Ma – ha a Vezér másképpen nem döntött – csütörtök van.
Négy nappal vagyunk a devecseri cigányriogató rendezvény
után, ahol a szélsőjobboldali csürhe és a helyszínen száját tátó rendőrség a
maga teljes szépségében mutatta be a nácizmus magyarországi térnyerését, valamint
a kormány régi elveket hirdető házi újnyilasaihoz fűződő igencsak baráti érzelmeit.
Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere, betiltott szervezet
alakzatban menetelése, motorbőgetés, rasszista jelszavak skandálása,
palackhajigálás, kődobálás.
A nagy zűrzavarban még az is előfordult, hogy Dunyhás
testvérék egymást vágták fejbe betondarabbal, ami igen takarékos módja lenne az
ország ideológiai rendbetételének, csak az a baj, hogy amíg ezek egymást
mindannyian kórházba juttatják, addigra rengeteg kárt tudnak okozni a békés állampolgároknak
és az amúgyis megtépázott országimázsnak, a haza nevében a hazának.
Aztán elment három nap a nyámmogással, sopánkodással, majd
ma – végre – három jogvédő szervezet a belügyminiszterhez és az országos
rendőrfőkapitányhoz fordult.
A jogvédők szerint a rendőrségnek fel kellett volna
oszlatnia a szélsőjobboldali tüntetést, amiben teljességgel igazuk is van, nem
is lenne ezzel semmi baj, kivéve az idő múlását.
Amikor kutyát idomítunk, akkor a követendő eljárás az, hogy
ha a kutya rosszat csinált vagy nem engedelmeskedett a vezényszónak, akkor
azonnal és következetesen büntetünk, hogy szegény blöki korlátozott
befogadóképességű agyában összekapcsolódjon a helytelen cselekedet és az elkerülhetetlen
büntetés fogalma.
Hülye gazda az, aki fél nap múlva kezdi el a hólapáttal magyarázni
a kutyájának, hogy mit is rontott el, mikor széttépte a szomszédasszony udvarán
gyanútlanul bóklászó kislibákat, és hogy miért nem volt örvendetes esemény,
amikor hazahordva a zsákmányt szépen lerakta egymás mellé a terítéket a
küszöbre.
Így van ez minden büntetéssel, akkor hatékony, ha azonnali
és elkerülhetetlen.
Ezért tudom pedagógiai szempontból helyesnek tekinteni a
vörös csillagot viselő aktivisták azonnali rabosítását – az érvényes jogszabályt
megsértették, a rendőrnek pedig e tekintetben nincs mérlegelési lehetősége – és
ezért volt szakmailag kutyaütő a devecseri málészájúskodás – esetleg cinkos
összejátszás? – ki tudja…
A magukat demokratikusnak nevező pártokat viszont nem menti
semmi, mivel mindahányuknak vannak szakértőik, akik akkor is tudták, hogy ez a
rendőrség részéről szakszerűtlen és jogszabálysértő eljárás volt, ha csak a
Híradót nézték, hadd ne taglaljam most, hogy miért.
Mindenesetre a pártok fellépése erőtlen és határozatlan
volt, a társadalom ingerküszöbét el sem érte, pedig aztán ezeknek az eseteknek
az utóélete mindenkit érinthet, hiszen azt sugallja, hogy a problémákat önerőből,
barkácsmódszerekkel lehet és kell megoldani, melyekhez betondarabok,
folyadékkal töltött üvegek és baseballütők jelentik a megfelelő szerszámokat.
Jelzem, a házkutatások során a rendezvényre a csürhének meghívót
küldő családnál találtak baseballütőt, melyet természetesen a cigányok
használtak, csak ők két rettegés között elvették tőlük, mint ahogy a betonnal
fejbekólintott csürheführert is – másodszori elmondása szerint - a cigányok
vágták fejbe, kár, hogy az ATV felvétele meg a sértett saját szavai némileg ellentmondanak
ennek a verziónak.
Hol van a feljelentés a rendezvényt „biztosító”
rendőrparancsnok ellen?
Hol vannak a tiltakozások, a feljelentések az önbíráskodás
és az etnikai csoport elleni gyűlöletkeltés miatt?
A hallgatás csak felbátorítja a szélsőjobbot, akik ezzel az
erő benyomását kelthetik, ez pedig veszélyes, hiszen az erő vonzza az
embereket.
Ki szeret egy teszetosza bandához tartozni?
Elárulom - senki.
Ez lett a veszte Gyurcsánynak is, aki viszolygott meglépni a
szükséges brutális intézkedéseket, a puccsisták perbefogását, ehelyett utcai
verekedésekhez asszisztált az adrenalinfüggők és a hatalom rendőrei között.
Ahelyett, hogy gyökerénél ragadta volna meg a problémát, és határozottan
fellépett volna a hatalom erőszakos megdöntésére irányuló szervezkedés eszmei és
gyakorlati irányítói ellen.
Gyurcsány megkapta határozatlanságáért és szépelgő, önmaga
demokrataságába beleájult viselkedéséért a maga büntetését, először a puccsista
lehetetlenítette el, aztán a folyamat befejezését ráhagyta a volt kormányfő
elvbarátaira, akik áldásos tevékenységének köszönhetően ma ott ténfereg a
periférián, újra és újra követve el ugyanazon hibákat, melyek a bukását okozták
– de ez majd egy másik bejegyzés témája lehet.
Ellenben Sólyom szidolozásának kérdése akut probléma.
Tamás Gáspár Miklós nem az egyetlen, aki el van attól
ájulva, hogy az egyébként alkotmányjogászként nagytudású, de korlátolt, sértett
és végletesen elfogult Sólyom beszólt a Viktátornak, elvileg kockáztatva azt,
hogy egy rövidesen beterjesztésre kerülő egyéni képviselői indítvány
eredményeképpen holnaptól a „Fedél nélkül” című sajtótermék értékesítésében
alkothasson maradandót.
Persze gyakorlatilag semmi kockázat nincs itt, a sas nem
kapdos sólymokat, mert tudja, hogy a vitamin a héjában van, emellett a mi
szempontunkból – értem ez alatt a demokratákat - kit érdekel, hogy a
leszerepelt ex-államfő hogyan osztozkodik azzal a politikussal, akinek az
elpofátlanodásához maga is hozzájárult.
Sólyom szó nélkül eltűrte, hogy egész alkotmányjogi életműve
kellős közepébe belecsináljon ez a kókler és helyette egy senkivel és néhány
alsenkivel írasson saját szája íze szerinti alkotmánypótlékot.
Sólyom magas stallumában sem volt képes felülemelkedni
elfogultságain, gyakorlati tevékenysége éles ellentétben állt elméleti
munkásságával.
Erre most itt éppen, hogy csak hálát nem rebegnek neki a
demokratikus ellenzék némely tagjai annak okán, hogy Bivalybürgözd-alsón elmondott
egy olyan beszédet, melyben leginkább csak maszatolta a szart, a szokásos egyrészt-másrészt
dumákkal kente el az igencsak egyszemélyi diktatúra létrehozásának
felelősségét, mely felelősségben neki is része van, nem is csekély.
TGM nagyon okos fickó, szerintem mindent be tud bizonyítni
és a duplájáért az ellenkezőjét is, az érvelés virtuóza, nagy kár, hogy tíz
esetben ötször magáért az ellentmondásért brillíroz, merthogy ő egy egyéniség,
ugye, - mint ahogy ez kétségkívül igaz is.
Hát tőlem aztán puszilgassa az exelnök fenekét, - szíve joga
– de azért jobb lenne a szépen szarba szökkenő diktatúra ellenzékének nem
belehalni a vélt sportszerűségbe, már megint.
Ezt lehet, hogy egyes belvárosi kávéházakban díjazzák, de a
náci csürhe nem törődik vele, csak megy döngő léptekkel az önkényuralom felé.
Volt már a magyar történelemben olyan periódus, amikor
kiváló gondolkodók cserélték az eszmét Vácon, jobb lenne, ha mai utódaik, mielőtt
kinyitják a szájukat, végiggondolnák, hogy milyen következményekkel járhat az
ilyesmi.
Vagy legalább kérjenek ettől a hatalomtól is egy lakást,
hogy ne nézzék őket full idiótának.
:O)))
8 megjegyzés:
"a puccsisták perbefogását,"
ja ja ja, magát is perbe kellett volna fogni, mikor Medgyessyt megpuccsolta kedves demokrata elvtársaival az a lófing Gyurcsány
Pupu
Sólyom nyilvánvalóan nem a baloldalnak beszélt, és akármit is tartsunk róla - van bizonyos respektje jobboldalon. Majd a hatása minősíti a beszédét. Ha lesz olyana. TGM meg okosabb lett volna, ha meg sem szólal.
Puccsista névtelen
Ha nem tudnád, nincs is annál demokratikusabb dolog, mint amikor egy mutyipárt tagsága fellázad a Medgyessy LEMONDÁSA után a vezetőségben egymás között lepacsizott tisztségosztásra, és a vállán viszi be az élre a saját választottját.
Kekec! Miért kell neked mindig kekeckedni.A mutyipártod nem nyert volna választást, ha nem Medgyessyvel indultak volna. Indultak volna csak Gyurcsánnyal, biztos lett volna a vesztés.Kurvára demokratikus volt, a nép választottát lecserélni egy kisebb csoportnak. De nem baj ezért kaptátok Viktátort. Megérdemlitek. Most pedig szoptok, mint a torkosborz. S egy ideig még fogtok is, amig nagykorúak nem lesztek.
Érdekes, mintha Gyurcsánynak hívták volna azt, aki 2006-ban választást nyert, elgurult a Cavintonod?
:O)))
A Cavinton nem segít azon, aki érzelmi szemellenzőket visel!
A fanatikus ember - anélkül, hogy ezt felismerné - kizárólag a saját nézőpontját alátámasztó tényeket veszi csak figyelembe az őt körülvevő világból!
Ezért nem érdemes reagálni a monomániásokra!
Kedves Pupu!
Érdekes, hogy mennyi ellenséges bejegyzés érkezik cikkeidhez.TGM jellemzése a mai blogban kiváló és tömör:irónikus de nem bántó. Amit Sólymról írsz pontos és lényeglátó, bár az én kritikám valószínüleg szigorúbb.Sólyom hagyta meggyalázni annak a hivatalnak a méltóságát amelynek elnyerését oly mohón kívánta.A szeme láttára, az orra előtt cserélték üveggyöngyökre a korona gyémántjait, mielőtt a fejére tették volna. Megbocsáthatatlan - egyéb hitványságai mellett. Gyyurcsány bírálata hasznos és indokolt. Az én kririkám fókusza azonban más. Nem elegendő az elvtelen kompromisszumok kerülését ünnepélyesen megfogadni. Napra és órára, nevekkel és az opciók elmzésével meg kell jelölni azokat a "taktikai" engedményeket és kompromisszumokat, amelyeket helyes lett volna elkerülni, vagy kizárni. 2004 decemberét követően legalább négy alkalommal kellet volna erőteljesen kilátásba helyeznie lemondását a maradást egészen konkrét feltételekhez kötve. Egy ötödik alkalommal, 2006 novemberében - a bizalmi szavazás idején - világosan felvetette a lemondás lehetőségét. A fenyegetés öszinte volt, komolyan átgondolt és teljes sikerhez vezetett. Ezzel az eszközzel habozás nélkül élni kellett volna még legalább négy további esetben. Ezek megnevezését várom Gyurcsány Ferenctől.
Endre
Névtelen
2002-ben már mindenkinek (értsd: minden normális embernek, aki nem volt a szektájának hívője) annyira tele volt a töke Orbánnal és bandájával, hogy ha bárkivel indult volna az MSZP, akkor is nyert volna. Ezt éppen Medgyessy bizonyította.
Esetleg Sólyomról vagy a beszédéről is tudsz írni, vagy gyógyíthatatlan Gyurcsány-fóbiában szenvelegsz?
Zsófinak igaza van, arra tényleg nincs gyógyszer, csak az idő. Idővel még neked is megjöhet az eszed.
Hú dö fak iz szoliom? ODER szolÁJom?
Valami új, narancsbőr elleni kence?
Megjegyzés küldése