Orbán jobb kezével ütemesen tömte fejébe a szotyolát, bal
keze - szokás szerint - a nadrágzsebében volt.
Törte a fejét piszkosul, ehhez kellett a szotyola is, mert
mint tudjuk, a rágóizmok működtetése serkentőleg hat az agyra, legyen az
akármilyen cseppnyi és billiárdgolyó simaságú is.
Érezte, hogy a csapda rákattant, nincs már semerre sem kiút,
akármerre néz, sehol nem lel egy barátságos arcot, a tetejében még itt van ez a
szegény Merkel is, akinek bizonyítania kell, hogy a rengeteg belezúdított pénz
ellenében képes kézben tartani az Uniót – jelzem, tudnék neki ötleteket adni,
gondolta a Vezér.
esetleg lerághatná a mellső végtagját, gondolta, hiszen a hiéna is ezt teszi - de aztán elvetette a dolgot
Hát itt a vége, gondolta a kisember és dühösen szorított
egyet balkezével, mintha libanyakat markolna, de akkorát, hogy kis híján
felkiáltott.
És akkor, miközben sziszegve féllábon ugrált – mint villám setét
őszi éjszaka viharában – valami elkezdett motoszkálni az agyában, valami
pislákoló fény támadt a távoli messzeségben, hirtelen beugrott neki:
megszorítottam!
Habár ez nem esett jól, de legalább kizökkentett a
mélabúból, kigyógyított a kilátástalan tespedtségből, hiszen ez az!
Ez a megoldás kulcs!
Meg kell szorítani!
Igaz, az IMF éppen a minap kinyilatkoztatta, hogy nem kíván
további megszorításokat, inkább lenne híve a strukturális reformoknak, a
gazdaság élénkítésének, de hát kit érdekelnek ezek a macskajancsik, meg a két
hibbant tyúk – a zsiráfjellegű meg az ukrán, aki már majdnem orosz, hiába is
tagadja, kutyából nem lesz szalonna!
Izibe füttyentett is hű Matolcsyjának, ki a füttyszóra felkapta
fejét és farokfelcsapva, lógó nyelvvel leste az utasítást.
Szoríts meg, Gyuri, mondta neki, mire is Gyuri két kezébe
kapta a Gigászt és jól megszorongatta, miközben mindketten azt gondolták a másikról:
hát ez sík hülye – bizonyítva ezzel, hogy esetenként, némi szerencsével hibás premisszákból
is lehet helyes konklúzióra jutni.
Így aztán most ismét megszorítások következnek, melyek neve
Fikusz Kukisz terv lesz, mert egyrészt a megszorítás nevét kiejteni is tilos
lesz, nemhogy röhögni az egyre átlátszóbb trükközéseken.
Merthogy ez a tagadások országa, itt a megszorítás nem
megszorítás, hanem életszínvonal-javítás, a negatív fejlődés is fejlődés, a
tandíj nem tandíj és az előzetes regisztráció egyszerűbbé teszi a polgár
számára a választást.
De hát mit lehet várni egy olyan országtól, melyben a vezért
szimbolizáló fallikus szimbólum fején csücsülő dögkeselyűt turulnak hívják?
Közben persze Orbán nagypolitizál is, kifejti nézeteit az
Unió aktuális helyzetéről és miközben dicsőséges eredményeket ér el a kohéziós
alapokból ránk jutó összegek felhasználásában, a 2014-2020 közötti időszak
juttatásáért harcol.
Persze senki sem szeret kevesebb pénzt kapni, mint ezidáig
kapott, most éppen az a terv, hogy az Unió négy és fél százalékkal csökkentené
a jelenlegihez képest az újonnan belépett tagok felzárkóztatására szolgáló
pénzalapot.
Ez szerintem nem lenne méltánytalan, hiszen az Unió helyzete ezt bőven indokolná, hiszen vannak itt régi tagok is, akiknek pénzügyi-gazdasági helyzete megrendült.
Ez szerintem nem lenne méltánytalan, hiszen az Unió helyzete ezt bőven indokolná, hiszen vannak itt régi tagok is, akiknek pénzügyi-gazdasági helyzete megrendült.
Orbán úgy fogalmazott, hogy ez az egyetlen olyan európai
uniós eszköz, amely bizonyítottan növekedést eredményezett.
Ha Európa tényleg növekedést akar, nem szabad hozzányúlni a
kohéziós alapokhoz, mondta.
Hát, hogy máshol mit eredményezett, azt most nincs kedvem
kiguglizni, de hogy mióta Orbán van hatalmon, azóta Magyarországot legfeljebb
nullszaldósra sikerült kihozni, az kétségtelen.
Hatszázalékos
Mindenesetre idén hat százalék körüli lesz az infláció és ez
a megszorítás úgy huszonkétezer embert rakott lapátra, de persez ezek az
emberek sem munkanélküliek, hanem munkakeresők lesznek!
Talán nem lenne baj nagyobb hangsúlyt fektetni az elnyert
támogatások hatékonyabb felhasználására, mint kinöveszteni a nagypofájú koldus
harmadik kezét.
Persze pénzért harcolni mindig népszerű dolog, Orbán pedig
láthatólag ezt az ügyet akarja felhasználni, hogy országok egy csoportjában
meghatározó személyiség legyen, először a Visegrádi Négyek, majd az Unió vezére
és innen már csak egy apró libalépés a Világ Urának lenni.
Az lenne csak az igazi, minden övé lenne, nem maradna semmi,
amit el lehetne lopni, így aztán hajdani szolgálatvezetőnk sorsára jutna, aki a
saját körlete faláról is lelopta a viharlámpát, annyira belemelegedett a nemes tevékenységbe.
Hiába, no, nagy úr a megszokás!
:O)))
megent tecc...
VálaszTörléspersez :) tudom, egy-két elütés, mondat eleji-végi jel hiánya csak ;o) a megszorítások szimbolikája...
>;-))
Érdekes, mintha nem is lett volna olyan régen, amikor be voltak ijedve azon, hogy rengeteg uniós pénz fog befagyni, és mindenféle intézkedést tettek volna ennek elkerülésére?
VálaszTörlésEzzel hogyan jön össze a 15 %-os önrész 5 %-ra történő csökkentése? Hacsak úgy nem, hogy a KözPÉNZgépnek
futja az eddigi lenyúlásokból, és azt már senki sem kifogásolhatja, ha ilyen feltételek között egyedül fog tudni indulni az ÖSSZES pályázaton?!
Kedves Éva!
VálaszTörlésAz önrész csökkentése valóban gyorsítani fogja az uniós pályázati források felhasználását, mert a pályázónak csak 5 % saját erőt kell igazolnia. Ez nagyon kedvező. Abban persze igazad van, hogy a beruházásokat támogató minden pályázat utófinanszírozású, tehát ezt a kedvező támogatási arányt is csak tőkeerős vállalkozás tudja igénybe venni.
irkomirkó
VálaszTörlés"az ÁLLAMI önrészt csökkentik, és ezzel 55 mrd-os MEGTAKARÍTÁST fognak elérni" mondta Matolcsy saját szájúlag a sajtótájékoztatón. Ebbe a mondatba nehezen fér bele a Te (jóindulatú és naiv) értelmezésed.
http://atv.hu/cikk/video-20121005_matolcsy_400_milliardos_megszoritast_jelentett_be
A KözPÉNZgép meg úgy jön a képbe, hogy az állami beruházások általában út-,vasút-,víz-, csatorna-fejlesztés, netán Paks-bővítés, és mit tesz Isten? pont azokon a területeken villognak. Tehát igazolni kell 95% vállalkozói fedezetet egyben, (tehát effektív meg kell lennie a pénznek) aztán induláskor már persze leakasztható 30 % előleg is.
VálaszTörlésHa szerinted az a hazai KKV-knak kedvez, akkor más fidesz-szövegeket is gond nélkül elhihetsz.