PRÓBÁLKOZÁSOK

Így is kell.

A kiskutya is próbálkozik, mielőtt nagykutya lesz belőle, vagy ameddig az erősebb kutya el nem zavarja.

Ha abból indulunk ki, hogy Szijjártó Orbán szája, akkor azért meg kell állapítanunk, hogy ez a száj legalább akkora marhaságokat tud kiejteni, mint a mi Legdrágább Kincsünk saját szája, márpedig az aztán ontja a baromságokat szakmányban, különösen mióta felfedezte magában az ideológust.

De hát lássuk be: a miniszterelnök magyar hangjának meg kell dolgoznia a sztárgázsiért (+megmég ami leesik a kedves papának meg neki, ugye…), ha egyszer az az ukáz, hogy Gyurcsányt be kell darálni, hogy aztán némi vitamin hozzáadásával zacskózható legyen, mint Happy Dog, akkor az parancs.

Márpedig a parancsot nem lehet megpocsékolni, mert szaporodik, ellenben végre kell hajtani, tűzön-vízen át.

Így aztán szinte természetes, hogy a parlamenti albizottság, melyet Szijjártó vezet, gondosan megvizsgálta az államadósság felszaporodásának kérdését és ma meghozta a verdiktet.

A gondosság abban testesedett meg, hogy gondosan megfeledkeztek azokról a tényezőkről, melyek a Fideszhez köthetők, gondosan elkerülték a világgazdasági válságból következő hatásokat, gondosan titokban tartották, hogy a lenyúlt magán-nyugdíjpénztári vagyon teljes összegének is az államadósság csökkentését kellett volna szolgálnia, ha már egyszer eredeti rendeltetését nem töltheti be.

Azt is gondosan elkerülték, hogy a majdnem kizárólag Fidesz-irányítású önkormányzatok által felhalmozott adósságállományról ejtsenek szót, meg azt is gondosan kikerülték, hogy a kormányváltás óta bekövetkezett adósságnövekedést számszerűsítsék, márpedig az igen szépen mutatna , ha az államadósság Szijjártó-Kósa duó által összehozott növekedését és a MOL megvásárlásából adódó költekezést is hozzáadnánk, - így lenne talán kerek a kép.

Persze ostobaság lenne azt képzelni, hogy ez az albizottság egy tudományos igényű elemzést fog letenni a nemzet asztalára, hiszen egyrészt a cél nem ez, hanem magyarember harci szellemének ébrentartása, másrészt meg, ha a kormány pénzügyi zsenijeire gondolunk, akkor azért kételyek ébrednek bennünk az ilyen jelentés készítésére való képességek tekintetében is.

A cél itt Gyurcsány, de ha már így esett, akkor mellé kellett tolni a többi volt miniszterelnököt is, hiszen azok sem voltak különbek a Deákné vásznánál, hiszen egytől-egyig rohatt komcsi mind.

Ki kell ezeket irtani hetedíziglen, megaztán ha egyszerre ültetjük őket a vádlottak padjára, akkor – ha kis szerencsénk is van – majd elkezdik egymásra kenni a szart, nekünk meg már csak a fintorgás nehéz munkája és a komáromi várbörtön felújítása meg a láncok beszerzése marad, - majd valamelyik közeli közbeszerzés nélkül elintézi – mínusz tizenöt százalék zsebbe apucinak, ugye…

Erre csak akkor van esély, ha Medgyessy zavarba kerül ennél az útelegázosodásnál, oszt nekiáll igazlátni, erre van esély, de nem biztos azért…

Olyan reménytelenül kispályás és tornacipőszagú ez az egész, olyan nevetségesen kicsinyes és abszurd, hogy csak sajnálkozni lehet, hogy Magyarországnak ilyen tehetségtelen, ostoba vezetők és ilyen gennyesen ócska szolgák jutottak.

A trükk, hogy kriminalizálni kell a politikai ellenfelet – nem mai ötlet.

Ez a sztálinizmus sajátja volt, de az idő azért már átlépett a Gazda módszerei felett, a mai Európában előjönni azzal, hogy volt miniszterelnököket gazdasági döntéseikért büntetőjogilag felelősségre kell vonni, több mint abszurd.

Mintha időgépbe ültek volna ezek az emberek, akik azt képzelik, hogy visszamenőleges jogalkotással tudnak majd bűncselekménnyé nyilvánítani politikai döntéseket, megpocsékolva minden jogelvet, melyeket anno a jogi egyetemen ma az Alkotmánybíróságban üldögélő oktatóik megpróbáltak a fejükbe verni – láthatólag sikertelenül.

Ha azt képzelik, hogy egy ilyen attrakciót megúszhatnak, akkor rettenetesen nagyot tévednek, az igazságszolgáltatás utol fogja érni őket, ha nem ma, akkor holnap.

Jobban jártak volna, ha azt mondják, hogy Gyurcsány libát lopott.

Ez egy egyszerű bűncselekmény, - Orbán és Szijjártó látta, amint a Böszme feltöri Anikó asszony baromfióljának lakatját, Kósa Lali meg  Rogán látta, amint a hóna alá csapja a libut, melyet személyesen Anikó asszony mentett meg a vérnősző Bajnai elől, és elrohan vele, és ha ügyesek, akkor Pukk pénztárnok beszámol a bíróság előtt arról a remek libapörköltről, amit Kötcsén evett, ami azért is emlékezetes számára, mert ott tört bele a foga egy patkószögbe, amelyen az O.V. jelzés volt olvasható.

Innen már csak a patkolókovács hiányzik a logikai sorból, aki majd egy vendéglőrevalóért elmondja a libák patkolásának történetét, kitérve az általa gyártott speciális patkószögek használatára.

Ez egy tiszta ügy, nade ez az adósságosdi, ez úgy baromság, ahogy van, hiszen a dolog ott kezdődik, hogy az államadósság európai viszonylatban átlagosnak mondható, a költségvetés pedig – amíg nem dúlta szét a Kisgömböc – addig példásan rendben volt.

Persze jó lenne őszre valamivel előrukkolni, merthogy akkor jönnek a Mi Boldogságunk további agyatlanságai, nem szólva arról, hogy addigra már lehet, hadban állunk az Egyesült Államokkal is és még mindig sehol sincs a bűnbak.

Ez a rohatt Sukoró is – lehet, hogy a fagyi visszanyal, oszt akkor rajtunk röhög a világ, a Böszme meg majd nagyra táthatja a pofáját – időben el kellene takarítani az útból.

Itt tart ma a magyar demokrácia agóniája, szebb halált érdemelt volna…

:O)))

HETVEN KÓRHÁZ

Sinkó Esztert, az egészségügyi államtitkár tanácsadó testületének tagját nyaggatta az ATV a minap, merthogy egy interjú során elkottyantotta, hogy a kórházak felét be lehetne zárni.

Támadt is felhördülés, sajnos balról is, pedighát a megállapítás helyes, ami azt illeti, a kórházak felét nem csak be lehetne, hanem be is kellene zárni.

A magyar egészségügy egy olyan hajléktalanra emlékeztet leginkább, amelyik minden kukánál megáll és belekotorászik, majd mielőtt lezárná a szeméttartály fedelét, beleejt egy-két tízezrest..

Az egyébként szakmailag nagy tekintélynek örvendő és az egészségügy problémáival nem ma ismerkedő interjúalany persze az ATV interjú során behúzta a féket, és meglehetősen homályos fogalmazással mentette a helyzetet, miszerint „a hazai viszonyok, a technikai feltételek jelenleg nem teszik lehetővé 70 kórház bezárását Magyarországon, hiszen az orvos-nővér ellátottság sem megoldott, valamint a nemzetközi standardoknak sem felel meg a hazai egészségügy.”

Na ja, - a hazai viszonyok – vagy iszonyok?

A technikai fettételek miatti aggodalom felesleges, az eszközöket át lehet telepíteni, a kapacitások egy része ma is kihasználatlan, a feladatok elvégzését ez a terület nem hátráltatja.

Az orvos – nővér ellátottság is megfelelő lenne, ha a jelenlegi száznegyven kórház ezer telephelye helyett hetven korszerű intézményben koncentrálódna a szakértelem és a létszám, ami meg a nemzetközi standardokat illeti, annak megfeleltetni a magyar egészségügyet így is – úgy is a jövő zenéje.

Abban is igaza van a tekintélyes szakértőnek, hogy a munkának komoly gátja a teljesítmény-volumenkorlát, merthogy egy bizonyos teljesítmény felett a jelenlegi rendszer egyszerűen ellenérdekeltté teszi a szolgáltatót a jelentkező beteg ellátásában, hiszen a ráfordításokat senki nem fizeti meg neki.

De a jelenlegi struktúrában ezen változtatni plusz pénzek bevonása nélkül lehetetlen, márpedig – ezt elfelejtette megemlíteni a tanácsadó asszony - az egészségügybe nemhogy pénz jönne, de a kormány elvonni tervez a szakterületről, méghozzá százmilliókat.

Hát akkor mi is itt az alapprobléma?

Nem fogja elhinni senki: a probléma maga a Fidesz.

Belekerült nyakig abba a problémába, hogy amikor az egyébként nem médiasztárnak született Molnár Lajos belekezdett az ellátórendszer reformjába, akkor nagy pofával nekitámadtak, kikiáltották a betegek gyilkosának, eretnek gondolatnak nyilvánították a kórházbezárások ötletét és a szakma, valamint a baloldali politikusok sunyi támogatásával lemészárolták.

Aztán kivégezték az utódjául meglehetősen ügyetlen választásként kinevezett, jobboldali körökben csak kedélyes kulturáltsággal Mengelicaként emlegetett Horváth Ágnest, méghozzá a legmegalázóbb módon: nevetségessé tették az egyébként okos, de egy ilyen nehéz helyzetben a feladatra alkalmatlan fiatal szakembert.

Most meg itt állnak tanácstalanul, mint Szálasi negyvenötben, bármit csinálnak, azzal azonnal bizonyítják, hogy a koalíciós kormánnyal szembeni minden érvük és vádjuk velejéig hazug volt.

Most éppen az a játék, hogy elővették Molnár Lajos tervét és cserélgetik benne a szavakat, keresik a helyettesítő kifejezéseket, de bizony a lényeg akkor is megmarad: a kórházak felét be kell csukni.

Ez még Mari néninek is nyilvánvaló kell legyen: ha van két libája, de csak egy liba etetésére való takarmánya, akkor az egyik libát el kell adni vagy le kell vágni, hogy a másikat fel tudja hizlalni. Különben az összes liba égnek dobja a lúdtalpait, és Mari néni is lefogy olyanra, mint egy agárkutya, ami lássuk be, helytelen lenne.

Na de hogy lehet kórházbezárásokat elővezetni akkor, mikor még élnek azok, akik emlékeznek a Lázár polgármester instrukcióinak halott áldozatára, aki arra lett volna hivatott, hogy bizonyítsa Molnár Lajos rendszerének életképtelenségét, de csak a saját életképtelenségének bizonyítására futotta?

A dolog másik fele, hogy az egészségügyi lobby ma sem gyengébb, mint Gyurcsány kormánya alatt volt, - sőt.

Mára a zsarolási potenciál megnövekedett és új szereplők jelentek meg a pályán: a rezidensek.

Ők a szakorvosokkal kéz a kézben időnként előugranak az egészségügy dzsungelének rejtelmesen sötét bozótjából és dühödt morgással fenyegetik a népet és annak bölcs kormányát, hogy márpedig akkor ők most világgá mennek.

Aki már vezetett egy vak néninél több embert és nem csak a zebrán át, az tudja, hogy egy ilyen fenyegetésre csak egyetlen válasz adható – olyan, amit Gyurcsány adott a követelőző nagytőkésnek: Nosza! Lehet elballagni.

Különösen akkor, ha remény sincs arra, hogy a ládafia mélyéről előkotorható lenne egyetlen elfelejtett forint is, még akkor sem, ha a Pénzügyi Zsenik Kormányának áldásos tevékenységéből adódó kiadásnövekedéssel nem is számolunk.

Persze azért Orbán fogorvosától ne sajnáljuk azt a milliárdocskát, a mi miniszterelnökünknek legyen halálos a harapása, legalábbis addig, míg a nagyokkal való huzakodásban egyszer ott nem hagyja a fogát.

Különben is, a cipésze már kapott lovagkeresztet, a fogorvosa egy kis aprópénzt, felkészül a takarítónő, neki a Köztársasági Érdemrend nagykeresztje a lánccal van betervezve, - az otthonkája zsebében már mégsem hordhatja, ugye…

Így aztán most az egészségügy reformja búsan hervadozik, a derék Szócska bábozgat a közönségnek, a szakértők szakértenek, a százharminchat állami vezető meg, akik a kiemelt ellátásra jogosultak (hogy miért nem a Károlyi-kórházban, ki tudja?...)a vállát vonogatva röhög – mit érdekli őket, hogy mi van azokkal, akik a Lázár-skála közepén - alján táboroznak?

Az orvosok meg húzzák az igát, rohannak egyik másodállásból a másik mellékfoglalkozásba, lassan a kettő közé be kell valahogy szorítaniuk egy-egy kukát is, hogy a nővérkékről meg az asszisztensnőkről ne is beszéljünk.

Ha holnap betiltanák a fehér köpenyt, holnapután az orvos ágytálazhatna, attól tartok.

Mindenesetre kíváncsi vagyok a fejleményekre, meg arra is, hogy igazolja-e az élet a népi bölcsességet, mely szerint ki miben vétkezik, abban bűnhődik.

Az csak a baj, hogy ugyan meglehet bűnhődik, de abból megoldás még nem születne…

:O)))

FELBÖSZÍTVE...

Pénteken megalakult a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége, a BÖSZ.
Tarlós István főpolgármester nem vett részt az alakuló ülésen, sőt igen randákat nyilatkozott.
Azt mondta:  "a fővárosi önkormányzat belépése nélkül a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége csak súlytalan gittegylet lehet, amely nem válhat a kormány hivatalos konzultációs partnerévé".

Tarlós - azt hiszem - téved.

Több dologban is téved egyszerre, dühös csapkodása pedig egyenesen nevetséges.

Egy olyan szövetség, melyben a huszonhárom budapesti kerület polgármesterei vesznek részt eleve nem súlytalan – egymillió-hétszázezer ember adja meg a súlyát, míg a főváros polgármesternek a súlyát csak a kormánypárti frakció adja, annak ellenében tehetetlenségre van kárhoztatva.
Rosszabb esetben ő is sétálhat petícióval a hóna alatt a Kedves Vezetőhöz.

Aki majd természetesen atyai szigorral fogja csóválni a fejét, mikor átadja neki a selyemzsinórt.

Másrészt abban is téved Tarlós, hogy a szövetség a kormány hivatalos konzultációs partnere kívánna lenni.

Ez a szövetség nyilvánvalóan Tarlós ellen alakult, az a célja, hogy rákényszerítse az egyeztetett akaratot a kissé sprőddé vált és önmaga nagyságába belefeledkezett főpolgármesterre, aki egyéb hiányosságai mellett még vérbunkó is.

A budapesti főpolgármester hosszú-hosszú évek óta a legrosszabb minőség, aki a városvezető patinás székébe ült, Bárczy Istvántól számítva a sort.

Még a szocializmus tanácselnökei is demokratikusabban viszonyultak a város és lakóinak  dolgaihoz, mint hősünk, aki ugyanabban a betegségben szenvedhet, mint a Szeretett Vezető, csak talán rosszabb az orvosa.

Hatalmi gőg, intolerancia, ötletelés, arrogancia – csak hát a pozíció más, és ameddig a Vezér a szemenként kiválogatott képviselőkkel a háta mögött nagypofájú, addig Tarlósnak nincs a háta mögött senki, csak akit Orbán odavezényel.

Ha észnél lenne, akkor már régen észrevette volna, hogy ő egy magányos gúnár egy olyan libacsapatban, amelynek élén egy másik gúnár totyog magabiztosan és a libák láthatólag inkább az után mennek, mint utána.

Tarlós azt képzelte, hogy Orbán mellett valaki lehet, de aki tizenkét év alatt sem veszi észre, hogy Orbán mellett senki sem lehet valaki, csak al és fősenkik létezhetnek, az alkalmatlan egy európai nagyváros vezetésére.

Azt sem vette észre, hogy amikor Pesti Imrével kerül szembe, akkor tulajdonképpen az orbáni centralizációt támadja, márpedig itt minden gyeplőszárnak Orbán kezében illik összefutni, és elképzelhetetlen, hogy egy szürke herélt a maga feje szerint akarja húzni a kocsit.

Abban is téved a hauptbürgermajszter, hogy akik szemben állnak most vele, azok nyeretlen kétévesek.

Egy Rogán, vagy egy Nagy Gábor Tamás önmagban is politikai súlyt képvisel a Fideszen belül , ahol Tarlós idegen test, és ahol soha nem fog tudni olyan támogatást szerezni, mint a fideszes kerületi polgármesterek.

Ezenkívül szegény jó Tarlós úgy mozog a közéletben, mint elefánt a porcelánboltban.
Amikor ilyeneket mond Pesti Imrének, a kormányhivatal vezetőjének, hogy  "nyugodtan vigye a kormányzati hivatal a BKV-t adósságostól, metróstól".

Csak az lesz a probléma, hogy nemrég mentek el a Városházáról "a Sétapálca Bejárató Kisszövetkezet tagjai, akik azt mondták, nekik is van egy koncepciójuk, mert nekik is van annyi közük a közlekedéshez, mint egy belgyógyásznak".

Tréfás, mint a rinocérosz. 
De egy biztos: Pesti sem fogja neki elfelejteni, hogy kétségbe vonta hozzáértését, és ha az első megfelelő alkalom adódik át fog adni neki egy sétapálcát.

A budapesti főpolgármesternek diplomatának is kell lenni, de Tarlós a diplomáciát egy tankhadosztály parancsnokától tanulhatta, csakhát mögötte nincsenek harckocsik, ki van szolgáltatva a frakciónak, az apparátusnak, a kormánynak, a kormányhivatalnak és a kerületi polgármestereknek, akik hozzávetőleg tíz perc alatt fogják bebizonyítani, hogy tök hülye a városhoz, ha a Nagy Karmester beint.

Lenne esélye azért, ha a lakosságot maga mellé tudná állítani, de erre ő – szegény - alkatilag alkalmatlan.

És agyilag is sajnos, hiszen aki tevékenységnek csúcsát a Moszkva tér átnevezésében látja, annak sajnos fogalma sincs a néplélekről, mely az ilyesmit inkább ostoba zaklatásnak tartja, mint felemelő aktusnak.

Amikor a fővárosi ifjúság kedvelt szórakozóhelyeit be akarja záratni, hogy helyet csináljon egy – egyébként teljesen felesleges – országzászlónak, akkor azt akkor is a nyakába varrja a serdületlen ifjúság, ha kivételesen nem ő a ludas a dologban és senki nem vonja kétségbe, hogy kitelik tőle..

A zászlók úgyis a mániái - a Főváros jónéhány évtizedet megért zászlaját is kicseréltette a 33. Honvéd Kerékpáros Fajfenntartó Hadosztály zászlajára, aztán most lehet újratervezni az egészet.

És még hátra van a Székesfőváros elnevezés bevezetése és új címer kreálása – a címerpajzson egy bánatos szürkemarha fogja a szájában tartani a főváros kulcsait, az orrában karikával.

Tarlós a Fidesz utolsó csapása a nemzetre, hozzá képest Demszky fárosz volt az éjszakában.

Pedig őt sem szerettem…

:O)))

MEGRENDELÉS

Szijjártó szóvivő, az államadósság emelkedésének okát vizsgáló parlamenti albizottság alelnöke is egyúttal.

Tán azért esett rá a választás, mert neki aztán egy kis hazugság meg se kottyan, de a demagógia sem áll távol tőle, - ki alkalmasabb hát arra, hogy vizsgáljon egy olyan problémát, mely arról nevezetes, hogy megválaszolásához nem kell közgazdászdiploma, jóllehet Orbán büdös lehelete rendelkezik azzal is.

A albizottság teszi a dolgát, már mindenkit meghallgatott, aki a legutóbbi Orbán-vircsaft óta a végrehajtó hatalom házatáján megfordult és elnöke már annyi habot vert az ügy körül, mint egy cukrász-világbajnokság összes résztvevője.

Az ügy körül – ami nem ügy.

Ha a folyamatot nézzük, akkor az induló állapot Antall és Boross kormányai. 

Alattuk a GDP-arányos államadósság 90% körül volt, ezt Horn kormánya 28%-al csökkentette.

 A trend az Orbán-kormány működésének első kétharmadában is érvényesült, mígnem aztán a választásokra készülődve a Szeretett Vezető népszerűségjavító intézkedésekre szánta el magát és elkezdte szórni a pénzt, például olyan lakáshitelezési támogatási rendszert vezetett be, amelynek adósságnövelő hatása már a következő kormányokat terhelte.

Amikor aztán kiderült számára, hogy veszíteni fog, akkor két kézzel szórta a pénzt.

Ekkor kapott a százhatvan lakosú Alsómocsolád sportcsarnokra 200 milliót, a Felcsút SK elnöke 160 milliót szállodaépítésre, kineveztek 500-500 főtisztet és főtisztviselőt havi 500 000 Ft fizetéssel öt évre, de lehetne még sorolni az eszetlenségeket.

Mindenesetre a választások befejeztével az éves költségvetés 90%-ának elköltésére már nem volt gondja az új kormánynak.

Ekkor az államadósság 52%-nál tartott, az Orbán által generált növekedést már a szoclib koalíció nyelte le.

Aztán a szocik kormányzása alatt az államadósság valóban megnövekedett, a koalíciós kormányzás nyolcadik évének végére elérte a GDP-arányos 82%-ot, de nem kellene elfelejtenünk, hogy ezek alatt az évek alatt rengeteg új beruházás valósult meg. 

Autópályák, ipari parkok, iskolák, a nagyvárosok elkerülő útjai épültek, és még lehetne sorolni, mindemellett a reáljövedelmek és a nyugdíjak húsz százalékkal nőttek, pedig közben átéltünk egy világgazdasági válságot is – már, ha vége van egyáltalán.

Aztán ugye a számításoknál figyelembe illene venni néhány – részben a Fideszt is érintő -tényezőt.

Az IMF hitelnek a MOL papírok vásárlásáig fel nem használt része 4%-ot jelentett.

Per tangentem említeném meg, hogy faguriga legyek, ha a jelentősen lerontott árfolyamú részvények tervezett értékesítése nem valamelyik „közeli” vállalkozó portfólióját fogja gyarapítani - aztán az árfolyam majd szép csendesen felkúszik a reális értékére, mi meg lenyeljük a differenciát. - a pofátlan lopáshoz ért Viktor, kétségtelenül.

A Fidesz lakástámogatási rendszere 4% többletterhet jelentett államadósság tekintetében, míg a lenyúlt nyugdíjpénztári vagyon 12%-os értéke is ide számítandó.

A GDP arányos államadósság akkor is nő százalékosan, ha a GDP csökken, márpedig a világgazdasági válság hatásaként a fejlett államok adóssága 20-40%-al nőtt, - nálunk ez a szám 4%-ra tehető.

Szóval, ha mindezeket figyelembe vesszük, akkor rögtön érthetővé válik, amit Szijjártó és kis csapata igyekszik nem érteni, némelyiküknek ehhez nem is nagyon kell erőlködni.

Az államadósság mértéke csak akkor jelent problémát, ha az ország képtelen azt kitermelni.

Idáig mindig - még 1956-ban is - képes volt erre, de azért az elkövetkező három évre nem vállalnék garanciát és nem az elődök bűnei miatt.

Mindenesetre úgy látszik, hogy készülget a monstre per az elődök vezető politikusai ellen, Szijjártó most éppen érdekes ötletekkel állt elő a szent cél érdekében.

Szijjártó arra kéri majd az albizottságot, hogy a grémium kérje fel az országgyűlés alkotmányügyi bizottságát, vizsgálja meg, milyen jogi lépésekkel alakítható a politikai felelősség jogi felelősséggé.

Ha erre a jelenlegi szabályok szerint nincs mód, akkor az alkotmányügyi bizottság azt vizsgálja meg, milyen változtatások szükségesek a felelősségre vonáshoz, magyarázta Szijjártó.

Hát igen.

Megrendelte az ítéletet, a bírónak elég lesz felolvasni, ne fáradjon egyebekkel, - mintha a Tanú című filmből lépett volna ki.

Ebben a nevetségességében is félelmetes helyzetben Orbán egyre inkább emlékeztet a legelőn a libákat terelgetni akaró kislányra, aki hanyatt-homlok elrohan, amikor a libák nyakukat nyújtogatva, sziszegve szembefordulnak vele, és otthon a mamától sírva követeli, hogy vágja le mindet.

Itt van mindjárt ez a Gyurcsány nevű gúnár is, ebből kőne először levest főzni.

Hogy ezek a komák mégis milyennek képzelik az elkövetkező évtizedek magyar társadalmát, az számomra rejtély.

Mert az rendben van, hogy a törvénygép meghozza a Lex Gyurcsányt, de mi van akkor, amikor majd sorra kerül maga a bizottsági elnök Kósa Lalival együtt, merthogy az is kimutatható ám szépen, hogy a nagy attrakció – de jó lenne csak a fele is a zsebemben annak, amit ezen egyesek kaszáltak… - a forint bedöntése mennyivel emelte meg az államadósságot.

Vagy, hogy a MOL részvényekkel való trükközésért megérdeklődi valaki Orbán felelősségét?

Esetleg az adópolitikából bekövetkező államadósság-növekedéséről kellene elszámolnia a gazdasági miniszternek és a kormányfőnek?

Merthogy könnyű úgy államadósságot csökkenteni, hogy ellopjuk a nyugdíjalapot, meg elvesszük az egészségügyi kiadások egy jelentős részét, - de azért ezt a normális ember inkább úgy képzelné el, hogy a GDP növelésére koncentrálunk és közben az állam kiadásait csökkentjük, és nem elsősorban az átlagmagyarral fizettetjük meg a mucsai dzsentrifiúk mulatozásának számláját.

Hát, ez minden lesz itt, csak jogállam nem.

Annak pedig rossz vége lesz, attól tartok…

:O)))

TWITTER

Nagy adomány az emberiségnek a közösségi portál, végtére is közelebb hozzák a közélet szereplőit az átlagemberek egy részéhez, mégha nem is mindenkihez.

Nehéz ugyanis elképzelni ma még, hogy kapálás közben átszól a kerítésen szomszédasszonyának Juliska néni:

Olvastad Évi?

Már megint mit szólt be ez a Tompika a twitteren a pofátlan amcsiknak - adott a pofájukra rendesen!

Dejszen igaza is van, hát tényleg! 

Ki a fasz is ez a Thomas Melia?

Még ha Hotel lenne a keresztneve, akkorcsak haggyán, de hogy Tomasz?

Van a mi Tompikánk is annyira Tomasz, mint ő, ha nem jobban!

De ez az idő még odébb van, egyelőre a Klubrádiót kell hallgatni, vagy az ATV-t kell nézni, ha elérhető egyáltalán még valamelyik, hogy megtudhassuk, a mi Európai Parlamenti képviselőnk, aki hivatalból nemzetközileg öregbíti Magyarország megbecsülését, tárgyilagosan értékelte az amerikai külügyi helyettes államtitkárt.

Thomas Melia ugyanis a hét elején egy amerikai külügyi bizottsági meghallgatáson bírálta a magyar alkotmányozást és az új egyházügyi törvényt.

Hallatlan impertinencia, arról nem szólva, hogy az ilyen helyettesekre a Fidesz nagyágyúinak vadászati engedélyük van, azt mondanak róluk, amit akarnak, annyira lehetnek velük szemben bunkók, amennyire csak lehet, hiszen csak helyettesek.

Persze aztán, majd amikor Viktor, mikor újra az amerikaiaknál kuncsorog, hogy fogadják, mert szeretné megint megnézni a Fehér Házban kiakasztott kedvenc képét a vajdáról, és valamilyen oknál fogva már megint nem fogadják, oszt vehet még egy díszdoktorátust, meg viheti magával a Márai összest és még akkor sem - akkor majd nem kell csodálkozni.

Az amerikaiak már amúgy is gyanakodva pislognak rá, mint liba a helikopterre (mai gyűjtés, köszönet a tulajdonosnak…), körülbelül még ez hiányzott a megfelelő besorolásunkhoz.

Ezt a mi Tompikánkat soha nem a nagy eszéért szerettük, inkább csak mint tenyészmarha és diplomaszerzésig kijelölt miniszter írta be magát a történelembe.

És hát a beléptetőrendszerek okán, ugye, merthogy jó dzsentri módjára úgy tapsolt el négy-öt milliárdot (+ a mai napig felhalmozódott kamatait) a költségvetésből, mint Csörgheő Csuli. Persze ez bocsánatos bűn, hiszen hősünk egy kollégiumban okosodott a Svábhegy Géniuszával, emellett túl sokat tud, ezért sokat is engedhet meg magának, ha nem megbízásból hülye, ezt nehéz az ő esetében szétszálazni...

Natürlich,  aztán a számomra egyre kedvesebb kormányfői szóvivő is szólt az ügyről néhány tárgyilagos szót, nanehogymár ez a nyikhaj helyettesecske azt gondolja, hogy megúszhatja büntetlenül, hogy beleütötte az orrát a fülkeforradalmárok ügyeibe, ennek még nem jött el az ideje.

A Vezér egyébként úgy gondolja, hogy sosem lesz itt az ideje, hogy az USA beleszóljon Magyarország államszervezetének megszervezésébe.

Az USA-nak megvannak a maga bajai, méghozzá elég nagyok.

Oldja meg őket otthon.

Minden nyilatkozat ezzel kapcsolatban nemkívánatos.

Gyorsan ki lehetett alakítani a megfelelő álláspontot: Basescu nyilatkozat Ctrl C - Ctrl V, oszt jónapot!

Aggódnunk persze nem kell Tompikáért, mint ahogy társainak sem, hiszen ha tüneteik súlyosbodnak, akkor már nem kell a néppel elegyedve gyógyíttatni magukat.

A Kútvölgyi út helyett most éppen Állami Egészségügyi Központ a neve annak az intézménynek, ahol is a Szilvási exminiszter testvére által kialakított magas szintű szakorvosi és kórházi ellátást élvezhetik, úgy százharmincnyolcan.

A Vezér meg úgyis Bulgáriába jár pihenni, ugye…

Ez egy nagyon jó kórházi osztály lesz, itt nem lesz várólista, nem a beteget toligálják a kietlen folyosókon, hanem Dr. Tudor házhoz jön,

Ha operálni kell a százharmincnyolcak valamelyikét, akkor az orvost is megvizsgálják előtte, operatív eszközökkel természetesen, - már ha lesz még orvos.

Gondolom, nekik azért lesz, majd megfizetjük őket, talán plusz egy százalék WC-ülőke adó elegendő lesz rá - a mi egészségünk kontójára ne szarjon ingyér senki!

Persze aztán az igénybevevők úgy fognak szaporodni, mint hajdan a partizánok, státus-szimbólummá lép elő a jogosultság.

A Kádár-rendszerben sem volt ez másként, csak ott azért a csóringernek is löktek, hogy ne sápítozzon, ha beleakad a korabeli státus-szimbólumokba: kocsi - kutya – kurva – külföldi út - Kútvölgyi út –Kerepesi temető, ugye…

Szóval itt állunk ma, Amerika éppen a saját bajaival küzd, Orbán sétálgat, mint elefánt a porcelánboltban, a mamelukok és fullajtárok teszik a dolgukat, nincs az a baromság, amihez ne kontráznának a Nemzet Prímásának.

Bakker, mi meg itten járhatjuk a rókatáncot…

:O)))

KILÓRA, MINT A LIBÁT...

Úgy próbálja megvenni a mi Kedves Vezetőnk a kormánytisztviselőket.

Hatszázmillió forintot szán az üdültetésükre, ami persze nem lenne baj, ha ez egy gazdag ország lenne.

De ez nem egy gazdag ország, ez a hárommillió koldus országa, ahol gyerekek tízezrei gyakorlatilag éheznek, ahol a nyugdíjasok egy része aggódva számolgatja kis aprópénzét a boltok pénztárainál, ahol a nyaralás sok-sok család részére az utópiák birodalmába tartozik.

Tulajdonképpen rossz lelkiismerettel írom le ezeket a sorokat, hiszen bizonyára akadnak a kormánytisztviselők között is olyanok, akiknek jól jön ez a támogatás, vannak kistisztviselők, akiknek ugyanolyan nehéz összerakosgatni a nyaralásra való pénzt, mint a versenyszféra kisfizetésű alkalmazottainak, akik viszont nem számíthatnak semmiféle támogatásra sem most, sem a jövőben.

Vannak sokan, akik visszasírják a kádárizmus jóléti rendszerét, a szakszervezeti üdülők ezreit, a vállalati üdülőket, melyekben rengeteg család tudott kicsit kikapcsolódni, pihenni, most meg újra ott tartunk, hogy magyarember a Balatonhoz sem tud eljutni.

Ez ugyan hozott áldásos eredményt is, megszűnt a zsúfoltság, javult valamelyest a színvonal, az ország szegényebbik fele nem büdösködik a gazdagabbik felének orra alá, nem zavarja látványával a honi középosztály esztétikai érzékét – hasonló a hasonlónak örül, ugye.

Persze az ember, ha ilyet hall, akkor majdnem olyan populista lesz, mint Orbán, és rögtön lefordítja a hatszázmilliót lélegeztetőgépre, de legalábbis gyermeknyaraltatásra, esetleg nyári gyermekélelmezésre.

Merthogy ha az ember szegény, akkor a kiadásait rangsorolnia kell, és normális családban a gyerek az első.

Nem lenne szabad ennek másként lenni társadalmi tekintetben sem, - már ha az a társadalom épeszű, ép érzésű és egészséges.

De hát, ugye, itt napjaink Magyarországáról van szó, ez pedig normális államnak semmiképpen nem mondható – ha valaki kételkedne ebben, akkor tanulmányozza a MOL részvények megvásárlásának történetét, mely társaság eme remek tranzakció következtében annyit veszített az értékéből, mint amennyit a magyar állam adott az ominózus részvényekért – és itt súlyos milliárdokról beszélünk.

De vissza a gyerekekhez!

Ha mondjuk egy gyerek napi élelmezési költségét ötszáz forintnak számoljuk, akkor a hetvenöt szünidei napra számítva ez 37500 Ft, a hatszázmillióból tizenhatezer gyereket lehetne egész nyáron térítésmentesen étkeztetni, és az étkeztetések mellé értelmes programot tenni talán még az önkormányzatok is képesek lennének.

Hogy megyénként biztosan létezik hat-nyolcszáz gyerek, aki rászorul erre, az több, mit valószínű.

Persze nem libasült lenne a menü, de nem is hiszem, hogy erre tartanának igényt a gyerekek, viszont nem kellene éhezve lézengeni az utcákon, nem kellene éhségükben a szomszéd gyümölcsfáját dézsmálni.

Igaz, én nem éheztem gyerekkoromban, mégis minden nyáron egyszer elmentünk a többi süvölvénnyel kukoricát lopni, és nagy vidáman főztük a két téglára állított fazékban, közben rettegtünk a csősztől meg az ő sós puskájától, de mecsoda íze is volt annak a kukoricának!

Szóval talán inkább a nyomorban élő gyerekekre kellene ezt a pénzt költeni, mert ennek lenne az éhég elverésén túl olyan hatása is, hogy a kisgyerek észlelné, hogy a társadalom odafigyel rá, nem hagyja magára az ő nagy ínségében, hogy számíthat ránk.

Viktor viszont a kormánytisztviselőkre akar számítani.

Legalább ebben a körben legyen már népszerű, hiszen ő is ember valahol… talán… esetleg… és ő is vágyik a szeretetre, a feelingre, hogy a nép szerető atyjaként tekint le és néz fel rá egyúttal, ehhez pedig kellenek a hangulatjavító intézkedések, nemde?

 Érdekes, akárhogy igyekszem felismerni intézkedéseiben, megnyilatkozásaiban a normális gondolkodás elemeit, nemigen sikerül.

Nekem inkább olybá tűnik ez az ember, mint aki beleesett a gabonasilóba és rányitották a töltőnyílásokat, még egyelőre csak derékig ér neki a gabona, még hősiesen hadonászik, de a helyzete egyre reménytelenebb. (Melyik filmben is láttam ezt a jelenetet?)

Mindenesetre egyre többet hibázik, hibázott ezzel is.

Mert, hogy ez nem fog tetszeni a népnek, arra ciánkálit vehet, de a többi intézkedése is egyre zavarosabb, a retorikája egyre agresszívabb és – ha legutóbbi romániai nyilatkozatára gondolunk, akkor egyre ostobább is.

Értelmes ember az, aki helybe megy a khm... - a pofonért?

Merthogy most kapott egy olyan sallert a román miniszterelnöktől hogy a fal adta a másikat, az már biztos.

Egyre inkább egyedül marad, és lássuk be - Lázárból, Semjénből, Szijjártóból nem lehet várat építeni.

A helyzete pedig nem lesz könnyebb.

Még ha időnként generálozzák is – meddig fogja bírni?

:O)))

A MAGYAR KAPCSOLAT

A norvég tömeggyilkosnak rokonszenvesek vagyunk.

Jólesik ezt hallani, hiszen mostanában oly kevésszer hallunk ilyesmit, a mi Vezérünket szerte a világban ott fikázzák, ahol a nevét kiejtik, a kormány nemzetközi kapcsolatai zömükben fabatkát sem érnek, és akkor végre, kapunk egy jó szót onnan, ahonnan nem is vártuk!

Mert azt, hogy a mi lányaink dögösek, azt eddig is tudtuk, de ahhoz azért nem vagyunk hozzászokva, hogy az idegen nálunk Hunyadi Jánost, mint Európa megmentőjét emlegesse, horribile dictu az idegen általában abban sem biztos, hogy Magyarország Európában van és agykapacitásának jelentős részét leköti a Budapest-Bukarest dilemma.

És hát Hunyadi Jánost sem ismeri rajtunk kívül jószerivel senki, ha viszont szóba kerül szülőhelye, Transylvania, akkor ezer külföldiből kilencszáznyolcvannak Drakula gróf jut eszébe, és igen nagy szerencsénk van, ha a maradék húsz nem arra tippel, hogy ő védte meg Nándorfehérvár várát a töröktől.

Erre most itt van ez a jólfésült tömeggyilkos, akihez képest Képíró, de különösen Budaházy amatőr kisiparosnak mondható, és ez az ember ismer minket.

Sőt – dicsér.

És – mint kiderült, vannak őneki magyar barátai is, többször is járt Budapesten és igen jól tájékozott a politikai életünkben is, - csettintésre bemondja, hogy melyek a nacionalista politikai alakulatok (nem cizellálgatja, hogy soviniszták vagy nacionalisták, nemigen van érzéke az árnyalatokhoz…) – a MIÉP, a 64 Vármegye és a Jobbik.

Magyar elvbarátaival nem csak Magyarországon találkozott, hanem külföldön is összejöttek már, hiszen valahol csak meg kellett kötni azt a nyavalyás szövetséget a muzulmán terjeszkedés és a komcsik ellen, - csak az összefogás hozhat eredményt.

Az már kétségtelen, hogy van lengyel kapcsolat, és immáron az is biztos, hogy a mi szélsőségeseink is barátságban vannak az elszánt harcossal, aki csak egy töredékét tudta megvalósítani kitűzött céljának, habár az igaz, hogy a halottak általa tervezetthez képest alacsony száma ellenére sikerült a világ figyelmét magára irányítania .

Hogy elmeorvosi eset é, azt még nem lehet tudni, de talán számunkra nem is ez az érdekes.

Hanem a magyar kapcsolat.

Hogy nálunk is vannak emberek, akikhez ennek a szörnyetegnek a mentalitása közel áll, akiktől egyáltalán nem idegen az erőszak, a gyilkolás, rémületes eszméik rákényszerítése a társadalomra.

Csak példaként írnám, hogy találkoztam olyan hozzászólással, melyet nehezen lehet elhatárolódásnak tekinteni, mivelhogy a derék hozzászóló meghívta ezt a gyilkost Gyöngyöspatára, feltéve, hogy hozza az eszközeit is.

Azt is lehetne mondani, hogy ez egyéni ostobaság, de ne áltassuk magunkat.
Van egy nem is túl vékony réteg, amelynek tagjai imádják az erőszakot és a világ összes dolgát erőszakkal akarják intézni.

Akik nem szeretik sem a saját kisebbségeinket, sem az idegeneket és egy maguk teremtette álomvilágban élnek, ahol az égen Csaba királyfi vágtat, a földön fehér lovat áldoz a táltos, és ahol ők mondják meg a frankót, akiknek vére tiszta magyar – leszámítva a benne fellelhető törököt, tatárt, vallont, svábot, tótot, románt és a Nagy Szovjetunió népeiből származó néhány cseppet.

A tömegmészáros bírósági meghallgatásán egyenruhában kívánt megjelenni, hogy milyenben, arra nem derült fény, mindenesetre bizonyára nem csikósjelmezben, mint a mi flaszterbetyárjaink, inkább valamiféle Norvég Gárda egyenruhában, a mellény alatt norvégmintás pulóver, a mellény hátán egy tátott szájjal támadó tőkehal, a sapkán minimum libatoll – a külsőségesek is nagyon fontosak.

Bár azt hiszem, a libák, ha ezt meglátnák, inkább kitérőt tennének Grönland felé, nem gondolom, hogy nagy hívei lennének a fegyveres erőszaknak.

Arra viszont roppant kíváncsi lennék, hogy a magyar hatóságok tudnak-e a gyilkos magyar kapcsolatairól és figyelemmel kísérik e tevékenységüket, mert nagyon nem mindegy, hogy a Miki gazdaboltos kinek kezd el szállítani műtrágyát, - jó azt tudni, hogy bor lesz belőle vagy bomba, merthogy azt azért feltételezni is nagy ostobaság, hogy a drága matériát majd széjjelszórják a földön…

A rendszerváltás után roppant büszke volt az akkori forradalmárok lelkes tömege, hogy szétcincálhatta a hajdani III/3 névre hallgató belső elhárítást, mely elsősorban az állam elleni tevékenység felderítésére jött létre.

Ők voltak a préda, mert nemigen tudták elnézni nekki a hajdani Demokratikus Ellenzék menetközben SZDSZ-essé vált tagjai azt, hogy időnként vegzálták őket.

Pedig egyetlen állam sem nélkülözheti a titkosszolgálatokat, hiszen különben honnan is tudná, hogy kik azok, akik a társadalomra törnek?

Titkosszolgálatokat felépíteni pedig nem ötperces munka, hanem hosszadalmas és nehéz feladat, melyet – ha meg akarjuk védeni a társadalmat – nem lehet megúszni.

Sajnálatos, de egy állam viszonylag biztonságos működéséhez ugyanúgy hozzátartoznak a besúgók, a hírszerzők és az elhárítók, mint a tisztiorvos vagy a hatósági állatorvos.

Erre sajnos még ma sem jöttek rá a politikusok, de majd most, majd a Viktor rendbeteszi ezt a területet is.

Az csak a baj, hogy nem mindegy, hogy milyen eszmék érdekében fogják dolgoztatni őket, mert ha a demokratikus államrendet védik, akkor minden rendben lesz, de ha megint a diktatúra eszközei lesznek, akkor annyi nekünk.

Érzékeny dolgok ezek, nagy baj lehet abból is, ha nem kísérjük éber figyelemmel, hogy mi folyik a társadalom mélyrétegeiben, meg akkor is, ha ez az érdeklődés rátelepszik a társadalomra és rendeltetésellenes céllal használják fel a megszerzett információkat.

Szóval le kellene vonni a tanulságokat nekünk is – a terrorizmus nem mindig támad burnuszban és kefijában, a potenciális terrorista itt élhet közöttünk is, sokszor kedves, jóképű férfi, vagy csinos nő, - nincsenek ráírva az arcára a gondolatai.

Kár.

:O)))

MUNKAALAP

Ha valaki csak csibész, az kezelhető dolog.

Ha valaki viszont őszintén hisz is abban, hogy azokkal a csibészségekkel melyeket elkövet, az ország javát szolgája, az más értelmezési tartományba – az orvostudományéba - tartozik.

Olyasmi az ilyen ember, mint amikor a liba sasnak képzeli magát és a lúdtalpait fenyegetően előretartva vijjogni próbál, de valahogy mindig csak gágogás sikeredik a dologból.

Orbán ismét ideológiai rohamot kapott Tusványoson, úgy látszik ez a hely inspirálólag hat rá.

Nem tudom, miből gondolja azt, hogy neki az ország négy év időtartamra szabott kormányzása helyett vetélkedőt kell tartania Hegellel, Hippói Szent Ágostonnal vagy Tamás Gáspár Mikóssal, bár ez utóbbit kétségtelenül lenyomná elveinek változékony voltát tekintve, noha kétségtelenül csak az ökör következetes és következetességgel azért TGM sem vádolható.

Mindenesetre nagyívű fejtegetésbe kezdett, melynek során nem ragadt be a magyar sárba és szutyokba, gondolatainak ekhós-szekerével bebarangolta a világot, megállapított, kinyilatkoztatott és jövendölt, mint Püthia, csak egy kicsit jobban.

Gondolatai virágbokrétáit arra a megállapításra fűzte fel, mely szerint a világ változik.

Kétségtelenül helytálló ez a megállapítás, amit számtalan tapasztalati tény támaszt alá, - itt van például mindjárt Magyarország esete is, amelyik a parlamentáris demokráciából éppen döngő léptekkel igyekszik Mussolini fasiszta állammodellje felé – persze lehet, hogy a minta keletebbre keresendő.

A változások nem múlnak el felettünk nyomtalanul, állítja a Nagy Társadalomtudós, véget ér a nyugati jóléti és fogyasztói társadalom időszaka, ezért most a munkaalapú társadalmat kell felépíteni, jelentsen ez bármit is.

Szép ez a kifejezés, - „munkaalapú társadalom” – talán még a „talajgyökér-rögvalóságnál” is szebb, olyan kifejező és annyira magávalragadó, párja nincsen beszédíróinak!

Én ugyan nem tudok társadalomról, amelyik ne a munkán alapulna, mert az ilyen társadalom létrehozására irányuló kísérletek sorra elbuktak azon az egyszerű problémán, hogy építői nemes egyszerűséggel éhendöglöttek.

Tulajdonképpen a dolog kimenetele most sem kecsegtet sok jóval, hiszen Orbán nagy társadalmi kísérletének modellje a cigány lova, mely takarékossági megfontolásokból minden nap egy kicsivel kevesebbet kapott enni, és már majdnem ott tartott, hogy élelem nélkül is üzemel, amikor sajnálatosan átadta lelkét minden lovak teremtőjének és átnyargalt táltosnak az égi legelőkre.

Szóval dolgozás lesz itt, ha élelem kevesebbnek is ígérkezik a szükségesnél, és még kevesebbnek a kívánatosnál, merthogy – mint jövendőlé a mi tökös kis Püthiánk – mostan a gazdasági válság miatt gyökeresen megváltozik az állam szerepe: a munka nélkül maradtakat például csak erőteljes állami akarattal lehet visszavezetni a munkaerőpiacra.

Próbáljuk kibontani ezt a nagyívű gondolatot, tegyünk kísérletet értelmezésére, habár ez sem lesz könnyebb, mintha az e=mc2 képlet értelmezésére vállalkoznánk, de azért ne adjuk fel!

Ezidáig a polgári demokráciákban az állam szerepe meglehetősen jól körülhatárolt volt, kiterjedt a társadalom működésének szabályozására, a szabályok betartatására, az állam védelmének megszervezésére, nemzetközi kapcsolatok tartására és nem utolsósorban a gazdasági élet, a hétköznapok nyugodt, megbízható intézményi hátterének biztosítására.

Viszont ezidáig nem tartozott a feladatkörbe, hogy mint öreg néniket a zebrán, vezetgesse a munka nélkül maradtakat visszafelejbe a munkaerőpiacra, különösen akkor, ha azon a piacon jelenleg éppen nincs vevő, leginkább csak árusok vannak.

A vevők meg otthon ülnek, és azon törik a fejüket, hogy hogyan mentsék át a Nagy Ideológus elől a kis pénzecskéiket valami távoli ország megbízható bankjába, merthogy evés közben jön meg az étvágy, és ha sikerült egy hangos szó ellenvetés nélkül túltenni a Pásztorokon (Pál utcai fiúk, ugye…) einstand tekintetében, akkor mi az akadálya a betétesekkel szemben is az erőteljes állami akarat alkalmazásának?

Megsúgom: nincs akadálya, mert a nép ezt egyenesen követelni fogja, mikor majd megkérdezik tőle nemzeti konzultáció keretében.

Akinek nem ez lesz a véleménye, azt meg majd a Nemzeti Számonkérőszék keretében fogják kérdezgetni…

A nyomda úgyis a Kövérlaci tesójának tulajdonában van, illik lökni a magyar Csapajevnek bajuszzsírra kevéskét, mert már így is igen morózus – jobb a békesség…

Szóval ennek az erőteljes állami akaratnak a mibenlétét kicsit még magyarázgathatta volna a vezér, mert ha összerakom az ismertté vált elemeit a szép jövőnek, akkor úgy járok, mint a hajdani leningrádi babakocsigyári munkás.

Ő akárhogyan is próbálgatta összerakni a gyárból lopott babakocsi-alkatrészeket, mindig harckocsi jött ki belőle, nekem meg - akárhogy is barkácsolgatok - mindig kényszermunka lesz az alkotás vége…

A korszakváltás legfontosabb következménye lesz a magyar nemzet összenövése, és Közép-Európa egészének összenövése is – mondotta volt, e térség ugyanis a miniszterelnök szerint a most formálódó új gazdasági korszaknak a középpontja lesz majd.

A magyar nemzet köszöni szépen, ameddig ő nem szaggatta, addig soha nem szakadt szét – most sem fog.

Így aztán összenőni is legfeljebb a Kedves Vezető pártja fog a szélsőjobbal, hiszen az elvek azonosak -  habár a jelenlegi felállás sem rossz.

A Fidesz a jó rendőr, a Jobbik meg a rossz rendőr, egyébként meg mindegylófax.

A Nagy Látnok tusványosi fejtegetéseit Tőkés expüspök hozzászólása követte, - kellene értekezni a gyerekeivel meg a feleségével, hogy mit kell ahhoz csinálni, hogy velünk is csak üzenőfüzet használatával társalogjon – mi meg nem mutatnánk meg azt senkinek – ezt kárenyhítésnek is hívhatnánk akár.

Ebben csak az a szörnyű, hogy jobboldalon minden versenyző ilyen, mint ezek.

Szegény hazám, nem ezt érdemelted…

:O)))

TERRORIZMUS

A norvégok egyszerű, dolgos népek, kissé halszagúak és a viharoktól barázdált arcúak - ők találták fel a norvégmintás pulóvert.

Ezen kívül vannak fjordjaik, mely nem a népszerű autómárka norvég alakja, hanem a tengerpartjuk gleccserek, szél és a tenger által kialakított sajátos formája, mely alkalmatlanná teszi a tengerparti napozás során a vízberohanásra, legfeljebb ugrani lehet róluk a vízbe, de ez meglehetősen kockázatos.

Norvégia híres még a nehézvízről, melyet a második világháború során az angolok ittak el a nácik elől, ebből kifolyólag Hitler csodafegyvere kútba esett, és az atomenergia felhasználása Németország helyett az USA-ban virágzott fel, ezt Nagaszaki is tanúsíthatja.

Területe három és félszer akkora, mint hazánké, a lakossága meg a fele annak, mint amennyien mi a század ötvenes éveiben leszünk.

Évszázadokon keresztül jól elvoltak Dániával meg Svédországgal hol összenőve, hol huzakodva, és amikor megkérdezték őket, hogy kívánnának e az Unió tagjai lenni, azt is megköszönték szerényen, de nem.

Egyszer aztán - mint a mesében – rájuk szakadt a szerencse, kiderült, hogy olajtulajdonosok, innen kezdve valahogy úgy vannak, mint Bódi Margó szép kis háza, hullik rájuk az aranyeső.

Okos népek, merthogy az olajjövedelmekből félretesznek az ínségesebb időkre is, mikor majd kifogynak az olajkészletek – van már elrakva nekik befőttesüvegekben vagy ötven milliárd dollár, jól jön az majd az ínségesebb időkben.

Tele vannak vízerőművekkel, ha a tengerbe belelógatnak valamit, arra biztosan hal akad.

Az egyházat is privatizálták, az egyházi jövedelmek házon belül maradnak, a Pápa tőlük aztán éhen is veszhetne.

Egyszóval normális ország, amilyenre mi még csak borgőzös álmainkban sem gondolhatunk, merthogy amíg ők szorgalmasan dolgoznak, addig nekünk állandóan harcolnunk kell, rengeteg háborúnk van, amelyeket meg kell még nyernünk visszamenőleg.

Különben is, hosszú még az út visszafelé a kínai melltartótól a zsírban impregnált bőgatyáig, de rajta vagyunk a projekten.

Mindezt csak azért írtam, hogy érzékeltessem, nem egy hebehurgya népségről van szó, nekik nem mostantól kell bevezetni a munkaalapú társadalmat, merthogy ha nem vezették volna be évszázadokkal ezelőtt, már régen éhen vesztek volna.

Természetes ellenségük, mint libának a róka nincs, elvannak magukban, mint a befőtt, nem hepciáskodnak senkivel, nem viselkednek bunkó módon senkivel, az idegenekkel szemben befogadó magatartást tanúsítanak, talán egy a hasonlatosság velünk: nekik királyuk van, nekünk meg lesz!

És most tessék, ezt a békés népet is elérte korunk rákbetegsége, a terrorizmus.

Péntek délután bomba robbant Oslo kormánynegyedében, megölt 7 embert és megsebesített több mint kétszer ennyit.

Két órával később az Oslótól 40 kilométerre levő Utoeya szigeten egy 32 éves férfi, bizonyos Anders Behring Breivik lemészárolt 85 fiatalt, akik a kormányzó Munkáspárt nyári egyetemén vettek részt.

Abszurd ez az egész, normális ésszel követhetetlen, hogy mi visz rá embereket ilyen szörnyű cselekedetekre, melyekkel tulajdonképpen semmiféle célt nem érnek el.

És nincs biztonság semerre sem a Földön, mert mentálisan sérült emberek mindenfelé akadnak, közülük nem mindegyikből lehet miniszterelnök, van, aki géppisztolyt ragadni kényszerül igaza érvényrejuttatása érdekében.

Ma Norvégia, holnap mi jöhetünk sorra.

Mikor az elemzők latolgatták, hogy mi állhat a terrorcselekmények között, akkor felmerült Norvégia afganisztáni szerepvállalása, mint lehetséges ok – ebben mi is jók vagyunk.

Aztán felmerült a szélsőjobbos, idegenellenes indíték – ami azt illeti, ebben talán verjük is a norvégokat, habár nagy szerencsénkre egyelőre a muzulmánoknak több eszük van annál, mint, hogy ideköltözzenek, - nyomorogni otthon is tudnak.

Viszont van minékünk líbiai háborúnk, az sem lefutott meccs még, és azt hiszem, Kadhafival azért még számolni illenék, mivel rossz nyelvek szerint nem áll távol az elképzeléseitől a háború áthelyezése Európába, márpedig Izrael helyzete mutatja, hogy milyen fene nehéz a terrorizmust megfékezni.

Főleg, ha a terroristát házon-hazán belül kell keresni, hiszen igény volna rá, mint ezt Budaházy György és kis csapata, vagy a cigányok ellen fegyverrel támadó csoport jól illusztrálja.

Azt gondolom, egyelőre szerencsénk van, maradjon is az sokáig, hiszen ha belegondolok a 85 lemészárolt fiatal szüleinek helyzetébe, összeszorul a szívem.

Óriási kihívások előtt áll az emberiség, a társadalmak és az egyes országok, jó lenne korunk kérdéseire jó és lehetőleg erőszakmentes válaszokat adni.

Nem úgy tűnik, hogy sikerülni fog.

:O)))

KUNTA KINTE TERV

A továbbiakban kevesebb szabadság jár, tette közhírré a kormány.

Az értesülés nem okozott nagy meglepetést, legfeljebb az, hogy nyíltan bevállalják, amit egy ideje már a bőrünkön érzünk.

Aztán kiderült, hogy gyanakodhattunk volna, hiszen olyan őszintén hangzott - ilyesmire meg már csak nem vetemedik az Ember, Aki Soha Nem Hazudott.

Ki is derült, dehogyis vallaná be ezt az elvi alapvetést a kormány tisztességesen, csak a Munka Törvénykönyvének tervezett változtatásait tette közzé.

Remek tervezet, már magában abból következtetni lehet a tartalmára, hogy évente 70-80 milliárdot tervez megtakarítani az állam a munkaerőpiaci reform néven szerepeltetett népnyúzás eredményeképpen.

Az alapszabadság ugyan marad, de a munkában töltött évek után járó pótszabadság időben másként lesz elosztva, - hogy úgy mondjam, le lesz lassítva az üteme.

Gyakorlatilag az eddigi 45 éves kor helyett 50 éves kortól lehet elérni a maximális tíz nap többletszabadágot.

A fiataloknak többet kell várni a szabadság többletnapokra, mint az idősebbeknek.

Ha a munkavállalónak szerencséje van, akkor mire eljut a maximális többletszabadságig, addigra el is patkol, viszont 45 éves kortól egy nappal több többletszabadság sem jár neki, gürcöljön az istenadta, oszt ne elégedetlenkedjen.

Viszont, hogy a szabadságát ne akarja tékozló módon felhasználni, személyesen összesen öt nappal fog rendelkezni, a többivel a gazdája rendelkezhet, aki egyébként akár vissza is rendelheti szabadságról.

Ha kirúgja, akkor Don Leonciónak nem kell megindokolnia, hogy mi is volt a baja a dolgozójával, viszont megszűntek az olyan úri huncutságok is, mint a védett kor, megszűnik a rendkívüli felmondás fogalma is.

Eddig ugyanis csak így lehetett megszabadulni a kismamáktól, a táppénzen lévőktől, a lombikprogramban részt vevő várandósoktól, most meg, ahogy a gazda úri kedve tartja.

Mondanom sem kell, hogy egy munkáltató számára csak nyűg a várandós kismama, és felesleges teher a nyugdíj előtt állók pátyolgatása is, hiszen a gondos gazda sem takarmányozza a lovát, ha már nehezen húzza a szekeret, eladja az olasznak, mehet a vágóhídra - az ember meg stadiont bontani csákánnyal.

Igaz, hogy a Vezér ezt másként ígérte, de neki is vannak gazdái, úgy látszik előbb jártatta a száját a kelleténél.

Kevesebb lesz a végkielégítés is, nem számít majd bele a prémium, és aki nyugdíjba megy, az nem számolhat az eddig járó három hónapos végkielégítéssel, csak ha 20-25 évet töltött az adott munkahelyen, egyébként kevesebbet fog kapni.

Csak a vak nem lája, hogy mennyire humánus ez a rezsim, a zemberek érdekei mindenekelőtt!

Hogy ki az ember, azt meg könnyű megállapítani a Lázár-mutató alapján.

Mindenesetre úgy tűnik, hogy a régi elvet követi a kormány, a létfeltételeit tekintve bizonytalanságban tartott ember könnyebben kezelhető, hiszen a libák is sebesebben rohannak félannyi kukoricáért is, ha kicsit koplaltatjuk őket, vagy megmutatjuk nekik a kést.

Aztán itt vannak a nyugdíj előtt állók is, akik ma éppen csak azt nem tudják, hogy hány éves korukban, milyen nyugdíjszámítási mód alapján mehetnek nyugdíjba, de azt már tudhatják, hogy végkielégítésük várhatólag kevesebb lesz, mint amire számítottak.

Aggódnak a negyven év munkaviszonnyal rendelkező nők is, akiket egyszer már elszédítettek a nyugdíjazásukra vonatkozó szép ígérettel, hogy aztán jól pofára essenek – igaz, a szavazataikat addigra már begyűjtötte a Nagy Igazmondó, aki elfelejtette a választás előtt kibontani az ígéret minden részletét.

Most felmerül a kérdés, hogy mikor is mond igazat?

Mikor a negyvenévnyi munkaviszonyt elérő nők nyugdíj - korkedvezményéről beszél, vagy amikor arról, hogy a nyugdíjkorhatár alatt senki nem mehet el nyugdíjba?

Esetleg lesz egy egyéni képviselői indítvány, hogy csak azokra vonatkozzon a jogszabály, akik a negyven évből ötvenet földalatti munkán töltöttek csillésként Komlón?

Hiába, Orbánnak első a zember, minden intézkedése arra irányul, hogy a szegényembert felemelje, az átlagmagyart segítse életszínvonalának fenntartásában, a nyugdíjasnak meg biztosítsa a végigdolgozott hosszú évek után a megérdemelt, gondtalan pihenést.

Franc bele, de ilyenkor mindig eszébe jut az embernek, hogy mit összeröhögött, mikor a kapitalista kizsákmányolásról és a tőkés társadalmi rend embertelenségéről olvasgatott, oszt tessék.

Talán a szocializmusnak nevezett állammonopolista kapitalizmus volt egyedül, amit jól csináltunk, mert a feudalizmusunk egy fabatkát sem ért, feudálkapitalizmusunk ócska és embertelen volt, ami meg most van, az trágyadomb.

Nem igaz, hogy nem lehetne ezt jobban csinálni, mindenesetre ezen kellene törni a fejünket és közben nem lenne szabad arról sem megfeledkezni, hogy a társadalmat naponta szembesítsük azokkal a tényekkel, melyek a munkavállaló és a kisvállalkozó teljes jogfosztottságához vezetnek.

Az ország olyan, mint egy vadliba, melynek minden nap levágják valamelyik tolla hegyét, - lassan már csak gyalogolni tud, lehet terelni fel-alá, levágni, a tollát fosztani, belerúgni – tetszés szerint.

Pedig valaha tudott szárnyalni is.

Mára talán már el is felejtette.

:O)))