2012. november 16., péntek

ÚJ AUTÓT KAP MAGYAREMBER!


Egymásra talált a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) magyar-szlovák gazdasági fórumán a Vezér és Robert Fico.
Váltottak néhány nyelves puszit, de tudatmódosult állapotukban sem mentek tovább annál, mint az alvég két erős legénye a kocsmában – átmenetileg nem öntötték a másik fejére a sört, Fico nem vitt be Viktorunknak egy parasztlengőt és Vityka sem kapta elő a zsebében szorongatott kést.
Ellenben a fórum remek alkalmat teremtett a Mi Büszkeségünknek arra, hogy ismét világpolitikai tényezőként tetszelegjen, és kifejtse álláspontját a felvég szerencsétlen helyzetéről, szembeállítva azt a honi szárnyalással, mely felülmúlja bármelyik büszke liba szárnycsapásait.
Hogy ezen egész Európa csak röhögni tud, az nemigen zavarta, él ő a saját kis világában, ahol Anikó a Barbie, ő pedig maga Ken, emellett minden rózsaszín és csilingel.
Azt mondta ugyanis, hogy „az európai válság még jó ideig velünk marad, mert "nem egy vagy két alkatrésze hibásodott meg a rendszernek, hanem úgy, ahogy van, az egész bedöglött", és "nekünk nem az autót kell megjavítani, hanem egy új autót kell szerkeszteni".
Ez egy régi elv - most nem bontanám ki az igazság minden részletét, mert időigényes lenne a politikailag korrekt fogalmazás, csak a hasonlatot írom - mint amikor Szabolcsban, Zsákfaluban beleesik a gyerek a pottyantósba: megfürdessük, vagy csináljunk másikat?
Remek.
Mindemellett azért kérdéses, hogy az Orbán-Matolcsy tervezőiroda milyen autót tud majd „szerkeszteni” – elmúlt két és fél éves teljesítményük alapján valahogy nem bízik az ember abban, hogy személyükben egy Alan Mulally - Sergio Pininfarina képességű párost dobott nekünk a gép.
Ha ők fogják az új autót szerkeszteni, akkor az leginkább egy trágyahordó tragacsra fog emlékeztetni, melynek hajtásláncát csupasz seggel te fogod képezni, üzemanyaga pedig az erős akarat lesz, melyet korbáccsal csepegtet beléd a két nagyképességű szakember.
Garantáltan vissza fogjuk sírni a Trabantot.
Aztán majd mellettünk elhúznak az Audik, Mercedesek, merthogy azok élettartama köztudottan meglehetősen hosszú, és még veterán korukban is meglehetősen jól szuperálnak.
Valahogy úgy tűnik, mintha Viktorunk alig várná a felvég gazdasági összeomlását, akkor lenne boldog, ha megdöglenének körülöttünk az összes létező tehenek és a végén csak ő maradna meg, mint egyetlen marha a nagy, közös legelőn.
Ki is fejtette egyébként, hogy mire alapozza közgazdasági alapvetését, ugyanis tett összehasonlítást is, melyből szerinte azt kellene kiolvasnunk, hogy a lepukkant nyugat mellett mi döngő léptekkel haladunk a boldogság felé.
Azt mondta ugyanis, hogy bár nem akar a nyugat-európai társadalmakról negatív véleményt tükröző összehasonlításokat tenni, de "azért mégiscsak érdemes elgondolkodni azon, miért van az, hogy a magyar kormány szerdán, illetve péntek reggel arról döntött, hogy akkor 2,9-es hiány helyett hogyan lesz 2,7 százalék, hogy kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás alól".
Vagyis költségvetési egyenlegjavító döntéseket hozott a kormány az elmúlt két napban, "miközben Nyugat-Európában milliók vannak az utcákon", folyamatos a politikai instabilitás, és bár az emberek Közép-Európában sem dobálják a kalapjaikat az égig, de pontosan tudják, hogy ha nem végzik el országaik átalakítását, nincs esélyük a jövőre.”
Mondom, ez az ember egy más dimenzióban él.
Nem ő lenne az első agyament diktátor, aki azt képzeli, hogy megteremtette boldog népének a Kánaánt, a nép pedig hálás neki és tűzbe megy érte.
Tulajdonképpen szerencséje van, hogy a birkák egyelőre még elvannak a hodályban, mert a szocializációjuk más, mint nyugati sorstársaiké.
Ők arra vannak kondicionálva, hogy húzzák szótlanul az igát, emellett adrenalinfüggők, szeretnek rettegni valakitől.
Az eléjük tartott seggek között úgy differenciálnak, hogy azt nyalják, amelyikről el tudják hitetni velük, hogy az egy csokifagyit adagoló lágyfagylaltgép.
Nem hőbörögnek, inkább csendesen hülyét csinálnak a hatalomból, csalnak, lopnak, hazudnak, tapsolnak és sumákolnak, de aztán egyszer - úgy ötven-hatvanévenként - elborul az elméjük és akkor csúnya dolgokat művelnek, döntenek, borítanak.
Indonéziában jártam egyszer, ott mondták a helyiekről, hogy csendes, mosolygós, barátságos népek, csak időnként megbokrosodnak, és olyankor kiirtanak pármillió embert, hol kínait, hol kommunistát, mikor kiket…
Lehet ugyan, - merthogy népünktől sok minden kitelik – hogy Viktort a nem is oly távoli jövőben a Duna jegén királlyá koronázzák, de az is megeshet, hogy mire elolvad a jég, a Dunán egy üres palást fog úszni és a meder alján egy koronát gurigat majd a víz – nem vagyunk egy állhatatos népség…
Mindenesetre legújabb dicsőségünk, az „egyenlegjavító intézkedések” eredményeképpen rövidesen emelkedni fog az áramdíj, a gázszolgáltatás díja, a kábeltelevíziók, az internet és a vezetékes telefon díja, a víz és a csatornadíj – mindennek az ára, ami csövön vagy madzagon érkezik a háztartásba, de még az üzemanyagok ára is, hiszen a MOL is csővezetékeken kapja az alapanyagot.
Majd akkor lehet szervezni egy hálaadó békamenetet megint, mert végre jól megmutattuk a nyugatnak, hogy mire vagyunk képesek.
Mondjuk a Dilis mindenre képes, és miután az intézkedései árát nem neki kell megfizetnie – egyelőre – ezért nem is érdekli, hogy míg a görögöknél a megszorításokat az jelenti, hogy kiveszik a zsebükből a tizenharmadik és tizennegyedik havi bért, addig ő nálunk a gyerekek kezéből veszi ki a kenyeret!
Azt is mondta, hogy míg korábban az elméletek úgy szóltak, hogy a jól működő, sikeres nyugati modellhez kell kapcsolódni, addig mára ez a "mankó" kiesett, a mai kérdésekre ez a kijelentés már nem válasz, imígyen hát "visszakaptuk a gondolkodás szabadságát". 
Nohálistennek!
Idáig úgyis csak azt lehetett érzékelni, hogy ez a szerencsétlen rablóbanda nem képes gondolkodni, de azt azért nem sejtettük, hogy megtiltották nekik.
Tán még a számolás szabadságát is visszakapják egyszer, mert akkor talán számolni fognak azzal, hogy a nép előbb-utóbb megelégeli a buzgalmukat.
A Jobbik úgyis szereti a dolgokat radikálisan intézni, és nincs annál szörnyűbb, mint baráti tűzben esni el.
Mindenesetre a költségvetés már rendben lesz – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a napokban a zalaegerszegi piacon ellenőrizték az árusokat. Az egyik helyen 26 darab elektromos cigarettát és 260 darab magas nikotintartalmú patront foglaltak le.
Nem fogtok ti itten rendetlenkedni, majd a Viktor megmondja - sőt, előírja - hogy mit szívhattok meg!
Csak be ne horpadjon az az intelligenciát sugárzó homloka…

:O))))

3 megjegyzés:

Magamról Magamnak írta...

Rákosi Mátyás is idelopta 1952-ben a trópusi napfényt, amikor meghirdette a gyapottermelést és gumipitypang termelést Borsodban.(ez nem vicc.
Az sem baj, ha szubtrópusi éghajlatot igényel a gyapot, mert mi unortodoxia vagyunk.

Névtelen írta...

"Kusza Szemre azt hiszem ráférne most egy teljeskörű kivizsgálás a Dr. Csernustól" -idézet Varánusztól!

Egyet lehet vele érteni! :-)

pearl írta...

Nem igaz,hogy Rákosi találta ki a gyapottermelést Magyarországon,hanem már II.József idején,és hosszabb ideig fennmaradt néhány családnál.Ugyanez vonatkozik a gumipitypangra,amit a XX. századelején próbáltak a háború miatt kiesőő gyarmatárú pótlására.