Teljességgel jogos, hogy Veszprém megyében egy Fideszes
honatya gyógypedagógus felesége nyerte el huszonhárom hektár föld húszéves
haszonbérletét, így legalább pontosan látható, hogy ki a szellemileg
kihívásokkal küzdő és ki az, aki az élet naposabbik oldalán foglalta el kiérdemelt
helyét.
Szedlák Attila és neje földet egyébként akkor látott, mikor
a muskátlijukat ültették, így aztán lehet, hogy még kártérítést is fizethetünk
nekik, mint adófizetők, mivel a föld, melyre jó vazallusként szert tettek, nem
hasonlít a tőzegkockára, mellyel a kertészek szokták boldogtalanná tenni
vásárlóikat.
A képviselő és polgármester azonban Fideszes, nem az a
fajta, aki ne tudna ideológiát találni a legnyilvánvalóbb szemétségek
megmagyarázására is, így aztán megtudhattuk, hogy az elnyert birtokocska teljesen
jogosan került hozzájuk, hiszen felesége családjának voltak hajdan földjei,
amit az államosításkor elvettek, most a földbarát gyógypedagógus tulajdonképpen
visszakapta ezeket.
„Szeretnénk a gyerekeinknek megadni az esélyt, hogy a
földből élhessenek, mint a nagyszüleink” – mondá a pengeeszű polgármester és
honatya, és láthatólag meg sem fordult abban az okos fejében az egyébként teljesen
kézenfekvő gondolat, mely szerint a földművelésből élők is szerették volna
esetleg ezt a lehetőséget biztosítani leszármazottaiknak.
Namármost itt valaki tényleg rászorul egy aktív gyógypedagógusra.
Vagy Szedlák képviselő, akinél esetleg hosszas, lelkes és következetes
pedagógiai munkával el lehetne érni, hogy ne nyilatkozzon ilyen nyögvenyelős
baromságokat, vagy a helyi paraszt, aki elfelejtette már, hogy a vasvilla nem
csak trágyázásra alkalmazható.
Ha valaki nem értené pontosan, hogy éppen mi folyik a mi kis
vadvirágos-madárdalos országunkban, akkor annak felvázolnám a sémát, mely
minden mai földbérleti osztogatásra érvényes.
Jóska sógor pályázik egy földre, mely az általa művelt vagy
állataival legeltetett táblával határos, hiszen a pályázatot éppen őrá szabták.
Igenám, de a térségben élénk politikai élet zajlik, Fideszes
potentátok ugrálnak páros lábbal honáruló szoci hátakon, hasakon, ez pedig
égeti a kalóriát és nő az éhség.
Kell valamivel megetetni őket, erre a legalkalmasabb ma a
föld, mely néhány év múlva forgalomképes lesz, bérlőjének pedig elővásárlási
joga lesz rá.
A föld bérletéért pedig fizetni kell – no, nem a bérlőnek,
hanem inkább az államnak, hiszen a bérlő befizet az államnak – jelen esetben
például évi harminchétezer forintot hektáronként, majd az állam kiutal neki hektáronként átlagosan 56
ezer 911 forintot évente, területalapú támogatás címen, így aztán a nyertes húszezer forintot kap évente és hektáronként
azért, hogy kegyeskedett bérbe venni a földet.
Jelen esetben ez évente kis híján félmilliócskát jelent
ajándékba, húsz év alatt tízmilliót, de lehet jobban is járni.
Már ha nyert a pályázaton a delikvens, ugye.
De nem nyer, mert a pályázat döntően szubjektív elemekre
épül,.
Ha a bírálók úgy döntenek, akkor nekik jobban fog tetszeni az
a pályázat, melyben a tanyasi ökör olvasásra-tanítása szerepel globális
módszerrel, mint a buta paraszt pályázata, aki csak azt képes odacsinálni a
papírra, hogy van huszonöt tehenecském és legeltetni szeretném őket, mert idáig
ugyan újságpapírral etetve is elvoltak, de egyre jobban unják a Magyar Nemzetet
és mostanában már nem is adnak tejet.
Lehet ennek utána találgatni, Jóska sógor nyer vagy a
Fideszes képviselő felesége: nesze cicám, itt van neked huszonhárom hektár egy
tagban, küldi neked a Viktor, merthogy én megbízhatóan tudok nyomni, és a
megbízhatóság elnyeri jutalmát, még ha a másik pályázatod el is utasították!
De hát tudod, hogy van ez – ne mi nyerjük a legtöbbet, ugye…
Jóska sógor meg szopik, mint a torkosborz, veri a fejét az
istálló falába, hogy ő mekkora barom volt, mikor ezekre szavazott.
De ez persze nem fogja őt megakadályozni abban, hogy
legközelebb is rájuk adja voksát, hiszen megígérik, hogy visszaveszik Erdélyt
és a Felvidéket, megígérik a három tengert, a négy kereket meg az öttalálatost,
az okos magyar paraszt meg majd megint meggyőzve érzi magát.
Az évszázad legmocskosabb húzása ez a magyar parasztsággal
szemben, kihúzni a lába alól a földet vagy a talajt, kinek, ahogy tetszik…
Különös tekintettel a nincstelen falusi lakosságra, akiknek
ezen a földbázison akár szövetkezeteket is lehetett volna szervezni, a termelési
kultúra nyomokban még megvan, szakember is akad még, nincstelen meg, mint a
tenger, annyi.
De ezt persze főként ideológiai okokból nem lehet megtenni, merthogy
itt csak az az igazi magyar gazda, aki a ló seggét nézegetve gürcöl két hektáron,
de úgy járkál lyukasseggű gatyájában, mintha ő lenne Döbrögi személyesen!
Az a baj, hogy a magyar paraszt roppant beletörődő fajta,
lehet vele mindent megtenni, hisz közösségi érzés éppen annyi van benne, mint
liba begyében hagymás rostélyos, - azt hiszi szegény, hogy az a követendő eljárás,
hogy saját magának kibulizni a fincsit, a többi meg tőle aztán dögöljön éhen.
Nem egy hatékony életstratégia, lehet tanulmányozni a
hangyák társadalmát, ha már a Fidesz nem tett minket hiénává…
Mindenesetre az új földbirtokos elmondta, hogy majd a helyi
gazdákkal megszántatja a földecskét, mert erre traktort venni nem érdemes,
aztán beveti tarhonyával, mert úgy hallotta, hogy az szépen hoz akkor is, ha
kevesebb a csapadék.
Szép új világ, gondolom, erre gondolt a paraszt is, mikor
hazacipelte a szövetkezetből a Claas Dominátor bal első kerekét.
Egy kerékkel több lett neki…
:O)))
"Az évszázad legmocskosabb húzása ez a magyar parasztsággal szemben, kihúzni a lába alól a földet vagy a talajt, kinek, ahogy tetszik…"
VálaszTörlésEZT TETTÉK A KOMCSIK IS A MÚLT SZÁZADBAN, HA BLOGÍRÓ EMLÉKSZIK MÉG EGYÁLTALÁN. NEKEM NAGYON ÚGY TŰNIK SZELEKTÍV A MEMÓRIÁJA!
"Az a baj, hogy a magyar paraszt roppant beletörődő fajta, lehet vele mindent megtenni,"
MIT TEHETNE ILYEN ÉHES MOCSKOS POLITIKAI VEZETŐKKEL, MINT AKIK KÖZEL 70 ÉVE JELEN VANNAK. HA NEM LENNÉNEK A POLITIKAI VEZETŐK ILYEN ÉHES, MOCSKOS HARÁCSOLÓK, NEM ITT TARTANÁNK.S EZ ALÓL BLOGÍRÓ KEDVENC POLITIKUSAI SEM KIVÉTELEK!MINDEGYIK ÚGY GAZDAGODOTT MEG, HOGY ÖSSZE-VISSZA LOPTA, CSALTA, HAZUDTA MAGÁT A VAGYONÉRT. ÍGY VANNAK MILLIÁRDOK A VOLT MSZP-SEK, DK-S KEZÉBEN.
Pupu, most mit sértegeted a hiénákat? Az nagyon összetartó, összedolgozó - CSAPATBAN vadászó ...élőlény. Szemben a tényleg a földből élő paraszttal (falunként van is ám úgy 5-6) akire az összes többi ott lakó irigy - így aztán a Mi Betegünk jól számol: néhány csalódott gazdára esik vagy ezer kárörvendő falulakó. Tiszta nyereség!
VálaszTörlésNe normális ésszel számolj! Ez Orbánisztán.
NÉVTELEN "írására": A demgóg megjegyzés mellé elkelne valami konkrétum is, mert így csak "kekeckedés"-nek, "kákán csomót keresés"-nek minősíthető! Arról nem is beszélve, hogy ez így egyszerűen nem igaz!
VálaszTörlésJa az biztos a földterület nagy része a horthy szemétdobján papoká volt meg nemeseké + kullákok hozzá 3 millió nincstelen zselér éhen halás szitén + 1 millió munkás talán még rosszab körülménye mellet Kádár allat szövetkezett legmodernebb nyugati géppekel
VálaszTörlés8.1 millió sertés ma 4 millió sincs stb
orosz piacra hát igen bizony a Komcsik kitetek magukért Ugylátszik a parasztoknak ez a természetes állapot :))))
Itt a jövő a vidéken emberek rabszolgák + zsellérek orbánnál
VálaszTörléshttp://www.hir24.hu/belfold/2012/06/22/orban-viktor-megtekintette-allamtitkara-gazdasagat/
k.kuksi
VálaszTörlés"ez így, ebben a formában nem igaz", ha hinni lehet Markos-Nádasnak:
http://www.youtube.com/watch?v=QRKomIWeB1o
Egyébként meg kikérem a kekeckedést.
Ha konkrétumokra vágysz, Ángyán több oldalon sorolja a tényeket.
(kekec)