Mikor már olyan szépen kezdett megnyugodni a mocsár, mikor már csak itt-ott puffogott fel néhány helyen mérgező gázbuborék a mélyből, akkor fogja magát, oszt követ hajít a sár közepébe.
És még nem is csak holmi kavicsot, de fogja magát, oszt belehajigálja az MSZP összes eddigi vezetéséről készült szoborcsoport talapzatát, jóllehet azon bölcs előrelátással még egy-két generációnyi helyet ki is hagytak a jövő pártgigászai számára – hihetetlen.
Olyan itt a helyzet, mint mikor a békés vasárnapi sziesztába belegyalogol a szomszéd Józsi bikája, felborogatja az asztalt, a nyugágyat, az anyóst, a demizsont, megkergeti a rémülten gágogó libát és üldözőbe veszi a háziasszony piros otthonkáját – közben meg mindenki keresi a lelkében megbúvó torreádort.
Állítólag az MSZP vezetésében mindenki megdöbbent az időzítésen, merthogy itt van május elseje, - énekszó és tánc köszöntse.Én, miután olvastam, a hírekben, hogy az ünnepen Mesterházy és Gyurcsány beszél, majd olvastam a hírekben, hogy Gyurcsány nem beszél, akkor már éreztem, hogy itten van a gebaß, innen már csak a balhé kitörésének időpontja volt kérdéses.
Pedig nemigen vethet az MSZP vezetése Gyurcsány szemére semmit, hacsak azt nem, hogy le akarja csapolni a mocsarat, és a helyére dús búzamezőket és virágzó gyümölcsösöket képzel, persze ez nem kis bűn azok szemében, akik a mocsári létre rendezkedtek be.
Egyetlen alligátor vagy egy vízidisznó sem lesz elájulva a boldogságtól, ha felvázolják neki, hogy holnaptól leopárdnak vagy gazellának kellene lennie, és a mocsári liliomok sem tudják elképzelni magukat üvegházi orchideaként.
Jó ez így, ahogy van, ellenzéknek lenni sem kibírhatatlan állapot, legfeljebb arra kell odafigyelni, hogy ne ingerelje közben az ember túlzottan Viktort, aki ha felidegesítik, képes az ellenzék padjaiba alulról százas szögeket veretni, amilyen erőszakos a Kegyelmes Úr..
De az a húsz év hamar elmegy, addig meg a csökkentett létszámú parlamentben jól elleszünk nyolcan-tízen, csak nekünk lehessen megmondani, hogy ki legyen az a nyolc-tíz…
Utána meg kit érdekel már ez az egész, ha kint leszünk a stiglickertben?
Állítólag Gyurcsánynak várnia kellett volna, most május elsejére, aztán augusztus 20-ra, majd lehet, hogy november hetedikére, - szinte mindegy is, csak szembe ne kelljen nézni a problémákkal.
Szerintem meg már így is túl sok ideig várt.
Rengeteg lelkes baloldali morzsolódott le az elmúlt egy évben, méghozzá nem csak a kényelmesek, hanem inkább az aktívabbak, akik nehezen bírták a passzivitást, a semmittevést, a köldöknézegető beletörődést.
A baloldal több emberáldozatot nem tud elviselni ha valaha még kormányzóképes erővé akar válni, és ezzel a stílussal, mely a mai pártvezetés sajátja, soha semmire nem fog menni.
Sokszor talán nem is a szándékokkal van a baj, hanem a korral, amely felettébb kegyetlen tud lenni azokkal, akik nem képesek felvenni ritmusát – egyszerűen átlép rajtuk.
Nem lehet abban a korban, amikor forradalmakat – és nem fülkeforradalmakat, hanem igazi, véres, fegyveres felkeléseket – robbantanak ki és szerveznek meg a facebook segítségével megrekedni a hatvanas évek aktívaértekezleteinek színvonalán, nem lehet abból megélni ma, hogy valaki egyszer, valahol eltalálta a labdát – ő ma már nem biztos, hogy labdazsonglőr.
Húsz év alatt manőverezte be magát az MSZP mai állapotába.
Pedig volt esélye más minőséggé lenni, de az induláskor adott személyi és érdek-összefonódások lehetetlenné tették ezt, - hurcolták magukkal az MSZMP hullarablásának terhét, pedig akár oda is dobhatták volna a vagyont, később csak nőtt volna az ázsiójuk.
Aztán volt még egy kegyelmi pillanat, a sokak által kárhoztatott őszödi beszéd, akkor eltöprenghettek volna azon, amit Gyurcsány mondott, ehelyett bólogattak az érdekeltek és a balhé után mindenki elkezdte gereblyézgetni a saját kis visszavonulási útvonalát, mert azt hitték, hogy elég lesz Gyurcsányt lapátra tenni és szépen helyreáll majd a világrend, majd megegyeznek a hiénával, hogy melyik nap egyen spenótot.
Ábránd volt, hiú ábránd, és még ma is hisznek benne néhányan – persze olyan is van, aki állítólag sikeresen meg is kötötte a maga kis különbékéjét a politikai ellenféllel.
De nincs mese, itt harcolni kell, ezt az agresszív kis despotát másként legyőzni nem lehet, márpedig a Szocialista Párt jelen állapotában jószerivel harcképtelen.
A jelenlegi pártvezetésnek egy teljes éve volt, hogy megmutassa magát - nem jött össze.
Hát akkor most szépen hagyni kellene, hogy csinálja az, aki képes is rá. A pártot alapjaitól kell újjászervezni, korszerű eszközöket alkalmazó korszerű párttá kell tenni, és ezt a pártot el kell fogadtatni a társadalommal.
Talán ez utóbbi lesz a nehezebb feladat, miután a mai fiatalok, ha meghallják a „párt” szót, hát sikítófrászt kapnak és világgá rohannak.Ha nem lesz sikeres a pártszavazási kezdeményezés, akkor kevés esélye van a baloldalnak, és még kevesebb, ha a párt tagsága nem érti most meg, hogy sorsdöntő kérdés előtt áll.
Nem csak az ő sorukat, a gyerekeik, unokáik, az ország sorsát fogja eldönteni a szocialisták kiállása.
Drukkolok nekik – értünk…
12 megjegyzés:
Kedves Pupu ezt az írást (is) szórólapként kellene osztogatni...
"Információink szerint még Lendvai Ildikó korábbi pártelnök is értetlenségének adott hangot a gyurcsányi kezdeményezéssel szemben."
Amikor még min'elnök volt, agybajt kaptam attól, h hetente előállt egy újabb megújulással v. fordulattal. Kiakadtam, h a fajvédő MN-ben az iszlám "testvéreinket" GY.F által galádul learabterroristázó, vagy a női egyenjogúság zászlóvivőjétől - Mo. brüsszeli tudósítójától Lovas Istvántól - szintén GY.F. által leöregecskézett MAGYAR ANYÁKAT megvédő írásokat kellett olvasnom...
DE!!!
nehogymá' L.Ildikó, K.Péter, Steiner.elvt. szekeresimre vagy bajaferi mondja meg h ki a fajsúlyosabb alakja a baloldalnak! Az általuk menedzselt Mesterházi-kisegér vagy az "ormányos" :) ( bocsika, ebben semmi zsidózás nincs, de benne hagytam, mert Fletónak még nálam is nagyobb orra van és elismerem, Engem is be tudott anno a csapatába "trombitálni" :) )
Én qrvanagy GY.F hívő voltam 2004-ben, de ma is az a véleményem, h ha lett volna bátorsága 2009-ben bankot robbantani és Orbán javára lemondani, ma nem lenne "Új Alkotmányunk" :(
Kovi!
Fején találtad a szöget, igazad van, mint Pupunak is!!!
No de Pupuolvasó! Van pofád ilyet leírni, hogy "Orbán javára lemondani"? Mikor az elmúlt egy év alatt bemutatót kaphattál arról, hogyan "kormányoz" az alcsutka? EZT cserélted volna el Bajnaiért? Nem vagy te magadnál,vagy pedig túl sok narancsdzsúszt ittál, és narancsmámorban fetrengsz! Van fogalmad arról, hogy mi lett volna, ha a válság legmélyebb szakaszán ez a bagázs próbált volna átevickélni? Hiszen még egy rendbe rakott gazdaságot is sikeresen elszúrtak, az országkockázati felárat a kétszeresére növelték, az államadósságot 800 mrd-al NÖVELTÉK! És még csak az év harmada telt el! Ha ilyen iramban folytatják, a manyupoktól lenyúlt pénz sem lesz elég az általuk ütött likak betömködésére!
A VILÁGválság összes hatását az Mszp kormányzás terhére írták volna az előre hozott választásnál, és nem 2/3, hanem 4/5 lett volna.
Így legalább van mire visszanézni - ezért előbb utóbb le fognak szokni a visszamutogatásról, mivel egyre többen látják, hogy még akkor is jobban éltek.
Így állunk, pedig még el sem kezdtek kormányozni. Nézd már meg a széllkakas tervet és a konvergencia programot! Meg a munka törvénykönyve rabszolgamunka felé való eltolási terveit. A tervek most már hozzá férhetők magyarul is - visszafordították angolról több helyen - eddig ugyanis ezt nem merték jómagyarán elmondani.
EZT akartad volna már korábban? Mazochista vagy?
Pupu, sokan tényleg őszintén nem értik, hogy miért nem indít egy új pártot Gyurcsány, ahol módja lenne eleve meghatározni a pártalkotmányt és kizárni belőle a mutyibajnokokat. Az átalakító szabó munkáját mindig is lebecsülték, és kevésbé fizették, mint az úri szabókét. Pedig azoknak még bontani is kellett és a korábbi szabásvonaltól nem nagyon tudtak eltérni. Mégis kisebb volt a díjazásuk. Szerintem nem lesz ez másképp az Mszp-vel és Gyurcsánnyal sem. Ráadásul egy valóban baloldali Mszp-vel együtt tudna működni egy új balközép, szociáldemokrata párt, ráadásul sokkal nagyobb társadalmi csoportot tudnának lefedni külön, mint együtt.
Hacsak nem ez az egész imitált libaveszekedés, hogy Orbánt becsalogassák egy előre hozott választásba, mielőtt teljesen elveszíti a támogatását - hiszen a legtöbbet leírt szöveg manapság, hogy "nincs kire szavazni" helyettük!?
Igazad van megint, PuPu! Egyetértek, kicsit elkésett Gyurcsány, de még mindig nem késő, ha az MSZP tagjai is megértik végre, amit mond, és akar.........
Nem hagyták
Még 1 év hosszú idő azokban a bizonyos bársonyszékekben ám!
Pupu, egyébként pedig szegény pártvezetés az utóbbi időben kezdett felébredni, a 94-es sikeres visszatérési technikát (kis pultocskákkal kitelepedni a nép egyszerű gyermekei közé) igyekeztek feléleszteni. Minden előkészítés és társadalmi mély elégedetlenség nélkül. A politika az időzítés művészuete - ők meg egyre inkább kontároknak bizonyulnak.
Ahelyett, hogy a saját bázisukat, a helyi pártszervezeteket keresték volna fel, és elviselték volna a "miért nem hallgattatok ránk" meg az "ugye megmondtuk" szövegeket és valóban MEGHALLGATTÁK VOLNA A JAVASLATOKAT - nem pedig megint bizottságokba bezárkózva akarnák kitalálni, hogyan lehetne a párt(tagság)ot és a népet boldogítani, eszi nem eszi, nem kap mást alapon?
Bebebe, úgysincs alternatívánk a baloldalon???
Nem az a csoda, hogy Gyurcsány elkezdte felkavarni a poshadó pocsolyát. Hanem az, hogy eddig meg tudta állni!
Kitűnő írás és valós tényeken alapul. Ez az MSZP-s vezetés tényleg egy nulla. Magyarázzák a mechanizmust, de tetteikben nem nyilvánulnak meg.
A baloldal összefogására mindig is Gyurcsány volt a legalkalmasabb, hiába taposták sárba és kiabáltak rá tücsköt-bogarat! Hasonlítsátok össze Gyurcsányt és a csúti kiskondás, rézbőrű maffiózót ezzel az emberrel. Micsoda különbség! Gyurcsánynak valóban kellene egy új pártot alapítani és amit tett (mondott) az a megújulást szolgálná. A jelenlegi MSZP és a FIDESZ csupán érdekorientált képződmény, fő céljuk a gazdagodás, semmi esetre sem az ország felvirágoztatása. Kogito
"Hasonlítsátok össze Gyurcsányt és a csúti kiskondás, rézbőrű maffiózót ezzel az emberrel. Micsoda különbség! "
Bizony nagy különbség, gy.f politikai hulla, a "csúti kiskondás" még nem, de jó úton halad ebben az irányban! :) A "rézbőrűt" kihagynám a jellemzésből, nyilván széljobbról érkeztél nem szerencsés barátom!
Az alábbi szerény véleményt egy Népszava cikk alatt már közzétettem, de úgy érzem egy kissé ide illik.
Gyurcsányt idézem:
"Egy szó, mint száz, nem marad más hátra, mint keresni az orbáni alkotmány megváltoztatásának módját, a KÖZTÁRSASÁGPÁRI '89-es szellemiségű alkotmányosság visszaállításának lehetőségét."
Végre valaki kimondta. Igen, Gyurcsány úr, tetszik, vagy nem tetszik ez a kulcs szó: Köztársasági! Nem szocialista, nem demokrata, nem liberális, ezek mind komromitált, lejárt és elnyűtt fogalmak, üres szólamok. "Köztársaság" lehet az az összefogó, zászlóra írható jelszó amit magáénak tehet egy fideszt elsöprő mozgalom.
Miniszter elnök úr ahelyett, hogy a MSZP-t reformálná - lehetetlen vállakozás - most és nem holnap álljon a Köztársasásgi Párt élére.
˝nagy különbség, gy.f politikai hulla, a "csúti kiskondás" még nem˝
Az a helyzet, kedves nem_névtelen névtelen, hogy ennek pont fordítva kéne lennie, ha nem fordítva működnénk. Úgy,ahogy ez az intelligensebb nemzetközi színtéren már megvalósult.
„A pártot alapjaitól kell újjászervezni, korszerű eszközöket alkalmazó korszerű párttá kell tenni, és ezt a pártot el kell fogadtatni a társadalommal.”
Vicces.
Megjegyzés küldése