Dániel Péter

A bibliai Dánielt Dárius király az oroszlánok barlangjába vetette, mert nem tartotta be a király törvényét.

Hogy onnan kijött, ahhoz egy kisebb csoda meg az Úr angyala kellett.

A mi Dánielünk önkiszolgáló módon szokott beballagni az oroszlánok barlangjába, majd kioszt nekik egy-két kokit, leesik néhány saller is, aztán kisétál a barlangból, az oroszlánokat meg majd szétveti a tehetetlen düh, mivel a mi Dánielünk nem köntörfalaz, nincs egyrészt-másrészt, - egy az egyben beletolja a hatalom pofájába, hogy miket is gondol képviselőiről.

Bevallom, zavarban vagyok Dániel Péter tevékenységének megítélése során, mivel ő egy meglehetősen ambivalens, de felettébb hatékony jelenség a magyar belpolitikában.

Olyan vagyok, mint Karinthy álma: két macska vagyok és játszom egymással, de ez a játékot csak annyira élvezem, mint a liba, mikor a róka játszik vele.

Megrögzött híve vagyok ugyanis a jogkövető magatartásnak, éjjel sem megyek át a piros lámpán és igyekszem jó polgára lenni ennek a hazának.

Másrészt meg rettenetesen dühösnek és becsapottnak érzem magam, mikor nagy löttyös dumákkal nyakonöntve hülyeségekkel akarnak etetni, ilyenkor valósággal megalázottnak érzem magam.

Ebből kifolyólag egy cseppet sem idegen tőlem Dániel Péter magatartása, aki bizony–bizony, önkényeskedik egy cseppet, de cselekményei mindig azon a határon belül vannak, melyek veszélyessége a társadalomra elenyésző.

Ezért aztán legfeljebb annyira lehet szankcionálni, mint azt, aki a kocsma ajtajától négy méter harminc centire szívja el az ukrán csempész-cigarettát, mellyel az az ismerőse kínálta meg, kinek nevére nem emlékszik és már este hatkor hazament Orbán-összest tanulmányozni.

Dániel Péter bátor ember, aki igen sokat kockáztat, mert elég egy apró jogi botlás és búcsút mondhat ügyvédi karrierjének, merthogy arról ne is nyissunk vitát, hogy a hatalom olyan gondosan, sűrűfésűvel vizsgálja át a tevékenységét, mint Viktor anyukája kisfia haját, amikor a Vezér az óvodában megtetvesedett.

Szóval Dániel ügyvéd állandóan és ismétlődő jelleggel jogot sért, a tetejében általában a Magasztos rovására, és ezt egyelőre még nem tudta megakadályozni senki.

Mikor az Orbán-tacepaot megkínálta kaszinótojással, egy ország nyerítve röhögött, most meg, mikor Horthy szobrát leöntötte vörös festékkel, jelképezve ezzel a Főméltóságú Úr, Magyarország Kormányzója véres következményekkel járó uralmát, csendes össznépi egyetértés alakult ki, merthogy az már tényleg több a kettőnél, hogy a kisantant országaival a jószomszédi viszonyt éppen Horthy szobrok meg emléktáblák állítgatásával, meg Magyarországról államilag szervezett Nyírő újratemetésekkel kell erősítgetni.

Mecsoda bánatos ökör ez a Mi Szépséges Kincsünk, párja nincs széles e világon, gyűjti az eleven parazsat a fejére ez a tulok – sajnos, mellesleg a mi fejünkre is.

Talán legcélszerűbb lenne őt is halinába kötve kiadni a szomszédos országok nacionalistáinak, hadd beszélgessenek barátságosan egymással…

Dániel Péter természetesen egyik akcióhoz sem kért hatósági engedélyeket, tette, amit a szíve és esze diktált.

A jobboldal legnagyobb bánatára ugyanazokat az eszközöket használja, mint ők, így aztán igen nehéz erkölcsileg belekötni.

És itten csucsorosodik ki az én dilemmám magva - de szépen sikerült mondatocska lett – merthogy minden elvem dacára tetszik nekem korunk Vörös Pimpernelje, akin nagyon meglátszik, hogy nem Orczy Emma bárónő írta, mert egy percig sem dugdosta identitását, ami megintcsak csapás az imperializmusra, merthogy a Vezér és bandája leginkább azokat tudja és szereti kezelni, akik félnek.

Ő pedig nem fél és nem vár, mint a magyar értelmiség többsége, és ezt bátran hirdeti is: ő nem fogja megvárni, míg feltuszkolják egy vagonba, ahonnan majd egy rámpán száll ki pályaudvar helyett, és belengeti a hatalomnak saját eldurvulásának lehetőségét is, ami nagyon helyes, merthogy ezek csak a tiszta, szép egyenes beszédből értenek.

Szóval itten megbicsaklik az én magas erkölcsi elveken alapuló világnézetem, emellett azt is tanultam vagy olvastam valahol, hogy emberi kapcsolatokban a leghatékonyabb módszer a tükröztetés, tehát az ember viselkedésének vissza kell tükrözni a másik ember viselkedését.

Kedvesen kell kezdeni – például kaszinótojással kínálni – és ha a partner is kedves, akkor nincs hiba.

Ha viszont bunkó, mint állat, akkor ízibe fel kell hagyni a kultúrával és egy hólapáttal pofán verni, hadd találjon magának elgondolkodnivalót.

Ha ebből tanult és kedvesen elnézést kér, akkor lehet kedvesen mondani, hogy nem történt semmi, aminek ugyan ellentmond partnerünk sajgó képe, de tudja, ha hánykódik, akkor csak eszkalálja a problémát.

Az csak a hiba, hogy mainstream értelmiségünk fensőbbségesen fintorog akcióhősünk tevékenységén, mert amellett, hogy iskolázottak, párjukat ritkítóan ostobák is.

Az ilyenek szoktak aztán egy fal mellett felemelt kézzel állva a puskacsövekbe bámulva csodálkozni, hogy mik eshetnek meg vel…

Szóval, ha sok Dániel Péter lenne, tán még ez a pökhendi kis görcs is elgondolkodna, hogy mi mit ér meg.

Ma megint kapott az ellenzék egy sallert, a Klubrádió ügyében.

A hír úgy folytatódik, hogy dolgoznak valamiféle javaslaton a Fidesz törvénytervezetének felpuhítása érdekében.

Őket már nem kell felpuhítani, ennél puhábbak nem lehetnek.

Akiktől nem tart a hatalom, azok nincsenek is.

Van nekünk egyáltalán ellenzékünk?

:O))))