MENETEK

A népi bölcsességet nyugodtan ki lehet egészíteni – szegény embert az ágon kívül még a hó is húzza.

Nem elég az éhségmenet résztvevőinek a maguk baja, a rengeteg kilométer, a gyaloglás megpróbáltatásai, most még itt van a hó is, mely újabb megpróbáltatások elé állítja őket.

Pedig a fizikai megterhelésen kívül rendkívüli az a pszichikai nyomás is, mely alatt végig kell menniük kálváriájuk stációin, hogy el tudják érni kitűzött céljukat, mely, ha nem is minden ember megváltása, de legalább a figyelem felkeltése a legszegényebbek – idősek és fiatalok, gyermekek és szüleik - nyomora, elesettsége és kilátástalan élete iránt.

Éhségmenet.

Ha valaki negyedszázaddal ezelőtt azt mondja, hogy ide jutunk, a magyar nép egyöntetűen és harsányan kiröhögi, annyira irreálisnak tartotta volna a víziót.

Hiszen akkor a magyar mezőgazdaság a világ élvonalában volt, annyi élelmiszert termelt, amennyivel az ország lakosságát többszörösen jól lehetett lakatni és olyan áron, melyen a legszegényebbek számára sem volt utópia a hétvégi csirkepörkölt, de ha nagyon akarta, akkor még a libacomb sem.

Most meg itt van: éhségmenet.

És ez nem valami elvont, elméleti éhségről szól, Ady szép, igaz soraitól kissé eltérően nem éhe a szépnek, éhe a szónak, de éhe kenyérnek hajtja őket, mert a létfenntartás ösztöne így rangsorol.

Tél van, hideg, hó és latyak, otthon a pénztelenség, a közmunka éhbére, vagy a totális munkanélküliség, a fűtetlen lakás, a korgó gyomorral iskolába indított gyerek, a tehetetlenség és jobb esetben a társadalom közönye.

A közönyön már nem is csodálkozik senki, hiszen ősi magyar szokás félrefordítani a fejet más baja láttán, erről a zsidók sokat tudnának mesélni, de az azért már mégiscsak túlzás, hogy ezeket az árokpartokon Pest felé baktató, szomorú látványt nyújtó kis csoportokat folyamatosan provokálják, megalázzák emberi mivoltukban, önérzetükben.

Hát micsoda deformált jellemnek kell annak lenni, aki veszi a fáradságot és molinót fest, kifeszítve az út fölé, azt hirdetve, hogy a menet résztvevői tolvajok lennének?

Milyen elállatiasodott ember az, aki luxuskocsijával lelassítva a menetelők mellett a lehúzott ablakon keresztül zsömlével dobálja meg a menet élén haladó tüntetőt?

Hogyan gondolkodhat saját településének polgárairól az a polgármester, aki ahelyett, hogy szállást adna és étellel kínálná a menetelőket, inkább provokálja őket?

Megérteném, ha ezek az emberek pártpolitikai harcosok lennének, és azért tüntetnének, mert a legundorítóbb férget, aki már régen elfelejtette, hogy honnan emelkedett ki a családja, el akarnák zavarni.

De ezek az emberek nem pártok aktivistái, ezek az emberek egyelőre még nem akarnak elzavarni senkit, ezek az emberek egyszerűen élni szeretnének és ételt adni gyermekeiknek, és ezért megdolgoznának szívesen, ha lenne hol, lenne mit dolgozni, tisztességes fizetésért.

A legfájóbb a társadalmi közöny.

Az emberek akkor, mikor bizonytalanná válik a világ, vagy valami nagy baj van az országban, akkor bezárkóznak, a családok befelé fordulnak és megpróbálják saját stratégiájuk szerint túlélni a nehéz időket, nem foglalkoznak másokkal.

Hogy ez nem vezet sikerhez, már ezerszer bebizonyosodott, de a magyar olyan, mint a kiselefánt, nehezen tanul, de legalább hamar felejt…

Van egy másik menet is, ezt Békemenetnek hívják, ők busszal és személyautókkal meneteltek legutóbb Gyulára, merthogy a Békemenet csak rövidtávon gyalogmenet.

Megnéztem volna, hogy hányan lettek volna Gyulán, ha nekik is gyalog kell felkeresni a szép kis várost, mert éppen ott kell megvédeni a Vezért, akihez nemtelen támadók egy petíciót akartak eljuttatni, megsértve ezzel szentséges auráját.

Csupa-csupa jóllakott – mint Szanyi Tibor közérthetően rámutatott - internacionalista napközis ment át a Vezér körül sündisznóállásba.

Annyi volt komcsi volt közöttük, hogy akár a Téli Palota ellen is rohamra indulhattak volna, de szerencsére nem volt szükség rájuk, mert beszari vezérük elrendelte, hogy a TEK másfél kilométeres körzetben zárja le a frakcióülés helyszínét,.

Még a légtérbe berepülő libákra is felemelték Kecskemétről a Gripeneket, nehogy megmerényeljék a Nemzet Első Emberét (vagy utolsó trógerét?)

Volt aztán a közelmúltban egy harmadik menet is, neonácik meneteltek, alakzatban, zászlókkal.

Mint az újságok megírták, a rendőrség nem zavarta meg a rendezvényt, ami nagyon derék dolog, meg is szoktuk már, értjük is, hiszen mit várjunk egy budapesti rendőrtől, mikor a kormánypolitika minden nap minden megnyilvánulásával azt sugallja, hogy hagyni kell ezeket a derék embereket masírozni, aztán majd az első pogrom után eldöntjük, hogy mi legyen velük.

Addig meg még jól jöhetnek alkalomadtán, mint ahogy a televízió-székház felgyújtásánál is kapóra jöttek anno.

Orbán tudja mi a hála: stadionok, meg szabad menetelés.

Holnap érkeznek a Parlament elé az Éhségmenetek, várni és köszönteni, támogatni kellene őket.

Lehetőleg minél többen, mert érezniük kell, hogy nem halt még ki teljesen ebből az országból a jó érzés, a humánum, a szolidaritás.

Mert – Adyval szólva - Nagyobb igaza sohse volt népnek,
                                    Hitványabb Nérók még seholse éltek.

Gyertek fogadni őket ti is.

:O)))