Megvalósul a közel százéves álom, létrejön végre Kertmagyarország!
A Vezér véget vet a teszetoszaságnak, ad két pofont a munkanélküliségnek, kioszt néhány kokit a dologkerülő cigányoknak, teljesíti választási ígéretét – mi köll még neked, te telhetetlen dög?
Az új szociális földprogramban háromezer embert kívánnak a közfoglalkoztatáson keresztül munkához juttatni.
Az új szociális földprogramban háromezer embert kívánnak a közfoglalkoztatáson keresztül munkához juttatni.
Ez lesz majd a Góz Jóska terv, kissé kávébarnára dizájnolva, - aki látta a talpalatnyi föld című filmet, valószínűleg érti, miről van szó..
Rendesen ki van ez találva, igen költséghatékonyan le lesz húzva erről a rókáról az összes létező bőr.
A téma jól kommunikálható, jól mutat majd a statisztikákban, ha pedig a kísérleti nyulak beledöglenek, hát az is eredmény, hiszen rájuk legalább már nem lesz gond.
Legfeljebb majd közmunkában sírt ásnak a szerencsésebbek, az is igen hasznos társadalmilag, nemdebár?
Szóval adva van a flaszterértelmiség által megálmodott ősi terv – ne libát adjál az éhezőnek, hanem tanítsd meg libát fogni – adjunk a munkanélkülinek egy marék búzát, vesse el és kapálgassa, öntözze szorgalmasan, és ettől majd felvirágzik az ő házatája, virágba borul a kiskertje, szép lesz az élet, és amikor vasárnap a templomba megy a család, a jólvégzett munka öröme árad el a lelkükön.
Robinson is így csinálta, aztán mecsoda gazdasága lett húsz év alatt?
Volt is ilyen kísérlet a gyakorlatban is, nem egy, de ezek majd mindegyike kudarcba fulladt, különféle okok folytán.
Ahol meg nem, ott a háttérben mindig fellelhető volt egy megszállott polgármester, aki maga mellé tudta állítani a falut is, - merthogy ezek az emberek nem önmagukban lógnak bele a világba, közösségekben élnek, ahol majd a Fehér Jóska meg fogja venni tőlük a vetőmagot egy pakli cigaretta árán.
Ezt a programot hivatalnokok fogják csinálni és éppen olyan lesz, mint amilyen a cigányok lakásépítési programja volt.
Ugyan sokan azt mondják, hogy parlagon álló föld van, mint a tenger, csak azt felejtik el hozzátenni, hogy azok a földek mind valakié, és ha odamegy a cigány dolgozgatni rajta, akkor feltehetőleg előbb kerül vasvella a hasába, mint vetőmag a földbe.
Volt olyan önkormányzat, amelyik adott földet a szép célra, de az a föld olyan volt, hogy a sztalinyec nevű erőgép se tudta volna feltörni, ha Hruscsov ilyet látott volna, lemond a szűzföldek feltöréséről, oszt ott állna ma Putyin nyakig a bajban.
Földet művelni nem egyszerű dolog, csak a hülye meg a kormányfő gondolja úgy, hogy ehhez mindenki parádésan ért – ez utóbbi mentségére szóljon, hogy nem valószínű, hogy bármelyik őse is fölműveléssel kereste volna kenyerét.
De most majd változik a világ, mától kezdve minden cigány született agronómus lesz, új embert kovácsol a mi Reménységünk!
A lényeg, hogy a rászoruló három hónapon át hat órában a saját kertjében – vagy ha az nincs, akkor a földprogramban részt vevő település földjén – mezőgazdasági tevékenységet folytasson.
A tervek szerint ezek az emberek ugyan közfoglalkoztatásban lesznek (ha nem a saját kertjüket művelik), de fizetséget nem kapnak.
Javítson ki valaki, ha tévednék, ha valakit fizetség nélküli munkára köteleznek, azt mifelénk kényszermunkának hívják, és csak dicsérni tudom Viktor kreativitását, aki ezt ő munkahelyteremtésnek nevezi, - nem lett véletlenül ő a mi Urunk.
„Kistelepülési önkormányzatok a megműveletlen földeket vonják be a közfoglalkoztatással a helyi élelmiszerigények kielégítésére, és minden bevont munkaerő után három hónapos és hatórás közmunkában lehet foglalkoztatni eddig munkanélküli embereket, erre több mint egymilliárd forintot szán a magyar költségvetés”, közölte Balog Zoltán a programról, hozzátéve: az Országos Roma Önkormányzatnak komoly szerepe lesz abban, hogy kik juthatnak majd ehhez a lehetőséghez.
Ez akkor most cigányprogram?
Remek.
És az Országos Roma Önkormányzattal súlyosbítva garantált a siker!
Namármost csak az a kérdés, hogy ez az egymilliárdos gigantikus összeget mire kívánják fordítani, merthogy ha munkabérekre, akkor a hősiesen feltört ugaron legfeljebb bukfencet vethet a vidám cigány közmunkás, ha meg vetőmagra, gépekre, eszközökre, öntözésre, akkor ez a pénz nem pénz.
Tetszik ez a háromhónapos időintervallum is, mint tudjuk, a mezőgazdaság arról nevezetes, hogy eredményt három hónap alatt napi hatórás munkával, egy szál kapával felfegyverezve lehet realizálni.
Amit így meg lehet termelni, na, attól nemigen fognak degeszre hízott cigányok szaladgálni a faluban.
„A földprogramban való részvétel során mindenki fizetség nélkül, de szakmai segítséggel lesz köteles megművelni a saját kertjét, földjét, és ehhez segítséget kap. Így ez az önellátásra berendezkedő kertkultúra egy újabb feltámadása lesz Magyarországon” – mondta Balog Zoltán a parlament emberi jogi bizottságának ülésén a programról.
Ebben a relációban már a nyilatkozat helyszíne is közröhej, a tartalmán meg csak sírni lehet.
Fordítsuk le magyarra a fideszül elmondott okosságot!
Eszerint a segély feltétele lesz a kényszermunka, amiért pénz nem jár, a szakmai segítségért majd háromezer településen vesz fel valaki nem huszonnyolcezer forintot havonta, természetesen az egymilliárd terhére, gép nem lesz, igaerő nem lesz, lesz viszont cigány, kapa meg ásó.
Na, aki ezt kitalálta, az küldje a határba a hatvanéves anyját, ezzel a szisztémával megtermelni az eledelét.
Potemkin herceg, mikor egyszer hajókirándulásra invitálta Nagy Katalin cárnőt, akkor a volgaparti birtokain, a folyó mentén díszletfalvakat építtetett, hadd lássa a cárnő, hogy mily boldog a nép.
A mi Potemkinünk is el fogja ezt a bornírt baromságot számolni fillér ráfordítás nélkül munkahelyteremtésként, megoldottnak fogja nyilvánítani a falusi munkanélküliség problémáját, és ha jó napja lesz, akkor a cigánykérdést is.
Attól tartok, aki a döntéselőkészítő tanulmányt készítette – ha van ilyen egyáltalán – annak a honoráriumából egy munkanélküli cigány család ma hat hónapig urasan megélne.
De ne legyünk kishitűek, lesz itt eredmény bizonyára, habár az egész program által megtermelt kukorica egyetlen liba egy évi takarmányát se fogja kitenni, de mindenki elégedett lehet.
Orbán is, a szélsőjobb is, az Unió is.
A többieknek meg kuss van.
Kényszermunka közben nem pofázunk – értve vagyok?
:O)))
12 megjegyzés:
Mi pedig elmegyünk a tengerre heringet halászni, már csak azért is, hogy végre lélekben is közelebb kerüljünk a halzsírszagú atyafiakhoz, akiket eddig mindig lesajnáltunk.
Aki érti, tudja, hogy a kalandozó magyarokat sem volt könnyű letelepíteni és földekhez szoktatni. A cigány, mint nép, sosem volt földműves, zsigerileg nincs benne a föld szeretete, becsülete. Értékrendjük, szokásaik eltérőek, még mindig, több generáció óta. Bukást jósolok, az egész koncepció hibás. Mi lenne, ha egyszer végre belőlük indulnának ki, azt figyelembe véve, ami jelenleg a legjobban közelít a mostani szokásaikhoz. Jók a gyógynövényezésben, szívesebben is csinálják, mint a kapálást. Ügyesek tudnak lenni kézműves dolgokban, régebben házaltak vele. Nekik a tér, az idő nem szűkös, ezért a függetlenebb munkákat szeretik, azt talán még elfogadják. Akik pedig már nem itt tartanak, azokat valódi munkákhoz kell juttatni, hogy ne rúgják ki már azon az alapon eleve, hogy cigány. Itt komolyabb feladatok lennének.Akik a cigánykérdést homlokukra tűzik, azoknak legtöbbje nem is ismeri őket, csupán kontár, és pancser. Persze a feladat mindig el van végezve, kipipálható.
Pupu, ez az 1 mrd tényleg nagyon gavalléros összeg: annak az 1 %-a, amennyi értékvesztést a MOL kisebbségi részvény elszenvedett, amióta állam bácsi visszavásárolta. Mondjuk a népesség 8-10 %-át kitevő cigányság problémája megért volna legalább ilyen arányú értékvesztést is,de kicsire ne adjunk.
Az idézett szövegből meg igazán bájos, hogy "megműveletlen földek" bevonásáról szól. Akkor most azokat államosítják, ha magántulajdonban vannak? Vagy földbérleti díjat fizetnek érte? Mert akkor az 1 mrd mind arra megy el. És nem fog jutni a "szakmai segítség" megfizetésére sem.
Továbbá: ásó és kapa? Hát hol élsz Te? Az vas - és már régen bevitték a telepre, amikor a gyerek már második nap sírt az éhségtől.
Ja, és még egy szempont: a "megműveletlen földek" tulajdonosai elvileg fizethetnének mindenféle bírságot a parlagfű miatt. Így ezt megspórolják nekik,sőt ingyenrabszolga munkával lesznek a gyomok kitépkedve. Az ugyanis megy ásó-kapa és nagyharang nélkül is.
A bab és borsó rövid tenyészidejű, tehát elvileg beérhetne 3 hónap alatt - csak a vetőmag (ha egyáltalán osztanak) vagy levessé lényegül át - vagy cigaretta lesz belőle. Aki ezt kitalálta, élő cigányt még nem látott!
Mindennek a tetejébe a kényszermunkatörvényben és a honvédelmi törvény szükségállapoti részében is felsorolnak egy csomó mentesülő személyt (pl állapotos anyákat) Arról itt megfeledkeztek?
Kedves Pupu!
Eljött ez a pillanat is - amikor ellent kell mondjak neked. Amennyire a gátépítési közmunkára magam is azt mondtam, hogy egy baromság és ők maguk sem hiszik el - hiszen a vörösiszap katasztrófás földcserékre elhajítottak pár milliárdot, de én ott nem láttam egyetlen kubikos cigányt sem csak munkagépeket - ebben az irányítás melletti egyetlen szál kapás földművelésben azért több a ráció!
Igenis vannak olyan növényi eredetű termékek amelyeket nem lehet nagyüzemi termeléssel, gépekkel művelni. Legyen ez akár cseresznye-szüret akár egyes gyógynövények termesztése és begyűjtése, itt emberek szöszmötölős kézimunkájára van szükség. Magyarország egyes településein igenis rá kell szorítani az embereket arra, hogy reggel fel kell kelni, felöltözni és elmenni vhova dolgozni, mert lassan a második generáció nő fel úgy, hogy ha lenne a faluban számára munka akkor sem menne el mert egyszerűen nem is tudja milyen az, hogy munkából megélni. Már az apja sem kelt ki az ágyból 11 óra előtt mióta ő felnőtt. Ezt a káros folyamatot egyszer meg kell állítani és ha ennek az általad "kényszermunkának" nevezett feledatkiosztás a megoldása akkor úgy! Ez nem cigánykérdés, ez szociális és infrastruktúrási kérdés! Az Atyaisten sem tudna egy iskolázatlan, borsodi kistelepülésen élő lakosnak semmilyen értelmes munkát biztosítani, de akkor kell neki értelmesnek látszót adni, hogy ne ölje meg a lelkét a semmittevés.
Puputolvasóval értek egyet! Mindig csak azt olvasom, hogy mit művelnek a cigánysággal, de arról még találtam hozzászólásokat, hogy MIKÉPPEN LEHETNE A CIGÁNYSÁGOT MUNKÁRA SZOKTATNI. Ahol én lakom -egy somogyi kis falu- sok cigány él. Segélyosztáskor sorokban állnak, majd mindegyikük szájában cigaretta virít és több személygépkocsit is látok. A nők karjaiban apróságok.
Az alattam lévő utca a cigánysor. Végigjártam polgárőrökkel, a sok tucat házhoz tatozó kertek 90 százaléka csupa gaz! Ja, és segélyosztás után megtelnek a kocsmák is szép számmal.
Egy másik fórumon leírtam, hogy a cigányokat akár erőszakkal is tanulásra kényszeríteném, mert így idővel ennek hatására javulhatna a helyzet. Baloldali kommentelő társam keményen megbírált ezért. A fejemhez vágta, hogy diktatúrát akarok bevezetni? Ad abszurdum! Akkor írja már le ide valaki vagy akár többen is, miképpen lehetne ezt az alulművelt népréteget megtanítani a többségi társadalom normatíváinak a betartására? Végül hozzátenném: a faluban mindennaposak a különféle lopások, jómagam is többször szenvedő alanya voltam. Letaposták, kivágták a kerítésemet, lelopták az összes gyümölcsöt, feltörték a tyúkólamat, ellopták a tyúkokat a levágott lakattal együtt, fényes nappal beugrottak az udvaromba és eltulajdonították a drága barkácsgépemet, miközben éppen ebédeltem. S ez nem csak velem fordult elő. Azt is az orrom alá dörgölte a fórumtárs, hogy nem az egész falu lakossága volt az elkövető hanem csak páran. Igen, nálam csak páran, de másoknál is és az ország minden településén is csak páran lopnak. Összeadva azért kijön párszázezer eset.
Utálom ezt a skizofrén Zorbánt a gengsztereivel együtt, de valahogy ezt a folyamatot meg kell állítani és a cigányokkal valamit tenni kell.
Szerintem az MSZP ezért is maradt alul -főleg a cigánytöbbségű településeken- a Jobbik (rosszabbik) ellenében, mert nem kezelte a cigánykérdést saját súlyának megfelelően.
Kedves PuPu! Hasonló korú, idős ember vagyok, nagyon sok mindenben egyetértek Veled, szeretem az írásaidat is, de adjál tippeket, miképpen lehetne integrálni ezt a 8-10 %-nyi elmaradott, mélyszegénységben élő tömeget? Egyetértek abban, hogy nem így, ahogy ez az idióta törpe csinálja, de akkor hogyan?
Üdvözlettel: Kogito
Kedves "pupuolvasó" ! Értelmesnek akkor fog számukra látszani a munka, ha kereshetnek vele annyit, hogy megéljenek belőle!Az a kényszermunka nem ilyen.
puputolvasó, eljött az a pillanat, amikor ellent kell mondjak neked. Ha valaki élelmiszerből önellátásra akar berendezkedni, ahhoz beruházás kell (föld, trágya, szerszámok, ne adj isten, kapálógép, vetőmag, növényvédő szerek, fóliasátor, szakkönyvek). Nem úgy van az, ahogy a pestiek képzelik. Sok pénz, sok munka, és jó, ha nullszaldósra kijön. Ha még tyúkokat is akarsz tartani, még többe van, mert ott a tápot is meg kell venni, állatorvost fizetni. Amellett a rizikó hatalmas, dolgozol hónapokig, jön egy jégeső, vagy egy gombafertőzés, és az egész kipusztul. Kínos, pofátlan, aljas ez az egész marhaság.
Amikor a 60-as évek elején iskolába kerültem, még nem volt általános, hogy a cigány gyerekek eljöttek volna tanulni. Legtöbbször a tanító és az igazgató ment el értük ki a cigány-telepre, győzködni az írástudatlan szülőket, hogy engedjék az iskolába a gyerekeiket. Akkor már a magyar gyerekeknek 4-5 generáció óta biztosítva volt a tanulás, az 1868-as népiskolai törvény előírta a tankötelezettséget. A cigányok akkor még javában nomádkodtak, hogyan gondolják, hogy 200 és még több évnyi lemaradást 50 év alatt behoznak náluk. Sem a fejekben, sem az előző generáció hagyományaiban nincs benne. Legjobb tudomásom szerint ezzel többször próbálkoztak, mint tavasszal a tehetségtelen kutyák. Senki zsebében nincsen meg a jó stratégia, még most sem, de eddig már nagyon sok kárt okoztak, és sok ellenérzést kiváltottak éppen a cigányokból.
Vannak jó elemek, az iskola, és például a helyi közösségek, ha megértik őket, még saját ellenkezésük ellenére is. Átfogó nagyívű és bombasztikus recept szerintem nincsen. De nem a többségnek kellene acsarkodnia a kisebbségre. Visszaüt, gusztustalan, nem méltó. Engem kiraboltak, nagy értékeket vittek el. Nem örültem neki, de ez nem jogosít fel arra, hogy általánosítsak. Mindenki külön eset, minden falu, minden család. Ezt be kell látni. A másik, hogy nélkülük nem fog menni, semmilyen ötlet. Csak azokon lehet segíteni, akik hagyják, akik ezzel egyet is értenek. Ez hosszú, egy kormány sem fogja ezt egyedül zsebre tenni.
Lenne itt megoldás, de akkor megint rámragad az a jelző, hogy cigányellenes vagyok, hogy ki akarom rekeszteni őket a társadalomból.
Szóval: olyan üzemet, vagy üzemeket kellene létesíteni, ahol cigányok dolgoznának, és a vezetőjük is cigány lenne. Ez lehetne gyógynövény gyüjtés, feldolgozás vagy mit tudom én mi, amit szívesen csinálnának. A vezetőjük meg keressen piacot a termékeiknek. Akkor oda felvennék őket és rendes fizetést is kapnának. Persze ehhez meg kellene keresni a megfelelő vezetőt, aki irányítani is tud, meg közgazdasági ismeretei is vannak. Erre kellene a közpénzből a kormánynak fordítania. De itt senki nem beszél meg semmit senkivel, csak kipattan valamelyik okosnak a fejébő egy ostoba ötlet, ami megtetszik a vezérnek, és már közhirré is tétetik.
Csak úgy mellesleg jegyzem meg, az átkosban hogy is oldották meg ezt a kérdést?
Nálunk vagy negyven évvel ezelőtt felszámolták a földbevájt putrikból álló cigánytelepet és a cigánycsaládok többségét a településen szétszórva helyezték el. Ez senkinek nem tetszett, se a cigány családoknak, se azoknak, akiknek a szomszédságába kerütek, de nem volt más megoldás, mert éppen árvíz volt és valahol el kellett helyezni őket. Pár év alatt igazodtak a környezetükhöz. Ma a házaik rendezettek, dolgoznak, a gyerekek iskolába járnak. Minden évben van aki tanév végén jutalmat kap az eredménye alapján.
Néhány családnak nem jutott ilyen ház. Nekik egy helyen újat építettek.Maguk között élve megőrizték a régi tempót, felszedték a padlót, tönkretették és elhanyagolták lakóhelyüket. Mai napig se érték utol a többiek színvonalát.
Pupu, ez a "kertmagyarország" ötlet még egészen emberséges a hungulagokhoz képest, amikor is a szülőket kényszermunkára kényszerítik esetleg az ország másik végén. Ezzel legalább otthon maradhatnak.
Egyébként a "cigányszövetkezet" sem hülyeség, de az uborkatermelő falut még véletlenül sem támogatták, amikor kérték.
Egyébként meg I.Orbánnak és az ő jobbkezének nem kellett volna tönkrevágni az élelmiszer feldolgozást, ami felszívta a képzetlen munkaerőt. Azóta is döglődik egész Kelet-magyarország, amióta az erőltetetten emelt minimálbér miatt leépítették a feldolgozókat!
Kekec!"Azóta is döglődik egész Kelet-magyarország, amióta az erőltetetten emelt minimálbér miatt leépítették a feldolgozókat!"
Nem vagyok minimálbéres. DE! Neked kellene minimálbérből élned, majd akkor nem tartanád feleslegesnek a minimálbér-emelést. A mai árak mellett senkinek sem szabadna nettó 100 ezer forinttól kevesebbet adni. De gondolom te egy vén nyugdíjas vagy, akinek már százon is túl van a nyugdíja, így könnyű ugatni.
Nagyjabol netto hazudozas es ocska vulgardemagogia egyvelege a poszt...
Megjegyzés küldése