2011. június 15., szerda

ÖTLETES ÖNKÉNY

Nem hiába lett ő a belügyminiszter, ő aztán tudja, hogy hogyan kell praktikus módon kezelni a problémákat.
Tüntetni akar a rendőr?
Hát tüntessen a laktanyákban meg kapitányságokon, de legjobban teszi, ha a csendes lojalitásával tüntet, hiszen milyen rendőr is az, aki nem a Rend párján áll?
Márpedig itt az a rend, ami Orbán szájából hangzik el, és akinek ez nem tetszik, az bizony könnyen megkeserülheti.
Pintér a holnapi napra az egész országra kiterjedő fokozott közbiztonsági ellenőrzést írt elő, ami vélhetőleg abból fog állni, hogy az állomány valamelyik nemes szervét vakargatva várja, hogy elmúljon a nap, kivéve azokat, akiknek az lesz a feladatuk, hogy a tüntetésre igyekvő civileket és tűzoltókat vegzálják.
Az állománynak 16.-án reggel hét órától 17.-én éjfélig kell a szolgálati helyén tartózkodni, a túlórapénzért majd külön tüntetés keretében állhatnak sorba, ha már lesz rá lóvé a reaktivált nyugdíjasokon megtakarított pénzekből.
Természetesen nem lenne a mi hazánk ez, ha nem akadnának mindjárt ellenzői is az egységes fellépésnek, most ezt a szép hagyományt a Honvéd Szakszervezet elevenítette fel, akik szeretett miniszterükkel kart karba öltve emeltek szót a megmozdulás ellen, mondván, hogy az politikai célokat szolgál.
Valaki elmagyarázhatná már nekik, hogy végső soron minden politika, az is, ha a hatalom elveszi a nyugdíjukat, meg az is, ha potrohos nyugdíjas őrnagyokat vizionál a Nemzeti Munkaszolgálat munkafelügyelői posztjaira.
A politika ugyanis a köz ügyeiről szól, és mi lehetne inkább közügy, mint a hatalom túlkapása, a szerzett jogok elvonása, a hatalmaskodás?
Jellemző, hogy Orbán hogy kezeli ezt az egész kérdéskört, hogyan próbálja ezzel a sunyi ravaszkodásnak gondolt szemétkedéssel megakadályozni a történetesen rendőr állampolgárokat alkotmányos jogaik gyakorlásában, szinte az ötvenes évek elejét idéző módon megtörni a társadalom gerincét.
Szima Judit nyilatkozott a Népszabadságnak, ebből is kiderül, hogy milyen gátlástalansággal kezeli a társadalmi problémákat ez a kurzus, mennyire nem válogat az eszközökben az elérni kívánt cél érdekében.
Orbán egyre durvább, mamelukjai meg egyre agresszívabban akarják érvényre juttatni íróasztaloknál kifundált baromságaikat.
Az összes intézkedésből csak úgy ordít a hatalmi gőg és gátlástalanság, a „mi mindent megtehetünk, nektek meg kuss” feelingje, most éppen az ügyvédi védelmet kívánják elvenni bizonyos bűncselekmények gyanúsítottjaitól.
A művelt világban ilyen egyszerűen nem létezik.
Olyan van, hogy a rendőr önszorgalomból trükközget, de olyan, hogy ezt a törvény intézményesítse, olyan nincs.
Minden gyerek ismeri az amerikai filmekből a Miranda-formulát – jogában áll hallgatni, stb… - csak nálunk lesz ügyvédmentes a gyanúsított első két napja.
Felmerül a kérdés: mit akarnak csinálni ez alatt a két nap alatt a delikvenssel?
Ütni fogják?
Nem hagyják aludni?
Megkötözik és vizet csepegtetnek a homlokára?
Ledarálják és a Dunába eresztik haleledelnek?
Már csak, hogy a Terrorpláza ötleteiből is merítsek, - úgysem lehetett abban komolyan reménykedni, hogy ebben az országban az ÁVH-val együtt végérvényesen eltűnik a nyílt terror.
És a Mi Boldogságunk ma még elég jó állapotban van, de mi lesz, ha végképp bekattan?
Egyre ócskább a helyzet és egyre félelmetesebb állapotok uralkodnak, ami azt illeti, a Kádár-rendszer vállaltan diktatúra volt, de ilyesmit még abban a rendszerben sem lehetett tapasztalni, pedig ott a demokrácia jelzős szerkezetben működött, nem ilyen vegytisztán, mint manapság, ugye.
És már csak két hét van hátra az Uniós elnökség meglehetősen dicstelken periódusából, mely csak arra volt jó, hogy Magyarországot porig aláztassa.
Arra volt csak jó, hogy valamelyest visszatartotta a legszélsőségesebb dolgoktól, de ha megszűnik ez a gátlás és lanyhul az Unió figyelme, akkor látunk itt még csodákat.
Akkor lesz csak igazán ereje teljében Törperős, aki gúnárnak képzeli magát, a népet meg libáknak, akik békésen gágogva totyognak utána – csakhogy a konyhából már kihallik az énekszó – holnap pörkölt lesz, most kell megfőzni, mert később még rágósabb lesz a húsa…
Én mindenesetre holnap kimegyek a tüntetésre, mert ha kevesen leszünk, csak méginkább elpofátlanodnak, ő is, meg a csicskásai is.
Kár lenne ezt hagyni…

:O)))

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szerintem sokan leszünk... :)

éva írta...

Pupu, ki is kell menni, mivel a főszereplőket összetartás címaszó alatt laktanyafogságra ítélték. Ha korábban eszembe jut, nagy üzletet csinálhattam volna SzájjalÁrtó, vagy viktoriánus típusú bohócálarcot legyártásával! Viszont mibe kerülne az egészet átrakni vasárnapra? Akkor jó cirkuszba menni!
Az igazi persze a kempingsátor és a gumimatrac lenne a Kossuth-téren (némi körbehugyozással)
Miért ne legyünk hugyenották? Kiterítenek úgy is! (csak nem lesz párt, aki finanszírozná a nagyszínpadot és a sikítozást)

Névtelen írta...

Emberek!!

Oda kell baszni nekik most már elég volt az idióta baromkodásaikból!!!!!

Névtelen írta...

Csak azt nem tudom,és értem,hogy ez a Maffia vezér Pintér mit keres a Kormányban???

Cserny József írta...

Elegem van abból, hogy mindenki Rákosihoz rendszeréhez hasonlítja orbánét, pedig semmi köze hozzá, illetve valami van, de nem az a példa. A példa a harmadik birodalom rendszere. Ezért gyorsítják most pl. a bírói ítéleteket is, mint ahogy akkor is és a TEK is az SS-nek felel meg. És hamarosan jön a felhatalmazási törvény is ui. minek szavazgatni, amikor úgyis...kétharmad van? orbánéknak semmi közük nincs Rákosi vagy akár Kádár rendszeréhez! A közmunka program is a birodalom rendszeréből lesz másolva, a kommunista kötelező foglalkoztatás valami egészen más, semmi köze hozzá!
Észre kellene venni, hogy a sikeres, igen sikeres volt (!) harmadik birodalmi rendszer kiépítése a cél!
Csak azon csodálkozom, hogy nincs a baloldalon egy történész, aki ezt észrevenné?
Cserny József!

Névtelen írta...

OV-t Inkább látnám szoborként.
Mármint váljon szoborrá