Azt mondta annak idején a vezér: ha az IMF jön, én megyek!
És lám, a Fényességes nem egy hazug alak, most, hogy jön az
IMF, ő valóban megy is – szabadságra.
Merthogy ez itt most az elemcsere ideje, vagy az
akkumulátorok feltöltéséé, vagy mifene - mindenesetre megy az Adriára, ahol egy
kis szigeten, egy hajdani kolostorból átalakított luxusszállodában fog
lelkigyakorlatot folytatni.
Részemről ugyan ezt feleslegesnek tartom, merthogy rajta már
az Isten sem segít, és ha az volt a célja, hogy beleírja nevét a magyar
történelembe, hát akkor üzenem, hogy sikerült.
Történelmi személyiség lett – ő a magyarság utolsó kétszáz
évének negyedik legkártékonyabb politikusa, közvetlenül Horthy, Szálasi és
Rákosi után.
Úgyhogy akár be is fejezhetné áldásos tevékenységét és
elmehetne fociedzőnek szűkebb pátriájába – habár a tizenegyért is kár, ha a
tartalékokat nem számoljuk, de tizenegy azért mégis kevesebb, mint tízmillió,
ha a határontúliakat kihagyjuk a számvetésből.
Nem egyedül lóg el az IMF küldöttség elől, vele egyszerre pucol
szabadságra jobbkeze is, ki pedig az egyetlen, aki már csak a tekintetével is
zavarba tudta volna ejteni az IMF tárgyalódelegációját.
Hiába, nehéz vert hadak élén kossuthlajoskodni, nem egyszerű
dolog a kapituláció.
Épp a minap néztem meg egy filmet Keitel vezértábornagyról,
amint aláírja az okmányt a feltétel nélküli kapitulációról, büszkesége maradék
roncsaival marsallbotjába kapaszkodva – mit mondjak, nem irigyeltem, pedig a
legrosszabb még hátra volt számára.
Úgyhogy Görgey szerepére is kellett választani egy Fideszes
művészt, ez a választás egy jósvádájú magyar legényre, Varga Mihályra esett, aki
volt már minden a Fidesz házatáján, többek között volt már pénzügyminiszter is.
Persze ez nem egy túl nagy múlt, most, hogy a forradalom
során kiderült, hogy pénzügyminiszteri posztra tulajdonképpen nincs is szükség,
merthogy a Vezér polihisztor.
Jogász, közgazdász, külpolitikus, egészségpolitikus, oktatáspolitikus,
halász, vadász, madarász, de ez utóbbi posztját delegálta a testvéri, a lét egy
magasabb szintjén materializálódó virtuális párt vezetőjére, a madarak
megmentőjére, a hit sörétes védelmezőjére, Tömjén Zsoltra.
Itt a Vezér az általános illetékes, emellett munkabírása
hallatlan, mint ez némelyik fényképén erősen látszik is, csak a drog mibenlétét
illetőleg van még némi vita.
Mindenesetre az a biztos, hogy nem füvezik, mert annál azért
súlyosabbak a tünetek.
Szóval alsó és felsőgörgey Varga Mihály készül a világosi
síkra, hogy csapataink rendezett sorokban letehessék a fegyvert a gyűlölt
ellenség előtt, zászlaink lankadtan csüggnek bús zászlótartóink kezében,
egyedül a Főtárgyaló vágja a tőle megszokott bús pofákat, de hát mi a francnak is
örülne, mikor éppen az ő csúnyájával veri a csalánt a mi Boldogságunk.
És hát nem úgy néz ki, hogy ez az attrakció hamar lezajlik
majd - piff-puff arra a csalánra, oszt jólvan, menjünk ebédelni - ez bizony egy
hosszadalmasabb tortúrának tetszik, ahol menet közben kiderülhet, hogy nem csak
a csalánt kell verni, hanem egymástól egy centire élükre állított zsilettpengéket
is, aminek következtében fel lehet majd venni az ünnepi bankett menüjére a
frankfurti levest is, a la
Varga Miska.
Már a tárgyalások megkezdése sem tűnik könnyűnek, hiszen közvetlenül
a nice to see you után az lesz az első kérdés, hogy akkor most miről is
tárgyaljunk, daliás magyar testvérünk?
Erre majd a betáplált programnak megfelelően Főtárgyalónk hányavetin
odapöki a szót: Hát az elővigyázatossági hitelről!
Erre a gaz IMF delegátus összevonja a szemöldökét és
morfondírozni kezd.
Szóval ennek az kellene, hogy adjunk neki arra
felhatalmazást, hogy csináljon, amit akar, majd amikor már mindent eltapsolt
meg szétherdált a vazallusai között és ott áll üres zsebbel, meg azzal az
öntelt, sunyi pofájával a szerencsétlen ország romjai felett, akkor toljunk a
zsebébe még egy rakás lóvét, hadd szórja-szarja azt is a szélbe?
Hát, meg amit a paci himbál! – gondolja, s ezzel zsebreteszi
a morfondírt és barátságosan megkérdezi a Főtárgyalót:
Tudod-e, én boszorkányosan ravaszdi barátom, hogy egy
hasonló javaslatra mit kérdezett a szaharai vándordervis?
A kérdés költői, a Fötárgyaló el is rohan ízibe új instrukciókért
a Központi Agyhoz, majd kiköpve szájából az interface-t visszaballag tárgyalni.
A Vezér felmérte a megállapodás elmaradásának következményeit,
és kegyesen mondá: egyezz bele, hű szolgám, hogy készenléti hitelmegállapodást
kapjunk, habár ezek akkor mindenbe bele akarnak majd pofázni, ami ellen az én puskaműves
őseimtől örökölt, kurucosan magyar jellemem vadul tiltakozik, de mit tegyünk -
széllel szemben nehéz fülkeforradalmárkodni…
És aztán ez a műsor még számtalanszor meg fog ismétlődni, a
mi alcsúti pávánk táncol majd, mint a kísérleti patkány, melynek a nem megfelelő
válaszok esetén áramot vezetnek a talpába, új táncot adva ezzel a világnak: a
magyar pavanét…
Közben mennek a hónapok, jön az ősz, költöznek a vadludak
meg a hajléktalanok, kezdődik a fűtési idény, az utcákon ott ténferegnek már a
munkahelyek megmentése során kirúgott pedagógusok, közalkalmazottak, a fiatal
orvosok hosszú tömött sorokban menetelnek nyugat felé, mint korunk aranyásói.
A Vezér meg lábához fekteti kedvenc Matolcsyját, megvakarja
a fülét és vigasztalgatja.
Nem baj, hű szolgám, azért a bíróknál és az egészségügyi közalkalmazottaknál
a hatvankét év feletti vezetőket kirugdaltuk, most felemeljük a
nyugdíjkorhatárt hatvanöt évre és visszavezetjük őket a munka világába.
A Golub Iván majd takarítgatja az Uzsoki folyosóit, a Kásler
professzor meg elüldögélhet az Onkológia portáján, akinek nincs munkája, az ne
válogasson.
Meg aztán, egyszer nyerünk, egyszer vesztünk, de mindig mi
vagyunk a bajnokcsapat!
Az IMF meg vergődik egy darabig, mint ló a mocsárban, aztán
egyszer majd legyint egyet, oszt hazaballag.
Na, akkor jön majd el ránk a szép világ…
:O)))
6 megjegyzés:
a Görgei - így használta a nevét- féle megjegyzés elég tudatlanság.
Görgey nem a gyülölt ellenség elött hanem pont a gyülölt ellenség által behivott oroszok elött tette le a fegyvert, mivel más váalsztás nem volt.
Azt gondolom csak olyan dolgokat hozz fel példának melyekröl alapos zudásod van.
Helyszüke és idö miatt nem térek ki részletesen a Görgei kérd´sre, mert ezt többek között Katona Tamás is alaposan feldolgozta. Érdemes elolvasni.
Névtelen!
Talán, ha a poszt lényegét olvasnád, nem ragadnál le egy lényegtelen hasonlatnál.Itt a lényeg a fegyverletétel. Amit Orbán apró lépésekben, fegyverenként le is rak. Mert a pénz meg nagyon kell. Csak ezt meg is kell magyarázni a népeknek. Hogy befordult a szerencsétlen egy egyirányú utcába unortodox gyors kanyarral, és nem tud kitolatni, mert a "nagy löttyös indulat" nem engedi.Mondta a Nagy Úr márciusban, hogy az íróasztalánál várja az IMF-et. Most, amikor "beesnek", a felelősséget Varga nyakába akasztja. Az más kérdés, hogy a Fényestekintetű nem tárgyalóképes már régen.Mindég más megy helyette, ha érdemben kell tárgyalni. Ha nem sikerül a dolog, akkor nem az ötletgazda a felelős, hanem az, aki nem tudott eredményt elérni.Ügyes.
Ez a mi tökös törpénk, pedig elmehet a sunyiba de végleg, minél előbb, mert annál kevesebb bajt okoz.
Lassanként időszerű lesz a Fényestekintetűnek új nevet találni.
Ez a fényes tekintet ugyanis az idő múlásával egyre homályosabb, egyre üvegesebb.
Talán az akku feltöltése ideig-óráig segít, de ebben sem érdemes nagyon bízni. Egyébként változott a terv, elmarad a horvátországi nyaralás:
http://index.hu/belfold/2012/07/12/nem_mondjak_meg_orban_hol_tolti_fel_az_akkumulatorait/
Görgői és toporczi Görgey Artúr (Toporc, 1818. január 30. – Budapest, Lipótváros, 1916. május 21.[j 1]) 1848–49-es honvédtábornoka, hadügyminiszter, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején több alkalommal a honvédsereg fővezére. Görgey 1848 kora tavaszán jelentkezett Pesten a haza megvédésére és felajánlotta szolgálatait a magyar kormánynak, ekkor a forradalommal szembeni rokonszenve miatt, elhagyta családnevéből az osztrák befolyásoltságú nemesi y-t. A végrendeletében emiatt a Görgei Arthur név szerepel. Síremlékén azonban Görgey Arthur névalak őrzi a magyar szabadsághős nevét. A budai várnegyedben felállított szobrának felirata ugyanakkor Görgey Artúr. Az Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben című művének címlapján a Görgey Artúr név szerepel.
Jól elmenekült Orbán is és Matolcsy is. Kár, hogy a helytartók maradtak tartani a hátországot... Így CSPA alszóvivő úr, most Székesfehérvárt teszi tönkre: http://feherenfeketen.blog.hu/2012/07/09/verbosszu_szekesfehervaron
Megjegyzés küldése