Hány éven keresztül sírt és zokogott a nemzet Trianon miatt,
hány és hány honfiszív szakadt meg, mert nem talált senki ellenszert erre a
döntésre, pedighát a megoldás kézenfekvő volt!
És mégsem, pedig hát pofonegyszerű megoldásról van szó, melynek
hatása érinti még a dédunokákat is, nem szólva arról, hogy Magyarország ismét
nagy lesz, három tenger mossa majd partjait, a Vezérre meg máris szabhatják a
zubbonyt, mely csak kissé tér majd el vitéz nagybányai Horthy Miklós waffenrockjától,
erre ugyanis célszerű hevedereket is varrni...
Büszkén szeretném bejelenteni ennek a sorsüldözött kis
népnek, mely bokréta Isten kalapján: a trianoni békeszerződés érvénytelen!
Nem vindikálnám magamnak az érdemet, tulajdonképpen az öcsém
fedezte fel ezt a tényt, úgyhogy majdan, mikor a hálát a nemzeti oldal
kifejezésre szeretné juttatni, akkor ne nekem kelljen figyelmeztetni az
illetékeseket, hogy legalább egy húsz évre adományozott nemzetmentési államtitkári
poszt, meg vagy háromezer hektár zsíros magyar televény százéves bérleti joga –
elővásárlási joggal ékesítve – megilleti őt!
Merthogy kell az utódokra is gondolni, és Bocika is tud majd
úgy szántani, mint a Nemzetes Asszony, kis tűpénzéből összekuporgatott alcsúti
birtokain!
De félre a tréfát, komoly dolog, amire rájött az én
kistestvérem, felfedezte ugyanis, hogy a Trianoni Békeszerződés hátoldalán nem
szerepelnek aláírások, márpedig ha nem szerepelnek, akkor az a szerződés
érvénytelen, mint a Klubrádió pályázata, mely szintúgy ebben a formai hibában
szenved.
És hogy ez milyen erős érv, arról ma ismét meggyőződhettünk,
hiszen a Médiatanács, - miután ismét pert vesztett a Klubrádióval szemben -
közleményt adott ki, mely szerint „Az elmúlt időszak konzekvens bírósági
határozatai egyértelművé teszik, hogy a Klub-szabály alapján a Klubrádió
pályázata alakilag érvénytelen.
A bíróság e tárgykörben hozott döntései értelmében a
Budapest 95,3 MHz-es frekvencia hasznosítására kiírt pályázati eljárás
eredményes, ugyanakkor érvényes pályázat nincs.
A médiatörvény szerint, ha nincs érvényes pályázat, akkor a
pályázati eljárást eredménytelenné kell nyilvánítani.”
Így aztán most nem is tudom, hogy előbb forduljunk az ENSZ-hez,
vagy csapataink Viktor generalisszimusz vezetésével minden lacafacázás nélkül
vonuljanak be a Felvidékre, meg a Bácskába, Bánátba, meg édes Erdély itt
vagyunk!
Virágeső nem garantált, de jön a tél, jöhetnének újabb hideg
napok, ki tudja, mi a helyes megoldás.
Lehet, mégis inkább a diplomácia, mely a magyar kormánynak a
gazdasági tárcát is lassan maga mögé utasító sikerágazata.
Martonyi reputációjának már úgyis mindegy, el kellene érnie,
hogy Clemencau mai utódjaként Francois Hollande térdenállva kérjen bocsánatot a
nemzetet ért atrocitásokért és személyesen huzigálja át piros plajbásszal a
trianoni határokat!
Persze lehet, ő is majd vonakodik, de ezt már nyugodtan
rábízhatjuk a Vezérre, aki összehúzva szemöldökét megfenyegeti majd a
nagyhatalmakat, hogy rájuk engedi Matolcsyt!
Hogy a Médiatanács hihetetlenül ügyes, az kétségtelen, hogy
erős is, az kétségbevonhatatlan, mit neki egy jogerős döntés?
Ha egyszer a parancs az, hogy ezt az okvetetlenkedő bandát szét
kell zavarni, hát akkor ezek szét is lesznek zavarva, oszt akkor ülhet a
Drágajóbolgárúr otthon a hokedlin, eheti a libatepertőt a sólet mellé, és
kihangosított telefonon eszmét cserélhet a szomszédasszonnyal.
Elképesztően kellemes nézni, amint a mi Bölcs vezérünknek éppen nyakába
ömlik a hígtrágya, mintha talajtörés lenne a Fidesznél.
Gripen – ügy, Klubrádió-ügy, földbérleti ügy, vörösiszap ügy, azeri
ügy – sok ez így egyszerre.
Közben meg kiderül, hogy lassan már Hagyó-ügy sincs.
Egy darabig még húzhatják, de ma már sem türelmük, sem
lehetőségük nincs a nép folyamatos manipulálására, hiszen ezer dolgot már a saját bőrén érez a magyar.
Azt hiszem, már korrigálni sem tudnak, szétzilálja őket a Gyagya
súlyosbodó állapota, így aztán – tán vesztüket érezve - egyre mohóbban
harácsolnak, sok esetben már a látszatra se nagyon adnak, aki bírja – marja.
Hova vezet ez?
Majd meglátjuk, mindenesetre nekem már régen hiányzott egy
adriai kikötő, csak nekem nem volt annyi dugipénzem, hogy az unokatestvérem neve alatt vegyek egyet.
A Klubrádió meg készüljön nyugodta a következő menetre, és
ne adja fel a reményt – lesz még neki frekvenciája Herkulesfürdőn!
:O)))
Pupu, az utolsó mondatodban van egy zseni ötlet: a Klubrádió indulhatna egy szlovák frekvencia pályázaton! Ott valamivel tisztességesebb eljárásra számíthat, és a körzet vélhetőleg elérne Budapestig.
VálaszTörlésEgyébként valaki elmagyarázhatná, ha a bíróság háromszor kimondta, hogy érvényes a Klubrádió pályázata - hogy a fenébe lehet ezt úgy értelmezni, hogy érvénytelen? Ez a bíróság totális semmibevétele, a jogkövető magatartás negligálása - ezt a politikában öngólnak hívják. Mert azokat a szabályokat sem fogják követni a példán felbuzdulva a zemberek, amiket pedig Egyeske szeretne.
Igazából nem is értem a szalaiannamáriatanács nyilatkozatát - bár az is igaz, hogy mióta tudom, az is növekedés, ami csökkenés (vagy mit beszélt valamék fideszrabszolga múltkorában?), azóta már nem csodálkozom semmin sem.
VálaszTörlésÉvának:
Azért ne csak Budapesten lehessen már fogni a Klubrádiót! Én - mint vidéki - neten tudom ugyan hallgatni (már amikor, persze ....), de sokan ezt a lehetőséget nem képesek használni. Szóval ne pályázzon szlovák fkrekvenciára - amúgy sem hiszem, hogy eséllyel tenné, viszont újabb lehetőséget adna vele a támadásra - hanem igenis vigye végig ezt a harcot és mindenkinek elemi kötelessége, hogy segítse őket benne!
Kedves Pupu! Mo vagy én vagyok azöcséd, ami bajos, vagy két zseni van honunkban. Ma akartam feltenni, mekkora hibát követtek el a győzők a Kis-Trianonban. Ezen az elven persze a teljes magyar joganyag is a lángok martaléka lehetne, én pl meg sem születtem, meg diplomáim sem léteznek: a hátoldali mulasztások szerint. Sőt. Holnap második feleséget veszek, ami nem lesz bigámia. Merhogy...üdv.
VálaszTörlésA 10.38-as bejegyzést oxenos írta.
VálaszTörlésoxenosnak
VálaszTörlésHát bizony lemaradtál, így jártál!
A duma már három hete megvan, csak vártam az alkalmat, hogy el tudjam megfelelő politikai környezetben adni, de kompromisszumos megoldásként tekintsük ezt a nagy szellemek találkozásának!
:O))))))
Tri a non
VálaszTörléshárom a nem, mondta szalaimáris, közismert pánszláv-dakota nyelvjárásban a Klubrádióra. Akkor most mit értetlenkedtek?
Vagy várjuk meg még az egy ráadást, ahogy illik?
Vica!
VálaszTörlésAz ötös számú legnagyobb magyarnak se rótta fel senki, hogy szlovák rendszámmal furikázott és Szlovákiában adózott...Tán még mindig...
Üdv a kistesódnak!
VálaszTörlésAnyám mindig mondta, hogy Trianon érvénytelen, mert Magyarországnak akkor épp nem volt felelős kormánya.
Valószínűleg ezért hiányoznak az aláírások.
Kalárisnak:
VálaszTörlésDehogynem rótta fel neki: minden normális, demokrata felrótta - azt, hogy ő nagy ívben tett rá - és tesz azóta is talán -, azt hiszem, nem kell kommentálni. Az az ember gyakorló elmebeteg, pszichiátriai eset.
De a Klubrádióval tényleg az a helyzet, hogy ha eddig törvényes és becsületes úton állt ellen ennek a sok mocsoknak, akkor tán nem kéne újabb támadási felületet adni nekik.
Illetve fenn tartom: a céljuk az kéne, hogy legyen, hogy minél több emberhez eljussanak. Magyarország nem csak Budapest.
(OFF: PuPu, ez szám és betűkombináció beírás halál idegesítő ... harmadszorra próbálkozom a tökéletesen olvashatatlan szó beírásával. Ha valami, ez aztán elveszi a kedvet a kommenteléstől!)
Vicának!
VálaszTörlésEngem is halálra idegesít, de nem tudom kikapcsolni, a fene egye meg!
Azért ne fékezd magad, úgy örülök, ha valaki hozzászól a posztokhoz!
:O)))
Vicának...
VálaszTörlésMár úgy értettem, saját berkein belül...