem beszél, akkor már éreztem, hogy itten van a gebaß, innen már csak a balhé kitörésének időpontja volt kérdéses.
Pedig nemigen vethet az MSZP vezetése Gyurcsány szemére semmit, hacsak azt nem, hogy le akarja csapolni a mocsarat, és a helyére dús búzamezőket és virágzó gyümölcsösöket képzel, persze ez nem kis bűn azok szemében, akik a mocsári létre rendezkedtek be.
Egyetlen alligátor vagy egy vízidisznó sem lesz elájulva a boldogságtól, ha felvázolják neki, hogy holnaptól leopárdnak vagy gazellának kellene lennie, és a mocsári liliomok sem tudják elképzelni magukat üvegházi orchideaként.
Jó ez így, ahogy van, ellenzéknek lenni sem kibírhatatlan állapot, legfeljebb arra kell odafigyelni, hogy ne ingerelje közben az ember túlzottan Viktort, aki ha felidegesítik, képes az ellenzék padjaiba alulról százas szögeket veretni, amilyen erőszakos a Kegyelmes Úr..
De az a húsz év hamar elmegy, addig meg a csökkentett létszámú parlamentben jól elleszünk nyolcan-tízen, csak nekünk lehessen megmondani, hogy ki legyen az a nyolc-tíz…
Utána meg kit érdekel már ez az egész, ha kint leszünk a stiglickertben?
Állítólag Gyurcsánynak várnia kellett volna, most május elsejére, aztán augusztus 20-ra, majd lehet, hogy november hetedikére, - szinte mindegy is, csak szembe ne kelljen nézni a problémákkal.
Szerintem meg már így is túl sok ideig várt.
Rengeteg lelkes baloldali morzsolódott le az elmúlt egy évben, méghozzá nem csak a kényelmesek, hanem inkább az aktívabbak, akik nehezen bírták a passzivitást, a semmittevést, a köldöknézegető beletörődést.
A baloldal több emberáldozatot nem tud elviselni ha valaha még kormányzóképes erővé akar válni, és ezzel a stílussal, mely a mai pártvezetés sajátja, soha semmire nem fog menni.
Sokszor talán nem is a szándékokkal van a baj, hanem a korral, amely felettébb kegyetlen tud lenni azokkal, akik nem képesek felvenni ritmusát – egyszerűen átlép rajtuk.
Nem lehet abban a korban, amikor forradalmakat – és nem fülkeforradalmakat, hanem igazi, véres, fegyveres felkeléseket – robbantanak ki és szerveznek meg a facebook segítségével megrekedni a hatvanas évek aktívaértekezleteinek színvonalán, nem lehet abból megélni ma, hogy valaki egyszer, valahol eltalálta a labdát – ő ma már nem biztos, hogy labdazsonglőr.
Húsz év alatt manőverezte be magát az MSZP mai állapotába.
Pedig volt esélye más minőséggé lenni, de az induláskor adott személyi és érdek-összefonódások lehetetlenné tették ezt, - hurcolták magukkal az MSZMP hullarablásának terhét, pedig akár oda is dobhatták volna a vagyont, később csak nőtt volna az ázsiójuk.
Aztán volt még egy kegyelmi pillanat, a sokak által kárhoztatott őszödi beszéd, akkor eltöprenghettek volna azon, amit Gyurcsány mondott, ehelyett bólogattak az érdekeltek és a balhé után mindenki elkezdte gereblyézgetni a saját kis visszavonulási útvonalát, mert azt hitték, hogy elég lesz Gyurcsányt lapátra tenni és szépen helyreáll majd a világrend, majd megegyeznek a hiénával, hogy melyik nap egyen spenótot.
Ábránd volt, hiú ábránd, és még ma is hisznek benne néhányan – persze olyan is van, aki állítólag sikeresen meg is kötötte a maga kis különbékéjét a politikai ellenféllel.
De nincs mese, itt harcolni kell, ezt az agresszív kis despotát másként legyőzni nem lehet, márpedig a Szocialista Párt jelen állapotában jószerivel harcképtelen.
A jelenlegi pártvezetésnek egy teljes éve volt, hogy megmutassa magát - nem jött össze.
Hát akkor most szépen hagyni kellene, hogy csinálja az, aki képes is rá.
A pártot alapjaitól kell újjászervezni, korszerű eszközöket alkalmazó korszerű párttá kell tenni, és ezt a pártot el kell fogadtatni a társadalommal.
Talán ez utóbbi lesz a nehezebb feladat, miután a mai fiatalok, ha meghallják a „párt” szót, hát sikítófrászt kapnak és világgá rohannak.
Ha nem lesz sikeres a pártszavazási kezdeményezés, akkor kevés esélye van a baloldalnak, és még kevesebb, ha a párt tagsága nem érti most meg, hogy sorsdöntő kérdés előtt áll.
Nem csak az ő sorukat, a gyerekeik, unokáik, az ország sorsát fogja eldönteni a szocialisták kiállása.
Drukkolok nekik – értünk…

:O))))

2011. április 25., hétfő

NA, MIT TOJT NEKÜNK A NYUSZI?

Vége hát a húsvétnak.

Akinek jutott megette a megennivalót, megitta a meginnivalót, elcsevegett a rokonokkal, meglocsoltatta magát a rokongyerekekkel (büdös kölykök, a francból szedték ezt a büdös pacsulit, biztos a féleszű vejem…), és most ülünk kissé elpilledten és számadást készítünk.
Mit is tojt nekünk a nyúl?
Hát tojt először is egy új Alkotmányt, ami szép, mint a havasi gyopár a Hargitán, vagy mint árvalányhaj az árva lány feje búbján (ahol köztudottan terem), okos, mint Harrach Péter és hasznos, mint reszelőn a gépzsír.
Már az ünnep előtt nyugodtan elücsöröghetett a mi Boldogságunk a babérjain, hiszen „be van fejezve a nagy , igen. A gép forog, az alkotó pihen. Év-milliókig eljár tengelyén”…
Hát igen.
Vagy mégsem.
A parlament természetesen megszavazta a sok bölcs és Szili Katalin áldozatos munkájával egy rendesebb sólet libamellel történő megfőzéséhez szükséges idő alatt létrejött művet, végtére is a magyaros virtus pótolja a szöszmötölést, nix tökölődés, határozott kézzel, egy pillanat alatt nyisszantjuk le az ország tökét.
Aztán volt kis pauza, kért-három napig a vízcsapból is Szent István csurgott, mint söröslóból a megfáradt ambíció, de hiába volt a buzgalom, magyarembernek egy Istennek sem jutott eszébe párhuzamot vonni a Szent Király és a Bölcs Vezér között – talán az lehet ennek az oka, hogy eléggé el nem ítélhető módon Szent István nem volt tagja a Keresztesek SC. Labdarúgó-csapatának.
Mindenesetre utolsó kísérletként még bevetésre került az István a király, de itt is csak Súr, Solt és Bese remélheti, hogy mondjuk a Lázár, Semjén,  Szijjártó Péter triót azonosítják a figurával, aktualizálva a klasszikus művet.
Vicces is ez valahol, hiszen ez a mű Magyarország Európába vezetéséről szól, márpedig itt az útirány ezzel éppen ellentétes, és ami azt illeti a Mi Szemünk Fénye ábrázata is inkább hajzik Vikidál Gyula intellektuális arcélére, mint a nagy király képére.
Aztán eljött a nagy nap, a beteljesülés – az álamfő ma aláírta az alkotmányt.
Kissé körülményessé tette a dolgot, hogy mellé szép történelmi kosztümben külön őrséget kellett állítani, hiszen erre az alkalomra visszaadták neki a töltőtollat, melyet az utóbbi hetekben a Nemzeti Bank trezorjában őriztek és gumibélyegzőre cseréltek.
Az álamfőhöz legközelebbi két őr számára kemény parancsban hagyták meg, hogy amennyiben a magas méltóság a nevénél akárcsak egyetlen szóval többet le mer írni, magas méltóság ide, magas méltóság oda, vágják oldalba a zászló nyelével, mint Jóska bácsi a Riskát a vasvellával – magasabb álamérdekből.
Így aztán aláírta az örökkévalóságnak szánt dokumentumot, aláírta a zászlókat, a zászlóvivőket, az asztalt, a széket meg az ablakkilincset, majd az erkélyről integetett híveinek – kevesen voltak – az egyetlen ellentüntetőnek – ő is soknak bizonyult, mert a tábláját a szelídlelkű jobbosok összetörték – meg a katonazenekarnak.
Megállapíthatjuk: ez az egész nagyon snassz volt, ennél még az átkosban is szebb ünnepséget tudtak szervezni, ez meg olyan szegényeske volt - azért Viktor mást érdemelt volna egy ilyen történelmi aktus után, ami talán csak a Nemzetvezető eskütételéhez mérhető...
Miért van az, hogy ezek még maguknak sem tudnak semmit tisztességesen megcsinálni?
Tojt a nyuszi aztán cigány-evakuációt, amiről később kiderült, hogy csak egy kis húsvéti viháncolásra mentek a résztvevők, kaptunk erről belügyminiszteri meg kormányfő-szóvivői nyilatkozatot, tojt a nyuszi őrizetbevételeket meg szinte azonnali szabadlábrahelyezéseket, - ezen ne is csodálkozzunk, hiszen a vád az volt, hogy a nácik nadrágja terepszínű volt, nem pedig az hogy nácik.
Lehet, Őkegyelmessége menet közben hatályon kívül helyezte a Párizsi Békeszerződést is, hiszen az is a német megszállás és a fülke forradalma között jött létre, csak elfelejtett nekünk szólni róla.
Aztán tojt a nyuszi két jellegtelen, semmitmondó és hazug beszédet, az egyik József Attila feneke tövéből szállt a magyarokhoz, a másik a Sándor-palotából, felejthető – vagy soha nem felejthető? – beszédek voltak.
Szóval jó nagy rakást tojt a nyúl, kár, hogy most egy évig várhatunk újabb adagra, hacsak a Mikulásnak nem támad kedve példát venni róla, - állítólag ő a munkavállalók jogainak újraszabályozása ügyében, meg mindenféle sarkalatos törvények megtojására szedi a hashajtót, nem lesz egy könnyű menet, aprófát könnyebb lenne…

:O))))

2011. április 24., vasárnap

LOCSOLKODÁS

Holnap nevezetes nap lesz – húsvét hétfő.
Mikor gyerekek voltunk, már napokkal előtte nyúztuk apánkat, hogy gondoskodjon számunkra megfelelő kölniről, - a megfelelő itt a megfelelő büdössel helyettesítendő be – még nem voltunk a fogyasztósi társadalom elkötelezettjeiként a márkák megszállottjai.
Általában a sanoár míg mi a  gyöngyvirág kölnit kaptunk, kis üvegcsében – évek múltán döbbentem csak rá, hogy ez valószínűleg a cimkén lelhető macskáról kapta a nevét.
Mindegy, bármi volt is a nedű bevált és nagyon élveztük, amikor a meglocsolt női hölgyek sikítozva menekültek előlünk, míg meg nem ígértük, hogy csak és kizárólag a blúzuk lesz megöntve.
Pesti gyerek voltam, távol mindenféle rusztikus hagyományoktól, így aztán sem a szódásüveg, sem a vödör szóba sem jöhetett.
A reggeli menetrend első állomása Anyukánk volt, őt együtt locsoltuk meg apánkkal, elmondtuk neki a locsolóverset, - zöld erdőben jártunk, - aztán begyűjtöttük a csokinyulat és elindultunk portyázni.
A portya hatókőre életkorunkkal együtt tágult, eleinte csak a szomszédnénik jöttek számításba, meg a szomszéd Drexler-lányok, később aztán egészen a földszintig merészkedtünk és meglocsoltuk a Boruzsbeát meg a Benkeeditkét, természetesen a hozzájuk kapcsolt mamákkal együtt.
Anyám indulás előtt életveszélyesen megfenyegetett bennünket, hogy pénzt elfogadni tilos, így aztán mi szomorú szívvel, de pirostojásért locsoltunk, csendben irigyelve a proletár öntudat alacsonyabb szintjén megrekedt Germann Robit, aki nemes egyszerűséggel hülyének nyilvánított bennünket.
Isten nyugosztalja szegényt, az idő őt igazolta, míg mi a pártállam kiskorú alattvalói voltunk, ő már akkor is életrevaló vállalkozó volt.
A középiskolában kiterjedt a meglocsolandók köre, és az aktus egyre közelebb került eredeti jelentéstartalmához, a termékenység ünnepéhez, - elsősorban azokat locsoltuk buzgón és falkában, akiknek a termékenységét közelebbről is szemügyre szerettük volna venni.
Sajnos ez nem mindig sikerült, mert a kor divatjának megfelelően különféle, kuktában  házilag főzött  szeszekből rettenetes színű aromákkal perfektuált likőrökkel kínálgattak a szíves vendéglátók, és ezt a megpróbáltatást nem mindenki bírta.Kuki barátom például egyszer, tudatmódosult állapotában  a vendéglátó asztala alá öntögette a szívesen kínált nedűt – jót tehetett a perzsaszőnyegnek…
Az ünnepnek nemigen lehetett semmiféle vallásos töltése, erre mi sem jellemzőbb, mint hogy egyszer ellenállhatatlan késztetést éreztünk arra, hogy megöntözzük az osztály legszelídebb, ámde kétségbevonhatatlanul zsidó származású tagját, akit ez a trauma terelhetett talán aztán a csillagászpálya felé…
Persze ilyenkor dübörög az adrenalin és ha vettük a bátorságot, hogy beormótlanodjunk más falka területére könnyen nehéz helyzetbe kerülhettünk, - jöttek a helyi versenyzők felindulva és nem átallottak a helyi szüzek védelmében akár erőszakot is alkalmazni.
Én már akkor is pacifista voltam és egy ilyen esetben nekiálltam békíteni a feleket, mondván, hogy ugyan már, nő mint a tenger, csak nem veszünk már ilyen apróságon össze – de kiderült, hogy rosszul gondoltam és ők voltak többen, vérem adtam a békeharc frontján…
Érettségi után aztán szép lassan vége lett a vidám locsolkodásoknak, elmentünk tanulni, dolgozni, katonának, aztán megnősültünk, jöttek a gyerekek és egyre szűkebb lett a meglocsolandók köre, leginkább csak a szűk család nőtagjai maradtak meg a listán.
De az emlék máig kedves, ahogy loholok az utcákon, együtt a sok izgatott kamasszal és azt latolgatom velük, hogy vajon a Palik Éva beenged-e minket, vagy kulloghatunk szomorúan tovább…
Utána már csak a gyerekek és az unokák locsolkodásain derültünk, de ahogy látom, a szokás szépen lassan megy ki a divatból - majd hoznak helyette mást Amerikából, ha szerencsénk lesz, akkor Rabbit-day-nek fogják hívni, de járhatunk rosszabbul is…
Mindenesetre én azért most itt még hű maradnék a népi hagyományokhoz, előveszem kis kölnisüvegem és elmondom a versikémet helybéli hölgyeknek:

Erdő felett száll a liba
Táskájában kölni
Hiába is akarta a
Semjénzsolt lelőni.

Itt a flaska, nekem hozta
Meglocsollak vele
Ettől leszel szép és vidám
Mert ez teve-leve!

Szabad e locsolni?

 Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok minden kedves és jókedvű nőnek!

:O))))

2011. április 23., szombat

JÓZSEF ATTILA HÚSVÉTI ÜZENETE ORBÁN VIKTORNAK.

Kedves Viktor, Miniszterelnök Úr!

Mikor megláttalak a Parlament felől átkacsázni a parkon, rettenetes sejtelmeim támadtak - csak nem hozzám igyekszik ez az ember?
Kivert a hideg veríték, mikor elképzeltem magam szétfűrészelve egy faluszéli MÉH-telep hulladék-halmában, ahonnan hason fekve már csak a te délceg lépteid láthatom, amint távoztodban éppen az értem kapott pénzedet számolgatod – takarékos ember vagy, mint tudjuk, aki lehajol a legutolsó fillérért is.
Aztán az is felmerült bennem, hogy azért jössz, hogy kilépd – elfér e a helyemen Héjjas Iván új szobra a böllérkéssel – na , mondom, befellegzett neked Attila, de legalább volt szép ötven éved.
Aztán letelepedtél a hátam mögé, és akkor megnyugodtam – mégis többre tartasz érdemesnek, mint öntödei alapanyagnak, hát megérhettem végre én is minden igaz magyar álmát – díszlet lehettem mögötted.
Sok derék honfitársammal osztozhatok végre ebben a dicsőségben, olimpikonok, jobb sorsra érdemes művészek, köztiszteletben álló tudósok adták oda neked az arcukat és a személyiségüket, hitelesítve téged és politikádat.
Talán akkor kezdjük mindjárt innen.
Kedves Viktor, hadd szögezzem le, hogy neked hozzám az égadta úrvilágon semmi közöd nincs.
Mint szelídlelkű költő ugyan megfékeztem magam és amikor odaültél mögém, nem rúgtam egyet-kettőt sportosan gömbölyödő fenekedbe, végtére is – bár neveltetésem nem indult a legjobb kilátásokkal, de azért - az idők során felszedtem magamra ezt-azt Hatvany bárótól, Ignotustól és a rengeteg okos értelmiségitől, a szép és okos nőktől, akikkel költői létem összehozott.
Nem tartom én ezt az önuralmat dicsőségnek, és ha – mondjuk – a referencia-környezetem Deák Bamba vagy Kubala, esetleg Tóth-Potya, akkor minden további nélkül elképzelhető, hogy nem úszod meg ilyen könnyen, és hosszabb ideig sajgó hátsóval elmélkedhetsz a sors forgandóságán, mertmivelhogy én ugyan még egyet sem rúgtam labdába, mégis bronzcipős vagyok, ugye…
Ülhettél volna annyi mindenki más szobrának talapzatára – mindjárt választhattad volna Tisza Istvánt, a gyújtogató csóvás embert, úrnak, magyarnak egyként rongyot, hozzá sokkal több közöd van, talán azzal a kis korrekcióval, hogy te úrnak akkor se tudnál rongy lenni, ha megfeszülnél.
Választhattad volna Vass Albert szobrát is, de azon sem lepődtem volna meg, ha Szent István szobrára mászol fel, hiszen gátlásaid soha nem voltak, és lássuk be, a ló alá szépen odaillettél volna, aztán innen már csak egy laza mozdulat, oszt felszabadul a hely a nyeregben.
De te engem választottál, a szegények költőjét, hogy – már megbocsáss – a pofádról nem sül le a bőr.
Ebben az országban sokszázezer gyerek éhezik, és újabban olyan dolgokat látok – van időm szemlélődni – amit az utóbbi fél évszázadban nemigen láthattam – megfagyott embereket, fel-alá vonulászó fasisztákat, nyilas képviselőket a parlamentben, tomboló csürhét a hátam mögött, egy szétszakadt országot, egy végletekig megosztott népet, egy undorító új politikai elitet, a csőcselék uralmát,
És ezért Viktor, ne tagadjuk, te felelsz elsősorban.
Te tetted ilyenné ezt az országot csicskásaiddal, azzal a pénz és hataloméhes csürhével, akiket a nyakunkra hoztál, és akik éppen olyanok, mint te vagy – gátlástalan, amorális alakok.
Te üzengetsz a hátam mögül a magyaroknak?
Te, aki felkorbácsoltad az ostoba nacionalizmust, aki soha nem a magyarság érdekeit nézted, hanem csak és kizárólag saját hatalmi ambícióid motiváltak?
Félre ne érts, nem az a baj, hogy hatalomra vágytál, hiszen a politikusnak hatalom kell ahhoz, hogy a társadalomról alkotott vízióit megvalósíthassa, de a te víziód a magyar társadalomról szöges ellentétben áll minden értékkel, amelyet én valaha is vallottam.
Te egy ócska, avítt társadalmat akarsz a magyarokra erőltetni, olyan társadalmi modellt, melyben a cifra külsőségek mögött elsikkad a lényeg.
A te szüleid, kedves Viktor, abban a társadalomban, melyet idealizálsz, és amelyet megpróbálsz visszacsempészni még zsellérek sem lehettek volna, belőled pedig traktoros akkor lehetett volna, mikor a gúnár tojja a húsvéti tojást.
Te abban a társadalomban nem az országot faragtad volna, hanem legfeljebb kanalat.
Te, kedves Viktor a hárommillió koldus országának királya akarsz lenni, megjegyzem, ezen már nemigen kell sokat dogoznod, az adótörvényeid remekül elintézik ezt a dolgot, a koronát meg bármikor a fejedre teheted, csak tömd ki jól Magyar Nemzettel, mert nehéz és a füleid valószínűleg nem tartják meg…
Tudod Viktor, amikor azt mondtad itt a hátam mögött, hogy egy éve arra kötöttél szövetséget az emberekkel, hogy Magyarországból olyan hely lesz, ahol az örömök száma messze meghaladja a mindennapi élet nehézségeit, akkor szokás szerint nem mondtál igazat.
Nem kötöttél te itt szövetséget, legfeljebb a választópolgárok egyharmadával, azokkal, akikkel leváltottad a munkájukat évtizedek óta becsülettel végző szakembereket, és akiket megvettél kilóra és a vazallusaiddá tettél.
Meg néhány szerencsétlennel, akik neked hisznek inkább, nem a szemüknek.
De hidd el, ők sem az ellenállhatatlan személyiségedért szeretnek, hanem a pénzért, melyet tőled remélnek.
A többi ember számára hol itt az öröm?
Kérdezd meg a tűzoltót, a rendőrt, a kisfalvak éhező gyerekeit, a náci csürhe által rettegésben tartott cigányokat, a kisüzemek Rákosi brosúráiban leírt módon kizsákmányolt munkavállalóit, az orvost, a nővért, a csalásba kényszerített kisvállalkozót!
Persze te ilyenekkel ritkán találkozol - a tribünön melletted Demján és Csányi köpködi a szotyolát, aztán hazamennek és kiröhögnek, megjegyzem teljes joggal, merthogy minden kártékonyságod mellett azért nevetséges is vagy, ez ne legyen előtted kétséges.
Az utolsó poliészter, vagy mi is, a peckes kis focista, aki az orrodat is tisztíccsa.
Alkotmányról is beszéltél, meg arról, hogy sorsszerű, hogy az a bohóc, akit államfőnek szerződtettél, és aki mindannyiunk szégyene a világ előtt, éppen húsvéthétfőn, aznap írhatja alá az új alkotmányt, amikor a Fidesz-KDNP egy éve kétharmados többséget szerzett.
Hát nem tudom, hacsak nem a Himnuszban említett balsorsról beszélsz, mert ez esetben a dolog teljesen rendben van.
Szóval Viktor, arra kérlek, hogy a továbbiakban felejts el engem, - amúgy ez nem lesz nehéz, mert anno ameddig a többiek az Ódát olvasták az iskolában, addig te a beadásokat gyakoroltad - jelzem ezt is közepes eredménnyel, - de abban nincs szemernyi kétségem sem, hogy az ellenfeleidbe már akkor is jó nagyokat rúgtál.
Nincs nekünk közünk egymáshoz Viktor, te a gazdagok csicskása vagy, ez az ország meg nem a gazdagok, hanem a szegény kisemberek országa, akik csak élni szeretnének, enni, a gyerekeiket iskoláztatni, meginni hét végén a sört a pörkölt mellé, de itt nem hogy sör, de már pörkölt és lassan kenyér sincs.
A gyerekek meg már megint ott tartanak, ahol én tartottam gyerekkoromban:

1.ső strófa
De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni,
Jó ruhába járni kelni,

S öt forintér kuglert venni.



2. strófa
Mig a cukrot szopogatnám,
Új ruhámat mutogatnám,
Dicsekednék fűnek fának,
Mi jó dolga van Attilának.



Szégyellek.


József Attila

2011. április 22., péntek

ITT VANNAK A NÁCIK!

Világgá mentek a gyöngyöspatai cigányok.
Bizonyára sokan mondják Gyöngyöspatán és környékén, de az ország sok más településén is, hogy hála istennek, csak mennének már tőlünk is világgá, merthogy a cigány az koszos, tolvaj népség, akik délelőtt gyümölcsöt lopnak, délután libát meg tyúkot a baromfiudvarból, este meg öreg néniket (még véletlenül sem öreg bácsikat) vernek agyon merő szórakozásból.
Míg ellenben - valljuk be bátran -  a derék magyar ember mindent lop, válogatás nélkül ha nincs leszögezve vagy lebetonozva.
És ha rájön a hülyeség, úgy vágja tarkón szerencsétlen apját-anyját, mint paraszt a nyulat, de azon nem szörnyülködünk hosszasan, mert azt nem cigány követte el.
Szegény kiskunlacházi lány meggyilkolása is csak addig volt téma a közvéleményben, míg lehetett felháborodottan cigányozni, mióta kiderült, hogy az elkövető nem cigány, azóta mindenki megnyugodott, még talán a féleszű polgármester is.
De azért itt a cigány a rákfene.
Ebből kifolyólag aztán meg kell népnevelni őket, miként Rákosi tette ezt az ingadozó középparasztokkal, ha szükséges némi erőszak alkalmazásától vagy pszichikai terrortól sem riadva vissza.
Ezért aztán felnőtt emberek pénzt nem kímélve különféle bohóc-jelmezekbe öltözve riogatják a cigányokat, lehetőleg nyomasztó számbeli fölényt produkálva, miközben fennhangon hirdetik, hogy a cigány csak falkában bátor, míg bezzeg ők csapaterőben bátrak.
Olyan szörnyű ez az egész, a sok szerencsétlen kisember, amint éppen megtalálja ellenségét a még nála is nyomorultabban, akiket a nyomor lopni kényszerít, merthogy ha nem lop, akkor nem jut a gyerekének meleg étel az asztalra, télen megfagy öreg anyja-apja a fűtetlen szobában, ahol a szoba sarkán befúj a szél.
Nem különlegesség ez a dolog, előfordult ilyen máshol is, legfeljebb a cigány helyett a niggert terrorizálták, vagy a szunnitát, a kurdot, a zsidót, esetleg az óvodában a vörös, dundi, szemüveges kisgyereket, vagy a kis bicebócát – valakit, aki kilógott a sorból valamilyen a többségétől eltérő külső jegye, tulajdonsága vagy származása alapján alapján.
Sváb nagyanyám nem tanította meg a lányait németül, merthogy az ő gyerekeit ne csúfolja senki, mint ahogy őt csúfolták hajdan.
Amerikában a Gárdát Ku Klux Klánnak hívták, tagjai „engedetlen” négereket korbácsoltak, keresztet égettek és a rettegésbe hajszolták a színesbőrű embereket.
Ma Amerikának színes bőrű elnöke van, számtalan fontos állami tisztségben ülnek színes bőrű politikusok.
Mert Amerika tud tanulni, mi pedig elveszítettük – vagy tán sosem volt? – a tanulásra való képességünket.
Nem volt elég tanulság számunkra a Holocaust, ma ugyanazok az ordas indulatok kerülnek felszínre, mint akkor, csak a célpont ma nem a zsidó, hanem a cigány.
Persze mehetne ez duóban is, csak hát, ugye mióta feltalálták a vadászbombázók légi utántöltését a dolog kockázatossá vált, merthogy a zsidók menet közben kissé sprőddé váltak.
Hát mikor jut már el egyszer tudatunkig, hogy az embereket egyenként, külön-külön, a cselekedeteik alapján kell megítélni?
Egyszer már halálba küldtünk párszázezer magyar állampolgárt, akik rengeteget adtak a magyar művészetnek, sportnak, tudománynak, most megint vannak, akik talán halálba is küldenének ismét párszázezer magyar állampolgárt, akik mellesleg az utolsó tartalékaink lehetnének a fogyatkozó európai munkaerőpiacon.
Sokszor elcsodálkozom, hogy milyen végtelenül ostoba is az én népem.
Azon siránkozik, hogy húsz-huszonöt év múlva nem lesz senki, aki majd kitermelje a  nyugdíjaikat, és akkor ahelyett, hogy azon törnénk magunkat össze-vissza, hogy az orrunk előtt semmittevő párszázezer fiatal emberből piacképes munkaerőt neveljünk, mi elüldözni akarjuk azokat, akiknek ugyanúgy magyar az anyanyelve, mint nekünk és akik itt élnek közöttünk már párszáz éve.
Csodálkozom felettébb Orbán Viktoron is, aki annyira kreatív tud lenni bármikor, mikor mások becsületébe kell gázolni – hogy megakad mindjárt, ha a becstelenség ellen kell harcolni…
Orbán kormánya Magyarországot letolja Európa térképéről, tönkreteszi az ország maradék tekintélyét is – egy rasszista banánköztársaság víziója rémlik fel, ha körbenéz valaki ebben az országban.
Véget kellene vetni ennek a folyamatnak, még mielőtt késő lenne.
Itt vannak a nácik, ki illene már mondani és tenni ellene állami szinten is - nincs már miért finomkodni.

:O))))