SEMJÉN

Tömjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és pártvezér éppen olyan, mint a pártja: látszólag létezik, de valójában nincs is.

Látszólag valaki, de gyakorlatilag egy senki, aki többnyire még azt a fáradságot sem veszi, hogy valakinek látsszon.

Semjén Zsolti a kincs, aki nincs.

Nem a mostani botrány az, amelyik erre rávilágított, nem volt ő különb sohasem, mint ahogy pártja is csak a választási matematikának köszönhette létét és lehet, éppen most jött el a napja annak, hogy ezt a szükségtelen támadási felületet a Vezér megszüntesse.

A szükséges politikai technika rendelkezésre áll, a light változattól a totálbrutálig mindenféle módszerek sikeresen kipróbálásra kerültek már.

Torgyán után egy Semjén még ujjgyakorlatnak is gyengécske, ezt a feladatot éjszaka, erdős-hegyes terepen, korlátozott látási viszonyok között, menetből is megoldja a Mi Boldogságunk.

Orbán suba alatt megegyezett a katolikus egyházzal, és az már inkább csak a katolikus egyházra vet rossz fényt, hiszen a Vezérnek nemigen vannak erkölcs skrupulusai, az egyház viszont mindennap csapágyasra forgatja a szemeit.

Ez nem okoz ugyan gyakorlati nehézséget, mert a társadalomtól lopni nem szemmel kell, de mégis…

Természetesen a Magyar Állam és az Internacionalista Katolikus Egyház Magyar Tagozatának viszonyát már rendezték a Vezér hatalomra kerülése előtt is, de hát Horn Gyula – bármennyire is igyekezett az egyház kedvében járni, azért képtelen volt arra, hogy felülemelkedjen az egyház és állam szétválasztásának régi elvén, így aztán maradt még mozgástér Orbánnak is.

Szépen egymásrataláltak, az Egyház is és a Vezér is telhetetlen, de miután a Vezért momentán jobban izgatják a földhözragadt anyagi problémák, így nem lát abban semmi problémát, hogy elboltolja a lelkeket.

Így aztán a magyar fiatalokat egy laza mozdulattal a klérus ölébe löki, hadd tömjék tele a fejüket az engedelmességre, krisztusi türelemre és tűrésre bíztató maszlaggal.

Jól jöhet ez a jövőben, hiszen az egyháznak hihetetlen sok tapasztalata van a rabszolgák, jobbágyok és zsellérek kézbentartásában, a hitbuzgó ember kiváló alattvaló és erős hittel várja a túlvilági boldogságot.

Ezen a világon bőven elég, ha azok boldogok, akik a Lázár-skála megfelelő grádicsán álldogálnak, a többiek meg várjanak a sorukra..

Tömjén Zsolti itt csak alparaszt a táblán, akitől egyébként sem várta senki, hogy politikai őstehetség legyen, annak ott vannak a főnökei, meg az Opus Dei, neki elég, ha elvégzi, amit rábíznak a nálánál ezerszer okosabb emberek.

Ők tudják, hogy Orbán csak Lenint szeret olvasni, Marxot nem annyira.

Így aztán nem érzi a fenyegetést, hogy a hit egyszercsak politikai erővé válik, és az egyház felugrik a hátára, körbe-körbe hajtva és sarkantyúzva őt, merthogy ebben is van az egyháznak néhány évezredes praxisa.

Amúgy is világtendencia a vallási államok térnyerése, az meg már szinte mindegy, hogy egy országban a fundamentalizmus milyen cégért emel a feje fölé, a kereszt sem rosszabb, mint a félhold.

A mi derék párt nélküli pártvezérünk nagyon vígan elvolt ebben a helyzetben, ábrázatát kellőképpen ájtatosra tudta igazítani, a szövege előírásszerűen kenetes volt – tán csak akkor esett ki egy pillanatra a szerepéből, mikor Gyurcsány politikai karakterének keresztényi legyilkolásáról mesélt.

Öltözködése is megfelelt egy kereszténydemokratától elvárhatónak, semmi extravagancia, magánéletét nem árnyékolták be botrányok, nem pocsékolt meg senkit az íróasztalán, mint a bővérű Tőkés pispek, ő megelégedett Isten dalos madarai és a vadludak nagyüzemi lemészárlásával, utóbbival elveszítve minden esélyét arra, hogy a tárgyilagos blogger rokonszenvvel figyelje tevékenységét.

Tömjén Zsolti nem rossz ember, de most éppen szív, mint a torkosborz.

Hogy ez aztán mennyire a véletlen műve, mennyire a bosszúszomjas ellenzéké, vagy mennyire a Vezér személyes érdeke, az egyelőre még nem egészen tiszta.

A véletlen lehetőségét szívem szerint kizárnám, igen aberráltnak kell lennie annak, aki éjszakánként kéjes lihegéssel hasonlítgatja össze a Semjéni életművet egyszerű halandók firkálmányaival.

Az ellenzék bosszúszomja meg e tekintetben igen visszafogott, a baloldal lelkesen cipeli stigmáit a sztálini vallásüldözésért, a liberálisok el vannak foglalva a hála lerovásával egyházuk történelmi voltának felismeréséért – marad tehát a Vezér.

Ha átgondoljuk, akkor azért neki érdeke is lehet az, hogy a következő, feleakkora Parlamentben ne nagyon kelljen osztozkodnia a mandátumokon senkivel, hát hulljon a férgese, ha már egyszer olyan idióta volt, hogy még egy szakdolgozatot se tudott saját kútfőből megírni, oszt még saját magától is lopott, mint hajdani szolgálatvezetőnk a petróleumlámpát a saját folyosója faláról…

Az Egyházzal meg bármikor meg lehet egyezni, legfeljebb majd kap minden püspökség negyven-ötvenezer hektárt meg tíz-húsz falut, úgyis ballagunk vissza a feudalizmus felé.

Az ország első zászlósúra meg kompromisszumkész.

Gondolom, azért a mi Zsoltink nem fog majd éhenveszni, csak mostmár azért szólni kellene neki, hogyha valaki beleesik a pöcegödörbe, annak nem célszerű csapkodnia, szép békésen meg kell várni, míg valaki leengedi neki a mentőkötelet.

A KDNP – ami amúgysincs egyébként – a következő választásokon majd önállóan indul, hogy hova, azt most nem taglalnám, a Fidesz meg majd ismét átkeresztelkedik, lesz belőle Fidesz Keresztény Párt, oszt jónapot.

A vadludak meg nagy ívben elkerülik ezentúl az országot, melyben egy dühödt, buciképű vadász lövöldöz mindenre, ami mozog az égen - csak egy Gripen vissza ne lőjön!

:O)))