Azért van abban valami izgalmasan perverz, hogy a magát
nyíltan baloldalinak determináló Népszava elfelejt tudósítani a Demokratikus Koalíció
rendezvényéről.
Az ilyesmi ezidáig csak a jobboldali média bevett szokása volt,
- úgy látszik, abban a fázisban van a lap szerkesztősége, mikor éppen az
ellenségtől tanul.
Mert olyanra aztán még véletlenül se merek gondolni, hogy valaki
a lap támogatását kötötte ahhoz a feltételhez, hogy abban ne jelenhessen meg
Gyurcsány neve akkor sem, ha egy szál tütüben, saját testének erre alkalmatos
alkatrészét használva segédeszközül az egyensúlyozáshoz, egy a Jogi Kar és a
Véndiák Pub között kifeszített drótkötélen sétál át a Kecskeméti utca felett.
Csak a feledékenység lehet ennek az oka, hiszen a baloldal -
és benne annak médiája is – éppen az erkölcsi megtisztulás állapotában van, már
majdnem minden alkatrésze patyolattiszta és vékonyan leolajozott, egyedül ezt a
Gyurcsány-kérdést kellene még valahogy megoldani.
Merthogy ameddig itt van, addig nem lehet mit kezdeni vele,
idegesítő egy pasi, kétségtelenül.
Most is, a hívei által betöltött Egyetem-téren már megint
olyanokat mondott, amelyet nem lehet megcáfolni, nem lehet nem egyetérteni vele
annak, aki baloldali pártlogót tűz a hasára.
Egy megoldás van, el kell
hallgatni.
Aki nincs a médiában, az nincs.
Márpedig a baloldali média oly széles spektrumú és
terjedelmes, hogy mindösszesen három médiumot ölel fel, így aztán ha azt
megszervezzük, hogy itt ne legyen jelen, akkor legfeljebb a nácik emlegetik majd szeretettel a nevét.
Mondjuk, ha én baloldali lennék, akkor már csak azért is
gyanakodnék, hogy ezt az embert szeretni kell, merthogy a szélsőjobb és az
Orbán-féle szekta ennyire utálja - ekkora gyűlöletet csak az tud kiváltani, aki
nagyon veszélyes ember.
Ami egyébként igaz is, mert csak oda kell állnia valamelyik –
oldalfüggetlenül – ostoba szerencsétlen mellé, és még csak szólnia sem kell,
máris sikítófrászt kap az illető a személyiségén eluralkodó kisebbségi érzés
okán.
Ha én baloldali újságíró, főleg, ha főszerkesztő lennék egy
vállaltan baloldali lapnál és elkövetném vagy hagynám elkövetni ezt a
huszárcsínyt, akkor belenézve a tükörbe, hálát adnék az Úrnak, hogy szakállam van,
és nem kell minden reggel borotválkozás közben szembetalálkoznom az
ábrázatommal.
Merthogy itt a szakmai ethoszról lenne szó, az újságíró
erkölcsi kötelezettségéről, feladatáról, olvasói iránti alázatáról.
Az ilyen szerkesztő arra a boltosra hasonlít, aki nem tart a
boltjában disznósajtot, csak libamájat, merthogy ő csak azt szereti – vagy, mert
valamelyik vevője fintorogva nézi a metszésfelületből kikandikáló sörtéket.
Azt mondják az okosok, hogy az újságírás alapja ez a mondat:
A hír szent, a vélemény szabad.
Elmondanám annak, aki erről megfeledkezett, hogy az is hír,
ha nincs hír.
Ha nincs hír egy olyan rendezvényről, melyen ortodox
számítási móddal is minimálisan baloldali emberek ezrei vettek részt, abból az
a hír, hogy a baloldal szocialistákhoz közelálló mértékadó lapja elhatárolja
magát azoktól, akikkel nem is oly régen egy
táborban küzdöttek, és akik éppen azért léptek egyet odébb, mert többek között
az ilyen típusú trükköktől felkavarodott a gyomruk.
Történik ez természetesen az összefogás jegyében, mert az rettenetesen
fontos - fogjunk össze mindenkivel, a selyempincsi - tulajdonosok Fürge Nyelvek Egyesületével is akár,
de vele aztán ne, - mit is képzel magáról ez az ember…
Nem vagyok Gyurcsány fanatikus híve, tudnék neki egyet-mást
mondani, ami nem lenne túlzottan hízelgő, de az biztos, hogy a századforduló
legtehetségesebb államférfija ő volt és ma is ő - nem vonva ezzel kétségbe mások
érdemeit.
Nagy figura, nagy erényekkel és nagy hibákkal, de kétségkívül az ország
szolgálatában.
Azt mondják, minden úgy végződik, ahogy elindult - ez
azért nem jósol nagy jövőt az összefogásnak.
Nyilatkozott ma Bajnai, tisztességesen, normálisan, úgy,
ahogy egy felelősségteljes politikushoz illik.
De nyilatkozott Juhász Péter egyleti elnök is a DK és Kuncze
szervezetének csatlakozási szándékáról.
Arra a kérdésre, hogy személy szerint
igent vagy nemet mondana, Juhász azt felelte, nem a személyes véleménye a
fontos, mert hárman közösen fognak dönteni.
Gyurcsányék csatlakozása fel sem merült, hiszen a volt miniszterelnök maga
mondta, hogy nem kíván összefogni a Millával, tette hozzá Juhász Péter.
Kuncze Gábor, a Szabadelvű Polgári Egyesület elnöke kedden, az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelentette be, hogy szervezete csatlakozik az Együtt 2014 mozgalomhoz, Gyurcsány pedig éppen azon az Egyetem-téri rendezvényen, melyről elfelejtett hírt adni a Népszava, - valószínűleg innen az ismerethiánya Juhász civilnek.
Kuncze Gábor, a Szabadelvű Polgári Egyesület elnöke kedden, az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelentette be, hogy szervezete csatlakozik az Együtt 2014 mozgalomhoz, Gyurcsány pedig éppen azon az Egyetem-téri rendezvényen, melyről elfelejtett hírt adni a Népszava, - valószínűleg innen az ismerethiánya Juhász civilnek.
Ez azért felveti annak a kérdését is, hogy szabad e egy
ilyen komolytalan, erőszakos, kirekesztő és megosztó, Orbán-jellegű alakot állítani a Milla Egyesület élére az összefogás megteremtését elősegítendő, és
azt a kérdést is, hogy kinek dolgozik ez az ember?
Hogy nem az ellenzéki egységnek, az biztos.
Hát, majd meglátjuk, mire majd visszajönnek a libák,
okosabbak leszünk, talán még Juhász civil is.
Gyorsítva a folyamatot kellene neki ajánlani tán egy
varázslót.
Ha esetleg valaki ismerne egyet…
:O)))
16 megjegyzés:
Pupu, nagyon megértem a dühödet, kedd óta bennem is egyre jobban nő a kétségbeesés és a kétely. Az hagyján, hogy a felkent főállású politikusok képtelenek egyenes, egyértelmü állásfoglalásra, náluk ez talán még természetes is, de a sajtó intellektuális ámokfutása ( most kifejezetten a NEM kormánypárti médiára gondolok), élén az eddig általam nagyrabecsült ATV-vel, élén Kálmán Olgával komoly vérnyomás emelkedést okozott.A főszerkesztő asszonyra a legnagyobb jóindulattal sem lehet mondani, hogy szakmai pályafutása intellektuális csúcsformáját csillogtatta kedd estétől ma estéig, a szinte bennlakó hivatásos politológus megmondóemberek orr és szájhuzogatása pedig egyenesen rémisztő perspektivát mutat az óvatlan nézőnek. Ahogy érzékelem, Gyurcsánynak a politika Piszkos Fred szerepét szánta, ha ő valamiről, valakiről pozitiv véleménye van, az már gyanus, onnan egy okos politikus egy lépést hátrál.
Nem tudom, ki kapta fel a fejét a műsorvezető azon megjegyzésére, hogy bár Mesterházy szavakban elzárkózik attól, hogy miniszterelnök jelőltnek tekintse magát, aki Bajnaiban riválist kapott, de látszik rajta a feszültség. Ez majdnem olyan durva volt, mint Tarlós IQ-zása.
Tudósított. Itt található a blogíró által hiányolt Népszava cikk:
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=594598
Idegesek vagyunk. Némileg megértem magunkat. De akkor is...
Névtelen!
Dehogy értesz minket. Még Magadat sem. Mert akkor tudnád, hogy az egyetlen ember, akitől hidegrázást kap mindenki, aki úgy gondolja, hogy ő a kiválasztott. Csak megint az a gondom, hogy a vidéket valahogy kihagyják Gyurcsányék is. Mert azt el kell ismerni, hogy Orbánék a Polgári körökkel óriási nyilvánosságot kaptak ellenzékben. Hasonlót kellene a DK-nak is szerveznie, persze más névvel. Mondjuk, az "Elégedetlenek" egyesületét.És az már nem pártfüggő.
Hogyne, az október 23.-i délutáni kiadásban, de 24.-én, a nyomtatott lapban, amelyik beszámolt a 23.-i eseményekről, nem volt benne semmi.
A 23.-i lapszám nem jutott el a Milla tüntetésen résztvevők egy részén kívül senkihez, az előfizetőkhöz és a vidéki olvasókhoz sem.
Pedig - mint tudjuk - a Népszava olvasóinak jelentős része nem a számítógép-használók közül kerül ki...
:O)))
pumuklinak: ezt mondom én is, - a választásokat nem a Nagykörúton belül tartják.
Pozitív, hogy Gy. járja a vidéket, személyes tapasztalatokat szerez a szegények helyzetéről, és viszi magával a DK vezetőinek egy részét is.
talán ebből kialakulhat valami normális program a vidékkel kapcsolatban, majd meglátjuk...
:O)))
Abban reménykedem én is, hogy 2014-ben többet fog nyomni a latban az, hogy voltak olyanok, akik végigjárták az országot, netán többször is és olyan emberekkel kerültek kapcsolatba, de főleg olyan helyeken, akik és ahol többet jelent a személyes tapasztalat, ha úgy tetszik a szájhagyomány, mint az, hogy mit ír, vagy nem ír egy lap, vagy mit mond három belvárosi yuppie egy olyan tv-ben, ami ott nem is fogható.
Jól teszi Gyurcsány, azt, amit csinál és abban is biztos vagyok, hogy a közvéleméynkutatások nagyot fognak bukni a DK százalékait tekintve. merthogy azok, akik már most is mellettük állnak, nem rendelkeznek vonalas telefonnal, de megkockáztatom: sokan még mobillal sem.
Még annyit: engem is keresett már meg telefonon közvéleménykutató - illetve a nevében a munkát végző cég - és egy nagy frászt mondtam el a preferenciáimat őszintén! Az okok szerintem mindenki előtt ismertek.
nálunk itt a hataloméhség olyan, mint a hétfejű sárkány: egy fejét levágod (na de még erre sem vagyunk képesek, csak énekelgetünk, körbe nézünk és megállapítjuk, sokan vagyunk) hét másik nő a helyébe. Nem értem a Népszavát. Ilyen mértékben el kellene köteleződniük Mesterházy kiskakas mellett, aki azt hiszi a maga igen kicsi szemétdombjáról, hogy az a világ közepe? Vitam et sangvinem.... de Mária Terézia legalább tehetséges politikus volt, ha labanc is...
Noelnek...
Már azt hittem, hogy csak én szemlélem enyhe ellenszenvvel Kálmán Olga ténykedését. Félreértés ne essék, okos csinos, intelligens nő, de az utóbbi időben kissé elszállt magától. Nem kedvelem jobban Tarlóst mint az ide írók, de momentán neki volt igaza a múltkor. Olga kérdez, meg sem várja a választ és kérdez és kérdez és nyomul...Egyet tehetett volna, hogy azt mondja: Kedves főpolgármester úr, háromszor kérdeztem valamit, ön nem válaszolt, köszönöm, hogy itt volt..De ez az iszapbirkózás amit folytatott Tarlóssal, az gyomorforgató volt...Gyurcsány mint a politika Piszkos Fredje frenetikus találat...
Kedves Pupu, ez megint egy pengeéles telitalálat. Én is feltettem magamnak a naívnak tűnő kérdést: vajon miért fogja/ta magát vissza a Népszava? (A liba most rendben van. És az is rendben volt, hogy 23-án az alma mater épületét változatlanul csodáltam, mint ahogyan rácsodálkoztam a Vén diák küllemének a megváltozására.)
Elolszor fuzok megjegyzest egy bloghoz, de ezt egyszeruen nem birtam megallni. Ez egy oltari jo iromanynak sikeredett es mindenben egyetertek vele.
Az ATV sohasem volt szazas, en csak az Ujsagiro Klub miatt neztem. Gratulalok megegyszer, es remenykedek, hogy az olyan irasok mint ez, valamikor majd mindenki altal konnyen elerheto resze lesz egy jovobeli szabad magyar medianak.
Nem tudom ki vagy PUPU, de azt hittem aki nálam nagyobb demokrata az festi magát. van pár igazmondó blog, újság ahol az igazság tetten érhető, mert mondjuk meg a tévék világa szánalmasan kiábrándító az igazság kimondásában. a tv2 állandóan hullarablással foglalkozik, nincs nap ahol ne lenne 3-5 hulla a műsorban, addig sem kell a tényekről beszélni, HÍRTV orbán seggét nyalja véresre, az ekkó tv meg bayer -bogár közgáz zseni összeesküvés elméletéről zagyvál, meg a globális pénzpiaci világhatalomról. őrület. ezeknek tetszik a megszorítás, ki is mentek béketüntetni az áremelések mellett.
Nagyon korrekt írás! Köszi Pupui!
"Nem vagyok Gyurcsány fanatikus híve, tudnék neki egyet-mást mondani, ami nem lenne túlzottan hízelgő, de az biztos, hogy a századforduló legtehetségesebb államférfija"
Teljesen igazad van Pupu, mert Ő meg is hallgatja (hallja), amit mondasz neki!
Gyurcsány eleinte azt hangoztatta, nem csatlakozik az E14-hez, aztán azt, hogy igen. Ez nem Juhász hibája.
Gyurcsánynak volt fél éve a beerősítésre. Eltaktikázta magát. A helek szétosztása után már csak mint buzgó külsőst tudják alkalmazni.
Végezetül: nem az számít, az itt megjelentek szűk, belvárosi köre milyen ásatag és álságos módszerekkel csacsenolja Gyurcsányt, hanem a választópolgárok véleménye. És az felettébb lesújtó, ha el is hallgatjátok, mint Népszava a dékát.
"de az biztos, hogy a századforduló legtehetségesebb államférfija" - itt azért finom lenne egy zamatos bizonyítás, de legalább indokolás, hiszen amit a választó LÁT Gyurcsányból, az a tömény, beteges demagógián és gyűlölködésen is túlmenően a nagyfokú alkalmatlanság és tehetségtelenség. A DK-nak semmi esélye a Parlamentbe jutásra, Gyurcsány hosszú ideje a legelutasítottabb politikus.
Megjegyzés küldése