MINISZTERELNÖKJELÖLT

Folyik az iszapbirkózás a demokratikus ellenzék vezetői között, a tét többszörös.

Egyrészt az, hogy a választókörzetekben ki indíthasson majd közös jelöltet, másrészt meg azért, hogy ki legyen a demokratikus ellenzéki összefogás vezetője.

Az első problémakör megközelítése eleve hibás, mivel az indulók között szükségszerűen meginduló versenyt eredményez, márpedig ez egy speciális helyzet, melyben nem fér meg több rivalizálás, csak a döntő kérdésben: a Fidesz, vagy mi?

Hiába erős egy párt egy adott körzetben – ez egyébként ma a demokratikus pártok esetében nem jellemző – ha nincs megfelelő, esélyes jelöltje, akko5r át kellene adni a jelöltállítás jogát a másik pártnak, vagy keresni egy olyan közös jelöltet, aki esélyes lehet.

Persze emellett szükség lenne egy olyan közös programra, mely elhitetné a választóval, hogy érdemes ránk szavaznia, mert ha ezt teszi, akkor az ő élete is könnyebb lesz, az élet kiszámíthatóbb, a javak elosztása igazságosabb, a gyermekének lesz lehetősége tanulni, neki meg egy kicsit jobban élni.

Hangsúlyozni kívánnám, hogy az életminőségnek csak egyik, de nem kizárólagos eleme a jövedelem – adott esetben egy májra tömött liba több takarmányt kap, mint hajdan a mi Gedeon névre hallgató libánk kapott, de annak családtagként aranyélete volt, ott szundikált a Bumbi kutya mellett, cserében őrizte a házat.

Így van ez valahogy az emberek esetében is, vannak más értékek is a világon, a legjobban fizetett rabszolga is csak rabszolga, ugye…

De most inkább arról szeretnék írni, hogy a fene megette azt a libacsapatot, amelyik megvárja a költözés napját azzal, hogy vezérludat válasszon, abból bizony rókaeledel lesz, jobb esetben mirelit-lúd.

Napról napra egyre jobban hiányzik az arc, aki hitelesítheti és képviselheti a demokratikus összefogást, amit pedig a mai helyzet mutat, az maga a katasztrófa.

Kívülnézetből a politikai paletta baloldala egy ócska, koncepciótlan, ricsajozó-veszekedő társaságot mutat, melynek tagjai még ostobák is, mert képtelenek felismerni a közös érdeket, csak a saját érdekeiket próbálják érvényre juttatni.

Közben megy az idő, Orbán vihog örömében, mint a szűzlány, akit szexni visznek, a pártok vezetői meg ott állnak reggelente a tükör előtt és borotválkozás közben elmorfondíroznak: hej, de szép gyerek is vagyok én, az Isten is miniszterelnöknek teremtett!

Hogy aztán ebből mennyi az igazság, azt arról lehetne lemérni, hogy az adott politikus mit tudott eddig produkálni az ellenzéki egység megteremtése érdekében, ez viszont rettenetesen egyszerű – szinte semmit, egyikük sem.

Viszont mindegyikük elsajátította Viktortól a pávatánc alaplépéseit, és nyakszakadásig járják ezt a terméktelen, ócska táncot.

Hogy valójában mire képesek, azt szépen mutatja a mai időközi választások eredménye, meg a részvételi arány, amit persze majd mindegyikük stábja megmagyaráz, mert ezen az egy területen maradt még némi kreativitás, mindenhol másutt csak improvizálgatnak, ötletelgetnek és lotyognak hülyeségeket – éppen hogy csak a körmöcskéjüket nem reszelgetik, mint a viccbeli nyuszika.

Ebből így énekes halott nem lesz, az biztos.

De a jelölt megnevezése nem húzható tovább, mert még a maradék szavazói bázis is legyint egyet, aztán, ha fiatal keres magának állást Norvégiában, vagy berendezkedik a következő húsz év orbánizmusára, és elkezdi nyalni a fideszes potentátok seggét.

Mi lenne hát a megoldás?

Hangsúlyozni szeretném, hogy ez csak az én elképzelésem, senki nem üzen velem, mindössze talán még nem veszítettem el az utolsó csepp maradék eszem, mint politikusaink.

Megpróbálom a könnyebb kezelhetőség érdekében pontokba szedni, sto lenne a gyelaty, miként Lenin elvtárs mondotta volt.

általában – szerintem a Fidesz sugalmazására – azzal szoktak érvelni, hogy a miniszterelnök-jelöltünk személyét az utolsó percig titokban kell tartani, mert a Fidesz leamortizálhatja.

Ez szerintem helytelen szemlélet, mert egyrészt olyan jelölt kell, akin nehéz fogást találni, másrészt meg nem a pártoknak kell elfogadni a személyét, hanem a választópolgároknak, ahhoz pedig idő kell, amiből már így is majdhogynem kifutottunk.

A forgalomban levő neveket viszont már meglehetősen eredményesen kikezdte a jobboldal, Gyurcsány politikailag hibernált állapotban van, Bajnait a kormányzása miatt kritizálják, gyalázzák, holott fényévekkel volt jobb, mint a Nemzeti Pocak, míg Mesterházyt nemes egyszerűséggel Puch László bábjának aposztrofálják, akit veterán bölények vesznek körül és rángatnak madzagon.

Így hát a jelenlegi legjobb megoldás egy kompromisszumos jelölt lenne, aki nem kötődik párthoz, de ezekhez a műcivil mozgalmakhoz sem, ellenben van némi hozzáértése a gazdaság és a pénzügyek világához, akit személyében el tudna fogadni a nyugati tőke meg az Unió. Akinek van szervezetirányítási tapasztalata, józan, aki józan, megfontolt személyiség, aki  nincs barátságban unortodox nézeteket valló gazdasági szakemberekkel – mondhatnám gazdaságilag inkább egy kreatív konzervatív, mint egy új ösvényeken folyvást hasraeső újító.

Az se lenne baj, ha a jelöltünk nő lenne, persze nem Icuka a titkárságról a körömlakkjával, inkább egy Golda Meier vagy Indira Ghandi típusú versenyző, valaki olyan, mint amilyen a szocialisták között Kósáné Kovács Magda volt hajdan.

Persze egy miniszterelnök-jelöltnek program is kell, de nem kellene ezt túlcifrázni, agyoncizellálgatni, túl sokat vitatkozgatni a névelőkön, ennek egy roppant egyszerű programnak illene lenni.
Elég lenne a jogállam helyreállításával és a társadalmi igazságtalanságok mérséklésével, felszámolásával, a nemzetközi kapcsolatrendszer helyreállításával kampányolni - ne felejtsük el, szegény több van, mint gazdag.
És rengeteg van a Fidesz rovásán, a földbérletektől az adórendszerig, a munkahelyteremtés kudarcától a nyugdíjvagyon ellopásáig, a fiatalok és a diákok helyzetétől a rendvédelmi dolgozókig, a nyugdíjba küldött közalkalmazottakig - ha elfogynak az ötletek, felajánlom az elmúlt három évben írt posztjaimat, lehet bennük szemelgetni...

Mellé kellene rendelni a megfelelő média és propagandamunkát – ehhez persze kell egy értelmes kommunikációs stáb egy tehetséges vezetővel.

És kellene egy ernyőszervezet, egy választási párt, állhatna például a résztvevő szervezetek vezetőiből, egyszerű politikai céllal, a jogállam helyreállításának programjával.

Máskor is említettem már: én Király Júliát tartanám például megfelelő jelöltnek, és remekül el tudnék képzelni okos, hozzáértő miniszter-jelölteket, szakterületek szerint, például Ferge Zsuzsa, Iványi Gábor, Göncz Kinga, Vadai Ágnes és még sok más valóban tehetséges ember számításba jöhetne, nem is szólva a szakemberekről, akik megélnek a személyes tehetségükből is, mert azt már láttuk, mire megyünk a megélhetési politikusokkal.

Ez persze legfeljebb egy internetes fórumra jó – vitaanyagnak.

De talán el lehetne kezdeni a gondolkodást azoknak is, akik ezért fizetést kapnak.

És mihamarább eredményre kellene jutni!

:O)))