2012. június 5., kedd

NEMZETGAZDASÁGILAG FONTOS


Mint tudjuk, a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciójával, az ottani mélygarázsépítéssel, a parlamenti látogatóközpont és múzeum kialakításával kapcsolatos munkálatokat, teljesítve ezzel tizenötmillió magyar évezredes hő vágyát.
Igaza is van Bölcs Vezérünknek és az ő agytrösztjének, ha manapság az ország politikai állapota, meg nemzetközi helyzete hasonlít az 1944 – ben fennálló állapotokra, miért éppen a Kossuth tér maradjon ki a jóból, hasonlítson az is!
Ha már a Szabadság téren ott foglalja a helyet valami emlékmű az Irredenta Emlékmű újjáépítése elől, legalább itt építsünk.
Pedig milyen szép is lenne: a két amerikai elnök szobrát kerekekre szerelve ott gurulhatnának körbe-körbe a téren, szemlélve a Nagy Magyar Bánatot, így meg kénytelenek beérni a Vezér látványával, ha arra jár.
Nem kellene elégedetlenkedniük, tulajdonképpen az ő látványa az igazi magyar bánat, ha ránézünk, sírva fakadunk, mert ennél alább aztán már tényleg csak az lenne, ha a jobboldal szabadcsapatai kiszabadítanának állatkerti fogságából egy csimpánzot vagy Budaházyt onnan, ahol most éppen tárolják.
Mai hír, hogy a Vezér múlhatatlanul szükségesnek tartja a Steindl Imre program bővítését, ezért aztán megveszi egymilliárdért a MTESZ székházat, majd a következő két évben rákölt húszmilliárd forintot a kétségkívül nem túl szép épületre, melyet jelenlegi állapotában komoly megpróbáltatás lehet nézegetni a Mi Urunknak és Parancsolónknak irodája ablakából.
Ezt be is kell látnunk, de én mégis elsietettnek vélem kissé a dolgot, mivel ha a Vezér átteszi székhelyét a Kupolacsarnokba, akkor ott állunk majd egy gyönyörű homlokzattal, autentikus tetőszerkezettel, oszt nem lesz, ki nézegesse.
De vissza a nemzetgazdaságilag fontos beruházásokhoz!
Mai hír az is, hogy az ügyészség vádemelése halaszást szenved Sukoró – ügyben, mivel Polt Pétertől a portásig mindenki azzal van elfoglalva, hogy az ügyben a semmiről keletkezett negyvenezer oldalnyi iratanyagot fénymásolgassa Gyurcsány Ferenc számára, aki majd aztán nekiáll ügyvédjével áttanulmányozni azt, miközben mindenki tudja, hogy a negyvenezer oldal csak arra való, hogy a kis bosszúszomjas kielégíthesse régi vágyát, oszt végleg letakarítsa a politikai palettáról gyűlölt ellenfelét.
Merthogy a Sukoró ügy miről is szólna másról, mint egy nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásról, egy látványparkról, melyen belül többek között egy kaszinó is működött volna, melyhez nem kérték meg a Keresztapa, mint az ellenzék vezérének engedélyét, emellett a hivatalban levő kormányfő szóban támogatta is a kezdeményezést.
Hát, - vessenek unortodox gondolkodásomért a mókusok elé – én azt gondolom, hogy a túrizmusra áldásosan hatott volna ez a beruházás, hozta volna a vendéget, aki nálunk költötte volna el a pénzét, a kaszinó meg maga a vállalkozás nálunk adózott volna, közvetlenül kétezerötszáz embernek adott volna kenyeret, nem is szólva az országimázsról – Disneylandnek sincs rossz híre ugye.
A beruházás nagyobb lett volna, mint a Mercedes beruházása, és ha valami nemzetgazdasági szempontból megérdemelte volna a kiemelt figyelmet, hát ez éppen az lett volna.
Aztán a vezér kiadta az ukázt és a fideszes vazallusok – az ügyészséggel az élen – keresztbefeküdtek az ügynek és miközben egymillió álombeli munkahelyről pofáztak, közben ellehetetlenítettek itt valóságos kétezerötszázat.
Ellehetetlenítették a beruházást, csakúgy, mint Gyöngyösön az indiai beruházásban felépíteni tervezett, 1500 főt foglalkoztató gumigyárat, vagy a sávolyi motorkerékpár-versenypályát, mely szintén hozott volna az amúgy éppen agonizáló balatoni vendéglátásnak vendéget, adót az országnak és vitte volna jó hírünket a világba.
Ezek nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségűek voltak, most meg Parlament előtti tér, meg az Erkel-színház rekonstrukciója a fontos, mert mégis mecsoda dolog, hogy nekünk ne legyen két operaházunk, habár egyet sem tudunk tisztességesen működtetni.
Én valahogy azt sem érzem, hogy ebben a gigantomán idiótaságban hol lelhető a nemzetgazdaságilag oly fontos cél, hacsak nem a pénzszórást tartjuk annak, merthogy abból jut a haveri cégeknek is, onnan meg visszacsurog ide-oda.
Közben meg pénz hiányában képtelenek vagyunk uniós forrásokat igénybevenni, kockáztatva azok végleges elveszítését, négyszázezer ember képtelen munkát találni, gyermekek éheznek, az egészségügyi intézményekben a várólistákon októberre folyik az előjegyzés egy nem túl bonyolult vizsgálatra, dühöng a rasszizmus, a bűnözés, a rendőrség morálisan a padlón, viszont minden ott áll lerombolva, és nem épül semmi épkézláb.
De a Terrorelhárító Központ és a MÁV együttműködik - nehogy megmerényeljék a Kis Beszarit, ha vonatra száll…
Eszement évek ezek…

:O)))

8 megjegyzés:

Retorika írta...

De jó volna (lesz) hátradőlve anekdotázni (és romokat eltakarítani) a nemzeti körbetartozás emléknapján majd 2014-től, valamikor..., amikor már ennek az "eszement időknek) vége lesz...

éva írta...

Pupu van fogalmad arról mennyit lehet visszacsorgatni egy 20 mrd-s beruházásnál ?(2-4 ezermillió között)
Miután ledolgozták a korábbi adósságaikat az ország pénzéből, valamit tartalékolni kell az ínségesebb (értsd: hatalomból kicsöppent) időkre is.
Ezt akár vehetem biztató jelnek is!
A kitermelhetetlen kamatokra felvett hitelek és ez a tartalék gyűjtögetés azt mutatja, hogy nem is számolnak a hatalmon maradással.
Akkor ugyanis nekik kellene ezzel az irdatlan államadósság-növekedéssel megküzdeni, amit a mostani 8-10 %-os kamatok fognak okozni.

pumukli írta...

Én úgy gondolom, hogy nagyon is tisztában vannak azzal, hogy veszítenek 2014-ben. Így a következő kormányt, meg a még következöt is ellehetetlenítik teljesen a magyas kamatokkal, amiket a piaci állampapír értékesítése után fizetni kell. Orbán, meg Simicska elosonnak az óriási vagyonnal a felelőségrevonás elől valamelyik banán-köztársaságba, ahonnnan biztosan nem adják ki őket. Van itt magyar királyi ész. Az ország népét meg ott egye meg a fene, ahol vannak, miért hittek el neki minden hazugságot. Persze, azért maradnak egypáran itthon is, hogy legyen akik a balhét elvigyék.

pretty írta...

Már korábban máshol megírtam,
szerintem az a célja ennek az idiótának,hogy minél jobban tönkre
tegye az országot,ez a bosszúja mert
nyolc évig nem tudott hatalomra kerülni.Azért nevezett ki haverokat
kilenc évre,hogy azok megvédjék addig
amíg el nem évülnek bűnei.Azért kell a konzultációnak nevezett cirkusz
hivatkozhasson arra,ő a nép akarata szerint cselekedett.

Névtelen írta...

Kár, hogy a hazaárulásnak nincs gazdasági vonatkozású értelmezése.

Progresszív írta...

Nemzetgazdaságilag fontos a fehérvári fűtőerőmű is:
http://feherenfeketen.blog.hu/2012/06/06/no_a_tavfutes_dija_avagy_orban_legjobb_tanitvanyanak_eredmenyei_fehervaron

Progresszív írta...

Nemzetgazdaságilag fontos a fehérvári fűtőerőmű is:
http://feherenfeketen.blog.hu/2012/06/06/no_a_tavfutes_dija_avagy_orban_legjobb_tanitvanyanak_eredmenyei_fehervaron

Névtelen írta...

Névtelen,
elég a hűtlen kezelés vádja is.