2012. szeptember 30., vasárnap

MINDSZENTY NÉLKÜL


Mindszenty nélkül más lenne a közös huszadik századi történelmünk, de "az önmagunkról, politikai nemzetünkről alkotott önképünk is szegényebb lenne" - jelentette ki Áder János vasárnap Zalaegerszegen, a bíboros születésének 120. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás megnyitóján.
Már megint egy olyan személyiség történelmünkben, aki negatív és pozitív tulajdonságokat egyaránt hordozott, akinek megítélése messze nem olyan egyértelmű, mint azt Áder láttatni szeretné.
Ami azt illeti, ha van ennek a rendszernek bűne (hajaj, de mennyire, hogy van, és mennyi…), akkor az egyik az, hogy képtelen az árnyalt történelemértékelésre, a milliószínű világot fekete-fehérben látja és láttatja, megaztán ezek a mai kurzustörténészek is gyengék, mint a májusi libafos, hogy hadd legyek kissé rusztikus.
Egyet nem lehet mutatni a maiak közül, aki felérne Ormos Mária bokájáig, ezek valahogy csak odáig jutottak el tanulmányaik során, hogy megjegyezték az „akié a múlt, azé a jövő” kétes igazságát, és még ahhoz sem vették a fáradságot, hogy az utóbbi százötven év tükrében megvizsgálják ennek helytálló voltát.
No, de Mindszenty.
Azt mondta Áder, hogy "Mindszentyről középiskolás korunkban csak annyit mondtak, hogy ő volt a klerikális reakció híve, a nép ellensége".
Hát, igen gyenge középiskolába járhatott, arról nem is szólva, hogy akit érdekelt a történelem vagy a politika, az gyakorlatilag mindent megtudhatott néhai Pehm Józsefről, semmiféle titok nem lengte körül személyiségét.
Érdekes figurája volt ő a huszadik század magyar történelmének.
Sziklaszilárd antikommunizmusát a Tanácsköztársaság alapozta meg, mivel püspökével együtt internálták.
Természetesen ez mély nyomot hagyott gondolkodásában, a fiatal embert idealizmusa amúgy is hajlamossá teszi szélsőséges álláspontok kialakítására, de Mindszenty egyébként sem kompromisszumkészségéről vagy hajlékonyságáról volt elhíresülve, egész élete ezt bizonyítja.
Horthy volt az egyetlen, akinek börtönében nem tapogatta meg a saját tégláját, de Szálasi és Rákosi majd Kádár is módot adott neki a magányos elmélkedésre, Rákosi erre még különleges eszközökkel motiválta is.
De hiába, az akkor már bíborosi és az esztergomi prímási stallumot betöltő főpap akaratát nem tudta megtörni.
Így aztán koncepciós perének tárgyalásán állítólag pszichotrop anyagokat is alkalmazni kellett, hogy beismerő vallomást tegyen.
A szovjet „igazságszolgáltatás” – és ennek megfelelően legjobb magyar tanítványaik - gyakorlatában, abban az időben a beismerő vallomás volt a bizonyítékok királynője, innentől kezdve már csak a verőemberek találékonyságán és hatékonyságán múlt a dolog.
Mondjuk, abban azért nem vagyok biztos, hogy a vele szemben felhozott valamennyi vádpont koncepciós lett volna, hiszen úgy utálta a kommunistákat, mint a Petőfi hőse a kukoricagölödint.
Mindent megtett azért, hogy az egyház és a klérus elleni támadásokat visszaverje, de ez a kor szokásai szerint nem volt elég, kellettek drámai jelenetek is a vádba, csőszkunyhó, elásott pénz, ürgebőr, ilyesmik – hát, ha kellett, meglett.
Rákosi tudta, hogy komoly ellenfél, akivel már Szálasi sem bírt, pedig volt a rovásán bőven, hiszen ő volt a kezdeményezője annak a levélnek, melyet az ország elpusztítása és a zsidóüldözés ellen fogalmaztak meg a dunántúli püspökök – sajnos meglehetősen későn.
De erről ő nem tehet, hiszen püspöki kinevezését 1944 márciusában kapta meg, napokkal a nyilas hatalomátvétel előtt.
Rákosi fogságából csak 1956–ban szabadulhatott.
Pálinkás-Pallavicini Antal, a Néphadsereg páncélostisztje Felsőpetényből Budapestre szállította, később az életével fizetett ezért.
Van az úgy, hogy az ember azt hiszi, hogy jót és jól cselekszik, miközben ellenségét támogatja, így járt a bíboros is.
Beszédet mondott a rádióban, - akkortájt az volt az egyetlen országos médium – melyben szólt néhány szót az elkövetkező felelősségrevonásokról – ezzel nem is lett volna baj, mert a magyar semmit sem szeret jobban, mint felelősségre vonni, meg bocsánatkérésre bíztatni – talán csak sírokat feltúrni és a halottakat ide-oda hurcibálni - de szó esett a beszédben az egyházi vagyon visszaszolgáltatásáról is.
Ez pedig azonnal felkeltette az éber magyar paraszt érdeklődését, merthogy nagyon sokuk a földosztás során a felosztott egyházi birtokokból kapta meg saját földecskéjét.
Mivel még nem volt olyan messze a zsellérélet, mint 1989-ben, így erősen eltöprenkedtek.
Aztán arra jutottak, hogy akkor ők most inkább kivárnak - így eshetett, hogy a magyar falu 56-ban meglehetősen csendben volt, leszámítva néhány izgágát meg a hajdani földbirtokosokat.
Miután kiderült, csapataink nem állnak harcban és már a kormány sincs a helyén, ő is felkapta reverendája szélét és sietősen felkereste az amerikai nagykövetséget, itt élt 1971-ig, meglehetősen csendben, mert az amerikaiak nem szerettek volna nemzetközi konfliktust generálni.
Mikor Kádár kiengedte, akkor búcsúzóul még összeveszett a pápával, aki ugyan nem tudta bebörtönöztetni, pedig azt hiszem, tetszett volna neki, de a bíboros élete hátralevő részét gyakorlatilag száműzetésben töltötte a bécsi Pazmaneumban:
Nem élt már sokáig, 1975-ben meghalt.
"Ma is követendő példát mutat számunkra a cselekvő keresztényi szeretetből, a türelemből, az alázatból, a szabadság melletti kiállásból, és az emberi méltóság feltétlen tiszteletéből" – mondta Áder.
Ami azt illeti, a türelem és az alázat nemigen tartozott jellemző tulajdonságai közé.
Magas méltóságát meglehetősen sajátosan, úgy a XVI. századi felfogásnak megfelelően értelmezte, magát hercegprímásnak, az ország első zászlósurának tekintette és ehhez mérten viselkedett is.
Számos papnak lett példaképe, ami nem tesz túl jó szolgálatot egyházának, mert menet közben a világ megváltozott, és ezt a változást a magyar katolikus egyház nem tudta követni, mert a tekintélyelvűség ideje elmúlt, a hívők erre nemigen vevők, leszámítva persze egy szűk réteget, melynek úgy kell a világi és egyházi hatalom és általában minden tekintély tisztelete, mint falat kenyér.
Mindszenty tragikus személyiség volt, bátor, elvhű, a merevségig következetes ember, ő aztán nem kötött kompromisszumokat senkivel.
De nem felejtette, hogy honnan jött, megmaradt szociális érzékenysége és a totalitárius törekvésekkel szembeni töretlen ellenszenve.
Lehet akár tisztelnünk is az emlékét, - nehéz korban, nehéz poszton, nehéz természetű ember volt.

:O)))

2012. szeptember 29., szombat

TURULAVATÁS


A miniszterelnök Matl Péter kárpátaljai szobrászművész alkotásának, a Nemzeti Összetartozás Emlékművének ópusztaszeri avatásán elmondta: a szobor arra figyelmeztet, hogy minden magyar elszámolással tartozik minden magyar felé.
Szép mondás, reméljük, ő sem felejti el – mi biztosan nem.
A szobor egyébként a jobboldal szent totemállata, az egerészölyv, mely egy kardon állva - mintha az csak bejárat előtti hóvakaró lenne - próbálja levakarni sarkáról a tyúkszart.
Az egerészölyv leginkább ürgékkel meg pockokkal táplálkozik, a bazi nagy kard a karmai között csak díszlet, nemigen használja másra csak csörtetésre meg pöffeszkedésre, az ürgét meg ez hidegen hagyja, mint libát a rendőrlámpa.
Hiszen van őneki elég baja az állandó éberséggel, nincs ideje arra, hogy megzakkant, karddal hadonászó (v.ö: tisztavatás – kardlengetés - szemészet) madarakat figyeljen, melyek még fészkelni sem tudnak békésen, mindegyre más madarak fészkeire fáj a foguk.
Persze vannak, akiknek derogál ez a kissé snassz szimbólum, ők állítólag a szakállas saskeselyűre esküsznek, ha a turul szóbakerül, és úgy tűnik, a szobrászok képzeletvilága is inkább errefelé tendál, merthogy az kétségtelen, hogy a saskeselyű impozáns madár, mégha dögevő is.
De gustibus non est disputandum, mondja a művelt francia - ha neki a dög ízlik, hát zabálja kétpofára, egészségére!
Viszont őt is kardon ábrázolja a korszerű magyar szobrászművészet, úgy látszik, a kard az egyetlen szimbólumértékű eszköz, ami a bánatos madárról eszükbe jut, ami a magyar művészek realista világlátását tükrözi, pedig az ürgeirtó szimbólum pöffeszkedhetne akár egy vizesvödrön is, de nem.
A turul egy olyan madár, amelyik nem hasonlít egyetlen más madárra sem, de nem is kell neki hasonlítania, hiszen a turul ilyen és kész, és akinek ez nem teccik, nyalja ki neki elölrül- háturul.
Az ópusztaszeri emlékmű is inkább a dögevőre hajzik, mely egy oszlop tetején ülve markolja a kard élét – ez egy hülyeturul, mint láthatjuk, kellene ennek is adni antidepresszánsokat, habár ezek máshol se sokat segítenek, ami azt illeti.
Az oszlop állítólag pásztorbotra emlékeztet, oldalait indás mintázat fonja körül az összetartozást, a nemzet egységét jelképezve. A népi díszítőművészetből ismert növényminta bimbói a történelmi vármegyék bronzból öntött címerei.
Nézegettem, de szerintem az oszlop fallikus szimbólum, másodállásban magát a Vezért szimbolizálja, melynek a feje tetején, a szökőkút helyén ül a madár az obligát karddal.
Dögkeselyű az, ha jobban megnézzük, méghozzá valódi szocreál alkotás, nem is olyan elcseszett valami, mint a Nagyvárad téren álló kőturul, melyben alig lehet felismerni a hősi jelképet, melyben megszülettél!
Bizony, bizony, - ha hiszed, ha nem!
Merthogy azt mondta a Nemzet Esze, aki elment – most éppen erre az avatásra, - hogy a turul a magyarok ősképe, melybe mindenki beleszületik, mint a nyelvbe és a történelembe. "Onnantól, hogy a világra jövünk, a mi hét törzsünk köt szövetséget, a mi Szent Istvánunk alapít államot, a mi seregeink vesztenek csatát Mohácsnál, a turulmadár pedig, a most élő, a már meghalt és majd megszülető magyarok nemzeti azonosságának jelképe".
Még szerencse, hogy nem a hét fejünk köt szövetséget, mert akkor sárkányok lennénk és meggyűlne a bajunk János vitézzel, aki úgy forgatta a kardot, mint vitéz Zoltán a vonót!
Ami azt illeti, a magam részéről elhatárolódnék ettől az értelmezéstől, szerintem a dögevő egye a dögöt, mi meg ne szülessünk bele egy tetves dögbe, hanem tanulgassunk a történelmünkből.
Híveitől és a dögkeselyűtől búcsúzva még elmondta: aki politikára "adja a fejét", annak tudnia kell olvasnia a jelekből, ennek képessége a kormányzáshoz nélkülözhetetlen.
"Aki tud olvasni a jelekből, az láthatja, új törvények világa közeledik az európai kontinens felé.
Ennek a formálódó új világnak az első parancsolata úgy hangzik: az erősek egyesülnek, a gyengék széthullnak, vagyis az erős nemzetek tagjai összefognak, a gyenge nemzetek széthullnak.
Azt kívánom minden magyarnak, legyen füle a hallásra és olvassanak a jelekből" - mondta. 
A formálódó új világban egyébként az erős államok egyesülnek, a gyengékben meg mindenféle népszórakoztatók vannak hatalmon, így azok majd kimaradnak a buliból, de meg is érdemlik.
A vezérnek meg könnyű felismerni, hogy mit üzennek a jelek.
Súgnak neki a hangok…

:O)))

2012. szeptember 28., péntek

ÁLLAPOTROSSZABBODÁS


Egyeske állapota megbízhatóan, egyenletes ütemben egyre romlik, de ez őt nem zavarja - úgy sétál közöttünk, mint Andersen mesében a császár az ő új ruhájában.
Csakhogy eddig még nem került elő az az inas, aki vidáman felrikkantana – a császár meztelen, jelen esetben manifeszt elmebeteg.
Szeretem én a sportot, és mélységesen megértem azokat az embereket, akik kijárnak a meccsekre, mert meccsre járni jó dolog.
Nézi a magyar a huszonkét falábút meg a pálya egyéb tartozékait és boldog, hiszen nem neki kell szaladgálnia a labda után, nem az ő sípcsontjába száll bele az ellenfél kutyaütője, boldogan ordítozhat olyasmiket, melyeket sem otthon, sem a munkahelyén nem ordítozna.
Hiszen tömegben van, ekképpen megszűnik egyénnek lenni, onnantól kezdve egy közösség tagja, mely közösséget a sport szeretete és egy kis boldog zsidózás, cigányozás, huhogás szép emléke kovácsol össze.
Emellett még lehet szotyolát a földre köpködni, amiért azért otthon súlyos fenyítés járna a hólapáttal, és hazafelé tartva a meccs értékelése során legurulhat egy-két feles meg a kísérő sör is…
Nagyobb kár nem esik, legfeljebb kiiratkozunk a kultúrvilágból, amikor a lelkes magyar szurkolók a bánatos seggüket mutogatják az ellenfél csapatának, annak himnuszát hallgatva.
Átlagember ettől még nem elmebeteg, legfeljebb egy tahó vagy egy kültelki bunkó, de más a helyzet, mikor az állam miniszterelnöke mutat furcsa jeleket sporthoz való viszonyát tekintve.
Márpedig az a miniszterelnök, amelyik a válogatott csapat veresége után fél óráig igaz könnyeket ejt, - hát mit mondjak – szóval szalajt, mint a rigalánc.
És az elmebaj nem áll meg itt, eszkalálódik, és furcsa dolgokat produkál.
Például szép terveket gerjeszt a magas állami méltóság fejében, például olyanokat, hogy megreformálja a nép sporthoz való általánosan rossz hozzáállását és meghirdeti, hogy  öt éven belül a mai kilenc százalékról húsz százalékra emeli, tíz éven belül pedig harminc, harmincöt százalékra az aktívan, hetente legalább kétszer fél órát sportoló magyar lakosok számát.
Nem kétséges, a cél szép, csak azok a fránya körülmények, azok tesznek állandóan keresztbe a szép elképzeléseknek.
Hacsak nem úgy képzeli el a dolgot, hogy öt éven belül a magyarság fele éhendöglik - amire minden esély meg is van - és akkor a mai kilenc százalék automatikusan felugrik tizennyolc százalékra, két százalékot meg hozzáhazudik a Gyuri.
Merthogy általában nem a golf szerelmesei szoktak éhenhalni, azok továbbra is ütni fogják a labdát, hacsak egy liba fel nem kapja, és huss – el nem száll vele!
Nagyon kíváncsi lennék, hogy az a negyvenszázaléknyi nyomorszinten élő mit szól a Bölcs vezér legújabb ötletéhez, de nagy a gyanúm, hogy igencsak plasztikusan és rusztikusan jelölnék ki neki a futópályát, ahol elfuthat meglátogatni édesanyját.
Merthogy a sporthoz tömegméretekben életszínvonal is kell, már persze akkor, ha nem csak tömeghülyítésre szánja elborult elméje ezen sziporkáit – jelzem a heti kétszer félóra sport igencsak erre utal,
Fél óra alatt levetkőzni, zuhanyozni, felöltözni meglehetősen feszített program, persze azért maradna tán tíz perc a kislabdadobásra meg a fekvőtámaszokra, de ez sportnak nemigen lenne nevezhető.
Még szerencse, hogy soha nem lesz belőle valóság.
Azt azért valószínűleg hallotta Egyeske, hogy amikor az ember sportol, akkor kalóriát éget, energiát veszít, de ha az input oldalon nincs energia-bevitel, akkor a tartalékot égeti a munkaképesnek nyilvánított és havi huszonnyolcezerrel megdögleni az utcára lökött rokkantnyugdíjas, akinek az egy lábával igen jól fog állni a hosszútávfutás.
Végtére is motorban is létezik egyhengeres – nemde?
Az is szép lesz, mikor a kisiskolások sorra esnek össze a tornaórákon, mert nem kapnak eleget enni, sőt, semmit se kapnak enni és ez azért nem emeli a sportolási kedvet!
Ehhez képest még azt is mondta a Gyagya, hogy miközben egész Európában súlyos gazdasági válság van, addig „Magyarországon arról szólnak a hírek, hogy olimpikonjainkat tisztességesen elismerjük, bevezetjük a mindennapos testnevelést, létesítményeket építünk és sportot támogató új adórendszert vezetünk be”.
Ha nem tudnám, hogy még egyetlen orvos sem vette a bátorságot, hogy elrendelje kényszergyógykezelését, azt hinném, hogy a zártosztályról kapott kimenőt – ez az ember teljesen elrugaszkodott a valóságtól, vagy teljesen elpofátlanodott, szinte mindegy is.
Akkor, mikor gyerekek ezrei-tízezrei éheznek, a nép egy jelentős része úgy megy neki a télnek, hogy nincs a szeneskamrában tüzelő, akkor a stadionépítésekkel dicsekedni, meg azzal büszkélkedni, hogy milyen ügyesen tudják kilopni a pénzt a szegények elől, merthogy akkor viszik el, mikor még nincs is a kincstárban – elképesztő érzéktelenség és pofátlanság.
Milliárdok mennek az élsportra, tömik a lóvét mindenféle magukat profinak gondoló, de inkább koldusmentalitású egyesületekbe, írnak egy rendeletet és azt hiszik, hogy az elég a gyerekek sporthoz szoktatásához – rémálom ez az egész.
Közben meg ő olyan, mint a tüdő, egyre dagad és egyre elborultabb a tekintete.
Persze lehet ez az antidepresszánsok hatása is, - ki tudja?
Mindenesetre az álom természete már csak olyan, hogy ritkán válik valósággá.
Amikor majd a munkahelyi MHK keretében fel-alá szaladgáltok, gondoljatok a saját felelősségetekre, - ti juttattátok hatalomhoz ezt a szerencsétlent, aki ebből kifolyólag szerencsétlenné tudja tenni Magyarországot is.
Mindenesetre kezdjetek gimnasztikázni, mert ha jönnek a zordabb idők és csak az választhat, aki el tud menni békaügetésben feliratkozni Dabasra, akkor a hirtelen megterhelés nem fog jótt tenni!
Én szóltam!

:O)))

2012. szeptember 27., csütörtök

HORTHY LE VAN...


Horthy le van öntve, természetesen vörös festékkel, ez még jobban csípheti.
A szemét.
Merthogy azt is leöntötte az egyetlen magyar akcióhős, aki nem éri be annyival, hogy demonstrál, de ő a tetejében még látványosan is demonstrál, és vállalja a veszélyt, mely nem csak elméleti, hanem nagyon is gyakorlati.
Bizonyíték erre az az atrocitás, melyet a magyar bíróságon követtek el vele szemben, nevezetesen a politikailag teljesen semleges és kicsit sem neonáci motorizált csürhe bandavezére állonvágta.
Természetesen a dolog úgy történt, hogy az ügyvéd már megint nem bírt a vérével és megtámadta a szelíden zsidózó, talpig bőrbe és agresszióba öltözött motorosokat, akiknek főnöke csak a jogos önvédelemhez való jogát gyakorolta, méghozzá a megengedett mértékben, hiszen akár szét is verhette volna lánccal a gizda jogász fejét.
A szoborrongálási perben viszont most neki, meg az egész horthysta pereputtynak esett le egy óriási saller, mivel a bíróság ugyan megállapította a garázdaság és rongálás tényét és ki is szabta érte a megfelelő büntetést, de a bíró indoklásában kimondta, hogy Dániel Péter cselekedete "erkölcsileg pozitív tartalmú és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt".
Hát ez aztán kiverte a biztosítékot, ugyanis ebben az országban a jobb és a szélsőjobb idoljairól kimondani az igazságot halálos véteknek számít, az viszont elvárás, hogy az ő ügyeiket elnéző mosollyal kísérjék a hatóságok és a bíróságok.
Azzal a festékkel melyet a különféle szobrokra, emléktáblákra öntöztek a jobboldal képviselői, vörösre lehetne festeni a Szabadság-hidat, csak akik szobra hirtelen eszembe jut, Münnich, Károlyi, Churchill szobrát, sárga festékkel a békéscsabai zsinagóga kapuját.
De kapott a jobboldal is rendesen, Tormay Cecile emléktáblája, a jelképes sír a Kossuth téren, Antall József mellszobra - és érdekes, de még a komcsi Nagysándor József 1848-as honvédtábornok emléktáblája is kapott a jóból – valószínűleg a festékes ember üköregapját lecseszte a tábornok, mert nem tartotta rendben a puskáját.
Mindenesetre ekkora visszhangja szinte egyik ügynek sem volt, lévén, hogy az elkövetők elpucoltak a tett színhelyéről, most meg itt egy elkövető, aki büszkén vállalja a tettét.
És ez még csak az első lépcső, innentől már lehet arra is számítani, hogy forróvérű magyarok elkezdik robbantgatni a szobrokat, mint hajdan a Szír-csoport Gömbös szobrával tette.
Felmerül a kérdés valóban, hogy mi indokolta azt, hogy a bíró ebben az ügyben erkölcsi kérdésekben állást foglaljon?
Talán Dániel Péternek a Winnetounak átsminkelt szoborra akasztott indoklása adhat erre némi magyarázatot, ami így szólt: "Minden magyar és nem magyar áldozat, mártír nevében. Minden hazai és európai demokrata, illetve demokratikus szervezet nevében. Minden értelmes, tisztességes ember nevében. A kivégzett matrózok nevében. Az orgoványi áldozatok nevében. Bacsó Béla és Radnóti Miklós nevében. Anyai nagyapám nevében, aki magyar katonaként túlélte a Don-kanyar értelmetlen vágóhídját és azután még hosszú évekig szenvedett Szibériában hadifogolyként. Apai dédszüleim nevében, akiket 1944 telén a zajló Dunába lőttek a nyilasok. A sok tízezer, ártatlan polgári áldozat nevében. A deportált és gázkamrába vetett gyermekek és nők nevében. Az újvidéki hideg napok áldozatainak nevében. A magam nevében. Mert tömeggyilkos háborús bűnösnek nem jár szobor és nem jár tisztelet. Üdvözlettel: dr. Dániel Péter, ember, magyar (a zsidótörvények szerint zsidó) demokrata, európai polgár, férj és ügyvéd, a Kék szalaggal a demokráciánkért civil mozgalom alapítója."
Persze a jobbik azonnal lángot fújt minden rajta található lyukból és Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője kinyilatkoztatta, hogy mérhetetlenül felháborítónak tartja az ítéletet, ilyennek nem volna szabad előfordulnia, merthogy elfogadhatatlan, hogy egy bíró politikai véleményt nyilvánítson ítélethozatalkor.
Szávay képviselő téved, ez a vélemény nem politikai vélemény, ez egy erkölcsi értékítélet, melyet a bíró valószínűleg azért fogalmazott meg, mert be kellett látnia, hogy a mai politikai légkörben, a legocsmányabb nemzetvesztő eszmék feltámadásának idején csak erős ingerekkel lehet ráirányítani a figyelmet korunk valós problémáira, és ezt a törekvést akceptálandónak tartotta.
Mindazonáltal kifejezte a társadalom rosszallását az amatőr képzőművész megnyilvánulása iránt, megrótta és kötelezte a hígító és az egyéb szükségessé vált takarítóeszközök ellenértékének megtérítésére.
Mondanom sem kell, megnyilatkozott a hivatalosság is, Kónya István, a Kúria elnökhelyettese a Kossuth Rádió Krónika című műsorában nagyon etikusan bírálta az elsőfokú ítéletet, és azt mondta, hogy a Kúria, illetőleg jogelődje a Legfelsőbb Bíróság is mindig ügyelt rá -, hogy "a konkrét cselekményre, a tényállásra koncentráljon, és emberi magatartásokat meghatározott szituációban a törvényhez mérten ítéljen meg.
Hogy az tényállásszerű, bűnös-e vagy sem, elítélendő jogilag, avagy sem; de a cselekmények erkölcsi, történeti motivációjával, annak történeti vagy politikai értékelésével nem foglalkozott.
Ezt egyébként ki is mondta."
Ebben egyébként azt hiszem, talán igaza is volna, ha nem ebben az országban és nem mostanában mondta volna ki ezt, ahol a bíróságok az erkölcsöt nemigen szokták figyelembe venni – másrészt meg éppen emiatt születnek a sárazsadányi nemtaggyűlés-ügyhöz hasonló ítéletek, mert a bírók számára az erkölcs közömbös, mert a társadalom helyett a hatalom kiszolgálóivá váltak – tisztelet a kevés számú kivételnek.
Ha már a Kúria valamilyen ügyben az eső és a másodfok között megnyilvánul, akkor tudnék nekik ötleteket adni, például Gyöngyöspata ügyében, ahol az események után egyetlen jogerős ítélet született, mert egy cigányasszony pofonverte azt a nőt, aki Csillebércről visszatértük után provokálta a hazatérő nőket és gyerekeket.
És született egy másik ítélet is, egy ugyancsak helyben lakó cigány férfi ellen, aki vagy megrugdosott egy gárdistát vagy nem, de én azt hiszem, már sokkal előbb megrugdostam volna őket a cigányok helyében, merthogy van jogos védelem is a világon és nem csak baltával lehet fenyegetni.
Mindenesetre kíváncsi vagyok, milyen ítélet születik a Dániel Péter elleni agresszió ügyében.
A szobrok tekintetében meg lenne javaslatom: hajdan a háziasszonyok a legelőre hajtott libák fejét megjelölték olajfestékkel, hogy tudják, melyik az övék.
El lehetne ezt a munkát végezni központilag is, esztétikusan, egységesen, politikai irányultság szerint, merthogy a fatökű faszobra a kozmetikai beavatkozás után valóban kissé slampos kinézetet öltött, nem is szólva a festékpazarlásról.
Úgyis az államosítások és a központosítások korát éljük – milyen szép feladat lenne ez a „vissza a múltba”’ jegyében felélesztett járási hivataloknak!
Na, jó, csak vicceltem – még ötleteket adok nekik…

:O)))

2012. szeptember 26., szerda

TRIANONNAK ANNYI!


Hány éven keresztül sírt és zokogott a nemzet Trianon miatt, hány és hány honfiszív szakadt meg, mert nem talált senki ellenszert erre a döntésre, pedighát a megoldás kézenfekvő volt!
És mégsem, pedig hát pofonegyszerű megoldásról van szó, melynek hatása érinti még a dédunokákat is, nem szólva arról, hogy Magyarország ismét nagy lesz, három tenger mossa majd partjait, a Vezérre meg máris szabhatják a zubbonyt, mely csak kissé tér majd el vitéz nagybányai Horthy Miklós waffenrockjától, erre ugyanis célszerű hevedereket is varrni...
Büszkén szeretném bejelenteni ennek a sorsüldözött kis népnek, mely bokréta Isten kalapján: a trianoni békeszerződés érvénytelen!
Nem vindikálnám magamnak az érdemet, tulajdonképpen az öcsém fedezte fel ezt a tényt, úgyhogy majdan, mikor a hálát a nemzeti oldal kifejezésre szeretné juttatni, akkor ne nekem kelljen figyelmeztetni az illetékeseket, hogy legalább egy húsz évre adományozott nemzetmentési államtitkári poszt, meg vagy háromezer hektár zsíros magyar televény százéves bérleti joga – elővásárlási joggal ékesítve – megilleti őt!
Merthogy kell az utódokra is gondolni, és Bocika is tud majd úgy szántani, mint a Nemzetes Asszony, kis tűpénzéből összekuporgatott alcsúti birtokain!
De félre a tréfát, komoly dolog, amire rájött az én kistestvérem, felfedezte ugyanis, hogy a Trianoni Békeszerződés hátoldalán nem szerepelnek aláírások, márpedig ha nem szerepelnek, akkor az a szerződés érvénytelen, mint a Klubrádió pályázata, mely szintúgy ebben a formai hibában szenved.
És hogy ez milyen erős érv, arról ma ismét meggyőződhettünk, hiszen a Médiatanács, - miután ismét pert vesztett a Klubrádióval szemben - közleményt adott ki, mely szerint „Az elmúlt időszak konzekvens bírósági határozatai egyértelművé teszik, hogy a Klub-szabály alapján a Klubrádió pályázata alakilag érvénytelen.
A bíróság e tárgykörben hozott döntései értelmében a Budapest 95,3 MHz-es frekvencia hasznosítására kiírt pályázati eljárás eredményes, ugyanakkor érvényes pályázat nincs.
A médiatörvény szerint, ha nincs érvényes pályázat, akkor a pályázati eljárást eredménytelenné kell nyilvánítani.”
Így aztán most nem is tudom, hogy előbb forduljunk az ENSZ-hez, vagy csapataink Viktor generalisszimusz vezetésével minden lacafacázás nélkül vonuljanak be a Felvidékre, meg a Bácskába, Bánátba, meg édes Erdély itt vagyunk!
Virágeső nem garantált, de jön a tél, jöhetnének újabb hideg napok, ki tudja, mi a helyes megoldás.
Lehet, mégis inkább a diplomácia, mely a magyar kormánynak a gazdasági tárcát is lassan maga mögé utasító sikerágazata.
Martonyi reputációjának már úgyis mindegy, el kellene érnie, hogy Clemencau mai utódjaként Francois Hollande térdenállva kérjen bocsánatot a nemzetet ért atrocitásokért és személyesen huzigálja át piros plajbásszal a trianoni határokat!
Persze lehet, ő is majd vonakodik, de ezt már nyugodtan rábízhatjuk a Vezérre, aki összehúzva szemöldökét megfenyegeti majd a nagyhatalmakat, hogy rájuk engedi Matolcsyt!
Hogy a Médiatanács hihetetlenül ügyes, az kétségtelen, hogy erős is, az kétségbevonhatatlan, mit neki egy jogerős döntés?
Ha egyszer a parancs az, hogy ezt az okvetetlenkedő bandát szét kell zavarni, hát akkor ezek szét is lesznek zavarva, oszt akkor ülhet a Drágajóbolgárúr otthon a hokedlin, eheti a libatepertőt a sólet mellé, és kihangosított telefonon eszmét cserélhet a szomszédasszonnyal.
Elképesztően kellemes nézni, amint a mi Bölcs vezérünknek éppen nyakába ömlik a hígtrágya, mintha talajtörés lenne a Fidesznél.
Gripen – ügy, Klubrádió-ügy, földbérleti ügy, vörösiszap ügy, azeri ügy – sok ez így egyszerre.
Közben meg kiderül, hogy lassan már Hagyó-ügy sincs.
Egy darabig még húzhatják, de ma már sem türelmük, sem lehetőségük nincs a nép folyamatos manipulálására, hiszen ezer dolgot  már  a saját bőrén érez a magyar.
Azt hiszem, már korrigálni sem tudnak, szétzilálja őket a Gyagya súlyosbodó állapota, így aztán – tán vesztüket érezve - egyre mohóbban harácsolnak, sok esetben már a látszatra se nagyon adnak, aki bírja – marja.
Hova vezet ez?
Majd meglátjuk, mindenesetre nekem már régen hiányzott egy adriai kikötő, csak nekem nem volt annyi dugipénzem, hogy az unokatestvérem neve alatt vegyek egyet.
A Klubrádió meg készüljön nyugodta a következő menetre, és ne adja fel a reményt – lesz még neki frekvenciája Herkulesfürdőn!

:O)))

2012. szeptember 25., kedd

HAGYÓ ÜGYE - VAGY A MI ÜGYÜNK?


Antal Attila vallomást tett a bíróság előtt, melyben visszavonta állításait vádlott-társairól, elnézést kért rendőrségi vallomása miatt Hagyó Miklóstól és Demszky Gábortól.
Antal Attila tizenhárom hónapon keresztül a BKV vezérigazgatója volt, ezalatt irányításával átszervezték a céget, csökkentették a létszámot és a költségeket, valószínűleg dögre dolgozta magát.
Egy ekkora cég irányítása hihetetlen energiákat emészt fel, nem lehet nyolcórás munkaidőben ellátni a feladatot, szorgalmasnak is kell lenni.
Hogy emellett még jellemóriás is legyen valaki, az már csak opcionális, vagy összejön, vagy nem – esetében ez utóbbi változat érvényesült.
A BKV vezérigazgatója nagy ember, ezreket utasíthat, milliók felhasználásáról dönthet, emberek sorsa van a kezében.
Saját nagyságát környezete még nyomatékosítja is benne, kiszolgálják, kitalálják még a gondolatait is, ha böffent egyet, negyvenen kívánják egyszerre jó egészségére.
Innen bizony megrázó élmény az előzetes letartóztatás, főként, ha a személyiség labilis, meg akkor, ha a hatóságok erre még rá is tesznek egy lapáttal.
Ebbe – úgy érzi a delikvens – bel lehet halni.
Ilyen helyzetből szabadulni kell.
Mindenáron.
Ha az az ára, hogy másokra terhelő vallomást kell tenni, hát akkor azt kell vallani, amit kívánnak, főleg, ha a vallomásért cserébe még néhány ígéretet is mellékelnek.
Antal Attila azt mondta a bíróság előtt, hogy amikor őrizetbe vették, azt mondták neki, hogy ha nem tud az elvárásoknak megfelelni, akkor hosszú időre előzetes letartóztatásba helyezik. 
Házi őrizete alatt is olyan visszajelzéseket kapott, hogy együttműködés esetén szabadulhat, ezért tett olyan nyilatkozatokat, amelyek egy része nem felel meg a valóságnak.
Lehetett olvasni már olyan találgatásokat, hogy az ügyészség vádalkut emlegetett neki, de aztán kiderült, hogy a vád jellegére tekintettel – a volt vezérigazgatót folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolják, mint társtettest – ennek nincs jogi lehetősége, megvezették, mint szamarat a vásárban…
Amennyiben ez igaz, akkor nem kétséges, hogy méltán lehet csalódott a hatóságokban, mint ahogy az is kétségtelen, hogy minden vádlottra óriási pszichikai nyomás nehezedett, erről illusztrációnak elég megnézni Hagyó képeit fénykorában és ma.
Mindenesetre az biztos, hogy vallomása visszavonásával tüskét nyomott az ügyészség körme alá, emellett állítása megkérdőjelezi az egész eljárás hitelességét és jogszerűségét a többi vádlott vonatkozásában is.
Kényszeríteni valakit nem csak fizikai úton lehet, létezik pszichikai kényszer is.
A pernek egyébként tizenöt vádlottja van, a nagy hal itt nem Antal Attila, akit már egyébként is kipöccintettek a beosztásából 2008-ban, hanem Hagyó Miklós.
Őt szerették volna eltávolítani a fővárosi döntések közeléből, és lám, sikerült is, belőle már politikus az életben nem lesz, hacsak nem sikerül neki hivatalosan mártírrá nyilváníttatnia magát, de erre kicsi az esély - libaaprólékból sem lehet már vezérgúnárt összerakni.
Természetesen az ügy mögött nem a magasztos magyar erkölcsöket kell keresni, hanem a pénzt.
És nem holmi Nokiás dobozokat, hanem nyomós gazdasági érdekeket, melyeket megsérteni – mint a példa is mutatja – életveszélyes.
A nagyhangú, agresszív Hagyó a maga módján önjáró volt, veszélyeztette a normális ügymenetet, a kialakult baráti együttműködést kormánypárt és ellenzéke között, emellett még szóbakerült, mint Demszky szocialista utódja is, ez pedig a Fidesz számára nem volt kívánatos.
Hagyó egy választási kampányban simán leverte volna a nagykeservesen felépített Tarlóst, valódi és valószínűleg nyertes ellenfele lett volna.
Viszont - szándékán kívül, de vélhetőleg szerencséjére - rántotta magával Mesterházyt, aki Demszky tanácsadója volt, mert a felállásból adódóan ő sem maradhatott ki a balhéból, ha Hagyót el akarták meszelni, és ez azért kellemetlen fejlemény, mert ő meg állítólag a Simicska – konszern előretolt helyőrsége volt a fővárosban.
Így aztán most éppen pattra áll a meccs, mindenki nyalogatja sebeit, a Fidesz körül is szorul a hurok, emellett ha egyszer Mesterházy kinyitja a száját, hogyha egyszer elkezd beszélni…
Demszky egyébként jól elvan, ő ebből a balhéból és az egész fővárosi bandaháborúból makulátlanul került ki, még annyi piszok se fröccsent rá, hogy le kellett volna pöccintenie zakója hajtókájáról, és azóta is háborítatlanul él – jó alkut kötött.
Egy rossz félmondat sem jelent meg róla sehol, merthogy – valószínűleg -  ő is túl sokat tud.
A fővárosi viszonyokat ismerők már az első napokban mondogatták, hogy nem lesz ebből az ügyből semmi, - igaz, hogy Hagyót kinyírták, de a büntetőügy nem fog összejönni.
Kínos ez mindenkinek, hiszen túl sok a robbanóanyag ebben az ügyben, elég egyetlen pentito a maffiából és felrobban az egész pöcegödör.
Mindenesetre - ha igaz, amit Antal Attila a bíróságon vallott - akkor szeretettel köszönthetlek benneteket a rendszerváltás első komoly koncepciós perének nézői között, miközben már elindult a második is, a MAL ügyében.
Megérkeztünk a rákosista kapitalizmusba, hurrá!

:O)))

2012. szeptember 24., hétfő

A DISZNÓ



Megint előtérbe került a Gripen-ügy.
Az osztrák Profil című lap szerint öt magyar személyt kellett megvesztegetni ahhoz, hogy a svéd repülőgépgyártók számára kedvező döntés szülessen vadászrepülőgép-beszerzési ügyben Magyarországon.
Nem egyedüliként vesztegették meg hazánkfiait, ugyanebben az ügyben az osztrákok, a csehek is szerepelnek.
A ránk eső rész 180 millió schilling volt, ez mai árakon tizenhárom millió eurót jelent, ami kenőpénznek nem kevés, forintra átszámítva hárommilliárd hétszázmilliót tesz ki.
Ennyiért már lehet korpás az ember haja.
Gondos előkészítés előzte meg az ügyet, az ügyletet szervező Alfons Mensdorff-Pouilly, magyar származású felmenőkkel is rendelkező osztrák gróf három évig tárgyalt magyar partnerével, akit nemes egyszerűséggel csak „Disznó” fedőnéven emlegetnek a vonatkozó jegyzőkönyvek.
Ennek ismeretében válik érthetővé, hogy miért is volt szükség a típusváltásra Magyarországon.
A rendszerváltás során a volt Szovjetunióval történő elszámolás során az oroszok adósságuk egy részét vadászrepülőgépekkel törlesztették, az akkoriban a legjobb és legkorszerűbb gépek közé tartozó MÍG-29-es gépekkel, melyek aztán a gyakorlatban igen jól be is váltak.
Annak ellenére, hogy a gépek nem öregedtek el, az oroszok felajánlották modernizálásukat és szükséges felújításukat, üzemeltetésükhöz és szükséges javításukhoz rendelkezésre állt a megfelelő műszaki háttér és szaktudás, a Fidesz mégis múlhatatlanul szükségesnek tartotta a típusváltást, jóllehet a géppel világbajnokságok sorát hozták el a magyar repülők Londonból.
Hogy a gép jó, azt az is bizonyította, hogy a német légierő is hadrendbe állította az NDK-tól örökölt gépeket, ma is rendszerben tartja őket jó néhány ország, Lengyelországtól Indiáig.
Mégis le kellett cserélni a típust, ennek oka a fentiek fényében könnyen kikövetkeztethető.
A döntés után jött a pávatánc, létrehoztak egy bizottságot, melynek meg kellett vizsgálni a rendelkezésre álló lehetőségeket, és ennek tükrében a honvédelmi miniszternek javaslatot kellett tenni a rendszeresíteni kívánt típusra.
Ugráltak a téma környékén elegen, mert beszállt a BAE -SAAB konszern mellett a Lockheed-Martin is, befolyásos támogatókat vélve maguk mellett, nem tudván arról, hogy döglött lovat vernek, hiszen a döntést már lepacsizták.
Ez azért okozott némi zavart, mert az amerikaiak – az amerikai adminisztráció is - esélyesnek látta az F-16-os típust, és a csalódás később nem tett túl jót Orbán amerikai reputációjának.
Merthogy a bizottság az F-16-os gépek beszerzésére tett javaslatot és ezt terjesztette a kisgazda Nagy János a kabinet elé, majd mindenki legnagyobb megrökönyödésére a nemzetbiztonsági kabinet 2001. szeptember 10-i ülésén Orbán Viktor különösebb lacafacázás nélkül bejelentette: a brit-svéd ajánlat nyert.
Így hát jött a Gripen, mint ahogy a libák tavasszal, és nagy valószínűséggel jött a kenőpénz is, igaz, nem Nokiás dobozban, mert ennyi pénz csak 300 Nokiás dobozban férne el, és az azért kissé feltűnő lett volna.
Megvannak ennek a pénzátadásnak a megfelelő útjai, egy megfelelő sziget a karibi-térségben, Tonga mondjuk, egy bank, némi baksis királytól királynak, egy csillogó kitüntetés és már lehet is utalgatni ide-oda, apránként.
Merthogy a megvesztegetés alanya ekkora összegek esetén azért nem valamelyik minisztériumi alsegédfogalmazó, akik a pénzt adják, azt pontosan tudják, hogy megvesztegetni csak valóságos döntéshozót érdemes.
Márpedig a Fidesz struktúrájában ilyen csak egy van, aki kitalálja a nevét, kap tőlem egy vanesze jelvényt, a kardokkal és a flekktífusszal.
Természetesen jó diktátor tudja, hogy vissza kell csurgatni azoknak is valamennyit, akik a formális döntést hozzák, jelen esetben a nemzetbiztonsági kabinet tagjainak, esetleg az ellenzéknek is, hogy ne támadják túl vadul a döntést, mindenesetre a döntéshozók között ott találjuk Matolcsyt is, ha már a döntés unortodox volt, ott is a helye, - ő indokolta egyébként a remek gazdasági kondíciókkal a beszerzést.
Azóta nyögjük a gépek árát, holott a MIG-eket az ár töredékéért fel lehetett volna újítani – arra célra, melyre nekünk – és a NATO-nak – ezek a gépek kellenek, tökéletesen megfeleltek volna még vagy 2025-ig.
Most már csak az a kérdés, hogy ki az a másik Disznó.
Talán egyszer kiderül majd…

A légierő „modernizálása”:
 
1993. június 23. - Moszkvában aláírják azt a szerződést, amely szerint a volt Szovjetunió
magyar adósságainak fejében Oroszország 800 millió dollár értékben haditechnikai
eszközöket, köztük MiG-29-es elfogó vadászrepülőgépeket ad Magyarországnak. Az orosz fél
szóban vállalja az alkatrész-utánpótlást. A 28 gép 1993 végéig megérkezik.
1995. szeptember 13. - Horn Gyula miniszterelnök Budapesten elvi együttműködési
programot ír alá a svéd Investor ipari-pénzügyi csoport elnökével és a Gripen repülőgépet
gyártó Saab AB elnök-vezérigazgatójával. A magyar kormány vállalja, hogy a haderőreform
követelményeitől, s az ország gazdasági lehetőségeitől függően 1996-ig dönt a svéd
vadászrepülőgépek megvásárlásáról.
1995. október 30. - Budapesten tárgyalnak az amerikai légierő és az F-16-os vadászgépet
előállító gyár szakértői.
1996. március 28. - A kormány megállapítja, hogy a svéd JAS 39 Gripen típusú
repülőgép megfelel a Magyar Honvédség követelményeinek, és alkalmas lehet a magyar
légierő igényeinek kielégítésére.
1996. április 16. - A francia Dassault Aviation cég Budapesten Mirage 2000-5 típusú
vadászrepülőgépeket kínál megvételre.
1996. május 30. - A kormány döntése szerint a NATO-csatlakozásról szóló tárgyalások
megkezdéséig, elhalasztják a légvédelem korszerűsítését, külföldi harci repülőgépek
vásárlását. 1996. szeptember 19. - Az F-16-os vadászgépeket gyártó Lockheed-Martin amerikai cég
küldöttsége Budapesten tárgyal.
1997. április 7. - Keleti György honvédelmi miniszter Budapesten bejelenti: az év vége
előtt nem várható a honvédségi vadászgéptender kiírása.
1997. november 12. - A svéd Saab-csoport Budapesten bejelenti, hogy eddig 105 millió
amerikai dollárt ruházott be, illetve növelte a magyar kivitelt abban a reményben, hogy a
magyar hadsereg Gripen vadászgépeket vásárol majd.
1998. augusztus 22. - Orbán Viktor miniszterelnök a kecskeméti repülőnapon bejelenti: a
gazdaság teljesítőképessége nem teszi lehetővé új nyugati vadászgépek vásárlását.
1999. április 21. - Stuttgartban együttműködési jegyzőkönyvet ír alá Chikán Attila
gazdasági miniszter és Klaus Mangold, a DaimlerChrysler AG igazgatósági tagja. Az
óriásvállalat elsősorban a magyar hadsereg korszerűsítésében kíván részt venni a MiG-29-es
repülőgépek felújításával.
2000. július 3. - A Honvédelmi Minisztérium (HM) és a német Daimler-Chrysler
Aerospace (DASA) cég szándéknyilatkozatot ír alá a magyar haderő kötelékében lévő 27
MiG-29-es vadászrepülőgép közül 14 darab korszerűsítéséről, amit a DASA az orosz MiGgyárral végezne.
2000. augusztus - Szabó János honvédelmi miniszter ajánlatot kér az F-16-os és F/A-18-
as használt amerikai vadászbombázó gépekre az amerikai kormánytól.
2000. december 1. - A svéd Saab és a brit  BAe Systems 24 Gripen eladására tesz
ajánlatot, pénzügyi és ipari együttműködési javaslattal kiegészítve.
2001. február 8. - Használt F-16-os vadászrepülőgépek beszerzéséről dönt a
nemzetbiztonsági kabinet. A MiG-29-esek helyét a felújított F-16-osok 2004 közepétől,
végétől veszik át.
2001. február 13. - A HM-hez 24 darab Gripen típusú vadászrepülőgép kölcsönadásáról
szóló svéd ajánlat érkezik.
2001. június 22. - Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége sajtóközleményben
tudatja, hogy a magyar kormány 2001. április 25-én levélben kért tájékoztatást és árajánlatot
24 db F-16-os repülőgép ötéves bérletére és szervizelésére. Az ajánlat első része július 9-én
érkezik meg a HM-be.
2001. július 30. - A török kormány 24 F-16 típusú vadászrepülőgép bérlésére tesz
ajánlatot.
2001. augusztus 21. - Belgium F-16-os vadászrepülőgépeket ajánl a HM-nak - ez a
negyedik ajánlat, amely a honvédelmi tárcához érkezik.
2001. szeptember 4. - A HM befejezi a használt vadászrepülőgépek bérleti ajánlatainak
elemzését.
2001. szeptember 10. - A nemzetbiztonsági kabinet a svéd kormány vadászrepülőgépekre
vonatkozó ajánlatát találja a legkedvezőbbnek.

Forrás: NOL
A gépbeszerzés forrása: a te zsebed.

:O)))

2012. szeptember 23., vasárnap

TIBORSÁGOK


Ez a Tibor már megint nem bír magával.
Hosszabb idők keresztül úgy viselkedett, ahogy egy megfontolt politikusnak viselkednie illik a bálban, hát erre most nem benyúl táncpartnerei szoknyája alá és rózsás popsijukat markolássza?
Az biztos, nem véletlen, hogy a mi Gyulánk a példaképe, aki szintúgy mondott néha mellbevágó dolgokat, aztán az elemzők nem győzték találgatni, hogy akkor ez most komoly, gyula éppen ravasz, vagy az egész csak a tudatmódosító szerek utóhatása?
Az a baj, hogy Tibor úgy van példaképével, mint az angol politikus, aki abban már hasonlít Churchillre, hogy szivarozik és szereti a whiskyt, már csak többi tulajdonsága elsajátításán kell dolgozgatnia.
Mint a liba, amelyik gágogni, meg a szárnyait lengetni már tudja, de repülni még annyira azért nem.
Tibor ma azt mondta az MSZP Népi Platformjának hétvégi találkozóján: „Egy biztos, hogy nem kell még egyszer külső miniszterelnök az MSZP-nek, inkább olyan virtigli kormányfő kell nekünk, mint Horn Gyula.”
Szerintem, ha erősen belenéz a tükörbe, lesz is javaslata a konkrét személyre azonnal. 
Félreértés ne essék, én roppant kedvelem Szanyi Tibort, egy virtigli baloldali néptribunnak tartom, aki korunk Marosán Györgye is lehetne.
Ezt kérem ne tessenek pejoratív besorolásnak tartani, mert a maga korában Marosán volt az ország leghatékonyabb szónoka, ő tudta legjobban megszólítani az egyszerű népet, és ehhez még különféle viccgyűjtemények sem kellettek neki, mint a Gyagya beszédíró stábjának.
Övé volt például a klasszikus mondat, mellyel rávilágított a követelések és a realitás közötti antagonisztikus ellentmondásra, mondván: „Nem a zsömle kicsi, a pofátok nagy!” – és ezt nem cikkben írta meg, ezt el merte harsogni százezer ember előtt is – tökös pasi volt.
Az talán a különbség – már a történelmi helyzeten túl – hogy bár a kurázsi Tibornál is meglenne, de Marosán egy irányvonalat képviselt – a Párt irányvonalát – Szanyi barátunk pedig legtöbbször a saját irányvonalát képviseli, amely ugyan kétségkívül konzekvens, tiszta és érthető, csak az a baj, hogy ezer sebből vérzik.
Ha egyszerűen szeretném elmondani, hogy mi a probléma vele, akkor azt mondanám, hogy Tibor víziója egy baloldali osztálypárt, a mai kor realitása pedig egy választási tömegpárt, és ez a két dolog nemigen simogatható össze.
Ha idézett mondata véletlenül mégis egybevágna az MSZP álláspontjával, akkor az a legnagyobb tragédiája az ellenzék azon részének, mely Orbán bandájának leváltását, a demokrácia és jogállam helyreállítását tűzte célul.
Nyilvánvaló, hogy az ellenzéki oldal tele van egymás iránti fenntartásokkal, a bizalom minimális, de a cél közös kellene, hogy legyen: vissza a hatalmat a választók kezébe!
A cél elérését pedig az MSZP még a legoptimistább változatban sem tudja egyedül biztosítani, hiszen még „békeidőkben” sem tudott egyedül kétharmadot szerezni, nemhogy most, amikor lassacskán már csak azok szavazhatnak majd, akik egy nyílt szavazás során (ez áll ugyanis összhangban a nyílt magyar jellemmel) bemutatnak egy narancsot a választási bizottságnak.
Azért Tibor nem rugaszkodott el teljesen a valóságtól, mert miután megtörölgette a homlokát és fújt egy nagyot, eszébe jutott, hogy mit is mondott, és hozzátette: a szocialistáknak azzal a személlyel kell elindulnia a választásokon 2014-ben, akivel nyerni tudnak, azonban a pártnak elege van már a kívülről hozott kormányfőkből, ezen egyedül az a helyzet változtathat, ha szövetségben indulnak majd el a választásokon.
No, ez végre a helyes álláspont, de akkor miért kell a választót idegesíteni és miért kell erősítgetni saját szavazótáborában az illúziókat?
Mert ilyenkor biztosan vannak olyanok, akik csak a beszéd első felét hallják meg, (majd mi, egyedül, együtt magunkkal, majd megmutassuk!) a beszéd második fele meg mintha el sem hangzott volna.
Ilyen az ember, szelektív a hallása, azt hallja csak meg, amit hallani akar.
Ezért követelmény háborús időkben egy párttól a világos, egyértelmű, tiszta beszéd.
Például, hogy a párt a demokratikus ellenzék egységes választási fellépését támogatja, mindenki számára elfogadható közös jelölttel akar indulni a következő ciklusra, előre meghatározott konkrét célok elérése érdekében.
Ha ezt nem lehet megvalósítani, akkor – természetesen - a legnagyobb ellenzéki pártnak lesz saját jelöltje, saját tagjai közül is.
Azt a szempontot is illene figyelembevenni, hogy ha valaki elvállalja a közös jelöltséget, az nemigen szeretne úgy indulni a harcba, hogy tudnia kell: a támogatás mögötte labilis és esetleges.
Bizony itt a pártoknak addig van szabad kezük, míg el nem döntik az együttműködést, utána csorbítatlan hatáskört, támogatást kell nyújtaniuk a közös jelöltnek, még ha minden döntése nem is lesz ízlésük szerint való.
Ezt az elvet kell követni az egyéni képviselőjelöltek esetében is, mert azt azért tudomásul kell venni, hogy a választók emberekre szeretnek szavazni.
Olyanokra, akiknek jó vagy rossztulajdonságait, képességeit már máshonnan ismerik, akiket a szívük is el tud fogadni, nem csak az eszük.
És persze akkor gond lesz, ha ebben torzsalkodás indul, mert ugyan a jelölt népszerű, elfogadott és általános tiszteletnek örvend, de nem vérliberális, demokrata vagy szocialista.
Azt kell felismerni, hogy az ellenzéki együttműködés ma nem szabadon választott gyakorlat, hanem – hadd használjak nagy szavakat – történelmi szükségszerűség.
Már, ha ez a nemzet élni akar és még nem veszítette el teljesen a maradék kis eszét is.

:O)))

2012. szeptember 22., szombat

QUO VADIS MAGYARORSZÁG?


Belga lapok szerint a kormányfő az eurózóna 17 országának szorosabb integrációját sürgette, amikor a brüsszeli Szabad Egyetemen beszélt. Elio di Rupo szerint ma már puszta illúzió politikai értelemben a 27-ek Európájáról beszélni, mert sok olyan probléma van, amelyben az összes tagország nem tud egységes véleményt alkotni – írja a privatbankar.hu
Szomorú ügy ez, rettenetesen rossz kilátásokkal kecsegtet bennünket.
Amikor csatlakoztunk az Európai Unióhoz, azt gondoltuk, hogy a dolog egyszer és mindenkorra eldőlt, megérkeztünk, kikötöttünk a nyugati parton, ahol egy olyan közösség tagjai leszünk, mely képes lesz hatékony választ adni a XXI. század kihívásaira, amely talán értelmet ad annak, hogy a rendszerváltás mámorában szétvertük és elkótyavetyéltük az országot.


Azt hittük, a kapitalizmusban az egyén számára a globalizálódó világban egyre inkább közömbös, hogy ki tulajdonolja a gyárakat, földet, ki vásárolja meg az állampolgár munkaerejét, tudását, tapasztalatait, csak fizesse meg úgy, hogy abból emberi életet tudjon élni, európai polgárként.
Ma meg ott tartunk, hogy be kell látnunk: tévedtünk.
Túlértékeltük munkaerőnket, nem gondoskodtunk a képzetlen és iskolázatlan tömegek felzárkóztatásáról, vezetőink mind a mai napig szocialisztikus struktúrákban gondolkodnak, nem is szólva a népről, melyen értsük a bérből és fizetésből élőket, akiket a lecserélt szocializmus a tenyerén hordozott.
A politikus fél egyenesen megmondani Józsinak, hogy bátyám, le kellene számolni az illúziókkal, Józsi meg nem adja a szavazatát annak, aki igazat mond neki.
Ő inkább azt honorálja, ha jól hasbaakasztják löttyös nagy dumákkal nemzetről, dicső múltról, fényes jövőről és rámutatnak valakire, hogy nézd Józsi, ő eszi el előled a libacombot.
Akkor van kire haragudnia, de nem kell elemelni kissé kancsal tekintetét a festett egekről, nem kell szembenéznie a szörnyű valósággal.


A szocializmus éveiben Európa bezzeg-országa voltunk, a legvidámabb barakk, mire megkaptuk ajándékba a rendszerváltás lehetőségét, addigra már kész kapitalista gazdasági struktúrával rendelkeztünk, megvolt a többszintű bankrendszer, rendezett volt a jogszabályi háttér, tagjai voltunk a meghatározó pénzügyi és politikai nemzetközi szervezeteknek, hogy úgy mondjam, nálunk a kapitalizmus beleült a készbe.
Az ország nemzetközi reputációja kiemelkedően jó volt, Európa szeretett bennünket, és nem csak a német egyesítésben játszott szerepünk miatt, hanem élhető, normális, kiszámítható társadalmunk miatt is.
Az ember azt gondolta volna, hogy ilyen indítással úgy fogunk belesimulni Európába, mint Julcsa hókeble Jancsi kérges tenyerébe, de nem így történt.ű


Azon buktunk el, amire a legbüszkébbek voltunk.
A rendszerváltó értelmiség állandóan azt mantrázta, hogy ez egy szabad nemzet, mely nem tűri a rabigát, egy demokrata nemzet, mely nem viseli el a zsarnokot, amely génjeiben hordozza demokratizmusát.
Kissé gyanús volt ugyan, hogy eddig mindig tűrte, meg viselte amit kellett, de azért jó volt hallani.
Aztán kiderült, hogy ez egy megosztott ország, együttműködésre képtelen nemzet, mely szinte igényli azt, hogy a szájába rágják a követendő magatartást, azt, hogy mi a helyes, mi a helytelen és akkor üzemel biztonságosan, ha van egy segg, melyet nyalhat, melynek gazdájától retteghet.
Ha van mitől – kitől félnie, akkor érzi jól magát.
Kertész Ákost kiátkozták, mikor valami genetikai rendellenességet emlegetett - talán ez túlzás is, - de azért az igaz, hogy a hajlam a társadalmi és politikai megosztottságra István és Koppány óta ott van a társadalomban, aztán az már mindig csak szerencse kérdése volt, hogy az adott korban a meggyőzés eszközeit, vagy a nyaktilót alkalmazták problémamegoldás céljára.


Ma sincs ez másként, ma is itt élnek közöttünk, akik azt gondolják, hogy tűzzel-vassal irtani kell a véleményükkel ellentétes nézeteket vallókat, ennek fejében még azt is eltűrik, hogy valaki a nyakukra üljön, vazallusaival kéz a kézben - meg a zsebükben - szétlopja az országot és az oldalukat sarkantyúzza.
Ez a mentalitás érvényesül a társadalom minden szintjén, merthogy a magyar mentalitástól olyan messze van a demokratikus gondolkodásmód, mint London Budapesttől – Vlagyivosztokon át.
Nincs polgári mentalitás, nem létezik az önmagáért és családjáért felelős, államától - melynek tulajdonosa is egyben - csak a közösség ügyeinek okos intézését elváró büszke polgár, annál több az alattvaló meg az ész nélkül hőbörgő, minden alap nélkül követelőző ostoba.
Még az iskolázott emberek jelentős része sem képes önálló gondolkodásra, kritikátlanul visszaböfögi azokat a paneleket, melyeket a média a fejébe tölt két „Jóban-rosszban” között, alapvető politikai mozgásokat képtelen átlátni, a saját érdekeit képtelen felismerni, becsapható, manipulálható, megvezethető, lózungokkal etethető.
A politikát valláserkölcsi alapon kezeli, vannak próféták és vannak követőik - még szerencse, hogy némelyik hittérítő nem küldheti gályára az ellenoldalt, habár kísérletek történtek azért már erre.
Az ország utoljára tán 1944 telén volt ilyen állapotban, mint ma, szétzilált társadalom a vereség küszöbén, idióták irányítása alatt - és így kellene résztvennünk az európai összefogásban és munkamegosztásban.


Nem fog menni, és vannak, akik nem is akarják, hogy menjen.
De még szerencsénk is van, hogy nem törzsi szövetségben gondolkodnak, csak valami feudálkapitalista királyságban – a globalizáció korában.
Szánalmasnak lehetne ezt mondani, de igazából mi vagyunk szánnivalók, akiknek esélye lett volna arra, hogy európaiak legyenek, és most olyanok leszünk, mint az Alapítvány trilógiában a Birodalom peremvidéke, ahol mindenféle sötét zsarnokok uralma alatt nyög a nép, távol a gazdasági és technikai fejlődéstől.
Nem az lesz a vereség, ha a Gyagya megnyer még egy választást – az a büntetés lesz.


A vereség az lesz, ha az Unió elengedi a kezünket - akkor mindenki leülhet egy percre, a kezébe temetheti arcát és bőghet bátran, mert akkor lesz miért.
Aztán megtörölgethetjük arcunkat a nemzetiszínű zászló csücskében, és elmehetünk árvalányhajat legelni.


:O)))

2012. szeptember 21., péntek

CIVILKEDÉS


Vannak szervezetek, melyektől időnként sikítófrászt kap az, aki megpróbálja megérteni a társadalmi folyamatokat.
Az egyik ilyen társaság a militáns zöldek.
Hogy mekkora károkat tudnak okozni, arra példa Bős-Nagymaros ügye, hogy mennyire hülyék ahhoz, amivel foglalkozni kívánnak, azt pedig szépen példázza a dízelmotoros szívattyúkkal feltölteni kívánt Szigetköz - az ember nem is tudta, hogy sírjon, vagy röhögjön.
Tízezrek vonultak anno megvédeni a Dunát, amire aztán buzgón hivatkoztak is azok, akik az akcióból politikai tőkét kívántak kovácsolni maguknak.
Nekik bejött, az ország meg ma is nyögi és még sokáig nyögni is fogja a sokmilliárdos kárt, az emberek, akik vonulásztak pedig máig azt hiszik, hogy jó ügyet támogattak, holott kártékonyak voltak, mint a krumplibogár.
Amíg nem jut eszébe valakinek ismét manipulálni őket, addig önmaguk formábantartása céljából a dohányosokat vegzálják szent buzgalommal, kikiáltva őket a népegészség fő ellenségeivé ebben a koszos, büdös, parlagfűvel borított országban, ahol az emberek egészségére nincs pénz, ahol emberek százezrei éheznek, nyomorognak.
Ami persze nem csípi a belbudai csipkéslelkű környezetvédők érzékeny szemét, hiszen több mint öt méterre éheznek a kapujuktól, ugye…
Meg a szemét, a kosz, a folyamatos környezetszennyezés sem bántja őket, de az fontos, hogy a buszmegállókban ne dohányozzon embertársuk, vendéglőben egy elkülönített dohányzó helyiségben ne szívhasson el egy cigarettát ebéd után, ellenben nem zavarja őket sem a Százhalombattai Erőmű tíz települést befedő korma, sem az, hogy a buszmegállóban a százéves Ikarusz a képükbe köp alkalmanként két kiló kormot, - vicces népek.
A Százhalombatta-környéki településeken olyan a tüdőrák, mint máshol a nátha – előbb – utóbb mindenki megkapja.
Az M0 – tól pár kilométerre lakom, ha rossz a széljárás, a kipufogógázok szaga megüli a települést, ezek meg azon élvezkednek, hogy felnőtt embereket kiállítanak az utcára a munkahelyük kapuja elé, mert azok nem zsírral, cukorral, ízfokozókkal, tartósítószerekkel meg alkohollal mérgezik a szervezetüket, hanem nikotinnal.
Közben meg házi pálinkafőzésre bíztatnak, butulj paraszt!
Még mielőtt valaki, ugye – nem dohányzom.
Ennél persze sokkal kártékonyabb a politikai manipuláció, amikor tömegeket próbálnak megtéveszteni.
Ennek a törekvésnek egyik legékesebb példája a Milla, mely még az LMP - nél is rafináltabb módon próbálja manipulálni a választókat, pedighát az se semmi.
A Milla pártokfelettiséget hirdet, merthogy a pártok ilyenek meg olyanok, mindegyforma, a politikusok mind lopnak, és csak ők azok, akik nem politikusok, kivéve a 4K-t, amely majd maga lesz a tisztaság és emelkedettség.
Programot nem adnak, csak tagadnak, azt már tudják, hogy mi nem kell, de hogy mi kellene helyette, abba már félnek belemenni
Évente két rendezvényt tartanak hangzatos jelszavakkal, ahol szidják kicsit a kormányt - persze konszolidált keretek között - majd mindenki elégedetten hazamegy, hogy tett valamit a demokráciáért.
Mintha a libacsapat tagjainak azt tanácsolná valaki, hogy ne törődj te liba senkivel, repülj egyedül telelni, merthogy az a helyes, nem mindenféle kétes hírű vezérlibák szavára hallgatni.
Amelyik liba annyira buta, hogy hisz neki, az garantáltan megdöglik útközben, csakúgy, mint az, aki egy parlamentáris demokráciában pártok nélkül akar eljutni egy boldogabb társadalomba.
A parlamentáris demokráciát ugyanis pártokra optimalizálták, melyek érdekeket és értékeket fejeznek ki, és aki a saját érdekeit érvényesíteni akarja, az a pártokon keresztül teheti meg eredményesen.
Lehet persze próbálkozni egyénileg is, de ettől még a kutya sem fog törődni a bánatos delikvenssel, ha meg elindul a választásokon, akkor csak magát képviseli és legfeljebb a Mama fogja rá adni a szavazatát.
Persze lehet szép elméleteket gyártani, de a tapasztalat párszáz éve ez, úgyhogy lehet itt szépelegni, meg unortodox elméleteket kovácsolni, de győzni nem.
Normál menetben még el is menne egy ilyen semmire sem alkalmas szervezet, de most rendkívüli időket élünk, mert most éppen a demokratikus állam lebontása és egy kis magyaros, szélsőséges önkényuralmi berendezkedésecske felépítése folyik.
Ilyen esetben pedig fontos, hogy a választókban felhalmozódó feszültséget levezesse a hatalom, és erre pont megfelelő egy ilyen szervezet – kézben tartott hangoskodás, a választók szétporlasztása, az összefogás meghiúsítása.
Ehhez kell a pártok kizárása a rendezvényekről, politikusok, politikai tettek és politikai pártok demagóg összemosása, kis hőbörgés, tiszta tekintetű, megtévesztett fiatalok színpadra tuszkolása, az apolitikus magatartás dicsőítése.
Miközben ezzel éppen, hogy politizálnak, méghozzá könnyen felismerhető cél – Orbán hatalomban tartása - érdekében.
Nem véletlen, hogy a Millát a hatalom részéről még egyetlen komoly támadás sem érte, míg a többi szervezet kapott már jócskán hideget-meleget.
Nem kellene mindig hagyni, hogy hülyére vegyék a társadalmat, nem kellene állandóan politikai prostik után loholni, mert lehet, hogy szép a seggük, de utánuk sokáig fáj majd, ha pisilni kell.
Nem kell mindenkinek egyforma elveket vallani, de a cél – az önkényuralmi törekvések megszüntetése - érdekében össze kell fogni.
El kell zavarni Miháj királyt, helyre kell állítani a jogállamot és utána egy élhető országot kell teremteni.
Az se baj, ha majd gúnyosan az Unó legvidámabb barakkjának hívják, az is jobb lenne, mint amerre ma tartunk.

:O)))