Bizonyára bennem van a hiba, de nem igazán értem, miért tört
rá ez az egyesületesdi a politikába újonnan belépő vagy belépni szándékozó
emberekre.
Merthogy egyesületet alapított a Milla megmondóembere után
most Bajnai is, hogy - a híradások szerint - keretet adjon politikai
tevékenységének.
Odáig megvan nálam a dolog, hogy nem akarnak pártot
alapítani, mert az ma nem trendi, de azért ott akarnak sürgölődni a politika
csúcsain, ahhoz pedig mégiscsak kell egy valami, amire támaszkodni, méginkább
hivatkozni lehet, ami megteremtheti a politikus hátországát, nemmellesleg összetoborozhatja
szavazóbázisát.
A Millás Juhász esetében az ügy érthető, neki egy amőbaszerű
tömegből kellene versenylovat faragni, ami – majd rájön mennyire – teljesen reménytelen
vállalkozás.
Nem kétséges, van ugyan olyan, hogy karizma, de ez neki
legfeljebb a zakója ujjában lelhető fel.
Bajnaira mindenki úgy tekint a politikában, mint visszatérőre,
de szerintem ő soha nem politizált a szó klasszikus értelmében - ha a
rokonszenves technokrata szobrához keresnének modellt, nyugodtan jelentkezhetne.
A politikában ő is kezdő lesz, még ha ismeri is a politikai
tánc alaplépéseit, még ha bele is kóstoltatták már a karaktergyilkosság
kiszemelt áldozatának szerepébe, mikor a nyakába varrták a már döglötten kézhez
kapott libaipar újjáélesztési kísérletének kudarcát, mintha a mesterséges
lélegeztetéssel gyilkolta volna le az ágazatot.
Mégis, ellene már nem vetették be a nehéztüzérséget, mert a
választásokig hátralevő idő igen rövid, viszont a nemzetközi pénzügyi válság annál
mélyebb volt, nem lett volna ésszerű ilyen körülmények között megbuktatni, így
aztán már csak úgy megszokásból rúgtak bele egyet-egyet, ami annál is nehezebb
volt, miután a némileg és esetenként túlmozgásos Gyurcsány után Bajnai maga
volt a megtestesült higgadtság és nyugalom.
Csepeli György szerint alapvetően két változata van a modern
politikusnak.
Az egyik bürokratikus, szervezéscentrikus, technokrata.
A másik vizionárius, aki mozgósítani képes.
Nem kétséges, hogy Bajnai melyik csoportba tartozik, mint
hogy az sem, hogy jövendő ellenfele melyik típus megtestesítője.
Mégis, azt hiszem, hogy Bajnai téved, mikor zöldmezős
szervezetet akar létrehozni, gondolván arra, hogy így visszaszerezheti a - mellesleg
sikeres - kormányfői kalanddal elvesztegetett politikai szüzességét.
Az már bizony odavan, de tapasztalt javasasszonyoknak vannak
azért még jó módszereik a látszat megteremtésére, egyszerűbb, mint egy új
párttal – pardon, egyesülettel bíbelődni.
Azt hiszem, mikor a nép egyszerű gyermekei civilnek
nyilvánítva magukat meghágták a profi politikát, mint Orbán a kislányokat,
akkor azt azért nem gondolták, hogy éppen ez a tevékenységük hat majd megtermékenyítőleg
a pártokra, melyek elkezdenek gombamódra szaporodni.
Igaz, új néven, de hát attól, hogy a kéjnőt call girlnek
hívjuk, a lényeg nem változik - kurva az valamennyi.
Hogy egészen őszinte legyek, nem ezt vártam Bajnaitól.
Azt hittem, a menetrend az lesz, hogy létrejön egy
ernyőszervezet, mely alkalmassá válik arra, hogy valamennyi demokratikus erőt
tömörítsen a közös cél, a Buggyant és rablóbandája eltávolítása érdekében.
Melynek logója alatt indulhatnak a pártok közösen
kiválasztott, személyükben is esélyes jelöltjei, akiket minden párt, egylet,
egyesület és gittegylet, szakszervezet és civil szervezet támogatni tud, mert
ez az egyetlen reális út ahhoz, hogy eltakarítsuk ezt a bandát.
Néhány héttel ezelőttig ez a szervezet lehetett volna akár a
Milla is, ma már nem lehet, sajnos.
Pedig nyerni kell, méghozzá nagyon kell nyerni, mert
Szeretett Vezérünk mindent be fog vetni a hatalom megtartása érdekében, Pici Bogárkánk
nem csak mentális kihívásokkal küzd, de ehhez még küldetéstudatos is – a tolvajkodás
és a rablás csak melléktevékenysége.
Hogy jobban megy, mint a főtevékenység?
Istenem, hát így jártunk…
Hát, talán Bajnai beszéde után okosabbak leszünk, neki pedig
nagyon okos, de nagyon egyértelmű beszédet kell mondania ahhoz, hogy egyértelmű
kihívója lehessen Orbánnak.
Mert azt azért ne feledjük, hogy a társadalmi bázist a Milla
egymagában nem tudja megteremteni, itt olyan program kell a választások utáni
négy évre, mely erre az időre minden együttműködő pártnak és állampolgárnak megfelel,
és jó szívvel mellé tudnak állni.
Azt sem kell talán elfeledni, hogy a választásokig hátralevő
idő nem túl sok, és bár Bajnai mögé kénytelenek lesznek beállni a kis politikai
képződmények meg a magányosan kóborló demokraták, de például a szocialistáknál
ez sokkal kevésbé tűnik kényszerítő erőnek, hiszen ők szervezettek és
tapasztaltak.
Nekik nem lehet azt kínálni, hogy mi majd képviselünk benneteket,
nem is szólva Mesterházyról, aki jó ütemben formálódik valódi profi politikussá
és nem ad egy fikarcnyi támadási felületet sem maga ellen.
Most hozzávetőleg ott tartunk, hogy van egy jó hírű, régi - új
főszakácsjelöltünk, most írja az étlapját és keresi a kuktáit, sokan drukkolunk
neki, de az első főztjének ínycsiklandozónak és dekoratívnak is kell lenni
ahhoz, hogy a választó később is az ő étlapjáról akarjon választani.
Az sem lenne baj, ha első lépések egyikeként megszervezné/szerveztetné
a tömegtájékoztatást és a propagandát, mert reklám nélkül nem sokan térnek be a
vendéglőbe sem - még a jó bornak is kell a cégér.
A politikusnak meg kell a támogatás, a biztos háttér.
Ehhez viszont egyezségre kell jutni a politikai partnerekkel
és jó program kell, mely mellé reménykedve oda tud állni az egyetemi docens és
a nincstelen munkanélküli is.
Nem egyszerű feladat, egyesületet alapítani egyszerűbb.
Drukkoljunk neki…
:O)))
2 megjegyzés:
Bennem is hiba lehet, mert nem látok tisztán a jövőbe. Talán majd egy hét múlva, én is megvilágosodom.
Gondolkodom pár napja ezen az egyesületi dolgon amit Gordon-Oszkó-Felcsúti-a bankár Péter!- szervez.
Abból kiindulva, hogy a 4K-t még a mai napig nem bírják pártként bejegyezni arra enged következtetni, hogy sokkal jobban teszik, ha valamilyen szervezett formában megismertetik a nevüket. Teljesen felesleges a szükségesnél több információval ellátni a szervilis ügyintézőt, és döntési pozícióba juttatott fidesznyik bagázst.(nekik is keresztbe fognak feküdni,ha a 4Knak azonnalira tudták ezt)A lényeg, hogy kezdjenek valamit. Én várom, hogy ezzel a lépéssel a DK, a Szolidaritás, meg mindenki más is egyre hangosabb lesz, és egyre aktívabb. Mindenkire szükség van aki él és mozog.
Megjegyzés küldése