2013. április 24., szerda

SZÁMVETÉS


Ott állt egy üres koporsó mellett és pofázott.
Butaságokat, természetesen, mert amire ki lett hegyezve a beszéde, nevezetesen, hogy az oroszok menjenek haza, az már régen lefutott meccs volt, megállapodással, menetrenddel - emellett ágálhatott volna bármennyit a történelmi megagiccsen, ha Iván azt mondja, hogy kuss, akkor a száját sem nyithatta volna ki.
De hát az ő bátorsága egy oroszlánéval vetekedett, bátran kivetette magát a földszinti ablakon, melynek ablaka alatt, ha elsétált a kakas, a nagypapa felkiáltott: itt vannak a csendőrök!
Kockázatvállalásra ehhez nem volt szükség, hiszen ott állt a háttérben a pártállam belügyminisztere, az alkotmánybíró apósa, aki az első aranyhala volt pályafutása során, akit éppen mostanában készítenek elő neki elfogyasztásra, marinírozott állapotban, hadd csípje az ecet a farkát az akadékoskodónak.
Vicces volt a szőrös képével, amint ott handabandázott, mint aki nem tudja eldönteni hirtelen, hogy akkor ő most Che Guevara vagy Petőfi Sándor.
Az ember kedvtelve nézegette, mert olyan benyomást keltett a többi fiatallal együtt, hogy tisztakezű, okos, kedves emberek, akiknek el kell nézni az apró hazugságaikat, hiszen azok csak az előadás részei, a tiszta szándékot kell nézni, meg az igyekezetet.
Az azért kicsit viszolyogtató volt, hogy éppen ő handabandázott legjobban a rendszer névadója ellen, akinek tulajdonképpen naponta kellett volna megcsókolni a kezét vagy a sírkövét, hiszen a faluszéli halmozottan hátrányos helyzetű család az ő rendszerében kapta meg a lehetőséget a tanulásra, felemelkedésre.
Kétségtelenül a család és az ő igyekezete is benne van az elért eredményekben, de lehetett volna bármennyire fia és testvére a győzőknek, ha nem engedik be a medencébe, sosem lehetett volna belőle egyetemet végzett elsőgenerációs úszóbajnok.
Persze egy fiatalba bele lehet nevelni a törekvést, sőt, a törtetést is, de azt hiszem, hogy a gyors felemelkedéshez társuló intelligencia csak kivételes adottság, aminek ő soha nem volt a birtokában.
Ezért is, meg a tizenöt centi magasságkülönbség miatt haragszik ilyen engesztelhetetlenül ellenlábasára, aki viszont szerencsés volt, mert adottságai lehetővé tették, hogy természetes intelligenciája érvényre juthasson.
A rendszerváltás aztán hamar kihozta belőle az otthon látott és elszenvedett viselkedésmintákat, előhozta és évről-évre erősítette negatív tulajdonságait.
Azt ígérte, hogy az ő generációja majd megmutatja, hogy hogyan kell tisztán, demokratikusan politizálni, és az ember ennek reményében még azt is elnézte neki, hogy időnként szélsőségesen kritizált.
Ahhoz azért pofa kellett, hogy párttitkár gyermekeként, a meghaladott rendszer haszonélvezőjeként, ifjúgárdistaként  szélsőséges kritikákat fogalmazzon meg.
Neki volt - soha semmiféle erkölcsi gátlás nem korlátozta tetteiben.
A kezdet kezdetén fiatal szervezete támogatására kapott pénzből mindjárt nekilátott a társadalmi problémák megoldásának, szobatársaival együtt vettek belőle a maguk számára BOSS öltönyöket, melynek mandzsettáján, büszkén hordták a cég logóját, mit a szendvicsemberek nyakukban a reklámtáblát.
A következő húzása már izmosabb volt, megegyezett az MDF-el, a keresztény erkölcsiség akkori bajnokával, hogy a pártszékházként államilag kiutalt MN. Tisztiházat pénzzé teszik, majd osztoznak rajta.
Így is történt, ebből vették meg apukának karácsonyi ajándékképpen a kőbányát, meg ebből alapítottak nagyratörő cégeket, melyek aztán később Kaya Ibrahim portfoliójában végezték, tetemes adóhiányt maguk mögött hagyva.
Ez sem szép ugyan, de ami még szebb az saját társai kisemmizése és átverése volt.
A szervezetnek, mely a székházat az államtól nemzeti ajándékképpen kapta, éppen annyi jutott, mint a hetedik gyereknek, akiről már csak apukája tudott gondoskodni…
Megúszta, mint addig és azután is mindent, viszont azokat, akik számonkérték rajta a pénzt, vagy/és a demokráciát viharos gyorsasággal megszabadult, csak Simicska volt örök.
Akikkel kezdett, már régen beálltak mellé csicskásnak, mert arra azért gondosan ügyelt, hogy akik valamiféle értékes tudás birtokában voltak, azoknak kegyvesztettség esetén is jusson kalács, kis libacomb párolt káposztával, esetleg torta, ha nassolni kívánnának.
Kevés jellemes ember volt körülötte, őket arról lehet felismerni, hogy ma a nevüket sem tudja senki, míg a senkik és a senkiháziak nevét mindenki.
Mondhatnánk azt, hogy ez a kollégium belügye, de nem az, mert ő nekünk szabadságot, demokráciát, tiszta közéletet ígért, ehelyett itt ülünk, nyakig a szarban, a fejünkön ez a szerencsétlen szociopata járja vitustáncát, miközben lop, csal és hazudik, szerencsétlen választói meg fizetik a mulatság számláját.
Ha sorbaültetnénk a politikusokat és megkérdeznénk tőlük, hogy ugyan barátom, áldásos tevékenységetek eredményeképpen mivel lett jobb a világ Kádár óta, hát igencsak kellene törni a fejüket.
Igaz, akkor is volt szegénység – de hol volt az a mai szegénységhez képest?
Akkor volt lehetőség tisztes szegénységben élni, ma az a kérdés, lehet e élni?
Ma sokszor az sem tud tisztességesen élni, aki pedig nagyon szeretne, mert a fűtetlen szobában ott sír a két-három éhes gyerek, hát el kell menni és ki kell vágni valahol egy fát, hogy legalább meleg legyen.
Akkor a szegényember gyereke elmehetett iskolába, és ha jól tanult, akkor mehetett akár egyetemre is, ma meg még a középosztály gyermekeiből sem lehet jogász vagy orvos, legyen bármennyire is okos, mert a család – a középosztálybeli család - nem bírja a taníttatás költségeit.
Akkor az egészségügyi ellátás állampolgári jogon járt, és bár akkor is volt hálapénz, de azt legalább nem követelték előre, ma meg lehet, lassan orvos sem lesz, aki elfogadhatja…
Akkor az étel olcsó volt, a közlekedésért jelképes díjat kellett fizetni, ma meg, ha a buszon kinyitja a sofőr a rádiót, akkor pótdíjat kell fizetni.
Akkor a szülést anyagilag is támogatták, beleértve a gyermekruhák állami dotációját, a maihoz képest nevetséges bölcsődei-óvodai díjakat.
Akkor az állam épített lakásokat és kiutalta azt polgárainak, nem svájci frankban felvett hitelre.
Akkor volt létbiztonság, volt munkahely, volt szakszervezeti üdülés, beiskolázási segély, támogatás a szegényeknek, ma meg van rezsicsökkentés a gazdagoknak.
Akkor élt a magyar falu, ma meg beledöglik a zsellérlétbe.
Akkor a kultúra kapott támogatást, ma meg a miniszterelnök haverjai, akkor iskolák, könyvtárak épültek, ma meg a neonáci adrenalin-függőknek stadionok.
Akkor olcsó volt a könyv, a színház és mozijegy, a televízióban remek tévéjátékokat, filmeket lehetett látni, ma meg Sarka Katát.
Akkor Aczél György döntötte el, hogy mit támogat, mit tilt, és mit tűr az állam, ma meg huszadrangú senkik akarják előírni, hogy harmincadrangú senkik műveit szeressük.
Aczél legalább értett ahhoz, amit csinált, ma meg elég valamelyik szomszéd országból idetolni a képét valakinek, oszt máris nekiláthat magyarságot tanítani nekünk.
Akkor egy volt az ország, és mi büszkék voltunk magunkra, mi magyarok a keleti blokk irigyelt és a nyugati közösség elismert példái voltunk.
Ma az ország romokban hever, értékek már csak nyomokban léteznek, a társadalmat pedig kettészakította ez a szociopata.
Nem őt egyedül hibáztatom, mert partnerek nélkül ez nem ment volna.
Sajnos, az ország népe olyan, mint a francia férj, akitől a felesége a rajta fekvő szomszéd alól kérdezi: most nekem hiszel Drágám, vagy a szemednek?
Sokan mondták, a társadalmi változások során a vért nem lehet megspórolni.
Nem hittem nekik, végtére is a XXI. században élünk.
Mára meg kellett tanulnom, hogy nem mindahányan - vannak, akik leragadtak a múlt század negyvenes éveiben.
Sajnálom magunkat.

:O)))

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Alapolvasmány ajánlatom:
MOZGÓ VILÁG 2013/4
Ripityára tört illúziók - Majtényi Lászlóval Váradi Júlia beszélget

Nyáriasan feltár - kitakar...

özv. Kussné

Geza írta...

Az irasod elso reszenek elolvasasa utan azt gondoltam, hogy ebbol nagy like-olas lesz, de aztan a masodik resz utan mar azon gondolkodtam, hogy esetleg most ezt "un-like"-lom ... Aztan a vegen egyiket sem tettem a kovetkezok miatt.

A fszfej elso nagy nyomulasat azon a bizonyos naggyulesen halistennek csak az Amerikaba elszivargott hirekbol lattam, de en azota ruhellem ezt a jerket. Jo volt olvasni, hogy valakinek az utalata idorendben is egybeesik az enyemmel (ez egy lenyeges szempont, hiszen nem ugy van, hogy a fszi milyen fantasztikus volt meg "demokrata" koraban. Eloszor is nem volt ilyen korszaka, masodszor ez mindig is egy bunko primitiv manus volt.)

A Kadar korszak pedig egy rank eroszakolt alacsony szintu egyenlosdi volt - ketsegtelen, az akkor letezo lehetseges megoldasok kozul nem a legrosszabb. De hogy ezt hogy lehet osszehasonlitani egy szabad tarsadalom opcioival es az esetek tobbsegeben sokkal prosperalobb, erkolcsosebb, az emberek kibontakozasat elosegito megoldasokkal, azt nem tudom megerteni! Mindezt azert, mert a [magyar] nep tok hulye? En soha nem tudtam elfogadni ezt a logikat. Minden hibaja ellenere a demokracia/kapitalizmus atlagban jol mukodik, es ahol valami mast szeretnenek gyartani, ott elobb vagy utobb sulyos problemak keletkeznek.
Befejezeskent meg annyit, hogy ha a kelet-eu regioban 89-ben egbol pottyant szabadsagot az emberek ennyire keptelenek voltak felfogni es ertekelni, akkor megerdemlik, amit kaptak. (Termeszetesen itt "csak" az a baj, hogy ettol en is szivok.)

Pongrácz Csaba írta...

Pupu, gratulálok. Minden mondatod igaz, tényeket sorolsz.
Azok pedig, cáfolhatatlanok. Bizony, szomorú helyzetbe navigálták az országot. Pedig lehetett volna másképp is.

Géza!
Nem tudom, ma hol élsz, az ékezet nélküli írásaidból sejtem, hogy ma sem itthon. A korodat sem ismerem, nem tudom, éltél-e felnőtt fejjel a Kádári Mo-on?
Kétségtelen, szerényen éltünk, legalább is a nyugati országok polgáraihoz képest. De, volt létbiztonság, és minden egyéb, amit Pupu nagyon okosan felsorol. Ami ma nincs!
Lehet, hogy a kapitalista demokrácia "átlagban" jól teljesít, de nálunk, sajnos, nem ez a helyzet. Hogy még az erkölcsök is jobbak lettek, az meg egyenesen képtelenség! Vagy vakság.
Gyanítom, nálad is bebizonyosodott a nagy igazság:
A lét határozza meg a tudatot.

Vica írta...

Bár egyetértek Gézával bizonyos dolgokban - pl., hogy a cikk főhőse bizony, mindig egy bunkó, a végletekig frusztrált, pökhendi fszkalap volt -, én a Kádár-rendszer nosztalgiáját is értem a mai viszonyok közül visszagondolva rá.
Sajnos, minden úgy van, ahogy PuPu írja: ami akkor mindenki számára elérhető volt ( maradjunk mondjuk egy szimpla nyaralásnál, mondjuk a Balatonon ), az ma keveseknek adatik meg. ÉS aki már élt akkor, az bizony nehezen emészti, hogy miközben annyit dolgozik, amennyit egy hozzá hasonló "nyugatiországbeli", a bére annak töredéke, és lassan nem hogy nyaralásra nem futja, de már az étkezés tisztességes megoldása is problémás - miközben ömlik a médiából, hogy étkezzünk egészségesen, mert különben mindenki csak saját magát okolhatja, ha megbetegszik... havi brutó százezerből elég nehéz friss gyümölcsön, zöldségféléken és egészséges fehérjén élni, valamint száműzni a zsírt, a kenyeret/tésztát/krumplit a heti étrendből.
Szóval Géza, igazad van, főleg messziről látszik ez úgy, ahogy te látod, de hidd el: PuPu sem írt le egyetlen betű valótlant sem: innen nézve ennél, ami most van, a Kádár-rendszer milliószor jobb volt. Írom ezt ide most úgy, hogy korábban soha nem gondoltam volna, hogy ezt a pár szót valaha az életben ki fogom ejteni a számon.
És végül: „Cēterum censeo Carthāginem dēlendam"! Remnélem, érthető.

Névtelen írta...

Tény és való, sokak számára a Kádár Rendszer jobb volt. Kevesek számára pedig a mai rendszer a jobb. A probléma ott van, hogy Hüvelyk Mutyi és társai lenyúlják a pénz.

Nem kicsit, nagyon.

Durván az államadósság háromszorosát lopták el idáig. Ez tény. Ez pedig a bérekben mutatkozik meg.

A többség, akik a régi rendszerrel elégedetlenek voltak, abban bíztak, hogy a "kapitalizmusban" majd több jut nekik is, de tévedtek. De nem a kapitalizmusban a versenypiacban van a hiba. Az emberben van a hiba. Mert ugyanolyan korrupt, mint annó volt. Keveseknek nagy lehetőség nyílt a mérhetetlen hatalomvágyuk és a harácsolásuk kiélésére. Itt nem kapitalizmus épült, hanem az első Maffiaállam (lásd védelmi pénzek szedése). Ez van. A régi rendszer haszonélvezői maradtak, és korlátlan hatalmuk lett. És visszaélnek vele... és tetézi a bajt, hogy már mód sincs a leváltásukra, és még nagyon sokáig így is lesz...

Névtelen írta...

Géza - az a baj, hogy a nép nagy többsége nem "kapott" hanem elvesztett a rendszerváltozással. Munkahelyet, létbiztonságot - és csak nagyon kevesen tudtak élni a demokrácia lehetőségeivel.
Abban igazad van, hogy nagy átlagban a demokrácia = jólét, diktatúra = nyomor, nálunk viszont a diktatúrának nevezett Kádár-rendszer átlagos kispolgári jólétet hozott a nagy többségnek. Nem csoda, ha nem ódzkodnak egy újabb diktatúrától, elhiszik, hogy az a kádári jólétet fogja visszahozni.
Lehet, hogy nem fogod elhinni, de mi, akik felnőtt fejjel megéltük, egyáltalán nem éreztük rabságban magunkat. Utazhattunk és alig vártuk, hogy hazaérjünk, eszünkben nem volt kintmaradni.
Ezért nem éreztük "szabadságnak" hogy az ország vagyonát kiárusították, és a népet kihagyták a Népköztársaságból.
(éva)

Geza írta...

Kedves Csaba es Tobbiek,
En mindig ekezet nelkul irok, mert valahogy mindig olyan klaviaturan potyogok, amin nincsenek ekezetes betuk:)

En a 60-as evekben voltam teenager Papan, ugyhogy tudom mi volt a Kadar-i mo-n. Nekem, mint kiskeresetu szulok egyik gyerekenek, nagyon jo sorom volt, beleertve a fizetesnapokan kiporciozott napolyi adagokat is. A kesobbiekben is szabadnak ereztem magamat, bar a rendszerrel nem foglalkoztam kulonosebben, hiszen volt ezer mas sokkal jobb dolog is:))) Rajtam soha semmilyen nyomas nem volt es besugokkal sem talalkoztam. Most ha mindehez hozzaadjuk a fiatalsagot, akar en lehetnek a Kadar-rendszer legnagyobb vedelmezoje. Azonban en soha nem kevertem ossze (legalabbis igyekeztem nem osszekeverni) a fiatalkori nosztalgiat egy rankeroszakolt rendszer viszonylagos optimalizalt mukodesevel. Ha egy tarsadalomban nem tud megnyilvanulni az emberek szabad akarata, akkor azzal a rendszerrel en nem tudok szimpatizalni, meg akkor sem, ha nehany kellemes elmenyem fuzodik az adott korszakhoz. En utaltam, mikor a Kadar szovegelt, a kacsingatasaitol pedig vegigfutott a hatamon a hideg (hogy a jelenlegi nepvezertol milyen fiziologiai reakcioim vannak, azt inkabb nem reszleteznem).

A mai elcseszett rendszernek az a legnagyobb bune, hogy az emberekben feleleszti a nosztalgiat egy olyan rendszer irant, amely alapjaiban hamis volt es nem az egyenek szabad erdekervenyesitesen, hanem a gyerekes "majd a papa ad valamit/megoldja" elven mukodott.

Minden esetre, ez az egesz gondolkodas a regi rendszerrol manapsag mar igencsak irrelevans, hiszen minden megvaltozott es most sokkal nagyobb baj van, es nem tudjuk, hogy az a par demokratikus gondolkodasu ember, aki mo-n meg megmaradt, hogy tudja visszaterelni a nepet a helyes utra.

Névtelen írta...

Remek poszt, színvonalas hozzászólásokkal a sajnálatos valóságról.
Tananyagnak javaslom a dem. ellenzék kommunikációs stratégáinak.

Névtelen írta...

"ma meg van rezsicsökkentés a gazdagoknak." Nos akkor libsi blogíró elégedett lehet, kapott vissza egy kis lóvét.