A választásokon a Vezér a kétharmaddal biankó csekket kapott
a hatalomra, a választók azzal adták át, hogy azt ír rá, amit akar.
A biankó csekk jótulajdonsága abban áll, hogy aki adja,
annak minden pénzt megér az a dolog, amit a csekk ellenértékeként kapni fog, aki
meg kapja, elérheti segítségével élete vágyát.
Biankó csekket azért nemigen szoktak eszetlenül osztogatni, megnézik,
hogy akinek adják, az tisztességes ember vagy csirkefogó, mert a tisztességes
ember tudni fogja, hol az a határ, ameddig elmehet, a csirkefogó meg a csekk
segítségével akár földönfutóvá is teheti jótevőjét.
Ez alól csak a magyar választó a kivétel, aki genetikailag
kódolt mazochizmusában olyannak ad biankó csekket, akiről ugyan már tudta, hogy
kicsoda-micsoda, de akiről talán azt képzelte, hogy hatalomtól távol tartásának
rettenetes nyolc éve során megigazult.
Azt gondolta, kedvence elveszítette azokat a tulajdonságait,
melyeket – igaz, még nem teljesen kifejlett formájukban - már első hatalomban
töltött periódusában is megmutatott, lásd az Ezüsthajó, a Happy End és a gátlástalanul
lenyúlt tizenkét Állami Gazdaság történetét, a tokaji szőlők ügyét, hogy csak a
legismertebbeket említsük.
Hát tévedett, mert abban a pillanatban, ahogy a választó
átadta neki a biankó csekket, hősünk olyan összeget írt rá, melyre a világ
összes bankja sem tudott volna fedezetet biztosítani.
Mondhatnánk, a biankó csekk segítségével kisemmizte jótevőjét,
emellett még bele is rúgott néhányat, hadd tudja a prosztó, hol a helye.
Hogy lop, hát azon nem csodálkozik senki, az olyan
természetes tőle, mint libától a gágogás, ez a mentalitás van belekódolva, ezt
képviseli az első állami támogatásból vett Boss-öltöny megvásárlása, a
Tisztiház-mutyiban való részvétele után a saját párttársaitól lenyúlt vételár
eliminálásától kezdve mind a mai napig, ez természetes állapota.
Olyan, mint a skorpió, amelyik megmarja a megáradt folyón a hátán
átszállító békát, és a méltatlankodó kérdésre csak annyit válaszol: Nem tehetek
róla – ilyen a természetem.
Hát neki ilyen a természete, ő sem tehet róla.
A hatalomvágyát és gátlástalanságát is volt már módunk
megtapasztalni, ezen sem lehet nagyon csodálkozni, de mostanában mintha
elhatalmasodott volna rajta a kór, már nem is ügyel arra, hogy a látszatot fenntartsa,
egyre agresszívebben próbálja uralma alá hajtani a társadalom valamennyi
szegmensét.
Egyre jobban centralizálja a hatalmat, minden csip-csup
kérdésben személyesen dönt, lassan már a színházi jegyszedők kinevezése is csak
az ő jóváhagyásával mehet végbe.
Siralmas és nevetséges, ahogy a sameszai, akik meglett
emberek és a szakmájukban egyébként elismert vezetők voltak valaha, hogy mennek
le kutyába ennek a defektes kis akarnoknak.
És mennyire félnek, mert azt se felejtsük el majd felemlíteni
a majdani bírósági tárgyaláson - közvetlenül az után, hogy kettészakította a
nemzetet – hogy megtanította félni a társadalmat.
Azt a társadalmat, mely vagy fél évszázadot félelem nélkül
tudott élni, pedig abból vagy harminc évet diktatúrában élt, de amilyen
szerencsénk volt a diktatúránkkal, olyan szerencsétlenek lettünk a
demokráciánkkal.
Ez az ember embertelen.
Játszik emberi életekkel, dönt-borít, mintha az alcsúti
kuglipályán lenne, megaláz és eltapos vagy eltapostat évtizedek becsületes és
eredményes munkája után elismert szakembereket.
Pedig a mi Vezérünk egy fennhéjázó, öntelt kis senki, aki olyan,
mint hajdan a katonaságnál a bunkó tizedes, akinek újoncként egy egyetemi
tanársegéd lesz a beosztottja: élvezi a hatalmát, mert azt érzi, hogy
beosztottjáénál ostobább, műveletlenebb és neveletlenebb, de végre félreteheti
jólfejlett és indokolt kisebbségi érzését, mert hatalmában van a kopasz.
Ő is boldogan basáskodik, szerintem néha még liheg is hozzá
és a zsebében a tökmagot morzsolgatja, mikor elküld gyufáért becsületben
megőszült egyetemi tanárokat, művészeket, és várja a hódolatot, aki meg erre
nem hajlandó, azt eltapossa.
Pedig ez az ember semmihez sem ért, egy félművelt falusi
suttyó, aki kéjelegve tobzódik a hatalomban.
A biankó lapokról jutott mindez eszembe, merthogy a Klubrádió
pályázatát azért nyilvánították eredménytelennek, mert a számozott oldalak számozatlan,
üres, biankó oldalait nem írták alá cégszerűen a Klubrádió részéről.
Ami azt illeti életem során írtam már alá szerződést, nem egyet,
de ezer esetből egyszer sem fordult elő, hogy akár a partner, akár az ügyvéd, a
közjegyző vagy a hatóság megkövetelte volna azt, ami most ebben az esetben érvénytelenségi
ok lett.
És aki azt hiszi, hogy ehhez nincs köze a Vezérnek, az mélységesen
téved, ezt az embert ezek a dolgok éltetik: a hiúság, a bosszú, a
hatalmaskodás.
És – sajnos – ebben merül ki országirányító tevékenysége is,
- már amennyi ideje erre a lopkodás mellett egyáltalán még marad.
Ha a történelemből keresünk példát, akkor talán Caligula
vagy Néró környékén kell keresgélnünk, azzal a differenciával, hogy Néró lantja
helyére egy focilabdát kell képzelnünk, mert a mi Rómánk már ég.
Felgyújtotta…
Nehéz dolgunk lesz a romeltakarítással…
:O)))
Röviden és velősen: szociopata.
VálaszTörlés"amilyen szerencsénk volt a diktatúránkkal, olyan szerencsétlenek lettünk a demokráciánkkal" Ez viszont ritka tömören fejezi ki az EM 56 évet
(azért a Rákosi korszakot MÉG kihagyom a számításból, de realista vagyok: lehet, hogy már nem sokáig.
Majd ha ezen túl leszünk, jó néhány nagydoktori anyaga lehet jelen korunk:
"A személyiség szerepe a történelem alakításában"
"Beteg vezető - beteg társadalom: ok vagy következmény?"
"A genetikai kódoltságnak vagy neveltetésnek van nagyobb szerepe a politikai rendszerek alakulásában?"
És ezt csak a politikai műfajban, mert lesz orvosi, kriminalisztikai, gazdaságtörténeti.
Azt hiszem egyetérthetünk: igazán szívesen kihagytuk volna az életünkből ezt a szakaszt. De úgy tetszik, Isten tényleg igazságos: minden nemzedéknek ád valami keserves történelmi szakaszt.
Majd csak kap egy idegosszeomlást a sok feladattól, amit a nyakába szed. Mert egy családot lehet egy ideig kézi irányítással vezényelni. Mondjuk, amíg a gyerekek el nem érik a kamaszkort. De egy országot, csak ideig-óráig. Ha nem bolond úgy igazán, ezt tudja is. Már régen kész a menekülési terve. Majd a kutyaütők, akik itt maradnak, elviszik a balhét. És ez elsősorban Lázár lesz, meg Navracsics, meg Szijjártó. Az meg csak szegénységi bizonyítván, hogy ezt nem érzik, tudják. Lázár valószínűleg arról álmodik, hogy ő lesz a miniszterelnök, ha Orbán kipurcan. "Te is fiam......"
VálaszTörlésAz ország keringési rendszereiben mindig is ott voltak a fasiszta kór okozói.Ennek a kelésnek ki kellett jönni.Fájdalmas és gusztustalan,ezért egy Orbán kellet hozzá a piszkos kezével.
VálaszTörlésDemokrácia az,mikor az emberek nem tudják pontosan kit is kellene pofánvágni.Mivel most tudjuk ezért diktatúra van.A kelés már lüktet.Oszi.
Tobzódhat ez a bopsszuálló bohóc,cinikusan
VálaszTörléskinevezte a pribékjeit 9 évre.Nem hallottam egy ellenzéki politikust sem aki megkérdezte volna miért éppen kilenc
évre történt a kinevezés,pedig egyértelmű,4 év a tobzódása és 5 év az elévülés.Választások után nem lesznek leváltva a pribékjei mert ugye "ne legyünk olyanok mint ők".
pretty - ezzel egyszer már próbálkozott, aztán feladat és pénz nélkül (mert ugye a díjazás nem sarkalatos törvény) elég hamar elpályáztak a bebetonozott emberkéi.
VálaszTörlésÉs ne feledjük az általa feltalált "haladó hagyományokat" miszerint úgy is meg lehet szüntetni egy tisztséget, hogy kiszervezzük a szervet alóla (legfőbb bíró, adatvédelmi biztos, stb.)
Ennél nagyobb gond lesz, ha lesz egy Orbán nevű államelnökünk!
Orbán tudja mi az amit tennie kell, ő a legjobb miniszterelnöke eddig ennek az országnak, immáron másodszor. Az ellenzők pedig csak fanyalogjanak tovább, 2014 ismét a Fidesz éve lesz.
VálaszTörlés