Antal Attila vallomást tett a bíróság előtt, melyben
visszavonta állításait vádlott-társairól, elnézést kért rendőrségi vallomása
miatt Hagyó Miklóstól és Demszky Gábortól.
Antal Attila tizenhárom hónapon keresztül a BKV
vezérigazgatója volt, ezalatt irányításával átszervezték a céget, csökkentették
a létszámot és a költségeket, valószínűleg dögre dolgozta magát.
Egy ekkora cég irányítása hihetetlen energiákat emészt fel, nem
lehet nyolcórás munkaidőben ellátni a feladatot, szorgalmasnak is kell lenni.
Hogy emellett még jellemóriás is legyen valaki, az már csak
opcionális, vagy összejön, vagy nem – esetében ez utóbbi változat érvényesült.
A BKV vezérigazgatója nagy ember, ezreket utasíthat, milliók
felhasználásáról dönthet, emberek sorsa van a kezében.
Saját nagyságát környezete még nyomatékosítja is benne, kiszolgálják,
kitalálják még a gondolatait is, ha böffent egyet, negyvenen kívánják egyszerre
jó egészségére.
Innen bizony megrázó élmény az előzetes letartóztatás,
főként, ha a személyiség labilis, meg akkor, ha a hatóságok erre még rá is
tesznek egy lapáttal.
Ebbe – úgy érzi a delikvens – bel lehet halni.
Ilyen helyzetből szabadulni kell.
Mindenáron.
Ha az az ára, hogy másokra terhelő vallomást kell tenni, hát
akkor azt kell vallani, amit kívánnak, főleg, ha a vallomásért cserébe még
néhány ígéretet is mellékelnek.
Antal Attila azt mondta a bíróság előtt, hogy amikor
őrizetbe vették, azt mondták neki, hogy ha nem tud az elvárásoknak megfelelni,
akkor hosszú időre előzetes letartóztatásba helyezik.
Házi őrizete alatt is olyan visszajelzéseket kapott, hogy
együttműködés esetén szabadulhat, ezért tett olyan nyilatkozatokat, amelyek egy
része nem felel meg a valóságnak.
Lehetett olvasni már olyan találgatásokat, hogy az ügyészség
vádalkut emlegetett neki, de aztán kiderült, hogy a vád jellegére tekintettel –
a volt vezérigazgatót folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen
jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolják, mint
társtettest – ennek nincs jogi lehetősége, megvezették, mint szamarat a
vásárban…
Amennyiben ez igaz, akkor nem kétséges, hogy méltán lehet
csalódott a hatóságokban, mint ahogy az is kétségtelen, hogy minden vádlottra
óriási pszichikai nyomás nehezedett, erről illusztrációnak elég megnézni Hagyó
képeit fénykorában és ma.
Mindenesetre az biztos, hogy vallomása visszavonásával tüskét
nyomott az ügyészség körme alá, emellett állítása megkérdőjelezi az egész
eljárás hitelességét és jogszerűségét a többi vádlott vonatkozásában is.
Kényszeríteni valakit nem csak fizikai úton lehet, létezik
pszichikai kényszer is.
A pernek egyébként tizenöt vádlottja van, a nagy hal itt nem
Antal Attila, akit már egyébként is kipöccintettek a beosztásából 2008-ban, hanem
Hagyó Miklós.
Őt szerették volna eltávolítani a fővárosi döntések
közeléből, és lám, sikerült is, belőle már politikus az életben nem lesz,
hacsak nem sikerül neki hivatalosan mártírrá nyilváníttatnia magát, de erre
kicsi az esély - libaaprólékból sem lehet már vezérgúnárt összerakni.
Természetesen az ügy mögött nem a magasztos magyar
erkölcsöket kell keresni, hanem a pénzt.
És nem holmi Nokiás dobozokat, hanem nyomós gazdasági
érdekeket, melyeket megsérteni – mint a példa is mutatja – életveszélyes.
A nagyhangú, agresszív Hagyó a maga módján önjáró volt,
veszélyeztette a normális ügymenetet, a kialakult baráti együttműködést
kormánypárt és ellenzéke között, emellett még szóbakerült, mint Demszky
szocialista utódja is, ez pedig a Fidesz számára nem volt kívánatos.
Hagyó egy választási kampányban simán leverte volna a nagykeservesen
felépített Tarlóst, valódi és valószínűleg nyertes ellenfele lett volna.
Viszont - szándékán kívül, de vélhetőleg szerencséjére - rántotta
magával Mesterházyt, aki Demszky tanácsadója volt, mert a felállásból adódóan ő
sem maradhatott ki a balhéból, ha Hagyót el akarták meszelni, és ez azért
kellemetlen fejlemény, mert ő meg állítólag a Simicska – konszern előretolt
helyőrsége volt a fővárosban.
Így aztán most éppen pattra áll a meccs, mindenki nyalogatja
sebeit, a Fidesz körül is szorul a hurok, emellett ha egyszer Mesterházy
kinyitja a száját, hogyha egyszer elkezd beszélni…
Demszky egyébként jól elvan, ő ebből a balhéból és az egész
fővárosi bandaháborúból makulátlanul került ki, még annyi piszok se fröccsent
rá, hogy le kellett volna pöccintenie zakója hajtókájáról, és azóta is
háborítatlanul él – jó alkut kötött.
Egy rossz félmondat sem jelent meg róla sehol, merthogy –
valószínűleg - ő is túl sokat tud.
A fővárosi viszonyokat ismerők már az első napokban mondogatták,
hogy nem lesz ebből az ügyből semmi, - igaz, hogy Hagyót kinyírták, de a
büntetőügy nem fog összejönni.
Kínos ez mindenkinek, hiszen túl sok a robbanóanyag ebben az
ügyben, elég egyetlen pentito a maffiából és felrobban az egész pöcegödör.
Mindenesetre - ha igaz, amit Antal Attila a bíróságon
vallott - akkor szeretettel köszönthetlek benneteket a rendszerváltás első
komoly koncepciós perének nézői között, miközben már elindult a második is, a
MAL ügyében.
Megérkeztünk a rákosista kapitalizmusba, hurrá!
:O)))
3 megjegyzés:
Eleve lehetett tudni, hogy a Nokia-doboz a tömegeknek szóló népköltés, mivel olyan dobozt már milliók láttak - akik több tízmilliót egyben még nemigen. Egyszerűen fizikai képtelenség annak belegyömöszölése. A lényeg az időzítés volt, ahogy Molnárékat is pontban a választások előtt vitték el demonstratívan. Ott is már pofára estek, a ballibák meg még mindig "az Mszp lopott és hazudott"-at mantráznak. Bocsi - de újságírónak már nem igazán lehet őket nevezni a gágogásukért!
És a Sukoró ügyben is elég nagy nyomásnak voltak kitéve a vádlott-társak, hogy valljanak Gyurcsányra.
Csak voltak, akik a mankójukhoz bilincselve is "meg tudtak állni a lábukon" mehetnek is majd vidékre megvédeni magukat.
Így születhettek a poltpetis ügyészségen egész napos kihallgatásról 2 oldalas jegyzőkönyvek. Aki még nem látott ilyet: Az a személyi adatok felvétele és a törvényes figyelmeztetések rögzítése kb 95 %-ban. Azaz maga a vádlott válasza max 2-3 sor. Reggeltől estig!
Valóban már jól benne járunk a rákosista kapitalizmusban, de Pupu, ez egyáltalán nem "hurrá"!
Ma amikor a "zemberek" totális butítása folyik, a hazudozás soha nem látott méreteket ölt, akkor a baloldal nem űvölt, hogy eddig és ne tovább. DE ma volt egy EMBER aki ennek az utolsó pillanatig benyaló Orbán köcsögnek szemébe mondta, hogy bitangkám NE HAZUDJ !!! Nekem ez minden jogi purparlénár többet ért. A híradás további részében kiderült, hogy az isten barma ebből semmít sem ért ! mert ő megbízásból, saját normális gondolat nélkül győzelmet aratott.
Gyerekek, mit lehet ennyit hadoválni egy teljesen siam bűnügyről? Pár ember jó pár évre el lesz meszelve, oszt jóvan :)
Nem tetszik? Nyasgem.
Megjegyzés küldése