2011. augusztus 10., szerda

HITELGETTÓ

Pártunk és Ármányunk az ő végtelen jóságában és elképesztő felelősségérzetétől áthatva megtalálta végre a megoldást a frankhitel áldozatainak megsegítésére.
Már gyanús is volt egy ideje, hogy sehol semmi, pedig a vörösiszap-katasztrófa idején olyan flottul született a megoldás, mintha csak az előidézésében is részt vettek volna az illetékes kormányzati tényezők, dicséretes módon.
És ott csak azok nem láthatták a szentek maguk felé hajló tiszta kezeit, akik fehér teleszkópos bottal, divatos napszemüvegekben járnak, és akik hálásak azért, ha este hazamehetnek arról a rohadt zebráról, ahol a Fidelitas kötelességtudó tagjai kísérgették őket egész nap, oda-vissza, minden tiltakozásuk dacára.
Hiába, ez bonyolult ügy, a pénzügyi válság útjába nem lehet dolomitgátat építeni – persze nem kizárt, hogy azért még mi majd megpróbálunk egyet odarittyenteni, hátha…
Mindenesetre a dolog elakadt ott, hogy a bajba került adósok hiteleit gyakorlatilag átütemezték, persze erre a bankműveletre is rányalták a „Vakujjparaszt” címkét, mondván, hogy a frank árfolyamát rögzítették, holott a francokat, de ez ebben az esetben mindegy is, hiszen ez csak a bankoknak jó, az adós meg bedől, annak rendje-módja szerint.
De most aztán meglett a megoldás, a károsultakat eltakarítják lakásaikból, menjenek isten hírével, a bankoknak lesz egy rakás üres lakása, nem kell leírni a veszteséget és mecsoda jó buli lesz ezeket elpasszolni, vevő az ilyesmire - jó áron - mindig akad és a végén mindenki jól jár, aki részt vett az ügyességben.
Persze, ahogy én a bankokat ismerem lesz ott még kis hasznocska is, hiszen a kihelyezett tőkét legalább kétszeresen túlbiztosították, úgyhogy még ha látszólag veszteséggel adják is el a nyakukon ragadt lakásokat, akkor sem kell a bankelnöknek másnaptól egészségesen táplálkoznia, továbbra is ehet akár minden nap is rántotthúst…
Persze ha itt kivágnak százezer embert a lakásából, mint Frédi a kardfogú tigrist, akkor azért az negatív mutatókat hozhat még a Századvég elemzéseiben is, pedighát, ugye… - tenni kell ez ellen valamit!
A feladat adott: lakhatást kell adni ezeknek a szerencsétleneknek, fel kell kínálni nekik valamilyen látványos megoldást, az se baj, ha nem fogadják el, onnantól az már az ő bajuk!
Összeült hát a Bölcsek Tanácsa és elfogadta Hegedűs Zsuzsa javaslatát: építsenek minden kihajigált családnak egy-egy cukipofi kisházat az erdőszélen, költözzenek oda a lakásaikból egykupacba, jó messze, ahol nem tudnak túl sokan összegyülekezni és hülyeségeken morfondírozni.
Jó nagy telek legyen, férjenek el rajta a naposcsibék meg a libák, aztán majd hadd csipegessék a zöldborsót, ami az alapítvány vetőmagjának hála, megoldja majd a család élelmezését - arra sincs tovább gond…
Fizessenek érte annyi bért havonta, mint amennyi a hitelük törlesztőrészlete volt, amikor azt felvették.
A lakbérszedésre meg létre lehet hozni egy remek kis szervezetet, pár jó állás csókoséknak. Aztán ugye itt van a területvásárlás, a területfejlesztés, a házak felépítése, csupa-csupa finom kis cupákocska annak, aki drága idejét a problémának szenteli.
Imígyen aztán meg is született a Nagy Terv: legyen az első ilyen hitelgettó Ócsán.
Azért ne bent a faluban, merthogy a lakosság ugye rögvest a francba kívánná a képviselőtestületet, hogy a nyakukra hozza ezt a sok semmirekellőt, akik tán még kapálni se tudnak - a sok kényes pesti panelproli, hogy a fene esne beléjük!
Majd itt kábítóznak meg a buszmegállóban cigarettáznak – belegondolni is borzalom!
De ott az E5-ön túl Alsópakony, az jó lesz ezeknek, ott nem zavarnak senkit, csak ne hangoskodjanak!
Remek elképzelés, és bizonyára a kivitelezés sem lesz rossz, úgy nőnek ki majd a könnyűszerkezetes házak a földből, mint a gomba eső után, és van az a pénz, amiért a Gyufavárak Királya organikusan a tájba tudja majd illeszteni őket…
Hogy aztán a gettót hány méter magas fallal veszik körül, az még kérdéses, kilépni engedéllyel lehet majd, vagy esetleg alagutat kell ásni a kerítés alatt, ez sem dőlt még el, de ne legyünk kishitűek.
Gondolom, akinek Pesten van a munkahelye, az rettenetesen fog örülni ennek a lehetőségnek, hiszen Alsópakonyból beutazni maga lesz a kéjhömpöly.
Merthogy Ócsán szabad munkahely annyi sincs, mint székely legény talpán a szőr, csak tervek vannak egyelőre.
De azok legalább optimista tervek.
A gyerekeknek is jó dolguk lesz, majd minden ócsai kisiskolás az ölébe vesz egy gyüttment-gyereket, a bölcsődékben meg egy ketrecbe négy gyerek is belefér, sok jó gyerek, ugye...
Közben persze a hitelesek helyzete egyre romlik, a kormányfő egyre nyaral, - gondolom, az első néhány palack már lecsepegett - de hát nincs is az a Rolls-Royce, amelyet ne kellene időnként szervízre vinni, ez a Mesterházy meg cseszteti itten a Mi Boldogságunkat felelőtlenül, hogy szakítsa meg a szabadságát.
Még a végén rosszul szerelik össze, és elkezd igazat mondani, nem tenne ez neki jót!
Minek szakítaná meg?
Majd ír néhány sort a Lázárjaninak egy gyógyszeresdoboz letépett fedelén: Bevetni a Szíjjártó - Kósa Különítményt, ők tudnak bánni az árfolyammal! - oszt jónapot!
Csak olyan snassz név ez a Felsőpakony – talán át kellene keresztelni!
Orbánfalva…
Viktorváros…
A frankhalottaknak az agyhalottól…
:O))))

12 megjegyzés:

Mrs. mamó írta...

Igazad van, de mégis: már a fülemen folyik ki az egész. Sík vagyok már a rádiótól, egyéb orgánumoktól, nem akarok híreket hallgatni, mert nincs nap az égen, hónap az évben, semmi más, mint a devizahitelesek és a svájci frank. Azért jó lenne másról is hallani néha, nyár van, meg effélék, nől a fű és a lüke szépségkirálynők is érdekesebbek, mint a tőzsdei zuhanások. Spekuláció az egész, és bedőlt az egész világ. (Mondom téboly: "Cirkusz az egész világ és bohóc benne minden nő s férfi."
Ja! Van hitelem, mindkettő. Éppen ezért akarok mással IS foglalkozni, szóval magyar virtus, amiben elsők lennénk, ha olimpiai versenyszám lenne: ki mennyit sír 2 perc alatt!
Jobb is, hogy Orbán hűsöl akárhol, ő mint tudjuk nem oroszlán, aki szemtől szemben nagy. Ki milyen állatfajnak gondolja, csak akkor van rendben, ha előbb azoktól azért bocsánatot kér.

forinthitel írta...

A frankhitelesek csak azt kapták, amit megérdemeltek. Nem ismerték a közmondást a takaróról és a nyújtózkodásról, vagy a mesét a tücsökről. Pedig a K&H a tücsökmesét népszerűsítette reklámjában. A környezetemben mind olyan emberek vették fel az ilyen hitelt házra, kocsira, pénzszóró életmódra, akik telhetetlenek, nagyravágyók, pazarlók. A bankok nem fogtak pisztolyt a fejükhöz, hogy ha nem veszik fel, akkor lőnek. Hát ha eddig muzsikáltak, akkor most tettükért fizessenek, szó szerint értem. Ne a kormánytól várják a megoldást! És ne mirajtunk akarják behúzni a hitelük veszteségét. Jó gondolat egy helyre gyűjteni őket, a hasonló gondolkodásúak jól megértik majd egymást. Kertet művelni pedig nem szégyen, nagyon egészséges a testmozgás és a megtermelt élelem is.

Névtelen írta...

Mázlisták, jutalmul lakóparkba mehetnek.

zombi írta...

Na már most. Ki is, vagy kik is veszik meg ezeket a bedölt hiteles házakat, lakásokat? Akiknek van pénzük. Mert olcsón hozzá lehet jutni. És akkor az ott lakók, akik már kifizettek egy csomó pénzt a törlesztésre, mint bérlők, lehet, hogy annyi bérleti díjat fognak fizetni, mint amennyi a hiteltörlesztés lenne. Mert a tulajdonos annak adja ki a lakást, házat, aki meg is tudja fizetni.
Äz az egyik. A másik meg az, hogy ez a probléma most van. A hitelek most dölnek be. És aki nem akarja élete végéig fizetni, vagy még munkahelye sincs? És a város helyén még csak a puszta föld van. Bár az is igaz, hogy ezeket a könnyűszerkezetes házakat hamar felépítik amerikai módra. Csak az a kérdés, miből? Mert pénz az nincs. Legalábbis most, mikor most kellene. Vagy megint piacra dobnak egy csomó állampapírt egekig érő kamattal? Nem biztos, hogy lesz, aki megveszi a jelenlegi gazdasági mutatók miatt.

Novi írta...

Azé' egen csak keváncsi lennék a 'zócsai önkormi azon felelős/??/ véleményére, hogy miként fogja majd anno kezelni a bételepítettek dedóvós és oskolás korú lyányait-fiait; hogy mán' /többek között pölö/ arról ne is essék szó miszerint egészségügyi, bót-i /3 bötű és nem ABC/ ellátás megvalósítása...
I tak dalse, i tak dalse ...
>;-))

Nével József írta...

Nem kell őket annyira félteni, mert mi történt?
Volt anno a forint hitel, de nem vette fel sok ember. Mert. Azért nem ,mert nagy kamat volt rajta. És a nyilas szerint miért volt rajta nagy kamat? Na miért? Azért, hogy a zsidók jól élhessenek és kizsákmányolhassák a magyarokat és később majd a vizeiket is elvigyék izraelbe balatonostúl. Szóval "senkinek" nem kellett a forint hitel. Akkor azt mondták a zsidók, vakulj paraszt itt a sváci frank hitel ici-pici kamattal. Na erre megindultak a "nyilasok" (is), mert ezen már nem keres majd a zsidó, sőt még a nyilasnak lesz jó, a zsidó bank meg tönkremegy. Hehe. Csak hogy a zsidók tudták, hogy változni fog az árfolyam és ők nyertek, most már olyan magas a kamat rajta, hogy nő a hasuk és pocakos tőkések lesznek szivarral a szájukban és ráadásul az egész zsidózó bagázs a kezükben van, minden hiteles tőlük függ.
Kellett nekik zsidózni? Röhej!
Ha akkor felveszik a forint hitel és nem zsidógyűlölködnek, akkor most nyugtuk lenne a az a jó üzlet ahol mindenki jól jár alapon, ahogy a zsidók is mondják. De nem.

Kohn Kerekes bankár.

Névtelen írta...

Sok elmebeteg frankhiteles. Gyámot kellett volna melléjük rendelni.

Klára írta...

Utólag mindenki okos. Persze, gondolni lehetett volna, hogy ha a forint-frankhitel kamat közti különbséget Járai erőltette, akit köztudottan a FIDESZ állított a posztjára, akkor abból gubanc lesz. De, hogy ekkora! Mindenki bevette, illetve sokan, és mentek a mézesmadzag után. Most mindannyian isszuk a levét. És most van képük keresni, hogy vajh ki lehet a hibás! Kit kell dutyiba zárni!

Névtelen írta...

Klára! Boldog névnapot!

Kogito írta...

Én mondanék egy ellenpéldát. Az M3-asnál vettem egy Aveot részletre, mert 200 ezret elengedtek belőle. Mondom az illetőnek, forinthitelre venném. Azt nem lehet, mondta, csak svájci frankra lehet! Gondolkodtam egy pár napot és megvettem, mert kellett az autó. Amikor a következő évben, 2008-ban kezdett emelkedni az árfolyam -igaz kicsit-, akkor döntöttem: kifizettem az egészet, persze a kamatot nem engedték el, de így is jól jártam.
Ergo: nem akartam svájci frank alapon kocsit venni, de NEM ADTÁK E NÉLKÜL!

Klára írta...

Kogito! Az eladó az autót, vagy a bank a hitelt nem adta?
Nekem is van példám. Olyan, hogy a kereskedő, kézpénzért nem adta az autót, csak hitelre! Mindenféle variáció van. Kit így, kit úgy vettek rá a svajci frank alapú hitelre.
Sajnos kevesen mondhatják magukra, hogy "kogito". Még a napokban is akadt, aki üdülésre vett fel kölcsönt az ismeretségi körömben.
Egyébként nem vagyok érdekelt kölcsön ügyben, csak a véleményemet írtam le. Ha a fejesek között okozókat keresnek: Járaiig kellene visszamenni.

ELGONDOLKODÓ írta...

A frankhitelesek valójában agyalágyultak. Miközben sajnálkozom a hülye rokonaimon, hogy nem tudják fizetni a részleteket, addig ők az egyik 160 000 forintos okostelefont vesz a 15 éves gyermekének, a másik okos rokonom pedig 300 km-es útra indul kölcsönkocsival horgászni 10 ezer forintos üzemanyaggal.Kérdésem már csak az, hogy NORMÁLIS?