DOBBANTSUNK HONFITÁRSAIM!

Van, akinek használ, ha iszik, mert az ital felszabadítja gátlásai alól.

Ha ivott, mer megszólalni, mer beszélni, mer kedves lenni, bátorságát imígyen felturbózva még akár szellemes is tud lenni az egyébként zárkózott, mogorva, a világra gyanakodva pislogó két lábon járó görcs. 

(By the way, kíváncsi lennék Kövérre, milyen, mikor a bajsza alá tol néhány pohárkával…)

Van, akin ez sem segít, mert látszani ugyan látszik rajta a hatás, de inkább csak erősítőként működik, egyébként is zavaros gondolkodását csak kihegyezi és a bájos csacskaságokat clotyogó emberből komplett bohócot csinál, ami igen sajnálatos tud lenni, ha valaki közszereplésre adja a fejét.

Még kínosabb, ha valaki egész életében abból élt, hogy mások gondolatait olvasta fel, most meg azt hiszi, hogy autót csinálni nem nehezebb, mint felolvasni a prospektusát.

Nem is tudom, miért jutottak ilyesmik eszembe, mikor elolvastam Pálffy István eszmefuttatását, melyet napirend előtti hozzászólásában osztott meg az ország éjszakai munkára vezényelt kávébarna krémjével.

Azt találta nyilatkozni, hogy  a kormány megállította a népességfogyást.

Szerinte demográfiai fordulat küszöbén állunk, tavaly júniustól a népességfogyás megállt, a születések száma lassan, de biztosan növekedik.

Pálffy a NOL szerint az okokat a következőképpen világította meg: a mélypont 2010-ben volt, amikor a családok "reménytelenül belekeseredtek" a szocialista kormányok politikájába. A fordulat mögött pedig "a kormány intézkedései állnak".

Hát, az már biztos, hogy nem az eszéért szeretjük a kereszténység eme, időnként ingatag bástyáját.

Egyre erősebb bennem a meggyőződés, hogy Magyarország nem csak horizontálisan, de vertikálisan is ketté van osztva, Felmagyarország lakói egy speciális, csak számukra érzékelhető szép világban élnek, míg Almagyarország lakói egy reménytelen, a lecsúszás rémével vagy következményeivel küzdő, a XIII. század szellemiségét idéző sötét birodalomban, teljes kiszolgáltatottságban, olyan helyen, ahol a népességnövekedés is a politikai tagolódást követi.

Jobb és Balfelmagyarország lakóinak szaporodási rátája egyébként igen alacsony, ennek oka elsősorban az, hogy kevesen tudnak annyit akasztani, hogy mondjuk öt gyereknek is jusson egy-egy oligarchányi.

Tán egyet, ha ismerek ilyet az országban, de ő statisztikailag nem szignifikáns, merthogy őt meg a családi tradíciók is motiválják.

Másrészt meg Felmagyarország lakói azok, akiket az élet nem állít olyan nehéz dilemma elé, miszerint kenyér vagy fogamzásgátló tabletta.

Hogy egyébként Felmagyarország ketté van osztva, az csak virtuális ügy és a népbutítást szolgálja, ezen a helyen a Szent Mutyi templomában a pénzt  tisztelik, és Jumurdzsák bölcsessége van a falakra írva: Ma nekem, holnap neked…

Különben is, a kenyér felmagyar körökben nem trendi, kenyeret enni csak vadászaton komilfó, hol is a nevükre íratott asszonyok nincsenek jelen, így aztán nincsenek kitéve a pletykáknak, miszerint a kolbászgróf úgy zabálta a kenyeret a vaddisznópörkölt mellé, mintha büdös paraszt lenne, piha!

Jobbalmagyarország gondolkodása elvszerűbb és árnyaltabb, ők keresztet vetve invitálják hitvesüket a megszentelt ágyba gyereket csinálni - egyet az apának, egyet az anyának, egyet a Vitykának, egyet a Hazának!

Majd gondoskodik róluk Miurunk, miként a mezők vadjairól, vagy az ég madarairól!

Miurunk persze egyelőre a mezők tulajdon és bérleti jogával van elfoglalva, a vadorzók kezének lecsapatása még ugyan hátra van, de nincsen elfeledve, sorrakerül biztosan!

A gondoskodásról meg csak annyit, hogy sokan bizonyára nem látták még a kolbászgróf terítékét, na, nem az asztalon, hanem a mezőn, a földre kiterítve.

Ami azt illeti, az ég madarai sem túlzottan örültek, mikor az Áhítatos Megamanó kezdte el intézni kilövési engedélyeik ügyét, - a libák azóta más útvonalat repülnek, nem akarják úgy végezni, mint a Malév, melyet oly jól megvédett kormányunk.

Balalmagyarország lakói viszont hazafias módon élik életüket, mégsem örül nekik a hatalom.

Balalmagyar nem cicózik, hazajön a Bútemetőből, felhúzza a klottgatya bal szárát, odakínálja az asszonynak a csúnyáját, aki azt gondolja, hogy nahálistennek, ma hús is lesz az ebédhez, mégha ebéd nincs is, aztán kilenc hónap múlva már gőgicsél is a demográfiai robbanás.

Nem is szólva a balalújmagyarról, kinek asszonya felmos reggel, felmos délben, felmos este – Gazsi meg csak megpödri a bajszát és mosolyogva fellibbenti a szoknyát, nem köll ottan tangával babrálni…

De azért olyat még nem hallottam, hogy a kormánynak hálaimát rebegett volna Almagyarország bármelyik lakója is, mert a kormányt mindegyikük – balalmagyar, jobbalmagyar egyaránt - mind egy szálig szemétláda tolvaj bitangnak tartja, akik csak a saját zsebükkel törődnek, ami bár igaz ugyan, mégis populista álláspont.

De hát mit tegyük - ők maguk a populus, sőt, némelyik egyenesen valódi proli – oh, irgalomannyanehaggyel!

Szóval népesedünk, mint a nyulak, egyszer talán lesz olyan év is, melyben a születések száma meg fogja haladni az elhalálozások számát - erre vesztett háború után vagy a kínaiak megérkezése esetén lesz esélyünk.

Viszont ezt a derék jó Pálffyt valaki megtaníthatná statisztikát értelmezni, vagy a hozzászólásait a magyarság adatok értékelése nélküli problémára szorítani, például értekezhetne Emese álmáról, a turul két tojásáról vagy Horthy politikusi tehetségéről, annak most úgyis divatja van, merthogy a hasonló a hasonlónak örül.

Például alcsuti herceg vitéz Orbán Viktor is vágyakozva nézi a Főméltóságú Kormányzó úr vállrojtjait, és esténként a tükörbe nézve lesi, hogy nő-e már az orra, mert butának már van olyan buta, tehetségtelennek is tehetségtelen, már csak hadat kellene üzenni Amerikának meg az oroszoknak.

Mert Legfőbb Hadúrnak kétségkívül alkalmas, hiszen kardjával összevissza csapkodva védi a hazát a körkörösen támadó és a belülről féregként rágó ellen ellen - róla koppintották a legújabb tisztavatások rendezői a „Kardlengetés!” vezényszó koreográfiáját, mikoron is a felavatott tisztek összevissza hadonásznak kardjukkal.

Ezt a tevékenységüket akkor hagyhatják csak abba, mikor végre megvan az adott évi Vak Bottyán díj nyertese…

Menet közben itten valahol elhagytam Pálffyt – na, mindegy, ott egye fene, ahol van.

Ti meg ne a szátokat tátsátok honnak leányai Al és Felmagyarországon, hanem viselkedjetek hazaffyasan, és ha a hazaffy vonakodna, ne hezitáljatok használni az így nyár elején amúgy is csak a helyet foglaló hólapátot, tanítsátok móresre!

Kinépesedjük Európát!

Hajrá mogyorók!

:O))))