Hát megszűnik még az a szófordulat is, hogy „választások”, legfeljebb ha az egymást követő ciklusok tekintetében alkalmazhatjuk majd.
Áder János jogtudós, mint az új választási törvény előkészítésének felelőse jelentette be a nagy hírt, mely szerint egy fordulós, vegyes választási rendszert javasol a Fidesz elnöksége bevezetni.
Engem ebből leginkább az lepett meg, hogy a Fidesznek van elnöksége, ezidáig úgy tűnt, hogy leginkább csak elnöke van, de hát, ha most lett neki elnöksége is, hát örüljünk neki - ebből is látszik, hogy mennyire velejéig elkötelezetten demokratikus párt a mi élcsapatunk.
Gondolom, szavazások előtt minden tagra rákötik a kettőhúszat, az elnöki asztalon meg van egy bazi nagy narancssárga gomb - aki nem úgy szavaz, ahogy Viktor nagyranőtt szája bevezényli, abból a nemzet világító fáklyája lesz.
A bevezetendő új szisztémában egy választási forduló lesz, amelyben ha megjelenik a választásra jogosultak fele + a Fidesz gauleitere és leadja szavazatát, akkor az nyer, akinek a legtöbb szavazata lesz.
Így aztán érvényre juthat az igazságosság, diadalmaskodhat a demokrácia!
Hogyha – mondjuk - négyen indulnak egy hatvanezres választókerületben és az egyik jelölt szerez, mondjuk húszezer szavazatot, egy másik meg húszezer egyet, akkor ez utóbbi lesz a mandátum tulajdonosa akkor is, ha a másik három jelölt harminckilencezer kilencszázkilencvenkilenc szavazója úgy utálja őt is, meg a pártját is, mint szélestenyerű Fejenagy a kukoricagölödint.
E tekintetben a Fidesz helyesen kalkulál, hiszen magyarember nem képes az érdekeit felismerve összefogni, ha találnak a mezőn egy gazdátlan libát, akkor azt mindegyikük a maga óljába akarja furkósbottal behajtani, ezért hát libaterelés helyett egymást verik.
Lehetne ugyan közösen is beterelgetni akármelyikük óljába, majd pörköltté lényegíteni szép sárga nokedlival, uborkasalátával tálalva, de erre – ahogy a Fidesz helyesen felismerte - hozzávetőleg annyi az esély, mint Orbán Viktornak európai politikussá válni.
Majd jön Schiffer és teljesen elvi alapon kizárja az együttműködést jobb esetben mindenkivel, rosszabb esetben együttműködik – szintúgy elvi alapon - a Fidesszel.
Csakúgy, mint a Jobbik, amelyik ugyan utálja Orbánt, de a szocikat még jobban, és az átszavazók meg a Fidesz gombnyomásra szavazó tömege így vidáman elviheti a show - t.
Különösen akkor, mikor a pártlistákon sem lesz jobb a helyzet, hiszen ott se lacafacázhatunk, megszűnnek a töredékszavazatokból összekapirgálható mandátumok.
Sok párt úgysem lesz, 1500 ajánlószelvényt kell összeszedni 21 nap alatt, ez még demokratikusabb időkben sem volt könnyű, hiszen a pártszimpátiát nyíltan meg kellett vallani és ki tudja, kinek a kezébe kerül.
Emellett ez napi hetven cédulát jelent, ez pedig komoly apparátus nélkül lehetetlen, kis pártok, egyéni jelöltek mehetnek a levesbe.
A nyertes párt viszi a mandátumot, még akkor is, ha csak egyetlen szavazattal lesz több neki, mint ellenfelének, az meg a szavazócéduláin megsütheti magának a hamubasült pogácsát, mielőtt elmegy zabot hegyezni Kukutyinba – természetesen a Nemzeti Önkéntes Közmunkaprogram keretében.
Aki kétségbe vonná az önkéntességet, annak hadd idézzem emlékezetébe a hajdani viccet, melyben a nagyhatalmak vezetői azt a feladatot kapták, hogy küldjenek fel egy macskát a kemencére.
Amerikai elnök mondá: Mr. Cat, a demokráciáért kérem, másszon fel a kemencére.
Macska lapít.
Angol miniszterelnök mondá: Mr. Cat, a királynőért és Angliáért kérem, másszon fel a kemencére.
Macska kussol.
Ekkor Brezsnyev belenyomta a macska fenekét az asztalon levő mustárba, a szerencsétlen állat (a macska) nagy vernyogással felrohant a kemence tetejére, mire is Brezsnyev: Na, látjátok, - megy ez! Önként és dalolva…
Szóval itten a kérdés nagyjából rendben is van, de buta ember az, aki akármit is a véletlenre bíz, ezért hát beépítik még a régóta tervezgetett és most végre megvalósítható okosságot – jöhetnek a külföldön élő magyar állampolgárok szavazatai is.
Az, hogy épeszű embereknek elfogadható módon azok szavazhassanak csak a mi sorsunk felett hatalommal bíró képviselőkre, akik életvitelszerűen a Magyar Köztársaság területén laknak – kizárt.
Túl ésszerű lenne.
Ehelyett minden magyar állampolgár megkapja a szavazati jogot és majd szavaz, - ha másként nem megy, majd levélben.
Elektronikus szavazás bevezetése nem valószínű, ott nem lehetne beleugatni a szavazatba, helyi szavazókörök létrehozása meg nem biztos, hogy tetszene a szomszéd államoknak, így marad a levél, melyet lelkes aktivisták gyűjthetnének be és adhatnának postára – ez lesz a frankó!
Majd az aktivisták le is nyalják a borítékot, minden egyes nyalás, mintha személyesen Viktornak szólna.
Addigra Tőkés is megerősödik, hacsak tévedésből meg nem keféli közben Brüsszelben az íróasztalán a manneken Pist.
És hát persze a választókerületek is változnak, már bizonyára komoly térképészeti munka folyik az optimális eredmény elérése érdekében.
Az etnikai kisebbségek – értsd: a cigányok - meg állíthatnak képviselőjelöltet, de ha véletlenül nem érnek el értékelhető eredményt, (Maga nem zsidó véletlenül, kedves Kohn? Én? Véletlenül?...) akkor majd küldhetnek tanácskozási és javaslattételi joggal szószólót, lesz külön padja a díszcigánynak, a demokrácia nagyobb dicsőségére.
Szóval előre az egypártrendszer felé.
A szocialisták meg, ha ezek után sem kapnak észbe és nem kezdenek el dolgozni - ha még emlékeznek erre a fogalomra - akkor megérdemlik a sorsukat.
Juliskanéni elvtársnő is fontos persze, de ide profik kellenek, profi szervezők és profi kommunikátorok.
Utóbbiból tudok véletlenül éppen vagy ötszázat, de lesz még majd több is, és az a nagy előnyük, hogy ők már úgyis liberálbolseviknak vannak nyilvánítva, nekik már mindegy.
Ha már így esett, el lehetne velük beszélgetni…
:O)))
5 megjegyzés:
Pupu (mint legtöbbször) most is igazad van. Csak egy dolgot hagytál ki a számításból: ha netán-tán nyer egy ellenzéki pártszövetség, mi a francot csinál, mert az első költségvetésnél szétkergetheti az Elnök (akit nagy a gyanúm, hogy addigra OVM-nek hívnak, mert nem kockáztat), amikor az összes stratégiai pozícióban mamelukok ülnek - és ami a legfontosabb: nem lesz már semmiféle tartalék, ezért olyan megszorításokra kényszerülnének, hogy belezöldülnénk?
Ha meg valahogy mégiscsak túlélnék az első költségvetést: a biztonság kedvéért ott lesz Járai az MNB élén, az majd jól megerősíti a forintot (mint anno dacu) amivel teljes mértékben lerohassza az exportot, nehogy már a GDP jobban nőjön, mint Eltolcsy alatt.
Azaz: TÉNYLEG akarunk nyerni 2014-ben? Mert akkor elmondhatjuk majd, hogy Úrísten! Nyertünk!
Vagy inkább hagyni kell, hogy a fidess egye meg, amit főzött, bizonyosodjon be, hogy a következő ciklusban sincs fellendülés az eltolcsy féle nemortodox gazdaságpolitikával - amivel meg lehet akadályozni, hogy valaha is visszatérjenek?
Ehhez nem kell más, mint őszintén elmondani, hogy kormányzás esetén mire kényszerülne, aki rendet akar tenni. Magyarzemberre lehet számítani. Olyanok, mint a vénasszonyok, akik átmennek az úton, és juszt sem néznek jobbra. Mert nézni sem bírják azt a randa nagy autót, amelyik majd elüti őket.
kekec
Azért szeretem olvasni ezeket az írásokat, mert a nyomorúságunkat humorba önti:) Hogy is van a szólás? "Akinek humora van, mindent tud, akinek nincs, mindenre képes."
PuPu! Nagyon jó és szellemes írás! Egyetértek vele, de egy kis apróság, nem bántó szándékkal. Már nincs kettőhúsz, kettőharminc van. Cak ennyi lenne.
Hát, /Tudom "hát"-tal nem kezdünk mondatot, de én igen./ a lepény hal úszik elől, a remény hal meg utoljára.
Ebből az következik, hátha van valahol egy "Brutus". Vagy legalább a magas ló feléri ésszel, és leveti magáról azt, aki sarkantyúval bökködi az oldalát.Az MSZP-re meg ne is számítson senki, mert azok pillanatnyilag villonganak, mármint belülről.Ezért aztán induljon már egy uj párt szervezése, amelyik ezt a választási baromságot, na meg a többit is ami kipattan Európa megujjításában serénykedő emberke fejéből, lesöpri a kitalálójával együtt.
"A szocialisták meg, ha ezek után sem kapnak észbe és nem kezdenek el dolgozni - ha még emlékeznek erre a fogalomra - akkor megérdemlik a sorsukat."
Íme a dolgos szocialisták hathatós munkájának látványos eredménye:
"Választójogi reform - Az MSZP visszalépésként értékeli a Fidesz javaslatát
Az MSZP sajnálja, hogy a Fidesz nem egyeztetett választójogi reformjavaslatáról a parlamenti pártokkal, és a szocialisták szerint az Áder János által szombaton ismertetett javaslat visszalépést jelent a korábbi szabályozáshoz képest.
Molnár Zsolt, az MSZP szervezési igazgatója az MTI-nek vasárnap arról fejtette ki a véleményét, hogy a Fidesz elnöksége egyfordulós és vegyes országgyűlési választási rendszert javasol, és ebben megszüntetnék a kompenzációs listát.
A szervezési igazgató kifejtette: "sajnáljuk, hogy ilyen fontos, az egész magyar alkotmányos berendezkedést érintő törvényjavaslatról, amely sarkalatos törvény is, nem volt széles körű egyeztetés"."
Tovább:
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=448693
Megjegyzés küldése