CSAPATAINK HARCBAN ÁLLNAK…

Áll a huszonvalahány, nehéz selyemből készült, nemzetiszínű zászlóerdő előtt és mondja a magáét.
Rákosi elvtárs hatvanadik születéásnapján volt utoljára ilyen a dekoráció, a forma ezek szerint utolérte a tartalmat.

Mondja, hogy mecsoda sikereket értünk el az elmúlt egy év alatt, gátlástalanul kisajátítja a szocialisták politikai öngyilkosságát jelentő, de az ország érdekében meghozott áldozatát a költségvetési egyensúly kialakításáról, nyomja a rizsát ezerrel.

Nagy mellénnyel emlegeti, hogy a költségvetési deficit tekintetében a nyolcadikak vagyunk az Unóban - ha ő nincs lehettünk volna negyedikek is.

Elmagyarázza, hogy a világnak vége, de majd ő utat mutat a sötétben, majd ő megteremti az új gazdasági rendet, mely az állam gazdaságirányító szerepén alapul.

Hát, ami sikeres volt, azt nem is szabad elfeledni, már várom, hogy mikor leszünk a vas és acél országa.

Elmondja, hogy bár sok kritikát hallott az országgal kapcsolatban a nemzetközi politikai életből, de mi nem hallgattunk senkire, mentünk tovább rendületlenül, szembe a forgalommal, és ez az egyetlen üdvözítő megoldás továbbra is.
Ha valakinek ez nem tetszik, akkor kérdezzük meg tőle, hogy „közöd?”
Vagy ha nagyon európaiak akarunk lenni, akkor mondjuk nekik, hogy bakfitty! - ja, nem, ne ezt - azt mondjuk akkor nekik, hogy szubszidiaritás!
A közönség persze hálásan röhög, hiszen ez olyan viccesen hangzik, mi is röhögünk, mert Orbán szájából hallani ezt az elvet felér egy Móricka viccel, a tetejébe mi még értjük is, hogy mit jelent ez a jogelv: követelményt, hogy a döntéseket a polgárokhoz a lehető legközelebbi szinten hozzák.
És hát ki állna hozzánk közelebb, mint ő?Azt is szóvá teszi, hogy az elmúlt húsz évben soha semmit nem csináltunk végig, demajdmost, - merthogy amit felépítettünk nappal, azt lebontottuk éjjel.Arról nem esik szó, hogy éveken át a bontóbrigádok vezetőjeként kereste nehéz kenyerét…
Minden ország találja meg a maga útját és járja azt, mondja az Európai Unió soros elnöke, és senki nem néz közönségéből rá csodálkozva – nem tudom, én ezen - ezt a közönséget látva - nem nagyon csodálkozom.
Aztán megint elénekli - a szokásos társadalommegosztó technikát alkalmazva - hogy nem tűrhetjük, hogy életerős emberek nyugdíjba menjenek, mikor akár még közmunka-felügyelők is lehetnének a bivalytosznádi víztározó kényszermunkásait felügyelve. És ezt a zemberek joggal rosszallják, és ő a zemberek pártján áll.
Ha valaki azt mondaná neki, hogy akkor a zemberek menjenek el tűzoltónak vagy rendőrnek oszt loholjanak be az égő házba kihozni a kisgyereket vagy a magatehetetlen nagymamát, vagy lövessék magukat halomra a belügyminiszter kollegái által havi százezer nettóért, akkor valószínűleg demagógiáról beszélne, holott csak a realitásokról esne szó.
Aztán fenyegetőzik egy sort, hogy majd jönnek a sarkalatos törvények – ez ám a megújítása a jogrendszernek - jön majd a második félévben a beton, személyesen fogja irányítani a mixert meg a betonpumpát, ezzel egyidejűleg majd elkezdődik a felvirágzás is – vagy kisnyúl.
Merthogy jobb, ha tudjuk, hogy Magyarország háborúban áll.Nagy kár, hogy erre nem lehetett valahol fogadni, mert az lehetetlen, hogy ne álljunk háborúban, hiszen akkor nem lehetne győzni, csak élni talán, nyugodtan, békésen, nem rettegve hülye ötletek törvénybeiktatásától, szociopata politikusok lázálmaitól.
Mint megtudhattuk, az ellenség a munkanélküliség és az eladósodottság.
Az elsőn, mint tudjuk azzal fogunk segíteni, hogy a csatornatisztítás, a víztározók építése nem XXI. századi eszközökkel, hanem munkanélküli tanárokból, adminisztrátorokból, reaktivált rokkantnyugdíjasokból és egyéb rendszerellenes elemekből álló kubikos-brigádokkal fog történni, az eladósodottság csökkentése érdekében meg még vásárolunk a MOL mellé egy-két libafarmot is, nehogy elfogyjanak a libák, még mielőtt elfogynának az ötletek - ne kerüljön nehéz helyzetbe a mi pápaimádó protestáns csodarabbink…

Aztán végignéz a terem első sorain és homloka ráncba szalad, és elmondja, hogy az első évben nyújtott kormányzati teljesítmény nem lesz elég a következő időszakban, mert ami eddig történt, az semmi volt, most jön még csak a java.Megnyugtató volt hallani, mert végignézve a sorokon tényleg lehangoló volt a látvány, a konformista senkik gyülekezetétől hozzávetőleg ezt lehetett várni, amit megélünk, hát ezekből bizony nehéz lesz várat építeni.

Aztán már csak némi istenkedésén kellett túllennünk, és megállapíthattuk, hogy azon kívül, hogy egy laza, sunyi mellékmondatban meghirdette a tervgazdaságot, - horizontálisan, vertikálisan, keresztbe meg kasul - csak a szokásos makutyi dumákat hallhattuk tőle.
Ez a koma a semmitmondást olyan művészi tökélyre fejlesztette, hogy ideje lenne benevezni a Guiness-bookba, - nemigen lenne ellenfele.
Hát akkor jöjjön a második menet, igazán kezd érdekes lenni a dolog, - ki bírja tovább: a magyar nép, vagy Viktor Viktorovics.
Mindenesetre szerintem jobban járt, hogy csütörtökre halasztotta a rendvédelmiekkel való találkozót, ha hétfőn tartja, lehet, ma is találkozott volna velük - befelé is, kifelé is…


:O))))

KÉNYSZERMUNKA

Háromszázezer új munkahelyet kíván létrehozni a kormány 2014 végéig.

Csak gratulálni tudok a szép elképzeléshez, habár az egymillió munkahely szebben hangzott, mégha a kifutása hosszabb távú is lett volna ennél.

Igaz, így meg az időarányos teljesítménnyel van baj, már tervszinten is, és akkor hol van még a gyakorlat!

És ugye, ez az „új munkahely” is érdekes megfogalmazás, mert gyönyörűen hangzik ugyan, de az életben azért a helyzet nem ilyen gyönyörű.

Ha például van száz libám és elhatározom, hogy három hónapon belül veszek harminc új libát, akkor a gyanútlan érdeklődő azt vélelmezi, hogy három hónap múlva lesz százharminc libám.

Én viszont tudom, hogy nagy bátorság kell ahhoz, hogy lakodalmat szervezzek a többletlibákra, hiszen a három hónap alatt elvihet belőlük ötöt a róka, széttéphet tízet a szomszéd kutyája, kitudja, miért, de nem szex céljából végleg égnek emelheti a lúdtalpait tíz, etnikai konfliktus áldozata lehet további tíz liba.

A végeredmény meglehetősen lesújtó lesz, ámde én nem is szervezek erre lakodalmat, ellentétben Matolcsy miniszterrel, akinek egyetlen tulajdonságát tudom csak komolyan irigyelni: a határtalan és fékevesztett optimizmusát.

Valaki azért már elmondhatná neki, hogy a munkahelyeket egy normális kapitalista országban nem a kormány teremti, merthogy amit a kormány tud teremteni az a zsebünkbe egy fillért sem fog tenni, ellenben kivenni belőle annál többet.

Ha az államigazgatásban dolgozók számát szaporítja, ha a közalkalmazottak számára teremt új munkahelyeket, ha a hadsereget fejleszti Pirézia megtámadása céljából – a magyar virtust valahol meg kellene már megint mutatni a világnak – ezek csak viszik a pénzt.

Munkahelyet itt a Mercedes meg az Audi teremt, meg a koreai és kínai beruházók, meg a zsidók, ha el nem hajtják őket a szaros négyezer munkahelyükkel a francba népnemzeti megfontolásokból meg a haverok üzletének felvirágoztatása céljából.

Matolcsy azt is mondta, hogy az év első négy hónapjában jelentősen nőtt a foglalkoztatottság 2010 azonos időszakához képest, ami négy okra vezethető vissza. 

Egyrészt az ipari export bővülésének, másrészt a kormány gazdaságpolitikája belföldi piacbővítő hatásának, de fontos szerepet játszott a kis- és közepes vállalkozói szektor helyzetének javulása, valamint a közmunkaprogramok is.

Nagy öröm ez minékünk, különösen az, hogy megtudhattuk, hogy a kormánynak van gazdaságpolitikája, attól meg, hogy annak meg lett piacbővítő hatása is, egyenesen könnybelábadt a szemünk.

Hogy a kis és közepes vállalkozói szektor helyzetének javulását ki hitette el vele, azt nem lehet tudni, mindenesetre megkérdezhetne olyanokat is, akik nem azt mondják neki, amit hallani szeretne.

És valaki már arról is felvilágosíthatná, hogy a közmunka az nem munkahelyteremtés, a közmunka azt a célt szolgálja, hogy ne kelljen azoknak, akiknek még van munkahelyük büdösödő hullákon átlépdelni munkába menet.

Persze, ha majd létrejön Pintér tábornok vezetésével a magyar Todt-szervezet és teherautókon szállítják a munkaerőt a gigászi magyar építkezésekre, akkor majd más lesz a helyzet.

De addig azért a négyórás foglalkoztatás munkahelyteremtésként történő elszámolásán csak röhigcsélni lehet.

Legfeljebb a Vezér lehet büszke magára darabideig, ameddig be nem vezetik az családi pótlék új rendszerét, mert akkor aztán tényleg eljő végre hazánkba az aranykor, komplett családok fognak éhenveszni, nagymamástul-gyerekestől családbarát politikája jegyében.

Persze nem nagy kár értük, ők a Lázár-skála legalján helyezkednek el úgyis, aki meg a tetején van, azok úgysem szoktak ilyen alantas körökben megfordulni, a Vidi tribünje is már olyan kirándulás nekik, mintha az Amazonas őserdeiben civilizációt alig ismerő törzsek közé mennének kalandtúrára.

Szóval ez most az aktuális helyzet, optimizmusunk töretlen, meglehet, Viktor szobájában is fel van írva a falra, hogy kommunista-optimista.

Mi is azok vagyunk és nagyon reméljük, hogy ez az erőszakos és tehetségtelen banda a ciklus végén úgy eltűnik a nemzet életéből, mint a büdösség.

De addig azért – biztos, ami biztos – mindenki szerezzen be egy strapabíró bakancsot, bélelt nadrágot és egy meleg, vízhatlan pufidzsekit, hogy ne fázzon, mikor lapáttal a vállán ballag az esőben a négyórás közmunkára, értékteremtő munkát végezni.

Árkot tisztítani a polgármester úr utcájában,

:O))))

A BOLDOGSÁG NARANCSSÁRGA MADARA…

Most éppen ott tartunk, hogy a Magyar Köztársaság (még így hívják?) Bíróságának tárgyalótermében neonyilasok fizikai bántalmazás kilátásba helyezésével félemlítenek meg zsidó származású magyar embereket, nekik nem tetsző riportereket.

És tehetik ezt háborítatlanul, hiszen áldozataik senkihez nem fordulhatnak panasszal, rasszistának, antiszemitának lenni ma alkotmányos jog Magyarországon, ellenben zsidónak, horribile dictu cigánynak lenni úgy tűnik bűn.

Már várom Semjén egyéni képviselői indítványát, hogy testi épségük védelme érdekében az érintetteket el kellene különíteni az őket üldözőktől, célszerűen egy tábort kellene létrehozni számukra, melybe a bejutást árammal töltött szögesdrót-kerítéssel kellene megakadályozni – itt lehetne koncentráltan elhelyezni a zsidókat és a cigányokat.

Szavuk se lehetne, hiszen gondoskodó államunk úgy vigyázna rájuk, mint Barna bácsi az uborkájára, és miután most a Vezér és Kancellár a munka társadalmát hirdette meg világméretekben, talán a kapu fölé kellene szerkeszteni valami ügyibevaló, ideológiailag helyénvaló feliratot – például, hogy a munka szabaddá tesz.

Már lelkiekben, ugye…

Még szerencse, hogy a most egyéves kormány működésének első két hetében rendet tett a keménykezű belügyminiszter, a Vezér is kiosztotta a beígért pofonokat a szélsőségeseknek.

De aztán valahogy nem jutott idejük tovább foglalkozni ezzel a piszlicsáré üggyel, hiszen annyi fontosabb teendő volt, ugye, át kellett venni néhány cég biztonsági szolgálatát, pár milliárdot oda kellett lökni a csicskásoknak, merthogy a hűséget és szervilizmust nem mérik ingyen, márpedig egy valamirevaló vezérnek kell, legyen holdudvara, anélkül egy névtelen senki.

Aztán kellett különféle teljesen felesleges gátak felépítésével fellendíteni a válság által sújtott dolomitbányászatot – apropó, megírta már valamelyik újság, vagy tudósított e róla valamelyik televízió, hogy melyik bánya volt a szállítója a kolontári Nagy Falnak?  

Nem?

Mecsoda véletlen, persze ne is írjanak olyanokat, ne tudósítsanak olyasmiről, ami nem érdekli a fogyasztót, a nézőt, az olvasót - azok elé vellázzunk Alekoszt nagy kupacokban, kérőzzenek rajta, attól lesznek boldogok!

Végtére a liba is boldog, ha kap egy marék kukoricát pörköltté lényegülése reggelén, hát mielőtt a nézőknél kikapcsolnák a villanyt és a fűtést, legyen pár jó napjuk, addig is…

Az ominózus bírósági tárgyaláson egy Képíró Sándor nevű magyar csendőr százados ügyét tárgyalja a bíróság.

A vádlott 97 éves, az ügy jelentősége pedig éppen abban áll, mint amiben Ratko Mladics felelősségrevonása, - senki, soha ne érezhesse úgy, hogy az emberiség elleni bűntettek - ezek azok a bűncselekmények, amelyek a békét, a népek szabadságát, a nemzeti, népi, faji vagy vallási csoportok létét és elnyomásmentes élethez való jogát veszélyeztetik – elévülhetnek, vagy feledésbe merülhetnek.

Persze a közönség sorait képező neonyilas csőcseléket ez a per nem gondolkodtatja el, nem is tudják elképzelni magukat egy majdani hasonló per vádlottjainak padján, pedig dicső elődeik sorsából tanulhatnának, akik szintén kicsiben kezdték, nagyban folytatták, majd az Oktogon lámpavasain lengedezve fejezték be ostoba életüket.

Ők csak szárnyalnak, mint a vadliba Toronto egén és egy sohasemvolt – sohasemlesz Magyarországról álmodnak, egy mesevilágról, ahol mindenki rovásírással jegyzi a nemzetvezető bölcs iránymutatásait és fokossal aprítja miszlikbe az ellent – győzedelmesen, természetesen.

És ahol a helyes utat követők megkapják a boldogság narancssárga madarát, mint Alekosz baromfi-farmjának. szerencsétlen, ostoba tyúkjai.

A média szervilizmusa sem nagyon ismer határokat, de az ember legyűri a hányingerét és inkább röhög egy jót - végtére is a Rákosi kornak is vége lett egyszer…

:O)))

ÉRDEKTELENSÉG

Szétveri Orbán az érdekegyeztetés jelenlegi rendszerét is, mint annyi mást.

Megszünteti az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT), a Gazdasági és Szociális Tanácsot (GSZT), valamint a Gazdasági Érdekegyeztető Fórumot (GEF).

Lesz helyettük más - az  új testületnek konzultációs, véleményező és javaslattevő joga lesz.

Elképzelhető, hogy az érdekegyeztetés rendszerén alakítani kell, de demokráciákban folyamatos érdekegyeztetésre szükség van, méghozzá olyanra, melyben egyenrangú partnerek vesznek részt.

Márpedig itt ezt számolják fel éppen, mivelhogy az utóbbi információ tartalmazza a lényeget – lehet pofázni, lehet okoskodni, de ez senkit nem kötelez semmire, a kormány korlátozások nélkül azt csinál, amit akar.

Újabb pofánverése ez a szakszervezeteknek, a munkavállalóknak, de a munkáltatók buksi fejét sem simogatta meg a Nép Atyja, - ha nem tévedek, akkor ők is szopóágra kerültek.

Lehet elgondolkodni a dolgok ilyetén fejleményén a szakszervezeti vezetőknek, a közelmúlt oly nagypofájú és fenemód harcos, habár kissé elhízott szakszervezeti vezéreinek, akik minden szíre-szóra képesek voltak megbénítani az országot.

Hol van ilyenkor Gaskó?

Hol van ilyenkor Borsik?

Mert Kerpen Gáborról a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDDSZ) volt elnökéről legalább tudjuk, hogy hol van, ő megfelelő stallumot kapott, mondhatnánk, megvették kilóra, mint a libát.

És azt is tudjuk, hogy legújabban nincs a helyén Kónya Péter, aki hosszú-hosszú évtizedek után az első valamirevaló szakszervezeti vezetőként tűnt fel munkásvezérekben szegény hazánk jelenleg éppen kissé felhős egén.

Pedig volna most dolguk rogyásig a szakszervezeteknek, akiknek ma még – és már nem sokáig - rengeteg törvényes lehetőségük van a nyomásgyakorlásra.

Olyan ok, amely miatt ezeket az eszközöket alkalmazniuk kellene, csőstül rendelkezésre áll.

Ahogy elnézegetem, ennek dacára éppen ahhoz asszisztálgatnak, hogy az eddigieknél is nagyobb majmot csináljanak belőlük, és már megint a piszkos kis egyéni alkuk ideje jön majd el.

Olyan alkuké, amikor a szakszervezeti vezetők a jólfűtött – hűtött iroda zavartalan használatáért és saját egzisztenciájuk fenntartása érdekében eladják tagságukat, feladják azok érdekeit, sőt, most még a fórumot is hozzácsapják saját kínálatukhoz, ahol esetleg érdemben tenni tudtak volna szót emelni valamiért.

Senkinek, egy darab kutyaguminak nézi őket Orbán, ők meg zavartan heherésznek, hogy jó vicc, jó vicc.

Most majd jönnek a szép idők.

Majd konzultálgatnak, mint liba a gazdasszonnyal, hogy melyik alkatrészéből készüljön a ludaskása, melyikből meg a töltött lúdnyak vagy a libasült párolt vöröskáposztával.

Remek lesz.

Mindig felháborított, amikor a falakra felfirkálva elolvastam egy-egy amatőr társadalomtudós véleményét nemzetünkről, miszerint BIRKA NÉP! – de mostanában hajlani kezdenék arra, hogy meg kellene vizsgálni a kissé érdes értékelés mögött rejlő társadalmi valóságot.

Merthogy azt még csak el lehet képzelni, hogy a szakszervezeti tagság önként ültet a nyakába megalkuvó csinovnyikokat munkásvezér gyanánt.

De azt azért már nehezen, hogy amikor egy szociopata egyeduralomra tör és ennek keretében és folyományaként a munkavállalók nyakára lépve mosolyog, ne zavarják világgá őket, ne válasszanak helyettük olyanokat, akik képesek a lelküket is odaadni azokért, akik a bizalmukat adták nekik.

Mert ilyen emberek nélkül soha nem lesz rend ebben az országban, ugyanis a munkavállalókat – már csak hogy meg ne sértsem őket azzal, hogy dolgozóként emlegetem őket – szervezni kell, merthogy ereje csak a szervezett munkásságnak van.

Márpedig erővel csak erőt lehet szembeállítani, minket pedig most éppen Törperőssel vert meg a sors, aki nem tud, csak az erő nyelvén beszélni és nem is ért meg mást, csak az erő nyelvét.

Az érdekegyeztetés rendszerének szétverése közvetlen támadás a demokratikus intézményrendszer maradéka ellen, lassan nem marad semmi a demokratikus államberendezkedésből.

A mai hatalom – úgy tűnik – azt az egyetlen társadalmi mintát próbálja követni, amelyet gyermekkorában megismert, és szocializmust akar építeni.

Az új, érdekegyeztetőnek csúfolt intézmény neve Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács lesz.

Aki kitalálja, hogy milyen szocializmust épít Orbán, azok között kisorsolom a Nemzeti Együttműködés nyilatkozatának egy példányát.

:O)))

LEVÉL TÓTH LÁSZLÓNAK

Találtam egy levelet, közreadnám!

A levél címzettje Tóth László, aki a minap az MSZP belső levelező listáján „Elég volt! Gyurcsány Ferenc távozzon az MSZP-ből!” címmel küldött körbe egy meglehetősen dühös kis elaborátumot.

Kedves Tóth elvtársam, Laci!

Leveled megkaptam, nagyon megörültem neki, merthogy végre véget vetettél a langyos szar maszatolásának és bátor, elvi alapokon nyugvó véleményed közzétételével tiszta vizet öntöttél a zavaros fejekbe.

Értem én, hogy a Gyurcsány féle javaslatok és a pártszavazásra feltett kérdések megvitatása piszlicsáré molyolás lenne, mely nem méltó nagymúltú pártunkhoz és az olyan elkötelezett baloldaliakhoz, mint amilyen te is vagy - nekünk nagyban kell gondolkodni és megfontoltan dönteni – nix ugribugri, aber langsam spazieren, miként a bolhaidomár mondta, mikor kitépdeste a bolha lábait…

Szerintem is egyszerűbb személyeket támadni, mint az elveket, hiszen mindahányan emberek vagyunk, és mint ilyenek, folyvást követünk el hibákat – nem kivétel ez alól Gyurcsány sem, akit te most példás szerénységgel és szelídséggel hirtelen távozásra bíztatsz.

Nem akarlak hiú ábrándokba ringatni, de nem hinném, hogy fognának rajta a te bölcs szavaid, hiszen hívei is nyakra-főre ezért rágják a máját – hagyjon már a fenébe benneteket, merthogy rátok akkor se szavaznának, ha kiderülne, hogy te vagy személyesen Marx reinkarnációja, amitől kímélje meg őt a marxista Atyaúristen…

Azt írod a leveledben, hogy a legutóbbi választmányi ülésen, „amikor Gyurcsány Ferenc megjelent és helyet foglalt Varju László, a Demokratikus Koalíció Platform igazgatója mellett”, a mögötte ülő küldött azt mondta a szomszédjának, hogy a tanácskozáson szót fog kérni és keményen neki fog esni Gyurcsánynak.

Aztán ez elmaradt és te ennek örültél, merthogy „ez már nem a demokraták kommunikációja lett volna”.

Hát ez majdnem biztos, mert demokraták kommunikációjához alsó hangon is minimum két demokrata kellett volna, de ez esetben csak egy volt – az, aki elmondta a véleményét.

Aki meg kussolt és lapított, az egy konformista senki volt, aki nem mer kiállni az elvei mellett – esetleg tán nincsenek is elvei, csak érdekei.

De ott voltál te is a közelben, már ha ezt hallottad, ugye, és ha már ő nem, akkor te, elvhű, gerinces tagja pártunknak ugyan miért nem kértél szót, elmondani ott azt, amit ott pártszerűen és tisztességesen elmondhattál volna, miért kellett ezt a formát választanod véleményed kifejtésére?

Nálad tán még a Puch Laci is tisztességesebb, ha ezt a szót ebben a szövegösszefüggésben egyáltalán alkalmazni lehet…

Olvasom, érdeklődtél afelől, hogy Gyurcsány miért nem akkor kezdeményezte ezeket a változásokat, amikor kormányfő-pártelnök volt, és az okokat Varjú Laci nem tudta neked számodra is érthetően elmagyarázni, hát megpróbálom én – mindig mondtam, hogy azoknak van igazuk, akik a kommunikációt egy hetedikes gyerek szintjén javasolják lebonyolítani.

Ha egy szóban kéred a választ: miattatok.

Merthogy – ha nem vetted volna észre – a politikai helyzet roppant bonyolult volt, és a ti bátor kiállásotok addig tartott és tart ma is, ameddig az egzisztenciális érdekeitek veszélybe nem kerülnek.

Ne tévesszenek meg a nyílt színen hangoztatott egyetértő nyilatkozatok, ahogy leengedtétek a kezeteket a szavazások után, mindjárt rohantatok elhatárolódni, egyéni álláspontokat közkinccsé tenni – vagy közületek némelyek a politikai ellenfélhez, valamilyen majdani jutalomfalat reményében.

Aztán meg – lássuk be – a tagság elöregedett, ritka adománya az a sorsnak, ha valaki idős korára is meg tudja őrizni szellemi rugalmasságát, és még mielőtt elégedetten megveregetnéd a saját vállad, éppen a leveled bizonyítja, hogy ebben a szerencsében sok elvtársad társaságában neked sem volt részed.

 Márpedig ultrakonzervatív tagsággal nemigen lehet a pártot megújítani, pedig igencsak meg kellene, hiszen lassan úgy néz ki a baloldal, mint a Nyugdíjasklubok Országos Szövetsége.

Azon siránkozol, hogy a párttagságnak nincsenek úszómedencés villái, amivel odanyesel egyet Gyurcsánynak, nekem meg az a véleményem, hogy a baloldaliság nem az ostobaság és a tehetetlen teszetoszaság szinonimája, attól még lehet valaki elkötelezetten baloldali – az igazságos társadalmi viszonyok iránt elkötelezett és szociálisan érzékeny – hogy szert tett vagyonra, villára, úszómedencére. Ez önmagában nem lehet érv senki ellen, - mintha elakadtál volna az ötvenes évek közepén – talán bele kellene pillantanod a naptárba néha.

A Demokratikus Koalíció meg nem a te pártodat akarja, mert az a mai állapotában nemigen ér semmit, hogy desztillált vagy milyen is legyek, ellenben a pártot, amelyik a magyar baloldal emblematikus képviselője olyanná akarja alakítani, amelyik súlyát és hatékonyságát tekintve meghaladja a mai jobboldali pártalakulatok hasonló tulajdonságait.

Olyan pártot, amelyik nem csak arra jó, hogy a tagság havonta egyszer összejöjjön – lassan úgy, mint az elődök hajdan az illegalitásban – nyafogni meg panaszkodni, hanem olyan pártot, amelyik a választók szemében alternatíva ezzel a poshadt, neohorthysta diktatúrácskával szemben.

Lacikám, ha te baloldali lennél, akkor kézzel-lábbal támogatnád az átalakítást és nem keresnél a kákán is csomót.

Persze lehet, hogy neked furcsa, hogy Gyurcsány és társai nyíltan megmondják a véleményüket – nem erre vagy te szocializálva, jobb lenne tán, ha ők is kiszórnának neked néhány ígéretet, mint libának a kukoricát, meghintenék szép színes szóvirágokkal, de a mai helyzet, lássuk be, erre nem alkalmas.

Nincs ugyanis erre most idő, mert az idő a harcra való felkészülésre kell.

Itt nem lehet már azzal nyerni, ha rendezünk újabb aktívaértekezleteket, vagy írunk újabb egyrészt-másrészt tanulmányokat, itt döntéseket kell hozni, mozgósítani kell, aztán meg kell harcolni a választók bizalmáért.

Amit egyébként nem Gyurcsány tékozolt el, hanem ti, a nyálas képmutatással, azzal, hogy még azt sem tudtátok elérni, hogy például a közalkalmazottak megszeressenek minket, jóllehet annyi pénzt kaptak a kormányainktól, mit se előtte, se utána soha.

És az impotenciátokkal, meg a beszariságotokkal, mert talán az sem biztos, hogy az utcát át kellett volna adni a jobboldali csőcseléknek.

Ma sem te vagy a bátorság etalonja, hiszen rettegsz a nyilvános megmérettetéstől és arra biztatod a tagságot, hogy ne mondja el arról a véleményét, ami napjaink pártéletének legnagyobb problémája, helyette azt javaslod, hogy konzerváljuk a kamarillapolitikát, az elvtelen pártalkuk világát.

Szerintem szedd össze a bátorságod és vegyél részt a pártszavazáson, ne aggódj, a szavazólapokon nem lesz vonalkód.

De előtte gondolkodj, milyen pártot akarsz?

Egy nullára leírt zárványt, vagy egy széles demokratikus alapokon álló, a választókat megszólítani és maga mellé állítani képes erős, markáns szervezetet.

Ehhez kívánok neked jó egészséget és okos megfontoltságot.

Barátsággal:

Elvtársad, 

Kiss Jóska

VÉDELEM

Még egyszer-kétszer megvéd minket Viktor és végképp annyi nekünk.

A pofátlanságnak van egy olyan szintje, amelyen az ember már nem háborodik fel, nem dühöng, nem küldi fennhangon az elkövetőt az anyja csipájába, nem csóválja hitetlenkedve a fejét, csak áll, mint Orbán a lakodalomban és röhög.

Szijjártó – miután az adatvédelmi biztos vizsgálatot indított a nemzeti Inzultáció kérdőívecskéinek vonalkóddal való ellátása ügyében – úgy érezte, hogy a magas miniszterelnöki szájnak is illene büfögni valamit.

Össze is ültek sebesen a Fidesz spin-doktorai és hosszú órák megfeszített munkájával kidolgozták, hogy mi is legyen a magyarázata annak, hogy imígyen felcímkéztek bennünket.

Aztán hívták Orbán száját és a szájába adták, amit nagy kínjukban, minősített szenvedések közepette odacsináltak - a derék vazallus meg a tőle megszokott blazírt, rezzenéstelen képpel verte a pofánkba a tutit, nevezetesen, hogy a kormány ezzel az intézkedésével csak megvédett bennünket, egérszürke, mezei állampolgárokat.

Rengeteg roppant tudományos érvet sorolt fel, például megemlítette, hogy az egyik vonalkód a borítékolást segíti, ami ugye egy egyenlevélnél meglehetősen vicces, mint ahogy az is, hogy ezt a Posta kérte volna – ugyan minek?
A másik vonalkód számára meg enyhítő körülmény szerinte, hogy az egy, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) által „véletlenszerűen generált és a kiküldött kérdőívre érkező válaszok feldolgozását segítő azonosító szám.”
Szijjártó tájékoztatása szerint ez utóbbi vonalkód az adminisztrációs feladatok ellátását segíti, leginkább a visszaérkező küldemények érkeztetését és pontos nyomon követését.

Azt valamiért elfelejtette említeni, hogy ez az azonosító szám minden további nélkül hozzárendelhető – és a lábjegyzetben kért felhatalmazás alapján joggal vélelmezhető, hogy hozzá is rendelt – egy konkrét állampolgárhoz, akinek a címe is mindjárt társítható a másik vonalkód alapján.

Innen már csak egy lépés, hogy az állampolgárok holnaptól a fülükben különféle színű, saját vonalkódjukkal ellátott krotáliával legyenek kötelesek sétálgatni, javaslom a marháknak kifejlesztett változatot rendszeresíteni azoknak, akik ezt eltűrik.

Persze be lehetne festeni mindenki fejét is a megfelelő színre – a libáknál ez rendszeresen alkalmazott é bevált eljárás, kivéve a büszke vadludakat, melyek valószínűleg nagyokat csípnének az ecsetet tartó óvó kézbe, a hálátlanok!

Persze lesznek sokan, akiket a krotália rendszeresítése mély elégedettséggel tölt majd el, hiszen mégiscsak kíméletesebb ez, mintha a fülünket kicsipkéznék, mint a nagyüzemi disznóknál szokás, - a Mi Vezérünk nagyobb humanista, mint Janus Pannonius.

Persze semmi sincs ingyen, de ez az akció minden pénzt megér – egyrészt lehet frissíteni a Kubatov-listákat, másrészt meg ezekből a listából további listák állíthatók össze annak alapján, hogy válaszolt-e  rá a címzett, ha igen, akkor a válasza kedves e Viktor szívének, avagy a hálátlanság eme borzasztó megnyilvánulása redőkbe vonja e a mi Kedves Vezetőnk intelligenciát sugárzó homlokát.

Ennek függvényében már gyerekjáték elkészíteni a különféle egyéb listákat, kezdve a deportálandók listájától az adóhivatal figyelmébe ajánlottak listáján át az állami állásra alkalmatlanok listájáig.

De szép is lesz és milyen praktikus!

Szóval az ember csak áll és röhög – pedighát ez az ügy nem is olyan nevetséges, ilyet eddig leginkább Orwellnél lehetett olvasgatni, most meg itten ez a büdös nagy magyar valóság, és a nép megint csak hallgat, mintha megkukult volna.

Ami azt illeti, ilyesmire – és még sok másra sem – a sokat gyalázott pártállam idejében sem volt példa, de hát persze az diktatúra volt, nem ilyen fejlett demokrácia, mint a mienk.

A pofátlanság nem egyedi esete ez, mellé lehet nyugodtan tenni a MOL megvásárlásának és az államadósság kérdéskörének fideszes értelmezését, meg Orbán legújabb ötletét az önkéntesen felajánlott fizetésekről, nyugdíjakról.

Ez az ember beteg, de ettől még ismerhetné a mai magyar valóságot.

Ha ennek ellenére képes lenne elvenni a majd hárommillió létminimum környékén tengődő öreg, beteg vagy csak munkanélküli embertől és gyermekeiktől egyhavi megélhetésüket, akkor az annak a biztos jele, hogy lejárt a legutóbbi bulgáriai nyaraláson beszerelt elemek garanciális ideje, ideje lenne bevonulni megint egy kis feltöltődésre valamelyik bécsi klinikára – nem kell azt szégyellni, kinek podagrája lesz idővel, kinek meg az elméje roggyan meg időnap előtt…

Mindenesetre most mindenki takarja be két tenyerével a füleit, hátha jön valami Orbán-huszár, oszt mire felocsúdunk, már a fülünkben virít a kis színes táblácska a vonalkóddal – valamiért azt gyanítom, hogy amit nekem szánnak, az nem narancssárga színű lesz…

:O))))

ÁTSZERVEZÉS

Mindig ez a baj a diktátorokkal.

Nem elég nekik a pőre hatalom, az állam saját célokra való felhasználásának korlátlan lehetősége, még két dologra nagyon vágynak.

Az egyik népük lángoló szeretete, a másik pedig, hogy nyomot hagyjanak a világ ábrázatán, és míg ember él a földön, addig a nagy ideológusok és a világ jótevői között tartsák őket számon.

Miért is lenne különb a mi bonzai-diktátorocskánk, a maga végtelen szerénységében ő is a saját képére lés hasonlatosságára akarja alakítani az országot, jóllehet valószínűleg hosszú idő kellett neki is, míg a reggeli borotválkozás közben hozzászokott a tükörből visszabámuló értelembomba látványához.

A nép szeretete azért már rendben van, napról-napra egyre tömegesebben szereti őt a magyar, hiszen látnivaló, hogy személyesen hozza el nekünk a jólétet és boldogságot – a kiegyensúlyozott és derűs Magyarországot.

Igaz, a komfortérzetet kissé csökkenti a lövészárkok nehéz illatokkal terhes levegője, a meghatározhatatlan, de felettébb gyanús eredetű, bűzölgő sár, melyben kötésig állnak honfiak és honleányok, és az állandó harc is kissé fárasztó már - ezt még a Vezér permanens győzelmeinek boldogító híre se nagyon tudja ellensúlyozni, hiszen ezidáig oly fájón nélkülöztük ideológiai munkásságát.

De most aztán ennek vége, hiszen a mi Boldogságunk, Jövőnk és Reménységünk részt vett az OECD, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet megalakulásának 50. évfordulóján rendezett ünnepségen Párizsban, és ha már ott járt, hogy menjen üresen az idő, alapot is vetett sebesen.

A gazdasági válságkezelésről rendezett kerekasztal-beszélgetésen arról elmélkedett, hogy az elmúlt időszakban nem egyszerűen egy válságot élt a világ, hanem egy olyan periódust, amely megváltoztatta Európa történelmét: az egykori háborús alapú gazdaságot korábban a jóléti gazdaság váltotta fel, amely után most a munkaalapú gazdaság következik - fejtette ki.

Hogy ez utóbbi mi a nyű, arról nemigen tájékoztatta megszeppent hallgatóságát, akik idáig úgy tudták, hogy a háború utáni Európa inaszakadtáig gürcölt, hogy újjáépítse magát.

Aztán amikor polgárainak jólétet kívánt biztosítani, az nem kis mértékben abból állt, hogy igyekezett megteremteni a gazdaság számára az optimális működés, a hatékony munka feltételeit.

Miután többekről tudunk, akik nem annyira az elviselhetetlen elnyomatás, sokkal inkább gazdasági megfontolásokból masíroztak nyugatra, míg onnan ide talán csak Kim Philby, de ő sem a napi betevőjét kereste errefelé, gyaníthatólag a nyugat gazdaságilag sikeres lehetett.

Most meg munkával fenyegeti őket valaki, aki soha életében egyetlen napot sem dolgozott tisztességes munkahelyen, hanem hálás népe adójából meg a baksisból gyarapította a családi ezüstöt.

Azt is kifejtette a mi Igazlátónk, hogy a "reformnyelv egyébként halott" Magyarországon, mert az a politikus, aki arról beszél, hogy valamit szeretne megreformálni, az "politikai öngyilkosságot" követ el. Ennek oka, hogy az elmúlt nyolc évben a kormányok által elindított reformok sorra elbuktak.

Hogy ebben személyesen mi volt az ő szerepe, arról nem szólt a fáma, pedig szép lett volna, ha elmondja: Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Magyarország szekerének küllői közé én dugtam folyvást karót, míg csak a szekér teljesen tönkre nem ment, így aztán most éppen a gyalogmenet egészségességét kommunikálom, és igyekszem nem kiejteni a számon a „kerék” és a „haladás” szavakat.

Le a reformmal, jöjjön hát a forradalom, ami ugye határozottan erőszakot jelent, na, de erre aztán nem is panaszkodhatnak ma a magyarok!

„Magyarországon nem reformok végrehajtása, hanem az ország újjászervezése történik, s az embereket a kormány nem arról próbálja meggyőzni, hogy egyes intézkedéseket vagy döntéseket támogassanak, hanem arról, hogy át kell szerveznünk az egész országot” – jelentette ki.

Hogy ezt kinek a felhatalmazásával teszi, azt senki sem tudja, hiszen a választók egyharmadának szavazatával szerzett parlamenti kétharmadot, és az az egyharmad, amelyik nem vette észre a jólszabott nadrágból kilógó politikai patákat sem hallott arról, hogy belőle most akkor kísérleti patkányt akar faragni a mi daliás hősünk.

Mintha a mondás az lett volna, hogy ha ő jön, akkor minden magyar fazekában minden vasárnap egy szép, gömbölyded liba fog feredőzni, most meg az ország egyharmadának úgy korog a gyomra, hogy mindenki állandóan az esernyője után kapkod azt vélve, hogy dörög az ég,  jön a vihar meg a jég.

Viktátorunk kifejtette, hogy egyetlen dologról akarják meggyőzni a ma még kissé vonakodó magyarságot, nevezetesen arról, hogy ez az ország átszervezésre szorul, ami nem lesz reform, hiszen az maga a döghalál, hanem átszervezés lesz.

Legelőször persze a pénzeket szervezzük át a mi zsebünkből a Vezér zsebébe, aztán a kispénzűek alacsony hatékonysággal felhasznált pénzeit azok zsebébe, akik hivatásszerűen értenek a pénzhez, és aztán majd gleischaltoljuk a népet, majd mi megmondjuk, mi a jó neki.

Megjelölte a célt is, a 75%-os foglalkoztatottságot, de a hozzá vezető út szélét egyelőre nem rakta ki virágokkal, inkább csak felvázolta a szebb jövőt.

De azt azért leszögezte: amit ő használ, az nem reformnyelv, „ez több annál, ez egy új korszaka a történelemnek, legalábbis Európában."

Oda vagyunk a boldogságtól, habár mi nem csak arról álmodoztunk a történelemórákon, hogy mi leszünk a kor Di Stefanoja vagy Puskása, így mi hallottunk Sztálinról, Hitlerről, Szálasiról, Rákosiról is és ez azért gyanakvóvá tesz kissé.

Hátha ez az új korszak nem is annyira új lesz, inkább csak valami letűnt rémálom reinkarnációját kell megérnünk?.

"Erős politikai vezetés nélkül nem lehet újjászervezni az országot" – fejezte be végül kiselőadását a mi Viktorunk, és nekem valamiért a régi vicc jutott eszembe az egyszeri, frissen kinevezett vállaltvezetőről, akinek az elődje átadott három borítékot, hogy ha gond van, akkor sorra bontsa fel őket.

Az első borítékban az volt a tanács, hogy fogj mindent az elődödre – ezt ugye kipipálhatjuk.

A másodikban, hogy szervezz mindent át – ezt is lassan befejezzük.

Már csak az itt a kérdés, hogy mikor válik időszerűvé, hogy Viktor kibontsa a harmadik borítékot és elolvassa a benne található tanácsot: Írjál három borítékot!

:O))))

RUSSZOFÓBIA

Na, akkor most ki lett fizetve végre a Nagy Triász harmadik tagja is, a Magyar Állam kivásárolta a MOL eddig orosz tulajdonban lévő részvényeit, Hernádi Zsolt megnyugodva dőlhet hátra kényelmes székében.

Hogyan került az oroszokhoz a társaság 21%-át képviselő részvénypakett, csak a Jóisten a tudója, meg talán még Putyin, mindenesetre az OMV szedte össze a részvényeket a kissé elbambuló, Magyarországon bejegyzett és magyarnak vélelmezett vállalatóriás orra előtt.

Lett is sírás-rívás meg fogaknak csikorgatása, még Gyurcsány is szükségét látta, hogy keresztbetegyen a sógor törekvéseinek, de ez még csak a kezdet volt – a MOL vezéreinek akkor akadt fenn a szeme igazán és vált kissé üvegessé, mikor az OMV eladta a számára már rövidtávon értéktelen részvénycsomagot egy orosz olajipari óriásnak, a Szurgutnyeftegaz-nak.

Az meg megjelent, mint tulajdonos és megpróbálta tulajdonosi jogait érvényre juttatni, nevezetesen súlyának megfelelő arányú képviseletet követelt a társaság vezető testületeiben, amitől aztán Hernádi Zsolt és szövetségesei – Csányi például – sikítófrászt kaptak.

Az orosz cég ugyanis rettenetesen tőkeerős, gazdasági téren úgyszólván megállíthatatlan, kizárólag politikai eszközökkel – konkrétan állam i beavatkozással lehet csak megakadályozni az akcióit.

Mindenesetre a szokásos eljárás következett, Hernádiék felöltötték a pitykés lajbit meg a bőgatyát és fehér gyolcsingüket összevissza sírták nemzetiszínű könnyekkel – veszélyben a magyar.

Persze emellé még gusztustalankodtak is egy sort, például nem vezették be az oroszokat a részvénykönyvbe, ezáltal nem szavazhattak a társaság közgyűlésein, meg mióta megjelentek, azóta a MOL nemigen fizet említésre méltó osztalékot.

De a lelkük mélyén tudták, hogy az oroszok csak röhögnek rajtuk – nekik van idejük és az osztalék hiányát majd csak kibírják valahogy - legfeljebb vékonyabban kenik zsíroskenyerükre a kaviárt, és libamájból sem esznek egy kilót, csak kilencvenkilenc dekát naponta…

Viszont ez az állapot nem tartható fenn időtlen ideig – Iván elballag egy nemzetközi bíróságra, akkor a MOL és részvényesei nemhogy libamájat nem esznek egy darabig, de az osztalékfizetésekre se lesz gond darabideig.

Hogy egy eldurvult vita meg milyen következményekkel járhatna, arról jobb nem beszélni, mert mint ahogy azt a MOL vezetői sokszor és erőteljes hangon felhánytorgatták, a Szurgutnyeftegáz mögött álló tulajdonosi kör homályos, és ezek a homályos körök meglehetősen intézkedőképesek tudnak lenni.

Merthogy ugye a MOL tulajdonosi köre sem maga a nyílt átláthatóság, és itt is igen gyors intézkedések születtek.

Mindenesetre most – mint magyar állampolgárnak – van végre MOL - papírom, igaz egyelőre a kormány zsebében, praktikusan Viktor zsebében, de végre magyar zsebben.

Hogy konkrétan mennyibe kerül ez nekem, azt egyelőre nem lehet tudni, de alsó hangon is legalább ötszáz milliárd jó rénusi magyar forintba – a bolondnak is megéri.

Ugyan az illetékesek azt nyilatkozták, hogy pontosan annyit fizettünk érte, mint amennyiért Iván azt vette, de ezt ugye csak a nagyonhülyék hiszik el, mivelhogy akárhogy is keresem, ebben aztán nemigen találom az oroszok üzletét, márpedig lehet, hogy literes poharakból isszák a vodkát és kaviárba tunkolják a zsíros mancsukkal a libacombot, de hülyének nem hülyék és a győzelemben is valamivel nagyobb a gyakorlatuk, mint nekünk.

Szóval jó lenne tudni, hogy mennyi is az annyi, hogy tisztán lássuk, mi is a nagy Győzelem ára…

Hogy erre a tranzakcióra miért volt éppen most szükség, azt Viktor nem kötötte a zemberek orrára, mi közük benne végül is?

Hogy hadd populizzak kicsit, amikor az utcákon majd a tolószékes rendőr cirkál, a zsarátnokot mankóval veri a tűzoltó, amikor a nép lassan orvos helyett javasasszonyokhoz tud csak járni, akkor nekünk MOL- részvény kell államilag, de nagyon.

Természetesen friss javainkat küzdelemben szereztük és a csatában győztünk, mint már annyiszor.

Szavamra, érdemes volt beülni Orbán forradalmi fülkéjébe, ő már előre látta, hogy szükségünk lesz rá előbb-utóbb, mert össze fogjuk sz*rni magunkat hamarosan.

De nem oda Buda, a MOL magyar volt és magyar lesz, amely törekvés egy nyílt részvénytársaságnál egyrészt illuzórikus, másrészt meg baromság is, de mi szeretjük a baromságokat nagyon, minél nagyobb baromságot öntenek le nemzetiszínű mázzal, annál jobban kajáljuk!

De – mint Palya Bea szokta volt énekelni – hoppá!

Van itt még egy kis gond.

Az oroszok.

Most, hogy megvádoltunk orosz állami hivatalnokokat a Kereskedelmi Kirendeltség eladása körüli korrupcióval, átkereszteltük a Moszkva teret, nem okvetlen biztos, hogy ezt a nagy állami sürgölődést egy homályos tulajdonosi körrel rendelkező, magyar bejegyzésű gazdasági társaság körül jónéven veszik, de persze ha sutyiban kaptak állami kötelezettségvállalást erre-arra – gázvezeték-nyomvonalra, atomerőmű-építésre, akkor még jól is kijöhetünk ebből az ügyből.

Ha meg nem, akkor a hamarosan esedékes gázszállítási tárgyalásokon szophatunk, mint a torkosborz.

Viszont a nép majd tapsol a győztesnek, mert magyarember gyárilag russzofób - hozzá még nem ért el Vespasianus nagy mondása, miszerint pecunia non olet - a pénznek nincs szaga.

Ezt majd akkor tervezik megtanulni, mikor majd Orbán a vécéket is megadóztatja.

Hát akkor ünnepeljünk honfitársaim, éjjen Vik-tor, éjjen Vik-tor – ütemes vastaps!

Valaki ezen is nagyot szakít, - vajon ki lehet az?

:O)))

ALFÖLDI

Várható volt, hogy kinyírják, erre megy ki a játék amióta csak becsapta maga után a fülke ajtaját Orbán.

Meg is értem őket, kétségkívül igaz, hogy Alföldi nem az ő emberük, semmi keresnivalója nincs a Nemzeti Színház élén.

Gondoljunk csak Marxra, aki a tartalom és forma egységéről írogatott anno, és bár ma már csak a nyugati államokban van piaca az öregnek, de ettől még lehet egynémely megállapítása igaz.

Merthogy hogyan jön Alföldi az Orbán személyes instrukciói alapján a Demjánnal lepacsizott mutyiban felépített giccsparádé vezetői székébe – hát ez valóban a stílustörés minősített esete.

A színház épülete egy stilizált hajó, mely menetirányát tekintve az árral szemben úszik, és ez igaz építőművészeti értelemben is.

Eredetileg egy kertitörpe is be volt tervezve a színház mellvédjére, de aztán a Fidesz elveszítette a választásokat és Kuka megsértődött…

Szóval érthetetlen a dolog, hacsak Alföldi nem látott kihívást a dologban és nem akarta esetleg azt bizonyítani, hogy jó rendező még a libaólban is tud értéket teremteni.

Persze szegény feje számolhatott volna a Fidesz –KDNP hatalomra kerülésével, mégha a Jobbik primitív csordáinak államirányítói szerepköre számára is az utópia kategóriájába tartozhatott, de hát a mi dolgos népünk néha nagyon okos tud lenni. Így aztán a Rosszabbik farvizén a Jobbik is belavírozta magát a Parlamentbe.

Azóta aztán nincs megállása a tehetséges művésznek, merthogy a hangosan hangoztatott vádak mögött ott lapul azért a szakmai irigység is, a kulisszahasogatásban megőszült, a jobboldalon ténfergő, kinevezetten igen tehetséges rendezők szakmai irigysége és az értetlenkedés, hogy ez a bugaci Alföldi mér olyan sikeres, mikor az ők hazafias és népiesch előadásaik hamarabb elfáradnak, mint az a Fritz Kahn, vagy hogyishíjják az ágyban…

De most aztán sikeresen el is kapták, merthogy kimondta a rettenetes kifejezést: orális szex!

Ez pedig fertelmes bűn, mert bár a jobboldal kávébarna krémje és hasonló illatú üledéke már évek óta szopik, de az orális szex, az nem komilfó.

M int az egyszeri munkás kérdése anno, még a szocializmus idején a feltűnően jólöltözött, Mercédeszből kilépő démonhoz:

Honnan telik magának kedveském nercbundára?

Hát szexuális szolgáltatásokból bátyám! Orális szexből, ebből – abból…

Szóval szopásból? – kérdezte az öntudatos dolgozó.

Maga mivel foglalkozik – kérdezett vissza a csinos szexuális vállalkozó.

Hát a Vasműben, az öntvénytisztítóban nyelem a port és verem a vasat.

És mennyit kap ezért?

Hát, havi nettó nyolcvanat!

Na látja bátyám – ez a szopás.

Amivel meg én foglalkozom, az orális szex.

Szóval a Nemzeti Színház évértékelő sajtótájékoztatóján egy Jobbik közeli televízió munkatársnője, Sinkovits Szilvia kifogásolta Madách Az ember tragédiájának római színében az orális jelenetet. 

Alföldi erre úgy reagált, hogy ajánlja, olvassa el a római színt.

Az újságírónő megkérdezte: "Ön ezt egy 12 évessel megnézetné?"
Persze, és olvasson Kantot...

"Meg bizony" - hangzott Alföldi válasza, majd hozzátette: "önnek pedig kívánok ilyen orális szexet, innentől kezdve egész életében".

Merthogy ugye az emberek egy jelentős része számára nyilvánvaló, hogy a színházban az esetek többségében bizonyos tevékenységeket csak imitálnak, és ahogy például a Tóték című filmben sem kellett Sinkovits Imrének szagolgatni a maga naturális valójában Latinovits WC-beli ténykedésének gyümölcseit, ezen az előadáson sem horpadt be a szereplők homloka a nagy igyekezettől.

Nem hát, hiszen csak imitálták a tevékenységet, és ezt kívánta a riporternőnek hátralevő életére a meggondolatlan szinidirektor, nevezetesen, hogy számára a továbbiakban az orális szex mindig álljon meg az imitáció szintjén.

Talán itt el is ülhetett volna a dolog, ha fel nem áll a történetben kulcsszerepet játszó szereplő, Pörzse Sándor Jobbikos honatya, , a hit védelmezője, az erkölcs bajnoka, Isten ostora és nem nyilvánítja Alföldi jókívánságát verbális erőszaktevésnek, mellyel egyúttal kihúzta a talajt a jobboldal szokásos vádja alól, miszerint Alföldit nem a többi színházcsinálóval, hanem a Szaharával kell összemérni.

Hát, hiszen, ha nőt erőszakol ez a vérnősző Alföldi, akárcsak verbálisan is, akkor a vád halott, Alföldi meg még Pörzsénél is macsóbb.

Egyébként nőket verbálisan megpocsékolni nemigen lehet, mertmivelhogy az említett akció igencsak aktív személyes jelenlétet kíván, kivévetán a távszex egyes minősített eseteit, de a résztvevőknek az sem mindig ád teljes megelégülést.

Szóval Alföldit az egyébként ezidáig teljesen normálisan viselkedő Réthelyi Miklós berendelte magához, állhat majd a szőnyeg szélén és magyarázkodhat, holott mindketten tudni fogják, hogy nem arról beszélnek, amiről szó van.

Persze Réthelyi professzor vastagon megengedhetné magának, hogy virtigli polgár maradjon, ne feküdjön be a szélsőjobbnak, de akár még Orbánnak se, hiszen - ahogy a verebek és az egész madárház csiripeli - beosztásában úgysem marad, akkor meg kár lenne a hóhér szerepét felvállalnia egy olyan történetben, amihez neki tulajdonképpen semmi köze sincs.

Azon is eltöprengtem, hogy ha Alföldit menesztik és jön, mondjuk Eperjes, ugyan hányan fognak a nézőtéren ücsörögni a jegyszedőkön kívül, merthogy a színházak közönségének zöme  sajnálatos módon baloldali és a liberális  körökből kerül ki, a jobboldal inkább a kereplős tüntetésekben profi.

Hát, most éppen itt tartunk, lehet, jön a kinevezett tehetségek kora, Alföldi meg mennyen függönyt húzogatni, ki vele a magyar kultúrából, jöjjön Emese álma meg a turul, de Emese meg ne próbálja vele az orális szexet, merthogy akkor annyi neki is, Pörzse kiírja a magyarságból.

Mecsoda egy ország lettünk -  a legvidámabb barakkból a legviccesebb barakk -  rajtunk röhög Európa…

:O)))


Itt nézhető meg Alföldi rendkívüli sajtótájékoztatója:
http://www.nemzetiszinhaz.hu/page.php?item=1473&gallery_type=video

VASÁRNAP

Harcol a szabad vasárnapért a KDNP, be akarja csukatni a vasárnap nyitva tartó bevásárlóközpontokat.

Tenné mindezt a dolgozók érdekében, akik jobban szeretnének vasárnap pihenni, nem pedig a multiknál dolgozni.

Mint a KDNP képviselője, Stágel Bence kifejtette: A Kereszténydemokrata Néppárt mindenképpen reális kompromisszumot szeretne a szabad vasárnap ügyében, erre a vasárnapi zárva tartással érintett kereskedelmi üzletek pontos körének meghatározásában, illetve a családi vállalkozások előnyben részesítésénél látnak elsősorban lehetőséget.

Nem tudom, kinek a fejéből pattant ki az ötlet, vélhetőleg – kereszténydemokraták lévén – a vallási előírásoknak is jelentős szerepe van törekvéseikben: miként "Isten megpihent a hetedik napon mindazon munkája után, amit végzett" (Ter 2,2), az emberi életet is a munka és a pihenés ritmusa jellemzi. Az Úr napjának intézménye hozzájárul ahhoz, hogy mindenkinek legyen elegendő pihenő- és szabadideje a családi, kulturális, társadalmi és vallásos élet ápolására.

Persze Isten meglehetősen jól fizetett munkavállaló volt, ellentétben a szupermarketek dolgozóinak hangyaszorgalmú seregével, akiknek minden vasárnapi pótlék jól jön, és akik, mikor elszegődtek Tarnócára bojtárnak, pontosan tudták, hogy mit vállalnak.

Emellett a munkavállalók jelentés része kénytelen vasárnap is munkát végezni, a rendőrök, katonák, mentők, tűzoltók, orvosok, ápolónők, közforgalmi járművezetők, vasutasok, piaci árusok és még sokan mások szintén dolgoznak vasárnap is.

A világ megváltozott, az emberek szokásai is megváltoztak, és még az ilyen ábrándos hittérítők sem fogják tudni megváltoztatni a világ folyását.

Azt mondják a szabad vasárnap hívei, hogy elképzelésük nem vonatkozna mindenkire, - a képviselő szerint nem minden üzletre vonatkozna a törvénymódosítás, hiszen éppen a családi programokat, vasárnapi időtöltést kiszolgáló üzletek, kereskedelmi szálláshelyek, szolgáltató szektorban és hát ugye, a családi vállalkozásokban tevékenykedők nyitva tarthatnának.

Ebben az esetben – szerinte - még munkaerő felvételre is szükség lehet, például a turisztikai és vendéglátóipari szektorban.

Azt még tán a főnökük se tudja, hogy ezzel mit is akarnak elérni, merthogy vad multi-ellenes kommunikációval dúsan megszórva hintik a rizsát, amivel nemigen hinném, hogy az ország érdekeit szolgálnák akkor, amikor már egyébként is sarcolgatják őket rendesen, mintha csak a kormány középkori rablólovag lenne.

Nekem egyébként tökéletesen mindegy, hogy egy bevásárlóközpont tulajdonosi köre svéd, japán, holland vagy magyar, és az a véleményem, hogyha majd a kormányzat kiemelt figyelmének köszönhetően a Lázár-testvérek üzleti vállalkozása nyit ilyen bevásárlóközpontot, akkor az is ugyanolyan lesz, mint a többi.

Merthogy a gazdasági környezet és a vásárlói szokások meglehetősen keményen determinálják az üzleti tevékenységet, kezdve az üzletek méretétől egészen az árukészlet összeállításáig, és - hát igen – a nyitvatartás szabályozásáig is.

A vásárlót a portéka ára és minősége érdekli, és hiába van kiírva a toklászos magyar tanyasi libára rovásírással az ára, ha a kanadai liba szebb, ízletesebb - még a képviselő felesége is azt fogja megvenni, mert saját magának ő sem ellensége.

Nem olyan egyszerű ez a dolog, mint ahogy azt a Parlamenti büfében elképzelik.

Egy ilyen intézkedés teljesen felforgatná az áruházi technológiát, fejreállítaná a logisztikát, feleslegessé tenne alkalmazottakat, árúveszteséget okozna, mivel a szavatossági időből egy-két napot ellopna, ez pedig a rövid szavatosságú termékek esetében azok egy részének selejtezésével járna.

És itt vannak a vásárlói szokások is.

Magyarországon – ki tudja miért – nem alakult még ki annak a tradicója, hogy vasárnap az emberek a templom után felkerekedjenek és kimenjenek a golfklubba, vagy a jachtra, ellenben a panelek népének jelentős része összepakolja a gyerekeit és nyitásra már a plázában vannak, ahol ebédig jól elbámészkodnak, esetleg vesznek is valamit vagy megnéznek egy filmet.

Aztán délfelé esznek valami olcsót, kínait vagy pacalt a gyorséttermekben, és tele hassal hazaballagnak lepihenni -  a vasárnapi program kipipálva.

Persze ezt nemigen lehet összeegyeztetni a katolikus vallás előírásaival, de attól tartok hosszú lenne a lista, ha össze kellene írni, hogy a XXI. században melyek azok a dolgok, melyeket nem lehet összeegyeztetni a XIX. században elakadt vallás mára életidegenné vált szabályaival.

Szóval hagyjuk békén a bevásárlóközpontokat, - az Évike ABC a húsz négyzetméterével bármennyire is családi vállalkozás, nem fog tudni programot adni családok ezreinek, és ha valaki azt gondolná, hogy azok majd nagy unalmukban elkezdenek templomba járni, hát azt ki kell, ábrándítsam.

A hit nagy dolog az ember életében, rengeteg lelki segítséget tud adni a rászorulóknak, de a hitet hirdetve irdatlan hülyeségeket is meg lehet valósítani.

Kár lenne ezek számát szaporítani…

:O)))