Most pedig éppen ez folyik – megjósolhatom, bár nem vagyok Jóska, hogy az ügy vége csúfos pofáraesés lesz, peresze ez az érintetteket nemigen vigasztalja, a hatalmat meg nemigen zavarja, - lényeg, hogy kenjünk össze mindenkit sz@rral.
Merthogy bosszút kell állni, le kell számolni azokkal, akik megpróbálták megakadályozni, hogy a magyar titkosszolgálatok folyó ügyeiről arra illetéktelenek naprakész tájékoztatást szerezzenek.
Bosszút kell állni azokon is, akik a fideszes árnyék-titkosszolgálat működését akadályozták, és akik megpróbáltak fényt deríteni az UD Zrt. alkotmányellenes tevékenységére, akik összefüggésbe hozták – jogosan – ennek a szervezetnek az ügyeit az OTP vezérének személyével, akik bizonyítékot mutattak be arra, hogy a Fidesz prominensei - Kövérrel az élen – megbízást adtak a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője mozgásának megfigyelésére.
A pofátlanság csúcsa amit művelnek, kezdték Galambos Lajos őrizetbe vételével, aki ellen olyannyira kevés volt a vád, hogy a bíróság még arra is kevésnek tartotta, hogy előzetes letartóztatásba helyezze, nagy keservesen egy házi őrizetre futotta belőle, merthogy az már mégiscsak hülyén jött volna ki, ha egy hazaárulási vádat kiröhögnek, - hát akkor hadd erőlködjön még kicsit az ügyészség.
No, erőlködik is tovább, először őrizetbe vette Gyurcsány titokminiszterét, Szilvásyt, majd kisvártatva őrizetbe vették Laborcz Sándort is, a Nemzetbiztonsági Hivatal galambost követő vezetőjét is, egyelőre roppant titkosnak minősített váddal.
Szilvásy is a bögyében volt a Fidesznek, Laborcz meg különösen, hiszen igencsak megnehezítette a titkosszolgálatokat valamilyen oknál fogva a saját hitbizományának tekintő Kövér serénykedését, pedig igencsak szeretett volna belelátni a napi munkába, amikor meg erre módja támadt, akkor azt már nem annyira szerette.
A hírek arról szólnak, hogy a vád mindahányuk tekintetében hazaárulás, ez pedig idegen hatalommal való együttműködést feltételez.
Ha sorra vesszük az idegen hatalmakat, akkor ki kell zárnunk Bangladest, kizárhatjuk Albániát és talán Venezuela és Kuba sem nagyon jöhet szóba, EU, USA, Kína kizárva, hiszen ezek szövetségeseink, marad az ősellenség, a főgonosz, marad Oroszország.
A russzofóbia egyébként sem áll távol a Vezér és bánatos sleppjének gondolatvilágától, hiszen már Laborcz kinevezésénél is méltatlankodtak, merthogy ő a hajdani Szovjetunóban szerezte meg képzettségét akkor, amikor máshol nemigen szerezhette volna, de ez nem zavarta ellenfeleit, inkább legyen a titkosszolga tökhülye, mint rossz helyen képzett.
Mellesleg ez az egészben a legviccesebb, mivelhogy a titkosszolgálatok között az orosz a topon van, évszázadra visszamenően eredményes és hatékony, de nem arról nevezetes, hogy a nála nyílt kiképzést szerzetteket szervezi be.
Ez csak az olyan idióták számára kézenfekvő, mint akik ma a magyar titkosszolgálatokat szeretnék a Rendőrséghez hasonlóan sárba gázolni, hogy aztán majd harminc évig építgethesse fel valaki a szomorúszeműek elhajtása után, hogy megközelítse mai eredményességét.
Merthogy ez egy szakma, amelyet meg kell tanulni, nem elég a kackiás bajszunkat pödörgetni, meg helyből szakembernek képzelni magunkat, legyünk bármennyire is pszichiátriailag értékelhető eset.
Épeszű hatalom a titkosszolgálatokat jobban védi, mint olasz apa lánya szüzességét, nem kiabálja világgá a problémáit, nem teszi közkinccsé a módszereit – hallgat, mint a sír.
Persze, érthető a dolog, ha Gyurcsányra folyik a vadászat, akkor előtte mindent el kell követni, hogy találjanak rá valami terhelőt, mint szegény jó Dávid Ibolyára is próbáltak, – hátha valaki nem bírja majd a feszültséget és mond egy félmondatot, amire aztán vádat lehet gründolni.
Megjósolhatom, nem lesz szerencséjük, de ettől még próbálkozhatnak.
Mindenesetre jellemző erre a bandára, hogy gátlásaik aztán végképp nincsenek, és jellemző Magyarországra, hogy találnak a gusztustalankodásaikhoz ügyészt, ha bírót már nem is mindig.
Úgy látszik, nagy sz@rban vannak, ha már megint bee kell vetniük a Fidesz Nagycirkuszát, nem mintha az eddigi előadások nagy sikert hoztak volna.
Hunvald ügye sem megy előre, most majd megvádolják még liliomtiprással, a liliom pedig maga repedtsarkú Olga lesz a híd alól, de a Nokiás doboz se vallott még egy vádemelésnyire elegendőt.
Mintha a cél nem is a vádemelés lenne, hanem az őrizetbe vettek aszalása…
Ha emberek sorsával nem játszadoznának, röhögni is lehetne rajtuk, hiszen nyilvánvaló, hogy egyetlen általuk kezdeményezett ügyben sem tudnak vádat emelni.
Úgy jártak, mint a liba, amelyiknek a kukorica megakadt a tokán, oszt se kiköpni, se lenyelni nem tudja.
Orbán és bandája bűnözők, ha valaki államellenes bűncselekményeket követ el, akkor azok ők.
Ha egyszer a demokratikus Magyarország visszaszerzi a hatalmat bitorlóitól, akkor ezeket az embereket bíróság elé kell állítani.
Ellenük nem lesz túl nehéz összeszedni a sem a bizonyítékokat, sem a tanúvallomásokat.
Rájuk fog rohadni a műanyaglakat.
:O)))
18 megjegyzés:
Azért annyira nem konzekvens a dísztársulat. Tegnap Kéri László azt mondta, ha annyira bűn volt, és szinte értékelhetetlen az elmúlt 20 év, és ezért még új alkotmány is kell, hiszen minden semmis, akkor talán vissza kellene adniuk sorban a doktori kinevezéseiket ezeknek a díszjogászoknak. Hiszen abban a rendszerben szerezték, amit most nyakra főre "fumigálnak". Nem ártana szerintem sem újra nekifutniuk az oskoláknak, mert amit sorozatban művelnek, azt ilyen szinten álmában is képes a falusi pásztor csinálni, illetve őt azért nem akarnám megsérteni. Gyerekkoromban a parasztbácsikat tátott szájjal lestem, milyen okosak. Ami azt illeti, a szám most is sokszor tátva marad. Örülök a bejegyzéseknek Pupu, jó követni az eseményeket Nálad.
"Orbán és bandája bűnözők, ha valaki államellenes bűncselekményeket követ el, akkor azok ők.
".. ezeket az embereket bíróság elé kell állítani.
Ellenük nem lesz túl nehéz összeszedni a sem a bizonyítékokat, sem a tanúvallomásokat.
Rájuk fog rohadni a műanyaglakat."
Minél többen, minél többször mondjuk, talán eljut a zagyukig.
Ha másért nem, félelemből józanodjon a sisere had is!
Mert még mindig sok a bűnsegéd!
Kedves PuPu!
A blog ismét frenetikus! Ma is jól indult a nap, bár az adrenalin szintem nem a normál értéket mutatja.
Galambos-Szilvásy-Laborczy esetét olvasva Molnár Csabára, a Kulcsár-ügyben megvádolt fiatal rendőralezredes esetére asszociáltam.
Megalapozott gyanú nélkül, néhány sütire hivatkozva korrupcióval, vesztegetéssel vádolták meg. Ennek a tehetséges, fiatal, erős, ambiciózus fiatalembernek ezzel az alaptalan váddal ellehetetlenítették az ígéretesnek indult karrierjét, hitét, becsületét sárba taposták, magánéletét szétzúzták. Ezt követően 7 év meghurcoltatás után az igen tisztelt magyar bíróság felmentette az ellene emelt vádak alól. A hét év történéseiről a sajtó hangya szorgalommal számolt be, a felmentő ítéletről pedig hangya nagyságú betűkkel írt tőmondatban.
Molnár Csaba ügyvéd, azonnal kártérítési pert indított a Magyar Állam ellen. És itt jön az én gondolatsorom, aminek nem tudom a végét. Ha a kártérítést ( aminek fedezetét a a mi adóforintjaink biztosítják) tegyük fel, megítéli a bíróság, lesz-e személyes felelősségre vonás valamikor az(ok) ellen a rágalmazók ellen, aki(k) tudatosan kettétörték egy ember életét. A kártérítésekkel kárenyhítést lehetséges többé-kevésbé biztosítani, de az eredeti állapotot helyreállítani már soha nem lehet.
Ijesztő továbbá az a szituáció, ami Szilvássyék esetéből következtethető. Ha egy volt kormánytaggal, különösen olyan személlyel, aki olyan információs bázissal rendelkezik, mint ő, ezt meg merik tenni, a mezei állampolgár innentől kezdve szabad préda.
Pupu, "őrültség, de van benne rendszer"
Egyszerűen végiggondolták a "haza nem lehet ellenzékben" szlogenüket. Ha ők a haza, akkor az ő megfigyelésük titkosszolgálati eszközökkel hazaárulás.
Azt pedig eddig is tudtuk, hogy Orbánnak nincsenek saját, eredeti gondolatai, ezért plagizál. Az Amerikai Népszaván Bartus szerint Mussolinitől nyúlja le az etetista állam, a korporatív berendezkedés modelljét, amit némi Horthy - de inkább Gömbös - utánérzéssel vegyít.
A modern korból meg Chavez a minta (csak neki világelső szójatermelése és elég sok olaja van hozzá - nem elhanyagolható különbség!)
Az pedig nyílvánvaló, hogy a hazai viszonyokra azzal a módszerrel adaptálja, amit Rákosiéktól nyúlt le: az végül is elég hamar átállította a társadalmat egy egészen más rendszerre. Ebbe meg beletartoznak a koncepciós perek is.
Olyan "apróságokra" meg nem ad, hogy akkor itt volt háttérnek a vörös hadsereg, ráadásul a fiatalság oktatáshoz való hozzáférésének biztosításával elég sok dolgot tett elviselhetővé. Nem véletlenül nem mozdult meg a Vidék 56-ban! A szülők elég sok mindent tűrnek a gyermekek érdekében: ezért amikor rájönnek, hogy a Mi Reménységünk még az érettségit is úri huncutságnak akarja visszaállítani: akkor lesznek érdekes fejlemények! Ha csak a nyugdíjasok nem ébrednek korábban!
"nyilvánvaló, hogy egyetlen általuk kezdeményezett ügyben sem tudnak vádat emelni."
Naiv vagy.
Épp azért kapta meg az ügyész a jogot, hogy tetszőleges helyen emelhessen vádat, s épp azért szervezik át gyökeresen a bíróságokat, hogy a saját embereik előtt emelhessenek vádat s ezzel a bírósági akadékoskodásnak gátat vessenek.
sashimi
Régóta emlegetem: visszatért az ötvenes évek. :(
Nos. Úgy látom az időben visszafelé haladunk. Valamikor 2010-ben megfordult az idő haladásának az iránya. Már /egy év alatt/ eljutottunk 1952-be.Őszre talán már 45-47 is itt lesz. Népbírósági ítéletek. Novemberre fegyveres járőrözés az utcákon és statárium a Nemzetvezető testvér irányítása alatt. Januárban kivel fogunk hadba lépni?
Rettenet. Az elmebetegség nem kizáró ok az állami vezetőknél?
Hülyeséget beszélek, hát persze hogy az, de csak a demokráciákban.
http://www.youtube.com/watch?v=akN-t4_to8Q
Egyre nő az elkeseredésem a tehetetlenség miatt.
Miért nem sikerült annak idején Kellernek a bizonyítás ? Kik és miért állították félre? Számomra ezek rejtélyek.
Rémesek ezek a hírek.:(
Szerintem, ezek direkt feszítik a húrt, hogy valami elkeseredett hülyeség pattanjon ki, és be lehessen vezetni a rendkívüli állapotot. Akkor aztán még a statárium is bevezethető. Undorító, ami itt megy.
[i]Orbán és bandája bűnözők, ha valaki államellenes bűncselekményeket követ el, akkor azok ők.
Ha egyszer a demokratikus Magyarország visszaszerzi a hatalmat bitorlóitól, akkor ezeket az embereket bíróság elé kell állítani.
Ellenük nem lesz túl nehéz összeszedni a sem a bizonyítékokat, sem a tanúvallomásokat.
Rájuk fog rohadni a műanyaglakat.[/i]
Pupukám... Ezen mondataid után te miben különbözöl tőlük?
Nem másoknak szánom, csak Tőled kérdezem, hogy igaz lehet ez amit itt írnak az mszp-ről?
http://hu-hu.facebook.com/permalink.php?story_fbid=215861871789206&id=100000961844312
PuPu, hogy NE essen bajod, nem ide kellene írnod? :
http://www.szamiszdat.com/
NEM ZÖRÖG A HARASZT......
Kertész. Ha minden ilyen kérdést ilyen egyszerűen meg lehetne válaszolni, mennyivel egyszerűbb lenne az élet! Tudod hogy hívták akkor a Legfelsőbb ügyészt (segítek: úgy, mint most)
és tudod hogy hívták a visszahívása után a Legfőbb ügyészségen a Bűnügyi Főosztály vezetőjét? Mint korábban a legfőbb ügyészt.
És tudod miben dönthetett a poltpeti?
HOGY MIT ENGED VÁDEMELÉSRE.
Így aztán szépen elévültek az ügyecskék a polt asztalában. Itt a vége, fuss el véle!
Névtelennek, aki a véleményem kérdezte:
nem működik sajnos a link...
:O)))
Pupukám... Ezen mondataid után te miben különbözöl tőlük?
Hát leginkább abban, hogy nekem nem kell bűncselekményeket kreálnom, ellentétben velük, akikről már folyik az izzadság a nagy erőlködéstől.
:O)))
Pupu, azért van még jó néhány különbség, pl te normális és demokrata vagy. Továbbá VAN humorérzéked. Nekik meg nincs - tehát mindenre képesek.
Az elmebetegség (ha igazolt) büntethetőséget kizáró ok, a kényszergyógykezelésen meg nem alkalmaznak műanyaglakatot (legalábbis Döblinben, itthon nem vennék rá mérget)
Megjegyzés küldése