RÉSZ ÉS EGÉSZ

A szavakkal jókat lehet bűvészkedni, főként, ha az áldozat nem látja, nem tapasztalhatja meg személyesen a problémákat a maguk szomorú valóságában.

A Fidesznek nagy gyakorlata van már a szómágiában, a tények sajátos csoportosításában, a problémák el és szétmaszatolásában olyan módon, hogy kiemelik a megtárgyalandó probléma egyik lényegtelen elemét, és ha kérdezte valaki, ha nem, arról kezd beszélni a papagájkórus.

Szokták azt a trükköt is alkalmazni, hogy beperlik a számukra kedvezőtlen állítás megfogalmazóját és a fenti szisztéma alapján kiválasztva egy hangulatfestő elemet, arról bizonyítják, hogy nem felel meg a valóságnak, majd a kedvező ítélet birtokában úgy csinálnak, mintha az ítélet az eredeti probléma egészére vonatkozna.

Ha valaki például leírja, hogy korunk egyre inkább emlékeztet azokra a daliás időkre, mikor hasonlóképpen, a forradalmi változásokra és az emberekre ( dolgozókra) való hivatkozással a demokrácia helyett diktatúrát vezettek be úgy, hogy közben a törvények betűjét betartották, de ha valamelyik végképp útban volt, akkor azt gátlástalanul megváltoztatták.

És alkotmányoztak is, azt is meglehetősen gátlástalanul.

Orbán pedig éppen olyan, mint Rákosi volt a maga korában.

Na, ekkor jön a barbatrükk – nem beszélnek egyetlen szót sem diktatúráról, sem eszközökről, módszerekről, politikáról, hanem annak megállapítását kérik a bíróságtól, hogy Orbán nem hasonlít Rákosihoz, merthogy:

1. Nem kopasz.

2. Nem rendelkezik széles körű műveltséggel.

3. Nem ült még börtönben.

4. Nem beszél az angolon kívül még három nyelvet.

5. Orbán ma is, mígellenben Rákosi sosem volt igazolt labdarugó.

A bíróság ezekkel a tényekkel nem tud mit kezdeni, megállapítja, hogy valóban, Orbán nem hasonlít Rákosira.

Ennek utána, ha szóba kerül a diktatúra, mint olyan, akkor ügybuzgó lakájai felháborodottan tiltakoznak, hiszen a bíróság is megállapította, hogy a szociálliberális vádak nem állják meg helyüket, Orbán pedig személyében maga a demokrata archetípusa.

Tulajdonképpen ezzel a módszerrel igyekszik Bölcs Vezérünk, mostanában hasbaakasztani az Uniót és az Egyesült Államokat is, gondolván, hogy egy újszülöttnek minden vicc új, ezek a nagyokosok meg még soha nem jártak lóvásárban, nem tudják, hogy hogyan kell kiénekelni a vevő zsebéből a lóvét.

Hogy ebben esetleg igaza lehet, arra jó példa, hogy még honfitársai jelentős része is bedől az ilyen ócska trükköknek, pedig hát ez az ország már látott egyet-mást.

A valódi kérdés az, hogy a nyugati demokráciák felismerik-e azt, hogy éppen a megvezetésükre törekszik a Kedves Vezető, és eszükbe jut - e, hogy a részekre bontott és kiválogatott elemek nem azonosak a probléma egészével.

Mint ahogy a libaaprólékból sem lehet összerakni egy működőképes libát, hiába bizonygatja a szakács, hogy a levesben főtt libacomb pont olyan anatómiai jegyekkel rendelkezik, mint bármelyik más liba a demokráciában.

Az a liba, amelyik aprólékként fejezte be életét a fazékban, már soha nem fog vidáman totyogni a lúdtalpain, soha nem fog vidám gágogással felröppenni, neki már csak egy út áll nyitva, az sem túl dicsőséges.

Ami itt folyik, az maga az alkotmányos diktatúra, melynek előképébe nem csak Rákosi Mátyás fér bele, hanem egy német politikus is, aki szintén szeretett harcolni, filozófiai alapvetését is Mein Kampf címen ismerhette meg a világ.

Ha felismerik a demokráciák, hogy Orbán jelenlegi célja a túlélés és segítik ebbéli törekvésében, akkor ennek az országnak befellegzett.

Ha jól belegondolunk, jobb egy-két évig összehúzni magunkat anyagilag, míg a Mi Büszkeségünk bele nem fullad a saját maga által idecsinált anyagba, mint diktatúrában élni és azt hagyni örökül gyermekeinkre, unokáinkra.

Vannak pozitív jelek, hiszen vezető nyugati politikusok is megfogalmazták már, hogy érzik, Orbán hülyének akarja néni őket.

Mikor ilyesmi velem esik, igen mérges tudok lenni arra, aki ezzel kísérletezget, és alkalmasint ha úgy adódik, nem felejtem emlékeztetni a tévedésére.

Nagy kár, hogy a kiosztásra kerülő kokikból és sallerekből a zöme nekünk jut majd, de ha az eredmény az, hogy megszabadulhatunk a mi kis diktátorocskánktól és eszement bandájától, akkor el fogjuk viselni.

Bízom a Nyugat józan ítélőképességében, ha már saját népem nem rendelkezik ezzel a szép tulajdonsággal – legalábbis egyelőre…

:O))))

HADIK TERV

Az egykor híres magyar hadiipari kapacitás újraélesztését jelölte meg korábban a honvédelmi miniszter az egyik elérendő célként.

A miniszter több nyilatkozatában is arról beszélt, hogy az előző szocialista vezetés a hadiipart „teljesen leépítette”, holott bizonyos területeken Magyarország akár vezető szerepre is szert tehet, ami gazdaságélénkítő hatásával „akár az államadósságot is csökkentheti”.

Most végre megint elnevezhettünk egy lázálmot, a honvédelmi vezetés az úgynevezett Hadik-terv (Hadfelszerelési Iparkorszerűsítési Terv) keretében igyekszik fellendíteni a hazai hadiipart.

A Hende Csaba vezette szaktárca célja, hogy az ország védelmi képességének növelését és a technikai szükségleteket hazai bázison biztosítsák.

Ha elolvassa valaki a Népszabadságban közzétett írást, mely a hadiiparral kapcsolatos fejlesztésin álmokat taglalja, akkor egy idő után óhatatlanul az a benyomása támad, hogy a mi miniszterünk egy másik univerzumban él., ahol minden megtörténhet, amit csak egy miniszter megálmodhat magának.

Az ő álmai arról szólnak, hogy a védelmi rendeltetésű beszerzések után a költségvetés önmagát ne adóztassa, legyen hatékonyabb katonadiplomáciai tevékenység, illetve „holdingosítás és klaszterezés” révén a különböző járművek és eszközök esetében hazai bázisú gyártás és javítás-karbantartás valósuljon meg.
A fejlesztésre kijelölt területek között a dokumentum a hadielektronikát jelöli meg egyik példaként. Ötvenmilliárdos megrendelést és egy tízéves programot remélnek a Líbiában, Szíriában működő – még a nyolcvanas években eladott, de csúcsminőségűnek számító – rádióelektronikai rendszerek esetleges újraszervezése, működtetése és karbantartása kapcsán.
Komoly bevételt hozhatnak a HM Arzenál Zrt. lokátorfejlesztései, s a tervek közt szerepel a „valóban magyar tulajdonban”, hazai gyártóbázison nyugvó lőszerellátás kiépítése és biztosítása is. Ez utóbbi exportlehetőségeket is rejthet.

Hát igen.

Az ilyen elképzeléseknek vannak bizonyos előfeltételei, például egy megfelelő méretű piac, mely vásárolni is hajlandó abból, amit előállítunk, mert enélkül a terv olyan, mint amikor a libacsapat elhatározza, hogy maguk fogják megtermelni az ellátásukhoz szükséges kukoricát.

Igaz, ehhez az elszántságon kívül hiányzik a kéz, a kapa meg a vetőmag, melyet, ha lenne is, libáink ugyanolyan sebesen kapkodnának fel, mint a hadiipari intézetek a költségvetési forintokat.

Hende miniszter, a „kardlengetés” vezényszó soha el nem múló érdemeket szerzett kiötlője arra építi a tervet, hogy a legjobb minőségű Kalasnyikovok egykor Magyarországon készültek, évtizedekkel ezelőtt a hadiipar negyvenezer embernek adott munkát, ma azonban a katonák elemi felszerelését sem képes előállítani.

Természetesen a miáltalunk készített Kalasnyikovok a magasztos célra, az emberölésre alkalmasak voltak, habár anno én mindig csepp aggodalommal vettem a kezembe az általunk készített, lemezből sajtolt fegyvereket, mert bár kiválóan működtek, de engem mégis a Lemezárugyár kisautóira emlékeztettek, melyet vezetőjének fejét megnyomva lehetett működésre késztetni.

És voltak a Rába által gyártott páncélozott harcjárműveink, melyek azidőtájt úgy-ahogy megfeleltek a kor követelményeinek, de azért a korabeli szovjet technikával nemigen vették fel a versenyt.

A miniszter pedig azt az egy apróságot felejti el, hogy menet közben a Honvédség koncepciót váltott, ma tömeghadsereg helyett sokkal kisebb létszámú hivatásos hadsereg látja el a hon védelmének nemes feladatát.

Más a honvédelem filozófiája is, ma egy más típusú szövetségi rendszerben kell helytállnunk, mint anno a Varsói Szerződés volt.

Akkor Magyarország rendelkezett hadsereggel, értve ezen a katonai szervezéselmélet hadsereg-fogalmát, mely képes volt - korlátozottan bár, de legalább - önálló harci cselekmények folytatására.

Az évente megrendezett tisztavatások során a fiatal tisztek betöltötték a Parlament előtt a Kossuth teret, pedig nem is állították fel őket egymástól ötméternyire, hogy ki ne szúrják egymás szemét a nagy kardlengetésben.

Ma nincs szükség tömeghadseregre, mint ahogy a szőnyegbombázás helyett is a precíziós bombák jöttek divatba, a kerregő felderítőgépek helyett a távirányított drónok, az ember nélküli repülőgépek.

A mi feladatunk egy szövetségi rendszerben nem Moszkva, Peking vagy Teherán lerohanása lesz, nekünk speciális képességeket kell kifejlesztenünk, és még így is kicsi a piacunk ahhoz, hogy gazdaságossá válhassék az önellátás.

Nekünk nem mindent kell gyártanunk, hanem csak kevés dolgot, de abból tökéleteset, hogy vevőink legyenek a szövetséges hadseregek, meg még mindenki, aki erre jár, ha az eladás nem veszélyezteti a szövetség biztonságát.

Úgy ránézésből ma nem ilyen törekvéseknek lehetünk tanúi, hanem valami egészen másnak, valami olyasmi folyik, hogy felkészülünk elmúlt háborúinkra, melyeket az ismétlésben majd megnyerünk, z általunk kifejlesztett nyílpuska és a modern katonai öltözetet jelképező posztóköpeny-lábszártekercs kombóban, olyan hadvezérek vezetésével, mint a Legfőbb Hadúr Őfőméltósága, vagy Hende Vezér, akiről bánatosan kell megállapítanom, hogy miniszterként még boldogemlékű Czinege miniszter is lenyomta, pedig ő nappal is pizsamát hordott.

Viszont a szép tervek mögött is fel lehet lelni az általános egyenértékest, mint motiváló tényezőt, merthát mi is van annál dicsőbb dolog, mint szélbe szórni a pénzt, amit a nyugger Mariska néni szájától vonunk el, hangzatos és hazaffyas szólamok kíséretében.

Úgyhogy én amondó volnék, hogy a hadiipari fejlesztéseket pályáztassa meg az állam, a pályázók toljanak be pénzt is a fejlesztésbe, majd a pályázatok közül csemegézzen az erre a célra felállított grémium, hátha tisztességesebb lesz, mintha valamelyik Simicskát ültetik bele a Rába vezérigazgatói székébe - ha Horváth Ede széke még megvan, akkor az valószínűleg úgy táncolna alatta, mint a rodeógép bikája ötös fokozatban.

Na, mindegy - az azért megnyugtató, hogy a Vezér meghallotta Rákosi túlvilágról érkezett üzenetét, miszerint „Tiéd az ország, magadnak építed!”

Én is úgy látom…

:O)))

DON VITTORIO

Nem tartok attól, hogy a Fidesz beperelné a Vidékfejlesztési Minisztérium január 18-án lemondott politikai államtitkárát, pedig ha csak a fele igaz állításainak, már az magában vérfagyasztó, a baj meg az, hogy szerintem az összes állítása megáll.

A Népszabadságban megjelent cikk  részleteket ismertet Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium január 18-án lemondott politikai államtitkárának leveléből, melyet korábbi támogatóihoz intézett, s melyet teljes terjedelmében a Greenfo.hu tett közzé.

Természetesen a miniszterelnök elfogadta az államtitkár – egyébként indoklás nélküli – lemondását, szerintem azt gondolva, hogy jobb a békesség.

Mindenesetre abban tévedett, hogy a lemondás okát a hatalom körein belül éhet tartani, ezek a környezetvédők meglehetősen izgága népek és van némi tapasztalatuk is a mindenkori hatalom elleni harcban.

Azt írja levelében az ex-államtitkár: „Azzal a programmal szemben, amelyet a Nemzeti Vidékstratégiában megfogalmaztunk, amelyet a társadalom túlnyomó többsége teljes mértékben támogat, és amelynek végrehajtására szegődtem, nos, ezzel a programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, hogy ne mondjam "maffiacsaládok", spekuláns nagytőkés "oligarchák" és a volt TSZ-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos "zöldbárók" koalíciója jött létre.

Ez az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt "maffiahálózat" mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig. Mindent vinni akar a vidéki, helyi közösségek, családok elől, és magam, munkatársaim valamint az emberekkel közösen kidolgozott Nemzeti Vidékstratégiánk e zsákmányszerzés útjában álltunk. Elérte hát ezen érdekcsoport, hogy elfogyott körülöttem a levegő, ellehetetlenült a közös vidékstratégiánk megvalósítása, elkezdődött annak gyökeres átalakítása, adott gazdasági érdekcsoportok üzleti tervévé züllesztése, és megindult az állami földterületeknek a meghirdetett birtokpolitikai irányelvekkel gyakorta össze nem egyeztethető bérbe adása.”

Hát, ha valaki tudja az igazságot ebben az ügyben, az kétségtelenül ő, aki mellesleg felpanaszolja levelében, hogy a Vezér nem adott módot arra, hogy elmondhassa véleményét a kialakult helyzetről.

Szegény Ángyán államtitkár, úgy látszik súlyos identitás és önértékelési zavar áldozata, - azt hitte, hogy ő a vidék ügyében „valaki”, holott ebben a rendszerben ő is csak egy paraszt volt a sakktáblán, mely csak addig létezett, míg egyetértett, ha ellenvéleménye támadt, akkor onnantól ő megszűnt, nem volt.

Amúgy sem volt tiszta a világlátása, hiszen a levelében maffiacsaládokról beszélt, - hát Amerika ez?

Ez kis ország, itt nem fér al a Corleone-család mellett még egy Solozzo sem, nemhogy egy Tattaglia – család, itt rend van!  

 Egyetlen család van és az Don Vittorio családja, mely kezében tartja az egész országot, mely felosztja a piacot érdemek szerint és az érdem itt a Donhoz való feltétlen és korlátlan hűséget jelenti.

A kialakult helyzet elsősorban a magyar vidéket érinti, a magyar parasztságot, mely kapott vagy harmincévnyi levegőt, és amelyik a cigányság után a rendszerváltozás nagy veszteseinek második helyezettje.

Hol vannak már azok az idők, mikor a város a magyar parasztot irigyelte, hol vannak azok az idők, amikor a parasztgyereknek sikk volt agráregyetemet végezni, és ha elvégezte az egyetemet és szorgalmas is volt, a nagyüzemben feltörhetett, mint a huszár segge.

A rendszerváltozás idején voltak idealista falusi emberek, akik Kertmagyarországot meg dán típusú gazdaságot vizionáltak, helyette kapták Torgyánt, chilei cseresznyével a szájában, miközben a könyvtárosok és tornatanárok, mint a bolond, verték szét a magyar mezőgazdaság legnagyobb piacát, idióta újságírók meg idealizálták a földön verejtékező, a ló fenekét nézegető, gazdának csúfolt szerencsétlent.

Ne menjünk abba bele, hogy mit veszítettünk a falusi ember úgyis tudja, hiszen elvetemült téeszparasztból sikerült ismét zsellérré küzdenie magát, mint ahogy Rajk László is elért, hogy az apja nevét viselő utcából Pannónia utca legyen.

De ez is messze vezetne, hiszen a magyar lélek sajátosságaival kellene foglalkoznunk, meg olyasmikkel, hogy mi vitte rá anno a nincstelen és megtiport zsellérek unokáit, hogy a szövetkezetellenes pártokra szavazzanak, hogy micsoda kicsinyes harácsoló szellem süt abból, ahogy traktorkerekenként széthordták a közös vagyont, gatyaszíj-parcellákra osztva a nagyüzemileg művelhető földeket, betemetve a belvízlevezető árkokat.

Don Vittorio egyébként tudja azt, hogy a fölnek értéke van, azt még jobban, hogy ha lejár a külföldiek földszerzési moratóriuma, akkor, aki ma földet vett, annak megháromszorozódik a vagyona anélkül, hogy a kezét ki kellene venni a nadrágzsebéből.

Már az első kormányzása idején is látható volt, hogy merre is halad a világ, az állami gazdaságok strómanoknak juttatása világossá tette, hogy a Don tudja, mitől döglik a légy, és az általa a felcsúti fociakadémiának ingyenesen használatba adott se tűnik rossz ötletnek.

Ha építgetnek rájuk a hét szűk esztendőben gálánsan adott adókedvezményből szép nagy épületeket, akkor az bizony megtöbbszörözi az értéküket és hát nem kenyérre kell az a pénz.

A zsellér meg tudja hol a helye, alázatosan, levett kalappal kolduljon munkát új uraitól, gondolom, ezt várta a rendszerváltozástól.

Az utolsó csapás a magyar falura, hogy ismét hecckampány áldozata a világhírű magyar lúd-ágazat, mely ellen felemelni szavunkat nem hezitálhatunk!

El a kezekkel a magyar libáktól, le a vörös (!) Vuk-maffia Négy Mancsával!

A magyar falu meg szép csendes álomba merül és várja a jószerencsét, meg az odalökött alamizsnát ahelyett, hogy saját kezébe venné a sorsát.

Hiába, évszázadok génekbe kalapált mentalitásától nehéz szabadulni.

:O)))

AGYLÁGYULÁS

Akit Isten el akar veszíteni, annak előbb eszét veszi, tartják a bölcsek.

Ha ez igaz – márpedig a népi bölcsességek igazságában felelőtlenség lenne kételkedni, akkor mostanában sokat kellene imádkoznia az Úrhoz, hogy adjon neki kegyelmet, mert ha így folytatja, akkor nemigen húzza sokáig.

A jobboldalon Bölcs Bagolyként üzemelő volt miniszterelnök, Boross Péter azt találta mondani minap, hogy a második világháború után elkapott szellemi fertőzés a belső redőinkbe verte a szocialista maszlagot, ebből kifolyólag egyetlen parancs vezérelhet minden magyarul gondolkodó embert: soha többé ne legyen Magyarországon baloldali kormány!

Hát ez bizony nem vet túl jó fényt a szónokra, ettől azért többre is futhatta volna.

Az Úr tán maga sem tudja, hogy egy teremtménye a politikai pályája végén miért hozza magát olyan méltatlan helyzetbe, hogy az ember a mondandója helyett azon legyen kénytelen törni a fejét, hogy ez az öregkori agylágyulás jele, vagy esetleg csak emlékeztetni akarja utódait, hogy még létezik, ott a zakója, fér még reá medál, jókedvvel, bőséggel..

A baloldali gondolkodású ember pedig azon kapja magát, hogy jééé!

Hát hiszen ezt az embert én majdnem tisztelni kezdtem, oszt elfelejtettem neki az neonácikhoz való vonzódását akkor, amikor ez azért politikusi körökben még nem volt egy elfogadott jelenség, mint ahogy a politikai kultúrában sem volt elfogadott melegítőbe öltöztetett határőr sorkatonák kivezénylése a Köztársasági Elnök ellen tüntetni, eltűrni az árpádsávos zászlók alatt a randalírozást akkor, mikor ő volt a belügyminiszter.

Azt gondolta a baloldali gondolkodású ember, akinek a belső redőibe verte a szocialista maszlagot a második világháború után elkapott szellemi fertőzés, hogy talán az idő bölcsebbé tette a mindközönségesen csak Hóbagolyként emlegetett politikust, de tévedtünk.

A korral csak romlik a jobboldali ember mentális állapota, példa erre a Nemzet Nagyasszonya, akivel bátran egymásra találhatnának politikailag, az ostoba vénasszony és az ostoba politikus elszórakoztathatnák egymást a szellemi kútmérgezés helyett.

A Rákosi rendszerben jogi egyetemet végzett, a Kádár rendszerben ugyan internálták a sajnálatos eseményekben való aktív részvétele miatt, de hamar regenerálódott, 65-ben már a Délpesti Vendéglátóipari Vállalat igazgatóhelyettesi posztjáig, majd 71-ben igazgatói székébe üldözték a komcsik, jól el is volt ott a rendszerváltásig, amikoris rajtaütésszerűen rátört a nagy érzés, hogy ő tulajdonképpen jobboldali demokrata.

A hirtelen politikai változások felszínre dobnak különféle embereket, neki szerencséje volt, mert a sok bölcsész és jogász valóságos tapasztalatokkal rendelkezett arról, hogy hogyan működik egy gazdaság, egy szervezet és miket nem képesek az emberek a kocsmákban mondani, hiszen neki hivatalból járt a hangulatjelentésből egy példány, míg az énektanároknak és az iszákos válóperes ügyvédeknek nem.

Élt a lehetőséggel, pótolhatatlanná tette magát a betegeskedő múzeumigazgató mellett, aztán annak halála után helyette vezette a pártját és a jobboldalt, de nép úgy döntött, hogy nála még egy pufajkás is jobb - és valóban jobb is volt.

Ez az ütés – úgy látszik – a mai napig nem ment ki belőle, ezért beszél marhaságokat.

Magyarországon ma – jobb vagy baloldal egyformán – a kapitalista társadalom keretein belül akarja megvalósítani céljait, a differencia az, hogy mely társadalmi rétegeket akarja helyzetbe hozni.

Ez a gazdaság törvényszerűségei miatt azt is jelenti, hogy rosszabb esetben mely társadalmi rétegektől kívánja elvenni az ehhez szükséges pénzeket, jobb esetben arról, hogy kiknek akar többet juttatni a megtermelt javakból.

Itt az a speciális helyzet állt elő, hogy mindhárom jobboldali ciklus a harácsolásról szólt és mindhárom baloldali az elődei által okozott károk reparálásáról.

Szaladgálhat itt az elszámoltatási kormánybiztos, mint pók a falon, a nép úgyis tudja, hogy az igazán nagy pénzeket nem Nokiás dobozokban, hanem egy egyszerű átutalással vagy egy pályázat célirányos elbírálásával lopják ki az ország zsebéből, és ma már a látszatra sincsenek tekintettel.

Hol van már a „ne mi nyerjük a legtöbbet” szégyenlős bája, ma minden egyszerűbb, nyíltabb, keményebb és pofátlanabb lett, és mintha most jobboldali kormány lenne…

Amit Boross ebben a beszédében kifejtett, az a mai demokrácia-felfogás és a plurális társadalom megcsúfolása, az egypártrendszer újrateremtése.

Tudtam ugyan, hogy a jobboldali átlagszavazók abban látják manifesztálódni a demokráciát, hogy hónuk alá vágva a libát akkor most ők mondják meg a tutit, és a többieknek kuss, de abban reménykedtem, hogy azért felsőbb szinteken hátha van valamilyen halovány fogalmuk  a demokrácia valódi mibenlétéről.

Hát itt van a bizonyítéka annak, hogy tévedtem.

Azt is mondta az ex-miniszterelnök, hogy „a magyar lélek többet akar, mint más nemzeteké. Ha ránk akar nehezedni egy idegenség, akármilyen hatalmi túlerővel, itt a lelkekben valami ösztönszerű ellenállás születik.”

Születik a túrót, a magyar néplélek ilyenkor kinyújtja nyelvét és az éppen elé tartott  terjedelmes hátsót tisztogatja, ezres nyelvcsapás-számmal percenként.

Nem szeretném most példák hosszú sorát felvezetni, talán legyen itt elég a volt vendéglátó - igazgató húsz nehéz éven keresztül folytatott ádáz ellenállására utalni, aki ravasz, bár csak korlátozott sikerekkel járó küzdelmet folytatott azért, hogy a pártbizottságok tagjait és vezetőit alkoholistákká tegye.

A beszédet egyébként Balatonfüred – Arácson, a Széchényi szakképző iskola diákjai előtt mondta el, emlékezve üldöztetéseire.

Tulajdonképpen sok változás nincs, a munkásmozgalmi veteránok helyett most az újdonat veteránok mennek a fiatalok közé, és kissé áthangolt vagy felturbózott legendákról beszélnek, reménykedve abban, hogy a fiatalok nem röhögik ki őket.

Hát nem tudom, ha sok ilyen ostobaságot mondanak még, akkor erre egyre kisebb az esélyük…

Anyámmal egyidős.

Megpihenhetne már, nem kellene, hogy tovább égesse magát…

:O)))) 

A KÍVÁNATOS SZEXTETT

„A nemiség, a párkapcsolatok, a házasság és a család témakörben még mindig igen sok a káros és nem igaz nézet szinte az egész társadalomban, és ezen változtatni érdemes. Itt nem értékpluralizmusról van szó, hanem a jó és a rossz, az érték és a károkozás, az erkölcsös és az erkölcstelen, az emberséges és az embertelen, a szabadság és a hazugság összekeveréséről” 

Ezt írja a Tudomány a Családért Egyesület utódszervezete, a tegnap megalakult Magyar Családtudományi Társaság küldetésnyilatkozat-tervezetében.

Az Egyesület célja „a család, a házasság és a nemiség témakörének széles körű tudományos kutatása, a témakörben a helyes irányvonalak kijelölése, a káros folyamatok feltérképezése, a káros jelenségek optimális csökkentésének, a hasznos folyamatok optimális növelésének kidolgozása, erősítése és az eredmények terjesztése”, és szándéka szerint ezt fejleszti tovább a Társaság, népünk nagyobb dicsőségére.

Igazuk is van.

Nincs akkora baromság, hogy nagyobbat ne lehessen elképzelni, hát felelősen gondolkodó polgárok lennénk, ha nem élnénk a lehetőséggel és nem hoznánk létre Társaságot e nemes küldetésre?

Lószart Mama, mondaná a klasszikus, beemelve ezzel Katus nénit az örökkévalóságba - ha egy gyermek csak ennyit is megtett az anyjáért, már nem állt hiába politikusnak!

Azért eltöprenkedtem, mikor elolvastam a hírt: mennyit kutattam hajdan a nemiség témakörében, milyen széleskörűek voltak a kutatásaim, hányszor és hányszor találtam meg a helyesnek vélt irányvonalat, mígnem rátaláltam az igazira!

Már a középiskolában is intőt kaptam, mert kutatni jártam a leányosztályokba - a koedukáció áldásai velünk kezdődtek, de az osztálytársnőink külön kutatási teameket hoztak létre idősebb iskolatársainkkal, így nekünk kellett felvállalnunk az alsóbb évfolyamoknál a hasznos folyamatok optimális növelésének kidolgozását, erősítését és az eredmények terjesztését.

Érdekes, bár igen alaposan vizsgáltuk a kérdést, próbálkoztunk a káros folyamatok feltérképezésével, de ilyeneket nem találtunk, így aztán a káros jelenségek optimális csökkentését nem tudtuk végrehajtani.

Lehet, az is bejátszott a sikertelenségbe, hogy nem határozta meg a felsőbbség egzaktul, hogy mi is számít konkrétan káros jelenségnek, a petting, az orál, vagy a jujjistenemmicsinálszott, és azt sem tudtuk, hogy az erotika és a perverzitás között az a vízválasztó, hogy valaki egy libatollal izgatja magát vagy egy élő libával.

De forradalmi társadalmunkban nincs helye a hezitálásnak, a fülkeforradalom nem tűri a kilengéseket, meg kell annak az ostoba fiatalnak mutatni a helyes irányt, mely felé az új társaság ki is tűzte az irányjelző táblákat, ellenszavazat nélkül elfogadott alapszabályukban  leszögezvén: Káros jelenség egyebek mellett a házasság előtti szexuális kapcsolat, az élettársi kapcsolat és a nem heteroszexuális viszony, - ez maga az iszony.

Hát bizony, barátaim, nagy az Istennek az ő állatkertje, de - hála néki - úgy intézte, hogy a kiemelkedően kártékony állatfajtákat társaságoknak nevezett csordákba terelte, nehogy az épeszű emberek közéjük keveredjenek.

Mintha a középkorban élnénk, ahol az egyházi méltóságok állandóan az asszonyok szoknyája alatt turkáltak, mert ottan voltak az izgalmas finomságok, melyek úgy vonzották őket, mint cukorbeteget a franciakrémes, és aki nem fért hozzá az istentelen kísértés forrásához és céljához, az bizony Kleofás testvérrel élt vadházasságban, nagy ínségében, vagy ösztöneinek engedve.

Úgy látszik, ma is vannak jónéhányan, akiknek az Úr nem adja meg a kielégítő szexuális élet lehetőségét, ők viszik tovább az általuk mindközönségesen csak erkölcsnek nevezett idiótaságot.

Ha egy mai fiatalnak azt mondanák, hogy a házasság előtti szexuális kapcsolat káros jelenség, halálra röhögné magát, amelyik meg komolyan venné a problémát, az megkérdezné az erkölcs honi bajnokától, hogy ugyan, öltönyt szokott-e anélkül vásárolni, hogy fizetés előtt felpróbálná - hogy a nők ruhapróbáiról most szó se essék.

De a fiatalok legtöbbje értetlenül nézegetné a kérdés feltevőjét, hogy akkor az most kóstolgatni akarja őt, vagy csak bolond, majd egy lesajnáló mosoly kíséretében megkérdezné tőle: Közöd?

Igen furcsa számomra az is, hogy ezek a derék erkölcs-csőszök nem veszik észre, hogy a mai társadalmakban egyre több a házasság nélküli együttélés, melyből gyermekek származnak, és melyben évtizedekig élnek együtt a családok szeretetben és megértésben.

Talán, ha az elmúlt korok nem csináltak volna a nőkből semleges nemű rabszolgákat, akkor több becsülete maradt volna a házasság intézményének, így viszont valószínűleg vonzóbb a nők számára az Uram megszólításnál a Párom, míg a férfiaknak is megmarad egy csipetnyi illúzió a szabadságról, még ha a póráz nem is lett sokkal hosszabb számukra…

Ebben a helyzetben értekezik arról a honi Ökör-kör, hogy „a házasságon kívül született gyermek és szülei is családot alkotnak, azonban az ilyen családok létrejötte elsősorban a közvetlen részvevők számára nagy teher, az ember méltósága és értéke miatt sem a szüleik sem a gyermek nem ezt érdemlik.”

Hogy ők mit érdemelnének, azt most ne is taglaljuk, mindenesetre ez a társadalom nem érdemli meg őket, szenvedett ez már az elmúlt időszakban annyit, mint homoszexuális az egyházi esküvőn, hű arája mellett.

Hogy honnan veszik a torságot ezek az emberek, hogy más ember magánszférájába beleormótlankodjanak, az maga is megérne egy kutatást.

Pedig a tagság nem ostoba, csak végtelenül korlátolt, elődeik működtethették az inkvizíciót.

Ami pedig a homoszexuális kapcsolatok olyan tudományos kutatását illeti, ahol a kutató-szervezet feje egy fizikus, ott igen hamar el lehet jutni a megfelelő eredményig.

Természetesen a Társaság már rácuppant az Uniós pénzekre és szép terveik vannak a pedagógusok nyári táborokban történő oktatásáról, merthogy jövőre indul a családi életre nevelés.

Hát, a fene tudja, - nem szívesen lennék egy ilyen kutatónő férje, de gyerek sem abban a családban, ahol ilyen idióta a kedves papa.

A Népszabadság azt írja: Az alakuló ülésre egyébként egy állami intézményben, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium háttérintézményeként működő Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézetben került sor. Tóth Tibor, az intézet főigazgatója szoros együttműködést ígért, ami már csak azért is kézenfekvő, mert a társaság alelnöke Farkas Péter, aki egyben az intézet családpolitikai igazgatóságának megbízott vezetője. (Az alakuló ülésen részt vett Rónaszékiné Keresztes Mónika fideszes országgyűlési képviselő is, az egyik alapító tag pedig Téglásy Imre, a radikális magzatvédő Alfa Szövetség elnöke.)

Úgyhogy mindenki - ameddig még lehet – válasszon magának partnert ízlése szerint, mert könnyen lehet, kis idő múltán már Viktor választ neki párt, oszt megnézheti magát…

:O)))

ÁLMOK ÁLMODÓJA

2010-ben - amikor Magyarország valójában rosszabb helyzetben volt, mint Görögország - a magyarok hozzáláttak ahhoz, hogy saját lábára állítsák Magyarországot, amelynek alapjai mára stabilak.

Ezt mondta Orbán Viktor Frankfurtban,  ahova koldulni ment - a német kereskedelmi és iparkamarában tartott előadásában.

Ezt szeretem benne, ezt az egyedi és utánozhatatlan képességet, hogy el is tudja hinni, amit mond.

A gyermek-pszichológiában foglalkoznak a jelenséggel, mikor a kisgyerek teremt magának egy álomvilágot és abban él boldogan, és ha kérdezik róla, akkor folyamatosan mesél fantáziája teremtette környezetéről, ahol a kutya valójában lovacska és ő is lovacska - még prüszköl is hozzá és kapál a lábával, és ha nem figyelünk rá, még nyerít is.

Konfabulál a kisgyerek, és amikor arról mesél, hogy a Magdika hozott neki is, meg a Siminek is, - aki nem Bukfenc, nem kutya, hanem ló - kockacukrot, akkor nem hazudik, csak éppen a magateremtette világban él, ahol minden megtörténhet, amit csak akar.

Aztán a gyerekek kinövik ezt a szép mesevilágot, és lépésről-lépésre beleilleszkednek a felnőttek fantáziátlan, szürke életébe, ahol a kutya Bukfenc és ahol nincsenek csodák, csak a rideg és csúf valóság van.

Aki meg nem növi ki, azt - szerencsés esetben - a helyi pszichiátria folyosóin lehet látni kóborolni, egy szerencsétlenebb verzióban pedig a Parlament Nándorfehérvári termében tanácskozik tanácstalan alattvalóival.

Idáig azt hittem, hogy amikor a két idióta csicskás az ország helyzetét Görögország helyzetéhez hasonlította, akkor csak pénzt akartak csinálni, bedöntve ezzel a magyar valutát és sikítófrászt hozva a nemzetközi pénzügyi körökre, akik akkor még abban a hitben voltak, hogy ők aztán márcsak tudják a tutit - egy percre se gondolták, hogy a két eszement csak főnökük válságos  pszichiátriai állapotára rezonáltatja a világot.

Amúgy persze részben igaza van Orbánnak, hiszen a 2010-es helyzet valóban vérfagyasztó volt – abban az évben ültette a megfontolt magyar nép saját nyakába Egyeskét.

A görögöknek a nehéz gazdasági helyzetük mellé legalább klinikai értelemben egészséges miniszterelnök jutott.

Ami meg a saját lábára állított Magyarország stabil alapjait illeti, ezt azért hadd tekintsük kislányos túlzásnak, miután saját bevallása szerint is a EU-IMF segítsége nélkül két-három hónapon belül padlóra, Görögországhoz hasonló helyzetbe kerül az ország - ismét szép példáját adva az önmagukat beteljesítő jóslatok igazságának.

És nekünk még tengerünk sincs, hajh, pedig valaha, ugye, de majd rá is küldjük a gyorsnaszádot Amerikára és akkor aztán lesz nekünk is Havaii!

Szóval állunk két lábon az alapjainkon és minden szép és matyómintás, mondta a Mi Boldogságunk a német üzletembereknek, akik erről természetesen más forrásokból is beszereznek információkat. 

Számomra azért nagy meglepetés lenne, ha a német befektetők hosszú tömött sorokban jönnének hozzánk, aktatáskájukban Nokiás és viszkisdobozokkal, megvesztegetni a polgármestereket, hogy hadd építsenek nanotechnológiára alapozott műhold-összeszerelő üzemet az Ormánságban.

Merthogy nehéz nyelv a magyar és könnyen összekeverhető az Ománság az Orbánsággal, ami egészen máshol fekszik és ahol már a járdákat is malachittal (vagy dolomittal?) köveztette ki az állam.

Azt is képzeli a Vezér – és erről is mesélt – hogy sikerült megőrizni a társadalmi-politikai stabilitást, az adósság csökken, a költségvetés pedig kontroll alatt van, és - erősítette meg - a kormány 2013-ban is tartani tudja a 3 százalék alatti hiányszintet. Tájékoztatása szerint a kormány által indított nagy programok, átalakítások készültségi szintje 83 százalékos.

Nekem ez az utóbbi tetszett legjobban, ez a nyolcvanhárom százalék.

Nem nyolcvankettő, nem nyolcvannégy, éppen nyolcvanhárom!

Egy biztos, aki ilyet kiejt a száján gazdasági szakemberek előtt, az maga sem száz százalékos, szerintem éppencsak huszonhárom lehet, vagy tán még annyi sem.

Hogy ki ad a szájába ilyen baromságokat, azt nemigen tudni, mart az ugyan igaz, ha kellő határozottsággal szövünk beszédünkbe nem kerek számokat, akkor azzal a tudományos pontosság látszatát keltjük, de könyörgöm!

Nem Mariska néninek beszélt a Nyírmadai Nemzeti Csápoláson, hanem német üzletembereknek – már persze, ha nem magyar rajongóival vattáztatta ki a bérelt termet…

Azt is mondta, hogy az adósság csökken, ami persze nettó hazugság, de ki a fene néz ennek utána?

És ha egy utánanéz, akkor mi van?

Kétszázan már beszopták a cumit, az az egy meg dugja fel magának az igazságát, gondolhatta – legfeljebb nem jön többet Frankfurtba, Berlint úgyis jobban kedvelné, kár, hogy oda a kutya se hívja…

Ami meg a társadalmi-politikai stabilitást illeti, azzal én a helyében még türelmeskednék kicsinyt, ha csak el nem dugják előle pártja népszerűségi mutatóit meg a gazdasági statisztikákat.

Érdekes, mostanában nincs a fél százalék növekedés szapulása, nincs a GDP növekedésének hasonlítgatása a környező országokhoz, kuss van és sunnyogás.

Abban viszont nem hazudott, hogy a költségvetés kontroll alatt van, csak az a feneség, hogy nem a magyar kormány, hanem az Unió kontrollálja, ebből meg csak bajok származnak neki.

A hiányszint tartásához még azt felejtette el hozzátenni, hogy ehhez a produkcióhoz ki kellett fosztani pármillió magyar munkavállalót, de ez sem hozott sikert, merthogy a hiánycélt a lopott lóvé nélkül kell számolni.

Aztán hazudozott még egy sort arról, hogy a kormány által bevezetett tehermegosztási rendszer is "hozzájárult ahhoz, hogy a magyar emberek ma nem tüntetnek a kormány ellen, vagy ha igen, akkor csak mértéktartó és kis méretekben, mert ők is tudják, hogy a kormány mindent megtett annak érdekében, hogy ne rajtuk kezdje a válság orvoslását, hanem saját magán, a politikai eliten, utána pedig azokat a cégeket és erőközpontokat vonja be, amelyek jobban állnak, mint a magyar választópolgárok".

Ismételném, itt gazdasági szakemberek ültek, akik pontosan tudják, ha az állam különadót vet ki a libatenyésztőkre, akkor azon nyomban drágább lesz a liba, a tenyésztők még tesznek is az árra magánszorgalomból egy  kicsit, hogy megnyugodjon felzaklatott lelkük.

Aztán most, amikor az ország sorsa az európai bürokraták döntéseitől függ, még kedveskedett kicsit nekik.

Azt mondta, hogy 2010-ben minden nemzetközi támadást bekalkulált, ami Magyarországot érheti, csak egy dologgal nem számolt, azzal, hogy az európai válság súlyosbodni fog.

"Sohasem gondoltam volna, hogy az európai bürokraták ilyen ügyetlenek, kétbalkezesek" - fogalmazott.

Hát van ilyen, sajnos – én sem gondoltam volna soha, hogy egyszer az én hazámnak ilyen ostoba, konfliktuskereső, silány emberi minőségű miniszterelnöke lesz, oszt mégis.

Ha ezt az ország 2010-ben bekalkulálhatta volna!

:O)))

KI IS ÁRULJA ITT A HAZÁT?

Hazaárulás és hűtlenség gyanúja miatt feljelentést tesz a Jobbik a legfőbb ügyésznél ismeretlen tettes ellen, amiért Andor László magyar EU-biztos egyetértett és támogatta az Európai Bizottság Magyarország számára kedvezőtlen szerdai döntését - jelentette be csütörtökön Gyöngyösi Márton, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese.

Hát, ezt a Marcit sem az eszéért fogja népünk szívébe zárni, az már biztos!

Viszont ha behatóbb vizsgálatok megállapítanák, hogy ő az első magyar földönkívüli, cseppet sem lennék meglepve, ez az ember egy másik, szebb világban él, nem a harmadik évezred európai valóságában.

Az viszont tény, hogy hazát árulni csúf dolog.

A haza egyébként igen bonyolult fogalom, nem azonos az állammal, nem azonos a kormánnyal, nem azonos az aktuálisan népe nyakát szorongató társadalmi berendezkedéssel, sokkal több annál.

Mindenkinek ugyanazt és sokszor mégis egészen mást jelent a haza fogalma, más-más hazát szeretünk, mégha ugyanarról az asztalról eszünk is.

Az én hazám Magyarország, mely egybeesik a térképről jól ismert határok közé szorított területtel, melynek városait és falvait ismerem, melynek tájai szívemnek kedvesek, melyben az emberekkel valami rejtélyes kapocs köt össze, még akkor is, ha némelyiküket számomra ellenszenves tulajdonságai miatt úgy utálom, mint szélestenyerű Fejenagy a kukoricagölödint.

Ők olyanok számomra, mint polgári családban a kleptomániás nagybácsi vagy a fehérmájú unokahúg, szégyellem őket, de hozzám tartoznak, ők is az én hazám részei, sorsuk az én sorsom is, egy hajóban utazunk.

Némelyikükre büszke vagyok, mert sikereiből egy tízmilliomodnyi kis rész engem is illet, az én jó hírnevem öregbítette, magyarok vagyunk mindketten, honfitársak, mondhatnám, ha nem idegenkednék a pátoszos kifejezésektől.

Ide köt minden, a neveltetésem, a kultúrám, a szokásaim, az életstílusom, és alijázhatnék Izraelbe, kérhetnék menedékjogot Kanadában, lehetnék sikeres vagy sikertelen üzletember Bostonban vagy Berlinben, de a szívem mindig hazahúzna, mert ez az én hazám.

A világ viszont egyre bonyolultabb lesz, a nemzetállamok kora lejárt, aki a jövőjét egy magába zárkózó cseppnyi nemzetállam boldog polgáraként képzeli el, az hazája temetéséről ábrándozik.

A tőke nemzetközi, tőke nélkül pedig nincs fejlődés és nincs jövő.

Ebbe bukott bele az államszocialista kísérlet is, mert szabadság nélkül még csak el lehet lenni egy országnak, de tőke nélkül nem, mert polgárai igényeit ki kell elégíteni, különben az állam képviselőit előbb-utóbb kihajigálja a nép az ablakon.

És az igényekkel lépést kell tartani.

Azok pedig állandóan növekednek, akinek ma egy libacomb jutott, annak holnapra kettő kell és hozzá ezüst étkészlet, mert azzal ette a libát valamelyik brazil szappanoperában Don Pedro a szépséges Donna Ursulával a gyertyafényes asztalnál.

A kisebb országoknak össze kell fogni és egyesíteniük kell erejüket, hogy a folyamatosan változó világban talpon tudjanak maradni, ehhez pedig az integráción keresztül vezet azt út, így aztán egyszercsak  hirtelen arra ébredtem, hogy az én tágabb hazám ezentúl Európa, melynek sajátos értékei engem gyarapítanak és érdekei az én érdekeim is egyúttal.

Európa mi vagyunk, végre mi is Európa vagyunk, része egy nemzetközi közösségnek, mely kiáll a mi érdekeinkért is, hiszen azok az ő érdekei is egyúttal.

Európa polgára vagyok, európai magyar polgár.

Azt nyilatkozta ez a szomorúszemű, zavaros gondolkodású Marci, hogy Andor László magyar állampolgárként hivatalos megbízatásának felhasználásával olyan - külföldi szervezet által meghozott - döntésben vett részt, amely alkalmas arra, hogy rendkívül súlyos károkat okozzon Magyarországnak.

Marcit be kellene íratni egy alapfokú szemináriumra, ahol elmondanák neki, hogy az Unió nem egy külföldi szervezet, hanem az Unió mi vagyunk.

Mi is vagyunk, és még jónéhány nemzet, melyek érdekei hol egybeesnek, hol eltérnek a szűken vett magyar érdekektől, és ilyenkor a közösség érdekei az elsődlegesek, és ezeket az érdekeket demokratikus szavazásokon erősíti meg az összes érdekelt.

Az nem megy, hogy mi csak a mézet nyalogatjuk, de a kaptárak karbantartásában nemigen szeretnénk részt venni, a tetejébe még handabandázunk is hozzá és egy füstölővel szaladgálunk a méhészet körül.

És az se megy, hogy a vállalásainkat szabadon értelmezzük - ha már egyszer vállaltuk őket.

A szerződéseket be kell tartani, mondja jogelmélet, és aki azt gondolja, hogy a megkötött szerződéseken utólag lókupecként alkudozni lehet, az mélységesen téved.

A jobboldal nagyon szívesen alkalmazza azt a módszert, hogy egy-egy szöveget betű és aktuális  érdekei szerint értelmez, jóllehet mindenkinek illenék tudni, hogy a törvényeknek nem csak betűje van, hanem szelleme is, és aki csak a betűt vizsgálja, és figyelmen kívül hagyja a jogalkotó szándékát, az bizony csal.

Mi is csaltunk, most itt a retorzió, talán egyszer végre már magunkban is kereshetnénk a hibát.

Az Unió biztosai pedig - függetlenül állampolgárságuktól - az Unió érdekeit kell, hogy képviseljék, ezt tette – helyesen – jelen esetben is Andor László.

Hazaáruló az, aki azokkal paktál le, akik a hazának rosszat akarnak, például akik azt akarják, hogy inkább legyen gyenge Magyarország gazdasága, csak az ő hatalmuk maradjon töretlen.

Az, aki az ország polgárait a polgárháború szélére sodorja.

Az, aki kirekeszti a hazából annak polgárait bőrszínük, származásuk, vallásuk vagy nézeteik miatt.

Az, aki kifelé törekszik abból az Unióból, melyben tagságunkat a magyar nép népszavazáson erősítette meg.

Az, aki visszafelé akarja forgatni a történelem kerekét, aki letűnt korok ócska jelmezeiben akar huszonegyedik századi országot csinálni.

Aki ennek érdekében szövetkezik ordas eszmék mai képviselőivel, vagy maga is ordas eszméket képvisel.

Szóval, kedves képviselő úr, ha hazaárulót keres, lehet bátran belenézni a tükörbe.

:O)))

VERGŐDÉS

Vergődik a kormány, ebből kifolyólag vergődni fog az ország is.

A kormány azért vergődik, mert ebben az évben a költségvetési hiányt három százalék alatt akarja tartani, mi meg azért fogunk vergődni, mert ezt már megint fantáziátlan és mechanikus megszorítások révén a kisemberekkel akarja megfizettetni.

Persze a kommunikáció másról beszél, egyszerűen kiradírozta a szótárból a megszorítás fogalmát, a franc gondolta volna, hogy anélkül lesz szorulásunk, hogy dicső kormányunk gazdasági megszorításokat vezetne be.

A pofátlan cinizmus magyar bajnoka, a hazudós kormányfő hazug szóvivője úgy fogalmaz: „megszorítások helyett megújítjuk és újjászervezzük Magyarországot: munkahelyeket teremtünk, egyensúlyba hozzuk a nyugdíjkasszát, átalakítjuk a közösségi közlekedés rendszerét, és tiszta, a közérdeket szolgáló gyógyszerár-támogatási rendszert hozunk létre”.

Hát akkor most megnyugodhatunk, hiszen azt a párezer forintot, melyet adótörvényével a kiskeresetűek zsebéből kihúzott a kormány bőven, ellensúlyozzák a bevezetni tervezett intézkedések, hazánk újra nagy lesz és erős, nekünk az Unió továbbra sem dirigál.

Persze azt a kormány is sejti, hogy a hiánycél teljesítése nem csak rajta áll, és ha bennünket már kiárult konzervdobozban kutyaeledelnek, akkor sem biztos, hogy eléri a célját, ha az Unió döntéshozói nem akarják.

Viszont kénytelenek erőlködni, mert kevesebb pénzből kevesebbet lehet lopni és gazdáik keményen számonkérik rajtuk a gyarapodás lehetőségét.

Elvégre egy év alatt egyharmadnyi vagyongyarapodás eléggé karcsú, nem potyába tolták bele azt a rengeteg lóvét az agresszív kismalacba – hát lopják ők a pénzt?

Mindenesetre jön a megújítás és újjászervezés, törődjünk bele.

A megújítás abban áll, hogy mindent átkeresztelünk, ha valamiből egy volt, abból kettőt csinálunk, ha kettő, abból egyet és kicseréljük a tűzoltóautók feliratát katasztrófavédelemre, ami ugye érthető, hiszen ez az ország egyre inkább egy katasztrófa, melyet urai szerint védeni kell a háromlábú vakondokoktól.

Ha ezeknek eszük lenne, nem a Tűzoltóság elnevezést irtanák ki, annak legalább normális, adekvát jelentése van, míg a katasztrófavédelem úgy baromság, ahogy van, hiszen a katasztrófát nem kell védeni, ellenben a katasztrófa következményeit kell felszámolni, de hát egy nemzeti kormánytól természetesen nem várható, hogy értse a magyar nyelv árnyalatait, ezért is alkalmazták a Köztársasági Elnök Urat a nyelv legfőbb őrének…

Hogy a tűzoltózenekarokat ezentúl katasztrófavédelmi zenekaroknak kell hívni, ez meg olyan ötlet, hogy a hatvanas évek cseh és magyar filmrendezői könnyes szemmel, térden állva mondtak volna köszönetet annak, aki kitalálta.

Milyen jól beleillett volna Virág elvtárs szájába: Bástya elvtárs szónoklata után a Katasztrófaelhárítási Zenekar játssza el az Internacionálét!

Az újjászervezés meg abból áll, hogy minden pénzeszacskót az ő kis ládácskájukba gyűjtenek, mindenben ők az illetékesek, minden hozzájuk tartozik, tőlük kell mindenre engedélyt kérni, de az engedélyt nem tudni, ki adhatja meg, és ha mégis véletlen kiderülne, akkor nyeretlen kétévesek hosszú láncolatán keresztül születik meg és jut el az érintettekhez a nemleges döntés.

Mint a pártállam hőskorában, csak most nem azt kell skandálni, hogy „Éljen Gerő, a hídverő!”, hanem azt, hogy „Éljen soká doktor Szócska, amit tesz, nem lófaszocska!”

Mindegy, ez beleillik a vezetéselmélet tudományának „three envelopes” megnevezéssel közismertté lett vezetői életpálya-modelljébe, mindössze úgy tűnik, hogy az első két ciklus lerövidült.

A „Fogj mindent az elődödre” tartalmú boríték már a ciklus elején felbontásra került, ha most éppen a „Szervezz mindent át!” borítékban leírtak realizálása folyik, akkor rövidesen el kell kezdeniük az „Írjál három borítékot” elnevezésű elemét a projectnek.

A munkahelyteremtés viszont mintha a tervek szintjén maradt volna - úgy látszik, hogy bár Vezérünknek a vízen járás már megy és a levitálással sincsenek problémák, ez a teremtés - dolog még hagy némi kívánnivalót maga után.

Ha Isten így teremtette volna a világot, még mindig ott tartana, hogy tapsolna egyet és mondaná: Legyen világosság, de nem lőn, csak setétség - ha szembejönne vele a Fekete Pákó, akkor nekimenne az Úr, oszt megnézhetné magát - megkapná ő is, hogy hujekocsog!

Úgyhogy ezt az egymillió munkahelyet még várunk kell kicsinyt, de mi türelmes nép vagyunk.

Ellenben a nyugdíjkassza egyensúlyba hozásától kiver a hideg veríték, gondolom, újmagyarul ez jobbik esetben az özvegyi nyugdíjak megvédését jelenti, rosszabb esetben pedig az ötven forinton felüli sztárnyugdíjak csökkentését, a kőgazdag nyuggerek megsarcolását.

Az „átalakítjuk a közösségi közlekedés rendszerét” várhatólag két elemet fog tartalmazni, melyből az első az útdíj bevezetése, minden főútra és légifolyosóra kiterjedően, hogy akinek még nem vették el a kedvét az üzemanyagárak az autózástól, azok most jobb belátásra térjenek.

Végre bevonjuk a közteherviselésbe a libákat is, akik eddig – méltánytalanul és igazságtalanul – ingyen vehették igénybe a Malév elhalálozása folytán szabaddá vált résidőket és légifolyosókat!

Ezen kívül a metrót átállítjuk lóvontatásra, a lovakat az Alcsuti Királyi Ménesbirtok fogja szállítani, ménesgazda Simcska XIII. Lajos főlovászmester.

Igen, „annak” a Simicskának az unokatestvére, mert ezt a társadalmat az Úristen és a Család tartja össze, mint tudjuk…

A tiszta, a közérdeket szolgáló gyógyszerár-támogatási rendszert létrehozásával rendben is vagyunk nagyjából, a drágán kezelhető betegek gyógyszereitől elvesszük a gyógyszerár támogatását, ennekutána ezek sebesen elpatkolnak, - hulljon a férgese, - jut eszembe a fokhagymát is meg kell adóztatni.

Na és a temetéseket és a kegyeleti szolgáltatásokat is, ebből is lehetne húzóiparág, mint Őfelsége Fogorvosának bizniszéből.

Ha valaki nem tudná, a fogorvoslás azért húzó iparág, mert ha betömik a redvás fogat, akkor azzal elrágcsálhat a beteg még vagy húsz-harminc évet, míg ellenben ha kihúzzák a pudvás fogát, akkor helyette kell alkotni egy új fogművet - arany, titán, cirkónium, porcelán, a fizetésnél a környéket is le kell zárni!

Hát csak jöjjön a külföldi temetkezni is hozzánk, mint Gábor Zsazsa szegény!

Már csak azt kellene elintézni valahogy, hogy a gyógyszerkassza megtakarításából rendeljék el a manifeszt elmebeteg állami főméltóságok (de vicces ez is, ha belegondolunk, Schmittplagi, Vityesz meg a Bajuszkirály - ezek a mi főméltóságaink, brrrrr…) ingyenes kényszergyógykezelését, ne szolgáltassuk ki őket drága pénzért a szomszédnak, aki haragszik ránk a bankjai lehúzása miatt,

Na, mindegy, szép az élet és itt a tavasz - reggel sütött a nap, a madarak csicseregtek, és ha nem jön közbe egy Lázár által beterjesztett önálló képviselői indítvány, akkor idén is lesz nyár, napsütés, szerelem ebben az országban, melyben az élet csupa-csupa mosoly, móka és  kacagás – kész röhej.

:O))))

ÉVÉRTÉKELŐ

Gyurcsány Ferenc tartott ma évértékelőt, és bátran megállapíthatjuk, hogy szónoki teljesítménye ismét nagyon jó volt, aki hallgatta - nézte a beszédet, az nem is nagyon tudott mást tenni, mint bólogatni. 

De hát nem az én feladatom összevetni retorikai teljesítményét politikai ellenfele semmitmondásával, megteszik ezt majd még bizonyára egyen-ketten, és semmi biztosíték nincs arra, hogy ne következzenek még újabb évértékelések, mondjuk a turulmadár tojáshozamáról, vagy a hazai zöldségtermelés helyzetéről, hogy a szegfűárusok helyzetének elemzéséről itt szó se essék. 

Viszont ha már divatba jött ez a műfaj, akkor nekem is támadt hozzá kedvem, és végtelen nagyravágyásomban úgy döntöttem, hogy mindjárt két évet értékelnék, merthogy lassan eltelik két év a választásoktól számítva, és ez azt jelenti, hogy innentől kezdve a kormány már a választóknak játszik.

Könnyű a politikusoknak, ők a hasukra tűzik pártjuk jelvényét  és onnantól kezdve nagyjából előre dúdolhatjuk az ismerős dallamokat, legfeljebb máshová teszik a dolce jelet és máshová a fortissimót - a kottát már égen megírták...

Ők a pártjuk nevében beszélnek - van, aki a nemzet nevében, van, aki a demokraták nevében, van, aki a civilek nevében, van aki a hazafiak képviseletében.

Ezt én nem tehetem, holott magyar is vagyok meg hazafi is vagyok,  még  demokratának is tartom magam, és civil is vagyok - engem már nemigen lehet sem katonai, sem ideológiai mundérba beleszuszakolni.

Hát akkor most én leszek az ismeretlen, egérszürke állampolgár, aki felettébb reménykedik benne, hogy darabideig még nem fogják a külföldi delegációk megkoszorúzni a sírját, habár mutatkoznak arra utaló jelek, hogy kormányzati körökben nem emelnének kifogást ha nyuggerként - hárommillió társammal együtt emlékművé lényegülnénk...

Naszóval!

Barátaim! Honfitársaim! 

Magyarok - akik persze svábok, szlovákok, szlovének tótok, örmények, cigányok, kunok, besenyők, zsidók, szerbek, sokácok, bunyevácok, románok, csángók vagytok!

Ha az elmúlt két évet értékeljük, nemigen van okunk hezitálásra, bátran és férfias nyíltsággal, magyaros/kommunista elszántsággal kimondhatjuk, ritka szar két év van mögöttünk, még ha az előtte levő húszat figyelembe vesszük, akkor is.

Sőt, mehetünk vissza akár Rákosi koráig is, mert ez a két év olyan volt ennek az országnak, mintha valamiféle divatos bestseller-szerző írta volna a történetét, beleszőve dúvad királyt ócska szolgákkal, seprűnyélen lovagoló, zsákjában szót vivő boszorkányt, mamelukokat és töketleneket egyaránt.

Két évvel ezelőtt itt ültünk, a nép fele eltátotta a száját és várta a belereppenő sült libát, és csak a távolodó patadobogásból eszmélt rá, hogy mit is kapott a szájába a liba helyett.

A nép másik felének pajszerrel kellett szétfeszíteni a pofáját, de az igazságosság diadalmaskodott, feléjük is a ló szolgáltatta a remények és a valóság egybevetését – nekik sem ízlett, de legalább fanyaloghattak, míg a nemzetnek még cuppognia is kellett a szolgáltatás igénybevétele után.

Osztok, szorzok, de nem tudok mást megállapítani, hogy az ország helyzete is kétharmados, mivelhogy a polgároknak éppen kétharmada került rosszabb anyagi helyzetbe, mint a választások előtt volt, és – bár erre irányuló próbálkozások folytak – ezen a nemzeti lobogó lengetése sem sokat segített, bár kétségtelenül átmelegedett a honfiszív, mikor az ország nevéből eltűnt az átkos múltat idéző „Köztársaság” szó.

Szerves fejlődés eredménye ez először a népre való utalás tűnt el az ország nevéből, most a köz, de legalább nem kell szégyenkeznünk, hogy a mienk.

Mindenesetre a szegénység az elmúlt két évben is nőtt, emberek milliói élnek a nyomorszinten, gyermekek tízezrei éheznek, és bár ez a helyzet nem köthető teljes mértékben a jelenleg regnáló rezsimhez, de az azért kétségtelen, hogy a hatalom birtokosai tettek ezt-azt a nyomor fokozása érdekében, és még van két évük – belegondolni is rettenetes.

Ha a fejlődés töretlen, akkor az idei huszonnyolccal szemben jövőre akár ötvenhat ember is halálra fagyhat, és ehhez még hozzájöhetnek éhenhalt és a gyógyszereik kiváltásához szükséges pénz hiánya miatt elhunyó honfitársaink.

Megszilárdult ez alatt a két év alatt a politikai felépítmény is, az olyan-amilyen, de már belakott országot sikerült felszántani, a terepet beszórni sóval.

Majd a hátralevő két évben nézegethetjük, ahogy uraink a fejüket vakargatják, hogy mit is kezdjenek azzal a kupaccal, amit idecsináltak nekünk élhető ország helyett.

Az ország olyan kellene legyen, mint egy családi ház, ahol elférünk mindahányan, de a mi Mekk Elekünk más tervrajz szerint épített.

Vezérünk azt olvasta valahol, hogy „Azén házam – az én váram” és kissé félreértelmezte a dolgot, azt gondolván, hogy a házban harcolni kell, bunkert épített és azóta is lő mindenre, ami mozog, így aztán mostanában már a kutya sem jön felénk, sőt, lassan körbeárkolnak bennünket, nehogy áttévedjünk bonyodalmakat kavarni.

Fellépni az őrület ellen senki nem mer, mert a beteg kiszámíthatatlan, így aztán most éppen a kiéheztetésével próbálkoznak azok, akiket már megsértett.Csak az a baj, hogy az eledel számára velünk közös csomagban érkezik, és amikor neki még mindig jut, addigra mi már éhen döglünk.

Javult az egészségügy helyzete, már csak az van hátra, hogy mint a bírókat, a szívsebészeket is gyorstalpaló tanfolyamon képezzék, kisebb műtéteket pedig a portás illetékességi körébe utaljanak.

A pártok helyzete is sokat javult, a Parlamentben helyet foglaló három és fél párt nem tesz ki egyetlen normálisat sem.

Ebből egynek a programja az, hogy saját magával sem ért egyet, viszont sok zöldséget hord össze, a másik szittya tarsolylemezekről akarja leolvasni a jövőbe vezető utat, a harmadik meg addig morfondírozott, hogy milyen színűre fesse zászlaját, hogy a végén fehér maradt, nem csoda, ha az ellenfél ezt megadásnak értelmezte.

Ebből a pártból vált ki egy kávéházi vitakör, amely ugyan egységet hirdet, de közben természetes szövetségesét, mondhatnánk, szülőanyját ijesztgeti, hogy a helyére pályázik.

Szóval ki vagyunk velük segítve, piszkosul.

A hatalmon levő párt meg nem párt, hanem katonák, caporegim-ek meg a consigliere és a kettéfűrészelt Keresztapa, akinek kettéfűrészelése hosszanti irányban több jót hozott volna tán az országnak.

Anno azt mondták, hogy a Kádár-rendszer langymeleg biztonságánál többet ér, hogy szabadok vagyunk.

Hát nem tudom, de én annakidején nem féltem, azt mondtam, amit gondoltam, legfeljebb nem kaptam jutalmat – ki lehetett bírni.

Most a munkahelyeken annyit sem politizál a nép, mint a vállalt diktatúrában, mindenki félti a családját, a kenyerét, a jövőjét.

A kultúra állapota is remek, a filmművészetben az első éjszaka joga helyett az utolsó vágás jogát gyakorolja az állam, és ha valaki bemutat egy olyan filmet, mely a cigányság helyzetet reálisan tükrözi, akkor ott szaladgálnak a komisszárok és szórólapokon terjesztik az egy igaz hitet, ami azért az internet korában és néhány halott árnyékában igen szomorú dolog.

és hát a média, az szabad csak igazán!

Minden csatornán és minden hullámhosszon az egy igaz álláspont, már csak az utolsó csatornáról hiányzik a rendőr, aki a kezét ütögeti a gumibottal: kapcsolgatunk, kapcsolgatunk?

Szóval kedves barátaim, összefoglalásul elmondhatom, hogy jól megszívtuk, de legalább esélyünk sincs a változtatásra, merthogy a hivatalos állásponttal szemben beszari nép vagyunk, aki pontosan azt kapta, amit érdemelt.

Gondolom, ezzel az álláspontommal határtalanul népszerű leszek, merthogy a beszariság mellett a másik szép tulajdonságunk az, hogy nem szeretünk szembetalálkozni a valósággal.

Mindazonáltal jó munkát és számottevő egyéni sikereket kívánok a hátralevő két évre, hátha szerencsénk lesz!

:O)))

AZ A FRÁNYA PÉNZ

Azt írja a Népszabadság, hogy az Európai Bizottság valószínűleg már a héten javasolni fogja a kohéziós alapok felfüggesztését, magyarán, az Uniós támogatások leállítását.

Márpedig, ha javasolja, akkor előbb-utóbb meg is lépi, aztán törhetik a fejüket az elemzők, hogy akkor most azért történik ez, mert Magyarország uniós elnöksége idején határozottabb szankciók bevezetésére irányuló döntést vitt keresztül a játékszabályok megszegőivel szemben, vagy pedig azért, mert lát egy sötét parasztot a politikai sakktáblán, amely úgy lépked, mintha ő lenne a király.

Mindenesetre akármire is jutnak a politológusok, az az egy biztos, hogy az unortodox gazdaságpolitikával az égvilágon semmire sem jutottunk, ami azt illeti, már a szánk széléig ér a massza, melyet magunk alá rondítani Vezérünk és hozzáértő csicskásai voltak oly kedvesek.

Bolond a mi Vezérünk, attól tartok.

Ezt a lépést csak a vak nem látta előre, hiszen azt mindenki tudta, hogy a nagy háborúskodásban Európa nem a páncélosait küldi majd Orbán és különösen tehetségtelen kormánya ellen, hanem csak elküldi neki a selyemzsinórt, mint hajdan a Padisah az engedetlen pasának, és megvárja a hírt, mely szerint érdemei elismerése nélkül hálás népe más, fontos feladattal bízta meg.

Ő lesz a Dummy az újonnan felépítésre kerülő Országos Ideg és Elmegyógyintézetben, végtére is abban nagy gyakorlata van, hogy hogyan kell egy nap tízszer nekimenni fejjel a falnak.

Egy olyan fejjel, mellyel egyébként jobban tenné, ha az üléssel próbálkozna, nem próbálná meg folyvást faltörő kosként alkalmazni.

Egyébként is ebben a történetben nem ő a birka, hanem a nép, amelyik még mindig tűri, hogy kísérletezgessen rajta és családján, hogy elvegye a nagymamáktól a nyugdíjat, a gyermekektől a továbbtanulás lehetőségét és nem vágja ki a Parlamentből őt és egész pereputtyát, mint a macskát, mosni.

Mellesleg mindenki megszívja ebben az országban, ha ez az egyébként az Unió történetében első esetben bekövetkező esemény minket talál meg – kivéve természetesen őt, a bandáját és a parlamenti mamelukokat.

Legalább annyit érezne meg, mint egy átlagos magyar család – de ő nem fog megérezni semmit abból a kárból, ami ostobasággal felturbózott hatalmi gőgje következtében hozott az országra, mert ő már megszedte magát – nem akárhogy.

Véleményem szerint a vagyona olyan, mint a jéghegy, - na, nem azért, mert olvadna, hanem azért, mert csak egytizede látszik, kilenctizede láthatatlan.

Száz oldalt írt ez a bánatos Barrosonak, ahelyett, hogy egyetlen mondatot írt volna: Elqrtam, nem kicsit, nagyon!

És fel sem kellett volna kelnie a számítógép elől annak, aki helyette veri a billentyűket, mert ugyanazzal a lendülettel írni kellett volna egy másik levelet is: Magyarok! Bocsánatot kérek, én a jót akartam, de elrontottam, - lemondok, viszem magammal a száműzetésbe a kuszatekintetűt is.

Álom, álom, édes álom.

Az nem, hogy menni fog, mert ez a mai bejelentés is egy százas szög politikai pályafutása koporsójába, de nem az utolsó.

Hamar el fog jönni az idő, amikor majd elkezdenek félni vazallusai, mert az élete mindenkinek kedves, és soha nem lehet tudni, hogy kit talál meg egy felbőszült tömeg, merthogy lassan vége lesz a békés tüntetéseknek, az is biztos.

Elsősorban azért, mert ez a jellemtelen gazember mindig a legelesettebbek, legkiszolgáltatottabbak rovására akarja megoldani a problémáit, márpedig az ő problémái elsősorban a pénzhez kapcsolódnak, azt kell elszedni a nyomorultaktól az utolsó petákig.

És senki ne higgye, hogy nem tudja, mit csinál – a szociopatákra éppen az a jellemző, hogy pontosan tudják, mit művelnek, de nincsenek érzelmeik, nem törődnek tetteik másokat érintő következményeivel.

Forradalmárkodni van esze, a nincstelenektől elvenni nincsenek gátlásai, ez az ember az ország szégyene.

Ahelyett, hogy az egészségügyet rendbetenné, az orvosok röghözkötésén fáradozik, nomeg most éppen a cukorbetegektől akarja elvetetni gyógyszereik ártámogatását,

Az illetékes államtitkár meg hűséges végrehajtója főnöke barom ötleteinek.

Egy cukorbetegnek diétáznia kell.

Ez még egy gazdag embernek sem könnyű, de egy alacsony jövedelműnek gyakorlatilag lehetetlen, ugyanis a diétához sonkát és drága, speciális kenyeret, lisztet, húsokat – legjobb talán a libahús - és halat kell venni, meg a drága cukorpótlókat.

Majd megnézném én, hogy mit tud egy cukorbeteg főzni magának a havi negyvenhétezerből, mert ha nem diétázik, és ezt két laboreredmény jelzi, akkor a szép tervek szerint elvész az inzulinhoz adott állami támogatás.

Ezt pedig – ne cifrázzuk – hívjuk annak – ami: gyilkosságnak.

Közben meg az egészségügyben már megint csak maszatolják a szart, mert érdemben hozzányúlni félnek, a rezidensekkel vívnak, míg azok meg nem vonják a vállukat és itt nem hagyják ezt a kócerájt, amit Magyarországnak hívunk mindközönségesen, és ami a hazájuk mellesleg.

Aki azt hiszi, hogy az Unió itt majd megáll és egy kis idő után megsimogatja Vikike buksi fejét, az téved.

Ez csak az első komolyabb figyelmeztetés, aztán jön majd a többi.

Nem irigylem magunkat, mire ezt a kétlábon járó történelmi kisiklást eltakarítjuk valahogy, beledöglik az ország.

:O)))