Már hosszabb ideje spekulálok azon, hogy mi a titka annak,
hogy a Fidesz még mindig népszerű.
Rengeteg lehetséges magyarázatot gondoltam végig, de egyik
sem indokolta a jelenlegi helyzetet.
Sikeres lenne a Fidesz?
Sikeres a frászt, hiszen sem belpolitikai, sem külpolitikai
tekintetben nem ért el eredményeket, sőt, ami azt illeti, minden várakozásomat
alulmúlták mindkét területen.
Belföldön a gazdaság romokban hever, a vállalkozások zöme
megrendelések nélkül tengődik, egyik napról a másikra él, de inkább vegetál.
Tegnap még jól prosperáló nagyüzemek, világhírű vagy európai
hírű vállalatok magyarországi leányvállalatai kerülnek megszűntetésre, vagy a
megszüntetés szélére, velük együtt munkahelyek ezrei szűnnek meg, melyeket még
látszatra sem képes pótolni a közmunkások kenyér nélkül küszködő hada, korunk
új nincstelenjei.
Romokban az egészségügy, romokban az oktatás.
Az egészségügyben a várólisták Alcsúttól-Londonig érnek, az
orvosok a várólista távolabbi oldalán rendelnek, és már igazán csak hónapok
kérdése a szakképzett egészségügyi dolgozók elvándorlásának megkezdése.
Az ötletes terv, mely szerint a nyugdíjasoknak választaniuk
kell a fizetésük és a nyugdíj között valamiféle langyos és távoli ígéret ellenében,
mellyel nemhivatalosan ösztöndíjat vagy mifenét ajánlottak nekik, nemigen fog
bejönni.
Személyes ismerőseim közül, ezeréves tapasztalattal és magas
beosztásban többen is abbahagyják a munkát - ők már választottak.
De sokan még nem, és ha a terheik növekednek – márpedig a nyugdíjazásokkal
növekedni fognak, míg a reálbérük csökkenni fog – márpedig csökkenni fog, akkor
elgondolkodnak majd azon, hogy hol érdemes kamatoztatni kétségkívül magasszintű
szakértelmüket.
Az oktatás területén sem fényesebb a helyzet, és még szörnyűbb
lesz, ha a jelenlegi tandíjrendszer elkezd kontraszelektálni, mert csak azokból
lesz például orvos vagy jogász, akik képesek lesznek a képzés horribilis
költségeit megfizetni.
Vagy a diákok csak egyszerűen odahagyják a magyar
felsőoktatást és nekiindulnak a nagyvilágnak, oda, ahol a tanulni vágyó fiatalt
normális körülmények és valóban tandíjmentes élet várja.
A fiatalok és az idősek helyzete egy fikarcnyival sem
könnyebbedett meg és mostanában nem is fog.
Esetleg a kulturális élet vagy a kultúra támogatása lenne vonzó?
Aczél György
a hasát fogva röhögne ezeken, hiszen ő legalább tűrt és
támogatott a hivatalos ideológiától eltérő dolgokat, míg ezek még a
hetvenhetedik alabárdost is le akarják cserélni a saját embereikre, a tehetségesekről
nem is szólva, akiktől szabályosan rettegve félnek.
Vagy talán a megteremtett létbiztonságot ismerik el az
emberek?
Hát bizony, azt nehéz lenne, hiszen ebben az országban
létbiztonság nemigen létezik, ilyen recessziós időkben még a multiknál dolgozó,
magasan kvalifikált szakemberek is legfeljebb abban bízhatnak, hogy ha minden
part szakad, majd továbbállnak.
Addig is tanulják szorgalmasan a nyelvet, ápolják meglevő
szakmai kapcsolataikat.
A szegények meg különféle túlélési stratégiákat dolgoznak ki
maguknak, ki lop, ki betör, ki eljár külföldre turkálni a lomokban, ki magára
húzza télen az egész ruhatárát, ki fát lopni jár az erdőbe, más meg próbálja a segélyt
beosztani, többnyire sikertelenül.
Pici gyerekek mennek korgó gyomorral az iskolába, éheznek a
hétvégeken meg az iskolai szünetekben, s teszik ezt olyan országban, mely
bizonyítottan képes ellátni élelmiszerrel saját lakosságának többszörösét.
Esetleg a jogbiztonság a titok?
Dehogy, hát hogyan is lehetne az akkor, mikor a törvényeket
visszamenőleg hozzák, amikor emberek millióinak nyugdíjra félretett pénzét
szemrebbenés nélkül el lehet lopni és szét lehet szórni a szélbe?
Hol lehet bízni a jogbiztonságban, melyben a bírót a
miniszterelnök barátjának felesége, a miniszterelnök feleségének barátnője
jelöli ki?
A magas életszínvonal sem lehet ok a nagy bizalomra,
hárommillió ember él nyomorszinten, és még vagy kettő a létminimum alatt, a
középosztály alja lecsúszott, a közepe is egyel lejjebb süllyedt, a szegény meg
még szegényebb lett.
Igaz viszont, hogy az a néhány gazdag lassan belefullad a
pénzbe, amit el illene lassan költeni, de még mindig nem elég olcsó
Magyarország, még kicsit el kell mélyíteni a nyomort, hogy aztán mindent fel
lehessen vásárolni bagóért annak, akinek van még pénze a nem oly távoli
összeomlás után is…
Értelmes, máskülönben okos emberek látják, hogy mi megy
ebben az országban, mégis maradnak a Fidesz – leánykori nevén Orbán - szavazói,
mert a Fidesz nem párt, hanem a Fidesz vallás.
Vallás, melynek prófétája ez a velejéig romlott elmebeteg,
aki minden egyes hatalomban töltött napjával lejjebb és lejjebb nyomja az
országot a trágyában, elpusztítva mindent, ami ebben az országban értékes és
szép volt, megmérgezve a nemzet lelkét, megroppantva gerincét.
Ha legalább próféta lenne, azzal meg lehetne békülni.
Akkor csak vallási fanatikus lenne, de ez úgy lop, hogy a
szarka iparitanuló lehetne nála, - ellenben állandóan erkölcsről pofázik, és az
ellenfeleit vádolja lopással.
Igaz, egy őszinte szava sincs, mégsem őt vádolják hazudozással,
a hívők kissé elfogultak.
Mégsem lép ellene senki, pedig az országgal nagy jót tenne
az, aki a jobboldalról szembefordulna vele, hátha a többinek is megjönne az
esze.
De ilyen csodát még ő sem tud tenni, hiszen a politikai
osztály legalja selejtjét válogatta maga mellé.
Mit várhatunk egy Selmeczitől, egy Lázártól, egy Rogántól?
Semmit, csakúgy, mint ahogy Semjén sem fogja keresztfán
megváltani a világot.
Ha magunkon nem segítünk, akkor az Isten sem segít…
16 megjegyzés:
Pupu, Te mindezt tudod és tisztán látod. És mi is. De a többség szisztematikusan el van vágva az információktól, kizárólag kormánypropaganda jut el hozzá, és az nem a gondokról szól. Ha lemennél egy kis faluba csak két hétre, majd megtapasztalnád! Az olcsó kábelcsomagban CSAK "köz"média és bulvár van, a helyi kisbolt nem mer Népszabit és Népszavát rendelni - választhatsz az MN és a MH között. Egy olvtárs írta, hogy a nyaralás alatt szabályosan megbutult ilyen körülmények között. És a többség már lassan 3 éve van kitéve ennek az agymosásnak!
Az is csoda, hogy 80 % szerint rossz irányba mennek a dolgok! Mert azért a valóságérzékelésüket MÉG nem vesztették el teljesen.
Viszont hiányoznak a közgazdasági alapismereteik ahhoz, hogy felmérjék, hogy Orbán ámokfutása és az6 ő nehezedő körülményeik között közvetlen és egyenes arányosság áll fenn. Merthogy Orbán a mexorításokat letagadhatóan csinálja. Nem jelenti be, áttételesen a bankokkal, munkahelyekkel hajtatja végre.
És ráadásul ő a Róbert bácsi, aki lám, egy csettintésre leviszi a rezsit 10 %-al. Mondjuk a milliós rezsijű Lázár ettől tényleg megtakarít majd százezer forintot (ő mondta) de a létbizonytalanságban élőknek az a pár száz forint is számít. És HÁLÁS, és HISZ továbbra is. Hogy MAJD neki is jobb lesz előbb-utóbb.
Meg egyébként is a szabadságharc minden áldozatot megér....
És buzgó hívője marad a fidesz-szektának, és személyesen Orbán cáratyuskának.
A politikusok HAZUDNAK. MIND.
(a régi amerikai vicc szerint Honnan lehet tudni, hogy a politikus hazudik? Jár a szája)
Ha Gyurcsány csak fele ilyen jól letagadta volna, hogy ő most igenis megszorít, ha csak felét a megszorításoknak ilyen stikában, áttételesen csinálja - most nem itt tartanánk! De ő őszinte volt, és a magyar mondás szerint: Szólj igazat - és betörik a fejed.
De pechünkre ő igazat szólt, azóta is az egybitesek feltételes reflexként hajtogatják, hogy "Hazudott" mert az agyukba csak ez az infó fért bele.
Szerintem nem lesz 14-ben kormányváltás, viszont 16-ban vagy államcsőd, vagy népfelkelés. Mert addigra ömlik az akkori kormány nyakába mindaz a trágya, amit Orbán El Tolcsyval felhalmozott. Talán hagyni kellene, hogy azok ők legyenek. Mert különben 4-8 év múlva megint visszatérhetnek.
A magyar zemberek hülyesége - a világegyetemhez mérhetően - határtalan!
Nem feltétlenül a Fidesz-szavazók miatt fog ismét nyerni 2014-ben ez a párt, hanem mert nem látszik markáns ellenzék. Gombamód, mi több egyes pártok osztódással (LMP)szaporodnak, összefogás helyett mindegyik a görcsös identifikációra fekteti a hangsúlyt. AZ MSZP kommunikációjába is belefárad az ember, idétlen ötlet a plakátosdi, úgy vélem, pozitív üzenetek kellenének. A minap kitöltöttem egy gyűlölet-tesztet, és gyalázatosan megbuktam: tízből négyet találtam el, hogy melyik párttól ered, az MSZP-től vagy a Fidesztől az inkriminált mondat, noha figyelemmel kísérem az eseményeket, tehát nem a tájékozatlanságom miatt adtam hibás válaszokat, hanem mindegyik a gyalázkodásra építi fel a kommunikációját. Tán az Együtt 2014 kivétel, csakhogy az meg egyelőre médiapárt, igen csekély ismertséggel, a végeken mit sem tudnak a kis pártocskák létezéséről, néhány értelmiségi játékszerének, társasági témájának kiváló, ám ezzel nem lehet választást nyerni.
Akkorát nyer majd a Fidesz, hogy szégyellhetjük magunkat, nem tudtuk megakadályozni.
De a magyar zellenzéki politikusok is határtalanul hülyék! Egyszerűen képtelenek falvédő-szövegekben kommunikálni, amikor százszorosan bebizonyosodott, hogy másképpen nem lehet hatásosan - a magyarokkal.
Nagy ívben tesznek a "közjogi" helyreállításra, mert senki sem magyarázza el nekik, hogy jólét ott van, ahol a demokrácia erős, és a demokráciát azért kell helyreállítani, hogy a nyomor felszámolható legyen.
A népet csak az érdekli, hogy az ő ANYAGI jóléte javítására milyen lépések várhatók.
Ha már hülyék, legalább a profi kommunikátor jelszavait copyzhatnák!
"Rosszabbul élsz, mint 4 éve????"
"CSAK attól javulna a helyzet, hogy hiteles kormány kerülne hatalomra"
Netán egy egyszerű mérleget felállíthatnának arról, hogy a "szabadságharc" havi 25 ezermillió
forintba kerül, ebből
az egészségügy lerontása X mrd, azaz y hónap
oktatásból kivont pénz X mrd, azaz y hónap,
közlekedés támogatásából kivont pénz .... stb. stb. stb.
(benne a haveri kör 5 egy napon, egy címre, a pályázat alatt alakított cégének adott 12,5 mrd-ot ami "csak" fél hónapi kamatfelár.
De két csetvás plakáton kívül amely ElTolcsy sameszt és Rózsikasameszt
támadja - és Orbánt nem is említi:
SEMMI.
Egyre inkább meggyőződésem, hogy az ellenzék nem is akar nyerni 14-ben.
LEHET, hogy igazuk is van, csak abban az ország egy kicsit beledöglik, és utána még mélyebb gödörből kell kimászni. Vagy végleg lecsúszunk Balkán-alsóra (bár lehet, hogy addigra Albánia is elhúz mellettünk...)
Bocs a túltengésért, de a témán mindig felhúzom magam!
Nem értem a sok dilettáns firkászt, mint téged sem, hogy miért írsz olyan dolgokról, amiről ordít, hogy nem is értesz hozzá.
Te tényleg úgy gondolod, hogy az emberek nem felelősek a kialakult helyzetért, csak a Fidesz?
Te tényleg azt hiszed, hogy csak a Fidesz felelőssége jólétet hozni liberalizmus diktatúrájában?
Javaslom ezt a bejegyzést tanulmányozni, hogy kicsit tisztábban lásd a gazdaság mélyebb összefüggéseit: http://www.penzvilag.info/hova-tunt-el-a-penzunk/
Meg ezt a dalt meghallgatni:
http://www.youtube.com/watch?v=Z4kXaV4hvik
Meg ezt az oldalt jobban megismerni:
http://www.amagyartermek.hu/
Fontos idézet az utolsó oldalról:
"Tucatnyi vállalkozás sorsa múlhat azon, milyen termékre, szolgáltatásra költöd el a pénzed. De a magyar élelmiszerek, termékek megvásárlásával nem csupán munkahelyeket óvunk meg idehaza, hanem nemzetgazdaságunk fejlődését is segítjük." Igen,lehet sírni, hogy esetleg mi az olcsóbb,meg ilyenebb, meg olyanabb, de a lényegen nem változtat, vagyis, a jólét felelőssége közös, ezért ahelyett, hogy butaságokat írsz, előbb nézz szét a magad világában, hogy amikor vásárolsz, épp mennyi munkahelyet hozol létre, vagy épp mennyit pusztítasz el általa, mert abban igazad van, hogy sokan éheznek, de ennek Te is felelőse vagy a Fidesz mellett.
Demján Sándor!
Nagy igazság: a lét határozza meg a tudatot.
Megértem, hogy Te elégedett vagy a Fidesszel, de, talán, kérdezd meg az éhségmenet nyomorultjait! Vagy a közmunkás-hadat.
A kispénzű ember nem azt nézi, magyar termék-e a cukor, a kenyér, a liszt, hanem azt, meg tudja-e fizetni? És ha olcsóbbat talál, azt veszi meg. Miért is támogatna egy számára ismeretlen, távoli vállalkozót, aki "X embernek ad kenyeret"
Egy frászt! X ember meg nem fizetett munkájából, meg a kormányközeli kapcsolataiból GAZDAGSZIK!
Te, a Művészetek Palotája királyi bérleti díjából mennyit fordítasz a kultúra támogatására?
Egyébként, örülök, hogy olvasod (ha, ugyan, valóban Te vagy) ezt a remek blogot.
Kedves Demjan Ur,
En nem akartam hozzaszolni (persze a mai blog is nagyszeru volt mint rendesen), de ez a "lefirkaszolas" nem nagyon nyerte meg a tetszesemet. Itt uriholgyek es uriemberek cserelik ki velemenyeiket egy adott bloghoz kapcsolodva. Na most az a baromsag, ami a "magyar aruk vetelet" illeti, az nalam mindig rohogogorcsot okoz. En imadom a kapitalizmust, mert valaszthatok, es nekem ne mondja meg SENKI, hogy mit vegyek. Tessek jo arukat gyartani es akkor majd esetleg elgondolkodom rajta, hogy megvegyem-e.
Azt meg kerem felejtse el, hogy en a degeneralt fidesz es az ezeket koveto 2/3-addal akarcsak osszemerheto feleloseget erezzek az mo-i allapotokert. Ez mar majdnem olyan felhaborito lenne, mint a rendoroket okozni a 2006-os utcai randalirozasert.
Ez csak úgy demjánsándor, ahogyan én vagyok a Sandra Bullock .... Ne dőljetek már be annak, hogy választott magának egy nicknevet! ....hát istenem, Nikkelfinger Gusztáv néven a fene sem figyelne rá.
A poszthoz: ezt én évek óta mondom: a fideszt Orbán vallássá tette, akik benne vannak - akik fent ülnek, sok pénzért, azok eladnák az anyjukat is három fillérért, kiválasztásukkor, a felcsúti dácsában alapkövetelmény volt a pénzsóvárság, a szervilizmus és a legmélyebb butaság / akik meg alul vannak, azok meg tökéletes agymosottak, hiszen semmijük sincsen már, csak a hit, hogy őket is nézik valamire, ezért járnak a szeánszokra, ahol együtt óbégathatnak a tömeggel - nem figyelnek a történésekre, csak arra, mit mond a főpap. Nem mellesleg: ott állnak, ülnek, fekszenek a háttérben a Katolikus ZRT. prominensei, akik feszt erősítik ezt a mentalitást - és ezért aztán részt kérnek (és kapnak is) a hatalomból.
Mára az 1990-es szabad,büszke Magyarországból lett egy letargikus, orrát földre szegezve járó, hőbörgő, irigy, begubózott roncstelep. Nem csoda, ha nem tolonganak azért, hogy ebből nagyon sok és nehéz munkával kihúzhassák. Mindeközben meg a demjánok, simicskák, szélesek bagóért megvesznek mindent, lopják széles spektrumon az EU-s pénzeket - és kétsége ne legyen afelől senkinek, hogy kinek a bankszámláin üldüögélnek a csókosoknak kiosztot forintok.
Arra hajlok, itt egy nagyon ronda eseménysor nélkül semmi más nem lesz majd, mint egy középkori, papok és földesurak által irányított feudalista állam, a felcsúti lókupeccel a trónon.
Már annak, aki nem menekül el mielőbb.
dogbakszi írta
A nihilista "Demján Sándor írta" hozzászóló természetesen nem Demján, hisz olyan punk-ot, amit itt belinkelt, Demján nem hallgat. A dal tartalma pedig egy nagy nihilizmus. Na az illető hozzászólót ez jellemzi. Szerinte Orbán nem a probléma, hanem mi mindannyian vagyunk a probléma (...nem értem...)
De ha már dalról van szó, akkor 2010 végéről idéznék egy dalszöveget, mely rímel Pu-Pu blogjára..., illetve néhány későbbi hozzászóló tapasztalatára...
Ahogyan 40 évvel ezelőtt is már voltak nehéz idők
de a Kondratyev-féle ciklusokkal sohasem törődtek ők
Mer’ az erősek mindig úgy érzik, hogy csalhatatlanok
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok
Mikor az entrópia emelkedik és mindent felkavar
A szolgálatok beindulnak, hogy ne legyen túl nagy a zaj
S kitüntetett szerephez jutnak megint a seggnyalók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok
Itt szép lehetsz, de okos nem, mert kötelező a hit
És ellenség lesz mindenki, aki kételkedik
És erkölcsről papolnak álszent köpönyegforgatók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok
Lassan kihull a memóriákból az egyéni tapasztalat
És átírja a központból kiküldött új adat
S jönnek a minden rendszerhez alkalmazkodók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok
Ahogy mindig újra kezdődik a bálvány körül a tánc
Megint befonja életünk egy láthatatlan lánc
És jönnek a lelkes ostobák s a gyáván megalkuvók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok
S ha végül rájuk dől a ház és nincs már több hitel
Majd mást vádolnak azzal, amit ők követtek el
És engedelmes szolgáló a törvény és a jog
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok
Hát kedves fiam, édes lányom, véssétek be jól
E szép országban pusztít más is, nemcsak az alkohol
Jönnek majd és hirdetik, hogy milyen nagy magyarok
De tudjátok, hogy ezek bizony mindig ugyanazok
Édesapám, te megmondtad: ezek ugyanazok
(Bródy János: Ezek ugyanazok)
Talán majd nem sokára megértitek, hogy Rákosi Elvtárs miért vezetett be olyan rendszert amilyet, miért volt minden keleti országban tanácsrendszer és miért volt hatalmon a munkásosztály. Miért végezte ki Kádár Nagy Imrét. Miért volt volt 56 október 24 és miért volt megtorlás.
Ébresztő elvtársak! Lassan felkelhetnétek a Kádár adta jólétből.
Nagyon jó Irás teljes igaz amit le irt Pu pu Tisztelettel
Miért pont Demján?
A környező országokban ruház be, magyar munkahelyet nem teremt, magyar árut nem termel. Csak annyit lehet a javára írni, hogy legalább nem barmolta szét az Ikarust mint a másik szélehosszaegy oligarcha.
Karcsikám, most látom csak, hogy Rákosi elvtárs hol hibázta el! Ez a Viktor gyerek ugyan csak egy sliffentyű, de nála a mennyiség már tényleg átcsap minőségbe!
Ha Matyi ezt csak feleennyire is tudta volna, akkor ma a Magyar Szocialista Köztársaság lenne a Béketábor vezető ideológiai ereje, és Putyin SZK(b)P Főtitkár elvtárs havonta látogatna Budapestre továbbképzésre.
Kedves Éva!
Általában nagy élvezettel olvasom a kommentjeidet, de most egy picit ellentmondásba keveredtél...Egyrészt írod, hogy a végeken csak az orbántévét tudják nézni az emberek, másrészt felrovod az ellenzéknek, hogy miért nem kommunikál falvédő-szöveg egyszerűséggel...Nekem nincs ilyen rossz véleményem a magyar kisemberekről, napi szinten tudom és látom, hogy nem olyan buták mint amennyire a politikusok szeretnék látni...Nekem is megfordult a fejemben, hogy '14-ben talán nem is akarnak nyerni, hagyják az őrültet bomolni még egy kis ideig...Vagy talán már megvan a "csodafegyver", csak még nem akarnak előrukkolni vele...Hát majd meglátjuk. A közvélemény-kutatásról annyit, hogy Sztálinnal értek egyet: Csak abban a statisztikában hiszek, amit én hamisítottam...
Kaláris
Nincs ellentmondás. A nagy tömegek el vannak zárva az infóktól, és ki vannak téve a kormányzati agymosásnak. Őket hagyományos munkásmozgalmi módszerekkel lehetne elérni: RÖPLAPOKKAL! Vagy amire készülnek (legalábbis szóban: a személyes agitálással)
Merem állítani, hogy egy nagy plakát helyett sok kicsi, mondjuk minden buszmegállóban felnyalva, vagy falusi kisboltokban osztogatva nagyobb eredményt érne el.
De szerinted is ElTolcsyt és Kréta Garbót kellene támadni Orbánt meg sem említve?
Sztálin sokmindent mondott, de ez speciel Churchilltől származik.
📷
marcius 3 fizetés segitsenek!📷SZERETNÉK ÉLELMISZER CSOMAGOT KÉRNI) Sajnos saját hibánkon kívül nehéz helyzetbe kerültünk! Feleségem fizetéséből havi 16 ezret vonnak le tartozás fejében, így bárminemű segítséget, élelmiszert is szívesen elfogadunk! Én jelenleg közmunkán vagyok, beteg feleségemeLL(vizes láb, lábszárfekély), de jómagam is szívbeteg vagyok, amely mellé még cukorbetegség is társul Csillának kevés vörösvérsejtje, ill hemoglobinja van, dolgozni nem bír, fárad! Én inzulinos cukorbeteg vagyok (napi 2x)! Ezért kérnem a segítségeteket! Bővebb információ privát üzenetben! Köszönöm!//varga zoltan vadna szabadsag tér 15 diabetese neuropathya allapitottak meg ill... gerinc csipö kopas ill szükület //ha valaki tud segiteni feleségem számla száma 116 00006 00000000 2576 6862!!tavaly majusban volt egy mütétem bocsanat leirom ,herezacskon folyamatos magas cukor miatt ,lett egy tályog ill. a lágyrészen megmütöttek ,, és a mütét után kialakult egy sipoly ,, a sipolybol 9 honapig lógott belöllem egy mütét közben bennem hagyott géz darab ... a sipoly ami a lágyrészen van nem lehet emelni hajolni váladékozik még dolgozom közmunkán mindkettönk fizetéséböl von végrehajto//zv7195371@gmail.com))tel 30 101 6583 vadna szabadság tér 15
Megjegyzés küldése