Kissé érdekesre sikerült a Nemzeti Közszolgálati Egyetem
tanévnyitója, hullottak a hallgatók, mint a legyek, - vagy ötvenen lettek
rosszul, ájultak el, de megérte, mert a Mi Fényességünk elmondhatta nagyívű bölcseleteit
az állam zömében egyenruhás iparitanulóinak és szavait epedve váró népének.
A hely, ahol a beszédet elmondta jelképes tér, a néhai
Ludovika Akadémia területe, ahol a Horthy-rendszer tisztképzése folyt.
Megérteném, ha ez a szerencsétlen felmenői között ludovikás
vezérkari tiszteket tarthatna számon, de a helyzet az, hogy neki ilyen felmenői
nincsenek, mégis ezek iránt az általa még hírből sem ismert időkben találja meg
politikusi pályájának elődeit és példaképeit, holott ő még dzsentrinek sem
lenne jó.
Ha gonosz akarnék lenni, akkor azt is mondhatnám, hogy ő
azokban az időkben legfeljebb a cimbalmot cipelhette volna be a tisztkaszinóba,
ha a dzsentri katonatisztnek mulathatnékja támadt.
Amit a katonasággal művelnek Hende hadvezérrel– akihez képest
Czinege Lajos egy Kutuzov volt – közösen, az maga az anakronizmus, a modern magyar
állam fegyveres erőinek megcsúfolása, silány bohóckodás.
A szomorú csak az, hogy nem kell megvárnunk a ciklus végét
ahhoz, hogy az egyetem felvegye a néhai főhercegnő nevét, akkor végre teljes
lesz a mű.
Az egyetemalapító roppant büszke művére, mely zöldmezős
alapításnak nemigen mondható, hiszen a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a
Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetemből kiváló
Közigazgatás-tudományi Kar beolvasztásával jött létre, új campusának
alapításához pedig ki kellett rúgni az épületegyüttesből a Magyar
Természettudományi Múzeumot.
Az összemixelt oktatási intézmények mindegyike komoly múlttal
és tradíciókkal rendelkezett, és egyáltalán nem biztos, hogy oktatóik és
hallgatóik örömmel vették tudomásul a döntést, de hát azt még a libák is tudják,
hogy széllel szemben nem érdemes repülni.
Úgyhogy lesz egyetem, mert a Vezér szerint "Azt
akarjuk, hogy az új egyetem a hallgatói számára erős identitást, korszerű
szaktudást és motivációt adjon, hogy a későbbiekben is majd magyar fiatalok
ezrei döntsenek a haza szolgálata mellett."
Ez így ugyan üres lózung, senki nem gondolhatja, hogy ezért
érdemes szétverni évtizedek óta magas színvonalon működő intézményeket, de hát
egy bomlott agy működése nemigen érthető a nép egyszerű gyermekei számára,
törődjünk is ebbe bele.
Az erős identitás álma persze érthető, már látom lelki
szemeimmel, hogy az állami tisztviselők mindegyikének lesz egyenruhája, mint
hajdan a cári Oroszországban, és büszkék lesznek arra, hogy a Vezért és
magasztos munkáját szolgálják, még ha ma kicsit ciki is bármilyen közösséget
vállalni ezzel a beteg bohóccal.
Tulajdonképpen szánalmas, ahogy előadja a semmit, mint sikersztorit,
melyben vélhetőleg hisz is.
Elmondta, hogy a kormány megfeszített tempójú, új
alkotmányos és államrendet kialakító munkájának köszönhetően Magyarország ma
jobban teljesít az európai válság kezelésében, mint Nyugat-Európa.
"Hezitálás és elodázás helyett megtaláltuk a saját kivezető utunkat: mi,
magyarok együtt helyreállítottuk a közrendet, a válság előtti szintre
szorítottuk vissza a munkanélküliséget, csökkentjük az államadósságot és a
hiányt, elindítottuk a munkahelyvédelmi akcióinkat, és lehetségessé vált, hogy
segély helyett ismét a munkából lehessen megélni"
Ez az ember egy álomvilágban él, és ez nem is lenne baj, ha
nem kellene az országnak beledöglenie az ő betegségébe.
Az eladott baltás gyilkosról is nyilatkozott, azt mondta,
hogy nem tulajdonít különösebb jelentőséget a kialakult vitának.
"Higgadtan és nyugodtan vesszük ezt tudomásul" – közölte, és tagadta titkos
megállapodások létét.
Márpedig itt – bármennyire is az azeri gyilkos látszik
árúnak, mégsem őt, hanem Magyarországot vették meg kilóra, mint a libát.
Igaza is van a Vezérnek, az a lényeg, hogy ő higgadt, ha
Amerika, Oroszország, az Unió nyugtalan is, és ha fenn is áll annak veszélye,
hogy a Kaukázusban háborús okká válik ez az emberileg is elitélendő döntés.
Hogy aztán a hallgatók a hőség miatt lettek rosszul vagy
Orbán süketeléseitől, ezt fedje jótékony homály, de az azért nem lenne baj, ha
valamelyik politikai párt felkarolná egy népszavazás kezdeményezésének ötletét.
Ennek tárgya az ország legfőbb közjogi méltóságainak
nemzetközi pszichiátriai orvoscsoport által elvégzendő alkalmassági vizsgálata lenne.
Hogy nem csak én gondolom ezt, ez
a videó is példa rá. :https://www.youtube.com/watch?v=-g7XNeP7v9I
:O)))
7 megjegyzés:
Kedves Pupu!
Látnivalón a Kedves Vezetőnek nagyon nem tetszik az általad belinkelt AN, mert napok óta túlterheléses támadásnak van kitéve. Természetesen a szólásszabadság nevében :(
Azért én is adok egy linket, a Varanuszról kölcsönöztem:
fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-snc7/377593_523607930988642_162705296_n.jpg
FB-ról szöveg mellé:"A képen nem Orbán csíkos inge a botrány, hanem a mögötte pink pólóban ácsorgó és a Vidi győzelmét a miniszterelnökkel együtt ünneplő SZŰCS ATTILA, ismert volt olajszőkítő. A rossz nyelvek eddig is tudni vélték, hogy a FIDESZ 98'as kampányát az olajosok támogatták. Sőt azóta néhányszor Szűcs Attila utazott is a miniszterelnökkel, pl. Bakuba, mint "olajszakértő"." Ezek ütötték nyélbe ezt a kiváló bizniszt. Olajosok, értenek hozzá, ahogy a hullákhoz is.
Érdekes megnézni ki mosolyog a Kedves Vezető háta mögött? Csak nem a mértékadó elfogulatlan Törökgáborelemez blog írója? :)
Helyesen a link:
https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-snc7/377593_523607930988642_162705296_n.jpg
A baj csak az, hogy tényleg nem érdekli Orbánt az elcseszett ország. A fejetlenség, az össze-visszaság. Akárki akármit is mond, vagy tesz a világon és a világban, akkor is ő kukorékol a maga csinálta szemétdombján. Az persze a mi tragédiánk, hogy ezt a szeméthalmazt Magyarországnak nevezik.
Valaki meg tudná mondani, hogy legalább a baltát megtarthattuk e ebben a legutóbbi mesés üzletben?
Ahogy orosz oldalakon is olvasom a kormány kritikáit, egyre több hasonlóságot látok a két ország között:
Szegények lenézése, egyházi reakció, szélsőjobb erősödése, a kormány pöffeszkedése, önhittsége...
Még a Kedves Vezető uralkodásának kezdetén, ő vagy hű köztársasági elnöke jó érzékkel meglátogatta néhány arab ország diktátorát (pl. Kadhafi, Mubarak). Feltűnt, hogy a látogatás a meglátogatottak uralma számára, sőt maguknak az érintett diktátoroknak is rövid időn belül a véget jelentette.
További látogatásokról és azok következményeiről itt olvashatunk:
http://borsonline.hu/cikk.php?id=54971
Vajon honnan és mikor jön egy látogató hasonló küldetéssel a mi szeretett Vezetőnkhöz?
Országunkról szóló vicc:
Egy külföldre szakadt hazánkfia visszatér az országba a nem túl távoli jövőben. Beül a reptéren az első taxiba.
- Hova vihetem?
- Kéne egy doboz cigi, a legközelebbi trafikhoz!
- Hehhejjj, trafik az már nincs, cigit a templomban lehet kapni.
- Miii? A templomban??? És akkor hol imádkoznak az emberek?
- Ezt se tudja? Hát az egyetemen!
- Pfff és akkor hol tanulnak.
- Hát a börtönben!
- Te jó ég! Akkor hol vannak a bűnözők.
- Azok a parlamentben!
Megjegyzés küldése