Vagy kutyaütő?
Ki tudja, mindenesetre az biztos, hogy lassan-lassan egy
komplett elmeosztályra való potentátot tud produkálni a kormány saját tagjai
közül, bizonyítva, hogy hasonló a hasonlónak örül.
Ezek a javaslatok "átütik a vasbetont" - ezt
találta mondani a munkahelyvédelmi akcióterv parlamenti tárgyalása során a
nemzetgazdaság sasszemű irányítója, a mai Szent Jobb , melyet legcélszerűbb lenne légmentes
üvegkalickába zárva körbehordozni az országban.
Egyre biztosabb, hogy olyan közös álomvilága van neki a
főnökével, melyből kilépni kockázatos, merthogy könnyen előfordulhat, hogy
szembetalálkoznak a valósággal, az pedig kokik és sallerek tengerét hozza el
számukra.
Ez csak idő kérdése, és ez az idő egyre közelebb van.
De azért optimizmusuk töretlen - a munkahelyvédelmi
akcióterv másfél millió munkahely megvédését és többszázezer új munkahely
létesítését eredményezheti, mondta a világhírű gazdasági guru, optimista
tekinteteit a jövőre vetve.
Hogy miért éppen másfélmillió, azt rajra kívül senki sem
tudhatja, hiszen éppen ennyi erővel mondhatott volna hárommilliót is, hiszen
áldásos tevékenységük eredményeként ma minden egyes munkahely veszélyben forog,
az ember nem tud a kormány intézkedéseiről olyan hírt olvasni, mely ne azzal
fejeződne be, hogy az adott intézkedés hány száz, vagy hány ezer munkahely
megszűnését eredményezheti.
Itt van például a Nagy Trafikreform, mely agyonvágja a
kisebb boltokat gazdaságilag, ezres nagyságrendben következhetnek be
boltbezárások, alkalmazottak elbocsátása, de az oktatás reformja vagy az
egészségügyi ellátórendszer átalakulása sem megy leépítések nélkül.
Nem beszélve a gazdasági helyzet miatt bekövetkező
munkahely-megszűntetésekről, a legutóbbi hírek például a Dunaferr tervezett
többezres nagyságrendű leépítéseiről szólnak, mely nem tartalmazza a
beszállítói kör ebből következő létszám-leépítéseit – a vicces az lenne, ha az
Orbán-bányáknál is létszámcsökkentést kellene végrehajtani.
Persze ez esetben építhetnének még egy-két égigérő
keresztgátat Devecser határában, hátha kiönt a kővé szikkadt vörösiszap, vagy a
romákok rendetlenkednek, meg kell védeni a környék lakosságát, hát nem?
Ezen a többszázezer új munkahelyen meg már röhögni sem
lehet, olyan siralmas.
A Vezér és társai amúgy is nagyon értenek az eredményesség
kreatív kimutatásához, így aztán most még az várható, hogy a közmunka-programot
úgy módosítják, hogy kétórás foglalkoztatásra állnak át a megfelelő bérezéssel,
így aztán máris megduplázzák a foglalkoztatottak számát.
Továbbá minden munkaképes korú állampolgár számára
kötelezővé teszik, hogy hajtson egy libát maga előtt nádpálcával, és máris
megvan a teljes foglalkoztatottság, a Ludas Matyi Terv keretében.
Ami a nagy ötletet illeti, miszerint a huszonöt év alattiak
és az ötvenöt év felettiek foglalkoztatása esetén járulékkedvezményt adnak a
munkáltatóknak, az csak azt tükrözi, hogy fogalmuk sincs a való életről, ahol a
foglalkoztatás kritériuma a szakértelem, és ha egy kétbalkezest vesznek fel,
akkor az többször annyi kárt tud okozni, mint amennyit ezek az eszementek most
odaajándékoznak a foglalkoztatónak.
A foglalkoztatottság tekintetében ez nem hímez egy öltést
sem, hiszen ettől még nem lesz több a megrendelés, nem lesz több az álláshely
és a foglalkoztató egyetlen emberrel többet sem fog alkalmazni az ajándékra
való tekintettel.
Nem vitás, az államigazgatásban ennek lehet szerepe, hiszen
a munkavállalók derékhadát ott könnyű lecserélni 25 év alatti nyeretlen
kétévesekre, akik mire kitanulják a munkájukat, addigra már éppen huszonhat
évesek lesznek, és úgy kirúgják őket, mint a vöcsök, oszt jöhet a következő
ifjú titán – ti tán tudtok vele kezdeni valamit, ugye…
Az kétségtelen, hogy az Orbánbányákok jól járnak, mert
szakképzetlen munkaerő esetében ez valós segítséget, extraprofitot ad a
vállalkozónak, de – például - ha ki szeretnék terjeszteni a Vezérnél már bevált
nevelési elveket és legalább a jobboldal vezérkarának gyermekeit is
kőbölcsőben szeretnék ringatni, akkor
ahhoz már szakképzett kőfaragó kellene, akinek mindegy a kora, csak tudja
faragni a követ.
Szóval van itt állítólag 300 milliárd forint, amit megint
szélbe szórnak, emellett még hülyítik is a népet, például, hogy a kismamák ki
lesznek segítve.
Hát igen.
Az ugyan elképzelhető, hogy őket visszaveszik, de az is
könnyen megeshet, hogy azokat meg, akik eddig a munkakörüket betöltötték, egy
nekifutásból mindjárt ki is rúgják, a munkahelyvédelem keretében, - pénz az
ablakban, ahogy az ultisok mondják.
Mondom én, ezek állandóan ötletelnek meg improvizálnak,
százmilliárdokat ígérgetnek, miközben a fenekük kilóg a gatyából.
Azt mondja a miniszter, hogy a 2013. évi büdzsében meglesz
erre a fedezet.
Rendben is van, de ez nem egy egyszeri kiadás, hiszen a
program, ha csak nem akarják beismerni, hogy tömény marhaság, akkor minimálisan
is három évig kell, hogy tartson, ezzel a pénzzel pedig lehetne normálisabb
dolgokat is kezdeni.
Például, lehetne a devizahiteleseknek lakást építeni, vagy
lehetne állami beruházásokat indítani, ha ehhez hozzátennék a stadionépítések miatti
adóbefizetés- hiány, meg az Orbán-vasút és egyéb baromságaik milliárdjait, a
naposcsibe-pörköltre fordított összegeket, akkor esetleg lehetne akár értelmes
megrendeléseket is adni az építőiparnak.
Lehetne például bérlakásokat építeni, vagy utakat, vasutat
építeni.
Az állam megrendelőként tud munkahelyeket menteni, ennél
kellene talán maradni, mert a jelenlegi gazdasági folyamatok a kicsiket
áttolják a szürke meg a feketefoglalkoztatás zónájába, a nagy nemzetközi
mamutcégek meg bezsebelik a hasznát, de ettől még semmit sem változtatnak foglalkoztatáspolitikájukon.
Matolcsy szerint, ha ez a program bejön, akkor kitűzhetik
Magyarország elé a teljes foglalkoztatottság célját (hihihi!), amin ő azt érti,
hogy akinek nem jut meló a versenyszférában vagy az állami emlőkön, az részt
vehet az igen sikeres árokpart-pucolásokban és söprögetésekben – éhbérért.
Aztán még Gyurcsányozott egyet, - nem tudnak erről leszokni,
pedighát az összehasonlításból egyre rosszabbul jönnek ki.
Azt állította, hogy a 2002 utáni kormányok hitelből fizettek
mindent, amit munkából kellett volna fizetni, de mára Magyarországnak sikerült
egy végleges, fenntartható, mindenki által elismert államháztartási és pénzügyi
konszolidációt végrehajtani, sikeresen tartják 3 százalék alatt a deficitet, és
többletet mutat a folyó fizetési mérleg.
Szerinte Magyarország hiteles a pénzpiacon.
Na igen, attól állunk ilyen jól, azért kapjuk ilyen olcsón a
hitelt.
Jobban járnánk, ha ezeket párba fognánk és szántanánk velük
a virágzó magyar mezőgazdaság parlagfüves rónáin.
:O)))
3 megjegyzés:
Ennek még a szeme sem áll jól, innentől mit várunk tőle?
De ő is csak az antiszemita cigányt szolgálja tisztafajú , keresztényfajú árjaként. Egy az antiszemita 3 és fél milliós tömegből.
Matolcsy szerint Magyarország hiteles a pénzpiacon.
Naná! Hát,ja!
Egy háromszorosan a bóvli kategóriába sorolt ország esetében ez a legtermészetesebb.
Komolyan mondom, a pézsmaökör hozzá képest egy entellektüel, legfeljebb ma még egy kicsivel büdösebb.
Hallatlan
Mi adjuk szinte a legmagasabb kamatot a világon, és a hitelezők úgy saccolják, hogy 3-5-10-30 év múlva már nem Matolcsy biztosítja a visszafizetést. Na ENNEK van hitele!
Megjegyzés küldése