A Miniszterelnökség 100-100 millió
támogatásban részesítette a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségét, a
Munkástanácsok Országos Szövetségét, a Független Szakszervezetek Demokratikus
Ligáját. Szintén 100-100 millió forintot kapott három munkáltatói szervezet:
a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, a Vállalkozók és
Munkáltatók Országos Szövetsége és az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és
Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége.
Kilóra vette meg a munkaadói szervezetek egy részét, és ami
ennél sokkal fájóbb, a szakszervezeti szövetségek közül hármat is a Vezér.
Nem kétséges, ért a magyar társadalom nyelvén, tudja, hogy
ebben a baksis-országban van az a pénz, amennyiért korpás lesz akár még egy
szakszervezeti vezér haja is.
Ügyes, és felettébb olcsó megoldás ez a munka világának – és
áttételesen a társadalom kézbentartására, hiszen az a hatszázmillió forint,
melyet erre a célra hatfelé osztva zsebbe dugtak, a költségvetésben se nem
oszt, sem nem szoroz, viszont megóvhatja a kormányt a váratlan meglepetésektől.
Nem tartom ördögtől való dolognak, ha egy kormány támogatja
a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseleti szervezeteket, de azt már annál
inkább, ha kénye-kedve szerint mazsolázgat a szervezetek között, alma játszik –
körte nem alapon.
Ha az állam támogat, akkor azt tegye normatívalapon, és ne
csak azok a szervezetek részesüljenek belőle, melyekkel – a Vezér saját
elmondása szerint – együtt szagolta a puskaport.
Mellyel egyébként a Gyurcsány-Bajnai kormányokra lövöldöztek
fáradhatatlan buzgalommal, szolidaritást hirdetve a munkavállalói szervezetek
között, így aztán a vasutasok állítólag a pedagógusokért sztrájkoltak anno.
Kormányváltás után ez a harcos szolidaritás eltűnt, mint a
büdösség, a szakszervezeti vezérek alámerültek, és azt cumizzák boldogan, amit
a Vezér a szájukba ad, közben még elégedetten cuppognak is hozzá, a végén még
böfögnek is.
Nem libacombot ad a szájukba, ezt azért szögezzük talán le.
A dolgos hétköznapokban hírüket sem hallani, de talán jobb
is ez így, - megalkuvó, pitiáner banda ez, akiknek csak az a szerencséjük, hogy
valódi tagságuk talán nincs is, mert ha lenne, már régen a francba hajtották
volna őket.
Mindenesetre Orbán most biztosította számukra a további
élősködés lehetőségét, na, nem túl hosszú időre, mert azért arra odafigyelt,
nehogy helyzetbe hozza őket.
Egy szakszervezet akkor erős, ha gyakorlatilag önfenntartó,
a tagjai által befizetett hozzájárulásokból él, ha nem tartja senki a kezében
sem tagságát, sem vezetőit, mert ellenkező esetben könnyen előfordulhat, hogy
egy feszültebb helyzetben elválik egymástól a tagság és a vezetők anyagi
érdeke, márpedig arra nemigen lehet alapozni, hogy ezek az emberek majd a tiszta
erkölcs alapján lemondanak arról a kis aprópénzről, melyet a hatalom a zsebükbe
töm.
Aki kételkedik ebben, nézze meg Gaskót, oszt idézze fel elmúlt
néhány éves tevékenységét!
Olyasmi ez, mint mikor a széplány elfogad a gazdag
széptevőtől egy briliáns gyűrűt, annak a gyűrűnek ára van, melyet előbb-utóbb
meg kell fizetni, és innentől már csak az udvarló jómodorán múlik, hogy mikor
és milyen körülmények között hajtja be az ellenértéket.
Szakszervezetet vezetni a mai Magyarországon
nem egyszerű feladat, belátom.
Mégis azt hiszem, hogy mostanában – ugyanúgy, mint az egész
baloldalnak emlegetett masszának – a fő feladata az aprómunka lenne, a
szervezetépítés, a mozgósíthatóság megszervezése, a célok pontos meghatározása
és megismertetése, a stratégiai és taktikai feladatok meghatározása.
Például, hogy mi a teendő olyankor, mikor a kormány szerelmetes
lőporfüstös szakszervezetén kívül elfelejt egyeztetni, vagy, hogy odaálljon e a
szerveződő közmunkás szakszervezet mellé.
A szakszervezet ugyanis a munkavállalókért kellene, hogy
legyen, ennek kellene megjelenni minden lépésében.
Majd csak eljön ez a csoda is egyszer…
:O))))
A Kádári éra sok vén kommunistája még mindig mást remél, az egység kosarából akarnak újra cseresznyézni !!!Beleülni a paraszt földjébe a parasztot agyonverni ha nem adja, felakasztani likvidálni!!!Dúskálni és könnyen ingyen élni !
VálaszTörlésha ha a kommunizmus idején értek a parasztok a legjobban Különbem meg a földet 3 millió zsellérnek a MDP osztotta ki (Nagy Imre)
VálaszTörlésNévtelen parasztnak, "Vissza a tarhonyaföldekre" jeligére:
VálaszTörlésHun ebben a bejegyzésbe a paraszt?
Hogy mecsoda baromságokat vagy képes összehordani!
Tudsz olvasni, vagy legyen több a bejegyzésekben a kép?
:O)))
Na, hogy is van? Mintha már ez egyszer megtörtént volna.
VálaszTörlés"Az országnak harmada éhengebed,
Az éhség, a szenny marja fel testedet,
Éhhalálra ítélt ez a rend.
A gégédre hurkol statáriumot,
És tapsolnak hozzá a rongy árulók,
Büchlerek, Propperek, Peyerek."
Ime meg van mind a három senkiházi. Aneveket bárki be tudja helyettesíteni.
A magyar szakszervezeteket kivégezték a rendszerváltáskor! Elveszették vagyonukat, tagságukat és mára, sajnos a hitelüket is.
VálaszTörlésNévtelen!
A szakszervezetek tönkretételéhez, annak semmi köze, amit Te itt összehordtál.
Hej, ezek a vén kádári komcsik csak nem nyugszanak! Most meg már cseresznyézni akarnak! (chileit).Még jó, hogy a fideszes-kereszténydemokratává "nemesedett" komcsik megvédik a parasztot...:))
VálaszTörlésVén komcsi névtelen
VálaszTörlésLe vagy maradva egy brossurával! Most beülni nem erőszakkal, hanem pályázat útján, haveri körben lehet a földekbe, és meg sem kell művelni, mégis jön a földalapú támogatás. Eléggé fújnak is a fizeSS-re a valódi helyi gazdák. Ilyen Ángyános témát kár bedobni, eléggé kontraproduktív (nézd meg a wiki-ben, hogy mit jelent) Vén kommunistából meg a fizeSSben találsz a legtöbbet!
Kedves Pupu!
VálaszTörlésÉn decemberig adtam időt a szakszervezetemnek a cégnél. Ha nem megy kilépek. Fáj a szívem, hogy a Sopranók megkaparintották.
Miklós! Igazad van a vagyonvesztésben, a taqlétszám csökkenésében, de a hitelvesztésben nem értek Veled egyet. Ma szakszervezeti tagnak lenni, az egy igazi kiállás, félelem nélküli bátorság: az emberi tisztesség, a megnemalkuvás, a szolidalitás mellett. Hogy a mai hatalomnak is árulók kellenek, azt már ismerjük történelmünkből. Lehet, hogy az újkori bitangok neve is fennmarad a legújabb mozgalmi dalainkban.
VálaszTörlés