Kilóra vette meg a Mi Boldogságunk a mi pénztárcánkból a vasutas szakszervezeti vezért, mint a libát.
Régi munkabarátság ez, hiszen ő volt az, aki egyébként a szocialisták nyolc éves kormányzása alatt is a vezéri csettintésre működött, most meg bekasszírozta az árát múltnak és bő kétévnyi jövőnek.
Ötmilliárd volt az ára annak, hogy a vasutasok nyugton maradjanak, ezt a pénzt három részletben fogja kifizetni a kormány – a nincsből.
Merthogy erre forrás sem az idei, sem a jövő évi költségvetésben egy büdös buznyák nincs, arra vegyünk bátran ciánkálit.
Meg arra is, hogy ezt a pénzt is nekünk kell kiizzadnunk, vagy adóemelés, vagy infláció formájában.
A követelés, melyet most teljesített a kormány, habár a szétosztásra kerülő pénz jogcíme „ösztönzés” lesz azon alapult, hogy amikor a MÁV CARGO privatizálásra került, akkor Gaskó munkásvezér megálmodta, hogy márpedig abból a pénzből a vasutasoknak is jár.
Járt a fenét, de ettől kezdve az a vasutas is Gaskó mellé állt, aki jól tudta, hogy mekkora marhaságot követel, hiszen ilyen alapon valamennyi privatizált magyar vállalat összes dolgozója tarthatná a markát az erőművek dolgozóitól kezdve az elkótyavetyélt és orbanizált állami gazdaságok dolgozóiig.
Olyan ez, mintha valaki eladná a lakását és a bejárónője kapni szeretne a vételárból – szerintem még a mentőket is ráhívnák az elmeháborodottra.
Persze Gaskó nem volt idióta, neki nem az esze, csak az erkölcsi érzéke hiányzik, ő 2008-ban, a MÁV CARGO eladásakor nem az éppen futó lóra tett, hanem a másikra, hiszen akkor már látni lehetett, hogy a szocialisták nemigen fogják folytatni a kormányzásukat, így hát a Fidesznek adta a kockacukrokat.
Hogy a háttérben politikai megállapodást kötött Orbánnal, az nem is képezheti vita tárgyát, hiszen attól kezdve lépten-nyomon betartott a kormánynak, volt itt szolidaritás az egészségügyi dolgozókkal, volt gördülő sztrájk, volt fenyegetőzés karácsonyi sztrájkkal, csak egy nem volt: békesség.
Nem is lenne ez túl nagy baj, ha a követelés jogos, az eszközök pedig tiszták lettek volna, de hát itt azért nem volt minden rendben, ez a történet szimplán a zsarolásról és a politikai mutyiról szól – az ország rovására.
Mert azt azért tegyük hozzá, hogy a MÁV nem az ország fénylő szerencsecsillaga, inkább talán az az ablak, melyen lapáttal szórják ki a pénzt a mindenkori kormányok, ezermilliárdokat döntve feneketlen gyomrába a siker legcsekélyebb esélye nélkül.
Ha nem kerülgetjük a forró kását, nyugodtan megállapíthatjuk, hogy teljességgel feleslegesen tartunk fenn egy olyan szervezetet, mely képtelen a feladatát teljesíteni, szolgáltatása alacsony színvonalú, eszközparkja elavult, a vasúti pályák állapota kétségbeejtő.
Aki felszáll egy MÁV szerelvényre, az pontos képet láthat az ország állapotáról – egy lepukkant koszos tönkregrafittizett és feltépett bőrülésű, fűtetlen vagonban apatikus utasok néznek mereven maguk elé, a vagont körülállják a vasutasok és a hosszúnyelű kalapácsaikat lóbálva pénzt követelnek az utasoktól.
Mecsoda üzlet lenne kifizetni évente egymilliárdot, aztán vigye az egész hóbelevancot a kínai vagy a Deutsche Bundesbahn és végre működtesse az, aki ért hozzá.
Persze a Vezérnek megérte az üzlet, hiszen a vasutasok erős érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek, esetleges sztrájkjuk kiterjed az egész országra, hihetetlen rossz hangulatot tud kelteni, ha nem jut el időben az utas a céljához.
Ilyet a mai gazdasági-politikai helyzetben nem lehet kockáztatni, mert azt még csak megkockáztatta volna Orbán, hogy megsüsse azt az aranyhalat, mely három kívánságát már teljesítette, de miután tudta kuncsaftjáról, hogy mennyire kártékony tud lenni, inkább kiegyezett vele.
Gaskónak meg nincsenek gátlásai, szerintem tavasszal újra fogja magát választatni, megmerülve kicsinyt a sikeres szakszervezeti vezér szerepében, tagsága meg boldogan fog szavazni rá, hiszen extra pénzekhez jutnak, és mint tudjuk, a pénz beszél, a kutya ugat.
Hogy közben ezzel a megállapodással cserbenhagyták a többi szakszervezetet és más ágazatok munkavállalóit – kit érdekel?
Gaskónak mostmár a Munka Törvénykönyve is kezd tetszeni, a vasutasok meg még nem tudják, hogy a belengetett személyenkénti százötvenezerrel szemben éves szinten húsz-harmincezerrel szúrják majd ki a szemüket, amit aztán majd szépen, ütemesen felzabál majd az infláció.
Kellene is minden vasutast ellátni árcédulákkal, mondjuk, a sapkajelvény alá lehetne ragasztani, vagy a homlokukra.
Szóval szakszervezeti egység nincs, a munkavállalói érdekképviselet vezetőinek egy része azon siránkozik, hogy esetleg megszűnik a függetlenített szakszervezeti tisztségviselői kényelmes állása, a munkavállaló meg áll, mint borjú az új kapu előtt és tanácstalanul várja, hogy történjen már végre valami, mert egyre nehezebben élnek és semmi kilátásuk nincs egy élhetőbb jövőre.
Hát majd meglátjuk, a háborúk sikeres hadvezérei is ritkán kerülnek ki a békeidők hadügyminiszterei közül, a helyzet majd kitermeli az új körülményekhez megfelelő szakszervezeti vezetőket, a nép meg lassan-lassan majdcsak rájön, hogy munkavállalói totemállatnak sokkal jobban megfelel a liba , mint a strucc…
:O)))