MIT HOZOTT A MIKULÁS?

Hát, elég rendesen telerakta a puttonyát, a mi puttonyunk meg már egyébként is tele volt, így aztán nem panaszkodhatunk…

Amikor gyerekek voltunk, mindig izgatottan lestük, mit hozott a Mikulás, merthogy hozzánk az járt, a legvadabb komcsi időkben is, mégsem vitte el az ÁVÓ.

Komoly aggodalmaink voltak, mert az öcsémmel mindig gondoskodtunk arról, hogy a Mikulásnak legyen módja a megbocsátásra – neki se lett volna szórakoztató valami angyali viselkedésű gyerekeket abajgatni, velünk legalább volt dolga rendesen!

A virgácsot, amit a csokihoz- cukorhoz-nápolyihoz mellékelt, soha nem éreztük indokolatlannak, eleve be is kalkuláltuk.

Komoly aggodalmat inkább csak az okozott, hogy esetleg – reálisan értékelve a helyzetet – a csokik helyére a virgács mellé szén kerül a ragyogóra suvikszolt cipőbe.

A korabeli tojásbrikett erre a célra jobban megfelelt, mint előtte és utána bármi más - a veszély így nem tűnt eltúlzottnak.

Mindenesetre a Mikulás-nap nevezetes dátuma volt minden évünknek, és amikor mi is, még szinte gyerekként szülővé avanzsáltunk, vittük tovább a tradíciót.

A gyerekeink is várták a Mikulást, mi meg tanácskoztunk velük a várható eseményekről, lesz e csoki is, vagy csak virgács.

Elég sokáig hittek a kedves játékban - voltak évek, amikor szépen beöltözött Mikulás jött a házhoz, aki akkurátusan felolvasta a nagykönyvéből viselt dolgaikat, ők meg álmélkodtak – ez a piszok Mikulás mindenről értesült, nem lehet itt már a gyereknek semmi esélye.

A lányom tizenhárom éves lehetett, már nem hitt a legendában, de ő sem akart kimaradni az ajándékozásból.

Amikor a kicsik sorbaálltak, akkor ő is odaállt a sor végére, már duzzadt a blúz, kerekedtek az idomok, de ő még boldogan, kipirult arccal várta a Nagy Elszámoltatást.

Jött is a Mikulás, nyílt az ajtó, végignézett a gyerekek során, majd köszöntötte őket: szervusztok, gyerekek! – majd odafordult a lányomhoz: Kezicsókolom!

Na, ez volt az a pont, amikor a résztvevő felnőttek mind hátatfordítva rázkódtak a röhögéstől, egyedül a lányom nem értette, hogy akkor most mi is itt a gond az ajándékok ügyében?

Az országnak idén gazdag Mikulása volt.

A Mi Vezérünk fejébe csapta a piros sapkát, végigvágott a szekértolóin – idén késett kicsit a hóesés, a magyar Mikulásnak szekeret kellett használnia szán helyett – berobogott és két kézzel szórta az ajándékokat.

Mindjárt a gyerekekkel kezdte, akiknek a csizmácskájába tandíjacskát tett.

Volt nála egy rettentően nagy kalapács is, a gyerekeket ahol találta, oda szögezte mindahányat, mondván nekik, Józsika, Pistike, nézd meg szépen apukádat, nézd meg, hogy ő mivel foglalkozik, mert azzal fogsz te is foglalkozni egész életedben!

Sanyika ne izegj-mozogj, igen, ha apukád munkanélküli és egész nap a kocsma előtt álldogál, akkor te is az leszel, és ott fogsz álldogálni, oszt punktum!

Ezzel visszaugrott a szekerére, nyakonvágta a Peti nevű rudast, meg a harapós kancát is és elviharzott a Jobbik felé.

Azok már ott várták őt feszes alakzatban, köszöntek is szépen a Mikulásbácsinak, Adjon az Isten!

A mi Mikulásunk ravaszkásan rájuk mosolygott, éppencsak nem csippentett a szemével – nem kell ezt gyerekek, tudjátok, a Merkelnek is szeme van – majd maga alá húzta a stoplist és szólította Gyöngyösi képviselőt!

Rendes gyerek vagy Picináci, mondta neki, most ugyan kapsz a virgáccsal kettőt a fenekedre, de nem kell sírnod, - legfeljebb most nem utazol államköltségen, mint a megyei közgyűlések elnökök szoktak államügyekben – a romastratégia érdekében az Azori-szigetekre, ki fogod bírni!
Majd kárpótolunk, mint szoktuk ilyen esetekben, mikor valaki értünk szenved!

Ezután tett egy kanyart a cigányputrik felé is, jól meg is szidta őket, mert annyira élhetetlenek, hogy még a Lázár - listáról is leestek, no, annyit is érnek!

Figyelmükbe ajánlotta a Münchhausen-tervet, mely abban segíti őket, hogy saját hajuknál fogva húzzák ki önmagukat a pöcegödörből, kioktatva az ostobákat, hogy a felemelkedéshez az út a tanuláson keresztül vezet.

Merthogy itt mindenkinek joga van tanulni - vegyenek fel diákhitelt!

Csattogott a virgács, rázta a láncát Lázár-krampusz, majd elcsendesedett a vidék.

A Mi Mikulásunk belenézett a zsákjába – nem aprózom, mondta – majd kidobott belőle egy kis dohány-áremelést, néhány trafikot, pár stadiont a szorgos szurkolói köménymagoknak, harmincezer tandíjat, egy komplett Bajnai-ellenes kampányt, néhány téli kilakoltatást, fatolvajokra vadászó rendőrt, vadászt, erdészt, - tűzifát elfelejtett kidobni, azt vegye meg, aki fázik - fut rá a huszonnyolcezerből.

Aztán kirázta a zsákot, kiesett belőle a majdnem kész választási törvény, a zsidóknak odahajította Rogánt, de már nagyon unta a dolgot, így aztán fordított is egyet a szekere rúdján és elrobogott – indul a repülője a meccsre!

Úgyhogy mindenki ossza be szépen a jövő évre, amit kapott, és ne elégedetlenkedjen, több nap, mint libacomb!

Anikó asszony bizonyára megszervezte, hogy az Orbánék meghitt családi körben kutassák a cipőcskék tartalmát.

Lakatos Gáspárné is hasonlóképpen készült a napra – a fűtetlen szobában a göncök alá bújt, magához szorította a purdékat, és mesélt nekik egy másik Mikulásról, amelyik egyszer majd talán őket is meglátogatja, és akkor lesz meleg szoba, meleg étel és talán még jut egy-két szem szaloncukor is a csizmácskákba, merthogy akkor talán még csizmácska is lesz.

Aztán szépen, csendesen, egymást melengetve, kissé korgó gyomorral bár, de elaludtak, abban a reményben, hogy holnap reggel lesz ébredés.

Talán egy emberségesebb jövőre…

:O)))