Az a vicc, hogy tulajdonképpen nem mi döntünk a
helyzetünkről.
Ha a sors könyvében azt írták meg, hogy a jövő útja a
nemzetállamok csendes elhalása és az államok integrációja, akkor feszenghetünk
mi, meg szónokolhatunk különféle nagyságú hordókra mászva nemzeti
önrendelkezésről, ezzel csak saját magunknak ártunk.
Merthogy a gazdaság kegyetlen, a világ nem engedi meg az
öncélú okoskodást, nekünk is bele kell simulnunk a világ haladásának sodrába,
különben önmagunkat büntetjük meg, mert menthetetlenül kimaradunk a fejlett
világból és lemaradunk környezetünktől.
A rendszerváltás után óriási lehetőséget kaptunk a
történelemtől
Anélkül, hogy a legcsekélyebb erőfeszítést tettük volna
érte, ölünkbe pottyant a polgári demokrácia, az Unióba való felvételünkkel
pedig a gazdasági – politikai integráció megvalósításának lehetősége.
Egyikkel sem tudtunk élni, mindkettőből kihoztuk a lehető
legrosszabbat, amit csak lehetett.
A polgári demokráciából mára sikerült egy félfeudális
jellegű diktatúrácskát kreálni, mely szavaiban ugyan türtőzteti magát, de
gyakorlati tetteiben egy kopott kiskakas saját szemétdombon való kukorékolási
vágyát testesíti meg.
Sajnos, számunkra igen előnytelen körülmények között, mert
ez a korszerűnek éppen nem mondható törekvés egybeesik az Unió belső problémáinak
kiéleződésével.
Az újonnan felvett országok egy része nem képes, más
országok pedig nem akarnak a jelenleginél erősebb együttműködést.
Nagy-Britannia történelmi okokból kényesen őrzi
függetlenségét, lehetőleg távol tartja magát mindenféle integrációtól.
Ha csak arra gondolunk, hogy még ma is mindenki szembe jön
velünk az angol autópályákon, mindjárt pontosan érzékelhető a brit hozzáállás.
Vannak országok, melyek elvi okokból nem kívánják feladni
szuverenitásukat, mert nem tarják célszerűnek, hogy a saját nyakukba
felügyeletet ültessenek, hiszen sokkal jobb Burundiban királynak vagy
miniszterelnöknek lenni, mint Alaszkában kormányzónak.
A hazai tőke is jobban szereti, ha a megszokott viszonyok
között kell érdekeit érvényre juttatni, ott már megvannak a jól bejáratott
érdekérvényesítési csatornák, nem kell új utakat törni, új ellenfelekkel
hadakozva esetleg vesztes háborúkat vívni.
Különösen igaz ez a gyenge demokráciákra - mint amilyenek mi
is vagyunk, sajnos, - ahol a korrupció nem csak kenőpénzek átadásával
valósulhat meg, hanem akár törvényhozási szinten is megjelenhet.
Olyan dolgokra gondoljunk itt, mint egy földbérleti törvény,
vagy a médiatörvény, vagy a törvények végrehajtási rendeleteiben elbujtatott
üzleti lehetőségek, személyekre szabott jogszabályok, stb.
Ha egy hazánkhoz hasonló maffia-állam haszonélvezői – és
közöttük ott vannak pártok és egyházak vezetői is – meghallják, hogy egy
integrációs folyamat eredményeképpen manipulációs lehetőségeik csökkennek,
azonnal feltámad bennük az ország függetlenségéért és sorsáért aggódó hazafi,
és kézzel - lábbal harcolni kezdenek minden változás ellen.
Van az országoknak egy csoportja viszont, mely az integráció
fokozásában lehetőséget lát, ők ugyanis tudják, hogy ha nem akarnak a
világgazdaság perifériájára kerülni, akkor Európának egyesülnie kell.
Méghozzá gazdasági tekintetben éppúgy, mint politikailag,
katonailag – minden területen.
Ezt a folyamatot – ha versenyképes Európát akarunk, nem
lehet halogatni, mert a világ elszáguld mellettünk.
Európa egyébként is ezer problémával küzd.
Társadalma elöregszik, a bevándorlások kulturális és etnikai
problémákkal terhelik, a különféle országok gazdasága nem áll azonos
színvonalon, a törvények és szabályozások kuszasága lassítja a gazdasági
életet, az egyes országok gazdaságpolitikának nevezett rögtönzései, sok esetben
felelőtlenségük bármikor veszélybe sodorhatják a közös valutát.
Külpolitikailag sem túl egészséges az összehangolatlan
fellépés, elég, ha csak Orbán külpolitikai idétlenkedéseire gondolunk.
Miután Európának nem Bangladeshel, hanem Amerikával, Kínával
és Japánnal kellene felvennie a versenyt, ehhez mért gazdasági, politikai,
esetleg katonai erőt illene felmutatnia.
Ezt a helyzetet ismerték fel az Unió azon politikusai, akik
a realitásokat az illúziók elé helyezték és elkezdtek kétsebességes Európáról
beszélni.
A mi esélyünk az lett volna, ha minden erőnkkel arra törekszünk,
hogy felzárkózzunk, de ezt a lehetőséget – attól tartok – elszalasztottuk.
Itt a politikusok többsége nem törődött semmivel, csak a
hatalom megragadása érdekében dolgozott, az integráció adta lehetőségeket
elherdálta, a jó kezdeményezéseket kiherélte vagy legyilkolta, az országot
pedig alkalmatlanná tette egy magasabb szintű együttműködésre.
Itt az utolsó húsz év egyetlen nagyléptékű és a jövőbe
mutató fejlesztése a gyorsforgalmi közúti hálózat kiépítése volt, azt sem becsüli
semmire a lakosság, ellenben arra igen jónak bizonyult, hogy az útdíjrendszert
a szokásos magyar mutyi keretében valósítsa meg maffia-kormányunk.
Emlékszik még valaki arra, hogy a koalíciós kormányzat anno
létre akarta hozni az információs sztrádát, eljuttatva minden településre a
nagysebességű internetet?
Vagy törődik itt bárki is azzal, hogy éppen most folyik az
európai értékeket képviselő bolognai oktatási rendszer szétverése?
Jön a száz évvel ezelőtti porosz iskolamodell, az uniós
pénzekből libaúsztatók épültek, a honvédség meg lassan első világháborús
lábszártekercsben veri a díszlépést, miközben nincs harci helikopterünk már egy
darab sem.
Ha Európa kettéválik, akkor azok, akik a perifériára
szorulnak, jobban teszik, ha mindenféle illúzióikkal leszámolnak - úgy kétszáz
évre.
Márpedig a jelenlegi folyamatok errefelé mutatnak, Európa
elengedi a kezünket.
Olyanok leszünk, mint a Galaktikus Birodalom perifériája, ha
olvasta valaki az Alapítvány trilógiát.
Csak nekünk Öszvér helyett egy ökör jutott.
:O)))
4 megjegyzés:
Egyetértek. Kivéve az utolsó mondatot, mert azzal nem tudok egyetérteni. Méghogy nekünk Öszvér helyett csak EGY ökör jutott...NEM EGY! Hanem SOK ökör jutott!(repeti)
Névtelen
Lelőtted az első mondatomat. Az utolsó mondattal én sem tudok egyetérteni, sem az Öszvér, sem az ökör nem képes szaporodni.
Ráadásul az alapítványi Öszvér a pszichohistória törvényei ELLENÉBEN került hatalomra, míg a mi pávánk
a magyar mentalitásnak nagyon is megfelelve (dögöljön meg a másik tehene is, és egyébként mindenért a Balsors hibás, soha nem a magyar!)
A kép nagyon találó ! Sunyi bugrisunk, nem tud viselkedni sem !
Olyan idegen ez az egész Unio,olyan távol áll mindentöl,amit az egyszerü emberek értelmezni képesek.Valami mumus,amire lehet hivatkozni,valami Szovjetunio-2
.Mind a Jobbik malára hajtaja vizet,aki mindig a juniora hivatkozik.,A Jobbik -a következö honapokban-összekapcsolja a futballmeccseket saját gondolatvilágávak
l,és bizony kimond olyanokat,mely nagyon sok magyar sziv sajátja.Ezért a tulzott juniozás,egyesegyedül a Jobbiknak kedvez.Orbán jol teszi:kicsit nyalunk,de a felszin alatt beintünk.Ez sokaknak tetszik,egyben kihuzza aJobbik egyik ütökártyáját.
Inkább ma egy Orbán,mint holnap egy Jobbik,holnapután egy "humanitárius beavatkozás" Hazánk ellen,ugyebár a demokrácia védelmében,kiszen minket meg kell védeni-magunktól...
Megjegyzés küldése