Hát ez a mai jegyzet kissé rövid alkotás lesz, meglehetősen prózai okokból.
A legkisebb unokám három éves lett, ennek örömére összegyűlt a család és mindenki ünnepelte a família kedvencét, aki három éves korához képest meglehetősen jó kommunikációs képességekkel rendelkezik, igen erős az érdekérvényesítő képessége, a hatalomgyakorlási technikája kifinomultan agresszív, egyszóval ő a családban a Fidesz, csak sokkal kedvesebb, legalábbis eddig még nem rúgott ki senkit.
Persze el is kényeztetjük, hiszen erre a célra tökéletesen alkalmas, meg csodáljuk, hiszen csodagyerek, mint az összes többi unoka is volt anno, a maga korában.
Ma például a védőnőnél hallásvizsgálaton vett részt, és amikor a védőnéni körbekínlódta, hogy ugyan, melyik fülével hallja a hangot, akkor a gyerek nem mutogatott, nem tanácstalankodott, hanem közölte, hogy a jobb fülével, ami azért belátható, hogy a csodagyerekség megcáfolhatatlan bizonyítéka.
Örültünk neki, mikor jött és rengeteg szeretetet borítottunk rá, ami valószínűleg azért meglátszik a viselkedésén.
Szeretem a családi rendezvényeket, főleg, ha a hangulat olyan, hogy a társaságnak kedve van beszélgetni, na, ez a mostani rendezvény ilyen volt – a teraszon terítettünk és ott iszogattuk a vörösbort (Gere…) és eszegettünk is hozzá erre az alkalomra sütött, rétestésztából alkotott, nem tudom milyen, de kissé erős és finom töltelékkel megtöltött batyukat, meg remek, menyem sütötte pogikat.
Hát nem libacomb, de egy koraesti összejövetelre megteszi – szégyentelenül bezabáltam belőle…
Holnap felkerekednek a gyerekek, a csapat egyik fele megy az Adriára, a másik fele a hétvégét a Tisza-tónál tervezi eltölteni, kerékpárokat is visznek, csak hőgutát ne kapjanak a nagy sportélettől.
A menyem apukájával (kim is ő nekem?) megállapítottuk, hogy ilyen időben a hosszútávú kerékpározás egészségtelen, míg hűvösebb időben csak káros az egészségre - a megoldást az elektromos kerékpár jelentheti, a vendéglő kerítésének támasztva.
Mikor aztán felkerekedtek, a romeltakarítás után belenéztem a nap történéseibe és meg kellett állapítanom, hogy itt a nyár, már a politikusok sem szidják egymást olyan vehemenciával, mint tavasszal tették.
Hoffman Rózsika meghirdette az iskolák államosítását, miközben gőzerővel folyik az iskolák egyházi kézbe adása és a bennük működő pedagógusok felvilágosítása arról, hogy ők tulajdonképpen hívő katolikusok.
A szocialisták ismét megállapították, hogy össze kell fogni, majd mindenki hazaballagott, - néha az az érzésem, hogy maguk sem tudják, mifenén vitatkoznak.
Tarlós eldicsekedett, hogy meg fogják kötni a metró szerelvényeinek szállítására a módosított szerződést – hurrá – ehhez az kell, hogy a magyar hatóságok megadják a típusengedélyt, ehhez meg az kell, hogy a metrókocsik vezetője egy fustélyt szorítson a kerekekhez, ha fékezni akar, mert ez a magyar szabvány.
Mindenesetre elment egy év, megvolt a habverés a dolog körül, Gyurcsány a hibás, majd most esetleg már lehet metrószerelvényünk is.
Aztán orrba-szájba nyomja a média, hogy az Állami Számvevőszék büntetőfeljelentést tett a Közraktárak project – leánykori nevén a CET beruházásával kapcsolatban.
Mikor megkérdezték, hogy mennyi kár érte az államot, akkor azzal röhögtetett meg az illetékes, hogy ötven millió forintot említett, ami egy többmilliárdos beruházásnál ugye akár a kerekítésekből is adódhat.
Úgy tűnik, valakinek nagyon kell ez az üzlet, amit idáig is buzgón fúrtak mindenféle fórumokon jobberék, pedig ez egy nagyon jópofa színfoltja lehet a Dunapartnak.
Mindenesetre jobban mutat, mit az Orbán iránymutatásával épült Nemzeti Színház.
Biztos történtek még egyéb dolgok is, de beláthatjátok, az osztályharcot itten ma a vörösbor jelképezte, ez pedig kissé csökkentette a blogászati ambícióimat.
De rettegjetek, - holnapra kiheverem!
:O))))
4 megjegyzés:
Hát ez remek volt! Mindenképpen jobb, mint az összes eddigi kitűnő írás és füstölgés. Bezony, ha nem lenne család és kerítésnek, vendéglőfalának támasztható bringák, valóban nagy szívás lenne a mindennapok morzsolgatása Orbániában. Okos családok pedig határozottan nem engedik, hogy privát területükre tévedjen a vezér matató keze.
Szia Pupu,
Isten éltesse az unokádat! És minden unokát! Válasz a kérdésedre: ha a menyem anyukája a nászasszonyom, akkor a menyed apukája neked "nász uram". De ezeket a szavakat már alig használjuk. A faluban, ahol én felnőttem, még ma is élnek. A nagyvárosban kikoptak, vagy sosem voltak használatban.
A kerékpározás a nagy melegben szerintem is ártalmas az egészségre, főleg a buszsávba helyezett kerékpár utakon, na meg az Üllői úton, ahol buszsáv sincs. A Tisza tónál azért kisebb az egészségügyi kockázat. Szerintem.
Pupu, gratulálok a kisunokának, de sajnos nem a legjobb korban született.
Hoffmann Rózsa ugyanis kikérte magának a gyanúsítást, hogy "tömegesen" tesznek majd utcára tanárokat, mivel "csak PÁREZER" felesleges közülük, és bár megszűnik a túlóra díjazása, de lesz helyette pedagógus életpálya modell, és (szerinte) ezek EGYSZERRE fognak bevezetésre kerülni. Amely nyilatkozat nagyban elősegíti az eddig világnézetileg semleges tanárokban a hitbuzgalom felfedezését!
Eltolcsy/balkéz pedig kijelentette, hogy az egykulcsos adó áldásos hatásainak kifejtéséhez három év kell (ez véletlenül stimmel: ennyi idő kell a szuperbruttó és az adójóváírás kivezetéséhez) és a gazdaság fellendülése is várható ettől 5-10(Öt!!!TÍZ!!!)év múlva.
Gyengébbeknek: ebben a ciklusban tehát nem, ha véletlenül lapátra tennék őket 2014-ben, akkor lehet majd megint hülyíteni a népet, mint 2002-ben a közeli euróbevezetéssel - azaz "csak" azért nem sikerült, mert nem ők folytathatták.
Pupu, egyre inkább az a meggyőződésem, hogy NEM SZABAD tőlük átvenni a stafétát 2014-ben, akármennyire is fájdalmas, végig kell csinálni a kemoterápiát, hogy az Orbán nevű rákbetegségből a magyar nép végleg kigyógyuljon.
Valami hasonlót nyilatkozott Gyurcsány is a Mozgó Világ áprilisi számában. Ha a lefojtott kukta korábban nem robban, szerintem 2018-ig kell majd guggolva kibírni!
Azaz a felnőtt életünk (és a kisunoka életének) egy részét jól elcseszték a 00 (dupla nulla = WC fülke) forradalmárok. "Köszönjük Emese"
kekec
Egészségedre a vörösbort és a lazítást!
Megjegyzés küldése