Van, akinek használ, ha iszik, mert az ital felszabadítja
gátlásai alól.
Ha ivott, mer megszólalni, mer beszélni, mer kedves lenni,
bátorságát imígyen felturbózva még akár szellemes is tud lenni az egyébként
zárkózott, mogorva, a világra gyanakodva pislogó két lábon járó görcs.
(By the
way, kíváncsi lennék Kövérre, milyen, mikor a bajsza alá tol néhány pohárkával…)
Van, akin ez sem segít, mert látszani ugyan látszik rajta a
hatás, de inkább csak erősítőként működik, egyébként is zavaros gondolkodását
csak kihegyezi és a bájos csacskaságokat clotyogó emberből komplett bohócot
csinál, ami igen sajnálatos tud lenni, ha valaki közszereplésre adja a fejét.
Még kínosabb, ha valaki egész életében abból élt, hogy mások
gondolatait olvasta fel, most meg azt hiszi, hogy autót csinálni nem nehezebb,
mint felolvasni a prospektusát.
Nem is tudom, miért jutottak ilyesmik eszembe, mikor elolvastam
Pálffy István eszmefuttatását, melyet napirend előtti hozzászólásában osztott
meg az ország éjszakai munkára vezényelt kávébarna krémjével.
Azt találta nyilatkozni, hogy a kormány megállította a
népességfogyást.
Szerinte demográfiai fordulat küszöbén állunk, tavaly
júniustól a népességfogyás megállt, a születések száma lassan, de biztosan
növekedik.
Pálffy a NOL szerint az okokat a következőképpen világította
meg: a mélypont 2010-ben volt, amikor a családok "reménytelenül
belekeseredtek" a szocialista kormányok politikájába. A fordulat mögött
pedig "a kormány intézkedései állnak".
Hát, az már biztos, hogy nem az eszéért szeretjük a
kereszténység eme, időnként ingatag bástyáját.
Egyre erősebb bennem a meggyőződés, hogy Magyarország nem
csak horizontálisan, de vertikálisan is ketté van osztva, Felmagyarország lakói
egy speciális, csak számukra érzékelhető szép világban élnek, míg
Almagyarország lakói egy reménytelen, a lecsúszás rémével vagy következményeivel
küzdő, a XIII. század szellemiségét idéző sötét birodalomban, teljes
kiszolgáltatottságban, olyan helyen, ahol a népességnövekedés is a politikai
tagolódást követi.
Jobb és Balfelmagyarország lakóinak szaporodási rátája egyébként
igen alacsony, ennek oka elsősorban az, hogy kevesen tudnak annyit akasztani,
hogy mondjuk öt gyereknek is jusson egy-egy oligarchányi.
Tán egyet, ha ismerek
ilyet az országban, de ő statisztikailag nem szignifikáns, merthogy őt meg a családi tradíciók is motiválják.
Másrészt meg Felmagyarország lakói azok, akiket az élet nem
állít olyan nehéz dilemma elé, miszerint kenyér vagy fogamzásgátló tabletta.
Hogy egyébként Felmagyarország ketté van osztva, az csak
virtuális ügy és a népbutítást szolgálja, ezen a helyen a Szent Mutyi templomában a pénzt tisztelik, és Jumurdzsák bölcsessége van a falakra írva: Ma nekem, holnap neked…
Különben is, a kenyér felmagyar körökben nem trendi, kenyeret enni csak vadászaton
komilfó, hol is a nevükre íratott asszonyok nincsenek jelen, így aztán
nincsenek kitéve a pletykáknak, miszerint a kolbászgróf úgy zabálta a kenyeret
a vaddisznópörkölt mellé, mintha büdös paraszt lenne, piha!
Jobbalmagyarország gondolkodása elvszerűbb és árnyaltabb, ők
keresztet vetve invitálják hitvesüket a megszentelt ágyba gyereket csinálni - egyet
az apának, egyet az anyának, egyet a Vitykának, egyet a Hazának!
Majd gondoskodik róluk Miurunk, miként a mezők vadjairól,
vagy az ég madarairól!
Miurunk persze egyelőre a mezők tulajdon és bérleti jogával
van elfoglalva, a vadorzók kezének lecsapatása még ugyan hátra van, de nincsen
elfeledve, sorrakerül biztosan!
A gondoskodásról meg csak annyit, hogy sokan bizonyára nem
látták még a kolbászgróf terítékét, na, nem az asztalon, hanem a mezőn, a
földre kiterítve.
Ami azt illeti, az ég madarai sem túlzottan örültek, mikor
az Áhítatos Megamanó kezdte el intézni kilövési engedélyeik ügyét, - a libák
azóta más útvonalat repülnek, nem akarják úgy végezni, mint a Malév, melyet oly jól
megvédett kormányunk.
Balalmagyarország lakói viszont hazafias módon élik
életüket, mégsem örül nekik a hatalom.
Balalmagyar nem cicózik, hazajön a Bútemetőből, felhúzza a
klottgatya bal szárát, odakínálja az asszonynak a csúnyáját, aki azt gondolja,
hogy nahálistennek, ma hús is lesz az ebédhez, mégha ebéd nincs is, aztán
kilenc hónap múlva már gőgicsél is a demográfiai robbanás.
Nem is szólva a balalújmagyarról, kinek asszonya felmos reggel,
felmos délben, felmos este – Gazsi meg csak megpödri a bajszát és mosolyogva
fellibbenti a szoknyát, nem köll ottan tangával babrálni…
De azért olyat még nem hallottam, hogy a kormánynak hálaimát
rebegett volna Almagyarország bármelyik lakója is, mert a kormányt mindegyikük –
balalmagyar, jobbalmagyar egyaránt - mind egy szálig szemétláda tolvaj bitangnak tartja,
akik csak a saját zsebükkel törődnek, ami bár igaz ugyan, mégis populista
álláspont.
De hát mit tegyük - ők maguk a populus, sőt, némelyik egyenesen valódi
proli – oh, irgalomannyanehaggyel!
Szóval népesedünk, mint a nyulak, egyszer talán lesz olyan
év is, melyben a születések száma meg fogja haladni az elhalálozások számát -
erre vesztett háború után vagy a kínaiak megérkezése esetén lesz esélyünk.
Viszont ezt a derék jó Pálffyt valaki megtaníthatná statisztikát
értelmezni, vagy a hozzászólásait a magyarság adatok értékelése nélküli
problémára szorítani, például értekezhetne Emese álmáról, a turul két tojásáról
vagy Horthy politikusi tehetségéről, annak most úgyis divatja van, merthogy a
hasonló a hasonlónak örül.
Például alcsuti herceg vitéz Orbán Viktor is vágyakozva nézi
a Főméltóságú Kormányzó úr vállrojtjait, és esténként a tükörbe nézve lesi,
hogy nő-e már az orra, mert butának már van olyan buta, tehetségtelennek is
tehetségtelen, már csak hadat kellene üzenni Amerikának meg az oroszoknak.
Mert Legfőbb Hadúrnak kétségkívül alkalmas, hiszen kardjával
összevissza csapkodva védi a hazát a körkörösen támadó és a belülről féregként
rágó ellen ellen - róla koppintották a legújabb tisztavatások rendezői a „Kardlengetés!”
vezényszó koreográfiáját, mikoron is a felavatott tisztek összevissza hadonásznak
kardjukkal.
Ezt a tevékenységüket akkor hagyhatják csak abba, mikor végre
megvan az adott évi Vak Bottyán díj nyertese…
Menet közben itten valahol elhagytam Pálffyt – na, mindegy,
ott egye fene, ahol van.
Ti meg ne a szátokat tátsátok honnak leányai Al és Felmagyarországon,
hanem viselkedjetek hazaffyasan, és ha a hazaffy vonakodna, ne hezitáljatok használni
az így nyár elején amúgy is csak a helyet foglaló hólapátot, tanítsátok móresre!
Kinépesedjük Európát!
Hajrá mogyorók!
:O))))
Szegény Pálffy tiszta alkoholista, már összevissza működik az agya, nem megy a stati értelmezése...
VálaszTörlésez a kormánypárti szómágia, hogy a csökkenés is növekedés, ..ez még a leggagyibb gyurcsokos tév varázslattal is felveszi a versenyet
Ez csak tökéletesen beleillik abba, amikor Matolcsy-guru elmagyarázza, hogy eddig konszolidálták a magyar gazdaságot, és majd innen növekedünk.
VálaszTörlésDe jó is ilyeneket tanulni, már nem halok meg hülyén.
Pupu, akkor meg mi bajuk van Geréb Ágnessel? Milliárdokat vonnak ki az egészségügyből, sorra szüntetik meg a szülészeti osztályokat - legalább az otthon szüléshez a bábákat nem kellene leültetni!
VálaszTörlésBár annak felfogása meghaladja a képességeimet, hogy népességrobbanás esetén hogyan is fognak kivonni további milliárdokat az oktatásból - de hát én nem is érek fel a Mi Betegünk hagymázas képességeihez! Aki a dialektikus materializmuson szocializálódott - annak nem okoz gondot az antagonisztikus ellentmondások békés egymás mellett gondolása.
De a paranoid skizofréneknek sem!
Gyerekem és az évfolyamtársak, barátok megrökönyödéssel vették tudomásul,hogy egyik volt osztálytársuk terhes... a gyerekem 25 éves, nem hogy gyereket, családot nem tervez, de kb év végén elvégzi a maradék tanulmányát, és elmegy innen.
VálaszTörlésGeréb adjon számot az elkövetett dolgai miatt,és vállalja a következményeket.(aki otthon szülne az is teheti, mert van már olyan Mo-i bába aki megfelel azon elvárásoknak, amik a XXI.század Európályában mérvadóak)Nem lesz itt növekedés, sőt... a fiatalok elvándorlásával pár éven belül az évi 50-60 ezres gyerekszületés lesz mérvadó.
Pálfy meg készen van mint egy kifestett záptojás amit becsempésztek a kakukk fészkébe:)
PuPu; nemtom mér' de ez jutott eszembe, s néha az az érzésem, hogy a történelem ismétli/??/ az irodalom nagyjait...
VálaszTörlésDe hová tűnt Bánk??
http://www.youtube.com/watch?v=eptiOPtSyuo
>;-))
Ó te drága Pálffy,,szívem csücske" kac-kac.
VálaszTörlés