2012. március 31., szombat

SOK HŰHÓ

Jó kis hét volt, és még nincs vége.
Ami azt illeti, bármelyik popsztár megnyalná mind a tíz ujját, ha egy héten keresztül annyira a figyelem középpontjában lenne, mint a Nemzet Palkója, egyesek szerint a nemzet szégyene.
Mindenkit ő érdekelte, őt meg nem érdekelte senki, megmakacsolta magát, mint a szamár, oszt egy tapodtat se mozdul, azóta sem.
Gyanús is ez nekem, mint ahogy az a fideszes kiszivárogtatás is, hogy Palkó önjáró lett, ami azért furcsa, mert ezidáig a Sándor-palota ablakán is csak akkor integetett ki, ha a Mi Büszkeségünk fogta a könyökét és lengette a karját, most meg hirtelen ilyen önálló lett.
Mit is szólna a háziasszony, ha a tepsiben fekvő és sercegő liba hirtelen beindulna és felreppenne az égre, mert megsértődött?
Ugyan - a liba is csak akkor merne felreppenni, mikor Vityka elrendelné neki, hogy demonstrálnia kell a minden polgár számára járandóságképpen beígért libacombot, melyet azzal a tágra nyitott csepp szájával annyira vár magyarember!
Palkó önállósága éppen annyira hiteles, mint ha valaki a Szentatyáról azt állítaná, hogy hirtelen iszákos lett, és dugdosni kell előle a misebort, mert ha megkaparintja a demizsont, az üzemszünethez vezethet a Szent Péter bazilikában.
Szóval nemámhogy itt az Álamelnök Úr a legnagyobb hazug, a Fidesz és vezére ez irányú képességei felülmúlhatatlanok.
Többen pedzegetik bloggerek és kommentelők, hogy oka van ennek a makacsságnak, és ez az ok legkevésbé sem köthető Schmitt Pál sportolói attitűdjéhez, mely szerint nem adjuk fel akkor se, ha a párbajtőr hátunkon kibukkanó végét ellenfelünk már elgörbítette a hátunk közepén és hátralevő életünket ezzel az ékítménnyel vagyunk kénytelenek leélni.
Plagi bácsi nem önállóan találta ki, hogy úgy tesz, mint aki többet nem oboázik vagy micsinál Orbánnak, ő egy olyan fülkeforradalmár, aki legfelsőbb jóváhagyással ellenforradalmárkodik.
Plagi bácsi csak az időt húzza, módot adva ezzel a Mi Fényességes Csillagunknak a trükközésre, és melegen tartva neki, esetleg az általa kinevezett új seggnyalónak a trónt – minden nap nyereség!
Mert ő csak akkor ülhet bele, ha van méltó utód a miniszterelnöki stallumra, az pedig kétséges hogy ki emelkedett a megbízhatóság oly magas fokára, hogy nem kell róla feltételezni gyilkot vagy árulást.
Márpedig ilyen ember nem létezik jelenleg, ehhez össze kellene vonni az elnöki és miniszterelnöki funkciót, de amíg ezt nem lehet nagyobb cirkusz nélkül megcsinálni, addig a helyzet csak egyre rosszabb lehet.
Állandóan azon kellene morfondíroznia, hogy vajon ellene fordul e az utód vagy a frissen kinevezett elnök – merő frusztráció az élet.
Mint a háziasszonynak, aki azon töri a fejét, hogy amikor becsukta a hűtő ajtaját, biztosan kialudt e a lámpa, mert amikor kinyitja az ajtót, akkor azért az égő lámpa láttán feltámad az aggály…
Egy szociopata gyárilag gyanakvó, mindenkiben ellenséget lát és senkiben nem bízik, kivéve saját magát, ezért is tart mindent két dolgos kezében, ezért kell rettenetesen megfontolnia a személyi döntéseket és meghozni a megfelelő biztonsági intézkedéseket, például gyermekek túszként tartása a Cinege utcai borospincében (van már rá használatbavételi engedély?) esetleg herélés, ólomöntés fülbe, miegyéb…)
És akkor még mindig itt vannak az elhalasztott döntések, az államcsődről, az Unióból való kilépésről, a politikai ellenfelek számára megrendezendő disznótorról, melyen a disznót az ellenfelek képezik – rengeteg a munka, melyet elé kell még végezni.
Most kínlódjon egy új versenyzővel?
Na, nem!
Palkó már bevált, szépen kidolgozott aláírása van, majd le kell szoktatni arról, hogy a neve elejére írjon valamit, vagy vitézzé kell ütni – ott van a kard is kéznél, mindjárt balra, a korona mellett.
Két aláírás között meg készülhet a PhD megszerzésére, ha lehetett díszdoktorit venni, ez már csak nem okozhat nehézséget!
Aztán majd 2014-ben – vagy előbb - lecseréljük, vagy egyszerűen megszüntetjük a funkciót és kinevezzük a mindenkori magyar miniszterelnököt kendének, aki egyébként gyula is lesz, egy személyben.
Eleinknél a gyula aprította az ellent, míg a kende szakrális vezető volt, aki előtt hasoncsúszva illett megjelenni és nem volt szabad rá se nézni, annyira szent volt.
Így aztán derék Jobbikosaink is megnyugodhatnak majd, a népi hagyományok ápolása okán, de ennek az az ára, hogy egyelőre még nézegetniük kell a Palkót, aki nem igazán az ő ízlésük szerint való.
Aki meg még normális maradt az országban, az remekül fog szórakozni, fellendül az idegenforgalom, a népek üvegfal mögül figyelhetik a nyugalomba vonult és éjjel-nappal fénymásolgató exelnököt és megdobálhatják almacsutkával a ketrecbezárt gyurcsánytot, aki azzal tölti éveit a nehéz rabságban, hogy próbál nagyobb hazugságokat kitalálni, mint a Mi Büszke Turulmadarunk, de arckifejezésén már látszik a feladat reménytelensége.
Oly szép ország, oly szép, oly pirinyó
Szívet-lelket andalító…

:O)))

2012. március 30., péntek

MORÁL

Ugyanaz vele a baj, mint a gazdájával, gyári hibás darab.
Ült az ember a televízió képernyője előtt és röhögnie kellett, mert ha nem röhög, akkor lehet, belevágja a baltát a képernyőbe.
Nem is az fáj annyira, hogy ez a gerinctelen féreg hazudozik, inkább az, hogy hülyének néz, engem, meg azt a pármillió televíziónézőt, akik azért ültek a képernyő elé, hogy meghallgassák legalább azt az egy mondatot, melyet ilyen esetben el kell mondania annak, aki még valamennyire is ember akar maradni.
Azt a mondatot, hogy kedves magyar nép, volt húsz évvel ezelőtt egy gyenge pillanatom, a könnyebb utat jártam, amit ma már rettenetesen sajnálok, mert ez inkább a brahis és kicsit bohém sportoló vagánykodása volt, mint azé az emberé, aki már akkor is felelősen tudott állást foglalni a Los Angelesi olimpián való részvételünk kérdésében.
Ostobaságot csináltam, elnézésüket kérem, és egy kis bizalmat, hogy kiköszörülhessem a csorbát.
Gyenge előadás volt, amit láttunk és bicskanyitogató a felháborodott tolvaj, aki azon sopánkodott, hogy miközben elemelte az aranyláncot, senki sem mondta neki, hogy ezt nem illik.
Amúgy sem hozta ki ebből az interjúból az összes benne rejlő lehetőséget a Fidesz kreatív csapata, a fiam szerint hiányzott a térdéről a legkisebb unoka, lába mellől a kutya, melynek szórakozottan vakargathatta volna a fülét, miközben egy könnycseppet is elmorzsolgathatott volna a szeme sarkából, mondván: hát gondolják, hogy én azt szeretném, ha a kisunokám nem lehetne büszke rám?
Csak néztem, mint ború az új kapura, vajon komolyan gondolja, amit mond?
Komolyan gondolja, hogy ez egy jogi probléma és őt figyelmeztetnie kellett volna az egyetemnek, hogy rossz úton jár, mikor lop?
Simicska óta tudjuk, hogy minden magyar állampolgárnak jogában áll hülyének lenni, de ezek a fideszes vazallusok súlyosan visszaélnek a lehetőséggel, az már biztos!
Van a pofátlanságnak olyan foka, amelyik már szinte szép, ez pedig egyenesen gyönyörű volt!
Tulajdonképpen mindenki tudja, hogy miről van szó, mégis sokan úgy csinálnak, mintha hinnének Dr. Kupacnak, akit a Vezér személyesen csinált ide nekünk - ha már a választáson őket szakajtottuk, legyen bőven mit szagolgatnunk.
Van azért még ebben a történetben néhány szereplő, akik erősen azzal voltak elfoglalva, hogy alulmúlják az álamfői teljesítményt.
Az első a riporter, akinek a nevét sem írnám le, és aki maga volt a két lábon járó szervilizmus, egy ócska sajtópatkány, egy beszari szolga.
Ha ez az ember tagja lenne bármelyik tisztességes újságíró-szervezetnek, holnap kizárnák, és ha a főnökei újságírók lennének, nem takonygerincű talpnyalók, akkor ez az ember akkor kerülne újból képernyőre, mikor a liba rókapörköltet rendel a Gundelben…
Aki az ügyben még érdekes az Tarlós, aki ma meghirdette, hogy nem az a bűnös, aki plagizált, hanem az, aki a tényt nyilvánosságra hozta.
Ez akkora veretes baromság, hogy a kosztromai címeres ökrök delegációt küldtek, a főpolgármester tanulmányozására és mindenáron magukkal kívánták vinni neves politikusunk kémcsőbe zárt magját, fajtanemesítés céljára.
Tarlóst soha nem a nagy eszéért szerettük, és mai nyilatkozata után a helyzet egy fikarcnyit sem változott.
A másik, aki a zsebében hordott zacsiból okosságot osztogatott, az maga a Vezér volt, aki kedves, nyálas mosollyal biztosította érte lelkesedő népét, hogy a megtévedt versenyzőhöz neki aztán semmi, de semmi köze nincsen.
Ami köze meg lenne, az nem a miniszterelnök felétől, hanem a pártelnök felétől származik, így aztán oldja meg az államelnök a problémát maga.
És ezek az emberek állnak ki büszke pofával hirdetve, hogy itt majd az iskolai hittan vagy erkölcstan hatására eljön a morális feltámadás,
Nem jön el, ahhoz személyes példaadás is kellene, ez viszont errefelé hiánycikk.
Ezek az emberek morális nullák, politikai nullák, hányadék banda…
Mint köztudott, ma ünnepelte a Fidesz az isten tudja hányadik születésnapját.
Ha szembetalálkoznának akkori önmagukkal, valószínűleg le lennének köpve hajdani önmaguk által.
Bizony, felettébb indokolt lenne…

:O)))))

2012. március 29., csütörtök

A HÁTSÓ KAPU HŐSE

Merthogy ott lógott ki a repülőtérről ünneplői elől a mi helyiérdekű popsztárunk...
Nos, hát akkor Plagi bácsinak annyi, én már csak annak drukkolok, hogy a magárahagyott, és állítólag önjáróvá vált álamfő döntsön - borítson, kezdjen el úgy viselkedni, mint az elszabadult hajóágyú, de erre persze kevés az esély, hacsak nem akarják az anyagi juttatásait is elvonni valamiféleképpen.
Ami azt illeti, Viktortól kitelik, a róla szóló jellemző vicc szerint már nyugodtan sütögetheti az aranyhalacskáját, a három kívánságon már túl van.
Volt a televízióban egy nagyon érdekes jelenet, mikor a doktori cím visszavonására vonatkozó döntésre váró, tüntető diákok mellett megállt egy autó és egy láthatóan igen frusztrált állapotban levő úr azt kérdezte a diákoktól, hogy akkor ez most jobb?
Mi lesz így az ország tekintélyével, ha rajtunk röhög mindenki?
Érdekes közelítés, szerintem annak kellene feltenni a kérdést, aki ilyen helyzetbe hozta ezt az országot, pedig a jelölt szakmai életútjáról igazán tájékozódhatott volna.
Szerintem ezért is utazott Bulgáriába, ahonnan betegágyából képeslapon tudatta jelentéktelen személyi döntését csicskásaival: Schmitt legyen az elnök!
De az is lehet, hogy a közismerten kegyetlen bolgár titkosszolgálatnak köszönhetjük a döntést, melynek ügynökei egy esernyő végébe rejtett injekciós tűvel megszúrták Nemzetünk Reménységének bokáját, aki a szérum hatására írta meg az ominózus képeslapot, melyre – ha a Semmelweis Egyetem rektorának kezébe kerül - azonnal kaphatott volna akár egy nagydoktorit is.
Ő igazán megérti az Emberek Elnökének indítékait az ügyben, hiszen őt is csak egy kunkori kis szőrszál választotta el attól, hogy nyilvánosságra kerüljön a bostoni Tufts Egyetem számlája a díszdoktori cím áráról, az utolsó percben kapta be Szijjártó és rágta péppé, majd nyelte le.
Hányatott a doktorok élete, a vége felé már hányt is szinte mindenki, mert ugyan a plagizálást meg a diszgráfiát és a kóros aláírási kényszert kedélyesen kezelte a nép, de azt már mindenki nettó pofátlanságnak tartotta, hogy ha már így esett a dolog, akkor miért nem mond le?
Pedig nem ő tehet róla, hiszen ő csak egy báb volt, melyet madzagon rángattak.
Máig.
Mert a Nemzeti Forradalmi Alaptörvény szerint Schmittet nem lehet lemondásra kényszeríteni, csak ő maga mondhat le a Köztársasági Elnöki címről, márpedig ha megmérgelik, akkor könnyen megbokrosodhat – már elnézést Lajostól, akit milyen buzgón ekézett annakidején a Fidesz panamai tanulmányai miatt…
Bokrost mostanság is megpróbálták hírbe hozni, mert a jobboldalnak ez a szokott harci stílusa: ha valaki azt mondja, hogy helyteleníteni kellene az inkvizíció által kiirtott komplett földrésznyi lakossággal szembeni hajdani bánásmódot, akkor azonnal kiderül, hogy a libák a volt Szovjetunió felett hat időzónán keresztül repültek, míg végre megpihenhettek, és imígyen, ha Sztálin száznegyvenmillió embert irtott ki, akkor a szaldó a jobboldal számára kedvezőbb.
Vagy ha szóba kerülnek a pedofilbotrányok, akkor kereszténydemokrata barátaink fájdalmas arccal fogva feneküket kijelentik, hogy a komcsik meg kisdobosnak állni  kényszerítették a fiatalokat, tönkretéve ezzel halhatatlan lelküket, örökre.
Viktor pedig meghirdette a Köztársasági Elnök sérthetetlenségét, mely kijelentés - ha kicsit is eldurvul a helyzet, - felségsértési perek ezreit helyezi kilátásba, ami számomra sem túl nagy öröm, mehetek a stadionokhoz földet taligázni…
Mindenesetre, ha valami csoda folytán Plagi bácsi megszerzett javaival együtt (húsz százalék leadva a Keresztapának…) szedné holnap a sátorfáját, ismét érvényesülne a népi bölcsesség igazsága: jobb sosem jön.
Ez esetben ugyanis Kövér jön, amíg nincs megválasztott Köztársasági Elnök.
Ő nem kerülhet persze ilyen helyzetbe, ő a doktoriját a jogi egyetemen szerezte, ahova szochazás rokonsága juttatta be, elvégzése után pedig MSZMP alkalmazottként sem volt semmiféle pluszra szüksége, végzettségével nyugodtan felcsaphatott világmegváltónak.
Persze az igazi kérdés: ki jön Schmitt után?
Szerintem még nem érett meg az idő arra, hogy az eredeti tervet – Orbán trónralépését – lehessen abszolválni, kell még egy átmeneti figura, olyasvalaki, mint Csernyenkó volt a hajdani Szovjetunióban, de pápát is tudnék éppenséggel mondani, aki csak átmeneti figura volt, majd a megfelelő időben nem felejtett el meghalni.
Érdekes idők ezek, közben mindenki panaszkodik, a lépcsőházakban pedig megjelentek a dohányzást tiltó tacepaók, meg a virágelhelyezési tilalom megszegőire váró halálbüntetés részletező leírása, mint a korunk fő kérdéseinek megoldására irányuló kormányzati törekvés örökbecsű dokumentumai.
Japán a mosoly országa, ez az ország meg kész röhej.

:O)))

2012. március 28., szerda

AZ ELSŐ LÉPÉS

Ha valaki meg akarja mászni a Csomolungmát, nem lehet kihagyni az első lépést a csúcs felé.
Persze ezt nem a tengerszintről számítják, hanem attól a tábortól, mely elég közel van már a csúcshoz, és ahová feljutni önmagában is hatalmas teljesítmény.
Egy pártnál ilyen szint a választmány elnökének lenni, akár önmagában is célként kitűzhető cél, olyanok is törekedhetnek betöltésére, akiknek nincsenek markánsabb ambícióik.
Nem hiszem, hogy a szocialistáknál erről lenne szó, mivel Botka László indul a pozícióért, akiről nehéz lenne elhinni, hogy ez álmai pártkarrierjének vége, szerintem gond nélkül el tudja képzelni magát egy pártelnöki, sőt miniszterelnöki pozícióban is.
Nem is baj ez, végre lehet látni egy politikust, aki – legalábbis kívülről nézve – tudatosan építi fel magát, nem kapkod, türelmes.
Márpedig a türelem a politikában ritka erény, a politikusok zöme nemigen szereti a napi aprómunkát, olyanok, mint az a háziasszony, aki csak a zongoráról szereti törölgetni a port, a vitrin porcelán csecsebecséiről, a Ludas Matyi hóna alatt cipelt libáról, a haját fésülgető cicismacáról rendszeresen megfeledkezik, mivel azokkal bíbelődni nem túl látványos dolog.
Márpedig a munkához ez is hozzátartozik, és ha éles szemű vendég jön a házhoz, legyen bármennyire is csillogó annak a Bösendorfernek a teteje, ha a nippek porosak, koszosak, a csipketerítők elszürkültek – meglesz a véleménye a háziasszony rendszeretetéről.
Botka nagy előnye a többi politikussal szemben az önkormányzati gyakorlat, a gyakorlati életben felszedett sokéves tapasztalat, az emberekkel való bánásmód ismerete.
Erre talán nem is ezen a poszton lesz szüksége, hanem majd a későbbiekben, mint ahogy arra a tervezés – szervezés – ellenőrzés szentháromságra is, melynek elsajátítása nélkül már régen nem lenne polgármester a szőke Tisza partján.
Nagy párttapasztalatokkal rendelkező, elegáns, XXI. századi európai politikus, politikai ellenfelei Superman pólóval szokták megajándékozni, márpedig minden viccnek a fele komoly...
Bizonyára jó polgármester lehet, ha a szegediek a Fidesz ígéret-cunamija ellenére is megválasztották, emellett talán az sem baj, hogy ellenzéki többséggel kell együttdolgoznia, legalább szokja a klímát, mely a nagypolitikában várja.
Alkatilag is alkalmas vezető politikusnak, éppen olyan, mint amilyet a magyar ember szeret, szép nagy marha ember, jóarcú, mosolygós, nem hebrencs, nem konfrontatív, de nem is bujkál a problémák elől, tekintélyt parancsoló küllemű – éppen az az alkat, aki mellé a Vezér nem szeret odaállni.
Nem az a típus, aki lazán lekezelhető, veszélyes ellenfél válhat belőle, ha hagyják.
Nem csodálkoznék, ha a megválasztását követő héten vádat emelnének ellene kiskorú fiúk megrontásáért, esetleg a Magyar Nemzeti Bank aranykészletének ellopásáért, de sok sikert nem jósolok nekik – aki saját Boszorkány-szigettel rendelkezik, annak kis boszorkányüldözés meg se kottyan.
Nekem ugyan nem túl rokonszenves a magatartásában, hogy olyan, mint Pistike, aki hatéves koráig nem szólalt meg, akkor is csak azért, mert forró volt a kakaó, de hát voltak ott elegen, akik beszéltek, oszt mégis, ugye.
Most majd végzi a dolgát – remélhetőleg eredményesen és megint csendben lesz és vár – már amennyire az új funkció megengedi.
Magával a létével is jót tesz majd pártjának, mert versenyt generál, igazi versenyt, mert bárki lesz is a pártelnök, ott kell majd tudnia Botka politikai súlyát, mely a mai helyzetben nem kevés.
A Szocialista Párt tagjainak titkos reménysége ő, aki - majd ha kell - hozza azt a karizmatikus figurát, aki újjá tudja építeni a pártot.
Hogy mennyire lesz karizmatikus, azt ma még nem lehet tudni, de hogy a párt szervezésében sokat tud majd tenni, arra mérget lehet venni.
Ő a gyakorlat embere, a titkos favorit, a sötét ló, aki bármikor kihívást jelenthet bármelyik pártvezetőnek, és aki most is csak taktikai megfontolásból választotta a pozíciót, melyet majd iparkodni fog megtölteni a számára kedvező tartalommal.
Elődje okos, rokonszenves ember, nagyon kedvelem, de ez nem elég neki a boldogsághoz, jobban járna, ha én nem kedvelném, viszont a tagság jobban.
Ő is jó politikus, jól mérte fel a helyzetet, a tagság igényét az új arcokra, új szemléletre, új politikára - tudta, hogy ebben a helyzetben sok esélye nincs és nem akart fiatalon Kovács László sorsára jutni. Inkább visszalépett és választott magának egy alelnöki pozíciót, azért indul a tisztújításon, szerintem jó eséllyel.
Botka így egyedül maradt a stallumért folytatott küzdelemben, és mostmár el sem tudja kerülni, hogy az MSZP meghatározó politikusa legyen.
Megjelenése a pályán teljesen felforgatja z erőviszonyokat, hogy ki mellé áll vagy kik állnak mellé, egyáltalán nem közömbös.
Ha akar valamit, most megcsinálhatja.
Csendesen, lassan, apránként, amúgy Botkásan.
Forradalmárunk már van, nem lenne baj, ha lenne egy higgadt, megfontolt államférfi is a szocialistáknak.
Reménykedjünk ebben…
:O)))

2012. március 27., kedd

PALIRA VETT ORSZÁG

Azon törtem a fejem, hogy tulajdonképpen miért is van szüksége Orbánnak erre a mi Palkónkra?
Mert azt azért nem hiszem, hogy gyengéd szálak fűznék hozzá, vagy, hogy annyira felnézne a néhai olimpikonra, hogy fájlalná elvesztését – ugyan.
Nem olyan családból való ő, ahol az életet az érzelmek irányítják, hosszú baráti kapcsolatokon gázolt keresztül és jóbarátokat nullázott le, elküldve őket a brüsszeli lágerbe, ott eszegetik ma is a kegyvesztettek keserű kenyerét.
Akkor hát miért tartja még most is ezt a szerencsétlen flótást, aki soha nem gondolta volna, hogy a cafrang, melyet oly fáradságos munka eredményeképpen neve elé biggyeszthetett így pofán fogja rúgni egyszer.
Valószínűleg arra számított, hogy majd jól jön ez, ha valamiféle állami tisztség betöltésére dekoratív és jó svádájú jelöltet keresnek, mert az szerintem fel sem merül még rémálmaiban sem, hogy neki itt valaha még tudományos munkát – egyáltalán munkát kelljen végezni.
Majdnem be is jött neki, hiszen a jó sváda gyárilag adott volt, dumálni úgy tudott, mint kevesen, emellett zeneművészeti tevékenysége is elismerésre méltó volt - jól zongorázott, és ahogy Orbánnak oboázni tudott, annak nem volt párja.
Mikor majd a karrierista szobrát megalkotják, ő lesz a modell, pedighát a karrieríve most úgy lekonyult, mint Jancsi buzgalma, mikor a vasorrú bába felkínálta neki magát egy szerelmi légyottra.
Viszont sportember, kitart a végsőkig, pedig ha ép erkölcsi érzékű ember lenne, már régen megszaggatná a gönceit, hamut hintene a fejére és elbujdokolna, mint róka a nádasban.
Viszont szerencséje van, mert Magyarországon sértette meg a jó erkölcsöket, és itt ez azért nem olyan nagyon súlyosan esik latba, mint tőlünk nyugatabbra, ahol úgy hullanak ilyen esetben a fejek, mint érett dió a fáról, még csak verni se kell, elég megpöccinteni és már földön is van.
Abban is szerencséje van, hogy ez az ország a szervilizmus hona, ilyen még egy nem valószínű, hogy lenne Európában.
Az még külön elkeserítő, hogy az ország egyik legnevesebb egyeteme egyszerre két bizonyítványt állított ki, egyet az Elnök Úrról, egyet meg saját magáról, pedig az ember előzetesen azt vélelmezte volna, hogy nagytekintélyű professzorok nem fogják hanyattvágni magukat a hatalomnak, mint egy útszéli ribanc a török kamionosnak.
Azt képzelte volna az ember, hogy egyértelműen és tisztán kimondják a verdiktet, mely szerint ez a doktor nem doktor, oszt jónapot.
Mégcsak taglalni sem kellett volna az esetet, elég lett volna azt írni, hogy a dolgozat szerzője nem tartotta be az ilyen munkák elkészítésére vonatkozó szabályokat, ezért hát végtelen sajnálatukra, de meg kell fosztani őt a címtől, kívánva neki felelősségteljes munkájához sok sikert.
Ehelyett jó magasra felköptek az ég felé – gondosan vigyázva, hogy a Jézussal a jobbján ott tartózkodó Viktort el ne találják - majd sebesen szaladtak és aláálltak, szemüket az ég felé fordítva.
Szörnyű ez a blamázs, ég az ország, mint a rongy, mert ez az ember nem képes levonni a szükséges következtetéseket a nyilvánosságra került botrányból, aki pedig meg tudná oldani a nemzetközi életben is mosolyt kiváltó botrányt, az nem akarja megoldani a helyzetet.
Mondjuk, ha Fideszes képviselő lennék, amitől engem mentsen meg egyébként az Úr, csak elgondolkodnék ezen: hát ennyire szaremberek vagyunk itt párszázan, hogy emberfia nincs, aki felállna a Parlamentben és megkérdezné: kell nekünk ez a botrány?
Kell nekünk, hogy még nyilvánvalóbb legyen, hogy rajtunk, a hit és erkölcs magyar bajnokain röhögjön a világ?
Nem elég nekünk a földbotrány, az ország várható ismételt leminősítése, nem elég, hogy miniszterelnökünk – és sajnos, vele együtt országunk is - Európában lassan már a pestisessel esik egy kategóriába?
De nincs ilyen bátor ember, mert a pénz elveszítésének réme mindenkit elbátortalanít, kivéve tán Ángyán professzort, akinek nem biztos, hogy igaza, de az biztos, hogy gerince van – ellentétben a plágiumügyben érintett professzorokkal és a Fideszes képviselőkkel.
De írtam itt feljebb, nincs semmi ok nélkül, ez nem egy érzelmi ügy, hanem dolomitkemény racionalitás.
A Mi Boldogságunknak, a Harmadik Honalapítónak komoly gondjai vannak, mivel ez a fránya Unió kiismerte, és igencsak úgy néz ki, hogy nem kajálja az elé tálalt baromsághegyeket, ígérethalmokat, hanem egyre jobban szorítja be őt a sarokba.
És számára nincs más kivezető út, hiszen egy kormányon levő Fidesz vezérének lenni nem egy nagy üzlet, mikor végre elérte, hogy minden madzag az ő kérges kezében fusson össze, akkor adja át a hatalmat másnak, ha a szükség úgy hozza?
Na, nem, - még ötletei támadnának, oszt csak a baj lenne vele.
Egyetlen pozíció van, ami a hatalom megtartását és személye megkerülhetetlenségét biztosítaná: a Köztársasági Elnöki poszt, természetesen a mainál sokkal, de sokkal erősebb jogosítványokkal – ez viszont bármikor megszervezhető.
Úgyis olyan szépen elképzelte, hogy a Sándor-palotában eszi majd a libacombot a családdal, a csontokat az asztal alá hajigálja, vagy kidobálja az ablakon érte tüntető híveinek - azok úgyis mindent bezabálnak…
De ezt nem lehet elkapkodni, hiszen ha mégis úgy dönt, hogy bedönt, akkor ahhoz a mai mozgástér kell, még átmenetileg sem lehet avatatlan kezekre bízni a menedzselését, egyáltalán, nem lehet senkiben bízni ezekben a vérzivataros forradalmi időkben.
Ehhez pedig az kell, hogy – bár egy krumpliszsák és egy gumibélyegző értelmesebb és célszerűbb lenne – mégis az kell, hogy valaki, aki csettintésre visszahozza a labdát, melegen tartsa a széket.
Ezért aztán a levitézlett olimpikon még egy darabig folytathatja dicstelen pályafutását, epedve várva a percet, mikor elküldik végre a francba, rengeteg pénzzel, villával, autóval.
Utána már sínen van, legfeljebb – ha hiányzik neki a cafrang – felveteti magát vitéznek, az is van olyan szép cím, mint a doktori.
Vitéz plagivári Schmitt Pál, - olyan szép, a szívnek meg kell szakadni…

:O)))

2012. március 26., hétfő

SUTTYÓARISZTOKRÁCIA

Ülnek a suttyók a lelátón, vagy állnak a pálya korlátjának támaszkodva és gondterhelten köpködik a szotyolát.
Ott ül a Főnök is, homlokát ráncolja - nem megy úgy a csapatnak, ahogy az elvárható lenne, ha már nem csak a passzátszelet, de a hátszelet is ő fújja nekik.
A látvány magáért beszél, a kép címe lehetne akár a „szervilizmus” is, egy páholyban a bohócok, és akik bohócot csinálnak belőlük, a Vezér ás Schmittplagi mellett ott ül Csányi és Hernádi Zsolt, de biztosan ott sündörögnek még számosan a tribün alatt, hátha köp nekik is egy szotyolahéjat a Legmagasztosabb.
Mint a legszebb Rákosi-időkben, most is van csapata a Vezérnek, a helyettesének, csak Pelikán elvtárs került már megint szopóágra.
A múlt ismétlődik és valami fertelmes jövőt fest fel ez a tömény szolgalelkűség,
olyan országét, ahol a nagytőkések kénytelenek a fenséges tompor kijáratánál várakozni, hogy aztán majd elnyerjék méltó jutalmukat.
Boldogabb országokban természetes, hogy az állam prominensei képviselik saját gazdasági hatalmasságaik érdekeit, emlékezzünk csak Irakra, ahol az olajkitermelés felosztása már egy évvel a háború megindítása előtt eldöntött tény volt.
Ennek dacára nem alázzák meg azzal egymást és önmagukat a közélet szereplői, hogy nyílt színen nyalják gusztustalanul az országot vezető politikus seggét, van ízlésük és vannak társadalmi normák is arrafelé.
Szavam nem lenne, ha a lelátón Orbán mellett Áder vagy Tompika ülne, esetleg Handóné Szájer József, ők annak idején sokat játszottak együtt, barátok voltak, nem lenne a látvány ilyen szánalmas, mint ez.
De ők inkább száműzetésben szeretnek ülni, minél távolabba Vezértől, annál jobb,
Ez a focimánia sem teljesen normális dolog, a megalomániás falusi suttyó ül diadalünnepet a boldogtalan zavarodott fejében – lám, én ezt is megcsinálhatom!
Mert ugyan nem lettem egy Ronaldhino, és mostanában nem úgy tűnik, hogy teljesen biztos lehetnék benne, hogy bekerülök a nemzet történelmének arannyal írt lapjaira, de a magyar futball történetébe biztosan beírom a nevem, ha a fene fenét eszik, akkor is.
Mint a hajdani téeszelnök, éppen úgy viselkedik, de hát ki is lehetne a követendő minta, Széchenyi gróf biztosan nem, aki a jövedelmét az ország céljaira ajánlotta fel – még mit nem!
Tán Rákosi és kora áll legközelebb a családi hagyományokhoz, akkor még voltak kemény férfiak, akik majdnem diadalra vitték a magyar focit, azóta – sajnos - mindig felénk lejt a pálya.
Helyi szinten a hetvenes évek vége felé - a komcsik elleni tiltakozásul - viszont jó mérkőzéseket vívtak őseink, ott lehetett életet tanulni, jó nagyokat belebikázni az ellenfél sípcsontjába és a meccs végén megkergetni a bírót – kemény férfiak kemény játékai, akkor még élt a magyar és nemannyiramagyar virtus, nem volt ott senki rút, szibarita váz!
Dicséretes hagyomány!
Puszpáng elvtárs, a termelőszövetkezet elnöke pedig prémiumot írt ki a csapat tagjainak győzelem esetére, nem csoda hát, hogy az ellenfél játékosai busszal érkeztek és hordágyon távoztak, így aztán a győzelem tiszteletére rendezett vacsorán sem vehettek részt, melyhez a vadlibákat Puszpáng elvtárs és baráti köre ajánlotta fel a legutóbbi körvadászat terméséből.
Ezen maga a Vezér is részt vett, rosszindulatú feltételezések szerint, mint hajtó, de ma már sokan látták, hogy elég volt a mutatóujját a libára szegezve egy DURRR! kiáltás kíséretében szűzboldogító ujjával meghúzni a képzeletbeli ravaszt – a libák csak úgy potyogtak az égből, mint a jégeső!
Szóval talán ettől van, hogy ahol izmos lábával toppant egyet, ott stadionok nőnek ki a földből, oligarchák szeretik meg máról – holnapra ezt a nagyon egészséges játékot, melynek párja – akárcsak a középcsatárnak - a világon nincs.
A legújabb ötlete a Mi Jótevőnknek, hogy besuvaszt egy stadiont a Papp László Aréna és a Puskás Stadion (leánykori nevén Népstadion) közé, hatvanötezer nézőre kalkulálva.
Mit mondjak, ha a hétvégi forduló összes nézőjét kiterelnék focit nézni, akkor talán egy hónap alatt összejönne ennyi néző a tervezett stadionba, ahonnan persze előbb el kellene távolítani a sokat megélt szoborparkot, mely történelmünk egyik érdekes korának érdekes emléke - rajtunk kívül minden más ország megbecsülné, de mindhiába.
Nálunk kell egy hely, ahol majd a Vezér el tudja végezni a kezdőrúgást.
Az új stadionokat pedig könnyű lesz elnevezni.
A pesti majd Orbán Stadion lesz, a debreceni meg Kósa Laliról lesz elnevezve, aztán majd később átkereszteljük a stadionokat, és ha lesz az utódokban cseppnyi humor, akkor a pestit Gyurcsány Ferencről fogják elnevezni.
Közben még megfagy néhány nyugger meg fedél nélküli, de hadd hulljon a férgese, az erős turáni faj ellenáll a populizmusnak, nem engedi, hogy néhány sajnálatosan gyenge teremtmény szembeforduljon a magyarsággal!
Orbán meg otthon gyakorolgatja a kezdőrúgást, vazallusai között naponta sorsolják ki a megtiszteltetést, melyben valamelyik szerencsés részesülhet majd, odatartva fenekét a fenséges jobbnak!
Szóval a helyzet fokozódik, elvtársak, ébernek kell lennünk, és sportosnak a végtelenségig!
És el a szobrokkal.
Kell a hely más szobroknak, például az új stadion bejáratával szemben fel lehet állítani a Vezér háromszoros életnagyságú szobrát, amint kezével az ég felé tartva felajánlja Gyurcsány villáját Szűz Máriának.
Gyönyörű idők tanúi lehetünk, csak legyen erőnk elviselni!     

:O)))                                                     

2012. március 25., vasárnap

MINTAORSZÁG. MINT A ROMHALMAZ.

Kegyes urunk ígérte meg, hogy ismét mintaország leszünk.
Ezt szolgálja a kormány reformpolitikája és a magyarok képessége a talpra állásra, amiben jobbak Európa bármely nemzeténél - fejtette ki Orbán Viktor miniszterelnök a bajor televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban.
Abban mindenesetre igaza van, hogy amit erőszakkal fejreállítottak, annak azért jobb lenne talpra állni. De nem szeretnék szeretett elöljárónk nagyívű gazdasági programjának ellendrukkere lenni, hiszen mi, magyar állampolgárok olyan helyzetben vagyunk, mint a hasrafektetett férj, akinek a hátán keresztbefektetve pocsékolják meg kikezdhetetlen tisztességű feleségét – minden mozdulat egy-egy tőrszúrás a hitvesi szívbe.
A kór, mely nemes vezetőnket gyötri, megállíthatatlanul elharapózni látszik, téveszméi – például, hogy Magyarország Görögországnál is nehezebb helyzetben volt a kormányváltás előtt – végérvényesen és visszafordíthatatlanul rögzülni látszanak.
Ezt támasztja alá briliáns helyzetelemzése, mely szerint az ország "részben a nemzetközi politika, részben nemzetközi erők, részben pedig saját adósságai miatt" gyakran került az összeomlás szélére.”
Hogy ez marhaság, ezt most hagyjuk figyelmen kívül, de úgy tűnik, hogy a régebb óta meglevő mentális betegségek - a mániás depresszió és a szociopátia - után üldöztetéses téveseszmék is hatalmukba kerítették a Mi Boldogságunkat, akinek ebből eredeztethető megjegyzése véleményem szerint talán az egyetlen őszinte megnyilatkozása az idézett mondatban.
Milyen kár, hogy a megállapítás egy beteg elme terméke és semmi köze nincs a valósághoz.
Hogy miből gondolja, hogy itt nemzetközi erők törnek a mi vadvirágos - gerlebúgásos kicsiny hazánkra, azt talán csak egy pszichológus díványán lehetne kideríteni, de szerintem nem érné meg a ráfordított energiát, ha szalajt, hát hadd szalajtson, legyen bánatos miatta az édesanyja, aki még ismerhette józan, értelmes ifjúkorában – nekünk már csak a kór elhatalmasodása jutott.
Mint köztudott, a hurráoptimista nyilatkozattal szemben a valóság kissé másként fest: Londonban egyre több elemző beszél újra Magyarország államcsődjének lehetőségéről az IMF-tárgyalások húzódása miatt. Ha ez így megy tovább, újra bezuhanhat jövő héten a forint – írja a fn24 elemzése.
És emlegeti Argentínát.
A Capital Economics pénteken kiadott elemzésében ugyanis úgy látja: Magyarország előbb-utóbb be fogja jelenteni, hogy egyszerűen nem tudja államadósságát rendben törleszteni.
Az elemző úgy okoskodik, hogy a különböző utak, amelyek megkönnyítenék az adóssághelyzetet, mind zárva vannak az ország számára.
Nem fogja kinőni terhei a gazdaság gyors növekedéséből származó adóbevételek segítségével, mert lassú lesz a növekedés.
Nem tudja egy ügyes trükkel elinflálni az adósságát, mert ennek zöme nem forintban keletkezett, hanem devizában.
És aligha fogja tudni újra meghúzni a nadrágszíjat, hisz már így is öt éve folyamatosan megszorítások vannak.
Így az ország számára valószínűleg nem marad más, mint az az út, amit Argentína választott 2001-ben.
Na, ha ez bekövetkezik, akkor azt még gyermekeink gyermekei is meg fogják érezni, és a nép imáiba fogja foglalni a Lánglelkű Forradalmár nevét, merthogy a legszegényebbek mennek majd a gettókba meg a temetőbe, a középosztály elveszíti vagyonát, a leggazdagabbak meg a maffiózók (nagy az átfedés a két csoport között…) - hazahozzák a pénzüket.
Azután a leggazdagabbak – ahogy népiesen szokták volt ezt kifejezni – szarér - húgyér felvásárolják az országot, már elnézést a rusztikus, ám plasztikus kifejezésért!
Ez történt Argentínában is, Frei Tamás csinált erről egy remek műsort, Argentín tangó címmel, néhány évvel ezelőtt.
Nincsen abban ellentmondás, hogy Vezérünk hibbant és mégis, ilyen bonyolult tervek megvalósítása érdekében mesterkedik, - az ember a legnehezebben a szakértelmét veszíti el, mikor már a kanállal sem találja el a száját, a foglalkozásához még akkor is ért.
Márpedig az ő szakmája a nagyüzemi lopás és rablás, ebben profi, nem a miniszterelnökségben.
Ugyan, kit is érdekelne, ha csupa ügybuzgalomból nem libát lopna, hanem libanevelő és feldolgozó telepet, tokkal – vonóval, gúnárral, óllal, Vukkal, ha a népnek lenne tisztes és biztos megélhetése, de sajnos nincs.
Hogy mire számít a mi boldogítónk – ki tudja?
Talán éppen most húz tizenkilencre lapot, talán már húsz is az a tizenkilenc, csak még kábítja saját magát.
Mindenesetre a tét a mi életünk, és ezen azoknak is el illene gondolkodniuk, akiknek tetszik a nagypofájú kókler műsora.
Nehogy már késő legyen, mire felébrednek!

:O))))

2012. március 24., szombat

BŰNSZERVEZETEK

Elkészült a Hagyó Miklós elleni vádirat, ami azt illeti, nem a jogállami igazságszolgáltatás remekműve.
Abban, hogy ki miben volt vétkes, a Bíróság majd igazságot tesz – vagy nem tesz – de mindenképpen ítéletet hoz.
A vádiratot – már elnézést, hogy magyarázgatom itt, de nem mindenki végzett jogot – az Ügyészség állítja össze, ez tulajdonképpen a nyomozati eredmények összefoglalása, valamint a felderített cselekmények összevetése az elkövetésük idején érvényben levő jogszabályokkal, megállapítva azt, hogy mely jogszabályt milyen módon sértett meg az elkövető, és ennek megfelelően vádolja meg az ügyészség konkrétan, a Büntető Törvénykönyv megfelelő paragrafusainak megjelölésével bűncselekmény elkövetésével.
A bíróság előtt az ügyészségnek bizonyítania kell állítását, az akkorra már gyanúsítottból vádlottá avanzsált elkövető pedig lehetőséget kap arra, hogy bizonyítsa a vád tarthatatlanságát, felsorolja az enyhítő körülményeket, rámutasson a jogértelmezési hibákra vagy hiányosságokra.
Ennek utána a Bíróság mérlegel, majd döntést és ítéletet hoz: mely vádpontokban fogadja el az ügyészség álláspontját, melyekben nem, majd megállapítja a bűnösséget, vagy a bűncselekmény hiányát vagy bizonyíthatatlanságát.
Magyarországon az ügy ura a bíró, aki szabadon mérlegel, nem kötik a bizonyítékok, mindössze azzal kell számolnia, hogy egy esetleges téves ítélet rontja a szakmai presztízsét, merthogy a többfokú bírósági eljárás során azért más bírók is állást foglalhatnak az első fokú ítélet után az ügyben.
Mindenesetre akármi is lesz ennek a pernek a vége, az biztos, hogy Hagyóból Magyarországon ebben a büdös életben politikus már soha nem lesz, hálás lehet az Úrnak, mint a liba, melynek sikerült elrohannia a késsel hadonászó gazdasszony elől.
Hagyó ellen a legfőbb vád az, hogy bűnszervezetet hozott létre és megfélemlítve egy – két vezérigazgatót kitalicskáztatott egy zsák pénzt a Budapesti Közlekedési Vállalattól.
Nem tudom, hogy a vádpontok közül mi állja meg a helyét és mi nem, de én is voltam vezető, és tudom, hogy ha valakinek nincs utasítási joga, akkor az beszélhet bármit, nem vagyok köteles az általa kívánt dolgokat teljesíteni - persze a jogellenes presszió visszautasításához gerinc is szükségeltetik.
Utasítási joga Hagyónak nem volt, enélkül pedig nehéz lesz rábizonyítani, hogy ő irányította volna a vádlottak összehangoltnak nem éppen nevezhető tevékenységét, azon meg már csak röhögni lehet, hogy Mesterházy Ernőt, Demszky tanácsadóját hűtlen kezeléssel vádolják, ami azért vicces, mert hűtlen kezelést az követhet el, akire idegen vagyont bíztak, márpedig rá senki nem bízott semmiféle vagyont.
Hagyó persze valószínűleg gyűjtögetett némi pénzt a szocialistáknak, de azokat, akik ebben a tevékenységben részt vettek, nem verte bottal és azok pontosan tudták, hogy mit tesznek, mikor olyan kifizetéseket engedélyeztek, melyek mögött esetleg nem volt teljesítés vagy melyek szükségtelenek voltak a BKV számára.
Természetesen a nyomtató lónak nem lehet bekötni a száját, továbbá Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, így még a pártfinanszírozás megszervezőinek is engedniük kellett, hogy a lebonyolítók is megnedvesíthessék a csőrüket, hogy a szicíliai maffiától beszerzett szép, képes beszéddel éljek, így aztán magánzsebekbe is csepeghetett némi kis pénzmag.
Hogy minek alapján választották ki éppen Hagyót kilövésre engedélyezett vadként, az maga a rejtély és homály, mint ahogy az is, hogy miért nem került képbe a főpolgármester.
Nem is tudok másra gondolni, mint, hogy esetleg tudhat valami terhelőt a Fideszes fiúkra, akikkel távozása előtt alkut kötött, megfelelő biztosítékokkal.
Demszky a jobboldal által leggyűlöltebb szabaddemokrata vezetők közé tartozott, ma egy szót nem hallani róla, ami azért ezekben a forradalmi időkben meglehetősen érdekes.
Mindenesetre Hagyó helyében engem azért elszomorítana az, hogy a Szocialista Párt hagyott belőle bűnbakot kreálni, jóllehet, az eddig még sehol nem hangzott el, hogy akár egy forintot is saját céljaira fordított volna.
Ez az egész ügy egy kutyakomédia, amelyben tulajdonképpen bűnszervezetet próbálnak kreálni azért, hogy a valódi bűnszervezet sértetlen maradjon.
Mindenki, aki csak kicsit is érdeklődik a politika iránt tudhatja, hogy a magyarországi korrupció elsőszámú oka a pártfinanszírozás rossz szabályozása.
Tudta ezt mindenki már tizenhat évvel ezelőtt is, mégsem nyúlt hozzá senki, egyetlen párt sem vette a bátorságot, hogy megakadályozza a közpénzek párttámogatássá konvertálását, folytak a Tocsikolások háborítatlanul.
Minden párt maga szervezte meg a pénzek begyűjtését, ki az aprópénzek összekalapozásával próbálkozott, ki a leggazdagabb magyarokra bízta ezt a kérdést, akik el is tartották az ominózus pártot tisztességesen, viszont a számlát ők is benyújtották, és az sokkal borsosabb volt – és még ki sincs fizetve minden tétel – mint amit ezek a töketlenkedő szerencsétlenek kivettek a közösből.
Mindenesetre a dolognak még nincs vége, ez a szisztéma működik tovább, a pártpénztárnokok meg jól elvannak egymás között.
A vádlottak padjára meg már megint Gyurcsányt szeretnék odatuszkolni, az egyetlen politikust, aki mikor hatalmon volt, javasolta a kétharmados pártfinanszírozási törvény megváltoztatását, melyet aztán a Fidesz természetesen elutasított.
Mikor a Fidesz támogatói olajban utaztak, akkor sem lehetett a háztartási tüzelőolajjal folyó játékot két perc alatt úgy szabályozni, hogy kizárják ezt a pénzszerzési lehetőséget, évek kellettek hozzá, hogy aztán végül egy tollvonással véget vethessenek az olajbűnözésnek.
Ha a magyar igazságszolgáltatás bűnszervezetet keres, akkor igen hamar sikert érhet el, ha azokat kutatja fel, akik nem engedték megváltoztatni a pártok finanszírozásáról szóló törvényt, a bűnszervezet feje pedig az, aki ezt a pártot irányítja.
Ez a bűnszervezet ma háborítatlanul működik, most éppen a termőföld van soron, úgyhogy éppen ideje lenne az ellenzéki pártoknak meghirdetni, hogy egy esetleges kormányváltás után kikerülhetetlen lesz az eredeti állapot visszaállítása – minden területen.
Nem lesz könnyű, de ha nem ebben a formában akarják a pártok a kérdést kezelni, akkor itt forradalom lesz, és az a forradalom nem a fülkékben fog végbemenni.
Hagyót, ha bűnös, és ha ezt rá is tudják bizonyítani, akkor meg kell büntetni.
Ha nem, akkor viszont a gatyát is leperelném a helyében az államról, mert a személyes sérelmen túl az is dühítene, hogy a magyar igazságszolgáltatásból csinálnak bohócot.
Kecskeméten egyébként, mert Szájerné ott ismeri a legközelebbi megbízható bírót, aki a Zuschlag ügyet is olyan pontosan tudta időzíteni.
Majd ő is megnedvesítheti a csőrét, természetesen.
Micsoda szánalmas ország lettünk…

:O)))

2012. március 23., péntek

ÜGYNÖKÖK

Minden állam védi magát, hiszen külső és belső ellenségek hosszú sora fantáziál a rendszer vagy a rendszer vezetőjének megbuktatásáról.
Néhányan közülük konkrét lépéseket is tesznek az ügy érdekében, ezenközben persze – felháborító módon – nem vesznek tudomást a fennálló rend képviselőinek érdekeiről, két csámpás lábukkal tiporják a mindig igazságos és mindig a nép érdekeit védelmező törvényességet, mígcsak a Hatalom le nem csapja őket, mint felháborodott háziasszony a szemtelen legyet.
Még az is lehet, hogy a hatalom légycsapójának közepén nincs ott a humánus megfontolások miatt kötelező tízforintosnyi kerek lyuk, mely - ha ott lenne – esélyt adna a légynek és büszke méltóságot a Hatalomnak, létével dicsérve annak elegáns sportszerűségét.
Az államszervezet – de nevezhetjük alkotmányos rendnek is – védelme minden állam alapvető joga.
Az önvédelem jogát egyetlen büntetőtörvénykönyv sem tagadja meg polgáraitól, a Csemegi-kódexben is szerepel a jogos védelem fogalma, és ezt bátran alkalmazhatjuk kiterjesztőleg az államra is.
Az önvédelem joga még az anyagyilkost is megilleti, miért is ne illetné meg az államot?
Még akkor is, ha az államot vagy annak berendezkedését utódja nem tartja sem demokratikusnak, sem legitimnek, ami mondjuk a mi esetünkben azért vicces, mert az a társadalom meg a kapitalista társadalmi berendezkedést nem tartotta sem kívánatosnak, sem legitimnek, és esze ágában sem volt a munkásőr egyenruhát megtépve kitárt mellel odaállni az osztályellenség elé: ide lőjetek! – majd a csipkés kombinétot énekelve bátran várni a sortüzet
Az a társadalmi rend más srófra járt, mint ez, igazságosabbnak és tisztességesebbnek tartotta magát, mint a mai berendezkedés, hogy aztán az volt-e, döntse el az, aki legalább húsz évet élt mindkettőben.
Mindenesetre az állam külső és belső biztonságára rendkívül összetett szervezet vigyázott, ennek egyik eleme volt a titkosszolgálat, melynek felépítését már annyian taglalták, hogy egy mai óvodás is le tudná rajzolni a szervezeti sémát a pálcikalábú Anyu, meg a kiskakas közé.
( Le is tesztelem majd az óvodások helyi reprezentánsát, - azt tudom, hogy a padlószőnyeg fehér virágocskáit precízen be tudja színezni sárgára, de ebben a szervezeti sémában azért nem vagyok egészen biztos…)
Az a titkosszolgálat tette a dolgát, megfigyelt, lehallgatott, ügynököt épített be a megfigyeltek közé, szóval minden szavukról tudott.
A rendszer tevőleges ellenzéke minden szavát azzal egyidőben tudta meg a titkosszolgálat, ahogy kiesett a delikvens száján.
Talán ennek is köszönhető, hogy a korabeli Demokratikus Ellenzék egész névsora, beleértve a takarítónőt és a főhadnagy elvtársat, a portást is - tizennégyes betűnagysággal, hármas sorközzel - elfért egy A-4-es lapon.
Időnként egyiküket-másikukat behívatta a BM és elbeszélgetett a szerencsés nyertessel addig, míg le nem zajlott a rendezvény, melyen részvételét a Szerv nemkívánatosnak tartotta, aztán mosolyogva elengedte, mint ahogy a stencilgépüket sem volt hajlandó felfedezni – a franc fog nekik üldözöttként támogatókat toborozni!
Egy rendes titkosszolgálat persze ügynökökkel dolgozik, a munka jellegénél fogva az ő személyük titkos.
A titkosszolgálattól majdnem annyira féltek hős ellenállóink, mint a Munkásőrségtől, akik ott ültek a birkapörköltes bogrács körül és átkozták a napot, mikor acélszürkébe öltöztek – attól tartottak, hogy rájuk osztják majd a bűnbak szerepét.
Nem így történt, a titkosszolgák jártak pórul, közben meg az új urak közül a gyanútlanabbja követelte az ügynökök névsorának nyilvánossá tételét.
Hiba volt – mikor tételesen megnézték – nem csak a III/3 nyilvántartását, hanem a többi titkosszolgálatét is, reverendák és palástok, meg aktív politikusok serege sorakozott lelki szemeik előtt
– megrázó élmény lehetett.
Mindenesetre most ismét előkerült a téma, de persze megint sehol semmi nyilvánosság, mert roppant kínos lenne a jelenlegi hatalomra nézvést, ha kiderülne, hogy prominenseik szorgosan jelentgettek egymásról...
Az ilyen daliás idők, mint a mi korunk, kitermelik a megfelelő embereket a megfelelő feladatokra.
Most már nem is kétséges, vannak a hatalomban sokan, aki ügynökmúltjukkal felmásztak az erkölcsi piedesztálra és onnan ítélték meg azokat, akik azt gondolták, hogy a fennálló társadalmi rend megváltoztathatatlan és életünket jobbítani csak annak keretei között kell és lehet.
Az irattárak megnyitása őket veszélyezteti, a főpapokat, akik asszisztáltak Bulányi páter ellehetetlenítéséhez, politikusokat, akik együttműködtek a Honvédség elhárításával és jelentgettek katonatársaik egyházi kapcsolatairól, a mai hatalom talpát nyaló művészekről, akik hajdan azt figyelték, nem akar-e disszidálni nyugati turnéra induló kollegájuk.
Titkos ügynököket általában azért tudnak beszervezni, mert azok valamivel foghatók.
Vagy anyagi, vagy nő, vagy férfiügyekkel, sértettséggel, bűncselekménnyel, homoszexualitással, anyagiakkal - szóval nem Grál-lovagokról esik szó, adott esetben – mondjuk a Barna Vérmedvék szervezkedésének nyomonkövetése során egy libatolvaj is kiváló informátor lehet, vagy egy testnevelő tanár, ha például egy női célszemély testét éppen ő nevelgeti.
Hogy mivel kapja el a kiválasztottat a titkosszolgálat, az már a szakmai találékonyságukon múlik.
Hogy erkölcsileg saját magát hova sorolja, az meg tartójának ügyességén, sokan közülük a magyar James Bond szerepét alakítják és roppant elégedettek magukkal.
Az ügynöklisták nyilvánossá tételének ma már nincs jó megoldása, csak a nép ostobábbik (értsd: Fidesz-hívő) felének etetésére alkalmas, de már lassan arra sem nagyon.
És már az is unalmas, hogy amikor a nép elé kellene állni a klasszikus gyurcsányi mondattal (elkúrtuk, nem kicsit, nagyon…) akkor helyette azt hiszik, megúszhatják ezzel a gumicsonttal.
Aki azt hiszi, hogy ma nincsenek ügynökök, vagy, hogy a módszer változott, az téved.
Az ügynök örök, hiszen az államnak szüksége van rá.
Szóval, hagyni kellene ezt a témát, de azért nem baj, ha a titkosszolgálati tevékenységet felettébb kedvelő és igencsak használó kacorkirály tisztában van vele, hogy ezekkel a süketelésekkel azért nem lehet a népet félrevezetni.
Mindenesetre javasolnám, hogy ő és kedvencei ne hordjanak sárga cipőt - fő az óvatosság!

:O)))

2012. március 22., csütörtök

A FIDESZT LEGYŐZNI MINDENHOGY ÉRDEMES

Fodor Gábor múlhatatlan szükségét érezte, hogy blogjában nekimenjen Gyurcsánynak, akiről egyébként úgy véli, hogy karanténban van, és most onnan próbál kitörni látványos erőfeszítésekkel, a kihívásokra adott rossz reakciókkal.
Hát, ha karanténban van, akkor nemigen képez veszélyt a fennálló társadalmi rendre, és talán még az is elképzelhető, hogy Fodor Gábor véleménye nem fogja megrázni lelke legmélyéig, járni fogja a maga politikai útját legjobb meggyőződése szerint, ahogy eddig is tette.
Meg aztán ez a karantén a Parlamentben van, míg Fodor Gábor nincs ott – talán nem véletlenül.
Meg kell mondjam, ezidáig még egyetlen olyan megnyilatkozást sem láttam, melyben Gyurcsány Fodor Gábor bármelyik megnyilatkozását véleményezte volna, persze ez a helyzet még megváltozhat, hiszen minden ember teherbíró képessége véges, és lehet, hogy egyszer majd akkor szakad el a cérna, mikor valamelyik olyan szabaddemokrata prominens beszél neki karanténról, melynek első cövekeit éppen ők voltak képesek leverni, szilárd elvi alapokon nyugvó izgága tehetetlenkedésükkel.
Gyurcsány még akkor sem mondta, hogy a hivatásos liberálisok rossz választ adnak az őket ért kihívásokra, amikor ez a szabaddemokraták vezetőin kívül már mindenkinek nyilvánvaló volt - arról nem is szólva, hogy Fodor Gáborra sem pakolt plusz terheket, mikor pártvezérként kergette a szép álmok bárányfellegeit.
Nem tetszik a bölcsészlányok hajdani liberális idoljának Gyurcsány akcionizmusa, nem tetszik az, hogy a szóhasználat sprődebbé vált, az udvariasság pedig csak a kölcsönösség jegyében képzelhető el.
Pedig hát a dolog természetes, ha egy párt felépítése során nem tud olyan markáns jegyeket felmutatni, melyek megkülönböztetik a többiektől, akkor az a párt még meg sem született, máris meghalt.
Hogy elképzelései eljusson a választópolgárig, ahhoz pedig a mai világban médiajelenlét kell, márpedig a helyzet közismert és Gyurcsány számára meglehetősen tragikus, hiszen még a baloldali médiát is elszigetelik tőle a szocialisták, csendesen ásogatva a baloldal sírját.
Hogy megjelenési lehetőséghez jusson, ahhoz át kell lépni a média ingerküszöbét, ami ebben a szituációban nem könnyű dolog.
Ahhoz, hogy valamiről akkor is írjon a sajtó, ha a lapgazda vagy a televízió-csatorna tulajdonosa nem akarja, ahhoz bizony erős megnyilatkozások kellenek.
Hát, ha akció kell, akkor legyen – Gyurcsánynak soha nem a kreativitás hiánya volt a gyengéje, ez a legutóbbi akciója is hatékony volt, hiszen maga Fodor Gábor is szánt rá egy hozzászólásnyit blogjában.
Azt írja Fodor Gábor, hogy tévútnak tartja a restaurációs politikát a jövőre nézve.
Én meg azt gondolom, hogyha egyszer falig bontották a működő demokrácia olyan-amilyen, de működőképes és védelmet adó épületét, és a helyére odacsináltak egy szép nagy rakást, akkor – hacsak nem akarjuk a szabad ég alatt ázva-fázva szagolni a büdösséget, - először az ominózus kupac eltávolításával kell foglalkoznunk, és amit csak lehet, helyre kell állítani a működőképesség érdekében a csupasz falak között.
Ennek első lépése az Alaptörvény kihajigálása asztalostól – mindenestől, és az Alkotmány visszahelyezése jogaiba.
Ezzel egy sor idiótaságtól azonnal megszabadulhatnánk, aztán lehetne azon dolgozgatni, hogy a napi egy törvényből melyiket tartsuk meg, melyiket ne, egyúttal – ha már annyira alkotmányozni akar az ország(bár ennek – dacára politikai érdeklődésemnek – nyomát sem láttam…) - akkor lehetne nekiállni egy Alkotmányozó Nemzetgyűlés előkészítésének, erre rá lehetne szánni valamivel többet is, mint a Brüsszel-Budapest közötti vasúti menetidő, mondjuk pár évet.
Az Alaptörvény (micsoda bornírt már az elnevezése is…) elfogadásával a Fidesz az alkotmányos rendet sértette meg, hiszen a parlamenti választások nem az ország fenekestül felforgatására adnak felhatalmazást, hanem négy évre – és hangsúlyozottan csak négy évre – az ország irányítására az Alkotmány keretei között.
Természetesen arra van az éppen hatalmon levő kormánynak felhatalmazása, hogy az alkotmány egyes rendelkezéseit megváltoztassa, de arra senki nem adott felhatalmazást, hogy megbízatása keretein túlterjeszkedve a demokrácia legelemibb szabályait is figyelmen kívül hagyva diktátummal adjon alkotmányt az országnak.
Volt már ilyen, Ferenc József adta az úgynevezett oktrojált alkotmányt hálátlan népének, mely már akkor sem aratott túl nagy közönségsikert.
A rohadt komcsi pufajkás ugyanilyen kétharmaddal rendelkezett, mint ma Orbán, de eszébe sem volt visszaélni vele, az alkotmánymódosítást pedig négyötödhöz kötötte, melyet a Fidesz kétharmaddal azonnal hatályon kívül helyezett, hogy utat nyisson egy beteg elme zavaros elképzeléseinek megvalósítása előtt.
Kifogásolja a legsikeresebb liberális pártelnök azt is, hogy hiábavaló volt a bírálat, Gyurcsány Ferenc azóta nem hogy finomított volna álláspontján, hanem tovább is ment: már nem pusztán illegitimnek, hanem illegálisnak nevezve az Orbán-kormányt.
Igaza volt.
A legális azt jelenti: Törvényes a törvényhez alkalmazkodó, jogszerű.
Ha az Alkotmány azt mondja, hogy mindenki számára tilos egyeduralomra törni, akkor ez vonatkozik az éppen regnáló kormányra is, a miniszterelnökre is.
Márpedig itt éppen ez a szép törekvés lombosodott ki – ha pedig Fodor Gábor nem hiszi, tegye ki az asztalra maga elé csak azokat a törvényeket, melyeket az Unió kifogásol, és ha ez szerinte nem egyeduralomra törés a társadalom minden szegmensében, akkor keresse fel orvosát, gyógyszerészét.
Ma még talán nem késő a felismerés, kár lenne addig halogatni a helyzettel való szembenézést, míg reggelente az Orbán-kantáta hangjaira vonul majd Magyar Nemzet félórára, közvetlenül a katolikus templom után.
Ami az alkotmányos blokádot illeti, Fodor úgy kritizál, hogy az alkotmányos blokád mibenlétéről legfeljebb sejtései vannak.
Lehetne kicsit türelmesebb is, a libát is előbb meg kell sütni, hogy utána dicsérhessük vagy szidhassuk a háziasszonyt.
Ami pedig a sajátosan pofátlan kis oldalvágását illeti, mely szerint Gyurcsány Ferenc akkor még a másik oldalon állt, amikor (mi, Orbánnal… a blogger kiegészítése) az állampárt ellenzékeként  határoztuk meg stratégiánkat.
Ami azt illeti, kommunista belügyminiszterrel a hátuk mögött olyan stratégiát alkottak, amilyet csak akartak, bátorságuk pedig nem ismert határokat, mikor kivertették magukat a földszinti ablakok alá helyezett matracokra…
Az ébresztőórával demonstráló nagyikat összevetni azzal, amiről még azt sem tudjuk, hogy mi lesz, világosan megmutatja: Gyurcsány, ha megszakadna, se tudna úgy viselkedni, hogy megfeleljen Fodor Gábor magasztos elveinek.
Aki pedig normális Magyarországot szeretne, az válasszon normális pártot, mely deklaráltan a nemzet megbékélésén és a nyugodt, békés Magyarországért kíván dolgozni.
Gyurcsány senkit nem akar megszégyeníteni, és ha a mai prominensek és gyermekeik lesütött szemmel járnak majd az utcákon, az nem azért lesz, mert a DKP elnöke ott lohol majd a nyomukban sárga cilinderrel, mocskos rablókat kiáltva, hanem azért, mert az érintettek félnek majd a népharagtól, gyermekeik pedig szégyellni fogják őket.
Mindenesetre egy kicsit megkönnyebbültem, sokkal aggasztóbb lenne a helyzet, ha Fodor egyetértene Gyurcsánnyal, ennél már csak az lenne borzasztóbb, ha Horn Gábor is.
Ha van nyeresége a liberalizmusnak, mely ennek a gengszternek a hatalomra jutásából következik, akkor az éppen kettejük távozása a politika világából.
Kártékony ködevőkből így is maradt elég.

:O)))

2012. március 21., szerda

ANTISZEMITA-E VAGY?

Még kicsit várnunk kell, mire kiderül, hogy tulajdonképpen mi kezdeményeztük, hogy az Unió nyújtson segítséget a jogalkotásban, hogy ne akadályozzák csip-csup problémák az általunk hőn vágyott európai értékek érvényre jutását ebben a sokat szenvedett, tatár – török – orosz dúlta gyönyörű országban, mely olyan, mint  az ideális női cipő: kívülnézetből kicsi, de belül leginkább negyvennégyes.
Sőt - egyre inkább ezerkilencszáznegyvennégyes...
Hitünk szerint mi európai értékek hordozói vagyunk, évszázadok által megszentelt elvek zászlóvivői, élharcosai.
Itt van, ugye, mindjárt az antiszemitizmus is. Európai tradíciói kétségbevonhatatlanok, történetét neves királyok sora gazdagította új és új elemekkel.
Például, ha pénzre volt szükségük, akkor kiűzték a zsidókat a birodalmukból, ha azok mégis maradni akartak, akkor fizetniük kellett, általában méltányosan rengeteget.
Aztán mikor befolyt a felettébb kegyesen megállapított összeg és a szuverén meggondolta magát, akkor némi sportolással – leginkább futással egybekötve - a zsidók mégiscsak elmentek.
Aztán egy idő után, mikor már végképp nem volt kitől kölcsönöket felvenni, akkor az uralkodó kegyet gyakorolt, az elüldözöttek visszamehettek hazájukba, ahol elkerített gettókban, különlegesen szép kalpagokban, különféle sárga jelekkel díszített ruhákban két pogrom között boldogan élhették a nagyvilági pénzemberek gondtalan életét.
Természetesen a belépőt meg kellett fizetni, és kezdődött minden elölről, tovább ingerelték az uralkodót - aki természetesen ismét fülig eladósodott náluk - a sólettel, melyben a füstölt libacombok arról tanúskodtak, hogy az uralkodó valamit mégiscsak elronthatott a zsidó vagyon felmérésénél…
A mi királyaink sem voltak túl türelmesek a magyar zsidókkal, kivéve tán a kalapos királyt, II. Józsefet, akit viszont az igaz magyar el sem fogad királyának, hiszen mi már egy első Jóskát (eb ura fakó!) sem fogadtunk el uralkodónknak, nemhogy egy másodikat – és még hozzá kalapban.
Aztán a huszadik században végérvényesen meg kívántuk oldani a problémát, finom és elegáns eszközökkel természetesen.
Például a hazaffyságra mindig fogékony egyetemi ifjúság fokossal felszerelkezve járta a pesti aszfaltot, és ha zsidónak látszó tárggyal találkozott, akkor annak ott, az utca közepén letolt gatyával kellett igazolni kifogástalan pedigréjét, ha nem akarta, hogy agyba-főbe verjék.
Később tovább finomítottunk az eljáráson és Zázrivecz testvér nagy elődje, a szintén színmagyar Szalosján nemzetvezető országlásának idején már nem volt cicó, hős nyilasaink belelövöldözték az életükhöz érthetetlen módon makacsul ragaszkodó, Ábrahám hitén élő honfitársainkat a zajló Dunába.
Aztán a háború végén, mikor a szél össze- összekoccantotta az Oktogon lámpavasain lengedező hős nyilas testvérek lábát, az ember azt hitte volna, hogy az évezredes vita lezárult, néhány év múlva pedig, mikor a Pápa sem tiltakozott már a vallásalapító neves rabbi származása miatt, a gyanútlan ember azt hihette volna, hogy az emberiség túljutott ezen a problémán, mely már csak olyan problémát kavarhat tán, mint a homousion-homoiusion kérdéskör.
Aztán a szocializmusnak nevezett társadalmi berendezkedés eltakarította a kérdést, a vallást mindenki magánügyévé nyilvánította, a származással meg eleinte legfeljebb osztályszemléleti alapon, később már úgy sem foglalkozott.
Így aztán egész nemzedékek maradtak ki az antiszemitizmus lélekemelő tulajdonságainak elsajátításából, a serdületlen ifjúság nem tette magáévá a legalapvetőbb ismereteket sem, nem tulajdonított jelentőséget a fülnek, az orrnak, ezek egymáshoz viszonyított elhelyezkedésének - ez vezetett oda aztán, hogy a divat változásával a trendet követni kívánó polgár boldogan bizonygatta számára ősi magyar család sarjának elkönyvelt, valójában Áron nemzetségéből származó ismerősének a zsidók gyarlóságát, amin azért - lássuk be - nagyon kellett röhögni.
Persze azért a szocializmus daliás évei alatt is létezett a jelenség, a felszín alatt, búvópatakként csörgedezett az antiszemitizmus, ez tagadhatatlan.
Van erről egy jópofa történetem, elmesélem:
Apám 1943-ban – huszonegy éves volt - egyszer utazott a villamoson, Pestről – Budára.
A villamoson valahogy beszélgetésbe elegyedett egy komával, aki a teljesen semleges társalgásból hirtelen vad zsidózásba váltott, mire is apám, aki világ életében kedvelte a kihívásokat odavetette neki: Hát pedig, látja, én is zsidó vagyok, oszt mégis milyen szépen elbeszélgettünk.
Itt a társalgás véget is ért, mert a koma és a BESZKÁRT kalauz együttes erővel lehajították a villamosról az Erzsébet-híd közepetájt.
Apám nem csak bátor volt, de lusta is, így aztán a villamos után futott és felült a hátsó ütközőre, majd döbbenten észlelte, hogy a kalauz a hátsó vezetőállás ablakát kinyitva a homokozó-ládából (a síkos időkben innen szórt a vezető egy csövön át homokot a kerekek alá) mosolygós tekintettel lapátolta a homokot a fejére.
Járhatott volna rosszabbul is.
Aztán volt az életemben néhány év, amikor hivatásos katona voltam, és amikor az egyik - alezredesként méltán szakaszparancsnoki beosztást betöltő – kollegám zsidózni kezdett, gondoltam megnézem már, ki szórja majd a homokot a fejemre és előadtam az apámtól örökölt dumát.
Szánalmas volt az eredmény, embert nyilvánosan becsinálni addig még nem láttam…
Azóta is azon töröm a fejem, hogy az ilyen idiótákat nem célszerűbb-e erőszakosan megakadályozni hülyeségük kiteljesedésében, mint ott jópofizni velük a Hősök terén, és mindenféle közlekedési meg idegenforgalmi kifogásokat keresgélni, ahelyett, hogy a Párizsi Békeszerződést keresgélnénk, mely kifejezetten tiltja náci és fasiszta szervezetek eltűrését az érintett országok területén.
Ez a helyzet, ami ma nálunk van, tulajdonképpen olyan eset, mikor a fagyi visszanyalt - a Fidesz jogi csűrcsavarjai köszönnek vissza tanulékony újnyilasaink jogértelmezgetésében, az ilyesmit pedig az Unió nemigen tolerálja, jó lenne, ha tanulnánk ebből.
A Népszabadság híre szerint 10 vizsgált európai ország közül antiszemitizmusban Magyarország a listavezető.
Adataink kiütik a grafikonok tetejét, négy év alatt nálunk nőtt leginkább az antiszemitizmus, írják.
És ehhez vegyük még hozzá a cigánygyűlöletet, az államnak és rendőrségének, bíróságainak hozzáállását a kérdéshez, és keseredjünk el.
Ez az ország vagy száz évvel maradt le Európa többi országához képest – minimum.
Ha a magyar zsidók megindulnak egyszer nyugat felé, akkor ez az idő kétszáz évre fog nőni.
Szomorú ügy lenne…

:O)))