2011. április 5., kedd

SÖTÉTSÉG

Kósa Lali megnyilatkozott.
A debreceniek, mint a bányászok, váltásokban járhatnak a Nagytemplomba hálát adni az Istennek, hogy mindannak dacára, hogy városukat polgármestere személyével veri az Úr, még mindig állnak a falak.
Mert ha a hülyeséget is a Richter-skálán mérnék, akkor a mi Lalink lenyomná a japán földrengés epicentrumát.
Tulajdonképpen persze nincs min csodálkozni, hiszen ha pártjának első embere olyan-amilyen, ugye, szegény, akkor mit lehet várni a másodiktól – vagy a franc tudja már, hogy éppen hanyadiktól.
Ez a Kövér Laci se a régi már, talán már nem is adnak naponta egymásnak nyelvespuszit a Vezérrel, lehet, hogy már ő is kegyvesztett lett, a köteléből selyemzsinór lett - mehet esetleg nagykövetnek Kuala Lumpurba, vagy az ENSZ valamelyik szakosított intézményében képviselheti majd a magyar virtust.
Na, de a mi Lalink…
Ma megjelent a sajtó feszült érdeklődéssel szunnyadó képviselői előtt és kijelentette, hogy az Ősgonosz, az Antikrisztus, az Eredendő Bűn, a Himnuszban a balsors, maga Gyurcsány megjelent a független magyar bíróságon, belegázolva ezzel a magyar bíróságok eme lényegi attribútumába, mármint a függetlenségébe -  mondhatnánk a híg sárba tiporta azt.
Hogy a mi Lalinkat mikor látta orvos utoljára azt nem tudom, de elkérhetné a főnöke pszichiáterének címét, mert állapotrosszabbodás esetén akár még dühöngővé is válhat, megeheti a bögre fülét, horribile dictu még alkotmányozhat is egyet a szoba közepére, világ szégyenére.
Lalink azzal indokolta jogászi körökben derültséget és felhőtlen mosolyt fakasztó kijelentését, hogy maga a jelenlét volt az, mellyel megvalósította a szörnyű cselekményt, merthogy az ő jelenléte láttán a bíró kezében reszketni kezdett a toll, szájszéle lefittyedt, a szájzugból kis nyálpatak kezdett el csordogálni és rémülten észlelte, hogy egyre puhábban esik az ülés a kemény bírói székben.
Csak azt tudnám, hogy ilyen állapotban hogy tud egyáltalán futni a bíró, mikor a Vidi vesztésre, Orbán meg a tribünön áll…
Merthogy a független magyar bíró márcsak ilyen, ha egy rossz percében esetleg elfeledné, hogy immáron nem Gyurcsány a miniszterelnök, még a végén elkezdene olyan elvárásokat teljesíteni, mint amilyenekre Kósalali főnöke igényt szokott tartani.
Félelmetes ember lehet ez a Gyurcsány, hiszen ebben a jósvádájú motorizált huszárban, a parkolók démonjainak Don Lajkójában is olyan mély nyomokat hagyott, hogy még ma is retteg a jelenlététől.
Jóllehet, úgy tíz nap híján két éve már, hogy elvonult remetének a Táncsics-alapítvány odvába.
Azóta ott elmélkedéssel és emberbarát tervek kovácsolásával tölti az idejét, - az ember szinte nem is érti, hogy a neki jutó sovány táplálékon hogy élhet meg ilyen remekül.
Igaz, ma már időnként ki-kikukucskál a Nagy Tölgyfából, és vérfagyasztó mosollyal azt mondja, hogy bakfitty – ilyenkor a távoli miniszterelnöki dolgozószobában összekoccannak a fogak és összezördülnek a gyógyszeres fiolák - a Miniszterelnök Úr Bulgáriába vágyik vissza…
Micsoda slendriánság ez is, - már majdnem egy év eltelt és a jogalkotás még mindig nem jutott el odáig, hogy kodifikálja a Lex Gyurcsányt, melynek első paragrafusa a jogalany eliminálásáról rendelkezne, a paragrafus második bekezdése pedig arról, hogy kísértenie sem szabad, legfeljebb éjféltájt, akkor is a csak a Halászbástyánál, - majd a Pali alláírlya a lepedője szegélyét…
Tulajdonképpen nagyon szánalmasak ezek a fiúk, olyan végtelenül alacsony színvonalon adják elő még a tahóságukat is.
Hogy ki találta ki azt, hogy Gyurcsány bírósági megjelenésének tiszteletére sajtótájékoztatót kell összehívni, azt nem tudom, de azt igen, hogy ez, amellett hogy lassan liturgikus eseménnyé válik a Fidesznél, végtelenül cinikus és undorító magatartás is egyben.
Arra ezidáig még nemigen volt érkezésük, hogy a cigánygyilkosságok elítélését jelentsék be sajtótájékoztatón, amiatt sem hívták össze, a sajtó képviselőit, hogy bejelentsék, hogy vége van a nácik cigányok megfélemlítésére rendezett vonulászgatásainak, merthogy a következő alkalommal egytől-egyig becsuknak mindenkit, őrseregestől meg nyilaskarszalagostól, képviselőstől, mertmivelhogy tettenérés tényálladéka forog fenn, és ha visszaszájal a képviselő, akkor még hatósági intézkedéssel szembeni ellenszegülés is vélelmezhető.
Lesz belőle Mártíriusz…
És ha a talpasok szembeszegülnek a Rendőrséggel, akkor megmutatják nekik, hogy hogyan bánt volna velük az általuk visszasírt Csendőrség, oszt nézegethetnék egy-két hónapig, hogy milyen szép pirosat tudnak pisilni , pedig nem is komcsik…
Nem, ilyen sajtótájékoztató nincs, szándék vagy cselekedet meg végképp nincs, csak a Vezér szájal néha mindenféle pofonokról.
Pedig ha így folytatódik a dolog, akkor igen könnyen eljuthatunk odáig, hogy a ma munkanélküli genetikusoknak munkát ad a kormány, oszt azt vizsgálgatják majd napestig, hogy genetikailag ki minősül cigánynak.
Bajban lesznek néhányan a Fidesz háza táján, ezt előre megjósolhatom, kivéve Orbánt, mert ügyes gyerek, ő fogja olvasni a névsort…
De egyelőre a bírósági tárgyalások még nyilvánosak, így aztán a hülye dumákon túl nemigen tudnak mit kezdeni az Őszödi Rém megjelenésével, - legfeljebb majd a készülő alkotmány erről is megemlékezik – mi ez az Alkotmánybíróság fejének lecsinálásához képest, oszt azt is szó nélkül tűri minden érdekelt, ugye…
A mi Lalink meg illemtanórát akarna tartani, de ehhez először neki kellene illemhelyre járnia, mertmivelhogy a viselkedése nem igazán eurokonform.
Azért van ebben a sajtótájékoztatóban szerencsés momentum is.
Ezen külföldön is leginkább csak röhögnek, ettől nem fog bedőlni megint a forint, illetve nem ettől fog bedőlni, ugye.
Egyelőre még nincs veszélyben a ropogós liba, a gyönyörű libamell, a libacombok, - talán még párolt vörös( ! )káposztára is futja, már persze csak akkor, ha a Vezér megállja, hogy ne üzenjen hadat ebből az atrocitásból kifolyólag Indiának.
A helyzet fokozódik elvtársak, de fejlett gyógyszeriparunk még gátat vethet a hülyeség eszkalációjának, - bogyóra fel, Fidesz-vezérek!

:O)))

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez nagyon ott van !!! Köszi és gratula aszellemes bár vitriolos (hál'stennek) stílusért !

kj írta...

Annak amiben a Kósa Lali szenved, pontos betegségkódja van!

éva írta...

Szerintem meg Kósa már helyezkedik. Mert Gyurcsány ugyan soha nem tartott volna arról sajtótájékoztatót, hogy elment egy ilyen tárgyalásra - viszont Kósa megtette neki ezt a szívességet. Gondolom szeretne jó pontokat szerezni nála.
Egyébként végig kacarásztam Pupu a szöveged, elég "Erős Pistásra" sikeredett!

? írta...

Remélem bevettétek már a napi bogyóadagotokat. Jó étvágyat és jó szórakozást minden kedves gyurcsány fan - nek.