GENETIKUSAN NACIONALISTÁK

Medveczky Ádám karmester, az MMA tagja a Szabad Szemmelnek azt nyilatkozta: „természetes, hogy aki az MMA tagja, az nemzeti töltéssel van tele”. Természetesen turulbanszületett is, és ha férfi, akkor rovásírással van a farkára metszve, hogy „Nem, nem, soha!”

Nők esetén nagyok a gondok, merthogy eleink a rovásíráshoz pálcikákat találtak ki adathordozóknak, és belegondolva, hogy hogyan is néz ki egy női test, nemigen találni rajta róni való felületet az ecsúfítás veszélye nélkül.

Márpedig papírra rovásírni olyan, mint számítógép képernyőjére filctollal vésni a betüket, arról nem is szólva, hogy az írás irányával is baj van, merthogy jobbról balra írnak a pirézek is, akik a magyar kulturális életben a rákfenét képezik, ugye.

De hogy ez a derék Medveczky miért érzi késztetve nagát, hogy a baráti társaságán túlterjeszkedve politizáljon, azt senki sem tudja, gondolom, valami vírus támadhatta meg az agyát, és nem kezeli senki sajnos.

Azt is mondta Medveczky, hogy „Ha valaki ideszületik magyarnak, és közben kimegy – mert erre is van példa – és kintről úgy viselkedik, hogy árt a magyaroknak, vagyis kígyót-békát kiabál Magyarországra, az nem tekinthető magyarnak” – emelte ki a művész.

Medveczky művész úr persze jobban tenné, ha nem ő szeretné eldönteni, hogy ki a magyar - talán helyes lenne rovásírással rávésni karmesterpálcájára, hogy suszter, maradj a kaptafánál.

Persze mások is beszálltak a Fekete György  (üldözött 56-os hős, - hogy hogyan lehet egy ilyen hazudozóból Magyarországon akárki is?) idióta kijelentése által kirobbantott vitába.

Fekete György, az Magyar Művészeti Akadémia elnöke az index.hu újságírójának azt mondta, hogy csak az lehet az akadémiájuk tagja, akinek egyértelmű a nemzeti érzése.
Néhány nappal korábban pedig a Demokrata című hetilapnak mondta azt, hogy „számolni kell azzal, hogy Konrád Györgyöt is magyarnak tekintik külföldön”, és hogy az akadémia tagjaiból „nem hiányozhat a nacionalizmus genetikus érzése.”

Ennyi baromságot összehordani, ehhez azért kell bizonyosfajta tehetség.

Talán meg próbálhatná megfogalmazni, hogy mit is jelent a nemzeti érzés?

Az, hogy szeretem a hazámat, az nem elég?

És ha szeretem, akkor azt ki kell írni a hasamra olajfestékkel, vagy elég, ha egy olimpikon tiszteletére felhangzik a magyar himnusz és annak dacára, hogy az élsportról rettenetesen rossz véleményem van, mégis feláll a karomon a szőr?

És elképzelhető az, hogy akkor is „nemzeti érzelmű” vagyok, ha ezt az érzést megtartom magamnak?

Vagy az a kritérium, hogy az ilyen szomorúszemű feketegyörgyökért lelkesedjek?

Ha a magyar libamájat szeretem, nem kedvelhetem azt, aki emellett még az osztrigát is szereti?

Esetleg bólogatnom kellene minden baromsághoz, melyet az aktuális kormány produkál?

Ha megfogalmazom a kifogásaimat, ha nem értek egyet az aktuális trenddel, akkor nem vagyok jó magyar?

Ha kifogásolom, hogy Magyarország megérkezett egy light diktatúrába, ha nem tetszik, hogy csak az lehet itt művész, aki matyómintákat farag a széklábakra, ha nem tetszik a Nemzeti Színház épületének Orbán által ihletett giccsparádéja, vagy Demján Sándor kifinomult művészi ízlését tükröző és személyes közreműködését sem nélkülöző, átmenetileg a Művészetek Palotájaként funkcionáló  mauzóleuma, mely éppen olyan, mint ő – ízléstelen, pöffeszkedő és procc?

Nem akkor nemzeti valaki inkább, ha megfogalmazza kritikáját és fenntartásait aktuális dolgainkkal kapcsolatban?

Egyetlen tisztességes írónk, költőnk nincs, akii ne fogalmazott volna meg társadalomkritikát, ordítozott is miatta a mindenkori ostoba jobboldal eleget, Adyt kiátkozták, József Attilát betiltották.

Ide kellene visszatérnünk?

Mert ma éppen ott tartunk, hogy Petőfitől csak a „foglalod a kurvanyádat”, József Attilától meg csak a „fasiszta kommunizmus” számít idézendő szövegnek, Adytól meg semmi, ellenben kultusza lesz a gyújtogató, csóvás embernek, az úrnak, magyarnak egyaránt rongy Tiszának.

Mindenesetre úgy fél évszázad után úgy tűnik, hogy a nemzeti érzést ismét a nemzet megosztására kívánják felhasználni olyanok, akik saját kisszerűségüket felismerve ilyen módon kívánnak a művészeti életben monopolhelyzetbe kerülni, és/vagy pénzhez jutni.
Művészi kvalitásaiktól függetlenül szánalmas egy társaság…

:O)))